Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)
1984-09-01 / 205. szám
Színház A Népszínház E lkészült az 1983—84-es évadról a Népszínház gyorsstatisztikája. Eszerint utazó társulataik az elmúlt évadban a legtöbbször — csaknem hatvanszor — Szolnok és Tolna, valamint Komárom mgyében vendégszerepeitek, több mint ötven- szer Veszprém és Fejér megyében, s csaknem félszáz- szor Vas megyében és Sza- bolcs-Szatmárban. A sor másik végén mindössze húsz, vagy ennél alig több előadással Baranya. Csongrád, Haj- dú-Bihar megye szerepel. A Népszínház utazó társulatai a múlt évadban összesen 915-ször keltek útra a szélrózsa minden irányába. Drámát, színművet felnőtteknek 250-szer, gyerekeknek 390- szer adtak elő, az operatogozat 76, a tánctagozat 81 előadást tartott. Iskolákban fellépő pódiumszínpaduknak csaknem 120-szor tapsoltak középiskolások. Sikeres évet zárt tehát a Népszínház, annak ellenére, hogy vidéki előadásaik száma némileg elmaradt a tavalyitól. Miként a tavalyi is az azt megelőző évitől. Az utóbbi evekben általános jelenség, hogy a színházak, s nem is elsősorban a Népszínház, hanem a nagy fővárosi intézmények és a vidéki színházak mind kevesebbszer vállalkoznak turnéra, tájelőadásra. Messze vagyunk már a hajdani Déryné Színház hőskorától. Igaz, Thália berkeiben egybehangzóan óvnak bárkit attól, hogy a mát azzal az időszakkal vesse össze. Napjainkra ugyanis alapvetően megváltoztak a körülmények és az igények. Mindenekelőtt a televízió miatt. A szakemberek általában abban is egyetértenek, hogy a falusi emberek ma is szívesen .látják, vagy látnák az élő színházi előadást, a televízió ellenére (vagy talán éppen a televízió ^jóvoltából”?), ám igényeik, ugyancsak ez okból kifolyólag, igencsak megnövekedtek. Egy, a témát alaposan ismerő szervező titkár így fogalmazott: ’„Ma már tingli-tangli darabokkal, olcsó, szegényes tálalással a legeldugodtabb faluba sem lehet elmenni.” Ma a nézők a képernyőn naponta találkoznak az ország legjobb, legnevesebb színészeivel, kevésbé ismerteknek nagyon jól ép nagyon jót kell nyújtaniuk ahhoz, hogy megteljen a művelődési ház nagyterme. S ehhez megfelelő körülmények is kellenek. O lyannyira megfelelőek, hogy a Népszínház kis színpadon nem tudja prózai darabjait bemutatni, az operákról, balettekről nem is szólva. Hidegebb időszakban a fűthető öltözőt is — úgy véljük, napjainkban joggal — igénylik. Bár, még így is előr fordul néha és néhol, hogy a királyleány fényes öltözékében a színpadra az esős udvaron megy keresztül. A tanácsok az utóbbi évtizedekben elismerésre méltóan nagy összegeket fordítottak országszerte arra, hogy a falvakban, kisvárosokban méltó otthonuk legyen a művészeteknek, a feltételek hiánya mégis nagyon sok települést kizár az élő színház élvezetéből. Más vonatkozásban is akadályozzák az anyagiak a vidéki turnét, a tájolást. A színházak vendégjátékukért — érthetően — bizonyos térítést kérnek, s általában arra törekszenek, hogy ezt a lehetséges legkisebb összegben határozzák meg. Mégis jó néhány művelődési ház vezetője képtelen megvenni az előadást. A belépti díjakból telt ház esetén sem tudja kifizetni a vendégjátékot, tartalék pénze pedig ritkán van e célra. Bár e téren meglehetősen vegyes a kép. Hazánkban az Operaház után a Népszínház kapja a legnagyobb állami dotációt, éppen azért, hogy misszióját elláthassa. Ily módon egy-egy prózai darab előadásáért általában 10—13 ezer forintot kér. Megfizethefalun elmúlt évada tő pénz, néhány helyen még teljesen telt ház sem kell hozzá. Nincs is nagyobb gond azokon a településeken, ahol a művelődés helyi gazdái támogatják a színházat, nem csupán a Népszínházát, hanem általában A Színházat: reklámot csapnak a darabnak, törzsközönséget toboroznak. Ott azonban, ahol csak kifüggesztik a plakátot, és azt hiszik, hogy tódul majd a közönség, bizony gond lehet. A televízió e vonatkozásban is sajátos helyzetet produkálhat. Az elmúlt évadban például a Népszínház országszerte sikerrel játszotta Katajev A kör négyszögesítése című darabját. Egészen addig, amíg a színművet a televízió is be nem mutatta. Utána a színháznak nyolc, korábban lekötött előadását mondták le a művelődési házak. A fővárosi nagy színházak persze — feladatukból adódóan is — viszonylag ritkán vendégszerepeinek vidéken, a kistelepüléseken pedig szinte soha. Ha másért nem. azért, mert egy-egy előadásuk a Népszínházénak a többszörösébe kerül. S. nem holmi anyagias szemlélet miatt. Némelyek —, s a nagyszínházak közül inkább a kisebbek — jó módját lelték meg a gondok áthidalásának: kisproduk- ciókkal járják« a vidéket. A Mikroszkóp Színpad például külön erre a célra két műsort állított össze, s a jó példák között lehet említeni a Radnóti Színpadot, a Fővárosi Operettszínházat, a Vidám Színpadot. A mi a vidéki színházakat illeti, az említett problémáktól ők sem mentesek. Abban sem különböznek semmilyen más művészeti műhelytől, hogy hitted vallják: a színházzal nem rendelkező települések lakóinak igényét is ki kell elégíteni, illetve az élő színpad iránt az igényüket fel kell kelteni. Az ide vezető útról azonban már megoszlanak a vélemények. A szakemberek egyrésze azt hirdeti, hogy egy igényes tartalmú és kivitelű produkció nem mozdítható ki az anyaszínházból, teljes művészi élményt csakis a patinás falak között nyújthat. Éppen azért nem azt, hanem a közönséget kell utaztatni. Helyenként e célra még külön bérleteket is kibocsátottak, s míg módja volt rá, a Művelődési Minisztérium anyagilag is támogatta ezt a „tájolást” (is). Egy másik koncepció hívei nagyrészt egyetértenek kollégáikkal, nagyszínházi előadást valóban nem lehet, s nem is szabad kis falusi színpadon bemutatni viszont — mondják — a nézők buszoztatása sem megoldás, ök olyan színművekkel tájolnak, amelyekhez elégséges két-három művész, a színpadra pedig akár két szék és egy asztal. A kecskeméti Katona Színház vezetői azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a szomszédos városokban, nagyobb településeken tartanák meg egy- egy új darab premierjét. Ez is egy érdeklődésre —, s talán követésre — méltó variáció. A jelek szerint a tájolással a legkevesebb gondjuk a gyakran tartalmában „olcsó" műsort adó haknibrigádoknak van, és egyik-másik színházi kisszövetkezet is nézőkre talál. A hivatalos statisztika szerint az állami színházak 1978-ban csupán a községekben 1 ezer 201 előadást tartottak, 318 ezer néző előtt. .1982-ben az előadások száma már csak 950 volt, s 60 ezerrel csökkent a nézők száma is. Bár frissebb kimutatás még nem állt rendelkezésre, a szakemberek megítélése szerint a csökkenés tavaly és az idén is folytatódott. Áz évad tapasztalatai azt jelzik, hogy az idén a vidéki színházak nézőinek száma is csökkent. U gyanezen idő alatt ugrásszerűen megnőtt viszont az alkalmi együttesek előadásainak, az ad hoc műsoroknak a száma és közönsége. Falun is. Dercgán Gábor 8 NŰGRAD - 1984. szeptember 1., szombat Képein az élei múlhafaHan szenvedélye Négyszáz éve született Frans Hals Női arckép Magyarhon első költője 550 ÉVE SZÜLETETT JANUS PANNONIUS Ötszázötven éve született, s, mint kései pannón utóda, Weöres Sándor, már kamaszként kiváló költővé lett, igaz, nem itthon, hanem Olaszországban. Ám, akárcsak Csokonai, Petőfi, vagy József Attila — fiatalon halt meg. így is micsoda pályát futott be! Szinte plebejusként Indult, apja (talán?) ács, tisztes polgár, meghall amikor fia még csak nyolcéves volt. A kis János szorosan kötődött édesanyjához, s mikor ő is — már idősen — i..eghalt, a költő az ő emlékének szentelte legszebb versei egyikét —, ennek személyessége már nem antik hagyomány, hanem reneszánsz: újdonság! Anyjának öccse, az első magyar humanista főpap és főúr, d Hunyadi család bizalmasa, tanácsadója felkarolta tehetséges unokaöccsét, ő juttatta el Fer- rarába, majd Padovába, hogy e nagyszerű egyetemeken a legfrissebb eszmékkel ismerkedjék. Ott már a heliocentrikus világkép gondolata is fölmerült, s később a magyar humanisták közvetítésével ért el Krakkóba, Kopernikuszhoz. A fő stúdium azonban a latin nyelv volt — a nyelv, mint költői, szónoki eszköz, és az udvarok, alakuló nemzetek közötti közvetítés, a diplomácia, jog és kereskedelem nyelve. Janus Pannonius bravúrosan bánt ezzel a nyelvvel és a martialisi epigramma felelevenítése során gyakorta nyelvöltögetésre használja. Hazatér és nagyúr lesz, fiatalon pécsi püspök, akinek azonban Mátyás király kancelláriájában is fontos, szinte napi munkája van. Vége a frivol, itt-ott már pornográf szellemeskedéseknek. Szerep vár rá: elhozni ide, a barbár keletre az újfajta emberséget, az álszentségekkel nem terhelt okos érdekpolitikát. De nem csak az újfajta pezsgést, politikát, diplomáciát, ha kellett: intrikát, hanem az élet egészének élvezetét, a szép kultuszát, s mindennek művészi kifejezését. Magyarhon első nagy költője volt. Pedig azt sem tudjuk, magyar volt-e. De a Dráva, a Duna tájaihoz, ezek történelméhez, népéhez kötődött, s ennek új értelmiségéhez szólt — mégpedig évszázadokig, mert hiszen, aki e tájon olvasott, az ezt még századokig latinul tette volt. Ma pedig frissebben hat, mint pár száz éve, ugyanis mi modern fordításokban olvashatjuk műveit. Ha nem mindet is. írásainak egy része még a literá- tor számára is, máig hozzáférhetetlen, kritikai kiadás nem létezik, teljes magyar fordítás még kevésbé. A bolond Temetésének pontos helyét és dátumát — Haarlem, 1666. szeptember 1. — ugyan megőrizték a korabeli iratok, ám azt, hogy Frans Hals, a holland festészet Rembrandt előtti korszakának legnagyobb alakja mikor látta meg a napvilágot, máig vitatják. A lexikonok szűkszavúan csak azt jelzik, hogy 1580 körül született, más kézikönyvek pedig úgy fogalmaznak, hogy az 1580 és az 1585 közötti esztendőkben gyarapodott meg egy fiúgyermekkel a antwerpeni Hals família. Néhány bátrabban nyilatkozó művészettörténész azonban úgy véli'. hogy az 1584. év augusztus 26. napján kezdte meg életét a portréfestészet későbbi zseniális művelője — azaz négyszáz esztendeje. Higgyünk nekik, és most emlékezzünk meg arról a férfiúról, aki az arcképek megszámlálhatatlan sokaságán örökítette meg korának derék — a polgári gyarapodásban, az egyletek alapításában és bizony a kocsmázásban is egyaránt jeleskedő — polgárait, és akit csak a múlt század végi impresszionisták fedeztek fel, mivelhogy ők is a laza, szaggatott ecsetvonású festészetet művelték, akárcsak a nagy előd. 1581-ben — vagyis Frans Hals világrajöttének Idején — ért véget a Németalföldön a spanyolok ellen vívott szabadságharc, amelynek végén a korábban egységes ország a katolikus, feudális berendezkedésű Flandriára meg a protestáns, polgári Hollandiára osztódott. Mesterünk ez utóbbiban cseperedett fel, mégpedig azon oknál fogva, hogy flamand származású, de protestáns szülei 1592-ben a hollandiai Haarlemben telepedtek le. A holland városokban polgári jólét uralkodott, s mivel a takaros házakat belülről is díszíteni illett, a képek iránt is nagy volt a kereslet. Mégpedig az olyan képek iránt, amelyek a megrendelőket, illetőleg azok mindennapi környezetét ábrázolják. Haarlem egyik legismertebb festője abban az időben K. van Mander volt. A kamasz Frans Hals is nála kezdett tanulni, és az ő irányításával sajátította el a rajzolás és a színezés tudományát. • Korai művei mindmáig nem kerültek elő. Am a Szent György lövészek tisztjeinek lakomája című, 1616-ban készült festménye fennmaradt, és ezen a művészről elnevezett haarlemi múzeumban látható képen már rendre ott sorakoznak a halsl piktú- ra jellegzetes jegyei: a mozgalmas, de zárt kompozíció, az alakok vonzó ábrázolása, a kevés színnel — főképpen a fehérrel, a feketével és a szürkével — való megjelenítés. És még egy meghatározó jellegzetességet lehet és keli észrevennünk az ő képein. Nevezetesen azt, hogy míg más holland pályatársai higgadtabban, az elbeszélő stílushoz ragaszkodva festettek, addig Hals művein mindig ott lobog valami életvidám izgatottság, a földi lét rajongó szeretete. Portré, portré után, csoportkép csoportképet, követően hagyta el a sokak által látogatott műhelyét. Ám amilyen jól kereshetett, olyan gavallérosan költekezett is Egy 1652-ből fennmaradt adat szerint ekkorra egész vagyonát^elherdálla: egy ióJ indulatú pékmester el is engedte az adósságát. 1663 tói pedig a haarlemi elöljáró lg járandósággal segítette a íi; zetésképtelenné vált piktort. Mindez persze nem akadályozta Halsot abban, hogv ia- rás-kelésének, kicsapongásainak emlékeit megörökítse^ vagyis hogy vászonra vigye azok arcát, alakját, akikkel úton-utfélen, de leginkább a csapszékekben együtt iszogatott. Képeinek címe — At ivók, A mulatt, a Cigánylány — jól jelzik, kikkel akadt ösz- sze, és kiket választott moJ, delijeiül. A gyerekeket különösen szerette. Több festményén látni mosolygó, muzsH káló apróságokat. Tulajdonképpen nagyméret tű csoportképei is portrék! remekül jellemzett arcok sóé rakoznak rajtuk. Mint föntebb szó volt róla, megfestette ő a Szent Györgyről elnevezett lövészegylet tagjait — róluk két művét is ismerjük —, és szintén ecsetjével rögzítetts a városában működő aggok menhelyének elöljárója, és elöljárónőit. Ez a festménypár időskori művészetének a csúcsa! Ezeken úgy jellemzi modelljeit, ahogyan csak egy sokat megélt, az emberi sors legmélyebb bugyrait is megjárt nagy lélek és karakter- ismerő tud tekinteteket rögzíteni. Frans Hals abban alkotott nagyot, hogy a holland fes-’ tészet tisztes figyelmét meg- ferrósította. átizzította: alakjai ugyan polgárian szolid külleműek, mégis olt zeng bennük az élet múlhatatlan szenvedélye. Fehéren, t'eketen, szürkén is izzanak. . A. L. Mikrofonközeiben Bolgár drámák a rádióban Négy drámát sugároz a rádió szeptember 6-ától a bolgár nemzeti ünnep hetén. Közülük egy új bemutató lesz: Jordan Radicskov Kosarak című színművének rádió- változata szeptember 8-án hangzik el a Kossuth rádióban, olyan neves színészek előadásában, mint Tahi Tóth Lásztó, Szabó Gyula, Horváth Sándor, Tomanek Nándor, Molnár Piroska és Sinkó László. Jordan Radicskov az egyik legsikeresebb bolgár drámaíró. A rádió tavaly mutatta be a Zűrzavar című drámájának rádióadaptációját. Viharos közönségsikert aratott, és a kritika is kedvezően fogadta. Remélhetően a Kosarak is elnyeri a közönség tetszését. A mai valóságról szól. Egy különös, az isten hátamögötti falunak az életét mutatja be, ahol az emberek élik a maguk ma már kissé megmosolyogni való naiv életét, de elő-elő- bukkan az a gondolat, hogy a múlt hagyományaiból mindazt, ami a becsület, a tisztes; séges életforma velejárója, tradicionális értéke: meg kell őriznünk, át kell mentenünk a modern civilizáció körülményéi közepette is. Mindezt nagyon színesen, érdekesen, humorosan mondja el a szerző, s a magyar színészek és a rendező az eredeti mű színvonalához méltóan ültették át az üzenetet a rádiójáték műfajába. A rádiószínház tisztelgő sorozatának első darabját, Emil Manov Mandulaág című művének rádióváltozatát szeptember 6-án közvetítik a 3. műsorban. A líraian szép történet a bolgár élet egy drámai korszakáról ad hiteles képet. A darab cselekménye 1944 márciusában játszódik a németek által megszállt fővárosban, Szófiában. Főhőse két férfi, akiket iskoláskoruktól fogva jóbarátság fűz össze. Sorsuk úgy hozza, hogy hosszú évekig nem látják egymást, és most egy váratlan helyzetben találkoznak. Távollétük alatt életük különbözőképpen alakul: egyikük nyu; godt, kiegyensúlyozott, majdhogynem kispolgári életet élő családos kishivatalnok lett. A másik zaklatott életmódú — mint később kiderül — illegalitásban dolgozó mozgalmi ember. Ez utóbbi egy ideig filiszter barátjánál lakik, amint azonban forróvá kezd válni1 a talaj, csődöt mond a látszólag széttéphetetlen barátság, s ez a főhős életébe kerül. Súlyos erkölcsi problémákat feszeget az író: a legnehezebb pillanatokban való helytállás kérdését. A rádiójáték külön érdekessége, hogy a Pécsi Nemzeti Színház tagjaival vették fel Nógrádi Róbert, a színház igazgató-rendezője irányításával. Stanislav Stratiev neve nem ismeretlen a hazai színház- látogató - és olvasóközönség előtt Néhány darabját bemutatták nálunk. A velúrzakó című szatirikus novellásköte- tét pedia napok alatt szétkapkodták. Ebben szerepelt a Rómaifürdö című remeke is, melyből mai témájú, meglehetősen könnyed vígjátékot készítettek a rádiószinhái munkatársai. Szeptember 9-en a bolgár nemzeti ünnep napján közvetít az URH-adó. A történet szerint egy fiatalember lakásában tatarozás közben egy római kori fürdőt találnak az épület alatt. A hallatlan becsű muzeális lelet megóvására és birtoklására a főváros különféle intézményei jogot formálnak. Buzgalmukban szétverik a lakást. A római emléket megmentik ugyan, csak éppen szegény lakó élőiét teszik tönkre. Á letűnt korok értékei fölött bábáskodó bürokraták figyelme mindenre kiterjed, mindJ össze a ma élő egyes ember sorsával nem törődnek. Ivan Raduljev Vörös és barna című drámája a lipcsei Dimitrov-per nagyon izgalmas, magas színvonalú feldolgozása. Ezt is meghallgathatjuk a rádiószínház bolgár hetének keretében sugárzol!! adásaiban. * S. I.
