Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)
1984-09-22 / 223. szám
4 XT’ H £ R £ K £ K Harminc esztendeje nyilvánította a gyermekek világnapjává szeptember 20-át az ENSZ. N o, persze elalszol a vállamon, lépkedhetek hát óvatosan, nehogy fölébredj. Pedig hogy dühítettél még öt perccel ezelőtt! Mert nyafogtál, nyivákoitál, én meg teával kináltalak, aztán piskótával, de egyik se kellett. Ki tud rajtad eligazodni? Pedig csak álmos voltál, de most szokásoddal ellentétben nem dörzsölgetted a füled. Hát szabad így viselkedni, mondd? Mondanád, ha tudnád, de még nem tudsz beszélni. Mit törődsz te az ENSZ- szel, nem gondolsz te a világnapoddal. Almos vagy és kész Alszol. Még nem gondolkodsz kétmilliárd társad dolga felöl sem. Ti vagytok a világ fele. Micsoda kis kiszolgáltatott hadseregi Kétmilliárd gyerek I Basuto-föl- dön és Korzikán, Patagóniában és Türkméniában épp így hajolnak fölétek apák, ahogy én teszem, amikor most az ágyadba fektetlek. Csöndes béke az arcodon, hiszen vigyázok rád. Hiszen vigyázunk rátok. Vigyázunk? ' Vigyázhatunk-e eléggé? Megteszünk-e mindent értetek? Értetek és magunkért, a másik kétmilliárdért. A jö- vcnkért. Amíg egyenletes szu- szogásodat hallgatom ezen töröm a fejem. A minap veszekedtünk anyáddal. Hangos szó nem esett, de te a yisszcfogott szavak mögül is megérezfed a veszedelmet, a haragot. Darabig álltái kettőnk között, aztán anyádhoz húzódtál. Átölelted a térdét, ide-oda pisloatál és láttam, ahoqy sűrűsödik benned a félelem. Mit tehetsz te rólunk, a fáradtságunkról a sikertelenségeinkről, elvetélt vágyainkról? Te bizonyára segítenél, ha tudnál, hiszen a hétfejű sárkány sem igazi ellenfél neked, ha anyád valami bánat éri. lám, most is, akkor is segítettél. Anyád bőrét csak átmelegítette a kezed, én meg azt a félelmet gyűlöltem meg hirtelen, aminek okozója voltam. Meleg tenyered átmelegítette a hirtelen meghűlt levegőt. Békét teremtettél. Éppen ez az. A béke. Mindennapi kis békéink, amiket értetek teremtünk, amikor nem feledkezünk meg rólatok. Ami akkor virágzik bennünk, ha a szópalloiainkat nem lengetjük fejetek fölött. Amikor belekukkantunk a takaros bizonyítványba, amikor az óvodában tisztán, világosan fölcsendül az ének, amikor a kuporgatott zsebpénzből az első ajándékot az asztalunkra teszitek. Amikor nevettek igazi, nyári nevetéssel, amiben nincs egyetlen felhő sem. Nem, a világ nem a tiétek. Még. De a tiétek lesz, ha lesz még világ. Sokan mondjuk, hogy lesz, de talán még nem elégen. Azért is fontos körétek a mindennapi béke, hogy olyan legyen az, mint a pohár viz, vagy az étel. Hétköznapi, de ami nélkül nincs élet. Y igyázunk-e rátok? De mennyire! Hiszen ott futunk a bicikli mellett, csak el ne essetek, hogy könyökötökről a kétnapos var le ne „kopjék" már megint. No persze, hiszen hangosan kiáltunk, ha figyelmetlenül qázoltok az autócsorda közé és két könyökötöket morzsolgatva magyarázzuk el újra és újra, hogy már megint magasra merészkedtetek a parkbéli platánon. Nektek, itt, mi. Ilyen gondjaink vannak veletek. (És millió más. ..) Nektek szörnyű- csapás, hogy egyedül kell hazaballagni a hatalmas iskolatáskával, pedig apa megígérte, hogy eljön elétek. Nem jött. Azt is Ígérte már, hogy kitiltja a házból a bort, de tegnap mégis... Mióta szeretnétek egy olyan kisautót, amilyennel a szomszédék Lacija dicsekszik, és hát micsoda dolog az, hogy épp arra nem jut elég pénz...? Nem mondjuk el mindeqyikő- töknek, talán meg sem értenétek: kétmilliárd társatokból nem kevés még tisztességes ágyat sem látott, nemhogy meleg vízben fürödnék. Az étel ünnep, az ajándék ismeretien. Amikor a világ európai fertályán a gyerekek iskolatáskáért indulnak szüleikkel az üzletbe, akkor a föld más vidékein már esztendeje kenyérkeresö a hasonkorú kisfiú és kislány. Nem, még nem a tiétek a világ, De hisszük és akarjuk, hogy egyszer majd a tiétek legven egészen. Hisszük, hogy megérti az a másik kétmilliárd, aki értetek felelős ezen a viláaonr ha értetek mindent megteszünk, akkor mindent megtettünk, amit csak megtehettünk. Minden .sírás fájdalmas, de a legfáídalrucsabb a kiszolgáltatott kis hadsereg sirása és bizony hadosztályok sírnak méq reménytelenül. Dclqunk értük temérdek. Nemzeinvi brigr-d.s-at kel! szerveznünk a sírás oká:.s"k eltüntetésére. És nemzetnyi brigádok szerveződnek is csak nehezen, nagyon nehezen, Pedig értetek minden perc késedelem, világnyi késedelem lehet. Hát álljatok közénk, mutassátok meg a szemesekben sűrűsödő félelmet. Talán gyakrabban hajolunk majd le hozzátok, hamarabb elsimítjuk magunkban sikertelenségeinket, gondjainkat, haragunkat. így legyen. így kell lennie. N e legyetek türelmesek, hátha mi is gyorsabban észre térünk: szükségünk van felhőtlen, nyári nevetősetekre. Akár tél van, akár ősz, bármilyen év, vagy évtized. Hortobágyi Zoltán
