Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

VIL*G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA iT—----- , ___ ' wr' *-■■■* > ■’ Q tL. ÉVF«, 302. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1984. DECEMBER 24., HÉTFŐ KARÁCSONY© *m tudni mi került negyven esz­tendővel ezelőtt a környékbeli ka­rácsonyfák alá. Katyusák, öblös tor­kú ágyúk harangoztak éjféli misére. A ka­tonák nem értek rá ünnepelni, a katonák­nak hiába volt családja, a háború szótárá­ból hiányzik a szó: emberség. Hiányzik az is: ünnep. Nincs benne az sem: szeretet. A háborúk szótárában nincs egyetlen olyan szó sem, amit karácsonykor mondagatunk egymásnak. — Boldog karácsonyt! Vajon hogyan karácsonyoztak a lövész­árkok katonái? Hogyan a szabadságot még csak épp kóstolgató palócok? Vajon az ak­kori gyerekek közül hánynak nem jutott gyertya, csiilagszóró? Vajon ha jutott, a háború kínjaival együtt vajúdott asszony szemében miért gyűlt össze a könny? Bol­dog volt, mert életben maradt ő is, meg kerekre nyitott szemű fia is? Vagy azért, mert sokan, millióan nem élhették meg azt a karácsonyt? . Mi élünk. Mi karácsonyozunk. Otthon a hűtőszekrényben a hal, a kövér liba vagy az egyre inkább szokássá váló pulyka. Asz- szonyaink fejében süteményreceptek kava­rognak már napok óta — persze mára kész a terv, s kész maga az utánozhatatlan bejg­li, torta, aprósütemény. Ajándékaink elő­kerülnek a sufniból, a szekrény aljából, a könyvespolcok katonásan sorakozó olvas­mányai háta mögül. Díszes papírok kerül­nek az ezer hasznos és haszontalan tárgy­ra. amit szeretettel választottunk egymás számára. Mert egymásra, a MÁSIKRA gon­doltunk — karácsony előtt. Neki próbál­tunk találni valamit. Ügy közlekedtünk az utcán, hogy egy-egy üzlet kirakatán az ő szemével próbáltunk belesni, elképzeltük magunkat az ő helyébe: kellene ez nekem? Tudjuk, hogyne tudnánk, bolondság ez az •gesz ajándékozási ceremónia. Miért épp csak karácsonykor, miért épp csak ezen az egy napon? Miért ne? Hiszen este, ami­kor halkan megszólal az apró csengő, ami­kor a fiák és unokák átcsörtetnek a nagy­szobába, ahol a földíszített, kivilágított fa alatt várja őket a sok játék, könyv, puló­ver és ezer apróság, akkor ezen a világon egyszerre dobbannak meg a felnőttszívek. Ugyanarra gondol minden ember. A sze­retette, a családra, a békességre. Arra, hogy micsoda boldogság látni a gyerekek örö­mét, a feleségét, aki a gyertyák fényében visszafiatalodik azzá a kis gimnazista csit- rivé, amikor a díszes papírokból előhámoz­za a rég áhított hálóinget. Mindenki más lesz egy kicsit a gyertyák fényében. Fény­be kerülünk. Halvány fénybe, de ez a hal­vány fény mássá tesz bennünket. Olyanná, amilyenek többnyire nem vagyunk. A csen­gő hangja a szeretet hangjait pendíti meg bennünk. Másként, mint máskor, hiszen egy évben csak egyszer szól a csengő. Ha földíszített fenyőfákat állíthatnánk a gyárakba, az üzemekbe, a hivatalokba. Ha ezek a földíszített fák mindig arra figyel­meztetnének, amire ezen az egyetlen es­tén. Ha ezek a fák ott állhatnának egész évben a világ minden településén és lát­nák a békétlenséget szító politikusok, tá­bornokok és látnánk mi magunk. És nem unnánk meg látni azokat a fákat és nem csömörlenénk bele abba, amit üzennek ezek a díszekkel, gyertyákkal elvarázsolt fenyők: emberség, békesség, szeretet. Ha ezek a fák minden napot karácsonnyá tudnának ten­ni, akkor... Ritka pillanat ez ezen az őrült világon. Fejünk fölött kört ír le egy varázspálca és látjuk, tudjuk, érezzük magunkban a bé­két, ami nélkül nem lenne karácsony. Ha valahogy ezt az üzenetet belé véshetnénk MINDEN agyba, ahonnan már semmi sem törölheti ki többé! Akkor munka nélkül maradnának a tábornokok, derűs hivatal­nokokká válnának a politikusok — tán még azt is megérhetnénk, hogy bevallanák: so­ha nem szerették ezt a nyakkendős-öltönyös hacacárét. No, elég. Ne álmodozzunk. Karácsony van ugyan, béke, de még sok helyen hiány­cikk az önzetlen szeretet, a tiszta ember­ség. Nem jut belőle mindenkinek. Akinek van, sokaknak hiába osztogatja. Ma, kará­csony este azért mintha egy kicsit minden­kibe költözne ebből a természetes csodá­ból valamicske. Talán majd holnap, az ün­nepek után másként kezd dolgozni néhány millió ember ezen a földön. Talán néhány tízezer itthon is. Mert dolgoznunk kell. Ke­ményen, fegyelmezetten, tisztességesen. Negyven éve lovas kocsi cipelte a kin­cseket érő krumplit át az Ipolyon, hogy valami ehető is kerüljön az ünneplők asz­talára Palócországban. A békét köszöntők ünnepeltek, a katonák nem. Űj célt láttak, új feladatot kaptak, a katonák azon a ka­rácsonyon is sikerrel csapták be a halált, a katonák azon a karácsonyon is iszonyú utolsó ijedelemmel vagy bátran kezet ráz­tak a halállal. Ilyen a háború. Égnek a gyertyák, a gyerekek kerekre nyílt szeme az ajándékok után kutat. Együtt a család falun, városon, az országban, a földkerekségen. Ma este nagyc&alád va­gyunk. Már vagy négymilliárdnyi an gon­dolunk hittel és anyagban bízván valami csodára. Pedig a csodák mi magunk va­gyunk. Csodákat csak mi tehetünk. Egymá­sért. Négymilliárdos nagycsalád. Ilyen a béke. Ehhez kell a béke. Ma az éjféli misére nem öbkö« torkú ágyúk harangoznak Palócországban, ma csöndben kondulnak meg kisebb-nagyobb harangjai a hitnek. Mert hiszem — és hiszem, hogy HISSZÜK — a mindennapos karácsonyokat. Együtt, mindannyian, az egész nagycsalád. Átlagos nagycsalád vagyunk. Akadnak jócs­kán fekete bárányaink. Nem a színüket kell megváltoztatnunk, hanem a lelkűket. És ma este, gyertyagyújtáskor olyan könnyű közel férkőzni a fekete bárányok leikéhez! Ugye az ajándékok csomagolása, a gyertyák meg­gyújtása közben ez eszünkbe jut...? Már csak a család miatt is. Miért épp a mi csa­ládunkról mondhassák: na, ezek is csak karácsonykor szeretik egymást. K ívánjunk boldog karácsonyt magunk­nak. Tiszta szívből, igazán AKAR­JUK is, hogy boldog legyen ez a ka­rácsony, meg a következő. Minden kará­csony, amit nagycsaládunk megér. Ünnepi hangulatban Közösségi alkalmak a művelődési intézményekben Az év utolsó hete —, még­ha karácsony és szilveszter között akad is néhány munká­ig — ünnepi hangulatban te- SíkT Ilyenkor egy kicsit többet foglalkozunk magunkkal, családunkkal, és közösségi kap­csolatainkban is a harmoni­kusabb együttlétre törekszünk. Ünnepi hangulatú közösségi alkalmakra nyújtanak lehető­séget ezekben a napokban a közművelődés hagyományos színterei, a művelődési há­zak, kulturális intézmények is. A művelődési intézmények színes, változatos program- ajánlatában Nógrád megyé­ben is a gyermekrendezvények találhatók meg legnagyobb számban, ami korántsem meg­lepő, hisz’ a gyermekek szá­mára ez a hét a téli vakáció jegyében is telik. E helyütt nincs mód arra, hogy valamennyi ünnepi prog­ramról említést tegyünk, de szinte valamennyi művelődé­si intézményben érdemes tá­jékozódni a lehetőségek felől. A salgótarjáni József Attila városi-megyei Művelődési Központban például december 26—27—28—29-én délelőttön­ként már 9 órától kezdődnek a szünidei matiné program­jai. A gyermek- és ifjúsági műsorok nem hiányoznak a balassagyarmati Mikszáth Kál­mán Művelődési Központ kí­nálatából sem. A szünidei programot itt a december 30-án, 14 órakor kezdődő „Mi­ni leg-leg-leg...” zárja, de bizonyára sokan ré6zt vesznek majd a gyermekek számára hirdetett aerobicfoglalkozá- sokon, — a „gyerobikon”. Régóta beszélnek ugyan a szakemberek a diszkó halálá­ról, ez a közösségi program- típus Nógrádban sem akar kimenni a divatból. Ellenke­zőleg; e héten például a sal­gótarjáni Kohász Művelődési Központban, a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központban, a magyarnándori Radnóti Miklós Művelődési Házban, a cserhátsurányi és a berceli intézményben is ren­deznek zenés-táncos összejö­veteleket, még a szilveszter előtt. MONTÁZS: í KULCSÁR JÓZSEF Kellemes ünnepeké t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom