Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)
1984-09-08 / 211. szám
Ezen a télen késett a hé, Se Szilveszter éjszakáján megjelent Kadir álmában. Először apró szemű eső esett —, melyet a Balkán felől sodort a szél —, majd a cseppek megduzzadtak, délutánra pedig átellenben, az erdő melletti tisztás hófehér palástot ö'tőtt. Éppen ideje, mondta Kadir, és megparancsolta fiainak, hogy ne adjanak enni a vadászkutyáknak. Látta álmában, ahogy a fiai futkosnak az udvaron, ahogy pajkosan játszanak, és boldogan gondolta magában: mi lehet örömtelibb és szebb ezen a világon annál, hogy az ember nézi fiainak játékát? Kadir fölébredt — a hegy pedig átellenben valóban fehér palástot öltött. Kiment az udvarra, és csöndesen füty- tyentett. Kemal és Garasz — így hívták a két kutyáját — egy szempillantás múlva a lábánál vagdalkoztak farkukkal. — Adtatok nekik valamit tegnap? — kérdezte a fiait, és rosszallóan szemügyre vette őket. — Nem — válaszolta kis idő múlva a nagyobbik. — Hiszen vadászni mész. — Jól van — mondta Kadir. — Indulok. Az idő is jő most. A fiai egy szót sem szóltak. Folytatták foglalatosságukat a fatönk körül Az egyik vékony ágakat huzigált elő komótosan, a másik pedig feldarabolta őket a tönkön. Kadir álldogált még egy kicsit az udvaron, nézte fiainak erős hátát és karját, miközben kutyái lábánál hízelegtek — felsóhajtott, fogta a puskáját, és útnak indult. Miközben leereszkedett a vízmosás felé, és kutyái cikkcakkos sárga nyomokat szórtak szét őrült módjára a vékony havon, fejszéjének tompa csattanásai csöndesen melléje szegődtek. Valami édeskéjes érzés áradt szét benne, megállt, hátrafordult, hogy lássa a kutyáit, és rágyújtott egy cigarettára. Gyötrelemmel is terhes volt — természetesen — a fiai Iránt táplált szeretet és a róluk való gondoskodás. El akarták hagyni. Hogy a városiba menjenek dolgozni Tanulni. Lakótelepen élni, mint a többiek — hogy darabokra tépjék a szívét.. Átugrott a vízmosás másik partjára, a kutyák vele együtt — a lánc éles csörgése pedig a víz robajával szállt tova. Megpróbált, természetesen, kevesebbet gondolni rá, a gondolat azonban lassan és vigasztalanul falta föl a lelkét — a vízcsöppek is bizonyára így falják föl a sziklát. Az anyjuk csak hallgatott és hallgatott, és csillogó szemét fájdalmasan Kadirra szegezte. Kadir önmagát kérdezite, kérdezte az istent is: jól teszem, ha visszatartom őket? — Hej. Kadir, Kadir! Jól teszed ? Mindig ugyanúgy felelt önmagának — hiába, a gyötrelem ugyanolyan maradt. Ha elengedi őket, nyilvánvaló, hogy elveszett. Ha nem — továbbra is mellette kínlódnak, miközben szemük már a messzeségben jár. Kadir felsóhajtott, eldobta a cigarettáját, és lehajolt, hogy megszabadítsa kutyáit a lánctól. A kutyák, mint az őrült, előrerohantak, pofájuk megnyúlt a hó fölött, és belefúródott a bozótba... Kis idő múlva Garasz kétszer felvonított Valaki lőtt egyet a távolban, egészen az erdő másik s élén. A visszhang belehasított a fehér reggeli csöndbe. Kemal is felvonított. Kadir levette válláról a puskát, és hüvelykujjával lassan meghúzta a ravaszt. Megkezdődött a nap, megkezdődött az élet nagy igazsága — bizsergett a vére, és a gyötrelem felhőként emelkedett ki testéből. Kadir puskával járja az erdőt, kutyái szaglásznak, nyomulnak előre, az idő csodás ezen a hófehéredett reggelen — gyönyörködhet-e a ,lelke ennél derűsebb képben? Lassan megindult előre, mindent- látó, tapasztalt szemmel, gondolatai meg gyorsan elkezdtek hátrálni addig a pontig, amivel ki volt töltve az élete. Farkasokra vadászott — messzire eljutott a híre, jóval a balkáni vidéken túlra. Harminc éve csinálta már ezt sikerrel, ezalatt száztizenöt vonást vésett a gerendára. Minden farkas után egyet. Mindegyikkel ugyanúgy bánt el. Fejszéjével és fedeles kosárral. Kadir csöndesen elmosolyodott — teljes harminc éven keresztül ugyanígy mosolygott, míg mások csak ámul- tak-bámultak. Mert olyan egyszerű volt — akkor megy oda az ember, amikor nincs ott az anyafarkas, kiveszi a kölykö- ket a lyukból, beteszi őket a kosárba, és kész. Kadir, persze, egy kicsit hazudott. Némely apró, végzetes jelentőségű dologban. Ügy, ahogy minerre hagyatkozott, és győzött. Csak egyszer kellett harcolnia. Amikor a falu közelébe ért, a kölykök felsírtak a kosárban, és az anyjuk egyszercsak rávetette magát. Fejszéje azonban gyorsabbnak és erősebbnek bizonyult. Csak egy kar- molás maradt az arcán — a támadó az utolsó pillanatban hozzáért a mancsával. Az utolsó, legrejtettebb titka pedig az volt, hogy hoysz- szú éveken keresztül anyafarkasok szemét látta álmában. Sokféle tekintet -vésődött emlékezetébe, sokféle helyről —, de valahogy mindig egyformák voltak, mint az ikrek. Dühödt anyák szemei, a távolodó kosárra meredve — telve kétségbeesett, elfúló szűküléssel. Erre gondolt Kadir éjjelnappal, télen és nyáron — Doncso Concsev: Farkaskölykök den elismert, valamihez értő igazi mesternek hazudnia kelL Kadir például azt hazudta, hogy mindem a lyuknál dől el. A száztizenöt kölyök közül azonban egyet sem lyukból húzott elő. A kölykök mindig a vackukban voltak, fent, a földön. De félelmes, áthatolhatatlan tüskés bozótban. Szederbokrok, kövek, gallyak hálójában. Messzeftjldön híres művészetének fele vasakaratból éa türelemből állt, abból, ahogy bekúszik a bokrok közé. Ami a másik felét Illeti, ez abban a képességében rejlett, hogy megtalálja a köly- köket. És ebben megvolt Ka- dimak a saját, nagyapái által századokon keresztül ráhagyományozott igazi titka. Amit senki nem tudott pontosam, annak ellenére, hogy olyan egyszerű volt. Senki sem figyelt arra, ami egynémely reggelen történik valahol az erdőben, és Kadir magához veszi a kosarat és a fejszéjét. Senki, csak ő, és elhatározta, hogy később fiait is megtanítja erre. Fejből mesélte el nekik, úgy mutatta meg, hogy lássák: milyen egyszerű. „Járod, fiam, az erdőt, és bozótos helyeket keresel. Sűrű cserjéket, tüske- és szederbokrokat. Rájuk lelsz, ne feledd, kivársz egy szép reggelt, amikor derűs az idő, és bő harmat lepi el az erdőt. Nézz f’gyelmesen a sűrű bokrok fölé! Látod azt a vékony párát, mely lassan fölemelkedik? Ott van a farkasok vacka.” „És az anyjuk?” „Vagy a kölykök mellett van, vagy még nem tért visz- sza.” (Kadir csöndesen mosolyog — miből tudod meg, merre van az anyjuk?) „A harmat ezüstös-kövér, fiam — fordulj hátra, és nézd meg lépteid nyomát!” „Igen, jól látom mögöttem.” „Rendben. Indulj most el erről a helyről, és jól figyelj! Tégy egy kört a vékony pára körül, míg ismét visszajutsz lépteid nyomához! Láttál farkasnyomot? Ugye nem? Akkor az anyjuk még nem tért vissza. Itt a kosár — indulj!” Valóban, ez volt minden. Kadir oly sok éven át tudta csinálni — a veszélyben erősen, a sikertől büszkén, szinte mindig hiba nélkül. De voltak kellemetlen percei is — néha, az anyafarkas meglepte. Alig pár lépésre állt a kosár mögött, és jelenlétére erősebben vert a szíve, a keze meg elzsibbadt, miközben a fejszét szorította. De tudta az apjától, hogy minden állat számára az embert megtámadni a legnehezebb. Mindig miközben megvonta a vállát, és így szólt magában: A farkas fenevad. Megtámadja a juhokat. El kell pusztítani. Az emberek minden elpusztított farkas után bőkezűen megfizetik. Valamiből élni kell, nem igaz? Kételyeit nem úgy fogalmazta meg: helyesen cselekszik vagy sem, végezte a mesterségét, megvonta isten előtt a vállát, és élte az emberek életét. Emlékeiben elmerülve az élső pillanatban nem vette észre a nyulat, de aztán megfordult, odaszaladt, és lőtt. Amikor odaért, látta, hogy Garasz már a nyúl bordáját tördeli, és véres szájával ci- bálja az állatot. — Hé, Hé! — kiabálta. — Ereszd el! Köszönöm, fiam, nagyszerű... Két órával később, amikor ismét átugrotta a vízmosást, az udvar felé fülelt. El akarta kapni a fejsze tompa csat- tanásait, a fejszéjét, mellyel fiai dolgoztak. De csönd volt. Kadir felkapaszkodott az udvarhoz, megkötötte a kutyáikat, a nyulat pedig felakasztotta, hogy majd megnyúzza. Bement fölmelegedni fiai anyjához, aki a tűzhely mellett ült. — Hol vannak a fiúk? Az asszony nem felelt. Kadir várt egy kicsit, majd megfordult, hogy a szemébe nézzen. — Miért hallgatsz, ha kérdezlek? Az asszony egy szót sem szólt — szemét egyre csak Kadirra függesztette, alsó ajka pedig remegett. — Miért hallgatsz? — ordította félelmetes hangon Kadir, és lehajolt, hogy megrázza. Fiainak anyja vállat vont, ajkába harapott — szemét nedig Kadir arcán felejtette. Kadir már látta ezeket a szemeket — valaha, valahol, ugyanezeket —, és senki sem tudta nála jobban, mit jelentenek. — Hazudsz! — ordította Kadir. — Visszajönnek! Mind a ketten! Már estére, hallod! És lassan a szótlan asszony mellé rogyott, és egyre erőtlenebből ismételgette: ..Hazudsz! Te. hazudsz! És ne nézz így rám, hallod!” Mintha így akarná visszahozni a kölykeit, vagy így akarná kihúzni őket valahogy — varázslattal — a félelmes nagyvilág felé örökre eltávolodó kosárból. Fordította: Adamecz Kálmán A bolgár kultúra negyven esztendeje A bolgár nép ezerháromszáz éves fejlődése során igen gazdag anyagi és szellemi javakat hozott létre három etnikai elemének — az ősbolgárok, a szlávok és a helle- nizálódott trákok — kultúrájának ötvözeteként. A bolgár ember szabadságvágya, nem. zeti függetlenségre való törekvése, tudásszomja, valamint a demokráciáért és a szocializmusért folytatott küzdelme fejeződik ki benne. A felszabadulás óta eltelt negyven év alatt fellendült a művészet, a tudomány minden ága, átalakult a közoktatás; kulturális forradalom ment végbe. Különösen nagy erővel bontakozott ki a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának nevezetes, történelmi jelentőségű 1956 áprilisi plénuma után, amely felszámolta a személyi kultusz káros maradványait, s helyreállította a párt- és az állami élet lenini normáit. Megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a szocialista bolgár kultúra fejlődésében minőségileg új szakasz kezdődjék, amelyre elsősorban a demokratizálódás, a mindennapi élet gondjaihoz való szoros kötődés a jellemző. A fejlett szocialista társadalom építésének elkezdése úiabb nagy lehetőségeket tárt lel a szellemi alkotó munka további sokrétű kibontakoztatására. Nem csupán a bolgár nép történelme során létrehozott értékeket, hagyományokat őrizzük, ápoljuk, hanem egyszersmind a kultúra, a művészetek, a tudományok társadalmi szerepének, hatóerejének a megújítására, minőségileg magasabb szintre való emelésére is törekszünk. A mai Bulgáriában a szocialista társadalmat építő ember esztétikai igényeinek minél teljesebb és minél sokoldalúbb kielégítése a cél, mégpedig úgy, hogy egyfelől az állami irányítás elvei, másfelől a társadalmi óhajok, szándékok egyaránt érvényesüljenek és szintetizálódja- nak. Ez a szintézis nem mechanikus: a kettő szervesen kapcsolódik és hat egymásra. A gyakorlat igazolta ennek a kulturális politikának a helyességét. Napjainkban a művészeti alkotószövetségek, a kulturális és a közművelődési intézmények munkájának az alapját a Bolgár Kommunista Párt XII. kongresszusának a kultúra, a művészetek és az irodalom fejlesztéséről hozott határozatai képezik. A mai bolgár kultúra az ipar, a mezőgazdaság fejlesztésének, a szocialista életmód kialakításának, az új embertípus formálásának egyik fontos tényezője. Alapvető ügynek tekintjük az esztétikai nevelést. Hosszú távú komplex programot dolgoztunk. ki a kultúra és a művészet szerepének a fokozására, amely elengedhetetlen a sokoldalú és harmonikus személyiség kialakításában. Ezt a nemes célkitűzést szolgálja a Béke Zászlaja elnevezésű' mozgalom is: e háromévenként rendezett kulturális-művészeti gyermektalálkozó az egész világon visszhangra talált. A szocialista bolgár kultúra — a nép kultúrája, a tömegeké. Tavaly például a bolgár kultúra IV. kongresz- szusát megelőző beszámoló és választó gyűléseken egymilliónál többen voltak. A terjesztés és a befogadtatás rugalmasabb és hatékonyabb rendszere révén a kulturális értékek az ország legeldugottabb zugaiba is eljutnak. Ebben a munkában a színházak, a könyvtárak, a múzeumok, a képtárak, a zenekarok, a mozik, a sajátos bolgár csitalisték (olvasókörök) és a művelődési otthonok, házak ezrei vesznek részt. Bulgáriában jelenleg évente egymillió különböző előadást, hangversenyt és filmvetítést rendeznek, a nézőszám meghaladja a 160 milliót. Az ország 200 múzeumát és képtárát 16 millióan keresik fel. A 10 000-nél több közkönyvtár 98 milliós könyves folyóirat-állománnyal várja olvasóit. Az elmúlt öt évben kétszeresére emelkedett a hivatásos művészek kiállításának a száma. Hazánkban, ma 4 egyelem. 5 művészeti főiskola, 24 művészeti szakközépiskola. 4380 kórus, 250 zenekar, 24 opera és opera- együttes, 1458 prózai és vers- mondókör, 337 könnyűzenei együttes, 2510 tánccsoport, 234 bábegyüttes működik. Közel 1 milliárd példányban 487 időszaki kiadvány jelenik meg, amelyből 14 a napilap. A bolgár filmek eddig közel 200 díjat nvertek a különböző fesztiválokon. Az elmúlt negyven év alatt a szocialista bolgár kultúra nemzetközi tekintélyre tett szert, amely sokszor a Bolgár Népköztársaság bé- kepoíitikájának nagyköveti szereoét is betölti. Szorosan együttműködünk a Szovjet- unióval és a szocialista közösség tagállamaival. A világ 132 országával tartunk fenn kulturális kapcsolatot; 11 országban 12 bolgár kulturális és tájékoztató központ van, Budapesten 1952 óta. Nem kismértékben járul hozzá a bolgár—magyar szellemi együttműködés bővítéséhez, a két nép kölcsönös megismeréséhez. A bolgár kultúra egyik lényeges vonása épnen az internacionalizmus. A bolgár—. magyar kulturális-szellemi kapcsolatok gyökerei a történelmi múltba nyúlnak visz- s?,a, de sohasem voltak még olyan erősek, mint amilyenek manapság. Ez is a negyven év, ez is a szocialista társadalom eredménye. A bolgár nép büszke szocialista kultúrájára, de amikor visszanéz erre a negyven esztendőre, a feladatokat is látja, amelyek nem kisebbek, csak mások. De a cél változatlan: kultúránk váljék az egész nép kultúrájává, merítsen mindenki belőle. Ivan Pejkovszki.j a bolgár kulturális és tájékoztató központ igazgatója X1KOLAJ HR1SZTOZOV: REKVIEM Elmentek hát, ti, régi kommunisták, jön egy váratlan perc és elragad. Mellettünk robban jel — kallódó, rozsdáit lövedék — szívetek, és megriaszt. Elmentek lassan s a mámorittas nép csak' akkor látja meg tört arcotok. Le kell hullnotok, hogy jelmagasodjék a legendákban majd itt-voltotok. Mi meg némán, aggódva, döbbenettel nézzük egymást, vérünk is didereg: Apasztasz Sztojanov: Búig valami jontos, ismételhetetlen tűnik el itt végképpen veletek. Megértjük: mind messzibb lesz s elmosódóbb az eget vívó csaták döreje, a jelzötüzek hamva szétjúvódott, s a jelszót már nem tudja senki se. A büszke hadoszlopok szétszóródnak. 11 S míg kong a búcsúztató a rideg csendben, lehussan zenitjéről a Holnap, teljes súlyával vállunk ülve meg. Kiss Benedek fordítása ária Széltében-hosszában róván útjait, lóháton indulj bár vagy akár gyalog: kétnapi járóföld Devintől Vidinig, s nem több, míg eléred Eminéből Komot. Bulgária — koldusok nyűtt kendője tarka kendő, mit átitat a rózsaillat s verejték szagai Tengervízben mosódik, s a Rila szellője szárítja, cibálván hallgatag ég alatt. Hímzett kendő, rajta gyöngyök a városok, de volt vala nem egyszer zászló a vészben: a Duna kék rúdján csattogva lobogott Vldinnél s Szilisztránál rábogozva keményen. Venni nem sokat vett, adott és adni kész, ám mohó karmokra rákoppint menten. Hát — ilyen, s akkora, hogy egyben az egész belefér, elfér egyetlen szívben. Kiss Benedek fordítása NÚGRAD — ,1984. szeptember 8., szombat 9 i \ 1
