Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)

1984-07-13 / 163. szám

KÉZILABDA Előkelő helyezések A múlt hét végén került sor Szentendrén a nemzetkö­zi Dunakanyar Kupa ifjúsá­gi kézilabdatornára, amelyet évenként rendeznek meg. Megyénket mindkét nemben Nógrád megye ifjúsági válo­gatottja képviselte. A tor­nán 6—6 fiú- és leánycsapat vett részt. A torna le,bonyo­lítása a következő volt: két 3- as csoportban körmérkőzése­ket játszottak, ahonnan az el­ső kettő jutott a négyes dön­tőbe, úgy, hogv a megszerzett pontokat magukkal vitték a csapatok. Ezután újabb kör­mérkőzés formájában döntöt­ték el a helyezéseket 1—4-ig. Az 5—6. hely a két csoport harmadik helyezettjei között dőlt el. A Pest megyei I. csapata, mint végül kiderült, a me­zőny legerősebb együttesé­nek bizonyult, míg a másik csoportbeli az NDK-s Suhl a leggyengébbnek. A nógrádi fiatalok a legjobb négy közé kerültek, majd a döntőben a nagyon lelkesen és eredmé­nyesen játszó fiúcsapat végül is, eddigi legjobb teljesítmé­nyével, az előkelő 2. helyet szerezte meg a tornán. Eredmények: Pest megye I.—Nógrád megye 21—10 (12—5), Nógrád—Suhl 27—18 (16—10). Fejér—Nógrád 16—18 (7—8), Pest II.—Nógrád 14—14 (9—6). Végeredményben: 1. Pest I., 2. Nógrád, 3. Fejér, 4. Pest II., 5. FTC, 6. Suhl. A leányoknál a nógrádiak Pest megye és a csehszlovák Dubnica társaságában küz­döttek a csoportjukon belül a lehető legjobb helyezésért. Eredmények: Pest—Nógrád 17—13 (7—6), Nógrád—Dubni­ca 14—13 (7—8), FTC—Nógrád 16—10 (8—5), DMVSC—Nóg­rád 29—18 (14—7). Végered­ményben: 1. FTC, 2. DMVSC, 3. Pest, 4. Nógrád, 5. Fejér, 6. Dubnica. Mindkét nógrádi csapat já­tékosait dicséret illeti, külön ki kell emelni játékáért Dan- csák Gabriellát, Szabó Piros­kát, Szoó Katalint, Tarjáni Szilviát és Tóth Évát, illetve Bán Tibort, Horváth Bélát, Sándor Ferencet és Vass Ká­rolyt: ők különösen sokat tet­teik együttesük sikeréért. Simon József ATLÉTIKA Túl a hét méteren lzr*os, nyúlánk, jó kiállású fiatalember. Távolugró? Gátfu­tó? Még ö sem döntött. Ideje per>ze va.i még. Csak a 17. évé- bi - jár. A tehetsége viszont máris vitathatatlan. — A sport alapjaiba az ál- ' .íános iskola 8. osztályában ismerkedtem meg. — mond­ja. — A testnevelést mindig is szerettem, de a sport már valami más. Egész embert, ■teljes odaadást kíván. Első komoly versenyem óta, ami­kor testnevelőtanárom, Ver­tieft Tamás beállitott az isko­la csapatába, az úttörő-olimpia városi döntőjén, igyekszem nagyon komolyan venni az at­létikát, Ma már Kozik And­rás edző keze alatt dolgozom, es csak jóval azután, hogy hozzákerültem, tudtam meg: ő már régóta tartotta a kap­csolatot Vertich tanár úrral. NÉVJEGY: MAGYAR ATTILA született: 1967. november 17. testmagassága: 180 cm testsúlya: 63 kg a Bolyai János Gimnázium tanulója — A jó viszony a középis­kola és a szakosztály között azóta is tart, bár az STC ‘feloszlása után újra visszake­rültünk az SKSE-hez r— folytatja Attila. — Ez a kap­csolat döntő volt abban, hogy egyáltalán atletizálni kezdtem és egyre javulnak az eredmé­nyeim. Egy éven belül robbant be ez a fiatalember az egyébként is magas színvonalat képviselő sal­gótarjáni atlétakorosztály él­vonalába. Sokszor azonban a rövid utak is lehetnek nagyon rögösek... — Nehezebb volt idáig el­jutni, mint néhány mondat­ban érzékeltetni, mit jelente­nek a fárasztó, kegyetlen edzések, a szabad idő hiánya, a percig beszabályozott és csöppnyi lazítást sem engedő, mindent a cél érdekébe állí­tó életmód. Nem hogy szeszes italt inni, de még nagyokat enni sem szabad, és folyadé­kot is csak válogatva, mód­jával lehet fogyasztani. Éj­szakázásra, diszkózásra gon­dolni is képtelenség. A ké­pességeket állandóan fejleszt­ve, mindig az előbbrejutásra gondolva lehet csak számot­tevő eredményt produkálni. Ha kell még a lehetetlent is megpróbálom elviselni. Magyar Attila igen jó mun­kabírású, ideális sportolói tulaj­donságokkal: egészen kivételes akaraterővel és koncentráló ké­pességgel rendelkező atléta. Jel­lemvonásai tükröződnek az ered­ményeiben is. — Tavaly júniusban 110 gá­ton sikerült teljesítenem, amit arra az évre célul tűz­tem ki magamnak: 15 má­sodperc alatt futottam le a távot, és ezzel arany jelvényt szereztem. Az országos baj­nokság döntőjében már csak 15.53-as idő „jött be”, ezzel éppen, hogy leszorultam a dobogóról. Pedig ha a döntő­ben úgy futok, mint az elő­futamokban, érmes lehettem volna. A távolugrásban a Kristály Kupán 631 centimé­tert ugrottam, majd az idén júniusban 710-ig jutottam; ez az egyéni csúcsom. Egy gimnazistának, bármilyen sokat jelent neki a sport, leg­fontosabb dolga a tanulás. At­tila még jócskán érettségi és pá­lyaválasztás előtt áll... — Nem hanyagolhatom el a tanulást sem, bár a pályán verseny közben legtöbbször jobban érzem magam, mint feléltetésnél. Azért tartom a 4-es körüli tanulmányi átla­got, sőt különórákon ismer­kedem az angol nyelvvel. A sportolók itteni kis családja nagyon összetartó, jó közös­ség: nem irigykedünk egy­másra, senki nem akar a má­siknak rosszat, még ha a leg­nagyobb riválisa is. Inkább segítjük egymást, és ösztönöz­nek mindenkit saját sikerei is. Szorgalmasan, tudatosan, ke­ményen dolgozik Magyar Attila. Edzője szerint futógyorsaságban kell még fejlődnie. Ehhez nagy­ban hozzásegítheti az idén használatban vett futófolyosó is. A többi ő rajta múlik I — Az idén is szeretnék aranyjelvényt szerezni, tá­volugrásban, vagy ismét gát­futásban. Jó volna az ifi OB-n valamelyik számban a leg­jobb hat közé kerülni, bár ez az idősebb társak között egyáltalán nem lesz könnyű. Érzem azonban a szakvezető­im és a társaim bizalmát, és ezt szeretném megszolgálni — fejezte be mondandóját Attila. Testvériség—Barátság verseny Jól szerepeltek a magyarok — Galbács és Horváth előkelő helyezése DHV Csehszlovákiában, Topol- csányban július 6—11 között rendezték meg a szocialista országok hagyományos Test­vériség—Barátság elnevezésű összetett honvédelmi verse­nyét. A szomszédos ország honvédelmi szövetségének a SVAZARM-nak rendezésé­ben 6 szocialista ország női és férficsapata mérte össze tudását. A 20 fős magyar vá­logatottban két salgótarjáni sportoló is helyet kapott: Gal­bács Judit a többszörös sífu­tó bajnok és Horváth János az ismert biatlonista. A csa­pat edzője az ismert salgó­tarjáni szakember Vadas Ist­ván volt. A verseny szép magyar si­kert hozott, az idén először sikerült a versenyek történe­tében két dobogós helyet „el­csípni”. A női 400 méteres akadályfutásban a Szovjet­unió csapata mögött a Gal- bács Judit, Sutus Andrea (Csongrádi, Fábián Anna (Bé­kés) összeállítású magyar trió a második helyet szerezte meg. Sikerült a lányoknak dobogóra kerülni a párbaj lö­vészetben is, ahol Bulgária és a Szovjetunió mellett a Galbács, Fábián, Szabó Éva (Hajdú) összeállítású csapat léphetett dobogóra, megelőz­Galbács Judit ve az erős csapatta) felálló házigazdákat es a tavalyi győztes NDK gárdáját. A fiúk közül az ifjúsági csapat akadályfutásban és te­repfutásban egyaránt negye­dik helyet szerzett, míg a ju­niorok akadályfutáísban ötö­dik helyen végeztek. A terep­futásban egyéni versenyt is rendeztek, és itt is dereka­san helytállt a két salgótar­jáni válogatott. A 24 fős me­zőnyben Galbács Judit 13., Horváth János pedig az elő­kelő 6. helyen végzett. A csa­pat edzője Vadas István nyi­latkozott a versenyről: — Folytattuk a szép hagyo­mányt, mert Papp Zoltán (3.), Buborék József (2.) és az if­júsági csapatnak éppen Sal­gótarjánban akadályfutásban kivívott első helye után több előkelő helyezés mellett le­ánycsapatunk érmekkel tért haza. A helyezések értékét növeli, hogy nálunk az össze­tett honvédelmi versenyeket tömegsportként jegyzik, míg a szomszédos szocialista or­szágokban a többi sportágak­kal egyenrangúan rangsorol­ják. Így évenként tulajdon­képpen kitűnő szakemberek által felkészített „profikkal” keli megküzdenünk, s bizony a helytállás érdekében nem kis gondot jelent a magyar csapat összeállítása. Az utób­bi években arra törekedtünk, hogy olyan atlétákból, biat­lonistákból állítsuk össze a válogatottat, akiknek verseny- rutinjuk van és sportáguk­ban „jegyzik” őket. Ez a terv most is jónak bizonyult, hi­szen az említett női csapat évek óta együtt van. Kitűnő­en éreztük magunkat Torol- csányban és csak dicsérni tu­dom a rendezőket, a SVA« ZARM aktivistáit. Jövőre Len­gyelországban, Szczeczinben kerül sor a Testvériség—Barát­ság versenysorozatra. (sz. 1.) Nem lesz tartalékos a Videoton Munka és művelődés Sportversenyek Szécsényben A „Munka és művelődés” mozgalom jelen időszaka a felkészülés jegyében telik. A szécsényi körzetben működő „alközpont”, mely a különbö­ző aktivizáló ajánlásokat, programokat teszi közzé, most a szabadidős sportversenyekre mozgósít. A tervek szerint szeptember 8-án tömegsport­napra kerül sor, amelyen a mozgalomban benevezett szo­cialista brigádok, és. más kol­lektívák tagjai vésznek részt. Atlétikai versenyszámokban, labdajátékokban vetélkedhet­nék, sor kerül családi váltó- futásra is. Gondoltak a teke sportágat kedvelőkre is, részük­re külön versenyt rendeznek. A 10 km hosszú őszi,, gyalog­túrára október 20-án kerül sor. A brigádoknak külön ja­vasolják, hogy a megyében sorra kerülő nemzetközi sport- eseményeket vegyék számítás­ba a briigódkiirándülások, tú­rák során, és kollektíván te­kintsék meg azokat. A nyári nemzetközi totóku- pában pontveszteség nélkül álló Videoton szombaton ide­genben a svéd IFK Göteborg ellen játszik. A székesfehér­vári együttes játékosai közül Dísztl P., Csuhay, Disztl L. és Csongrádi is elutazott a labdarúgó-válogatottal az NSZK-beM edzőtáborozásra. Ennek ellenére nem lesz tar­talékos a Videoton a Göte­borg ellen. — Mezey György szövetségi 'kapitány segített rajtunk — mondotta Kovács Ferenc, a Videoton vezető edzője. — A válogatott és a Videoton kö­zött úgy érezzük, nagyon jó a kapcsolat, s ez kitűnik a szövetségi kapitány intézke­déséből is, miszerint váloga­tott játékosaink pénteken Stuttgartból átutazhatnak Gö­teborgba, szombaton játsz­hatnak, majd vasárnap visz- szatémek a VB-selejtezőkre készülő együttes edzőtáborá­ba. Kovács Ferenc elmond táj hogy a július 21-4, Székesfe­hérvárott sorra kerülő Linzer ASK elleni találkozón a vá­logatott játékosok nélkül sze­repelnek, míg augusztus 4-ére a Vitkovice elleni, idegenbeli nyári nemzetközi kupamér­kőzésre már' ismét rendelke­zésre állnak válogatottjaik. (MTI) TEKE öregfiúk versenye Szombat délelőtt 9 órakor után pályacserével. Egyenlő a Somoskőújfalui kettes au- eredmény esetén a második tomata pályán 50 éven felüli, 15 tarolás dönt. Az első há- volt tekézők számára rendez rom helyezett érmet, okleve- versenyt a Nógrád megyei let és tiszteletdíjat kap. Az szakszövetség. Az egyéni küz- utazás és az étkezés költségeit delmekben résztvevők 60 ve- is a rendezők fedezik. Bene- gyes gurítást teljesítenek, 30 vezni a helyszínen lehet. — Régebben, ha mozgás- sérült gyereket láttam, csak sajnáltam és tehetetlenül fi­gyeltem a botladozását. A salgótarjáni kisegítő iskolá­ban nevelőként tanultam meg, hogy nem elég sajnálni őket, hanem tenni is kell értük! Kemény, kitartó munkával fejleszteni lehet képességeiket. Hogy hogyan? Ezt valójában most tanulom. Az idén vé­geztem el a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán a má­sodik évet. Szomatopedagógiai szakot választottam. Ha vég­zek. a speciális ismeretek bir­tokában tudatosabban, szak­szó •Tbben foglalkozhatom majd. a sérült gyerekekkel. (Véqh Miklósné 35 éves, óvodás korú kisfia van. Békéscsabán kezdett atle­tizálni, az országos közép- iskolai bajnokság után utánpótlás-válogatott ke­rettag lett. Érettségit kö­vetően jelentkezett a Test­nevelési Főiskolára, köz­ben természetesen spor­tolt tovább...) — Mindig szerettem futni, versenyezni és persze győzni. Nagyon sokat adott nekem a sport. Azért jelentkeztem az edzői szakra, hogy mindezt továbbadjam, visszaadjam másoknak, megismertessem azokkal a gyerekekkel a sport­szerű mozgás örömét, akik most olyan korúak, mint amilyen év voltam az 'első pályára lépésem idején Hosz- szú éveken át mindent meg­tettem, hogy sikerüljön ma­Mozgós =» élet „Nem elég sajnálni őket, tenni is kell értük!" gas szinten összeegyeztetni a tanulást és a sportolást. Sok­szor este 8 óra is volt mire végeztem. És utána még csa­ládlátogatásra mentem, hogy a szülők engedjék el gyerekü­ket a hétvégi versenyre. (Néhány évig meg lehet ezt csinálni, ha az ember egyedülálló. A dolgok rendje azonban az, hogy a nők férjhez mennek, gyereket szülnek; utána már szinte lehetetlen azo­nos szinten folytatni a versenyzést. Ez alól Végh- ne sem lehetett kivétel...) — Az Utóbbi esztendőkben már csak testnevelőként dol­gozom. Az edző dolga vala­mivel kötetlenebb, nagyobb az önállósága, de a felelőssége sem csekély. Az iskolában köt a tanterv, a 45 perces órák, a helybeli lehetőségek. A Testnevelési Főiskolán az egészséges izom fejlesztését, a tehetséges sportolók ver­senyre való felkészítését ta- . nultuk. A kisegítő iskolában viszont ügyetlen mozgású, ge- rincferdüléses gyerekekkel dolgozom. Az ő testi nevelé­sük speciális módszereket igényel. Amikor idekerültem, jelentkeztem a Gyógypedagó­giai Tanárképzőbe. Ez szinte egy másik vadonatúj szakma. (A tankönyvekkel, a tan­intézményekkel sokszor az a baj, hogy a valóságos, gyakorlati élet helyett va­lamiféle ideált tanítanak. És még jó, ha nem több éves késéssel! Az ember elvégzi az iskolát, levizsgá­zik, kilép a kapun és a hétköznapokon sokszor ezészen mást tapasztal, mint amire oktatták.) — Nem könnyű a tananya­got a valós helyzettel ösz- szeegyeztetni. Az igaz, hogy ezekben a sérült gyerekekben is óriási, szinte fékezhetetlen mozgásigény van, alig várjak a testnevelésórákat. De, ha rossz idő van, nem mehetünk ki az udvarra, tornatermünk meg nincs, hát képtelenség lekötni őket a szűk oszályte- remben kellően megmozgatni mindnyájukat. Ráadásul a sérült izomcsoportok külön­bözőek náluk, és vannak többszörösen egészségkároso­dottak is köztük. Nem lehet ilyenkor a fél osztályt fél­reültetni, amíg a többiekkel dolgozom, mert ez nekik holtidő lenne, nem győznék kivárni, míg rájuk kerül a sor. (Gyakran hallani olyan esetről, hogy a szülök el­tiltják a sportolástól gyez reküket, ht tanulmányi eredményükkel, magatar­tásukkal baj van szerintük. Pedig legtöbbször csak át­meneti visszaesésekről van szó, márpedig a felnőttek sem dolgoznak mindig azonos színvonalon. Ha egy gyereket Szárnak a mozgás lehetőségétől, biz­tos, hogy még nehezebb lesz vele bírni.) — Sokkal könnyebb a testnevelésóra után tanulásra fogni a srácokat, hogyha előt­te jól kimozogták magukat, kellemesen elfáradtak. A ma­gatartási problémás gyerekek is megnyugszanak ettől. Csak az a baj, hogy minden torna­szerünk elfér egyetlen kétaj­tós szekrényben, ráadásul az órák után nem tudnak hol zuhanyozni a kisdi­ákjaink. Egy mosdókagy­ló csappal, a folyoson ehhez nem elég. Ezek a fiúk, lányok többszörösen is hát­rányos helyzetűek, de még olyan tanulási feltételeik sincsenek, mint a rendes ál­talános iskolákban. Minden körülmények között meg kell találni a módját a körülmé­nyeik javításának, hiszen sokkal több esélyük lenne amúgy a normális hétköznapi életba» való beilleszkedésre, a fizikai erősödésre, a nehézsé­geik elviselésére, a helyük megtalálására a világban. Nemrégiben ért véget az Egyesült Államokban a mozgássérültek Fáklya világjátékainak verseny­sorozata. A nemzetközi sajtón keresztül is hirt adtak magukról ezek a tö­rekvő, nagyszerű emberek az egészségeseknek: íme, mi is akarunk, tudunk spor­tolni, küzdeni a pályán és az életben!) — Előfordult, hogy bejött hozzám egy szülő: ne tornáz­tassam a gyerekét, mert olyan csípőelváltozása van, hogy fájdalmakat okoz neki a fu­tás. Lehet, hogy valóban fáj neki, mondtam, de annyira szeret mozogni, futni, hogy képtelenség visszatartani. Ál­lítom, minden ilyen gyerek­nél el lehet érni valami kis eredményt. Nem sportcsú­csokra gondolok, de megsze­rettetni velük a mozgást, egy kis biztonságot, fizikai örö­met nyújtani neki. Ismerni kell mindegyiknek a problé­máját, és aszerint foglalkozni veie. Tele vannak gátlásokkal, de ha kicsit is sikerül felol­dani, persze kitartó munká­val, az mindkettőnknek öröm. A sikerélmény pedig úgy kell nekik, mint egy falat kenyér: ez a fejlődésük mozgatórugó­ja. Rettenetesen érzékenyek és hihetetlenül hálásak tud­nak lenni ezek a gyerekek. (Sok munkával kevés eredmény? Érdekes. Ez manapság mintha nem tar­tozna a vonzó arányok so­rába. Ügy is lehetne fo­galmazni: gazdaságtalan, nem kifizetődő. Lehetséges volna napjainkban hogy valaki ezt tartsa normális­nak, korszerűnek —, sót életcéljának?) — Soha nem gondolták ró­lam az ismerőseim, hogy ilyen pályát fogok választani. Amikor elkezdtem sérült gye­rekekkel foglalkozni, magam is azt hittem, nem maradok meg itt sokáig. Borzasztóan sajnáltam ezeket a gyereké- * két. A kollégáim segítettek. Ebben a közösségben megér­tettem, hogy nem sajnálatra van szükségük, hanem felvér- tezettségre, hogy a betegsé­gükkel tanuljanak meg együtt élni. A siker, az öröm, az elégedettség sőt a boldogság számukra sem ismeretlen ér­zés. Ha valamivel hozzá tu­dok járulni, hogy eljussanak idáig, már nem dolgoztam hiába... Kovács Erzsébet NOORAD - 1984, július 13., péntek J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom