Nógrád. 1984. augusztus (40. évfolyam. 179-204. szám)
1984-08-16 / 192. szám
Jogi tanácsadó Kell-e „véglegesíteni" a határozott idejű munkaviszonyt ? Sz. L.-né b.4 olvasónkat munkáltatója határozott ideig szóló munkaviszonyba vette fel: három évre, amíg a helyettesített személy nem tér vissza. Ez az idő még nem telt le, amikor Sz. L.-né is gyermekgondozási szabadságot vett igénybe, így az ő helyére is új dolgozót vett fel a munkáltató. Ara az a dolgozó, akit Sz. L.-né helyettesített — tudomása szerint — már nem kíván annál a munkálVisszhang látónál dolgozni. Kérdése: ilyen esetben, amikor a helyettesített személy nem állítja vissza munkaviszonyát, köteles-e a munkáltató őt „véglegesíteni”? Vagy pedig azt a személyt kell „véglegesíteni”, akit az ő helyére vettek fel. A munkajog szerint a vállalat és a dolgozó a munkaviszonyt határozatlan időre, vagy határozott időre létesítheti. Határozatlan időre szóló a munkaviszony akkor, ha a vállalat és a dolgozó a munkaszerződés megkötésénél másként nem állapodik meg. Határozatlan időre szólóvá válik a 30 napnál hosszabb tartamú határozott időre létesített munkaviszony is, ha a munkaszerződést nem foglalták írásba, továbbá szabályos munkaszerződés esetén is, ha a dolgozó a határozott idő eltelte után — a munkájának irányításával megbízott dolgozó tudtával — egy munkanapot meghaladóan a vállalatnál dolgozik. Határozott időre szóló munkaviszony jön létre, ha annak tartamát a munkaszerződés naptárszerűen, vagy más alkalmas módon határozza meg. Határozott időre szóló munkaviszony létesíthető a beteg, vagy más okból bizonytalan időre távollevő dolgozó helyettesítésének tartamára is, > a dolgozót a helyettesítés valószínű időtartamáról tájékoztatni keik A határozott’’ időre szóló munkaszerződés az időtartam eltelte előtt közös megegyezéssel — minden korlátozás nélkül — meg is hosszabbítható, vagy határozatlan időtartamúvá is átalakítható, ha abban a vállalat és a dolgozó kifejezetten megállapodtak. Érvénytelen azonban a munka- szerződés meghosszabbítására, megújítására vonatkozó megállapodás, ha célja az, hogy a dolgozót valamely jogától (pl. felmondási időtől, a terhes nőt megillető védelemtől) elüssön. Ilyen esetben a határozott időre kötött újabb munkaviszonyt határozatlan időre létesítettnek kell tekinteni. A határozott időre szóló munkaviszony az időtartam elteltével megszűnik. Még a gyermekgondozási szabadság ideje alatt is. Megjegyzendő: ilyen esetben a gyermekgondozási segélyt továbbra is folyósítják, de a megszűnéstől kezdve a gyesen töltött idő a munkaviszonyba nem számít be. Olvasónk munkaviszonya Is megszűnik, tehát annak a meghatározott időnek elteltével, amelyet a munkaszerződése magában foglal. Ha az a személy, akit olvasónk helyettesít, a vállalatnál már nem kíván tovább dolgozni, de, ha az ő gyesidőtartamának elteltéig kötötték olvasónkkal a szerződést, nem követelheti, hogy őt a vállalat „véglegesítse”. Ugyanez vonatkozik arra a dolgozóra is, akit a munkáltató olvasónk helyére vett fel, ha az a munkaviszony is határozott időre szól. Említendő az ügyben még az a szabály, hogy az adott munkakör betöltése szempontjából azonos feltételekkel rendelkező jelentkezők közül előnyben kell részesíteni a nőket, a terhes nőt. vagy kisgyermekes anyát. Dr. Zs. A. Még egyszer a gázkészülékek ellenőrzéséről Anni cgy újságcikkből kimaradt A Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat szolnoki üzemigazgatóságának vezetője, Bagi Béla üzemigazgató az alábbi tájékoztatást adta lapunknak: — A bejelentő kilétének ismeretében utasítottam a Nóg- rád megyei kirendeltség vezetőjét a NÖRGÁD-ban megjelent panasz kivizsgálására. A kirendeltségvezető jelentése szerint, a fogyasztói ellenérzést 1984. május 24-én Márton József gázszerelő végezte A panaszos elmondása szerint a szerelő a gázmérőt, a gáztűzhelyet és a fürdőszobai gázfűtőkészüléket ellenőrizte (a gyufára a készülékek begyújtására volt szükség). A fogyasztó a kirendeltségvezető kérdésére elmondta, hogy a nyújtott szolgáltatás módjával alapjában véve elégedett, csak a 126 forintos díjat tartja soknak. A kirendeltségvezető megállapította, hogy a szerelő az ellenőrzés alkalmával nem hajtotta végre maradéktalanul a technológiai utasítást Ezért — figyelembe véve eddigi munkáját — írásbeli figyelmeztetésben részesítette. A szerviz üzemvezetőjét utasította, hogy a technológiai fegyelem megszilárdítása érdekében soron kívüli oktatást tartson a gázszerelők részére. A NÓGRÁD július 22-i — vasárnapi — számában egy szerkesztőségi cikket olvastam a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat felújitási-tatarozási tevékenységéről; a bevezetett teljesítményrendszer sikeréről. Csodálkozva és kissé vegyes érzelmekkel vettem tudomásul, hogy egy-egy lakás felújítása „még sajnos 5—6 hetet vesz igénybe”. Felsorolta a cikk azoknak a házaknak a sorát is, ahol már a felújítás befejeződött, s azokat is, ahol még ez évben dolgozni fognak. Sajnálatos módon a mi házunk, a Salgó utca 7. sz. valahogy kimaradt a cikkből, bár jelenleg folyik a felújítás. Bevallom irigylem azokat a lakókat, ahol 5—6 hét alatt befejezték a felújítást. Miért? Mert nálunk április 26-án kezdték el a felújítást, s azóta már több mint három hónap telt el. Ha a munka üteme úgy halad mint eddig, akár 5—6 hónapig is eltart a teljes befejezés. Mi történt eddig az én lakásomban — de a többiben Valótlant állított, önmagát járatta le Lapunk augusztus »-1 számának 8. oldalán „Itt a 14-596” cím ■alatt megjelent „Csak egy v.ie- sítés”-ben leírtakra a Salgótarjáni városi Tanács VB egészség- ügyi osztályának főorvosa, dr. Hajdú Katalin a köve.kező választ juttatta el lapunkhoz, mintegy helyreigazítást kérőén. — Az Arany János utcai rendelőben 3 felnőttkörzet betegeit látják el. Szabadság és táppénzesidő alatt egymást helyettesítik. Nem várhatta Barna Sándor. Kismartv üt 14. sz. alatti lakos a rendelőben, hogy a helyettesítő orvos a város más részében fogadja, hiszen városunkban minden helyettesítést úgy oldunk meg, hogv az orvos megy a helyettesített körzetbe, és nem a betegnek kell a másik rendelőbe mennie. A helyettesítésekkel kaneso'atban hasonló Jelzés még nem érkezett — fejeződik be dr. Haidu Katalin vá-nbi tő- orvos lapunknak adott tájékoztatója. r Az oldal szerkesztője t|em állhatja meg a történteket szó nélkül. Idekívánkozik mindenképpen egy kérdés: Barna Sándor olvasónk, vajon mit akart elérni, a 14-596-os telefonon dolgozó ügyeletes riporternél? Félrevezette, ez tény. Célt azonban nem ért el vele! önmagát hozta kellemetlen helyzetbe! sem sokkal különb a helyzet? Sorjában: jöttek a „vizesek”, gyorsan, precízen végeztek. De nem szerelték fel a mosdót, a W. C. öblítőtartályt, a mosogatót — mondván, hogy nincs! Előkerült a pincéből a jó öreg lavór a mosakodáshoz, a vaj ling a mosogatáshoz. A lakásban 3 hónapig fürödni nem tudtunk, mivel egy hete szerelte be a TIGÁZ a gázbojlert. Jöttek a kőművesek. Tették a dolgukat, de a csempére 18 napig kellett várni. Jó két hét elteltével, előzetes bejelentés nélkül jöttek a villanyszerelők, de „fogadtuk” őket. Három nap alatt végeztek, de a konnektorokat felszerelni nem tudták, mert mondták, hogy,nincs! Ezt követően jöttek a festők, akik még mindig dolgoznak. Munkájuk közben megérkeztek az asztalosok. A cikkben írt bírálatra rácáfolva, szervezetten, gyorsan, precízen egy nap alatt végeztek az ajtók, ablakok zárainak javításával, illetve cseréjével. De! Nincs „címerük” az ablakokhoz; az általuk jogosnak ítélt ajtócserét nem tudják ajtó hiányában elvégezni! Csak a bejárati ajtó küszöbét készítették el, mondván „nincs több küszöbjük!’ Az ajtók „betétjeit” kivágtak ugyan az üvegezéshez, csak nincs üveges, aki beüvegezze. Üvegezés hiányában a festők leállnak, mert az ajtókat nem tudják mázolni. Hát mi itt tartunk pillanatnyilag (augusztus 2.) több mint 3 hónapja egy szobába bezsúfolva. Reméljük az ingatlankezelő vállalat nem veszi komolyan, hogy az ilyen körülmények között élőktől a két szoba összkomfortos lakás bérleti diját követelheti. Még csak annyit: javítják a kéményeket is a padláson. A tetőpalát nagy területen leszedték s helyére takaróeszközt nem szereltek fel. Mi most azon „imádkozunk”, hogy ne legyen eső. Egy jó eső esetén a legfelső emelet lakásai bizonnyal beáznak, s a festők kezdhetik elölről a munkát. Amikor a hivatkozott újságcikket a házon dolgozóknak megmutattam, igen jót mulattak rajta, s engedjék meg, ne írjam le mit mondtak. Mucsi Lajos S,-tarján, Salgó út 7. A Volán közli: Több emberséget! Mindent az utasokért A NÖGRÄD Július 6-i számában „A magasabb érdekből’* címmel cikk jelent meg, amelyre az alábbi tájékoztatást adjuk — írja a Volán 2. sz. Vállalat osztályvezetője, Vérségi Pál. — A 2A jelzésű autóbuszvonalon július 1-től életbe lépett menetrend-módosítást vállalatunk az utazóközönség kérésére hajtotta végre. A 19.40 órakor Somlyó-bányára közlekedő járat indulási idejének módosítása 19.35 órára továbbra is biztosította a csatlakozást a 19.28 órára érkező személyvonattól. A menetrend-módosításról kiadott értesítés a szabványnak megfelelő iraton történt. Augusztus 1-től a 2A járatain ismételten módosítást kellett eszközölnünk a telkesjáratok közlekedésének beindulása miatt. A végrehajtott változások a kiszolgálás színvonalát növelték. Vállalatunk törekszik a menetrend stabilitására, de az utazó- közönség érdekeit szem előtt tartva, a szükséges módosításokat, a nagyobb menetrendváltozástól függetlenül is, megvalósítja. Napjainkban igen sok szó esik az idős emberek megbecsüléséről, tiszteletéről. Sajnos ez a tömegközlekedésben részt vevőkről — tisztelet a kivételnek — nem mondható el. Nem csak a helyijáratokon figyeltem meg jó ideje a fiatalabb korosztály idősekkel szembeni magatartását, hanem alkalmam nyílik gyakran távolsági autóbuszjáratokon látni, tapasztalni, hogy nem adják át helyüket az idős embereknek. A minap reggel korán Egerbe utaztam, s a buszon nagyon sok idős ember igyekezett gyógyvízhez érkezni. Természetesen fiatalok is utaztak a járaton, de nem adták volna át a helyüket még felszólításra sem egy- egy idős embernek. Bizonyára e sorokból sokan magukra ismernek, és a jövőben udvariasabbak, figyelmesebbek lesznek a tömegközlekedési eszközökön az idős emberekkel. Hisz, egyszer ők is megöregszenek! Nincs kis ügy Biztonság a bajban Hirdetik a reklámok a tv-' ben, az utcán tetszetős plakátok hívják fel figyelmünket az Állami Biztosító különböző szolgáltatásaira. Egy kis előzetesként megemlíteném: Magyarországon a biztosításnak több mint százéves múltja van. Kezdetben magánkézben volt az akkori igényeknek megfelelően. Hazánk felszabadulása és az államosítás után az 1948-49- es években kezdett fokozatosan kibontakozni. Az igényekhez igazodva,' haladó korunkkal lépést tartva, ma már a biztosításnak összességében több mint százféle formája ismeretes. Ezek közül szinte mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelőt. Gondolom, sőt biztos vagyok abban, hogy valamennyien, kik tagjai vagyunk valamelyik biztosítási formának, nyugodtabbak lehetünk. S ez így van jól, ha egyre többen felfigyelünk a mottóra, mely hirdeti a biztonságot, a bajban a segítséget. Mindez mennyire igaz, hogyan felelnek meg az igényeknek a biztosítás különböző formái? Mindezekre csak akkor tudunk őszintén válaszolni, ha a saját bőrünkön tapasztaljuk előnyeit, ha pedig nincs biztosításunk, a hátrányait. Történetesen jómagán is szükségét éreztem, hogy a salgótarjáni biztosítóhoz forduljak tanácsért, segítségért. Tettem ezt előzőleg telefonon tájékozódás céljából, s a megnyugtató válasz után kerestem föl a városi fiókot. Ügyemet egy kedves fiatal- asszony vette kézbe, s a rövid várakozás ideje alatt lehetőségem volt megfigyelni munkájukat. Nyár lévén, mint a legtöbb munkahelyen, bizonyára itt is sokan lehettek szabadságon, erre az üres székekből következtettem, de a bent dolgozók türelme, rugalmassága, kedvessége mellett észre sem vettem, hogy kevesebben vannak. Utólagos érdeklődésemre tudtam meg, hogy ügyintézőm a 32 éves Szabó Attiláné volt, aki az „Egyetértés” kiváló szocialista brigád tagja, és 1980 júliusától dolgozik a biztosítónál. Végezetül nem köszönetét akarok mondani, hiszen Szábó Attiláné úgy nyilatkozott; Ugyan, hát ez a dolgunk, a munkánk, ez csak természetes! Inkább sok hasonló ügyintézővel szeretnék találkozni, akik szívügyüknek tekintenek minden ügyet, a kicsit és nagyot egyaránt. Tapasztalataim után még inkább állíthatom, hogy a biztosítás — biztonságot, nyugalmat jelent mindannyiunk számára, különösen, ha ilyen felkészült és türelmes ügyintézők intézik ügyes-bajos dolgainkat. Lőcsei Lászlóné Salgótarján Gondoskodás Pásztón Pásztón 1979-foen létesítettek napközi otthont az idős korú embereknek.. amelyet jelenleg harmincötén vesznek igénybe. Az otthon igen jól felszerelt, tiszta, a légkör családias, bensőséges benne. Művelődésük, szórakozási lene- tőségük is megvan, hisz rendelkezik az otthon televízióval, rádióval és lemezjátszóval különböző napilapok, folyóiratok olvasására is lehetőség nyílik, a sakktól a társasjátékokig választhat ki-ki kedvenc időtöltésül magánakva- lót. Évente rendszeresen kirándulni mennek az Ismerd meg hazádat mozgalom keretében. Az orvosi ellátás ís biztosított. Az idős emberek otthonának több patronálója is van, Közülük most egy párat említenék, akik igazán megérdemlik a sajtónyilvánosságot. Az áfész cukrászüzemének: szocialista brigádja figyelemmel kíséri a lakók névünnepét, s ilyenkor tortával, süteménynyel kedveskednek az ürmepeltnek. Az ÜM Szerszám- és Készülékgyár kollektívája például televízióval ajándékozta meg az otthont, az OTP, a Váci Kötöttárugyár pedig könyvekkel, virágokkal gazdagítja az otthon kultúráját. Az állami gazdaság a kirándulások alkalmával biztosít autóbuszt az utazáshoz az idős korú embereknek. A patronálok mellett egyéni látogatók is felkeresik az otthont. Ilyen volt a napokban Salgótarjánból dr. Homoki László nyugdíjas SZOT- főorvos. Szeretetteljes légkörben beszélgetett el az idős emberekkel, adott egészség- ügyi tanácsokat, s olvasott tel saját verseiből. Az idős emberek nagy szeretettel vették az effajta közeledést, amely talán példaként is állhat az elkövetkező időre. Takács Lajosné-------------------------------------1Ö sszeállította: Tóth Jolán » Az AtiKOFIL Építőipari Sző vetkezeti Közös Vállalat szép épületei is hozzátartoznak a salgótarjáni Gorkij-telcp képéhez. NÓGRÁD = 1984. augusztus 16., csütörtök 5 f