Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)
1984-11-16 / 269. szám
rrr ä tá-59V. Sódert tótol Fügedi József kőműves kisiparos Győrffy Gyula nyugdíjas tanár lakásának bejárata előtt, a teherautónyi építőanyag akadályozza a ki- és bejárást. A kőműves a felszólításra nem reagált, a sódert «nem szállíttatta el, a panaszos ezért segítséget kért a városi tanács szakembereitől is. Az illetékes ellenőr figyelmeztetése is hatástalan maradt. Ezek után azt kérdezi Győrffy Gyula Salgótarjánból, « Damjanich utca 55-ből: van-e olyan illetékes szerv, amely érdemben tud intézkedni az ügyben? fi még a lelkiismeret *- telefonált szerkesztőségünkbe Szebeni Árpádné bátony- terenyei olvasónk. Édesanyja eltűnt kiskutyája ugyanis még azon a napon megkerült, amikor lapunk hasábjain adtunk helyet olva-sónk méitat- tankodásának. Az 1500-as, piros Lada ismét megjelent a ház előtt, Ezúttal azonban nem vitt,- hanem hozott: hozta Morzsit, a foltos tacskó- fokszi keveréket. A magyargéci fiatalember elnézést kért, s bizonygatta, hogy véletlenül került hozzá a kutya. Persze volt, ahogy volt, az a fontos, hogy a magányos, idős asszonynak a jövőben sem kell nélkülöznie kedvenc háziszolgáját. Egyúttal magunk is megragadjuk az alkalmat, hogy megköszönjük Simkó Ildikó 12 éves salgótarjáni kislány (Arany János u. 8.) kedves, emberséges ajánlatát, egy kiskutyus odaajánlékozá- sát. Az említett bátonyterenyei házban azonban már visszaállt a régi rend, de talán okad más kutyabarát, aki méltó gazdája lenne a kétéves Lexinek. Belenyúikáltak s pénztárba! — adta a szerdán közölt „Sérelem érte” című panaszra a választ a fcalgótarjáni beszterce-telepi iáfész ABC vezetője. Mint Bo- Wa Istvánné részletezte: „A középső pénztárban épp nem Ilit senki, mert a pénztáros- nő kint árut pakolt a polcokra. A panaszos vevő a barátnőjével a pénztárgépnél kutatott, emiatt figyelmeztettek engem a dolgozóim. Délután megmutatták, hogy ez a' vevő volt, aki a gépből a pa- pírzsebkendős csomagot kivette. Én odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle: „Legyen szíves megmondani, milyen elapon nyúlt bele. Ott tartjuk az aprót ezerszámra — mert a kassza fiókjába nem fér bele —, és ha abba vevők belenyúlnak, a dolgozót nem tudom felelőssé tenni, ha valami eltűnik, Azt mondta, hogy az oda eltett papírzsebkendőt vette ki. Annak is utánajártam, hogyan került oda a papírzsebkendő. Egy vevő adta vissza, mert a csomagja ki volt szakadva. Nekem mint boltvezetőnek meg kellett kérdeznem, mindenki ezt tette volna. És nem teli bolt előtt történt, de hogy hányán voltak az üzletben, nem tudom megmondani. Ha o jövőben iíyen történik, és nem gyerek megy a pénztárba, - mert az más —, én akkor is meg fogom kérdezni a vásárlót, miért nyúlt a pénztárba.” A boltvezetőnő konkrét kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy idén a beszterce-lakótelepi népfrontbizottságtól „Köszönet a munkáért” oklevelet kaptak. Tavalyi forgalmuknak másfélszeresét teljesítik, és a vevők kérésére meghosszabbították a hétfői nyitvatartást. 4-5! 16 1 NÓGRAD Vágatkészítési rekordkísérlet Hányáson Csütörtöktől 31 munkanapon át tartó vágathajtási csúcskísérletbe kezdett a Nógrádi Szénbányák kányási bányaüzemében a Vályi László vezette komplex elővájás: szocialista brigád. A szenme- dence rekordját eddig is ők tartották 248 méterrel. Ezúttal arra vállalkoztak, hogy naponta szakonként 5 métert haladnak előre, vagyis ösz- szesen 15 métert. Ha céljukat elérik, meg sem állnak 465 méterig, amivel az országos rekordot is megdöntenék! Csak Oroszlányban van olyan bányászbrigád, amely napi 14 méteres előrehaladásra képes, Tatabányán pedig 12—B méteres teljesítményekkel dicsekedhetnek. A Vályi-brigád- ban szakonként tízen dolgoznak a mátraverebélyi bányamezőn III. sikló 34-es számú készülő frontfejtés szállító vágatában. A kollektíva 2 PMB 2—F6-0S „öszvér” vágathajtó géppel és kitűnő segédszemélyzettel dolgozik. A Mátraaljai Állami Gazdaság szakosított sertéstelepén a háztájiba kihelyezett állatállomány részére heti két alkalommal, kedden és szerdán adnak hízótápot a kisgazdálkodók részére. NEB Hitelpolitika és közérdekű befelenlések A balassagyarmati népi ellenőrök tegnap délután bizottsági ülést tartottak, ahol két napirend került a tagok elé. Turchányi Sándorné, az OTP helyi fiókjának vezetője, a takarékpénztár hitelpolitikájáról számolt be. Váradi András, a Nógrád megvei Tüzeléstechnikai Vállalat / igazgatója pedig arról szólt, miként intézkedtek az elmúlt időszak közérdekű bejelentéseire, s elmondotta azt is. miként számolta föl a vállalat vezetése az ügyek intézésében tapasztalt hiányosságokat. A Balassagyarmati Népi Ellenőrzési Bizottság az elha íg- zott beszámolókat megvitatta és javaslataival kiegészítve elfogadta azokat. Naptárt LAUKÓ GYÖRGY (1914 —19841 1984. november 16., péntek. | Ödön napja. A Nap kel 6.50 — nyug-1 szik 16.01 órakor. A Hold kel 23.18 — nyugszik 13.26 | órakor. ötven évvel ezelőtt, 1934. november 16-án halt meg — 92 éves korában — Kari Paul Gottfried Linde német mérnök és egyetemi professzor, akinek úttörő hőelméleti munkássága vezetett el az ammónia-hűtőgép (a jéggyártás) kialakításához. Időjárás szombattól keddig Előrejelzés az ország területére ma estig: az északkeleti országrész kivételével gyakran lesz. borult az ég, többfelé — főként a Dunántúlon és az Alföld déli részén — várható eső, havas eső, néhol ónos eső, a magasabban fekvő területeken hószállingózás, kisebb havazás. A déli, délkeleti szél gyakran élénk, a Dunántúlon időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma délnyugaton 5 fok körül, északkeleten 0 fok körül várható. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Várhatóan tovább tart az évszakhoz képest hűvös idő. Számottevő csapadék nem valószínű. Párásság, köd többfelé kialakulhat. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában —1. —6, fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1, 6 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék az ország területén nem valószín í. MOZGALMAS NAPOK MAGYARNÄNDORBAN A magyarnándöri Radnóti Miklós körzeti művelődési ház több érdekes rendezvényt tart ezekben a napokban. Á hét végén ruházati és cipővásár fogadja az érdeklődőket. Hétfőn este Erdős Péter filozófus előadása hangzik el az ifjúsági klubban . A fiatalok beilleszkedési problémái a 80-as években címmel. Az előadást követő vitát Kará- csondi Imre író vezeti. Az általános iskolások számára hirdetnek hangversenyt november 20-án 13 órától. A közönség fúvós kamaramuzsikát hallhat a Budapesti Fú- vósegyüttes — Csánki Emília, Hetesi Antal, Berkes Kálmán, Mali István. Zempléni Tamás, Bocsa József, Hortobágyi György. Staniszewska Júlia — fellépésével. A társközségben, Moborán szerdán színházi előadás lesz: a Kutyaszorító című zenés bohózatot mutatják be. a Balatoni Múzeum Befejeződött Kes'/.helven a Balatoni Múzeum helyreállítása, korszerűsítése. Az 1898- ban megnyitott intézmény 1928-ban költött jelenlegi otthonába. Az akkor vadonatúj neobarokk palota a 70- es években már beázott és ez 1977. évi kábeltűz is rongálta a kétszintes épü'etet. Te1 its rekonstrukciója 1980-ban kezdődött meg, ás mintegy 20 millió forintba került. Eey e- bek mellett kicserélték az el- kprhadt ‘etőgereidázatot a tönkrement padlózatot. Modernizálták a világítást, a korábban fűtetlen helyiségekben pedig központi fűtést szereltek fel. A föl Hanton öt. az emeleten tucatnyi terem fogadhatja az érd 'kiadókét. Űjra méltó a nevéhez az emeleti díszterem, amelyben különféle közművelődési programok, például múzeumszínház, pódiumestek, helytörténeti szabadegyetem és filmvetítések lesznek. A kívül szintén szépen rendbehozott palota jeles napokon díszkivilágításban pompázik majd. A megújult múzeumban már két kiállítást rendeznek. Fájdalommal tudatjuk, hogy a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, LAUKÓ GYÖRGY 10 éves korában, 1984. november 14-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 1984. november 22-én 14.30 órakor a salgótarjáni központi temetőben lesz. MSZMP Salgótarján városi Bizottsága, Nógrád megyei Tanács, Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, A gyászoló család A Salgótarjáni Kohászati Üzemek közvetlen szomszédságában található a 4 25-ös gyógyszertár, melyet elsősorban a nagyüzem dolgozói keresnek fel. Képünkön Szegő János gyógyszertárvezelő és Mucsina Lajosné porosztó ellenőrzése közben. A szülői házból hozta magával a munkásmozgalomhoz paló hűséget Laukó György. A földmunkáscsaládból származó fül édesapja az illegális pártnak volt a tagja, s 1919-ben az apa mint vöröskatona harcolt a Magyar Tanácsköztársaságért. A szarvasi születésű földmunkásgyermek korán megismerte az élet nehézségét. Mint uradalmi cseléd bekapcsolódott a földmunkások szövetségének tevékenységébe, ahol már 1936-tól aktívan kivette részét. S amikor 1940- ben a pártnak tagja lett, mozgalmi tevékenységét mint propagandista fejtette ki a parasztemberek, a szegénysorsú cselédek között. Szervezte ‘és vezette az arató- és földmunkások sztrájkmozgalmát, s a háborús évek alatt éppen ezért csendőrt felügyelet alá került. Cselédtársaival együtt hitt a Szovjetunió győzelmében, ezért tudatosan készültek a felszabadulásra, az azt követő harcra. Életrajzában írja: ,.Tudtuk, hogy nem lesz könnyű az út, de hitünk, töELISMERÉS VÉRADÓKNAK Romhányban ez évben három alkalommal is szerveztek véradást, a térítésmentes 25., a véradómozgalom 35. évfordulója, s a VI. országos konferencia alkalmából. Annak idején, 1959-ben mindössze tizenheten adtak vért, ma már közel ötszázan vettek részt, főként az építési és kerámiagyár. s a gránitözem dolgozói közül. Az évfordulók tiszteletére ünnepséget is rendeztek a romhányiak, ezen 43 többszörös véradó vehetett át elismerést. — Oktatástörténeti kutatás. Lezárult az anyaggyűjtés a Salgótarján oktatástörténetét feldolgozó kutatáshoz. Elsősorban az utóbbi húsz év változásaira voltak kíváncsiak az oktatáskutató intézet munkatársai. akik a város művelődéspolitikai vezetőit és iskolaigazgatóit keresték föl kérdéseikkel. — Elővásárlás vidékieknek. A budapesti Nemzeti Színház új évadbeli kezdeményezéseként a vidéki nézők köny- nyebben juthatnak hozzá a belépőjegyekhez. A Nemzeti minden hónap második napján a Népszavában közzéteszi havi programját. maid 2—7-e között elővásárlási lehetőséget kínál a vidéken élő nézőknek. — Csaknem húsz kilométernyi hófogó rácsot helyez ki a megyében a közúti igazgatóság az országos közutak mellett a hóát.fúvási veszélv- lyel járó területeken. A hóvédő rácsok zöme korszerű műanyag hálóból készült. retten elszántságunk biztosíték volt, hogy helytállunk.. Így is történt. A felszabadulás után Laukó György szülőföldje vezetésének élére állt. 1951-ben került Nógrád megyébe, ahol a megyei tanács elnöki funkcióját töltötte be. Munkásságával a dolgozó népet szolgálta. Helytállt az. ellenforradalom időszakában. Párthűségét semmi sem törhette meg. Életútja Békéscsabára vezetett. ahol becsülettel folytathatta tovább a demokratikus államigazgatásban tevékenykedett. Történetéhez tartozik, hogy ahonnét elindult oda került vissza, s Szarvason mint a járási pártbizottság első titkára fejezte be aktív munkásságát. Szíve visszahúzta Nógrád- hoz. Itt érezte jól magát, s mint pártmunkás mindig készen állt bármilyen feladat végrehajtására. A sors kegyetlen. Laukó György eltávozott közülünk. Emlékét kegyelettel megőrizzük. — Düvőék a rádióban. A magyar népdal hete alkalmából november 17-én, 11 óra 5 perctől á Petőfi adón hallható a Fiatal együttesek bemutatkozója című műsor.: A négy szereplő zenekar között ott található a salgótar-' jani József Attila Művelődési Központ Düvő népzenei együttese is. — Háromezer társadalmi munkaórával járult hozzá a csillagvizsgáló építéséhez a salgótarjáni egység I. századának huszonegy fős munkásőr kollektívája. Kimagasló helytállásukért a HNF városi bizottsága a kollektíva részére dicsérő oklevéllel, a résztvevőknek a társadalmi munkáért kitüntető jelvény arany fokozatával fejezte ki köszönetét. — Lakótelepeken, üdülőhelyeken kialakítható 16—18 -féle újszerű eszközzel felszerelt tornapálya terve, Szép Ilona iparművész dolgozata bizonyult a legeredetibb munkának azon a sportes .közpályázaton, amelyet ez év januárjában hirdetett meg a SZOT sportosztálya, a KISZ KB sportosztálya és az Alkotó Ifjúság Egyesülés. — Szép sikereket értek el Szolnok megye állami gazdaságai a felszabadulási és a kongresszusi munkaverseny eddigi szakaszában. A Héki Állami Gazdaság brigádjai, az aszálykár mérséklésére minden eddiginél több, majdnem hét és fél millió köbméter öntözővizet juttattak ki a földekre, két és fél ezer hektárnál nagyobb terület növényi kultúráját védték meg a szárazság ellen. Elfogták a pilisvörösvári rablótámadás gyanúsítottjait A rendőrség 24 óra ailatt elfogta a pilisvörös”ári rablótámadás gyanúsítottjait. Az elkövetők november 9-én Pi- lisvörösvár külterületén megállítottak egy gépkocsit, majd megtámadták a benne lévő házaspárt és két kiskorú gyermekét. A házaspárt kénysze- rítették a kocsi elhagyására, a férfit — súlyos sérülést okozva — bántalmazták, az asszonnyal pedig ketten erőszakkal közösűltek. A kocsiból 70 ezer forint készpénz vittek magukkal. A Pest megyei Rendőrfőkapitányság csoportosan elkövetett súlyos testi sértés, rablás és erőszakos közösülés bűntettének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte: Horváth József 18 éves segédmunkás, Horváth Lajos 18 éves segédmunkás, Vastag György 23 éves foglalkozás nélküli, Oláh József 18 éves segédmunkás, Oláh Kálmán 23 éves alkalmi munkás, Horváth János 19 éves segédmunkás és Vastag János 20 éves foglalkozás nélküli csobánkai lakosokat. Ügyükben folytatják a vizsgálatot. (MTI) NOGRAO. a Magzat Szocialista Munkáspárt NóeráO megyei Bizottsága éa ■ Nógrád megyei Tanács lap)*. FószerfcceztŐi GBTYAR OTULA. Szerkesztősig: Salgótarján. Palóca Imre tér *. Telefoni 10-S77, Fószerkesztó: II 504 Sportrovatt U-SM. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, * Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal; Salgótarján, Palóca Imre tér k Telefon: 18S42 Telez: 82» its. Iránvltószám: SIÓI. Terjeszti: a Mágvar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra S4 forint, oegyedévre 102 fnrtnt. egy évro 4M forint. Előállítja! a Nógrád megyei Nyomdaipar» Vállalat, 1191 Salgótarján, Faló« Imre tér k PU «k Feleiét vezetőé KELEMEN GABOB Igazgató. Indexszám! 25 012 BU ISSN »133-155* /