Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)

1984-11-03 / 259. szám

A szovjet’ filmek fesztiválja

Évtizedek óta visszatérő esemény novemberben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplésekor a szovjet filmek fesztiválja. Ez az ünnepségsorozat nem vélt kötele&ségsaerű, kipipálandó feladattá, hisz minden évben van a programban olyan alkotás — gyakran nem is egy —. amelynek bemutatása valóban esemény. És minden esztendőiben érkezik delegáció. amelynek tagjai —filmrendezők, színészek, szakemberek — találkoznak a magyar közönséggel, kollégáikkal, eszmét cserélnek, termékeny vitákat folytatnak.

A gonddal összeállított programban nemcsak új alkotások szerepelnek. Felújítják a legemlékezetesebb szovjet alkotásokat, sor ozai tóikat

állítanak össze belőlük, így újra találkozhatunk . az egész országiban egykori filmólmé- nyeinlkkel, a fiatalabbak pedig most ismerkedhetnek velük.

Ebben az évben négy új produkció képezi a szovjet filmek fesztiválja magvát. Szergej Bondarcsuk, akit nemcsak rendezőként és színészként, de többszöri látogatásai okán személyesen is ismerhetünk, John Reed Tíz nap, amely megrengette a világot című könyvét vitte filmre, Láttam az új világ születését címmel. A nemzetközi szereplőgárda élén Franco Nero, Sidny Rome és Anatolij Usz- tyuzsariyinov áll.

Pjotr Todorovssikij / Harctéri regény című drámája egy romantikus szerelem története, Nyikolaj Burljajev, Natal- ja Andrejcsenko és Inna Csurikova főszereplésével. A könnyed szórakozást Nyikita Mihalkov színész-rendező Pe- repufcty című vígjátéka képviseli, Nonna Morgyukovávail és Szvetlána Krjucs’kovával a főszerepben. Ennek ellentéte a Nehéz fiúk, amely fiatalkorú bűnözőkről szól. Rendezője Dinara Aszanova, főszerepeit Valerij Prijomihov, Andrej Zükov és Szergej Naumov játsza.

Emlékezzünk: Szállnak a dar vak, Ballada a katonáról, Emberi sors. A katona visszatért a frontról, Csendesek a hajnalok, Magánélet — 'jelentős állomásai a szovjet filmekkel való találkozásainknak. Miattuk várjuk minden esztendőben, ezért érezzük valóban ünnepnek a szovjet filmek fesztiválját. E. M.

Irodalmi hagyományőrzés Nógrádban

A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum idén 25 éves. A kutatóknak, múzeumi dolgozóknak, akik száz és ezer években mérik az időt gyűjteményekben őrzött tárgyakban, negyedszázad nem nagy idő. Jelentős viszont Nógrád megye és Salgótarján történetében. Hírt adtunk már arról a felolvasó ülésről, amelyet e csöndes évforduló kapcsán nemrég tartottak a múzemban s ahol a legújabb kutatási eredményekről, valamint a múzeumok közművelődési tevékenységéről adtak számot a muzeológusok. Többi között, itt is szó esett az irodalmi muzeológiáról, Horváthné Szabó Ágnes irodalomtörténettel foglalkozó muzeológus tekintette át az irodalmi hagyományőrzés eddigi eredményeit Nógrádban, s beszélt irodalmi emlékhelyeinkről.

Ügy véljük, mindez olvasóink érdeklődésére is számot tarthat. Olyan alkotások összességét, melyet az adott közösség magáénak vall, s ezt megőrzi, továbbadja a későbbi nemzedéknek, a hagyományőrzés legfőbb sajátjának tekintjük. A megőrző és továbbadó funkciót kiemelve látjuk, hogy ez az irodalmi muzeoló- giának is legfőbb sajátja, hiszen olyan szellemi és gyakorlati tevékenység, amely az irodalom múltjából származó eredeti dokumentumok összegyűjtését, rendezését, megőrzését, feldolgozását, valamint az értékek köz- kinccsé tételét tűzi ki céljául.

Erről a munkáról beszélgettünk Horváthné Szabó Ágnessel.

— Tudjuk, egy idő óta a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum irodalomtörténeti gyűjteménye őrzi a megye irodalmi életének dokumentumait is, az írók, költők tárgyi és írásos anyagát, hagyatékát, életművét. Időben meddig terjed a gyűjtés?

— A gyűjtés a kezdetektől napjainkig terjed — különös tekintettel a XIX. századra —, s a megyében született, vagy itt hosszabb-rövidebb ideig élt alkotókra vonatkozik. Kiemelten Madách Imre és Mikszáth Kálmán áll az irodalomtörténeti gyűjtőmunka középpontjában, de többek között Bérczy Károly és Fe- renczy Teréz, illetve a kortárs megyei írók, költők sorából is jó néhányuk anyaga a gyűjteménybe került. Egyébként, ez az anyag —, ha rendezett, feldolgozott — alapját jelenti a közművelődési munkának, s egyik megjelenési formájában, kiállításként a látogatók elé kerül.

— Kérem, vázolja röviden, hol és hogyan őrizzük most irodalmunk nagyjainak örökségét.

— Az emlékházak, emlékszobák országos hálózatának kiépítése a Petőfi Irodalmi Múzeum létrehozásával, egy- időben, az ötvenes években kezdődött. Az emlékhelyek jellegüknél fogva többfélék. Az egyik csoportba azok az emlékházak tartoznak, amelyekben szinte érintetlenül megmaradt az író otthona. Ez esetben a kiállítás enteriőr. Egy-két szükséges felirattól eltekintve az íiJó tárgyai közvetlen hatást gyakorolnak a látogatóra. Ilyen emlékhellyel Nógrádban nem rendelkezünk. Másik változat, amikor az enteriőr a domináns, de irodalmi anyaggal, kéziratmásolatokkal, könyvkiadásokkal, kordokumentumokkal kiegészített. így az érzelmi hatás szélesebb ismeretek nyújtásával párosulhat. E csoport jellemzői érvényesek a horpácsi Mikszáth Kál- mán-emlékház kiállítására. A következő csoport emlékházainak jellemzője az irodalmi kiállítás, amelyet csupán egy-egy bútor, vagy használati tárgy, relikvia egészít ki. Ilyen a esesztvei Madách Im- re-emlékmúzeum kiállítása. Lehetséges változat a pusztán irodalmi kiállítást tartalmazó emlékház, továbbá ismeretesek azok a kiállítások, amelyek nem kötődnek egy-egy emlékhelyhez, hanem valamely író városának múzeumában vagy más intézményben kaptak helyet. Itt az irodalmi jelleg ugyanúgy tükröződhet, mint ahogyan domináns lehet az eredeti bútorokkal, relikviákkal történő berendezés. A balassagyarmati Palóc Múzeum Madách- és Mikszáth-emlékszo- bájának kiállítása sorolható e csoportba.

•— Az irodalmi hagyományőrzés e megyei színterei általában közismertek az itt élők számára. A két balassagyarmati irodalmi emlékszoba azok számára kíván élményt nyújtani, akik a helyileg nehezebben megközelíthető emlékházak kiállítását nem tudják megtekinteni. Az emlékszobák kiállításai szintén a legismertebbek, így ezek bemutatásától most eltekintünk. Csak utalásképpen említjük, hogy a Madách Im- re-emlékszoba anyagát a költő teljes pályájának áttekintése, a Tragédia színrevi- tele jelentősebb állomásainak képi bemutatása adja. A kiállítás kuriózumát pedig a Madách által festett, s Fráter Erzsébetet ábrázoló festmény jelenti. A Mikszáth- emlékszoba az író életútját bemutató kiállítással várja látogatóit, s emellett bőséges a tárgyi emlékek sora is. Ügy tudom azonban, hogy a horpácsi Mikszáth Kálmán- emlékház anyaga, illetve a megyei irodalomtörténeti gyűjtemény az utóbbi időben ' jelentősen bővült. Mivel gazdagodtunk?

— A Mikszáth-emlékház 1954-től tölt be közművelődési feladatot. Ekkor még csak emlékszoba, amely 1958/59-ben bővült emlékházzá. 1972-ben, az író születésének 125. évfordulóján készült a mostanit megelőző kiállítás, míg a mostani tárlatot 1982-ben nyitottuk meg. Az egész életút és művészi pálya bemutatása helyett egyetlen témát vállaltunk föl, bemutatjuk Mikszáth és Nógrád kapcsolatát, s ezt is csak a fő témák köré csoportosítva. Gyűjteményünkben gazdag bútoregyüttessel rendelkezünk. Az »utóbbi- időben meghatározott irányú gyűjtőmunkát is végeztünk, hogy ezeket más relikviákkal egészítsük ki. Mikszáth Kálmán hagyatékának egy része a Magyar Tudományos Akadémia könyvtára és kézirattára birtokában volt. Az Akadémia ezt az anyagot átadta gyűjteményünknek. Más jelentős közgyűjtemények Mik- száth-anyagának föltérképezését is elvégeztük, valamennyi másolatot elkészítettünk és így tovább. így tehát együtt áll a tárgyi és dokumentümegyüttes. A közelmúltban pedig szintén újabb dokumentumokkal, tárgyakkal bővült irodalomtörténeti gyűjteményünk. Mikszáth Albert özvegye, Kozmái Kun Anna bútorokat, ifjú Mikszáth Kálmán menye, Mikszáth Antalné férje

hagyatékának darabjait, köz^j te bútorokat és személyes jellegű tárgyakat ajándék o-J zott. Két érdekességet is hadd jegyezzek meg itt. A Mik^ száth-tárgyak mellett MikH száth Antalné a kuriózumnak számító könyvészeti ritka«! sággal is gyarapította gyűj-é teményünket, amely Madáchi vonatkozású. Ez a Tragédia 1951-es Buenos Aires-i ma-J gyár nyelvű kiadásának egyj példánya. Mikszáth Albertné — az író menye — pedig) akiről kiderült, hogy Madách-i leszármazott (Majthén-yi Annál ükunokája) a kutatók szá-j mára is eddig ismeretlen szí-J nes Madách Anna-portrél kölcsönzött a csesztvei kiállításhoz. Ez az eredeti kép at enteriőrben található.

— Ha már itt tartunk, mai radjunk is Csesztvén. Ez d Madách-kúriában berendel zett emlékmúzeum, hazánk egyetlen Madách-emlékhelye csak 1964-től várja kiállítási sál látogatóit. Az új állanád kiállítást itt tavaly, a Mai dách-év alkalmával nyitották meg. Erről már korábban részletesen beszámoltunk ol«j vasóinknak, most is friss éli ményt jelent, ezért most csak annyit említsünk, hogy a tárlat az újabb kutatások alapján készült, módosítja d korábbi Madách-képünketj Ehelyett, ejtsünk néhány szót egy újabb jelentős hagyatékról, amely nemrég kerüli a múzeumba, s amely meg nem eléggé ismert.

— Igen, valóban kevesek tudnak Kovács Kálmán hat gyatékáról, amelyet 1982-ben! kaptunk meg, s amely csaM nem Szabó József időközbeni Győrbe került gyűjteményé-? vei azonos értékű és nagyságú. Néhány egységét tekint tettük át eddig a 2500 dara«« bős gyűjteménynek, kiemelvk azokat a darabjait, amelyek a csesztvei kiállításon id helyet kaptak. A hagyaték Az ember tragédiája kiadásai kö^ül 33 kiadást őriz. 13 nyelven, legtöbbet a némel nyelvű fordításokból tartalJ máz. Több első kiadás is vak közöttük. A gyűjtemény je-J lentős hányadát képezi k Madách életéről, életművéről szóló könyvek, folyóiratok) másolatok sora. A szaki ro-j dalom régebbi és újabb da*J rabjai, összefoglaló irodalom-? történeti munkák, színházi tanulmánykötetek szintén ta-? láthatók benne. Napilapok) meghívók, műsorfüzetek, plakátok, fényképek egészítik ki e fontos gyűjteményt egészen napjainkig.

— tóth e. —Gyanítom —, de meg nem kérdezem, mert valamennyi hatásra az előzmények nélkül vagyok kíváncsi —, hogy az az út, amelyre Bihari Lajos szakközépiskolai igazgató meghívott, valahol a messzi távolokból indul és számtalan leágazása lehet. De a legfőbb csomópontja mindennek maga az ember, aki mindig is útonjáró .volt sokoldalú értelmekben; felfedezhető, becserkésző, értékre figyelő, ismeretet közvetítő, és persze sohasem társak nélkül, soha nem csa,k a szigorú szakirány ösvényein járva és sohasem egyedül. Jó ideje, majd húsz éve, amióta iskolát igazgat — nagy sereg diákkal a háta megett és vele a tanártársak a tarjám Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában. Fülekre megyünk, Ragyáiéra, Abron- csospusztára, és beugrumk egy kis időre Losoncra is egy Volán-buszra való „diáksereggel”, pedagógus párttitkárral, tanári tekintélyt könnyedén őrző tanártársakkal és a Nógrádi Sándor Múzeum egyik munkatársával, aki pontosan tudja, hogy harminc-egynéhány diák előtt beszélni Abroncsospusztán éppoly jeles feladat, mint minden más ezen a világon.

A .szanaszét húzó kisebb és még kisebb világok „virágzásának” idején nagyalakú minőségi pecséteket, ütnék az olyan úti levelekre, mint amelyik erre a fülekire—ragyolci- tai—losoncira ie kiállíttatott

VILÁGAINK

A jelen ösvényein

(természetesen a szó átvitt értelmében). Járjunk csak egyre többen a jelen ösvényein a közös múltakat ku- tatva-megismerve és, ha lehet, sohasem egyedül! Diákokkal, fiatalokkal a hátunkban,, akiket nem elítélni vagy lekézlegyintgetni kell, de nem is agyonneveini-fanaiti- zálni, hanem egyszerűen elvin- ni-elhozni ilyen utakra, amilyen ez is. Füleken aztán Böszörményi István német—svéd szakos tanár jön elénk a kastélygimnázium bejáratánál fogadva a társaságot, igazi cicerone, vérbeli kalauz, aki mindig mindenhol a legfontosabbakat mondja, de meghallgatja türelmesen az utas mindenféle véleményét is. A kastélyról mondják aztán, hogy múlt századi és Berthold lett légyen az építtető, de máshol meg azt olvastam róla jómagam, hogy Stephani volt a tulajdonosa, (majd ezt tisztázzuk még más alkalommal).

Sokkal érdekesebb az —, hogyan élnek, dolgoznak az itteniek a füleki magyar gimnázium tanárai, diákjai? A „táncsicsosok” a helybeli diákok vendégfogadását élvezik egy jó meleg tea mellett az étkezőben, jól jön ez is, odakint köd takar mindent, a híres füleki várma- tad vány bűi semmi sem látszik. Mi aztán egy kis felnőtt eszmecserére az egyik nyelvi kabinetterembe telepszünk az ottani tanártársakkal, igazgatóhelyettessel. Milyen aztán a véletlen és a szerencse!, éppen Rimaszombatra haladtában (Pozsonyból jij- vet, ahol él) benéz a „régi gi- mibe”, ahova rövid ideig maga isj járt, de aztán Tornaiján érettségizett, a csehszlovákiai magyar irodalom jeles költője Cselényi László. így lesz aztán gömöri—nógrádi, füleki—tarjáim, iskolai-irodalmi, sőt Böszörményi tanár úr jelenlétével losonci ez a találkozás, így kerül szóba nagy hamarjában sok minden, ami közös, ami az oktatás és az irodalom jelenbeli dolgait és a jövő terveit érinti. A füleki magyar gimnázium éppúgy megérezte az élet realitásainak súlyát, mint ahogy a hazai általános gimnáziumok is érzik — csökkent a létszám, növekedett viszont a szakirányú képzést is nyújtó iskolatípusban. Füleken jelenleg tizenkét osztályból nyolc a magyar nyelvű és évfolyamonként működik egy- egy szlovák anyanyelvű osztály. A létszám háromszáz körüli, de bizonyos mezőgazdasági és gépészeti képzettségét itt is szerezhetnek a diákok. Átmegyünk aztán az étkezőbe, ahol véget ért a

délelőtti teázás, mindenki elhelyezkedik és a beállt várakozó csendben egy neve után cseh származású kislány gyönyörű magyarsággal beszél Fülek viharos múltjáról, majd Böszörményi tanár úr mutatja be a tarjám diákoknak a gimnázium történetét, ami visszaeredeztethető a XVII. századig, ám amikor a város elpusztult egy ideig — éppenhogy háromszáz évig! — Osgyánban működött a füleki iskola, hogy aztán csak 1951-ben kerüljön ide vissza, jó néhány helyen szétszórtan elhelyezve a városban. Ötvenegyben az egyik első magyar nyelvű gimnáziumként alakult a háború utáni éveket tekintve ez az intézmény. Jó tíz éve közös igazgatás alatt él a sízlovák gimnáziummal — és múltját tekintve olyan tanárokkal, mint dr. Molnár Zoltán, akii természetrajzi gyűjteményével egyik megalapítója is volt az egykori ferences szerzetesék rendházálban helyet kapott honismereti múzeumnak.

Az út következő állomása is ez a nagyon gazdag, de éppen ezért rettentőén zsúfolt, sok részből álló gyűjtemény a neolit kortól a legutóbbi történelmi korokig — jórészt helybeli pedagógusok és füleki lokálpatrióták ajándéka. Azzal az előnnyel, ami úgyszólván minden tárgyhoz élmónyszerú közlést is nyújt az ugyancsak füleki múzeumot közvetítésével. Mit lát a diák mindebből? — túl a kétfejű, háfomszemű malacon, az ötszáz éves fa két- öles körszeletén, a rikácsolásáért szomorú véget ért (agyonütötte egy Fülék környéki asszony férje) és itt kitömve feszengő páva díszpompáján és a múlt századi vadászfegyverek arzenálján, apropó! itt függ a zsúfolt falakon az egyetlen, szemléletében mai korunknak meg- ielelc Madách-ábrázolás, amelyen a költőt karddal a kézben festette meg életnagyságú méretben az amúgy nagyon is amatőr festő! Hát, azt látja-tapasztalja, hogy a város életében valóban lámpás a tanárember és nemcsak a verscímekben, pedagógusnapi ünnepi köszöntőkben világít az elkötelezett értelmiségi elme.

Ragyolcról aztán hosszú beágazáson jutunk az ab- roncso&pusataii partizánemlékműhöz, addigra kivirul a nap is. Velünk jönnek a fü- leki gimnázium diákjai közül is, félkaréjba fogjuk a hegy

alatti szurdok szélén koszod rúkkal borított emlékhelyet) ketten közülünk, kelten pedig a fülekiek közül viszik! fel a kis dombra a koszorúkat, és mondanak szlovákul— magyarul megemlékező szavakat (Cihelarova Dasa füleki negyedikes, Pálik Pál tarján! „közgés” aki sámsonházai lévén szlovák anyanyelvén beszél a társakhoz és Huszár Anna, a mi negyedikes számvitelesünk). majd a- fülek! gimnazisták nevében Simon Róbert következik — történelmi tanulmányba illő pontossággal követve a nemzetközi antifasiszta harc NógJ rádi vezette , partizánjainak útját, küzdelmeit az abronJ esős pusztai ütközetig.

Jómagam azon elmélkedem) mialatt Hidvári István alka«j lomhoz és hallgatósághoz it? leszkedő és az összefüggéseket) a nemzetköziséget felmutatő megemlékezését hallgatom) hogy amióta jó tíz esztendeje egyszer a partizánok rádiósával, Kardos Évával itt jártam — mennyire jelen« idejűén él bennem is mindaz) ami itt történt-történhetett) Gyalog megyünk a kis pusztai1 településig, ellepjük az udvart a volt bíró házánál, ahol a közeli ragyolci temetőben nyugvó Bandur Árpád és partizántársad haltak hősi halált.

Megyünk aztán tovább jelen ösvényein.

T. Pataki László | NÓGRÁD — ,1984. november ß., szómból f