Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)

1984-07-10 / 160. szám

Tárgyalások a Szovjetunióval Reagan ellentmondásos bejelentései Reagan amerikai elnök — a The Washington Post részle­tes jelentése szerint — elren­delte, hogy az illetékes kor­mányzati szervek készüljenek fel a műholdelhárító fegyve­rekről esetleg sorra kerülő szovjet—amerikai tárgyalá­sokra. Az elnöki politika el­lentmondásait mutatja azon­ban, hogy Reagan ugyanakkor elrendelte az' előkészületeket a hadászati, illetve a közepes hatótávolságú rakéták ügyé­ben folytatott tárgyalások felújítására is —, noha szov­jet részről jelezték: a kétféle megbeszélést nem lehet egy­bekötni, s Washington semmi jelét sem mutatja annak, hogy változtatna azon a ma­gatartáson, amely a rakéta­fegyverek ügyében folytatott genfi tárgyalások megszaka­dásához vezetett. Az elnöki döntés motívu­mait a jól tájékozott amerikai lap a következőkben látja: — Reagan a választási év­ben szeretné a szovjet—ame­rikai tárgyalások felújítását elérni. Fehér házi tisztvise­lők azonban úgy vélik: az elnök számára az a legfonto­sabb, hogy olyan színben tűn­jék fel, mint aki tárgyaláso­kat akar, még akkor is, ha azokra a valóságban nem ke­rül sor. — Az elnökre erős nyomás nehezedik a kongresszus részé­ről, hogy a műholdelhárító fegyverek kérdésében „tanú­sítson jóindulatot”. A kor­mány képviselői korábban azt mondották, hogy nem látják szükségét a tárgyalásoknak, s most is fenntartják azt az álláspontot, hogy nem lehetr séges az ilyen fegyverek át­fogó eltiltása. Az okokat elemezve az ABC televízió vasárnap este azt is megemlítette, hogy az Egye­sült Államok nyugat-európai partnerei sürgették Reagant az ilyen lépésre, a legutóbb a vezető tőkésországok lon­doni csúcsértekezletén. Shultz amerikai külügymi­niszter útban ázsiai kőrútjára a repülőgépen a vele együtt utazó újságíróknak igyekezett azt bizonyítani, hogy az Egye­sült Államok nem akar felté­teleket szabni a műholdelhó- ritó fegyverekről • folytatandó tárgyalások elé, s kész elkül­deni delegációját Bécsbe. A külügyminiszter azonban is­mételten azt hangoztatta — a The New York Times beszá­molója szerint —, hogy „ősz sze kell kapcsolni a támadó és a védelmi fegyverekről folytatandó tanácskozást” — vagyis az amerikai kormány­zat a műholdelhárító fegyve­rek megvitatásakor a rakéta- fegyverekről is beszélni akar. (MTI) Nicaragua „Fekete hold" akció A nicaraguai kormány va­sárnap közleményben ismer­tette az Egyesült Államok kormányának új, agresszív, provokatív jellegű Nicara- gua-ellenes terveit és a két kormány közötti párbeszéd megkezdését sürgette. A nicaraguai külügyminisz­térium közleményében rá­mutat: a közelmúltban derült fény az Egyesült Államok „Fekete hold” fedőnevű akció­jára, amely mintegy négyezer­ötszáz zsoldos nicaraguai te­rületre való átdobását irá­nyozza elő. A zsoldosok felada­ta az, hogy ellenőrzésük alá vonják az ország területének egy részét. A terv célja, hogy a behatolók ideiglenes kor­mányt alakítóénak és külföldi segítséget kérjenek. Ezzel megteremtenék a Nicaragua elleni külföldi katonai inter­venció lehetőségét. A közleményben ismét megfogalmazzák azt a nica­raguai álláspontot, hogy a nicaraguai és az amerikai kormány a béke és a térség biztonságának érdekében kezdjen tárgyalásokat egy­mással. (MTI) antifasiszta mozgalom I. Harc a megszállásig nyomozások” szétzúzták, har­cosait elfogták. A történelmi realitással számoltak, a KP vezetői — Schönherz, Rózsa, Rajk, Kádár és mások —, amikor a háború első idősza­kában nem tűzték ki a Hor- thy-rendszer elleni fegyveres harc jelszavát. Ehhez a belső feltételek még nem voltak elég érettek. TÖMEG AKCIÓK 1941—43-ban a magyar el­lenállási mozgalom a rend­szer elleni harcát elsődlege­sen politikai eszközökkel vív­ta. Á cél a Németországhoz fűződő kapcsolatok lazítása, a különbéke megkötése, a független, szabad és demok­ratikus Magyarország megte­remtése volt. A párt és az általa befo­lyásolt függetlenségi mozga­lom hívei, 1941 végén, 1942 elején — a legális eszközöket is kihasználva — politikai tö­megakciókkal próbálták meg­teremteni a változás feltété leit. A tüntetések —. mint például az 1942. március 15-i Petőfi-6zobornál tartott —, a Strougal Moszkvában Munkalátogatásra hétfőn Moszkvába érkezett Lubomir Strougal, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tag­ja, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke. Fogadására a repülőtéren megjelent Nvikolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke. Röviddel megérkezése után, a Kremlben megkezdődtek a tárgyalások Lubomir Strougal és Nyikolai Tyihcmov között (MTI) Croxi az NDK-ban Bettino Craxi olasz minis/ terelnök hétfőn délben, két­napos hivatalos látogatásra a Német Demokratikus Köztár­saságba érkezett. Az olasz kormányfő Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az államtanács elnöke meghívá­sának tesz eleget. A berlin—schönefeldi repü­lőtéren Craxit és kíséretét Erich Honecker és más sze­mélyiségek üdvözölték. Berlinben a két ország kap­csolatait — főként gazdasági együttműködését — jónak ér­tékelik, és lehetőséget látnak kölcsönösen előnyös fejleszté­sére. E témakörön kívül a tárgyalásokon megvitatják a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit is. (MTI) Mongol pártmunkás­küldöttség látogatása . Július 3. és 8. között párt­munkásküldöttség élen ha­zánkban tartózkodott G. Biz- ja, a Mongol Népi Forradal­mi Párt Központi Bizottságá­nak tagja, a KB mezőgazda- sági osztályának vezetője. G. Bizját fogadta Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának t^igja, a KB titkára. Az osztályvezető megbeszéléseket tartott Ván- csa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel, Kovács Imrével, az MSZMP gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetőjével, vala­mint Csendes Bélával, az Or­szágos Tervhivatal elnökhe­lyettesével a magyar mező- gazdaság pártirányításának, illetve a termelési tapaszta­latok hasznosításának kérdé­seiről. A mongol küldöttség láto­gatást tett Szabolcs-Szatmár megyében. (MTI) ellenállási sajtóviták, a Népszava híres karácsonyi számának megje­lenése (1941.), a Történelmi Emlékbizottság létrehozása, a németellenes kultúrrendez- vények, mind-mind a füg­getlenségi mozgalom ered­ményes tevékenységét bizo­nyítják. A Kállay-kormány 1942 ta­vaszától durva megtorlással válaszolt. Megpróbálták fel­számolni a rendszer nem le­gális teljes ellenzékét. Bács­kában és Muraközben a VKF katonai különbíróságai tucat­jával mérték ki a halálbün­tetéseket, Csendőrnyomozó- különítmények tevékenyked­tek, hogy szétzúzzák a déli és kárpátaljai részeken jelent­kező ellenállási és partizán- csoportokat. Felszámolták a Szovjetunióból ejtőernyővel hazatért, Borkanyuk Olexa és Pataki Ferenc vezette parti­záncsoportokat is. A szegedi, váci, sátoraljaújhelyi börtö­nök, a budapesti Margit kör­úti katonai fogház zsúfolva megtelt a mozgalom harco­saival. Hozzávetőleg 2000 kommunistát, hazafit tarlóz­Csökkenő olajárak jegyében OPEC miniszteri értekezlet á. túltermelés és az olaj­árak további csökkenésének irányzata mellett nyílik meg kedden Bécsben a Kőolajat Exportáló Országok Szerveze­tének (OPEC) 70. rendes mi­niszteri értekezlete. A 13 tag­állam olajipari miniszterei át­tekintik a piacellenőrző bi­zottság jelentését, és bécsi megfigyelők szerint sem a termelési kvótákon, sem a jelenlegi olajárakon nem fog­nak változtatni. Az 1980 szeptembere óta tartó iraki—iráni háború el­lenére az olajtermelés világ­méretekben ma is jóval meg­haladja a keresletet. Szakér­tők szerint a felesleg napi nyolcszázezer hordó. Ismere­tes, hogy az OPEC legutóbb napi 17,5 millió hordónyi ter­melésben állapodott meg, a tényleges mennyiség azonban megközelíti a 18 milliót. Az OPEC által meghatározott egységes olajár hordónként 29 amerikai dollár, Rotterdam­ban azonban 28 dollárért ad­ják jelenleg az arab könnyű­olajat. Az OPEC tagállamai közül — belgazdasági érdekekből — Nigéria és az Egyesült Arab Emírségek szeretné a terme­lési kvóták felemelését, de Bécsben nem tartják valószí­nűnek, hogy az értekezlet eb­be beleegyezne. Bécsben páratlan biztonsá­gi intézkedések veszik körül a kedden megnyíló miniszteri értekezletet — különösen amióta a rendőrség közölte, hogy pénteken kilenc, terro­rizmussal gyanúsítható sze­mélyt vett őrizetbe, fegyvere­ket és robbanóanyagot foglalt le. Valamennyien pakisztániak. Kihallgatásuk folyamatban van. A rendőrség minden to­vábbi közlés elől elzárkózik. Katona Imre a Szovjetunióba utazott Katona Imrének, az Elnöki Tanács titkárának vezetésé­vel — Tengiz Mentesasvili, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná- „ . csa Elnökségének titkára Szovjetunióba. (MTI) meghívására — hétfőn hiva­talos. baráti látogatásra elnö­ki tanácsi küldöttség utazott a A magyar antifasiszta el­lenállás is szerves része an­nak a küzdelemnek, amelyet Európa megszállt és leigázott népei a hitleri barbárság el­len folytattak. Mintegy öt­millióra becsülhető azok szá­ma. akik a hátországban, az arcvonal mögött, már azelőtt megnyitották a maguk „má­sodik frontját”, mielőtt a szö­vetséges erők partot értek volna Normandiában. A fran­cia, belga, norvég, lengyel, jugoszláv, szovjet és más né­pek fiai — köztük a magya­rok is — azonos ellenség el­len hasonló harcmodorral, az antifasiszta ellenállás mód­szereivel, a partizánharc tak­tikájával küzdöttek. A bátor harcosok közül százezrek hal­tak hősi halált, kerültek bör­tönökbe, koncentrációs tábo­rokba. KOMMUNISTÁK AZ ÉLVONALBAN Az ellenállási mozgalom egyik jellemző vonása a nem­zetköziség volt. Népünk fiai ott küzdöttek a jugoszláviai Petőfi brigádban, a párizsi magyar században, a belga partizánhadseregben. Kov- pak tábornok Ukrajnában portyázó osztagaiban. De ott voltak a szlovákiai partizán­harcokban, s támogatták a cseh felderítőket is. A ma­gyar ellenállókat viszont az ide menekült francia hadi­40 éve történt A magyar foglyok, a lengyel hadsereg egykori katonái, délszlávok, kárpátaljaiak és szlovákok is segítették. Ezt a nemzetköziséget fe­jezi ki. hogy a Magyar Anti­fasiszták, Ellenállók Szövet­sége megbecsült tagja az El­lenállók Nemzetközi Szövet­ségének (FIR), amely már több alkalommal tartotta kon­ferenciáit, kongresszusait Bu­dapesten. A magyar ellenállás a szom­széd népek harcaitól nem cél­jaiban, hanem méreteiben, és a meghatározó történelmi kö­rülményekben különbözik. Az ellenállás vezető ereje —, mint Európa annyi más országában —, nálunk is a kommunista párt volt. Ezt vi­szont szüntelenül üldözték, legjobb harcosai elpusztultak, börtönbe, internáló táborokba kerültek. A büntetőszázadok soraiban is ezreket vittek ki a szovjet arcvonalra. Rájuk ott a biztos pusztulás várt. A párt szervezeti kapcsola­tait az úgynevezett „nyílt Z NÖGRÁD — 1984. július 10., kedd I Külügyminiszterünk Spanyolországban Felipe González fogadta Várkonyi Pétert Király Ferenc, az MTI tudó­sítója jelenti: Felipe González spanyol miniszterelnök hétfőn hivata­lában fogadta Várkonyi Pé­ter külügyminisztert, aki hi­vatalos látogatáson tartózko­dik Madridban. A megbeszé­lésen jelen volt Fernando Mo­ran külügyminiszter és Dóczé Kálmán, a Magyar Népköz- társaság madridi nagykövetc- is. A felek áttekintették a ma­gyar—spanyol kapcsolatokat, s kifejezték óhajukat az együttműködés továbbfejlesz­tésére. A nemzetközi helyze­tet illetően egyetértettek ab­ban, hogy vissza kell térni az enyhüléshez, s a vitás n 'mzetközi kérdéséket érde­mi tárgyalások útján kell megoldani. Várkonyi Péter átadta a spanyol kormányfő­nek Lázár György miniszter­elnök magyarországi látogatás­ra Szóló meghívását. Felipe González a meghívást köszö­nettel elfogadta. Ezt megelőzően a két ország külügyminisztere tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról, az időszerű nemzetközi kérdések­ről. Várkonyi Péter és Fer­nando Moran egyben kicse­rélte az 1982-ben aláírt kon­zuli egyezményt megerősítő okiratokat, s aláírta a gazda­sági és ipari együttműködés­ről, valamint a kettős adóz­tatás elkerüléséről szóló meg­állapodásokat. Usztyinov megbeszélése a kuvaiti hadügyminiszterrel Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere hétfőn Moszkvában ; fogadta Szalem esz-Szabab esz-Szalem esz-Szabah kuvaiti hadügyminisztert, aki aznap érkezett Moszkvába hivatalos látogatásra. A megbeszélésen a felek vé­leményt cseréltek a nemzet­közi helyzetről, ezen belül a .Közel-Keletről valamint a kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartő más kérdésekről is. Dmitrij Usztyinov hétfőn vacsorát adott a kuvaiti ven­dég tiszteletére. London vádat emel az embetrablási kísérlet tettesei ellen Acél Endre, az MTI tudósí­tója jelenti: Sir Geoffrey Howe brit kül­ügyminiszter hétfőn közölte a parlamenttel, hogy hamarosan vádat emelnek a múlt heti nigériai' emberrablási kísér­let tettesei ellen. Szerinte a kormány nem fog óvatoskod­ni, azaz nem lesz tekintettel az esetleges diplomáciai kö­vetkezményekre. Közvetlenül ezután Howe azt is bejelentette, hogy a rendőrség ki akarja hallgatni a londoni nigériai főmegbi- zotti hivatal (nagykövetség) munkatársait, s ez ügyben hivatalos kérést intézett a fömegbizotthoz. Békekonferencia október (Folytatás az 1. oldalról) Barabás Miklós, az Orszá­gos Béketanács főtitkára, a X. magyar békekonferencia elő­készületeiről, legfontosabb fel­adatairól számolt be. Bejelen­tette, hogy a konferenciát októ­ber 27—28-ra hívják össze. Ez az időpont kapcsolódik azokhoz az ünnepségekhez, tattak le. Megölték Rózsa Fe­rencet, Schönherz Zoltánt, a KMP két kimagasló vezetőjét. SZTRÁJKOK. SZABOTÁZSOK A baloldali tevékenységet rögzítő csendőri összesítő ta­núsítja, hogy Budapesten és vidéken röplapokat terjesz­tettek, nőtt a londoni BBC és a moszkvai Kossuth ráílió hallgatása. A parasztok elrej­tették a terményt, a gyárak­ban, üzemekben sztrájkokra, munkalazításra és kisebb sza­botázscselekményekre került sor. 1941—42-ben szabotázs okozta tűz volt például a Hungária Gumigyárban, és a Magyar Ruggyantagyárban. Leégett több raktár, az ellen­állók — főleg Bácskában — felgyújtották a terményt, a kenderkazlakat. Mussolini bukása volt az a sokk, amely az ország lakos­ságának jelentős részét rá­döbbentette, hogy a fasiszták veresége elkerülhetetlen. Ez a kormányt is arra késztette, hogy a rendszer átmentése ér­dekében kapcsolatot keres­sen és különféle tárgyalásokat folytasson a nyugati szövet­ségesekkel. Jól mutatta az ország belhangulatát, hogy a diósgyőri ágyúgyár munkásai „kövessük az olasz példát!” jelszóval szerveztek politikai tüntetést. Hatékony felvilágo­sító munkát végzett az akkor Békepárt néven jelentkező kommunista párt is. (Folytatjuk) 27—28. amelyeken megemlékezünk felszabadulásunk 40., és a szervezett békeraozgalom ha­zai létrejöttének 35. évfordu­lójáról. Ernőd Péter, a KISZ Köz­ponti Bizottságának titkára felszólalásában rámutatott: békemozgalmunkban egyide­jűleg van jelen a háborút, vagy háborúkat . is átélt gaz­dag tapasztalatokkal rendel­kező nemzedék és az ifjú korosztály, amely ma min­denki másnál érdekeltebb a béke megvédésében. A to­vábblépés elengedhetetlen fel­tétele tehát a különböző ge­nerációk kapcsolatának továb­bi erősítése — állapította meg. .A vita többi hozzászólóm elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar‘bé­kemozgalom az amerikai ra­kéták európai telepítésének megkezdése u.tán sem mon­dott le törekvéseiről, továbbra is keresi azokat a lehetősége­ket, amelyek révén enyhülhet a nemzetközi helyzet. Az egyházak jelenlévő ki­emelkedő személyiségei továb­bi támogatásukról biztosítot­ták a magyar békemozgalmat, hangsúlyozva, hogy az eddigi közös eredmények is a nagy nemzeti kérdésekben létrejött egyetértésnek, s az ennek nyomán kibontakozott együtt­működésnek köszönhetők. Szó esett az e hónanban kezdődő lutheránus világkonferenciá­ról. amelynek Budapest ad otthont, ezzel is bizonyítva, hogv hazánk kész a párbe­szédre. Ezután Fodor István, az Országos Béketanács titkára összegezte a béke és barátság hónap idei eseménysorozatá­nak tapasztalatait, s a magyar békemozgalom vezető testüle­té nevében köszönetét mondott azoknak a szervezeteknek, amelyek hozzájárultak a ta­vaszi, immár hagyományos akciók sikeréhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom