Nógrád. 1984. augusztus (40. évfolyam. 179-204. szám)

1984-08-31 / 204. szám

Labdarúgó MNK Járatlan úton — új falon vili A Csehtorony, amelynek délkeleti oldalán, eddig meg nem mászott falon jutottak fel a csúcsra as SHK hegymászói. A napokban érkezett haza egyhetes tátrai túrájáról _ az Orosz Mihály és Buda László vezette salgótarjáni hegymá­szó-expedíció. A Salgótarjáni Hegymászó Klub legkiválóbbjai, akik hosszú évek kemény munká­jával hódították meg a Ma- gas-Tátra főgerincének csú­csait, most végre feljutottak az utolsóra is, a Rysyre. Alaptáborukat a Belavoda- völgyi hegymászótáborban ver­ték fel, ahol NDK-beli, cseh­szlovákiai és lengyel hegy­mászókkal találkoztak, s kö­töttek barátságot. Innen in­dultak túráikra. A Rysy mellett még egy csúcsot megmásztak, ez pedig a Csehtorony. Egy olyan fa­lon jutottak fel, amerre ez idá­ig még nem járt ember. Ilyet még felfedezni is nehéz mos­tanában a Tátrában, mert csúcsait 1950—1970 között már szinte minden oldalról meg­közelítették a hegymászók. A délkeleti oldalon egy sima­táblás falról indítva, hatos nehézségű — magashegyi te- repen a legveszélyesebb — úton érték el a Csehtorony 2250 méter magas csúcsát. Nehezítette útjukat, hogy az idei nyár a Tátrában is hi­degebb a megszokottnál. Rendkívüli az augusztusi hó­hullás — a csúcsok északi fa­lait hó borítja, a tavak jege sem olvadt el a magasabb völgyekben. Túrájukat befe- jezve a csoport tagjai átkel­tek a Tátra lengyel oldalára is, hogy megtekintsék a Morskie Oko-* ^falakat, követ­kező expedíciójuk célját. — v. m. — Szécsényi körzeti labdarúgó­Bakonyi tájfutó napok Továbbiutók: Első ízben háromnapos ver­senysorozaton küzdhetett a mintegy 60 tájfutó, az idei Bakonyi tájfutónapokon. Me­gyénkből’ négy egyesület, a Balassagyarmati és a Pásztói MEDOSZ, a Nagybátonyi Bá­nyász és a Salgótarjáni Dor- nyai SE versenyzői vettek részt. A nyári holtidény vé­gén csupán a pásztói Erdélyi Gyula tartotta jó formáját. A junior I. osztályú kategóriá­ban az előkelő negyedik he­lyet szerezte meg. Eredmények. Bakony Kupa, Porva—Csesznek térsége. F. 19 A: 1. Viniczai Ferenc (Video­ton) 66.31, 2. Horváth Pál (SMAFC) 70.48, 3. Kovács László (PVSK) 70.55, 4. Erdé­lyi Gyula (MÁG—Pásztó) 73.56 perc. F. 17 B: 1. Allvinger Her­wig (osztrák) 53.30, ...13. Ho- vanetz Róbert (Bátonytere- nye) 76.24 perc. F. 15 B: 1. Kálmán László (Volán SC) 42.33, ...16. Erdé­lyi Péter (MÁG—Pásztó) 57.07, ...22. Várvölgyi Szilárd (Bátonyterenye) 60.11 perc. Schönherz Zoltán-emlék- v.-seny. Veszprém—Vilma- puszta térsége. F. 43 B: 1. Schmidt Ferenc (Péti MTE) 49.08, ...8. Kovács Ferenc (Bgy. MEDOSZ) 60.09 perc. F. 35 B: 1. Horváth Attila (CSSE) 64.35, ...16 Marczis István (St. Dornyai) 100.49 perc. — z. j. — „Ipoly Kupa" horgászverseny A közelmúltban, második alkalommal, Ipolyvecén ren­dezték meg az Ipoly menti horgászegyesületek „Ipoly Ku­pa” versenyét. A korábban részt vett öt magyar egyesü­let mellé az Ipoly túloldaláról Sturovó csapata is felsorako­zott. A csapatversenyt a ta­valyihoz hasonlóan ismét a balassagyarmati Mikszáth Kálmán HE nyertef a szlo­vák Sturovó és a szécsényi II. Rákóczi HE csapata előtt. A legtöbb halért járó díjat Gresina Imre (B.-gyarmat) kapta, aki százhúszat fogott. Ami a súlyt illeti, id. Szántó Tibor (Sturovó) fogta a leg­többet: 1 976 gr-ot. A legna­gyobb hal pedig Percze József (Szécsény) horgára akadt, a kárász 47 dkg-ot nyomott. A nők versenyéből a sturovói Nemes Olga került ki győz­tesen. Az ifiknél pedig Kom- játi Zoltán (B.-gyarmat) volta legeredményesebb. A díjak átadása után jó ízű ebéddel zárták a baráti találkozót, azzal, hogy egy év múlva a csapatok Balassa­gyarmaton mérik össze hor- gásztudásukat. Bgy. SE és Nagybótony Balassagyarmati SE— Ózd 3—0 (1—0) Balassagyarmat. 200 néző, v : Komáromi. Bgy. SE: Pin* tér — Paumann, Rob. Jamb- rik. Szlezák Z. — Taskó. Hor­váth, Gyurovics (Telek) — Szűcs. Szaiánszki, Tóth J. Edző: Tományi Pál. Tíz perc tapogatódzó játék után a vendégek kapuja előtt adódott helyzet, de Horváth 20 méteres lövését védte az ózdi kapus A 15. percben a Kohász szerezhetett volna vezetést, Vákó a kapu torká­ban hibázott. Két perc múl­va Tóth kitűnő labdát kapott a jobb oldalon, ügyes csellel becsapta őrzőjét és a kifu­tó kapus mellett 16 méter­ről lőtt a hálóba. 1—0. Szünet után fergeteges hajrába kezdtek az ózdiak, de támadásaikban nem volt át­ütő erő. A 66. percben Hor­váth cselezgetett a bal olda­lon, majd az üresen hagyott Tóth elé továbbított, aki 8 méterről nem hibázott. 2—0. A 75. percben Horváth a meg­szerzett labdával kapura hú­zott, és 18 méterről a jobb felső sarokba bombázott. 3—0. A 80. percben Homonnai és Horváth sárga lapos figyel­meztetésben részesült. Mindkét félidőben a gyar­matiak játszottak jobban, és ez megmutatkozott az ered­ményességben is. A vendégek játéka csalódást okozott. Jók: Pintér, Paumann, Szle­zák, Horváth, Tóth J. A ven­dégek közül senki sem nyúj­tott átlagon felüli teljesít­ményt. — kopcsányi — Hatvani KVSC— St. Síküveggyár 3—0 (1—0) Hatvan1, 300 néző. v.: Ko­vács II. St. Síküveggyár: Pintér — Rigó, Kovács, Tóth, Verbói (Varga) — Králik, Gulyka, Bodor, — Szita, Dó­ra (Szekuia), Jaszik. Edző: Kiss László. Az első negyedóra nyílt küzdelmében a hatvani tá­madások voltak célratörőb­bek. A 23. percben egy elő­reívelt labdát a hárommé­teres lesen álló Kovács kap­ta. A partjelző nem intett, a leálló védelem mellett a csa­tár elviharzott, és 8 méter­ről lapos lövéssel megsze­rezte a vezetést. 1—0. A foly­tatásban, enyhe síküveggyári mezőnyfölény közepette, Dóra, Jaszik és Szita kecsegtető helyzetekben hibáztak. Szünet után, a 60. percben, Dóra csúsztatott fejese volt a legjelesebb tarjáni ese­mény. A bal felső sarok felé szálló labdát Takács nagy bravúrral mentette. A 79. percben Sváb lefutott a jobb oldalon, betört a 16-oson be­lülre, s mintegy 12 méterről a „hosszúsarokba” lőtt. 2—0. A 85. percben, egy kihagyott Gulyka-helyzet után, Sváb átesett a szabályosan becsú-| szó Tóth lábán. A játékveze­tő 11-est ítélt! Kovács a bün­tetőt a jobb sarokba lőtte. 3—0. A mindvégig küzdelmes ta­lálkozón a Síküveggyár a szo­kott játékát nyújtotta. Hely­zeteit változatlanul nem tud­ta gólokra váltani. A hatva­niak az egymás utáni tizen­egyedik napon, másodszor is, példamutató csatárerények- kel fektették két vállra a me­zőnyben egyenrangú ellenfe­lüket. A hét góljuk elgondol­koztató... Jók: Kovács, Tóth, Králik. — mátyus — Nagybátony— Sülysáp 2—0 (0—0) Sülysáp, 200 néző v.: Palik.' Nagybátony: Kiss — Csékl Orosz, B. Kovács. Szabó Gy. — Lászlók, Szabó L. (Szarvas), Bedő. Németh (Haj­dara) — Szabadi, Loch. Edző: Répás Béla. Az első félidőben jobbá­ra a vendégbányászcsapat támadott, és több gólhelyze­tet alakított ki. Ezeket azon­ban Lászlókék kihagyták. Sza­badi például a 9. percben ki­futó kapus mellett kapura emelt, a labda a léc fölött hagyta el a játékteret. A második játékrész ele­jén a Nagybátony „futósza­lagon” hagyta ki a jobbnál jobb helyzeteket. Az 53. perc­ben Bedő beverekedte ma°át a 16-oson belülre és a ki­mozduló hazai kapus mellett a bal sarokba helyezte a lab­dát. 1—0. A 63. percben a vendégvédők szabályosan sze­relték a hazai középcsatárt a 16-oson belül. A játékvezető meglepetésre 11-est ítélt, ame­lyet Matolai a kapufára lőtt...' A 66. percben Orosz 25 mé­teres szabadrúgásból bombá­zott a kapu bal oldalába. 2—0. A Nagybátony végig irá­nyította’ a játékot és masa- biztosan nyert ,a lelkes, fe­gyelmezett és sportszerű me­gyei csapat ellen. Jók: Orosz, Lászlók, Cséki,’ B. Kovács és Bedő. — lóth — Asztalitenisz Vereségek az osztályozón A Nagybátonyi Bányász SC asztalitenisz-csapata — mint az NB II. egyik újonca — az 1984. évi bajnokságban kivá­lóan szerepeit: második he­lyen végzett a Gárdos-cso- portban. Miután a Veszprémi Volán (a Barna-csoport baj­noka) visszalépett az I. osz­tályú szerepléstől, a két kieső és a két NB Il-es csoport- második osztályozót vívhatott egymással, Budapesten, a Jég­színházban. A nógrádi gárda először a Kaposvári Rákóczi ellen lé­pett asztalhoz, és 13—4 arány­ban veszített. (Győz te k: Tóth B. 5, dr. Szita 4, Szabados 2, Hayden és Gyén 1—1, ill.: Pávelkó 3, Rubi 1.) Ezt követ­te az ÉGSZÖV MEDOSZ-szal vívott összecsapás, amelyen, a Bányász 13—6-ra kapott ki. (Győztek: Faházi 4, Marosfi 3, Guttmayer, dr. Vancsura és Borsos 2—2, ill.: Baráth 3, Pávelkó, Rutai és Salamon 1—1.) Az osztályozóra beso­rolták még a MEDOSZ Er- dért-et, a Barna-csoport máso­dik helyezettje azonban visz- szalépett! A bátonyterenyeiék végeredményben helytálltak, edzőjük, Kövendi József, ko­rábban azt nyilatkozta, hogy reális esélyük alig van. Meg­lepetés, hogy Rubi nyert Ma­rosfi (ÉGSZÖV MEDOSZ) ellen, akinek ez volt a viada­lon egyetlen veresége. A Nagybátonyi Bányász csapatánál újság, hogy iga­zolták Pávelkót, a Miskolci MTE-itől és Freit, a MEDOSZ Erdért-től. A szombaton kez­dődő bajnoki rajtról az együt­tes edzője a következőket mondotta: „Csoportunk nagy­mértékben erősödött, ideke­rült három NB I-es gárda (Cegléd, BVSC, Spartacus) tartalék csapata is. Ettől füg­getlenül Miskolcon — itt ját­szunk a December 4. Drótmű együttesével — győzelmet vá­rok!” A Bányász-csapat kere­te: Pávelkó, Rutai, Baráth, Frei, Salamon, Várszegi, Győ­ré és Kövendi. — th — bajnokság sorsolása Fordulóról fordulóra I. forduló, szeptember 2., 15.30 óra: Hollókő—Szécsény­felfalu, Ságújfalu—Ludányha- lászi, Nógrádszakál—Piliny, Varsány— Karancsság. II. forduló, szeptember 9., 15.30 óra: Szécsényfelfalu— Karancsság, Piliny—Varsány, Ludányhalászi—Nógrádsza­kál, Hollókő—Ságújfalu. III. forduló, szeptember 16., 15 óra: Ságújfalu—Szécsény­felfalu. Nógrádszakál—Hol­lókő, Varsány—Ludányhalá­szi, Karancsság—Piliny. IV. forduló, szeptember 23., 15 óra: Szécsényfelfalu—Pi­liny, Ludányhalászi—Karancs­ság, Hollókő—Varsány, Ság­újfalu—Nógrádszakál. V. forduló, szeptember 30., 14 óra: Nógrádszakál—Szé csényfelfalu, Varsány—Ságúj falu. Karancsság—Hollókő Piliny—Ludányhalászi. VI. forduló, október 7., 14 óra: Szécsényfelfalu—Ludány­halászi. Hollókő—Piliny, Ság­újfalu—Karancsság, Nógrád­szakál—Varsány. VII. forduló, október 14., 14 óra: Varsány—Szécsényfelfa­lu, Karancsság,—Nógr ’sza­kái, Piliny—Ságújfalu, Lu­dányhalászi—Hollókő. VIII. forduló, október 21., 13.30 óra: Szécsényfelfalu— Hollókő, Ludányhalászi—Ság­újfalu, Piliny—Nógrádszakál, Karancsság—Varsány. IX. forduló, október 28., 13.30 óra: Karancsság—Szé­csényfelfalu, Varsány—Lu­dányhalászi, Ságújfalu—Hol­lókő. X. forduló, november 4., 13 óra: Szécsényfelfalu—Ságújfa­lu, Hollókő—Nógrádszakál, Ludányhalászi—Varsány, Pi­liny—Karancsság. XI. forduló, november 11., 13 óra: Piliny—Szécsényfelfa­lu, Karancsság—Ludányhalá­szi, Varsány—Hollókő, Nóg­rádszakál—Ságújfalu. XII. forduló, november 18., 13 óra: Szécsényfelfalu—Nóg­rádszakál. Ságújfalu—Var­sány, Hollókő,—Karancsság, I.udányhalászi—Piliny. XIII. forduló, november 25., 13 óra: Ludányhalászi—Szé­csényfelfalu, Piliny—Hollókő. Karancsság—Ságújfalu, Var­sány—Nógrádszakál. XIV. forduló, december ?.. 13 óra: Szécsényfelfalu—Var­sány, Nógrádszakál—Karancs­ság, Ságújfalu—Piliny, Holló­kő—Ludányhalászi. PÁSZTÓ VAROS KÖRNYÉKI LABDARÜGÖ-BAJNOKSÄG, I. FORDULÓ Felnőtteredmények: Hasz­nos— Kisbágyon 6—2, Héha­iom—Szarvasgede 2—0, 'Szi- rák—Vanyarc 12—1, Erdőtar- csa—Csécse 4—3, Buják—Tar 3—2. Élmezőny 1. Szirák ii.. i2-i 2 2. Hasznos 1 1 - - 6-2 2 3. Héhalom l 1 - - 2-0 2 Tartalékok: Hasznos—Kis­bágyon 2—1, Héhalom— Szarvasgede 10—0, Szirák— Vanyarc 3—0, Erdőtarcsa— Csécse 3—1, Buják—Tar 0—8. A magyar ifjúsági labdarú­gó-válogatott a napokban megkezdte felkészülését a ju­goszláviai Pulában rövidesen sorra kerülő 8 napos nemzet­közi labdarúgótornára. A 18- as keret vasárnaptól a fővá­rosban, a margitszigeti edző­táborban készül Bicskey Ber­talan szövetségi kapitány és Piski Elemér edző irányítá­sával. A válogatott holnap társasgépkocsin indul a torna színhelyére. A magyar együt­tes — legalábbis az előzetes információk erről szólnak — egy csoportban szerepel a há­Szombaton é* vasárnap a területi labdarúgó-bajnokság második fordulóját bonyolí­tották le. Az első fordulóban 18 labdarúgó jóvoltából 20, a másodikban már csak 12 gól született, amelyet 11 já­tékos szerzett. Az első fordu­lóban a hatvani Juhász és Sváb, a másodikban a H. Papp J. SE labdarúgója: Ba­logh talált kétszer a hálóba. A megelőző héten 4900, az el- múlt hét végén 4150 néző lát­ta 'a Mátra-csoport találkozó­it. A megszerezhető 16-ból 12-t gyűjtöttek a vendégcsa­zigazdákkal, a dánokkal és a norvégokkal. A másik cso­portban kap helyet: a Szov­jetunió, Anglia, Svédország és Svájc. Az ifjúsági válogatottba — nem először, hiszen részt vet­tek a salgótarjáni IBV-n és a Tokaj Kupán is — meghívást kapott két SBTC-labdarúgó is: Jónás Gyula és Bartus Jó­zsef. A tarjáni futballisták a pulai tornát követően termé­szetesen visszatérnek csapa­tukhoz, és bekapcsolódnak a munkába... — t. i. — patok, ezzel szemben a má­sodik fordulóban a hazai csa­patok diadalmaskodtak. A nógrádi csapatok közül a Nagybátony rajtolt a legjob­ban. Mind idegenben, mind hazai pályán 1—0 arányban nyert. Nem sikerült a Rom­hány bemutatkozása, s válta- kozóan szerepelt a Síküveg­gyár is. Az I. forduló válo­gatottja: Kiss T. (Nagybá­tony) — Dudás (Síküveggyár), Orosz (Nagybátony), Bíró (Borsodnádasd), Lugosi (Bor­sodi Építők-Volán), — Jakab (Gyöngyös), Kakukk (Borsod­nádasd), Tóth (Gainz-MÁ- VAG), — Sváb — (Hatvan), Juhász (Hatvan), Gőgicz (Ganz-MAVAG). A II. for­duló válogatottja: Magyar (Recsk) — Cséki (Nagybá­tony), Megyeri (Recsk), Tóth E. (Síküveggyár), Tóth (BKV Előre) — Balogh (H. Papp J. SE), Simon (H. Papp J. SE), Takács (Füzesabony) — Wei­land (Ganz-MÁVAG), Szőke TNagybátony), Bódi I. (Recsk). A góllövőlista állása: 3 gólos Juhász (Hatvan) és Balogh (H. Papp J. SE), 2 gólos, Sváb (Hatvan) és Nagy G. (Gvöngyös). Vasárnap a megyei bajnok­ság első fordulóját bonyolí­tották le. Jól rajtoltak az újoncok: a Cered nyert, az Érsekvadkert döntetlent ját­szott. A mérkőzések színvona­lán még erősen meglátszott az idényeleji forma. A nyolc találkozón mindössze 13 gól született, s ezek csaknem egy- harmada a terenyei talál­kozón. Csak a szécsényi Var­gának sikerült kétszer az el­lenfél kapujába találni. A forduló válogatottjában a kö-’ vetkezők kaptak helyet: Taj- ti F. (Cered) — Prontvai L (Nézsa), Novák T. (KarancsJ lapujtő), Balogh, (Pásztó),1 Kondics (Érsekvadkert) — Balázs Z. (Somos), Taskó (Bgy. SE), Czerba (Erdőkürt) — Majoros (Szécsény), Né­meth (Balassi SE), Varga (Szécsény). Az első forduló mérkőzéseit 2100 néző szúr-' kotta végig. A legtöbb néző (400—400) Terenyén és Nóg- rádsápon 7>szorított” kedvenc csapatának, a legkevesebb Nagyorosziban (100). Érdeke­sen alakult az otthoni és ide­genbéli pontvadászat. IdeJ genben csak a Szécsény tu-1 dott nyerni, viszont pontot vitt el vendégként a Karancs- lapujtő, a Szőnyi SE, a BgyJ SE és a Pásztó is. — pilin.vi - ! NŰGRAD - 1984. augusztus 31., péntek 7 Jónás és Bartus Pulába utazik i

Next

/
Oldalképek
Tartalom