Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)
1984-11-21 / 273. szám
A tanácsi testületek napirendjéből Közérdek a termőföld ésszerű hasznosítása Szabászok a Balassában Gyakran. megesik, hogy csak szűkszavú lehet a tanácsa testületek munkájáról szóló tudósítás, holott érdemes megismerkedni a részletekkel is. A megtárgyalt napirendek ugyanis többnyire széles körű érdeklődésre tarthatnak számot, a tanácsok vagy végrehajtó bizottságok a lakosság egészét érintő kérdésekre keresnek választ. így volt ez a Pásztói városi Tanács Végrehajtó Bizottságának egyik legutóbbi ülésén is, amikor a testület a földhivatal munkájáról hallgatott meg tájékoztatót. A téma fontosságát igazolva elég utalni a sóikat ismételt mondásra: a termőföld drága kincs. A közérdekűségre pediig olyan számot is lehet idézni, hogy csupán 1983- ban 2331 ügyirat érkezett a pásztói földhivatalhoz, ugyanebben az időben pedig pár darab híján kiadtak háromezer tulajdoni,lap-másolatot. ENGEDÉLY NÉLKÜL A földhivatali munka minden ágát elemző tájékoztatójában Macon,kai László hivatalvezető mindenekelőtt a földhasználatról szólt. Nem véletlenül, hiszen a termőföld legfontosabb természeti „erőforrásunk”, védelme és észszerű hasznosítása közérdek. — A termőföld csökkenésének mérséklése jogi szabályozással, közgazdasági eszközök megfelelő alkalmazásával, a szükséges anyagi feltételek megteremtésével és a termőföld védelmének tudatosításával valósítható meg — fogalmazott Maconkai László. Az érvelést adattok is alátámasztják. Pásztónak és városkörnyékének 55 ezer hektár a területe, s éhből 65,5 százalék mezőgaizdasági művelésű. Az utóbbi 73 százalékának lejtése pedig öt százaléknál nagyobb — ezék a tények is a fokozottabb védelem mellett szólnak. Nem véletlen, hogy a módosított földtörvény is igen szigorú megkötéseket tartalmaz, a különböző beruházások területi igényeit is megfontoltabb, körültekintőbb döntés alaipján lehet kielégíteni. Hiányosság azonban akad még ezen a területen. erről így vélekedett Maconíkai László hivatalvezető: — A beruházásokkal kapcsolatosan általánosnak mondható az a gond, hogy a tervezők és beruházók még nem ismerik kellőképpen a földvédelmi előírásokat Több esetben előfordult az is, hogy a beruházás megkezdése előtt nem jelentették be a munkát, vagy engedély nélkül vontak kj földet a termelésből! Természetesen ilyen esetben szabálysértési eljárást kezdeményezüník a törvény megsértőivel! szentben. JAVULÓ FEGYELEM A szigort a termőföld értéke indokolja, nem véletlenek tehát az ellenőrzések sem. A tervszerű hatósági ellenőrzés, az évenként megtartott határszemle, a földhasznosítás helyszíni ellenőrzése nem Is haszon nélküli. — Kedvező tapasztalatunk, hogy a szigorú és rendszeres figyelemmel kísérés eredményeként nagymértékben javult a földhasznosítás fegyelme. A nagyüzemek üzemterveiben szereplő területek tételes ellenőrzését például minden évben elvégzik gazdaságonként és községenként. Az eredmény? Míg 1975-ben 315 hektár megműveletlen földet tártak fel, addig 1980-ban az első határszemle 73 hektár ilyen területre derített fényt, 1983- ban pedig a nagyüzemi gazdaságokban megiműveletlen területet a bizottság nem ta.alt. Az alapvető cél a parlagterületek felszámolása során nem a büntetés, hanem a művelésbe való bevonás elérése volt. PARLAG HELYETT... Figyelemre méltó, hogy Pásztón és városikörnyékén található a megye összes zártkerti területének több mint 50 százaléka. Ugyanakkor örvendetes, hogy az állam tulajdonában és a községi tanácsok kezelésében lévő — nagyüzem,ideg nem hasznosítható — földterületek tartós használatba adása az utóbbi időben jelentősen megnövekedett. Á termőföldikijncsre ügyelő földhivatallá törekvés találkozott a lakossági igényekkel a növekvő termelési Tájékoztató a MALÉV All TOURS jövő évi programjairól Megjelent a MALÉV AIR TOURS jövő évi programfüzeté, és ebből az alkalomból sajtótájékoztatót tartottak kedden az Atrium Hyatt Szállóban. Déri Tamás, az utazási iroda vezetőie elmondta, hogy a MALÉV AIR TOURS csaknem két évtizede vesz részt a légi turizmus szervezésében. A repülős utazások igen kedveltek, hiszen így megy el a legkevesebb idő az utazásra, s így lehet a leggazdaságosabban kihasználni a nyaralásra szánt napokat. A jövő évtől kezdve az utazási iroda kibővíti tevékenységi körét, s a repülősutak mellett autóbuszos és gépkocsis túrákat is szervez. 1985-ben újból meghirdetik a népszerű városnéző túrákat, az érdeklődők egyebek között ellátogathatnak Brüsszelbe, Helsinkibe, Moszkvába, Párizsba és Rómába. Az európai nagyvárosok mellett Ázsiába. Afrikába, és Közép-Amerikába is szerveznek túrát. Az egzotikus utak kedvelőinek « tizenkét napos mexikói körutazást ajánlják, amely során egyebek között Mexico City és Acapulco nevezetességeivel is megismerkedhetnek a magyar turisták. Ismét meghirdetik a thaiföldi túrát, amely dubai városnézéssel bővül. A közkedvelt spanyol, olasz, görög és jugoszláviai üdülőhelyekre is eljuthatnak az utazási iroda vendégei. Sítúrákat is szerveznek: a már ismert bulgáriai Alekon kívül egv másik bolgár síparadicsomba, Borovecbe is indítanék csoportokat. Nyolc- vagy ennél több tagú csoport, baráti társaság részére bármilyen speciális útiterv kidolgozására és lebonyolítására vállalkoznak. Újdonság, hogy a jövő évtől kezdve a MALÉV számítógépes helyfoglalási rendszere 30 szálloda adatait is tartalmazza, s a szállodai szobafoglalás mellett az érkező külföldi vendég gépkocsit bérelhet, kulturális programokra jegyet igényelhet e rendszer se gítségével. (MTI) A fogak és a fogíny csak akkor maradnak egészségesek, ha az étkezés után visz- szamaradt veszélyes lepedé- ket eltávolítjuk. A helyes fogmosás nem könnyű. Ezt ugyanúgy meg kell tanítani, mint a mosakodást vagy a cipőfűzést. FOGÄPOLÄS CSECSEMŐNÉL Amikor a csecsemő négy felső és alsó fogacskája kinő, esténként vattapamacs- csal vagy gézlapocskával a fogak minden oldalát meg kell törülni, különösen a fogak és az íny találkozásánál. A fogszuvasodás ugyanis legtöbbször itt fejlődik ki. Kétéves gyermeknek már nyugodtan vásárolhatunk kicsi fogkefét, megkezdhetjük a fogak ápolását. Ilyenkor a gyermek még nem tudja saját maga célirányosan elvégezni a fovkefélést. Ezért a gondos szülő vízbe mártott puha fogkefével tisztítsa le a gvermek fogainak minden felületét. A nagyobb kisgyermek. aki már megtanulta az öblítővíz kikötését, megtanulja lassan saíát maga is fogainak kefélését. Ilvenkor már nyugodtan tehetünk a fogkefére fogkrémet is. Fogmosást elernyesztett izomzatú szájban végezzük, fogainkat ne csukjuk össze. A fogkefére fogkrémet teszünk, a sörte teljes hosszában. A felső fogsorral kezdjük a tisztítási műveletet. A fosak külső felszínit és a fonak közti hézagokat a fogkefe fejének forgatásával. függőleges (le-föl) mozgatással tisztítjuk. Ugyanezt megismételjük a felső fogak belső felszínén. Ne feledkezzünk meg a fogak rágófelszínéről sem. Ugyanebbe a sorrendbe az alsó fogsor következik. ehhez újból fogkrémet teszünk a fogkefére. A fogat körülvevő foghúst is óvatosan dörzsöljük meg. Ez a masszázs elősegíti az íny jó vérkeringését. Célszerű, ha a kisgyermek utánzóképességét kihasználva, mi is együtt mossuk fogunkat vele. A későbbiekben sem mulasz- szuk el a szájhigiénia naponként való ellenőrzését, mert a nagyobb gyermekek hajlamosak arra, hogy kényelemszeretetből elhanyagolják fogaik és szájuk ápolását. Nem minden fogkefe mondható ideálisnak, ami a kereskedelemben kapható. Jónak tartjuk azokat, amelyek rövid fejűek és rajtuk sörték ritkán cso- mózottak (Higi, Purodent, Vük). Ezekkel a fogak közti rések is jól tisztán tarthatók. A fogkefét 2—3 hónaponként ki kell cserélni, eny- nyi idő után a sörték elhajlanak, tisztító hatásuk gyenge, károsítják az ínyt is. HELYES TECHNIKÁVAL Kevesen tudják, hogy 2—3 perc szükséges míg a fogakat helyes fogmosási technikával lepedékmentessé tudjuk súrolni. Reggeli után és este lefekvés előtt feltétlenül szükséges a fogápolás, ezután legfeljebb tiszta vizet igyon a gyermek. A fogak külső rétegét, a zománcot 95 százalékban sók alkotják. A táplálékból felszabaduló savak ezeket kioldják, a fogzománc meggyengül és a fogszuvasodás megindul. A fogkrémek feladata, hogy a táplálék elfogyasztása után keletkezett foglepedéket még a savak képződése előtt eltávolítsák. A fluortartalmú fogkrémek íluoridtartalma beépül a zománcba, keményebbé, ellen- állóbbá teszi a fogakat. A kisgyermekek a Gabi, Blendi, fogkrémeket kellemes ízük miatt gyorsan megkedvelik. Nagyobb gyermekeknek, felnőtteknek ajánlottak a hazai készítményű Fluorita, Odol 3, Amodent 4. A külföldi fogkrémekből szélesebb a választék (Colgate, Pepsodent, Ko- lynos, Ra-Dentax stb.). A Po- morin, Óceán, Meri fogkrékedv, a szabad idő célszerű és aktív kihasználása révén több zártkertet és külterületet lehetett tartós használlaitba adni. Mindezt az alábbi adatokkal támasztotta állá Maconíkai László, a pásztói földhivatal vezetője: — 1980-ban nyolcvanegy személy részére 18 hektárnyi — addig többnyire parlagon hagyott — földet adtaik ki. 1984- ben már 580 állampolgárnak 88 hektárnyi területet adtak használatba. A termelőszövetkezeteik nagyüzemi hasznosításra alkalmatlan területeinek haszonbérbe adása is jelentősen megnövekedett, a mai napig 395 személynek 64 hektárnyi területet adtak 15 éves haszonbérletbe. AMIÉRT A HIVATAL SZOMORÚ A számok önmagukért beszélnék. Ennél csak az mond többet, ha tudjuk: a szabad idejét és kétkezi • munkáját nem sajnáló vállalkozóknak köszönhetően zöldséget és gyümölcsöt terem az addigi parlag. A földihivatal sokrétű munkájának érzékeltetett szelete is jelzi: alapos figyelmei kap a termőföld védelme. S ha a HIVATAL időnként szigorú, akkor az nem az állampolgár vagy a gazdasági vezető ellen, hanem a pótolhatatlan termőföldikiincs mellett szól. K. G. Rrcunk dísze lehet(ne) mek használata a fogágybe- tegségben, ínygyulladásban, szenvedő felnőttek számára kedvező. A gyermekük fogszuvasodását megelőzni kívánó szülők rendelkezésére áll a szerves fluoridot tartalmazó ELMEX-zselé és -oldat. A fogorvosi recept alapján beszerezhetők a gyógyszertárakban a fenti készítmények (4 éves kor felett). Az ELMEX- készítményekkel történő fogápolás mindig felnőtt irányítása mellett történjen, hetente 1 alkalommal. A mindennapos fogápolás a megszokott fogkrémmel természetesen nem mellőzhető. ' A készítmény véletlenszerű lenyelése károsodást nem okoz, tudatos bevétele azonban tilos. A plakkfestő tabletta elszopo- gatása után a fogon levő lepedők, ételmaradék élénken elszíneződik. Így, mind a helyes fogmosás begyakorlásában, mind a fogmosás hatékonyságának ellenőrzésére jól használható. ÓVJUK A TEJFOGAT? Helytelen felfogás, hogy a kisgyermek tejfogai úgyis kihullanak, kezeltetésük felesleges. Legalább félévenként mutassuk meg fogorvosnak a gyermeket. A kezdődő szuvas üregek ellátása még nem okoz fájdalmat, és visszaadja a gyermek rágóképességét. Az elromlott tejfogazat egyre csökkenő rágást, emésztési, fejlődési zavarokat okozhat. A rossz, ápolatlan fogazat kellemetlen szagot és száibűzt áraszt. A sok szuvas tejfog- ból később a maradó fogak is könnji'ebben elromlanák. A szülőknek tehát fontos feladata, hogy gyermekük ételeit minőség és elkészítés szempontjából gondosan válogassák meg. Ügyeljenek a helyes fogépolásra, s akkor sok fájdalomtól, kellemetlenségtől óvják meg gyermekeiket. A Balassa Ruházati Szövetkezetben a Volán dolgozói részére, a budapesti munkaruházati bolt megrendelésére szolgálati egyenruhákat varrnak. Az öltönyökből és nadrágokból ezerdarabos megrendelést készítenek november hónapban, amelyhez közel háromezer méter anyagot használnak fel. Klónk László szabász minta után előrajzolja az öltönyöket. Horubecs János szabász fazonra vágja a több tucat anyagot. Befeleződött a kis népszámlálás A Központi Statisztikai Hivatal — a Minisztertanács felhatalmazása alapján — az elmúlt hetekben kis nép- számlálást, úgynevezett mik- rocenzust hajtott végre. Ha- zánkben ezúttal negyedik alkalommal került sor szűk körű — a népesség mindösz- sze 2 százalékára kiterjedő — adatfelvételre. Az adatgyűjtés során 101 városban és 473 községben mintegy 210— 220 ezer lakost kerestek fel a kérdezőbiztosok. A felmérés eredményeként olyan adatok birtokába jutott a KSH, amelyek tájékoztatást nyújtanak a népesség demográfiai, foglalkozási helyzetének alakulásáról. Mivel. a mikrocenzus részben népszámlálást helyettesít, a személyi és lakásadatokra vonatkozó kérdések részben megegyeztek az 1980. évi népszámlálás kérdőíveivel. A felvétel azonban részletesebb, bővebb adatgyűjtésre adott lehetőséget, mint a népszámlálás. Ez alkalommal például különös gondot fordítottak a nyugdíjasok életmódjának, életkörülményeinek részletes megismerésére, másrészt a születések alakulásának vizsgálatára és a gver- mekelhelvezési lehetőségek felmérésére. A lakásokra vonatkozó adatok is részletesek: a kérdések kiterjedtek a lakásbővítésre, -átalakításra, -közművesítésre, s a kérdezőbiztosok részletesen kikérdezték a családokat lakásváltoztatási terveikről és azok okairól. Mint minden népszámlálásnál, a mikrocenzusnál is hivatali titokként kezelik a megkérdezettek adatait, a statisztikai hivatal valamennyit összesítve publikálja. Első ízben történt, hogy a kiválasztott személyek adatai közül azokat, amelyek az Állami Népességnyilvántartó Hivatal adatbázisában szerepelnek, a kérdőíven előnyomtatták, így a megkérdezettek a felvétel során ellenőrizhették, hogy pontosak-e az adatok. Ez a módszer már a következő, korszerűbb népszámlálások gyakorlatának előhírnöke. Az összeírás befejezése után a KSH központjában megkezdődtek a különböző összesítési munkák, valamint a számítógépes feldolgozás előkészítése. A tervek szerint a legfontosabb adatok összesítése a jövő év március második feléig elkészül, a részletes információkat tartalmazó első kiadvány pedig június végén jelenik meg. Hr. Mctneki Eszter I . __ “ prevenciós főorvos | 1 NOGRAD — 1984. november 21., szerda 3