Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)

1984-11-29 / 280. szám

„Törlénelemkufató” brigád Kötelez a cím is... A szó elszáll, az írás meg­marad, tartja a mondás, s az Írószer Szövetkezet dolgozói ezt komolyan is gondolják, hiszen ezrével állítják elő a különféle „írószerszámokat”. Persze, hogy komolyan gon­dolják, ez adja megélhetésük fonását, ettől függ jelenük és jövőjük. Jóllehet nem ép­pen dicsekvésre érdemes az itteni pénztárca vastagsága, ám mégis: a hő kétszáz fős kollektívának több miint a fe­le törzsgárdatag. — Kétségtelenül az egyik fontos tényező nálunk a bri- gádmozigalom — említi Bo- zsó István, az Írószer Szö­vetkezet salgótarjáni üzem­egységének vezetője, aki hosz- szú évek óta irányítja a rész­leg munkáját. Ez idő alatt fölfelé ívelő pályát futott be a szövetkezet, s nemcsak a helyi írószerigények kielégí­tésére törekedett, hanem vil­lamos- járműműszereket is ké­szített. majd 1978-tól kezdve jelentős termékszerkezet-vál­tás zajlott le. illletbve tart ma is. folyamatosan. Termékeik nagy része hazánkon túl meg­Munka közben a brigád. található számos szocialista és tőíkésországban, hosszú le­járatú szerződésük van az osztrák Sax-céggel, amellyel együttműködve bevezették a különféle kisirodagépek — lyukasztó- és fűzőgépeik —, valamint a fűző- és gémka­pocs gyártásét. — Bővítettük az a lap terű letet egy új csar­nokkal, s modern, korszerű gépeikkel racionalizáltuk a termelést — kalauzol az üzemben Bozsó István, majd megjegyzi: — A legfőbb té­nyező azonban az ember, ar­ra törekszünk, hogy dolgozó­ink, akik zömmel nők, jó közösségiben, légkörben dol- gozzanák, mert ez végső so­ron a munka minőségének garanciáját is jelenti. Grédula József né a szerel­dei üzem SzaHvay Mihály bri­gádjának vezetője nagyon fontosnak tartja a munka utáni művelődésit, tartalmas kikapcsolódásit. A harmincéves átlagéletkorú közösség nagy fejszébe vágta a baltáját, ugyanis a felszabadulási év­forduló tiszteletére elhatároz­ták, hogy kissé bővebben meg­Vetik-iltetik a primőröket Az ország legdélibb vidé­kén, a Mecsek—Duna—Drá­va háromszögben, vetik-ülte- tik a tavaszi primőröket. A táj egyedülállóan kedvező éghajlata — a rövid és eny­he tél — ugyanis lehetővé te­szi, hogy a növények bizton­ságosan átteleljenek a szabad ég alatt. Az őszi vetéssel szer­zett időelőnynek köszönhető­en tavasszal Baranyából ke­rülnek legkorábban a fo­gyasztók asztalára a vita­mindús primőrök. A mosta­ni szokatlanul enyhe időjárás jó feltételeket teremtett a késő őszi szántóföldi mun­kához. Siklós környékén — a Ten- kes nagy déli lankáin — zöld­borsót vetnek a kertekben, a háztáji földeken és a szőlő­sorok között. Hét dél-hara- nvai faluban alakult ki az áttelelő borsó termelésének hagyománya, a mostani őszön is mintegy ezer kistermelő tette, illetve teszi földbe ^ primőrnövény magját. Korai érése, kitűnő ízanyaga és gaz­dag cukortartalma miatt méltán illetik a „primőrök királynője” elnevezéssel. Amennyiben kedvező lesz a tavaszi időjárás, már május elején — az országban első­ként — szedésre érik a ten- kesi zöldborsó. Mohács határában, a Duna két partján most kezdték meg az áttelelő kelkáposzta ülte­tését. Ennek palántáit hagyo­mányosan . a karácsony előtti időszakban rakják ki a föl­deken. Az utóbbi időben előbbre hozták a kistermelők az ültetés idejét annak érde­kében, hogy a tél beköszön­tőig némileg megerősödjenek a növények. Egyedül Mohács környékén díszük ez a pri­mőr, amely tavaszonként az első szántóföldi tömegáruként kerül a piacra, rendszerint már április közepén. A Me- csekalja jellegzetes primór- növénve az úgynevezett Jan- csihagyma. Áttelelő zöld­hagyma ez, amelyet a védett fekvésű pécsi kertekben ter­melnek. Ma már nem tudni, honnan ered a tréfás neve. A Jancsihagyma adja a legko­rábbi primőrárut, Február ele, 'n — gyakran a hó alól — ássák ki a zsenge termést, s árusítják a pécsi piacokon és boltokban. kéve balatoni nád Egymillió kéve nádat taka­rít be a télen a Balaton dél­nyugati — Szigliigettől Keszt­helyen át Fonyódig húzódó — partszakaszáról a Zalaszent- gróti Állami Gazdaság. A hozzávetőlegesen háromszáz hektáros nádtenger termésé­nek jelentős részét, a NÁ- DEX Külkereskedelmi Válla­lat közvetítésével, a Német Szövetségi Köztársaságba és ■ Olaszországba exportálják. A nádat a gazdaság battyán­pusztai üzemében készítik elő szállításra, illetve dolgozzák fel hazai felhasználásra. A nádaratáshoz hat mo­csárjáró kombájnt használ­nak. Ezek a széles kerekű gé­pek levágják, kévébe kötik és a jármű platójára rákják a nádat. A gépelt indulásra készek. Amint hidegebbre fordul az ;"iő. nyomban meg is kezdik a tópart jellegzetes téli munkáját. ismerkednek hazánk és szű­keb b pátriájuk négy év tize­des múltjával. — Előadókat hívtunk, olyan szákiértőket, akik egy-egy kor­szak fontosabb eseményeit megismertették velünk — mondja Grédula Józsefné. — Aztán gyakorta ellátogatunk a Nógrádi Sándor Múzeumiba ahol szintén a szákemberek segítségével a történeti tár­gyakat, dokumentumokat is megtekinthetjük, így közvet­lenebb, hitelesebb képet al­kothatunk. — Többségük családos, ott­hon gyerekek, férj... épp elég gondjuk van. nemhogy munkaidő után rendezvények­re járjanak. — Szerencsére, nem ez a szemlélet nálunk! Tény, hogy kiinek-tkinek otthon legyen rendben a dolga, első a csa­lád, ez azonban nem jelenti azt, hogy emellett ne jusson idő és energia a művelődés­re. Két híjból is,: egyrészt az emberekben igény van rá, másrészt pedig, egy aranyko­szorús kollektívát kötelezi a cím is. Nem adhatjuk alább! Takács Jenöné pártalap- szervezeti titkár hozzáfűzi, hogy ez a kezdeményezés pél­dával is szolgált, hiszen a „történelemkutatás”. túlnő a b-ri'géd keretein, s úgy terve­zik, hogy december első fe­lében olyan vetélkedőt ren­deznek, amelyre az oroszlá­nyi és a pomiázi üzemegysé­gek brigádjait is meghívják. Már zajlanak az előkészüle­tek, kutatják-keresik a bri­gádok a dokumentumokat, a könyveket, nem szeretnének éppen a házigazdák szégyent vallani a vetélkedőn. Min­denesetre. már valamit nyer­tek a dolgon... (ti) Nagy idők tanúi Három és fél évtized a mezőgazdaságért Sokan, nagyon sokan van­nak, akik évtizedeken át dol­goztak megyénk mezőgazdasá­gában, soha meg nem inogva abban a hitben, hogy, amit cselekszenek, az helyes, az agrárágazat fejlődését szol­gálja, az ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását célozza. Gordos Gyula 19'27-ben szü­letett Liptagergén — ma Egy- házasgerge — és események­ben, izgalmakban és örömök­ben egyaránt bővelkedő aktív munkássága után is itt keres­tük fel. — Ezüstkalászos gazdatan­folyammal a hálám mögött láttam munkához a karancs- keszi gépállomáson kétévi egyéni gazdálkodás után, mint körzeti agronómus. Volt. mit a tejbe aprítani, hiszen a körzetemben hat közös gaz­daság volt, s ezekben csak­nem kivétel nélkül nyugdíjas bányászok voltak az elnökök. Szakemberek csak itt-ott, így a vetőgén-beállítástól kezd­ve. mindent nekem kellett csinálnom, mert az akkor itt dolgozók — tisztelet a kivé­telnek — még mezőgazdasá­gi munkagépet sem nagyon láttak. Bár a gépállomáson 12 Hoíher, vagy, ha úgy tetszik, G—35-ös volt, a nagy mun­kák idején egyéni gazdák­kal is szerződéseket ktellett kötni szántásra, vagy vetés­re. A hét év alatt, míg az ál­lomáson dolgoztam, voltam főkönyvelő, üzemgazdász, fő- agronómus, így csaknem va­lamennyi beosztást módom­ban állt „kipróbálni...” A munkaidő többnyire reg­gel héttől este tízig tartott, ami abban az időben szinte megszokott volt a mezőgaz­daságban. Ugyanígy az új kez- demépyezések is: például a néevzetes vetés, az ikersoros vetés, a különféle cséplési módszerek, az ültetőpuskás eljárás és egyebek, — Ezeket komolyan vettük — úgy is kellett —, de kö­zülük - egyesem yált be és tönkrement gépek, foghíjas gabonatáblák és üzemi bale­setet szenvedett emberek sze­gélyezték útkeresésünk buk- kanóit. Csupán egyetlen év alatt hét halálos baleset tör­tént traktorosokkal és továbhi kettő a cséplőgépek mellett. Ők valóban életüket áldozták a mezőgazdaságért. A gépállomások megyei igazgatóságának főagronómu- saként dolgoztam 1957-től 1961-ig. Több mint 130 gaz­daság volt akkoriban a me­gyében és hadd mondjam, to­vábbra sem volt nagyon ki­től tanulnunk. A régi gazda­tiszteket nem engedték szó­hoz jutni, így ez alatt a négy év alatt is zömmel a saját hibáinkon tanultunk. Zöld út állt előttünk, akár jót csele­kedtünk, akár — piai szem­mel nézve — ostobaságot. Bárhogy is nézzük, az előbbi volt a jellemzőbb, hiszen meg­teremtettük a szocialista nagy­üzemi mezőgazdaságot, ami­re azután a következő eszten­dőkben lehetett alapozni. Eközben Gordos Gyula el­végezte a mezőgazdasági tech­nikumot Vácott, maid beirat­kozott a gödöllői agrártudo­mányi egyetemre. Ekkor már a mohorai növényvédő állo­más isazgatóia volt. — Ez az állás szinte para­dicsom volt az előzőkhöz ké­pest. Nyolcórás munkaidő. ígv tanulhattam is. ugyanakkor a Damoklész kardia állandó­an a fe’em fölött lebegett. Igen veszélyes mérgekkel dol­goztunk, s ezt a termelőszö­vetkezetekben nem vették ko­molyan. Számos megbetegedés, maradandó egészségkárosodás jelezte, mert bizony, hosszú időbe telt, míg az emberek hittek nekünk. A „Palóctáj” területi szö­vetség 1968-ban alakult Ba­lassagyarmaton — ide tarto­zott a rétsági járás is — el­hívtak áruforgalmi főmunka­társnak. Ez ugyan visszalé­pésnek tűnik egy igazgatói szék után. de én nem érez­tem annak. A növényvédő állomás ugyanis időközben hatósági jogkört kaoott, s ne­kem büntetnem kellett volna azokat a szövetkezeti veze­tőket. akikkel addig jóban- rosszban összetartottunk, akiknek munkáját hosszú éveken át mindig segíthettem. A területi szövetségben viszont továbbra is a gazdaságok ér­dekeit képviselhettem. A sal­gótarjáni TESZÖV-vel 1976- ban egyesültünk, s nyugdíjba vonulásomig itt dolgoztam, mint termeléspolitikai osz­tályvezető... * — Ha még egyszer úira kezdhetném? Alighanem úi­ra véaigiámám ezt az utat, no. persze, a mai eszemmel sok mindent másként csinál­nék. Gyakran el is gondolko­dom a nem is olyan régmúl­ton. Milyen is volt az a ti­zenöt órás munkanap? Mi­lyen is volt, amikor a gépál­lomás igazgatójával, Tóth Ist­vánnal rakodtuk a szenet va­sárnap, vagy éjszaka vontat­tuk a cséplőgépet, hogy hét­főn hajnalban kezdhessünk? Milyen is volt az, hogy 1953- ig fizetett szabadságunk sem volt? A főagronómusunk egy­szer kivette, de már vissza sem jöhetett a gépállomásra dol­gozni. Ma már mosolygok, ha arra gondolok, harminc év sem telt azóta, hogy előírták egy-egy gazdaságnak hány kotlóstyúkot kell ültetni és hány tojást kell alájuk ten­ni. Gépállomásunk „előretolt bástya” volt és ebből a bás­tyából időnkint kj kellett rohannunk” színdarabot elő­adni. Mert a fellépések is elő voltak írva. Dehogy gondol­tuk akkoriban, hogy ez lesz a mezőgazdaságból, nem is igen törtük rajta a fejünket. Nem mondom, bízni bíztunk benne, hogy helyes, amit te­szünk. Nem volt könnyű, de érdemes volt. Soha nem vol­tam egyedül, a legnehezebb időkben <s sok barátomra, társamra számíthattam, azt az idestova 35 évet nem is lehe­tett volna másként végigcsi­nálni. Igaz, ügy tűnik, lesz még folytatása is Annyi ajánla­tot és feladatot kaptam, hogy jut még belő'ük a következő évekre is... * S ez így '3 van rendjén. Ä több évtizedes tapasztalatnak még sok-sok énig kamatozni kell és jó, hogy ezt sokan így érzik. Ilyen emberekre, mint Gordos Gyula, még hosszú ideig szüksége lesz a megye mezőgazdaságának. Okos hig­gadtságára. szakmai tanácsai­ra, emberségére, arra a biz­tonságára, amellyel végigjárta ezt a göröngyös utat. Űgv, hogy közben a lába elé is né­zett, hogy ne botoljon és előre is, hogy lássa, hová vezet az út. Zilahy Tamás A Romhányi Építési Kerámiagyár R—3 üzemében dolgozik Tuskó Józsefné készreválogató. Képünkön: Csomagolás előtt az utolsó ellenőrzéseket végzi a kész csempeárun.-gyr* Beváltait a márka- és mintaboltok Az Ipari és a Belkereske­delmi Minisztérium együtte­sen elemezte az iparvállala­tok, valamint a termelői és kereskedelmi vállalatok kö­zös márka- és mintabolthá­lózatának munkáját, s kidol­gozták a továbbfejlesztés le­hetőségeit. A felmérés során megállapították: a márka- és mintaboltok száma ma már országosan mintegy 6 ezer, nagyobb hányaduk élelmi­szerüzlet. Az utóbbi két-há- rom évben a korábbinál gyor­sabban, mintegy 30 százalék­kal gyarapodott a termelő vállalatok saját bolthálózata, mivel a gyártók egyre in­kább felismerik: a mintabol­tokban szerzett információkat •gyorsabban, jobban haszno­síthatják a termékválaszték alakításánál. A tapasztalatok alapján a két minisztérium közös aján­lást adott ki a márka- és mintabolthálózat továbbfej­lesztésére, korszerűsítésére. Olyan közös érdekeltségű bolthálózatok létrehozását kezdeményezik, amelyek­ben a kereskedelem üz­lethelyiségekkel. eszközök­kel, s szakképzett eladókkal, a termelő pedig árukészleté­vel vesz részt. Társulási for­mában is van lehetőség kö­zös érdekeltségű bolthálózat létesítésére, akár egy vagy több termelő, illetve kereske­delmi vállalat között. Az ilyen bolthálózatok előnye, hogy mód nyílik alaposabb és hatékonyabb piackutatásra, az áru útjának rövidítésére, s az adott márkájú termékek széles körű népszerűsítésére A vevők is jól járnak, hi­szen vonzóbbak az olyan di­vatos termékek, amelyek a szokásosnál gyorsabban jut­nak el a termelőtől a fogyasz­tóig. A társulás formájában lét­rehozott közös érdekeltségű bolthálózatnak főleg a cipő­szakmában van jövője. Ezek­ben az . üzletekben egy-egy meghatározott cikkcsoportot teljes méretválasztékban áru­sítanak. Amennyiben egy- egy termelő áruja nem ele­gendő a teljes bolti kínálat kialakításához, úgy több gyár­tó társulhat a kereskedelmi vállalattal. Javasolják azt is, hogy a cipőgyártók a bőr­díszműtermelőkkel együtt­működve alakítsanak ki kö­zös bolthálózatot a kereske-^ delemmel, s ezekben a bol­tokban oldják meg a kiegé­szítő bőripari termékeknek — a táskáknak, övéknek — a cipők anyagával és színével harmonizáló értékesítését. A férfi felsőruházati ter­mékek forgalmazására is ja­vasolják a közös érdekeltsé­gű bolthálózatok létrehozását. Elképzelések szerint a válla­latok olyan szakosított üzle­teket alakítanának ki, ame­lyekben egy-egy termékcso­portban a teljes méretválasz­tékot árusítják, hozzá meg­felelő ingeket, pulóvereket, nyakkendőket stb. Az új társulási formák al­kalmazása mellett a két mi­nisztérium szorgalmazza az ipari minta- és márkabolt­hálózat fejlesztését is. Mivel sok ilyen bolt nem alkalmaz,- kodik a kereskedelmi vál­lalatok üzleteinek nyitvatar­tási rendjéhez, felhívták a vállalatok figyelmét arra, hogy a kialakult vásárlási szokásokhoz alkalmazkodva, állapítsák meg a nyitvatar- tást. (MTI) NÖGRÁD — 1984. november 29., csütörtök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom