Nógrád. 1984. augusztus (40. évfolyam. 179-204. szám)

1984-08-23 / 197. szám

gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett fe­leség, édesanyánk, SZPISJAK JANOSNB sz.: Susán Erzsébet életének 57. évében, váratla­nul elhunyt. Temetése 1384. aug. 24-én, 15 órakor lesz a zagyvái temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik HIZSNYAI SANDORNÉ sz.: Menczel Hermina temetésén részt vettek, sírjá­ra virágot helyeztek, részvé­tekkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD Életet mentő rádióadó Salgótarján, 1. sa, Postahivatal saját motorkerékpárra! rendelkezőket jó kereseti lehetőséggel felveszi munkakörbe. Jelentkezni leheti a munkaügyi előadónál.' Egy amerikai kutató olyan berendezést szerkesztett, amely egyedül élő idős, be­teg embereknek ad biztonsá­got azzal, hogyha hirtelen rosszul lesznek, esetleg szív­rohamot kapnak, s telefonon sem tudnak segítséget kérni, értesíti az érdekelteket. A kis műszer mindössze akko­ra, mint egy cigaretta füst­szűrője, s a lelke egy pará­nyi rádióadó. Ezt a beteg a nyakára erősítve hordja. A rá­dióadót egy még parányibb akkumulátor látja el ener­giával. Segélykéréskor csak meg kell érinteni, s azonnal működésbe lép: jeleket bo- csájt ki,, s ezek megindítják a lakásban lévő telefonra kapcsolt magnót. A magnó­szalagra előre felveszik a se­gélykérés szövegét. A mag­netofon és a telefon között kapcsolatot teremtő berende­zés úgy is programozható, hogy egymás után több tele­fonszámot hívjon és több üze­netet közvetítsen. Egymás után hívhatja a mentők és a kezelőorvos telefonszámát, s értesítheti a beteg családját is. „ÖNGYILKOS” FÁK A közép- és dél-amerikai mélyföldön élő Tachigalia ne­vű pillangósvirágú trópusi fák életükben csak egyszer virágoznak, majd egy évvel később, amikor a termésük beérett, elpusztulnak. Ezt az „öngyilkosságot”, amely az egyetlen szaporodási idősza­kot követi, több növényen —• például az agávékon — meg­Egy Peruban talált Iriz régi legendát érésit meg r rÁr. 1379-ben megalakított bonni általános és összeha­sonlító archeológia! bizottság rendszeres ásatásokat végez Peru északi részen. Kutatásai elsősorban a „formatív kor­szakra” irányultak, arra az időszakra, amelyben az i. e. első évezredben az Andok vi­dékének kultúrája kibonta­kozott. Ä Jequetepeque-völgyben egy 12 ezer négyzetméter nagyságú területen végeztek ásatásokat. Ez az Andok vi­dékén eddig végzett legna­gyobb területű ásatás. Elő­ször sikerült feltárni egy ko­rai települést, amelyhez val­lási létesítmények tartoznak. Ezek a létesítmények kőből és agyagból épített pirami­sokból, terekből összekötő­lépcsőkből, földbe vájt helyi­ségekből és fülkékből áll. A négyszög alapú, többszobás házaknak kőből épített tűz­helyük volt. A falakat vas­tag nádból készítették, a nád közötti hézagot kővel és agyaggal töltötték ki, és az egészet finom agyaggal ta­pasztották be. Az építkezés módja alapvetően különbö­zik a történészek és a nép­rajzkutatók által eddig leírt módtól. Azok a jellemző el­színeződések, amelyeket a szerves anyag a talajban hát­rahagy, lehetővé teszik a há­zak alaprajzának megállapí­tását ott is, ahol a falak már nem maradtak fenn. Ebből az időből származó másik komplexumot is fel­tártak egy 3,5 négyzetkilomé­ter területen folytatott ása­tással a Sana-völgyben. A megtalált . vallási célokat szolgáló épületegyüttes 15 azonos típusú, de különböző méretű szentélyből és lépcső­zetesen elhelyezett lépcsőso­rokból és oszlopcsarnokokból áll. A lakóterületeken külön­böző időszakokból származó házak maradtak fenn, rak­tárként szolgáló pincékkel Az ásatások alapvetően meg­változtatják a tudósoknak a dél-amerikai kultúra erede­tére vonatkozó elgondolásait. írverés írverés írverés az ecsegi Béke Mgtsz központi telephelyén (Eceeg, Hősök tere 6. sz.)' árverésre kerüli J db összkerék-meg'hajtáaú billenős tehergépkocsi 1984. augusztus 27-én, 11 órakor A tehergépkocsi megtekinthető augusztus 27-én 9 és 11 óra között. Felvilágosítás: pásztói áfész, Tóth Istvánnál, telefon: 147. figyelték, de „öngyilkos fák”- ról csak azóta tudunk, hogy az amerikai Smithsonian tró­pusi kutatóintézet egyik mun­katársa az elmúlt években figyelemmel kísérte a Tachi­galia versicolorok sorsát a panamai földszorosban lévő egyik szigeten. A megfigyelés szerint 1967- től 1969-ig egyetlen fa sem hozott virágot; 1970-ben egy­szerre 18 fa virágzott, majd egy év múlva „leadták” ter­mésüket (ezeket a szél ter­jeszti), s elhaltak. Az életben maradt fák négy évig, 1974-ig nem hoztak új hajtásokat. 1974-ben 85 fa virágzott, ám 1975 májusában valamennyi elhalt. A fák a legkülönbö­zőbb időpontokban virágoz­tak. 1976-ban megint nem akadt egyetlen virágzó fa sem. Felteszik, hogy az utódok túlélését a „szülőfa” pusztu-. lása segíti elő. A „szülőfák” pusztulása után ugyanis az őserdőben tisztások keletkez­nek, s ezeken a fiatal csira- növények — legalábbis az el­ső időben — elegendő leve­gőhöz és fényhez jutnak. A szél terjesztette magvak ugyanis csak ritkán jutnak 100 méternél nagyobb távol­ságra a „szülőfá”-tól. Mind­azonáltal a fák gyors növe­kedésűéit, s a kutatók szerint ez azért van így, mert nem kell energiát, tápanyagot fel­használniuk az évenkénti vi­rágzáshoz. LÁTHATATLAN VÉDŐÜVEG Újabban az értékes fest­ményeket egyre gyakrabban védik üvegtáblákkal a me­rényletek ellen. Az üveg azonban csökkenti a szemlé­lő élvezetét: a szabványos üveg ugyanis a beeső fény­nek egy részét szórt fény­ként visszaveri, ráadásul az üveg mögött a színek sokkal világosabbnak tetszenek a valóságosnál. Egy nyugatnémet óraüveg- gyár találmánya alapján most olyan üveget tudnak gyárta­ni, amely a zárt fénynek még egy százalékát sem verivisz- sza. Ebből az üvegből — az eljárást továbbfejlesztve — nagy felületű üvegtáblák is készíthetők. Az üvegtáblák fényáteresztése meghaladja a 99 százalékot. MŰANYAG FUTBALLBELSŐ A manapság használt fut­ball-labdák belsője három rétegből 411: az alaprétegből, a mechanikailag ellenálló nylonburkolatból, és a vul­kanizált gumirétegből. Erre kerül rá a bőrből varrott kül­ső. Francia kutatók most az elasztomer nevű műanyagból egyrétegű, tökéletesen gömb alakú belsőt készítettek. Ez az eddigi 16 művelet helyett mindössze két művelettel - el­készíthető, s ilyenformán a korábbi — jobbára kézműves jellegű — termelés átállhat a nagyüzemi méretű gyártásra. NAPENERGIA — A TÁVKÖZLÉSBEN Ausztráliában a napenergi­át felhasználva kívánják meg­teremteni a telefon-összeköt­tetést a földrész legtávolabbi részeivel, s ezt az energiát használják fel a televízió adáskörzetének a kiterjeszté­sére is. Tizenhárom reléállomást állítottak fel 45 kilométeren­ként 580 kilométeres távon. Ezek már működnek is a kö­zép-ausztráliai Alice Spring és Tennant. Creek városok körzetében. A reléállomások felső részén helyezték el az energia tel epet. Ez elsősorban megfelelően beállított sailí- ciumcellákból áll. A cellák 33 akkumulátort táplálnak, s összesen 1500 amper áramot termelnek óránként. Minden relé 125 watt átlagteljesít­ményt szolgáltat; ez elegendő a berendezések működtetésé­FELHÍVJUK T. ügyfeleink figyelmét, hogy a II. félévi ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEIKNEK pótl ékm en tesen szeptember 15-ig tehetnek eleget. Salgótarjáni városi Tanács VB pénzügyi, terv- és munkaügyi osztálya KtfRANCS Mg. Termelőszövetkezet, Karancslapujtő Termelőszövetkezetünk augusztus 26-án indítja b« LOVASISKOLÁJÁT a gyurtyánssi telepen. 10 éves kortól felfelé fogadunk jelentkezőket. A jelentkezést kérjük levelezőlapon a tsz címére küldeni. Havi négyórás lovaglás oktatással együtt fiataloknak 350 Ft, felnőtteknek 400 Ft. Alkalmi vendégek 120 Ft/óra díjért + 3 Ft biztosítási díjért lovagolhatnak. Várjuk a lovassportot kedvelőket. A lovasiskolát dr. Mpjzes József vezeti.' NŐGRADTERVJ Salgótarján PÁLYÁZATOT hirdet gazdasági igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére. A kinevezés meghatározatlan időre szól.­Feltétel: közgazdasági egyetemi, vagy pénzügyi-számviteli • főiskolai végzettség, legalább 10 éves szakmai gyakor­lat. A pályázatot önéletrajzzal és az eddigi szakmai tevékenység részletes ismertetésével a hirdetés megjelenésétől számított 10 napon belül kérjük elküldeni a vállalat címére: 3100 Salgótarján, Május 1. u. 39/a. APHÓHIllDKTlt Sitii A Lovász József Általános Iskola 4 ÖRÄS TAKARÍTÓT ÉS 4 ÓRÁS KARBAN­TARTÓT keres felvételre a kemerovói iskolá­hoz. Érdeklődni: 12-514-es telefonon. Fővárosi Tanács VB Csecsemőottho­na, valamint EÜ. Gyermekotthona felvételre keres 17 éven felüli szakképzett és szakképzetlen cse­csemő- és egészség- ügyi gyermek- gondozónőket, va. lamint egyéb munkaerőket az alábbi munkahe­lyekre: ' Csecsemőotthon Bp. XII., Rege u. 1—4. Telefon: 166-5S4, 365-333. — csecsemő­gondozó, — egészségügyi- gyermekgon- dozónö (éjsza­kára is), — munkaügyi elő­adó, — szakács, kony- hal kisegítő — fűtő (állandó Jelleggel, — takarító (nyug­díjas is), — gépkocsivezető 1 tonnás teher­gépkocsira. Csecsemőotthon Bp,, Völgy u. 21. Telefon: 364-982 — takarító,’ — szakács, — gondozónő. Csecsemőotthon Bp., II., Gárdonyi u. 25. Telefon: 164-619 — csecsemő­gondozónő, — takarító, EÜ. Gyermekott­hon, Bp. II., Bá- thori u. 6. Telefon: 163-699 — eü. gyermek, gondozónő szakképzett és szakképzetlen, — takarító. Gondozónők a fő- növérnél, egyéb dolgozók a gazda­sági vezetőnél je­lentkezzenek. Szállást lehetőség szerint biztosítunk. TARON, Béke űt 14. szám alatt családi ház szőlővel, gyümölcsös­sel eladó. Érdeklődni: Tar, Szondy Gy, út 125. OTP-öröklakas el­adó. Pásztó, Nógrádi lakótelep. Érdek­lődni: 79-es telefonon, vagy Szabadság u. 86. Noskó. KESZTHELYEN, Er­kel F. u. 32. szám alatt eladó 200 négy­szögöl telekkel 3 szo­bás, komfortos, csalá­di ház. ELADÓ Egerben 3 szoba, étkezős, föld­szinti lakás -i- garázs készpénzért, teher­mentesen a Lajos vá­rosban. Érdeklődni: 15-4Q8-as egri telefo­non. GARÁZS Salgótar­jánban, a Schuyer Ferenc 20 számon el­adó. Érdeklődni a délelőtti órákban, vagy 18 óra után le­het fenti elmen. SALGÓTARJÁN­TÓL 20 km-re, főút­vonal mellett levő 3 szobás. 100 négyzet- méteres, komfortos, tehermentes, családi házamat Salgótarján belvárosi OTP- vagy szövetkezeti lakásra cserélném megegye­zéssel. A lakás 250 négyszögöl gyümöl­csös telken fekszik, gondosan kezelt, par­kosított környezetben. Különálló garázs és egyéb épületek is hoz. zátartoznak. Ajánla­tokat: „1983 tavaszi költözés” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe kérem, BALASSAGYAR. MATON, a város köz­pontjában í szoba összkomfortos OTP- öröklakás beköltözne, tőén eladó Érdek- lődni lehet: „SZIL­VIA” gyermekdivat (A kórházzal szem - ben.) BALASSAGYAR. MATON húsz négy­zetméter alapterületű üzlethelyiség bármi- lyen célra alkalmas, szeptemberben átadó. Érdeklődni: „SZIL­VIA” gyermekdivat (A kórházzal szem­ben.) SZOBA-konyhás csa­ládi ház 600 négyszög, öl telekkel eladó. Zagyvapálfalva, Ró­zsafa út 19. BALASSAGYAR. MATON, Ifjúság u. 4. sz. alatt 2 szoba, összkomfortos, kertes, garázsos lakás el- adó. Érdeklődni: min­dennap 18 órától, személyesen. SALGÓTARJÁN, Kercseg út 37. II/4. alatti 60 m2-es, egy + két félszobás szö­vetkezeti lakás eladó, a lakás alatt garázs van. BATONYTERENYÉN (Kisterenye) fürdő­szobás, családi ház eladó. Érdeklődni le­het: Salgótarján, 13-459 telefonon, egész nap. KARANCSLAPUJ- TÖN, Arany J. út 28. sz. alatt kétszoba- konyhás kertes ház eladó. Érdeklődni: Lantos Géza, Ka- rancsalja, Rákóczi út 155. KEMEROVO körúti kétszobás öröklakás kp + OTP-átvállalás- sal eladó. Érdeklődni: augusztus 26-ig 10-358 telefonon, 17—19 órá­ig­TRABANT Combit vennék 5 évesig. Cím: Tóth Lászlóné, lpoly- szög, Fő u. 12. NARANCSSÁRGA csíkos 3 és fél éves Dacia eladó. Balassa­gyarmat, 8—16-ig 504-• es telefonon, este Ér- sekvadkeít, orvosi rendelő. ELADÓ S 100-as Skoda. Balassagyar­mat, Kossuth u. 47. OY 250/1 MZ motor-, kerékpár eladó. Sal­gótarján, Gorkij-telep A/l. Vas József. ÚJ Zastavát ven­nék üzembentartási joggal. Ajánlatokat: „Szeptember 89188” jeligére várom a sal­gótarjáni hirdetőbe. 2 db heréit csikó, kocsi, lószerszám el­adó. Kiss Miklós Tar, Rákóczi út 13. VENNÉK egy 10 Ft nagyságú aranykari- ka-fülbevalót. Cím: a 10-977-es telefonon. NEMZETKÖZI és világgyöztes szülőktől tacskókölykök eladók. Hegyi Jánosné, Zagy­vapálfalva, Blaha L. út 12. (Díszhalüzlet.) MÉH sürgősen el­adó. 30 db NB 24 keretes, és 34 db ra­kodókaptár, 20 ke­retes. Deák József. Alsótold, KÉREM azt a beá csületés megtalálót, aki augusztus 19-én kb. 20 órakor Salgó­tarjánban, az éjjel- nappali benzinkútnál elhagyott irattárcád megtalálta, a benne le­vő iratokkal cimemre eljuttatni szívesked­jék. Salgótarján, Ki­lián krt. 53. IV/lí. , um az ,RD Egyszer véget ér a nyár... az áruház kiraleatsorában BUNDII- ÉS KDBfiTVÍSÍR Ajánlataink: Női nyúl, félbunda Gabriella serdülőkabát Osaka férfitélikabát Téliesített férfikabát György kamaszirhabunda Férfi külf. irhabunda AKI NEM VAR — JÖL JÁR, IDEJÉBEN FELKÉSZÜLHET 5 360,— éa «880,— Ft 1150,— Ft 3 020,— Ft 1 230,— Ft 9 300,— Ft 17 100,— Ft A HIDEGEBB NAPOKRAI A

Next

/
Oldalképek
Tartalom