Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)
1984-09-08 / 211. szám
Kiss Attila rajza Alföldi festők vándorbemutatkozáson A tenger adott környezete révén festett Courbet hullámokat, Monet, Picasso tengerpartot, a hegy mindennapos háttere inspirálta Goethét és Mednyánszky Lászlót. Nálunk a meghatározó táj az Alföld, talán ezért is idéznek népdalaink többnyire ménest, Tiszát. És festményeink jó része is az Alföldet jeleníti meg. Ebből adódóan az alföldi festészet a magyar képzőművészet fő vonulata a tematikát és az eszmét illetően. Ahol a téma az elsődleges, ott formai fogalmazásban a leírás dominál. Ez határozza meg id. Markó István, Lotz Károly gémeskút- jait, színnel telítődő sík horizontjait. Munkácsynál az ialföldi táj: dráma. Ez a lelkűiét és magatartás folytatódik az úgynevezett vásárhelyi festészet törekvéseiben, mert Tornyai János, Koszta József, Rudnay Gyula művészetében az Alföld nem egyszerűen látvány, hanem sors. Együtt jelenítik, értelmezik a két egymástól szétszakítha- tatlan, egymással összetartozó fogalmi kört, mely kép és tönrengés egyszerre. Az alföldi festészet állandó eleme képzőművészetünknek. Természetesen az adott tájélményben peregnek le a festői látomásokban a történelem és a társadalom változásai, mintegy tükrei annak. A mai alföldi festészetnek vannak állandósult mozzanatai és új vonásai is. Izig-vérig vásárhelyi és alföldi festő Kurucz D. István. Írja a tájat, és képileg értelmezi a mai valóságot, a pusztatanyák bemutatásával. Fodor József, Csikós András részleteket ragad meg a teljesség igényével, Fejér Csaba Szamaras embere több festői leírásnál, igényes képi meditáció a mai mezei hétköznapokról. Az alföldi festészet egy táj Iránti vonzalmat jelent és magatartást. Annál is inkább azt, mert Bazsonyi Arany, Vecsési Sándor, Patay László esetében a táj sokszor Dunántúl vagy akár a normandiai sziklák, de az érzésvilág alföldi gyökérzetű. Van, aki bizonyos parcellákat ragad meg; így Lakatos József, aki immár évek óta hortobágyi motívumokat fest, juhnyájat gémeskúttal és kihajtott ménest. Az erő és a méltóság is megnyilvánul e képeken, nemcsak a megidézett állatok; Tornyai egykori drámai gémeskútja ma már a nyugodt élet szimbóluma. Az alföldi festészet egyrészt a nagy síkság vásárhelyi, szegedi, bugaci. kiskunsági szögletének festői megörökítését vállalja, másrészt fontos új vonásokat is tartalmaz: a korszerűség és a magyar jelleg ötvözését. Erre Urbán György. Hézső Ferenc és Schéner Mihály alkotásai jelentenek vonzó példát a fogalmazásban és a táj budapesti, tihanyi, sárospataki kiterjesztésben, mintegy az Alföld festői meghosszabbításában. A festészettel minősített táj így érzelem- és eszmehordozó kategóriává sokszorozódik, a látvány látomássá. Párhuzamosan ezzel a festői magatartással a realizmus árnyalatai is megszületnek, életképes változatok, rokonlelkület más-más hangszereléssel. Stéhlik János, Zombory László, Szurcsik János és Szalay Ferenc egy-egy kifejezési pólust jelentenek a sokrétűségen belül. Értékrendet egyúttal. Az alföldi festők egy csoportjának — többeknek az előbbiekben idézettek közül is — alkotásai e hetekben vándortárlaton láthatók. Legközelebb Bábolnáról szeptember elején Bajára kerül, igazolva az alföldi piktúra központi szerepét képzőművészetünkben. nem csak a táj iránti odaadásban, hanem a társadalmi fogékonyságot illetően. Losonci Miklós [irodalmi barangolások Fráter Erzsinél Nagyváradon Borsnál, ahol egynapos (részben éjszakai) kemény túra után átlépjük a magyar- román határt a román vámtiszt, aki ragyogóan beszél magyarul, elsősorban a gépek, a kerékpárjaink iránt tanúsít komoly érdeklődést „a fiam a szeretne ilyen versenygépet, mennyibe kerül egy ilyesmi és mi ez rajta? rádió, külön erre a célra is gyártanak? ja úgy. Siemens... de ez a vékony gumi nem nagyon sérülékeny...?” Mögöttünk órákig álldogáló gépkocsisor, a hét végén rendkívüli a forgalom, úgy látszik mindenki Nagyváradra akar menni ebben a kora őszi hatalmas nyárban, mi azonban szabadon előre gurulunk, minket nem várakoztatnak, így helyes. A lassabban célhoz jutó legalább ennyi előnyben részesüljön, mehet szabadjára. Rendhagyó módon megyünk Váradra, rendhagyó ügyben járunk egy rendhagyó személy emléke- sorsa után kutatva. Madách Imre Váradon elhunyt feleségéhez jövünk, a bihari lányhoz, Fráter Erzsihez — vagyis hát a sírjához, ha még egyáltalán megtalálható lesz a váradolaszi temetőben. Nagyvárad—Oradea forgalma ezen a szeptember eleji hét végén valóban párizsi méreteket ölt. A „Körösparti Párizs” városszéli ipartelepéről nagy csoportokban áramlanak a buszmegállókhoz a szombati műszakról jövő munkásasszonyok, román és magyar szó keveredik a várakozók között, a hét végéin nagyobb a gépkocsiforgalom is. Várad szélén modern lakótelep fogadja be az embereket, beljebb haladva aztán fokozatosan megmutatkozik a barokk és még beljebb a városra jellemző nagyon szép szecesszió, amelyet a legutóbbi években végrehajtott épület- sor-tatarozásokkal gondosan felújított és megőrzött ,a román állam. Várad ebben a napfényben, ezzel a leírhatat- lanul színes és változatos épületornamentikával ma a legszebb városok közé sorolható. Csak a híres Kanonok-sor (Ady énekelte meg) maradt el a teljes felújítástól, a boltíves hosszú árkád fala romlik, padlózata ma is a régi deszkasor, talán a költő lakkcipője is ezeket érintette még, itt valahogy megállt az idő. Ez a város nekünk mindig Adyt jelentett, a Holnap Társaságot, a Napló szerkesztőségét,, és román oldalról is a kulturális fejlődés egyik kiemelkedő pontját éppen az Adyval szoros kapcsolatban lévő Iosif Vulcan-féle „Família!” című folyóirat révén. Hogy jön, ide Madách Imre felesége? Miért éppen Nagyvárad az úticélja annak, aki az utolsó stációra és az azt követő éppen 111 évre kíváncsi (éppen ennyi ideje halt meg Fráter Erzsébet), miért a Kanonok-sor az első állomás ebben az irodalmi-történelmi úton járásban ? Egy rövid emlékeztető mindenképpen szükséges itt. A Fráterok Martinuzzi Fráter Györgyig vezethetik vissza eredetüket, de közülük mégis a .legismertebb a dalszerző Fráter Loránd, akiről még itt az Erdély-széli falvakban is sokat tudnak a parasztemberek, hogy jó nótái voltak, hogy mulatós ember volt, hogy elkártyázta volna a vagyonát stb. Fráter József és testvére, Fráter Pál a későbbi nógrádi alispán, aki Csécsén maradt, oda nősült, a kor értelmei szerint is karriert csinált innen, erről a bihari tájról került hozzánk, Nógrád megyébe. Itt teher alatt mások kezére került a közeli csételeki Fráter-birtok, azt kellett visszaszerezni más vidéken szerencsét próbálva a két Fráter-testvérnek, ami sikerült is. Fráter Erzsi ezért született nálunk Csécsen, de aztán ap- jával-anyjával együtt visszakerült Csételekre, hogy anyja korai halála után apja vissza-' küldje házi neveltetésre Csecsére az ott élő Fráter Pálhoz és különösen feleségéhez Platthy Klárához, aki korának művelt asszonya volt. Madách így találkozott később a gyarmati megyebálon, Fráter Erzsivel, akibe azonnal beleszeretett, anyja ellenére elvette feleségül, később Cseszt- vén éltek hét boldog évet együtt, ahol négy gyerekük született (egyikük néháríy óráig élt). Csesztve volt ebben a nagy szerelemben a boldogság emlékezetesen kiemelkedő pontja — kár bizony, hogy kettejük házasságáról minduntalan csak a későbbi évek, az asszony állítólagos hűtlensége és a válás az, amit minduntalan szajkózik minden kor embere a rossz irodalmi hagyományok nyomán, de nem érinti soha még a kutatás sem azt a hét szerelemmel és nyilván költészettel is felvirágzott évet, amit Madách és „Erzsi tekintetes” Csesztvén töltött boldogságban. A költő fogsága után Sztregovára a házasságot mindvégig helytelenítő (nem az erkölcs, hanem az anyagiak és az etikett, meg a karrier oldaláról kifogásolt) anya, Majthényi Anna közvetlen közelébe kerültek. Ott aztán bevégeztetett már a dolgok rendje szerint is egy olyan anyós oldalán, amilyen Majthényi Anna volt. Erre már nem kellett sokat „rájátszania” szegény Fráter Erzsinek, hogy a végét is megérje házassága, de ő azért még rájátszott, mulatozni járt, a költőt, aki nyilvánvalóan az elnyomatás éveinek rossz hangulatában élt, • ugyanerre sarkallta, hát talán érthetően (?) terhessé válik egy ilyen bihari jókedélyű, nyílt érzelmű, de bizony akkor már nagyon is labilis lelki állapotú asz- szony rövidesen. Válás, aztán jöttek a váradi kényszerűmulatós éveik Fráter Erzsinek, aki nem szűnt mondogatni, amikor már a Tragédia is hírre ’jutott és vele a szerző Madách Imre, hogy „az Éva én vagyok egyes egyedül, rólam mintázta Imre az Éva alakját...” Várad, a „Báránka” vendégfogadó és a szerelmes itteni dúsgazdag birtokos Klobusiczky Béla társasága, ezek vitték a prímet a válás után, hogy egyre mélyebbre csúszva végképp eladósodva, egészségben is romlottan búskomorságban éljen a Fráteroknál csé telki birtokukon, ahol nem szeretett lenni. A végső pontokban az állandó elcsavargások, az önkontroll teljes hiánya, a szellemi és fizikai leépülés, a közeli vég a meghatározók. Várad közelében szedték össze a majdnem ruhátlan, alig eszméleténél lévő asszonyt, akiről a hajléktalanságot kellett megállapítani (!). így került a váradi ispotályba, a szegényszerencsétlen elesett lelkek és testek komor otthonába, ahol eskónban. epilepsziában és elmesorvadásban elhunyt 1873. november 17-én. Itt temették el a váradolaszi temetőben rokonok jelenléte nélkül. Ezt a sírt kellett volna megmenteni valahogy a végső elmúlástól és eltűnéstől. A temetőbe nem temetnek 1970 óta, az a rész, ahol a költő felesége nyugszik (vagyis hát most már nyugodott), felszámolásra kerül. Üjra felhasználják majd vagy más cél van vele, tehát mindez a természetes folyamat része. Rossz hírek jöttek Váradról nemrégiben. Kiss Ilona írta, hogy a rokonok és az egyéb érdekeltek teljes hiánya miatt nincs, aki megváltsa a sírt, ha nem történik valami, a földdel lesz egyenlő Fráter Erzsi emléke. Hát igen, mondhatja bárki, hogy végül is talán legtöbbünkre ez a távoli sors vár halála után. De lehetnek más szempontok is. Szerencsére vannak. Az egykori váradi kanonokok palotasorában, a vagy fél- száz pillérű árkádsor alatt találjuk meg a püspöki plébániát, ahol Matos Ferenc székesegyházi plébánostól érdeklődve nem várt és ez ideig senki által nem ismert (Kiss Károly járt ott egyedül a Magyar Nemzettől ez ideig), de semmiképpen nem ismerte tett hírt hallunk, nem is akármilyet! De talán éppen azt, amire az ember a lelke mélyén valamennyire számít; hogy a magyar és román irodalmi kulturális fejlődésben rangos Nagyváradon nem történhet m,eg a helyrehozhatatlan, éppen itt nem, ahol az irodalom, ahogy mondani szokás, „a levegőben van”. Fráter Erzsit már nem a váradolaszi temető elgazosodott zugában, egy alig olvasható táblával jelölt sírnál, hanem a barátok templomában kell keresni! Róla érdeklődni az exhumálásban és a végső elhelyezésben egyedül (vagyis hát Matos Ferenccel közösen) illetékestől lehet — Tempfli József szentjobbi címzetes apát-plébánostól, aki néhány éve az egykori ferencesrendi templom plébánosa is. ök ketten valóságos mentési munkákat végeznek a felszámolásra kerülő váradolaszi temetőben. Az egyházi személyeket kivétel nélkül a püspöki székesegyház alatti kriptasorba helyezik, a világi személyeket pedig — ha egyébkent kiemelkedő jelentőségük ezt indokolja — a barátok templomának kripta- labirintusába viszik át és helyezik el ott régi hagyományos módon a falba vágott nyílásokba, amelyeket márványtáblával zárnak aztán le. Az apát-plébános irodalomtanár volt — jó ötvenes aszkétikus alkatú ember- — mielőtt pap lett. Itt a barátok templomában mindössze négy-öt éve szolgál. Ezalatt teljes felújítás történt az 1748-ban elkészült, de csak egy év múlva felszentelt nagyon szép, igazán derűs-világos, kevés díszítésű templomban. Fráter Erzsi földi maradványait ő vetette fel, miután hivatalosan befizette az exhumálás díját és megkérdezte az egyetlen, még Váradon élő, távoli unokatestvért erről, aki úgy nyilatkozott, hogy csináljon az apát, amit jónak lát, „Fráter Erzsi szégyent hozott a családra.” Ez az asszony talán sohasem nyugodhat meg emlékében. Az apát-plébános ellenőrizte azt a körülményt is, ami régtől ismert: egymás mellé két (!) Fráter Erzsébetet temettek. A költő feleségével, majd egyidőben halt meg egyik unokahuga, aki ugyancsak ezt a nevet viselte, de jószerivel még csak gyereklány volt halálakor. Amikor az egykor Váradon működő Szigligeti Társaság (régen megszűnt már) a két besüppedt sírt látva felkérte a gyerek temetésén résztvevő, de akkor ugyancsak gyerekként ezt átélő egyik Fráter-rokont, hogy jelölje meg emlékezetből, melyikben nyugszik a költő felesége — bizonytalan volt. Tehát mind ez ideig, az exhumálásig (ami tavaly év végén történt) még az sem volt biztos, hogy az a rozsdásodó vasrúd és rajta a tábla, amivel Fráter Erzsire „emlékezett korunk” valóban az ő sírját jelöli-e?! Tempfli József miközben levezet bennünket a barátok temploma alatti sírboltba, elmondja, hogy az a földi maradvány, ami ma már a barátok kriptájában van elhelyezve, márványlappal lezárva kétségtelenül Fráter Erzsié, felnőtt nő földi maradványa. Mielőtt megmutatná a helyet elmondja, hogy itt kétszáznyolcvan váradi, főként egyházi ember nyugszik megjelölt ialsirban, közülük jó néhány az 1700-as évek vége felé került ide. A templom rendhagyó talán abban is, hogy alapkövében két vértanú ereklyéit helyezték el — szent Reparátét és Urbána szűzét. Három ok is lenne arra — mondja tovább az apát —, hogy Fráter Erzsi ne kerülhessen ide. Az egyik, hogy rossz híre kelt még életében, a másik, hogy nő, a harmadik, hogy református! Mégis itt van! Egyetlen ok elégséges erre — az apát elkötelezett hite Madách géniuszával kapcsolatban, a szilárd meggyőződés, hogy a Tragédia nem született volna meg Fráter Erzsi alakja nélkül (ami persze megkérdőjelezhető), hogy Nagyváradra olyan szégyen nem eshet, hogy Madách Imre feleségének földi maradványai végérvényesen eltűnjenek az idővel. Kérdésem igazán szentségtörő itt: mit szólna ahhoz az apát, ha később Nógrádba, vagy Sztregovára kerülnének a csontok? „Semmi sem indokolja. Amíg én itt leszek, erre nem kerül- hét sor.” A minden lényeges életszálával Nógrádba kötődő, sokat hányatott életű Fráter Erzsébet váradi polgár lett. Együtt nyugszik a legkiválóbb váradi egyházi emberekkel, az olyan kiemelkedő történelmi személyekkel, mint Farszádi Kovács Mihály, aki az 1848—49-i szabadságharcban honvéd századosiként Bem tábornok segédtisztjeként szólgált. A nógrádi nemesség és nyomában Majthényi Anna azonnal kivetette magából a losonci megyeház Ion, az ura nélkül annak barátaival megjelenő Fráter Erzsikét, akinek ez volt a leg- főbb bűne, ezért lett száműzött a mi tájunkról. Itt együtt pihen a legkiválóbb történelmi személyekkel —• gróf Haller családdal, Szend- rei Kováts Franciska asszonynyal, aki Kulin József párja volt még élt. Erre a társaságra büszke lenne az etikettre mindennél többet adó Majthényi Anna, Madách anyja is! De a sors kegyetlensége még itt is kísérti Erzsikét! Tábláján helytelenül 1875. november 15., az elhalálozás dátuma (1873. XI. 17. a váradJ olaszi halotti anyakönyvi bejegyzés szerint az egyedül helyes időpont!), talán a sírról levett rozsdás táblácskán mosódott el a felírás. Éjszaka érünk Csételekre (Ciutelek) az egykori Fráter- kastély, ahol szívesen látták volna Fráter Erzsit már súlyos hajában is, de ahol ő soha nem élt szívesen, teljes homályban áll. Park veszi körül, hatalmas fái mindent eltakarnak. A park kapujában egy fekete körgailléros román férfi ül a sötétben, a portás, akiihez váratlanul két idegen érkezik, egy távolimegyéből Nógrádból, amelyről sohasem hallott semmit; Szemben a művelődési házban még éjjel egykor is tart a diszkó, a csinos lányok között ott mulatnak a mai ízlésnek megfelelve Fráter Erzsi bihari földijei. Bent a parkban verünk tanyát, az éjszaka rövid, a házban odabent vagy száz öreg szuszog, mocorog, sóhajtozik, az elszállt időről elmélkedve. öregek otthona ma a kastély és vele a park, amelynek füvén óraszám elüldögélt az elboruló elméjű Fráter Erzsiké, maga körül kitépdesve a füvet. Ülök a fűben magam is. Várom a hajnal derengését, hogy szemügyre vegyem te házat, az utolsó helyet, ami még befogadta volna az asszonyt, de amit nem állhatott. Ez a táj hirtelen kiugró hegyeivel, örökzöldre emlékeztető völgyeivel, a ma is legelésző lovakkal, a közeli kis falu fatemplomával, az erre kanyargó patakkal talán Alsósztregovára emlékeztette. A teljes bukás, a teljes kisemmizettség színhelyére. Innen mindig elszökött- elmenekült, elkószált az utakon és az úttalan utakon is, kint aludt a földeken, a nyirkos-párás völgyekben a bokrok alján, a ködtől lepett mélyedésekben húzta meg magát, kegyelemkenyéren élt ezekben a falvakban, ő volt kora csavargó asszonya, a senkihez sem tartozó pária. Nézem a fát, amihez a hátát támasztotta. Hatalmasra terebélyesedett, falán négyen sem érnénk körül. A kastély- bejáratához kő csigalépcső vezet, ez még eredeti. Mezit- telen talpak surranását hal-' lom. Teljes a sötét és a csönd.' Valami fény villan a fák között. Mondom a zsoltár utolsó sorait, amit temetésén mondott Szikszai lelkész „mint egy éjjel rövid. vigyázása”. Sötéten ion a hajnal. T. Pataki László NÓGRÁD - 1984. szeptember 8., szombat 7
