Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)

1984-07-05 / 156. szám

Egy szakedző mestersége Beszélgetés Verebes Józseffel Újsághír: A győri Rába ETO labdarúgóinak edzője, Verebes József újabb kétéves szerződést kötött egyesületé­vel Mezítlábas kólyökként akár az istenekre, úgy nézett föl a Fradi-pálya futballcsillaga- ira .. Ma elegáns Adidas me­legítőt visel, Multifiltert szív, s nem kéri ki magának a „mester” megszólítást, jólle­het a Rábával szerzett két bajnoki aranyért nem kapott mesteredzői címet, „csupán” Pro Űrbe Győr-díjat. Verebes József (43 éves) öt esztende­je szakedző. — Nem egészen három éve került a Videotontól az ak­koriban vergődő Rábához, ön szerint is csodát művelt a gépgyári gárdával? — A csoda emlegetése ta­lán túlzás, bár ha azt ve­szem. hogy a felszabadulás óta egyetlen vidéki csapat sem nyert rajtunk kívül tel­jes értékű magyar bajnoksá­got. .. Ráadásul egymás után kétszer, igazán látványos fut­ballal, gólzáporral és teljesen új játékmóddal, akkor talán érthető, hogy győri csodát emlegetnek. — A holland stílus megho­nosítása lenne az új módi? Ne­tán több vagy más? — Valóban, az ő játékfel­fogásukat akartam adaptálni. De ennek sikeréhez azt az improvizációs készséget is ki kellett hozni a Győrből, ami szerintem egyedül a brazilok­ban van meg rajtunk, magya­rokon kívül. — Kell tehát egy okos szisztéma, hozzá egy jó ed­ző, meg igyekvő és jóképes­ségű játékosok. De mi kell még? — Az összes olyan anyagi, erkölcsi és szociális feltétel, ami egy csapat számára le­hetővé teszi: az NB X-ben tudjon futballozni. — önnek mennyire szabad « keze? Mennyire ura a pénz­nek, hatalomnak? — Abszolút ura vaggyok. — Ez mit jelent forintokra váltva? — Egy nagy félreértést kell tisztázni. A Győr kétszer nyert magyar bajnokságot egymillió forint gyári célpré­miumért. És ezt húsz felé kellett elosztani. Más csapato­kéhoz képest nevetséges ősz- szeg. TÁJFUTÁS Nógrádi siker az ODOT-on nyokat figyelve is. Több ma­gyar edző lényegesen többet keres nálam. Nem beszélve azokról, akik itt NB I-es kis- pad közelébe sem kerülhet­nek, ám kijutnak külföldre, például az arabokhoz, az én ötszörös jövedelmemért. — A második bajnoki cím után nagy alkudozásba kez­dett a Rába vezetőivel. Mek­kora volt a tét? — ... nem tudtunk meg­egyezni. De mivel olyan jó volt a csapat és a köztem levő .viszony, égy évvel megtol­dottam a szerződésemet. — Igaz-e, hogy akár a kút­ba is képes beugrasztani a játékosait? — Pócziktól hallottam ilyes­mit: „ha te azt mondod, hogy neki kell menni a fal­nak, akkor nekimegyek, mert meggyőződésem ez is a - mi ügyünket viszi előre!” Hát persze! Ezek nem buta embe­rek. Valakik lettek, anyagi­lag és erkölcsileg megerősöd­tek. Miért ne vállalnák az ezzel járó kemény munkát? — Hogyan büntet, mivel fanatizál? — Alapvető módszerem a meggyőzés. Értelemre, érze­lemre próbálok hatni. Persze, volt olyan győztes meccsünk is, amely után háromezer fo­rinttal megbüntettem Póczi- kot, mert negyedóráig nem azt játszotta amit kellett. A megkomponált elképzelést maradéktalanul teljesíteni kell. — Ez nemigen sikerül mostanában! Mintha kipuk­kadni látszana a győri együt­tes. .. — Ez a csapat nem tud ki­pukkadni, bár tény, hogy nem lett bajnoki mesterhár­masunk. Az ominózus Hon­véd-meccs után vált bizonyos­sá: nem tudunk az élre ke­rülni. Elértük azért a dobo­gót, hiszen a nemzetközi sze­replés jogát ki kellett harcol­nunk. Én ugyan maximalista vagyok, de tudomásul kell venni: edzőnek, egyesületi ve­zetőnek az a legfontosabb fel­adata, hogy csapatát azon a szinten tartsa, amely nélkü­lözhetetlen a nemzetközi po­rondhoz. — Csökkent-e a tekintélye a Rába partján? — Én már megtanultam, — Nem tudom, miért kel- hogy ebben az országban lett volna csökkennie. A pénzről nem lehet beszélni. A második hely miatt? Minden­lényeg, hogy teljesen elége- esetre borzasztó ez az év Egy detlen vagyok, a honi viszo- példátlanul rossz felkészülés­sel kezdődött, azt meg egy olyan sérülési hullám követ­te, amilyenhez foghatóra nem is emlékszem. Mégis, szépen kezdődött a tavasz, de jött a Honvéd, s megszakadt a há­rom éve tartó hazai veret­lenségi sorozatunk. Bár elke­seredtünk. mégis büszkén jöt­tünk ki belőle. Azt a mécs­esét kivették a kezünkből. Visszanéztük videón: két tel­jesen szabáiyos gólunkat nem adta meg a bíró. De hagy­juk! Örülök, hogy túl vagyok rajta. Négy napig én sem tud­tam megemészteni. — Ezt követően, két baj­noki meccsen miért nem ül­hetett a kispadra? — Mert eltiltottak. A játék­vezetőknek ugyanis a követ­kezőket mondtam a Honvéd­meccs után: „szégyellem, hogy valaha az edzőtök voltam...” Mivel a bírók trénere voltam a főiskolás éveim alatt. — Milyen a viszonya az edzőkollégákkal? A szövet­ségi kapitánnyal? — Egyikkel sem járok ösz­sze. Mezey nemrég Győrbe látogatott, sok kérdést tisz­táztunk, harmonikusnak mondható a kapcsolatunk. Sőt, Gyuri továbbment, sze­rinte ideális a nexus. — Mi a véleménye, labda­rúgásunk miért tart ott, ahol? — Ez bonyolult probléma. Labdarúgásunk szervezeti fel­építésétől, a valóban teljesít­mény szerinti differenciálá­son át, az átigazolási szabá­lyokig, sok minden beletar­tozik. Röviden nem is lehet a gondokat megfogalmazni. — Pedig Verebes nem arról nevezetes, hogy véka alá rejti a véleményét. A siker­embernek az ellensége több-e vagy a barátja? — Beszélik, hogy sok az irigyem, ellenségekről nem tudok. De van sok kedves barátom is, Győrben. — Nyáron lejárt a szerző­dése. Miért maradt a Rábá­nál? — A legszívesebben én is külföldre mentem volna. Elég sok profiklub látna örömmel, de a megállapodás nemcsak a szerződni kívánó felek szándékain múlik. Eördögh Bertalan Június utolsó napjaiban, mint ezt már lapunk koráb­ban hírül adta, Salgótarján adott otthont az országjáró diákok országos találkozó­jának. A sűrű program első versenyeként a tájfutás küz­delmeire került sor. A Sal- gó környéki terepnek 1306 (!) versenyző vágott neki; ennyi induló tájfutóversenyen az idén még nem volt Magyar- országon. Az ODOT történeté­ben Zentai L. 'és Géczi E. után újabb győztest ünnepel­hettek a nógrádiak Erdélyi Gyula (MÁG-MEDOSZ SE, Pásztó) személyében, aki a 211. ISZI végzős szakmunkás- tanulója. A győztesek és a nógrádiak eredményei, férfiak; 17 B (táv. 6495 m, 47 induló): Er­délyi Gyula (Nógrád) 56.35, ... 4. Kovalcsik I. 58.03, ... 13. Kovács G. (mindkettő Nóg­rád) 65.41 perc. 17 D (5325/178): Füreder K. (Borsod) 40.43, ... 7. Nádas A. (Nóg­rád) 51.17 perc. 15 B (4445/39): Zagyi R. (Szolnok) 37.48, ... 4. Kovács P. 45,59, ... 11. Vastag G. (mindkettő Nógrád) 51.58 perc. 15 D (3945/145): Kolyvek L. (Bor­sod) 28.53, ... 5. Bokros Cs.' (Nógrád) 36.20 perc. Kísérője (3735/26): Horváth J. (Komá­rom) 24.48, ... 6. Kovács F. (Nógrád) 32.28 perc. Nők, 17 B (4545/32): Juhász J. (Vas) 40.42, ... 4. Nagy J. 50.03. ... 20. Dudás Sz. (mind­kettő Nógrád) 90.32 perc. 15 B (3825/31): Gesots B. (Vas) 33.53, ... 4. Reguiy A. 42,41, ... 7. Varga E. (mindkettő Nógrád) 53.23 perc. Az összesített pontversenyt Borsod megye nyerte, a nóg­rádiak az előkelő 3—4. helyen végeztek holtversenyben Szolnok megyével. Z. J. Elkészült az új csoportbeosztás Az MLSZ területi bizottsága keddi értekezletén elkészítet­te a területi bajnokság hat csoportjának beosztását. Mátra-csoport (16 csapat): H. Pápp J. SE, St. Síküveg­gyár, Bélapátfalva, Hatvan, Borsodi Volán, Gyöngyös, Edelény, Borsodnádasd, Nagy- bátony, Recsk, Sajóbábony, BKV Előre, Ganz-MÁVAG, Romhány, Füzesabony, Mis­kolci VSC. Dráva-csoport (16): Kapos­vár, Mohács, Siklós, Bonyhád, Komló, Nagyatád, Kisdorog, iMázaszászvár, Szigetvár, Sely- lye, Boly, Pécsi VSK, H. Tán­csics SE, Csurgó^ Űjpétre, Palks. Tisza-csoport (16): Jászbe­rény, Olefin SC, Hajdúbö­szörmény, Rákócziiéivá, Deb­receni Universitas, Püspökla­dány, Balmazújváros, Raka- maz, Mátészalka, Kisvárda, Baktalórántháza, Jászkísér, Karcag, Hajdú Vasas, H. Asz­talos SE, H. Szabó L. SE. Körös-csoport (16): Délép SC, Gyula, Békés, Orosháza, Lajosmizse, Szarvas, Szegedi Dózsa, Kecskeméti SC, H. Kun Béla SE, Szegedi VSE, Nagyszénás, Martfű, Kecske­méti TE, Miske, Makó, Bé­késcsabai Agyagipar. Bakony-csoport (18): Saba­ria, Ajkai Bányász, H. Katona SE, Zirc-Dudar, Ajkai Alu­mínium, Motim. TE, Győri Dó­zsa, Fűzfő, Kapuvár, Sárvár, Péti MTE, Soproni Postás, MÁV DAC, Szentgotthárd, Győri Elektromos, Nagykani­zsai Volán Dózsa, Pápai Va­sas, Bábolna. , Duna-csoport (18): Orosz­lány, Ráckeve, Dorog, Építők SC, Dömsöd, Budafok, Érd, Esztergom, Pénzügyőr, Vasas Ikarus, H. Rákóczi SE, Nyer­gesújfalu, Kossuth KÉSE, H. Szondi SE, Göd, III. kér. TTVE, BVSC, H. Bem SE. A bajnokság mind a hat csoportban augusztus 19-én kezdődik. Hollandia nyerte a „nosztalgia-visszavágói" Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti: Alighanem csak a hideg, esős időjárásnak . tulajdonít­ható, hogy a vártnál jóval kevesebb (kb. 25 000) néző volt kíváncsi kedden este a müncheni olimpiai stadion­ban arra a mérkőzésre, ame­lyen az NSZK a holland vá­logatottat látta vendégül. Ér­dekessége volt a találkozó­nak, hogy mindkét csapat ugyanabban az összeállítás­ban lépett pályára, mint 1974. július 7-én, az emlékezetes labdarúgó-világbajnoki dön­tőn. (Egyedül Neeskens hi­ányzott, repülőgépe a viha­ros időjárás miatt nem érke­zett meg Amerikából.) A meccset ugyanaz az angol játékvezető (Taylor) dirigálta, aki tíz évvel ezelőtt fújta a sípot. . A hollandok kezdtek job­ban, s a 38. percben van Hanegem baloldali beadását Cruyff lekezelte, s három lé­pés után középről élesen, mintegy 19 méterről a bal alsó sarokba helyezte a lab­dát, s ezzel beállította az 1—0-ás végeredményt. A második félidőben a hollandok ugyanabba a hibá­ba estek, mint tíz évvel ez­előtt: vezetésük birtokában feladták addigi támadó já­tékstílusukat, s beálltak vé­dekezni. A nyugatnémetek vi­szont sokkal elszántabban ve­tették magukat a küzdelem­be, de lövéseik nem voltak elég pontosak, s a holland „portás” biztos kézzel hárí­tott. A mérkőzés bevételét a rendezők az NSZK labdaru­gó-szövetsége ifjúsági alapjá­nak, illetve a Franz Beeken- bauer (testi fogyatékos gye­rekek támogatását célzó) ala­pítvány javára ajánlották fel. Valamennyi játékos ingyen lépett pályára, a szövetség csupán útiköltségüket térítet­te meg. Az összeállítások a követ­kezők voltak: Hollandia: Jongbloed (Schrij- vers 46. p.) — Rijsbergen, Krol, Haan, Suurbier — Jan­sen, van Hanegem (R. van de Kerkhof 46. p.), De Jong — Rep (Wildbret 50. p.), Cruyff, Rensenbrink (Geels 74. p.) NSZK: Maier — Vogts, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner — Bonhof (H. Kre- mers 63. p.), Overath — Gra­bowski (Herzog 75. p.), Hoe- ness, Müller (Netzer 46. p.), Hölzen'bein. — Hogyan osztotta el? I — Elvem a differenciálás. Póczik volt a legjobb, az ő összes jövedelme 350 ezer fo­rintot tett ki egy évben. Nem tartom különösen soknak, s azt sem tudom, hogy mekko­ra adót fizetett ezért. A ki­egészítő játékosok nyilván ke­vesebbet keresnek. A pénz nélkülözhetetlen ebben a já­tékban. A futball végül is megélhetési forma. A teljesít­ményt, amely egyenes arány­ban áll a nézők számával, meg kell fizetni, akár a színé­szeknél. — Es önt megfizetik? — Engem nem. — A jelenlegi jövedelmé­nek hányszorosát tartaná re­álisnak? „Amikor én még kissrác voltam..." Újabb atlétikai világcsúcs Kirobbanó formában szere­pelnek idén az atléták: ked­den este az írországi Cork- ban rendezett versenyen a szovjet Jurij Szedih már az évad 15. világrekordját állí­totta, fel! A 29 éves kétsze­res olimpiai bajnok sportoló a kalapácsvetésben fantasz­tikus, 86,34 méteres ered­ményt ért el, s ezzel több mint 2 méterrel megiavította honfitársa, Szergej Litvinov 1983. június 21. óta fennálló csúcsát. (MTI) SZEGEDEN születtem, a család egyetlen gyermekeként, de kicsi koromtól Nagyvára­don éltem és itt is nőttem fel. Bár inkább így fogalmaznék: nem egyszerűen ebben a vá­rosban kezdtem el tipegni, cseperedni, nőni, hanem a hí­res-nevezetes NAC-pálya mel­lett, sőt, annak tőszomszédsá­gában. Miért hangsúlyozom ezt? Azért, mert jártányi ko­rom óta futballoztam, és ez a sport volt az, ami nagy sze­repet játszott egész életem so­rán. Néha még — bár kissé már öregfiúsan — ma is. Foci! Ügy ejtettük ki ezt a szót, mint a vágyak neto­vább'át, s nemcsak beszél­tünk róla, hanem űztük is. Két nagycsapat volt akkori­ban a városban. Az egyik az azóta is oly sokat emlegetett, nagy játékosokat szárnyra bo­csátó Nagyváradi Atlétikai Club, a másik pedig a Törek­vés. De mellettük még annyi fiatal rúgta a labdát, hogy meg sem tudtuk számolni. Minden térnek és utcának volt kölyökcsapata; szabályos bajnokságot játszottunk, igazi felszerelésben — nagy szó volt ez akkoriban — és saját pályákon! És ezek a pályák sem akármilyen rissz-rossz városszéli telkek, grundok voltak: az utcák tehetősebb lakói finanszírozták a „srác­csapatokat”, a gazdagabbak pedig komoly küzdőteret épí­tettek nekik. Némelyiken sza­bályos nézőtér is volt! Mi nagyon jól játszottunk, olyannyira, hogy a Törekvés kiöregedett kölyökcsapatának utóda lettünk. Akkor már, si­keres játékom alapján, a ka­pitányi tisztségig vittem és hamarosan átkerültem az ifi­be, majd a felnőttcsapatba. A nagyváradi lapok sporthí­reiben ekkoriban írták le elő­ször — majd később mind gyakrabban — a nevemet. Il­letve: az álnevemet. Tudniil­lik, az igazin nem játszhat­tam. Ennek, persze, története van. A nagyváradi tudós tanár urak ugyanis előírták, szigo­rú rendtartásban rögzítették, hogy diák egyesületben nem sportolhat, csak az iskola ke­retein belül. És aki ezt meg­szegte, azt rövid úton eltaná­csolták a „betűszagú falak” közül. Mondom, akkoriban már jó nevű játékos voltam, és hogy a futball is marad­jon, meg a kicsapás veszélyét is elkerüljem — kitaláltam egy álnevet. A Sanyiból Anyi lett — és vezetéknév. Min­denki így ismert. Szüleim ál­mukban sem mertek arra gondolni, hogy a Törekvés üd­vöskéje az ő egyszem gyere­kük. Később azonban, sajnos, mégis fény derült a „névjá­tékra”. Földszintes házban laktunk a NAC-pálya mellett — a sors Iróniája: soha nem drukkoltam a NAC-nak — s az egyik nyári vasárnapén, éppen befejeztük az ebédet, amikor barátom bekiáltott az ablakon: „Anyi! Gyere mára pályára!” Szüleim először el­hűltek, de aztán apám — ma­ga is sportember volt — el­ment a tornatanáromhoz és megkérte, segítsen az ügyem elrendezésében. A segítségből kisebb iskolareform lett: ettől kezdve eltörölték a rendtartás azon pontját, hogy diák nem játszhat egyesületben. Ezzel — talán mondanom sem kell — még népszerűbb lettem a vá­ros ifjainak-lányainak szemé­ben. Lelkes Törekvés-drukker vol­tam. Hogyan lettem mégis, mert az vagyok, s már az is maradok, függetlenül a csa­lódásoktól — MTK-s? Tizen­három éves lehettem, amikor föllátogattunk Pestre, a roko­nokhoz. ízig-vérig fradista nagybátyám kivitt az FTC— MTK örökrangadóra. Ekkor láttam Orth Györgyöt először futballozni. Körülöttem min­denki a zöld-fehéreknek szur­kolt, de akkor én, most sem tudom miért, elhatároztam: csak azért is az ellenfelet biz­tatom. Megtettem. Nem néztek rám jó szemmel, de azóta is hűségesen kitartok az MTK mellett. Szóval, foci volt, sok-sok fo­ci. Egy-egy hét végén néha három meccset is lejátszottam — felnőttcsapatokban... Mi­lyen kitüntetés volt ez akkor! Minden szabad percemet a sportnak szántam, s így elér­tem azt, hogy tizenhárom éves koromtól negyvenháromig ak­tív játékos voltam. Nem aka­rok dicsekedni, de nem is rossz... Harmincnyolc éves fejjel harminc bajnoki mérJ kőzésen hatvannégy gólt lőt­tem! A sport mellett még egy szenvedélyem volt: a2 írás. Gimnazista koromban jelentek meg első cikkeim Ady volt újságjában, a Nagyváradi Naplóban, sőt, néhány év múlva, itt lettem ingyenes gyakornok is. Tizennyolc éve­sen álltam életem nagy di­lemmája előtt. Az történt ugyanis, hogy Barátky, az MTK válogatott játékosa „mellesleg” régi barátom, Nagyváradról került a kék­fehérekhez felkeresett és megkérdezte, nem lenne-e kedvem náluk játszani'? Ugyanekkor jött el hozzám Krüger Károly is, a NAC inr 1 tézője — szintén hasonló ügyben. Döntenem kellett: futballista legyek, vagy újság­író? Az utóbbinál maradtam és beiratkoztam Pestre, a Műegyetemre — agrármérnök­nek. Szóval, így volt: foci? Nem: újságírás. Újságírás? Nem: agrármérnök. Agrármérnök? Nem: mégis újságírás! ILYEN ellentmondásos éle­tem volt nekem, ami talán már akkor kezdődött, amikor kissrác koromban a szomszé­dos NAC-pálya helyett a vá­ros másik végébe mentem, a Törekvéshez... • (Elmohdta: Barcs Sándor, a Magyar Távirati Iroda nyu­galmazott vezérigazgatója.) k- &y. .r NCGRÁD - 1984. július 5., csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom