Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)

1984-12-21 / 299. szám

Őszülő hajjal is a pályán Bemutatkozik: a megye legidősebb, aktív kézilabdázója — Mondja Zoli, hány éves? —■ November 20-án töltöt­tem a 46. életévemet. — Bemutatná néhány mon­datban magát az olvasóknak? —- Az érsekvadikerti általá­nos iskola testnevelő szakos tanára vagyok, négy éve a ba­lassagyarmati körzet területén működő ÁISB (általános isko­lai sportbizottság) vezetője. Fiatálalbto koromban atletizál- ,tam és. fociztam Honion a me­gyei II osztályban játszó he­lyi csapatban. Kézilabdában tizenhét. éve vagyok igazolt versenyző, ebből tizennégy évet jelenlegi csapatomnál!, az Ersekvadkert megyei I. osz­tályú gárdájánál töltöttem. Az általános iskolában évekig az atlétikát vittem, de tapaszta­latom szerint ma már a gye­rekek nem vállalják a sport­ággal járó pluszmunkát. Ez utóbbiban, véleménye szerint, mi lehet a megoldás? — Elsősorban szemléletvál­tozás szükséges. Meg kellene érteni, hogy minden fizikai sportág alapja az atlétikai készségek kifejlesztése. '— Visszatérve a kézilabdá­hoz: müven eredményére a legbüszkébb? Cseh Zoltán — Csapatomban irányító és átlövő poszton játszom. Négy éve, 42 évesen, Balassagyar­maton a Palóc Kupán elnyer­tem a gólkirályi címet a fi­atalok előtt. — Elnézést a kérdésért, de meddig csinálja még? — Amíg a csapatnak szük­sége van rám és amíg úgy érzem, hogy az edzéseken a többiekkel lépést tudok tarta­ni. Csapatunk jó közösségi szelleme serkent arra, hogy néhány évet még teljes erő- bedobással végig tudják ját­szani. — Végezetül árulja el: mi a titka annak, hogy valaki 47. életévében, egy olyan közis­merten kemény sportágban, mint a kézilabda, képes bírni az edzésekkel és mérkőzések­kel járó terheket? — Legfontosabb a sport ma­radéktalan és fanatikus sze- retete, amely rendszeres ed­zéssel és sportszerű életmód­dal párosulva hozzásegíti az embert ahhoz, hogy testben és lélekben fiatal maradhasson, — Köszönöm a beszélgetést. * A fenti néhány sor egy olyan ember életútját mutat­ja be. akinék sorsa gyermek­korától kezdve összefonódott a sporttal. Cseh Zoltán példá­ja bizonyítéka a sport fiatal­ságmegőrző képességének és követendő mindazok számára, akik fizikai-szellemi írissesé- gük megőrzésével, tevékeny tagjai kívánnak lenni társa­dalmunknak. Megteszünk-e mindent mi is ennek érdekében? Koltányi Imre Taróczy Balázs a WCT páros VB és a Mesterek Tornája Kézilabda Újból az élen a Stromfeld Nógrád megye serdülőbajnoksága Szanyi Andor és Hádl Ildikó az év ifjúsági sportolói A Magyar Televízió sport- osztálya az OTSH-val egyet­értésben az idén is — immár huszonnegyedszer — megren­dezte az év ifjúsági sportoló­ja címért kiírt versenyét. A fiúk között Szanyi Andor, súlyemelő (Olefin SC, edző: Zöldi Mihály), ifjúsági világ­bajnok, felnőtt országos baj­nok és felnőtt országos csúcs­tartó lett az első. 2. Szabó József, úszó (Bp. Honvéd, edző: Széchy Tamás), ifjúsági Európa-baj nők, ifjú­sági Európa-csúcstartó, ifjú­sági EB-n 5. helyezett. 3. Komáromi Tibor, birkó­zó (FTC, edző: Szőnyi János), junior Európa-bajnok, felnőtt. A kategóriás versenyen har­madik, felnőtt országos baj­nok és Havas Endre. atléta (Kecskeméti SC, edző: Krasz- nai Tivadarné), kétszeres IBV- győztes, egyszer ezüstérmes, felnőtt A kategóriás verse­nyen 5 helyezett. A lányok között az év if­júsági sportolója címet Módi Ildikó, sakkozó (H. Meresz- jev SE, edző: Horváth Imre), nyerte el, aki serdülő-világ­bajnok, ifjúsági Európa-baj- noik. 2. Ormos Edit, úszó (Vasas, edző: Lőrincz Lászlóné), fel­nőtt A kategóriás versenyen 2., 4. és háromszor 5. he­lyezett, négyszeres országos csúcstartó. 3 Bátorfi Csilla, asztali te­niszező (BSE, edző: Gárdoi Péter), csapatban ifjúsági Európa -bajnok, egyéniben bronzérmes. Mivél az év ifjúsági spor­tolóinak versenyében a csáJ patokat hivatalosan nem ér­tékelik, az ifjúsági Európa- bajnokságot nyert labdarúgó- válogatottnak és az IBV-J győztes fiú-kosárlabdaegyüt* tesnek a Magyar Televízió sportosztálya különdíjat ad. Az év ifjúsági sportoló ín als a díjakat az év felnőttspor­tolóival együtt, január 13-án,' vasárnap televíziós műsor ke­retében adják át. SAKK Veretlenül vezet az SVT Salgótarján felszabadulá­sának 40. évfordulója tiszte­letére rendez sakk tömeg­sport csapatbajnokságot a Salgótarján városi Tanács VB testnevelési és sportfelügye­lősége. A bajnokságra 10 csa­pat nevezett be. Eredmények. I. forduló: MT Petőfi—írószer 3—1, Sportin,tézmények—Ifjúsá­gi ház „C” 4—0, Litke—SVT 1.5— 2,5, Ifjúsági ház „A”— Ingatlan 4—0. II. forduló: SVT—Ifjúsági ház „A” 3,5—0,5, Ifjúsági ház „C”—Litke 3—1, író­szer—Sportintézmények 1.5— 2,5, Ifjúsági ház „B”— MT Petőfi 0—4. Hl. forduló: MT Petőfi— SKÜ 2—2, Sportintézmények— Ifjúsági ház „B” 4—0, Litke— Írószer 1,5—2,5, Ifjúsági ház „A”—Ifjúsági ház „C” 4—0, Ingatlan—SVT 0,5—3,5. IV. forduló: SKÜ—SVT 1.5— 2,5, Ifjúsági ház „C”— Ingatlan 2—2, Írószer—Ifjúsági ház ,.A” 2—2, Ifjúsági ház „B”—Litke 0,5—3.5, MT Pe­tőfi—Sportintézmények 2.5— 1,5. V. forduló: Sportintézmé­nyek—SKÜ 3—1, Litke—MT Petőfi 1—3, Ifjúsági ház ,.A’'—Ifjúsági ház „B” 4—0, Ingatlan—Írószer 0—4, SVT— Ifjúsági ház „C” 4—0. VI. forduló: SKÜ—Ifjúsági ház „C” 4—0, írószer—SVT 0—4, Ifjúsági ház „B”—Ingató lan 1—3, MT Petőfi—Ifjúsá­gi ház „A” 2,5—1,5, Sport­intézmények—Litke 4—0. A bajnokság állása: 1. SVT 20, 2. Sportintézmények 19, 3. MT Petőfi SE 17, 4. Ifjú­sági ház ,,A” 16, 5. Írószer 11^ 6. SKÜ 8,5 (2), 7. Litke 8,5, 8. Ingatlan 5,5 (1), 9. Ifjúsági ház „C” 5, 10. Ifjúsági ház „B” 1.5 (1 függő). A következő három fordu­lót 1985. január 19-én 9 órától rendezik meg a salgó­tarjáni városi sportcsarnok ta^ nácstermében. Földi László 1982 és 1983 januárjában Taróczy Balázs — oldalán a svájci Heinz Günthardttal — a magyar teniszsport tör­ténetének legfényesebb lap­jaira kívánkozó bravúrt vitt véghez: megnyerte a WCT páros világbajnokságát Lon­donban. Idén a_ „sikerkettős’’ kissé halványabban szerepéit a szokottnál, de néhány nap múlva adott a lehetőség a javításra, ismét ott lesznek a Royal Albert Hall küzdőte­rén. Ezzel kapcsolatban kér­dezte az MTI munkatársa Taróczy Balázstól: milyen esélyekkel készülnek a brit fővárosba? • Sok függ a jó rajttól, ha megtaláljuk a ritmust, akár a győzelmünk, sem elképzel­hetetlen — mondta az idén immár 12. alkalommal az év teniszezőjének választott Ta­róczy. — Régi ismerősökkel találkozunk,' a megszokott párok, — Edmondson, Ste­wart (ausztrál, amerikai), Smid,.- Slozil (csehszlovák, — a tavalyi győztesek), Jarryd, Simonsson (svéd), Fleming, Biihning (amerikai), McNamee, fitzgerald (ausztrál), Curren, Üenton (dél-afrikai, ameri­kai) és a brit Lloyd egy ma még ismeretlen partner olda­lán — alkotják a mezőnyt. Két négyes csoportban foly­nak majd a küzdelmek, s az első két helyezett keresztbe­játszása után alakul ki a dön­tő. — London után New York a következő állomás. — Másodszor veszünk részt a. párosok ‘Mesterek Torná­ján,' először 1982-ben indul­tunk. Ezt a tornát nem meg­hívásos alapon rendezik, ha­nem a Volvo Grand Prix első hat helyezettje szere­pel, de csak a Flach, Seguso amerikai kettős jelent eltérést a londoni mezőnyhöz képest. A Madison Square Garden- ben igen nehéz a sorsolásunk, Smid és Slozil ellen kezdünk, s ha továbbjutunk, a McEn­roe, Fleming pár következik. — Hogyan tekint vissza Taróczy Balázs az 1984-es évre? — Rosszul indult az esz­tendő, a 117. helyre csúsz­tam vissza a világranglistán, de az igen jól sikerült pá­rizsi torna után már a 35. voltam. Most 43-as a sor­számom, s ezt a pozíciót jö­vőre is megtartani, sőt lehe­tőleg javítani szeretném. (MTI) Teljes a tabella a megyei serdülCfiú-kézíiabdabajnok- ság őszi idényében. A végére is nyílt maradt az első hely sorsa. A salgótarjáni Strom­feld Szakközépiskola — a beszterce-telepi általános is­kolások felett aratott nagy­arányú győzelme, s így jobb gólkülönbsége révén — újra az élre állt. A Petőfalvi általános isko­lások újabb győzelmükkel, egy hellyel előbbre rukkol­tak. A beszterce-telepiek vi­szont pont nélkül kényszerül­tek zárni az őszi idényt. Szá­mukra túl magasnak bizo­nyult — legalábbis egyelőre — a mérce. Részletes eredmények: Beszterce-t.—St. Stromfeld 11—42 (3—19), v.: Mojzes, Si­mon. Ld.: Pompor (3), ill. Pünkösdi (12). Beszterce-t.—Petőfalvi Alt. Isk. 8—23 (1—10), V.: Barna, Mojzes. Ld.: Szabó (3), ill. Sándor (10). Bgy. Balassi—217. sz. ISZI 32—25 (18—12), v.: Komoró- czy. Ld.: Sinkovits (11), ill. Szilágyi (14). A bajnokság állása 1. St. Stromfeld 2. Bgy. Balassi 3. 217. SZ. ISZI 4. Petőfalvi isk. 5. 209. SZ. ISZI 6. Beszterce-t. isk. 5 4 1 - 138- 83 9 541- 121- 70 9 53-2 103- 90 6 52-3 70- 89 4 51-4 70- 88 2 5 - - 5 42-124 ­Atlétika Hat SKSE- győzelem a „szomszédoknál" Rimaszombat felszabadulásá­nak 40. évfordulója tiszteletére rendezett utcai futóversenyen szerepeltek az elmúlt héten atlé­táink, a két varos testvérkap­csolatainak jegyében. A 13 kor­csoportban, illetve kategóriában megrendezett versenyen több mint 600 induló állt rajthoz. Vá­rosunkat az SKSE fiataljai kép^ viselték, kiváló eredményekkel. A küldöttséggel utazó szakveze­tők tapasztalatcserére és a jövő évi programok egyeztetésére is kihasználták a „szomszédban1* tett látogatást. Eredmények: 1972-—73-a« szüle­tésű leányok, 600 m: ...3. Fe­hér Márta, ... 5. Mag Mónika. Fiúk, 600 m: 1. Fehér Géza, ...5. Janusch Péter. 1970—71-es leá­nyok, 1200 m; ...3. Magyarfi Zsaklin. Fiúk, 1500 m: 1. Huszár Norbert, 2. Gyöngyösi István, 3. Lencsés Attila. 1968—69-es leá­nyok, 1800 m: 1. Suhai Noémi, 2. Hankó Anett, 3. Orszáczki Anita, ... 5. Girtl Ramóna. Fiúk, 2500 m. 1. Koltai Péter. 1966-67- es nők, 1800 m: 1. Hegyi Judit. Férfiak, 3500 m: ... 4. Győré Sándor, ... 6. Kósy Attila. 1949— 65-ös férfiak, 3500 m. 1. Kadlót Zoltán, 2. Király Zoltán, 3. Bo­dor Imre. 35 év feletti férfiak, 3500 m: ... 2. Máté Csaba. Megjelent a Szénsavtermelő A „KARANCSHÚS" felvételre keres a vállalat területén 1985. január 2-től beüzemelő saját húsboltjába Vállalat új terméke, az Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Ilyen erős súlyemelő­válogatott még nem volt A magyar súlyemelők 1984-ben valóban erősek vol­tak. Száztizenkilenc a különböző korosztályokban született országos csúcsok száma, s ebből a felnőttek 50-nel vet­ték ki a részüket (23 szakítás, 13 lökés, 14 összetett). Aa elsőt a váltósúlyú Csengeri már január 28-án szállította, míg az ötvenedikkel az ólomsúlyú Kovács rukkolt ki no­vember végén. A 67,5, a 75, a 82,5, a 90 és a 100 kilós kategóriában többször is megdőlt az összetett rekord. — Nagyon sikeres évet zártunk, olyant, amilyen ré­gen akadt a magyar súlyemelésben — mondotta Orvos András, a válogatott vezető edzője az MTI munkatársá­nak. — Megvalósítottuk céljainkat. Az utóbbi időben je­lentkezett reményteljes fiatalok erőteljesen továbbfejlődJ tek, s ez országos csúcsokban, értékes nemzetközi sikerek­ben is megmutatkozott. Az év versenyén, szeptemberben Várnában csak a szovjet és bolgár válogatott volt nálunk sikeresebb, négyen álltak dobogón és a csapat 30 pontot érdemelt ki. Orvos András már a hatvanas évek elején a magyar súlyemelés „aranykorában” is irányította a válogatottat, 1968-tól pedig megszakítás nélkül tölti be ezt a tisztséget. Hazai és nemzetközi vonatkozásban párját ritkító ez a több mint másfél évtizedes vezető edzői megbízatás. Van alapja összehasonlításra, mit ér a mostani gárda. — A hatvanas évek elején a Veres, Földi, Tóth, Husz- ka vezette gárda csodálatos volt — mondotta. — Anél­kül, hogy hervadhatatlan érdemeiket csökkenteni akarnám, meg kell jegyezni: akkor a nulláról indultunk, most pedig már lényegesen magasabb igényekről. Hajdanában csak a szovjetek és a lengyelek voltak riválisok. Ha legyőztük a lengyel csapatot, mi lehettünk a másodikok a világon. Azóta jelentősen nőtt a konkurrencia, megjelentek a bol­gárok, igen erős a csehszlovák, az NDK-beli, a kubai, a kí­nai és a román súlyemelés is. A harmadik helyet is ne­héz megszerezni. Ezenkívül korábban csak 7 súlycsoport­ban kellett porondra küldeni embereket, elég volt 4 sta­bil versenyző a sikerhez. Most 10 súlycsoport van, egy csa­pat 6—7 húzó ember nélkül nem csapat. Lényegesen ma­gasabbak a követelmények, így sok év tapasztalatából ki­jelenthetem, hogy ilyen erős súlyemelő-válogatottunk még nem volt. A biztató jövőt sejteti, hogy a jelenlegi válogatott tag­jainak többsége éppenhogy kinőtt az ifjúsági korból, sőt többen 1984-ben még ifjúságiak voltak. ÍZ PATRON A szörpöt nem helyettesíti, de a szódavíznek kellemes ízt, friss illatot kölcsönöz. Édesítőszert nem tartalmaz. Csere ára: 12,90 Ft. BÁRMELYIK PATRONNAL CSERÉLHETŐ! HÜTVE FOGYASSZA! Megvásárolható a FÜ5ZÉRT által kijelölt élelmiszerüzletekben. A Börzsöny Áfész pályázatot hirdet a 216. sz. „VÉNDlOFA” kisvendéglő, Diósjenő szerződéses üzemeltetésére 1985. február 1-től 1990. január 31-ig terjedő időszakra. A versenytárgyalást 1985. január 29-én, 8.30 órakor tartjuk az áfész központi tárgyalótermében (2651 Rétság, Kossuth út 4.). A pályázatot 1985. január 20-ig kell benyújtani. — Ritkán jön össze ennyi 20 év körüli tehetség — mondotta Orvos András. — Szanyi és társai még messze vannak teljesítőképességük határától, tehát várom a foly­tatást. Ami a legeket illeti. 1984-ből Barsi 372,5 kilós ösz- szetett csúcsát tartom a legjobbnak, ennél az eredménynél csak a szovjetek és a bolgárok emelnek többet, más nem­zetbeliek meg sem közelítik A legnagyobb előrelépést a 75 kilós Messzi tette. Az idén iratkozott fel először a csúcs­tartók közé és Csengeri 335 kilós rekordját 347,5-re vittel Nagyszerű Kerek 315 kilós csúcsa könnyűsúlyban, s Sza­nyi rekordja a 100 kilósoknál 395-tel is. A következő esz­tendőben további javulást várok, s örömteli, hogy bonto­gatják szárnyaikat az újabb fiatalok. Így a 90 Ll’ós Ouán (Haladás), valamint a még két évig ifjúsági 52 kilós Beré- nyi (Szolnok) és az ólomsúlyú Grózli (Tatabánya) 'MTT) NÓGRAD - 1984. december 21., péntek 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom