Nógrád. 1984. augusztus (40. évfolyam. 179-204. szám)
1984-08-29 / 202. szám
Rend és fegyelem a körzeti rendelőkben Salgótarján egészségügyi helyzetéről Helyes volt a szervezeti változtatás Beszélgetés az I. számú lakóterületi pártvezetőség titkárával Dr. Hajdú Katalin, a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője beszélgetésünk során átfogó képet ad a megyeszékhely egészségügyi helyzetéből, mindarról a tevékenységi körről, amely az osztály hatáskörébe tartozik. — Gyermekkörzeteinkben betöltötték az orvosi állások, jelenleg egy felnőttkörzet áll üresen. Ez a Somoskőújfalui, de erre is van jelentkezőnk, úgyhogy hamarosan megoldódnak a gondok. — Milyen a gyermek- és felnőtt körzeti orvosi hálózat felszereltsége? — Rendelőink egyre jobban felszereltek, az orvosok mind több tennivalót helyben tudnak elvégezni. Egyébként ■— mint bizonyára sokan tud- jják — az a célunk, hogy mindenki a betegségének megfelelő helyen kapja meg a végleges ellátást. Ezt nevezzük progresszív betegellátásnak. A felnőttkörzetekben átlagosan naponta 32 beteg fordul meg. Van ahol 12, és ahol 60. Átlagosan naponta egyszer hívják ki beteghez az orvost. Folyamatos ellátást két esetben végez, azaz meglátogatja a fekvőbeteget, a kórházból hazatértet. A körzeti nővér átlagosan három emberhez jut. el. A felnőttkörzetekben általános az osztott rendszerű rendelés, vagyis az orvos délelőtt és délután is rendel. Enpek az az előnye, hogy a szakrendelésre beutalt betegek délután leleteikkel visszatérhetnek körzeti orvosukhoz. receptet kaphatnak és frissiben kiválthatják a gyógyszertárban. Ez a rendszer megfelel a több műszakban dolgozóknak is. A gyermekkörzetekben nincs osztott rendelés, ugyanakkor az Arany János úti gyerekrendelőben minden délután 4 órától 7 óráig rendelnek, és körzeti hovatartozásra való tekintet nélkül fogadják a kis betegeket. — A körzeti orvosi ellátás helyzete, minősége gyakori beszédtéma az emberek között. Sokszor hallani — rendszerint indokolatlan türelmetlenségből adódóan — elmarasztaló ítéleteket egy- egy orvos, vagy nővér magatartására. Milyenek az önök tapasztalatai? — A nyolcvanas évtized elején gondot jelentett, hogy némelyik körzetben nem kezdték pontos időben a rendelést, ma már erre nem érkezik panasz. A munkafegyelmet, az etikai helyzetet jónak tartjuk. Feszültség általában abból származik, ha valamelyik orvos — betegség, szabadság miatt — kiesik a munkából, és az őt helyettesítő nem a szokott időben rendel. A panaszok többsége azonban az ügyeletre vonatkozik. Rengeteg az indokolatlan kihívás. Az orvosi ügyelet a rendelőintézet alagsorában székel, s délután öt órától másnap reggel nyolc óráig vehető igénybe. Átlagosan 15—20 kihívás esik egy-egy említett időszakra. A hívók között sajnálatosan sok felelőtlen, önző és agresszív ember akad. Előfordul például olyan, hogy valakinek elfogyott a fogamzásgátló tablettája, és azért hívja ki az ügyeletest, Szervezzünk társulást Pályázatok közművesítésre ' A nehézségekkel küzdő gazdaság és állami költségvetés egyre több eszközt keres arra, hogy a lakosság pénzének mozgósításával közműveket létesítsen, azzal az egyértelmű céllal, hogy az elért életszínvonalat az állam polgárai megtartsák, sőt növeljék. pyen szándékkal született a Salgótarjáni városi Tanács VB ez év márciusban hozott határozata is, amely a közműtársulások támogatásáról rendelkezik. Elvek és sorrendek Közműtársulás valameny- nyi közmű építésére szervezhető. A közművek támogatását azonban a városi tanács a rendelkezésre álló pénzügyi keretből a következő sorrend szerint támogatja: ivóvízvezeték, szennyvízcsatorna, gázvezeték. A társulás létrejötte esetében is a közterületi közművek beruházója — ahol azt a jogszabály előírja — a városi tanács, amely az állampolgárok önkéntes társulásával a közművek megépítésére szerződést köt. A szerződés- kötésre azonban csak akkor kerülhet sor, ha közművesítéssel érintett terület — utca, lakótelep — ingatlantulajdonosainak legalább hetvenöt százaléka tagja a társulásnak, akik a közmű létesítéséhez anyagi hozzájárulást vállalnak. — Milyen pénzügyi támogatást nyújt a tanács a társulásoknak? — érdeklődtünk az ügyben a műszaki osztályon. — A közmű jellegétől függ a támogatás mértéke .— mondja Antal Gyula, az osztály dolgozója. — Ivóvíz- Vezetéknél a bekerülési költség ötven százaléka, legfeljebb azonban ingatlanonként 8600 forint, szennyvízcsatornánál negyven százalék, illetve 13 000 forint, gázvezetéknél harminc százalék, illetve ingatlanonként 5600 forin? lehet a tanácsi pénzügyi támogatás mértéke. A tanács támogatása azonban nem merül ki a pénzügyekben. A műszaki osztály a közműlétesítés egész mene- 'tében kapcsolatot tart a társulás közös képviselőjével és a közmű leendő üzemelte vállalatával is. Pályázatok A közműtársulásoknak a pénzügyi támogatás elnyerésére pályázatot kell benyújtaniuk a városi tanács vb műszaki osztályához. A pályázatoknak a következőket kell tartalmaznia: a közműtársulásban résztvevők belépési nyilatkozatát; a tervezett közmű megalapozott költség-előirányzatát, s ebből a társulás által vállalt költség arányát és társadalmi munkát; az illetékes szolgáltató vállalat — vízmű, gázszolgáltató — nyilatkozatát arról, hogy a közművezeték üzemeltetését vállalja. A beadott pályázatokat a városfejlesztési bizottság is véleményezi, de a benyújtástól számított hatvan napon belül a végrehajtó bizottság elé kell azt terjeszteni döntés céljából — Vannak-e jelentkezők a társulásos közművesítésre? — A Karancs út és a Virágos út szennyvízcsatorna-hálózatának megépítésére van már egy elfogadott pályázat. A harminchét lakó fejenként tízezer forinttal járul hozzá a költségekhez, továbbá ötvenezer forint tanácstagi alappal, emellett jelentős mértékű társadalmi munkát is vállaltak a földmunkában. Itt ‘ a másfél millió forintos összköltségben közel félmillió forint a tanácsi pénzügyi támogatás — mondja a műszaki osztályon a „témafelelős” Antal Gyula. Az első vállalkozás tehát megvolt és előreláthatólag a Karancs úton a kivitelezés szeptemberben meg is kezdődik. Es vannak további érdeklődők is. A Ságvári Endre út és Dimitrov út lakói gázvezeték létesítésére társulnának, s a tanács műszaki osztálya a fogyasztói megállapodás ügyében már egyezkedik a TIGÁZ-zal. Eperies- telepen két utcában szennyvízcsatorna létesítésére vannak alakulóban a lakók. A közművesítés lehetősége megmozgatta a lakosságot, és van még lehetőség arra. hogy a lakóhely Hazafias Népfront- alapszervezef ének és pártszervezetének kezdeményezésével kihasználják a közösség tenni akarását is. I —- zsély — 1 hogy írjon föl neki. Vagy: a rendszeresen lerészegedő férj felzaklatja az asszonyt, s az ő megnyugtatására hívják az orvost. Akadnak olyanok, akik úgy vélik, nekik állam- polgári jogon kijár az orvos, és saját kényelmük kedvéért ide-oda ugráltatják. Ez pedig félő, hogy egyszer odavezet, éppen akkor nem lesz kéznél orvps, amikor életet kellene egy másik helyen mentenie. — Gyakran veszekednek a bajról tájékoztatást kérő nővéreinkkel, mondván, ne fag- gatózzon, jöjjenek. Igen ám, csakhogy a nővérnek rangsorolnia kell a hívások között. Azt szeretnénk ha a lakosság tudomásul venné ezt a szükségszerűséget, és megértésével támogatná munkánkat. Természetesen ehhez kevés a puszta ígéret. Tett kell, mégpedig az egészségügyi nevelésben, a kulturáltságban. Minden embernek meg kell tanulnia a lehetőségekkel demokratikusan, okosan élni, és nem visszaélni a helyzettel. A városi egészségügyi osz- lály működteti az anyatejgyűjtő állomást. Jövőre bevezetik a pasztörizálást. A jelenlegi hely egyébként szűk, új elhelyezést kell az állomásnak találni. Valószínűleg az iskolaorvosi rendelőben találják meg a kívánt jobb helyet. A város nyolc bölcsődéje fogadja a közösségi életre már alkalmas apróságokat. A férőhelyek hatvanszázalékos kihasználtságúak, bőven van | tehát hely. Egyedül a Gorkij- telepi bölcsőde teljesen feltöltött. Mellesleg valamennyi intézmény jól felszerelt, hozzáértő, gondos munkát végző személyzetet foglalkoztat. Esetenként azonban hiány mutatkozik a kisegítő technikai személyzet létszámában, azaz kevés a takarítónő, a konyhai alkalmazott. Már hét éve összevonták a városi és járási állami közegészségügyi és járványügyi felügyelőséget, de még mindig külön helyen dolgoznak. Terv szerint ősszel új és azonos helyre költöznek: az SBTC klubháza mellé. Salgótarjánban három öregek napközi otthona működik. A hetedik Ötéves tervben kívánják, felépíteni a negyediket a Gorkij-lakótelepen. Negvvenszemélyes. nyitott rendszerű lesz. tehát a környékről bárki betérhet az intézménybe. Szórakozásáról klubszerű üzemeltetéssel gondoskodnak. — Szociálpolitikai csoportunk — mondja az osztály- vezetőnő — mintegy 8 és fél millió forinttal gazdálkodik. Ebből tartjuk fenn a napközi otthonokat, a házi szociális gondozó hálózatot, fizetjük a szociális étkeztetést, a rendszeres és rendkívüli segélyeket. Igyekszünk a rászorulókon a ősiünk telhető legjobb mértékben segíteni. (ok) Egy esztendeje jött létre Salgótarjánban az a szervezeti forma, amelyben a lakó- területi pártalapszervezetek dolgoznak. Külön pártveze- tőség irányítása alá tartoznak a város északi, középső • és déli területein tevékenykedő ala pszervezetek. Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy a lakóterületi pártmunka jelentős teret kapott az MSZMP XII. kongresszusán, szólt róla a határozat. Ezt követően behatóan foglalkozott vele a megyei és a városi pártbizottság, majd útmutatásaik alapján a lakóterületi pártvezetőségek megfogalmazták saját tennivalóikat. Az átszervezésnek egyébként több egymást átható tényezője volt. Például a közigazgatási változások megkövetelték a politikai munkától is a rugalmas alkalmazkodást; a vonzáskörzet kialakulásával növekedett a városi pártbizottság hatóköre. S nem utolsósorban a pártszervezetek munkastílusát, munkamódszerét, időszerűnek mutatkozott a lakóterületi sajátosságokhoz igazítani. Itt a párttagok 96—97 százaléka nyugdíjas. Az MSZMP salgótarjáni I. számú lakóterületi pártvezetősége a középső városrész hét alapszervezetének kommunistáit tömöríti, mozgósítja. Mintegy 650, zömében idős ember — a tagság körülbelül egy harmada mentesül betegség, kor miatt egyes pártkötelezettségek alól — mozgalmi munkájának irányításáról, mindennapos életének, ügyes-bajos dolgainak figyelemmel kíséréséről, segítéséről van szó. A kilenctagú pártvezetőség területfelelősi rendszerben tevékenykedik. A hatáskörébe tartozó hét alapszervezet mindegyikének van külön területfelelőse. Milyen eredménnyel, tartalmi tapasztalatokkal szolgált az új szervezeti működési forma az eltelt egy esztendő alatt? Ez iránt érdeklődtünk az I. számú lakóterületi pártvezetőség Rákóczi úti székházában Balogh Gyulától, a pártvezetőség titkárától. — Az új szervezeti formának rendkívül nagy előnye, hogy a pártmunka jobban tud igazodni a lakóterületi sajátosságokhoz, közvetlenebb emberi kapcsolatokat tesz lehetővé. Az egy esztendő alatt egy sor fontos kérdésben sikerült előbbre lépnünk. Elsőként belső ügyeinket kellett, rendezni. Elkészítettük éves munkatervünket — az alapszervezetek is ez alapján dolgoznak —, elosztottuk egymás között a területeket, meghatároztuk munkamódszereinket. Egyúttal igyekeztünk külső, tehát társadalmi, tömegszervezeti kapcsolataink rendezésére, hatékonyabbá tételére. — Alapszervezeteinkben főként nyugdíjasok találhatók, Sa.Vuarján ú.j köztéri alkotása Nógrádi Sándornak állít emlékei és széles körben ismert, hogy az ő anyagi helyzetük — legalábbis nem mindegyiküké — nem egészen kielégítő. Hogyan segítettek ezen a téren? — Majdnem minden alapszervezetben működik szociális munkabizottság. Tagjai rendszeresen meglátogatják az időseket, tájékozódnak anyagi helyzetükről, igényeikről, kezdeményezik a szociális étkeztetést, segélyezést. Ezt a munkát tanulnunk kellett, de nem voltunk egyedül: a városi tanács vezetése mindenkor mellettünk állt, segített. Mint ahogyan számíthattunk támogatásra a tanácstagok munkájának megítélésében, személyük megbecsülésében is. Korábban ugyanis a személyi kapcsolataink — tanácstagokkal — nem voltak kielégítő- ek. — Milyennek találják a pártcsoportok tevékenységét? — A pártcsoportok nálunk kiváltképpen, központi helyet foglalnak el a munkában. Hiszen ezek jelentik a tagsággal, gondoljon az ágyhoz kötött emberekre, a legközvetlenebb, legélőbb kapcsolatot. Az elmúlt hónapokban sikerült pártcsoportjainkat megszilárdítani, a bizalmiakat pozícióikban megerősíteni. Elmondhatom, hogy többségük elismerésre méltó tevékenységet folytat. Elsősorban nekik köszönhető, hogy nőtt a pártrendezvényeken résztvevők száma, ritkán maradt el szavazatképtelenség miatt összejövetel, javult a tagdíjfizetési morál, és jobban ismerjük a tagság igényeit, hangulatát. — Ezek szerint fejlődött politikai, információs tevékeny-, ségük is? — Korábban ezt a tevékenységünket érte a legtöbb bírálat, s ma is ebben látjuk a legtöbb tennivalót. Ugyanakkor tagadhatatlan! szerény fejlődést értünk el.’ És ha már itt tartunk, elmondom: sikeres az agitáció.«! és propagandamunkánk. Az alapszervezetek mellett központilag is szervezünk párt* napokat, s ezek felsőbb szerveink körében is kedvező visszhangra leltek. A jövőbeni folytatjuk a szervezésüket. Az I. számú lakóterületi pártvezetőség együttműködése, munkakapcsolata megerősödött, hatékonyabb lett a külső szervekkel, szervezetekkel: a HNF-fel, a KISZ- szel, a Vöröskereszttel, az iskolákkal, úttörőcsapatokkal, a TIT-tel. Emlékezetes ünnepségek, kirándulások, ismeret- terjesztő előadások, baráti beszélgetések, szervezett találkozók tanúskodnak erről. A tagság döntő része tiszteletre méltóan látja el pártmegbízatását, aktívan veszi ki részét a pártéletből. Az aktivitásra szükség lesz a későbbiekben is, hiszen a vezetőség már előretekint; készülnek a párt XIII. kongresszusára. Mit jelent ez? Azt —. ahogyan Balogh Gyula fogalmazott —, hogy érdemben adnak számot végzett munkájukról. véleményt cserélnek tagjaikkal, közösen alakítják ki teendőiket, s így bizonyítják: helyes és életképes volt az egy évvel ezelőtti szervezeti változtatás. S. L. Áz ünnepek irodája Közel másfél évtizede, hozta létre a városi tanács végrehajtó bizottsága a családi és társadalmi ünnepségeket rendező irodát. Létjogosultságát — emlékezzünk csak esküvőkre, névadókra — ez idő alatt bizonyította. Az iroda működési területe kiszélesedett, új szolgáltatások iránti igények keletkeztek. E hónap elején a vb elfogadta az iroda módosított szervezeti szabályzatát és új díjtételeket állapított meg. Az iroda szolgáltatásai azonban még így sem drágák. Sőt... Kevesen tudják, mégis igaz, hogy vannak olyan alapszolgáltatásai az irodának, amelyek ingyenesek. Mik ezek? Fazekas Gyula, az iroda vezetője készséggel sorolja; — Házasságkötéseknél a minden alkalommal szépen berendezett terem, s a felhangzó gépzene nem kerül pénzbe. S a nálunk megrendelt névadókra is ingyenesen, alapszolgáltatásként biztosítjuk az ünnepi köszöntőt, amit óvodások, vagy úttörők adnak elő, a gépi zenét és a díszes kivitelű oklevelet. Ügyszeretettel veti fel tapasztalatai alapján a névadókkal kapcsolatosan gondolatait. — Az az elképzelésünk, hogy „egyes névadókat” rendezzünk. Ennek hangulata sokkal inkább családi jellegű... — Milyen az egyes névadó? —. mert magam sem láttam még olyat. — Akkor lehetne ezeket igazán szépen megrendezni. ha a gyermek megszületése utáni hetekben. hónapokban már meg is keresnének bennünket a szülők — folytatja elképzeléseit Fazekas Gyula. — Elmondanák, mit szeretnének, s a rokonokkal, névadókkal, a szülők munkahelyének brigádtagjaival, kollégákkal, ismerősökkel megjelennének az eseményen. Volt már ilyen névadónk, nemrégiben egy utca fogott össze és nagyon családias, jó hangulatú ünnepség volt. Természetesen, továbbra is vállalják a csoportos névadók megrendezését is, a hét végi házasságkötések nagy száma miatt főleg hétfőtől péntekig kerülhet sor erre. De nézzük, milyen szolgáltatásokat nyújt az iroda a családi és társadalmiünnepségekhez: élő zene elektromos orgonával, hangszerszóló, kamarakórus, szavalat, magnetofon- felvétel készítése (hozott anyagra is), koccintás pezsgővel. esküvői csokor megrendelése, meghívó nyomdai megrendelése, fényképész biztosítása mütermi- és riportfénykép-felvéte- lekhez, taxirendelés, gyászhír, köszönetnyilvánítás újságban való közlése, koszorú, csokor megrendelése, gyászjelentés megszövegezése, nyomdai előállítás intézése és minden ünnepségre kísérő gépzene biztosítása hozott anyagból is. Az. ügyfél kérésére egyéb, különleges szolgáltatásokat is nyújt az iroda. A szolgáltatások díiai mértéktartóak és mindenki számára elérhetőek. A családi és társadalmi ünneneket rendező iroda működési területe a városra. a városkörnyéki községekre és egyes szolgáltatásokban — felkérésre — az egész megyére kitérjed. Zs. A.