Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)

1984-09-02 / 206. szám

Barátság. Freundschaft Szászföldön (2.) Kél- kard, orgonaszóval „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az em­lékezés” — ötlenek föl József Attila szavai a meisseni ide. genvezető derűs közléseit hall­ván A fiatalasszony mosolyog­va meséli, hogy I. Henrik vészben a kalandozó magya­rok eilen emelte, a mai vár elődjét. Igaz. azól„ több mini ezer esztendő eltelt, sok víz lefolyt a Dunán. Ma nagy ro- konszenv fogadja Meissen- ben a magyarokat. Az itteni borkészítőknek jó kapcsolata van a tokajiakkal; az egyik középkori borpince falára ki­zárólag magj'ar nyelvű fölira­tot erősítettek, az érdeklődés! fölkeltendő. MANUFAKTÜRA-TÜRA Csupán négy ecsetvonás: két hosszabb és két rövidebb. A mester még fekete vona­lakat húz a nyers porcelán­ra Kiégetés után két kék ke­resztbe tett kard lesz az edé­nyen. A meisseni porcelán két évszázados márkajele. Aligha felejtik el a nógrádi barátságvonat utasai az egy­szerű, de jellegzetes ábra je­lentését. Az ötvenezres Elba-parti Város manufaktúrája nem csak díszes termékeit, hanem zajló munkafolyamatait is bemutatja a látogatóknak. Sok salgótarjáni, balassagyarmati, pásztói, nógrádmegyeri, diós- jenői, rétsági, őrhalmi, mo- horai — és így tovább — fiatal föltehetőleg először lát­ta, amint a fazekas, edényt formál korongján a nyers­anyagból. Nyomon követhet­ték, miként alakulnak ki az egyforma poreelánfigurák, s hogyan kerülnek mérnöki pontosságú minták a tányé­rokra, kelyhekre. Pazar ál­landó kiállítás mutatja be a manufaktúra régi és új ter­mékeit a torzonborz kutyától a mozgó figurán át az étkész­letig. Utóbbiból egy fejedelmi szervizzel hosszú asztalt terí­tették meg. „Ezt majd elkér­jük a lányaink esküvőjére” — jegyzi meg derűsen dr. Péteri László, a barátságvo­nat orvosa. „Csak tizenkét ember lesz a lagziban?” — hangzik egy kérdés a sor vé­géről. „Igen — jön máshon­nan a válasz —, hogy olcsó legyen...” SÖR. HEKTÓSZAM Viseli a manufaktúra je­gyét a XV. századból való Frauenkirche is. A piactéren álló templom tornyában a világ első harangjátéka talál­ható (a „hangszert” a húszas években készítették e század­ban). Az Expressz-turisták meghallgatták, miként cseng- bong a sok porcelánharang egy augusztusi délelőtt, 11 órakor. Nem sokkal később újabb zenei élmény várt a KISZ Nógrád megyei bizottsága által kezdeménvezett barát- ságvonat-utazás résztvevőire, kanyargós, keskeny úton a várhegy tetejére jutva, a meis­seni dóm csúcsosodik a tu­risták fölé. A XV. században life;; i,' . kn Elba menti rakpart. elkészült gótikus épület — a nyolcvan éve hozzáépített két toronnyal — jellegzetes képe az Elba partjának. Ben­ne gyönyörű hangú orgona kínál lenyűgöző hanghatást. A templomi hűvösben hallga­tott húsz-huszonöt perces muzsika jól összefogta a me­ditációt. Meissenből busz — termé­szetesen Ikarus — visz visz- sza, Drezdába; útközben szem elé tárul az Elba-parti táj. Folyókanyarulatok, fák, erdő­borította dombok, hegyek, raj­tuk itt-ott kastélyok. Sűrűs- bödnek az épületek, köztük egy-egy üzlet, rajtuk külön­böző felirat. Lebensmittel, Möbel, Orbst und Gemüse, Werkstatt... VEB Brauerei Dresden- Coschütz — ez már a cos- chützi sörgyár neve; ide volt meghíva a barátságvonat egyik csoportja, baráti találkozóra. A KISZ NDK-beli testvér­szervezetének, az FDJ-nek a gyári vezetősége látta vendé­gül a nógrádi fiatalokat (s a velük tartó nyugdíjasokat, akik hevesen békétlenkedtek a gyárterületen folytatott ne­gyedórás „gyaloglás” miatt). Ezerkétszáz fővel évi 1 mil­lió 300 ezer hektoliter sört készít a pár éve jelentősen megnagyobbított sörfőzde; ez­zel a KGST egyik legjelentő­sebb sörgyára lett. Drezda megyében évente — csecsemő­ket is beleszámítva — egy emberre 180 liter sörfogyasz­tás jut, elsősorban ezt kíván­ják kielégíteni — adta a tá­jékoztatást az üzemi FDJ-tit- kár. „Hell” — azaz, világos sör volt tálalva a találkozó résztvevőinek, akiket nem ál- mositott el az árpalé. Kíván­csi kérdésekkel ostromolták meg az ifjúsági tisztségvise­lőt. Mért nem exportál a gyár Magyarországra sört? Hogy működik az NDK-beli vállalatnál is meglevő, a mi­énkhez hasonló üzemi négy­szög? Mennyit keres egy munkás, mennyit egy mérnök? (Előbbi mintegy hétszáz, utóbbi mintegy ezer márkát). Mennyit keres egy FDJ-tit- kár? Volt, aki azt is firtatta, milyen szimbolikus összefüg­gés van a falra erősített po­litikusportré és a mellette ló­gó falióra között. A kétkezi munká.snőből lett fiatal tiszt­ségviselő nem maradt adós a felelettel. KEGYES FUTBALLISTÁK Nem ivott sört, mégis ki­tűnő hangulatban volt a drez­dai stadion 28 ezer fős közön­sége. Az idénynyitó futball­mérkőzésre dugig telt a lelá­tó, s ez merőben szokatlan volt a barátságvonat sport- kedvelő utasainak. Dinamo Dresden—Chemie Leipzig — hirdette a plakát, de Iványi József magyarosabbra fordí­totta a dolgot: „A Drezdai Dinamó játszik a Lipcsei Ve­gyésszel” — mondta a NOTÉV gépésze. Ügy is lett: a drez­daiak kilenc gólt rúgtak a mérkőzésen — természetesen a stadionban levő magyar tu­risták szórakoztatása kedvé­ért... Molnár. Fái (Folytatjuk!) Nyílásra várva* BP — Ahogy ezt régiesen mond­ják — többször is hallottam már „harangozni” arról, hogy a világhírű tudós, a C-vita- min felfedezője a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert gyerek­korát, vagy gyerekkora egy jelentős részét éppen a mi kis megyénkben töltötte va­lahol. Szépek ezek a legen­dafélék akkor is, ha kevés az igazságalapjuk, érdekes és becsülnivaló, ahogy egy-egy táj valamilyen aprócska nyo­mon elindulva, magának tu­lajdonít olyan valakit, akire büszkék lehetünk mindannyi­an, aki —, mint ez esetben is — régóta külföldön él, mindmáig magyarnak vallja magát, hazalátogat minden adandó alkalommal, és el is mondja mindenütt, ahol lehet —, hogy honnan indult, mi­ből, kikből vétetett. Szent- Györgyi Albert is beszélt a televízióban készített inter­júban arról, hogy gyerekko­rát valahol a felvidéken töl­tötte, és ott milyen élmények érték, milyen hatással volt rá a környezet. De nem mond­ta ki, és sajnos, akivel tár­salgóit, nem kérdezett rá —, hol volt az a gyerekkori vi­lág? Évekkel ezelőtt a NÓGRÁD oldalain hetente visszatérő alkalommal mutattuk be a megye fal.vait, községeit, be­leértve és ide sorolva ebbe a két évig tartó munkába a legkisebb településeket is, így jutottunk el a Szandához kö­zeli Terényhez. Terényben több nevezetesség is akadt, például a híresen ritka (talán Muzsika, magvas mondanivalóval Válaszol Sztevanovity Zorán Sok helyen vagyok „bez­zeg”, sajnos — mondta Szte­vanovity Zorán, utalva egy lakberendezési szaklap leg­utóbbi riportjára, amely őt mint ügyes barkácsmesteri mutatja be. — Pedig csak arról van szó, hogy gyerek­korom óta hobbim a barká­csolás — közölte magáról a népszerű énekes, aki a héten a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban lépett föl, népes közönség előtt. Eb­ből az alkalomból válaszolt a NÓGRÁD kérdéseire. — Főleg az utóbbi években vehető észre, hogy dalaiból közéleti mondanivaló csendül ki. Miért érezte szükségesnek, hogy művészetében ilyen tar­talmat dolgozzon föl? — Ez a kor velejárója. Az évek múltával végbement a felnőttebbé válás. Nem fel­nőtté, mert az egy régebbi időszakra esett, hanem fel­nőttebbé... — Ki vált felnőttebbé? ön vagy az ország? — Hát ha már így rákér­dezett az országra: senki nem vitathatja, hogy az utóbbi két és fél évtizedben nálunk érez­hető demokratizálás zajlott le. Ennek biztos jele, hogy az emberek komolyan veszik tár­sadalmi szerepüket, nemcsak felülről várják a problémák megoldását. Ma, igaz, nem eléggé, de érzik, hogy részesei annak, ami történik. Ezt a fo­lyamatot segíthetem én is, hi­szen nekünk jó eszköz van a kezünkben: sok emberhez jut el, amit mondunk, és meg is hallgatják. Ha csak egy ré­szük rezonál a mondaniva­lónkra, akkor érdemes vo.t beszélni. Nekünk ez a szerep jutott. Eredetileg csupán szó­rakoztatás volt, amit csinál­tunk. Megpróbálkoztunk ve­le, hogy több legyen, mint szórakoztatás. — Az egyik ismert számá­nak refrénje: „még nincs bé­ke.” Mért kell ezt ismételten a fülünkbe rágni, hiszen érez­zük, tudjuk? — Azért, mert az emberi vágyak, amelyek a normális élettel kapcsolatban meg­nyilvánulnak, az utóbbi években néha beleütköznek abba a kérdésbe: lesz-e há­ború vagy nem. A refrén „de nincs béke” azonban nem csak erről akar szólni, hanem az emberi békességről álta­lában. Belerágni az emberek fülébe, nem magát a tényt k ill — remélem. De a leg: több dal nem újat mondó ténymegállapítás, hanem in­kább figyelemfelhívás. A bé­keharc nálunk bonyolult do­log. Az ember nehezen jut el addig a pontig, ahol tényleg tehet valamit érte. Hiszen az egyéni vágy egybeesik a dek­larált célokkal. Mégis, az em­berekben azt a tudatot, hogy a nagy kérdéseket eldöntik valahogy a fejük fölött, ne­kik alig van közük hozzá, ők csak bárányok, nem szabad tartani. — ön mint szerb származá­sú, Magyarországon élő mű­vész indokoltan szólna egy időszerű témáról, a nemzeti­ségi létről. Erre mégsem ta­lálni utalásokat a munkáiban. Miért? — Ennek egyszerű az oka: az, hogy nem vagyok nemze­tiségi. Belgrádban születtem, igazi jugoszláv vagyok. A szüleim diplomataként kerül­tek ide, aztán többféle okból itt maradtak. Apám hosszú ideig a délszláv nemzetiségi lap főszerkesztője volt, már nyugdíjas. Ügy gondolom, ha­mis prófétája lennék bármi­lyen nemzetiségnek, mivel nem éreztem ennek a létnek a sajátosságait. Ezért nem fog­lalkoztam ezzel a témával. Egyébként meggyőződésem, hogy semmilyen akadálya nem volna. Mint ahogy sok más témáról is szólhatnék, amiről nem szólok, mert sze­mélyes indíték híján egysze­rűen nem jött össze. — Kap-e megerősítő vissza­jelzéseket a közéleti monda- nivalójú dalokra? — Általában közönségtalál­kozókon van módom ezt érzé­kelni. Ezeken meglepve hal­lom, hogy elég sokan vannak, akiknek az ilyen mondaniva­ló eljut "z agyukig. Ugye, a popzenében vagy rockzenében, nem tudom, hogy nevezzük, az emberek elsősorban a dal­lamra figyelnek. Mégis, a szö­vegre többen reagálnak, mint korábban számítottam rá. Ál­talában pozitív a reagálás. Van egyfajta negatív értéke­lés, ami szerint a problémák kimondása elveszi a kedvet a cselekvéstől. Egyesek szerint a közönség úgy reagál: „na, ez most jól odamondott, nekem már nem kell tenni sem­mit”... — Gyakrabban hallani azt az lllyés-sort: növeli, ki el­födi a bajt.. — Én is fgy érzem. Az előbb említett logika nekem is furcsa, nem is érteni, mégis fölmerült kritikaként. — Az énekesi munka mel­lett ön tölti be a szabadfog­lalkozású zenei előadóművé­szek szakszervezeti titkára tisztét. Melyik közszereplés van jobban kárára a másik­nak? — Szerintem nem okvetle­nül egymás kárára kell, hogy legyenek. Erősítheti is egy­más hatását a kétféle köz- szereplés. Erre van több pél­da, természetesen nem ma­gamra gondoltam. A szakszer­vezet akkor volt a figyelem középpontjában, amikor meg­alakult. Azóta nem kiséri nagy érdeklődés, és ez így is van rendjén. Ott az a kulisz- szák mögötti munka folyik, ami azért fontos, hogy ami a közönség elé kerül, olyan produkció legyen, amilyennek lenni kell. Lényeges feladata volt a szakszervezetnek, hogy megszüntesse az ezt a műfajt művelők meglepően hátrányos adózását (amelyet magunk közt „giccsadónak” hívtunk). Ez sikerült. A tűrt kategóriá­ból. valamivel följebb kerül­tünk. Na természetesen nem kerültünk bele a támogatott­ba. De nem is akarunk, mert ez a műfaj végét jelentené. m. r. TALLÓZÓ Szent-Györgyi-legenda? az egyetlen, Zólyomi József véleménye szerint) eredeti mestergerendás parasztház, amelyben egykori vöröskato­na férje elhunytával Katus néni él. Az a mestergerenda a terényi Dolinkáról került az évszázados és minden zugában eredeti formát őrző paraszt­ház tisztaszobájának meny- nyezetére. Jó is lenne meg­őrizni azt a házat az idők­ben, hiszen hovatovább való­ban nem marad Terényben sem semmi és persze máshol sem, amely a régi idők tár- gyi-épületbeli tanúja lehetne a következő nemzedékek előtt arra —, miként éltek ott(!) közvetlen elődjeik még nem is olyan régen. Terényben járva, állított meg akkor az utcán Szaniszló néni, kukori­cacsövekkel volt tele a kö­ténye (fotósunk le is kapta a terényi utcán), nos, ő beszélt először arról a krónikásnak, hogy a faluban mindenki tudja — itt gyerekeskedett a nagy tudós, a Szent-Györgyi Albert, akire a korabeliek csak úgy tudnak emlékezni, mint hímzett bekecsben járó gyerekre, azt a bekecset és testvére hasonló ruhanemű­jét is később, amikor már kinőtték, a Szaniszlóék gye­rekei hordták még tovább örökölve a kisebbek a na­gyobbaktól hetedíziglen, talán még meg is van valahol az a ködmönféle valamelyik te­rényi padláson, vagy kamrá­ban. De tulajdonképpen nem is bent a faluban, hanem a közvetlen közeli Kis Kéren, a' pusztán volt a kúriaszerű házuk a Szent-Györgyieknek, a ház azonban már nem lát­ható, elpusztította a funkciót- lan élet. A kihalt házak ha­marabb pusztulnak, mint azok, amelyeket tüzérség lő rommá, a lakatlan és szerep nélküli otthonok fala gyorsan romlik, meg aztán a gazdát­lannak vélt holmi hamarlá- bat ereszt és tovadöcög az észrevétlenség ösvényein át­alakulva' ennek-annak, új formát ölt, esetleg kamra, vagy toldaléképület lesz be­lőle. Talán a legtöbb romos várunk maradványait is mind a falvak házainak alapjaiban- oldalaiban lehetett volna új­ra fellelni, de az idő rohaná­sában már azok a házak is eltűntek, helyettük felépült minden más, felépült egy egé­szen új falu. Kimentünk azért Kiskérpusztára és megnéztük azt a zölddel borított halmot, ami alatt a maradéka lehet az egykori épületnek, látszik még egy kis boltív is kőből, vagy téglából rakva. Ott azzal fogadott a juhokat legeltető juhászasszony, hogy, amikor a gyereke született, tőle is azt kérdezte az orvos: tud­ja-e ki élt ott, ahol legeltet, Albert, a Nobel-dijas magyar származású tudós gyerekeske­dett ott. Szaniszló néni is mondott olyasmit, amit ma­gam is csak később kapcsol, tam egybe a régi terényi gye­rekkorokkal. „Szegények vol­tunk, kenyérkével rágtuk a cibiket, a hagymaszárat”. Mit is mondott a C-vitamin felfe­dezéséről maga Szent-Györ­gyi Albert a tévében? Emlé­kezett gyerekkori pajtásokra, a szegénysorsú gyerekekre, akik a leghidegebb időkben hiányos öltözékben járva, hagymaszárat rágtak. Soha nem voltak betegek. A pap­rikás kísérletekhez ez adta az inspiráló ötletet, fgy teré­nyi a C-vitamin felfedezése is! A legújabb fejlemény a „bujáki vasárnap” rendezvé­nyeihez kötődik. A honisme­retben jártas Patkós István bujáki tanácselnök szólt egy levélről, ami nemrég az Egye­sült Államokból érkezett. Aa elnök kérte a tudóst, erősít­se meg a legendát (régen a bujáki Károlyi-Pappenheim része volt a terényi határ), A tudós válasza postafordultá­val érkezett: „Igen tisztelt elnök úr! SzH vés soraira- válaszolva tudaJ tóm, _hogy gyerekkorom nagy részét Kis Kér Pusztán töl­töttem. Atyám, Sz. Miklós tulajdonosa volt Kis Kérnek. Sok kedves emlékem köt Kis Kérhez. Szíves üdvözlettel, Szent-Györgyi Albert.” (t. pataki) Kiskérpusztán? Szent-Györgyi NÓGRÁD - 1984. szeptember 2., vasárnap 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom