Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)
1984-07-22 / 171. szám
f Apu! Vegyél nekem papagájt. — BP NŐGRÁD Kisszövetkezet! Több új partnerkapcsolat útján és saját kínálatának bővítésével is egyre magabiztosabban állja meg helyét a piaci versenyben a Salgótarjáni Faipari és Szolgáltató Kisszövetkezet. Az elmúlt év áprilisában alakult kisszövetkezet a faipar technikai színvonalának javítására, a furnérozási technológia és a felületkezelés elvégzésére gépeket vásárolt, melyeket az idei harmadik negyedévben állít csatasorba. A kisszövetkezet eddig egy ózdi partnerével íurnéroztatott, a kooperáció azonban nem hatott előnyösen a munkák befejezési határidejére, s jelentős költségtöbbletet is okozott. A beruházás megvalósításával nem csak saját szükségleteit tudja kielégíteni a kisszövetkezet, hanem a hasonló profilú szövetkezetek igényeit is teljesíti. Az anyagkezelés színvonalának emelésére megoldották a fenyő- és lombos fűrészáru gyorsított, természetes szárítását. A kisszövetkezet termelésének csaknem felét belsőépítészeti munkák teszik ki, ilyen célra pedig csak száraz alapanyag használható fel. Szárított faanyag beszerzésére alig kínál alkalmat a piac, a száríttatás pedig rendkívül költséges. Ezért határoztak úgy a kisszövetkezetben, hogy a ventH- látoros gyorsított szárítási módszert, vezetik be. Ez az eljárás kiválóan megfelel a céloknak, ugyanakkor bevezetésének költsége nem haladja meg a százezer forintot. Naptár 1984- július 22., vasárnap. Magdolna napja. A Nap kel 5.10 — nyugszik 20.30 órakor. A Hold kel 0.39 — nyugszik 14.41 órakor. * 1984. július 23., hétfő- Lenke napja. A Nap kel 5-11 — nyugszik 20.29 órakor. A Hold kel — — nyugszik 15.21 órakor. Hazai bébielem A másfél voltos bébielemek hazai gyártására rendezkedtek be az Akkumulátor és Száraz- eiemgyfrban. Az előállításukhoz szükséges angol berendezést a Belkereskedelmi Minisztérium anyagi segítségével már megvásárolták. Jelenleg a gyártás előkészítésén dolgoznak a gyár szakemberei. A tervek szerint évente nyolcmillió másfél voltos bébielemet hoznak forgalomba. Az új termék bevezetésével egyidejűleg korszerűsítik az ugyancsak másfél voltos góli- atelemek gyártását: a jövőben az eddigieknél jobb minőségben készülnek. A mostani papírház helyett fémbe burkolják az elemeket. Ettől nem csa'k tetszetősebb lesz a termék, hanem a jobb csomagolás eredményeként az elöregedett elemből nem folyhat ki az elektrolit, ami a mostani góliáttal még sokszor előfordul. A jobb minőségű elemek a zseblámpák mellett a magnók és más készülékek működtetéséhez is használhatók lesznek. Különben a bébielemöket is fémházzal készítik majd. A másfél voltos góliátele- mekből — amelyek ma még időnként hiányoznak a boltokból — jövőre kielégítik a hazai igényeket. A gyár ezekből mintegy 16 milliót ad át a kereskedelemnek. Nemzetiségek — könyvek ÉTI Zászlódísz A hazánkban élő nemzetiségi lakosság könyvekkel való ellátása kiemelkedően fontos politikai feladat. A kulturális értékek elsajátításának nélkülözhetetlen eszköze a megfelelő könyvállomány. A nemzetiségiek joggal igényelhetik. hogy anyanyelvükön írt könyvekből művelődhessenek, tanulhassanak, szórakozhassanak. E valós igényt felismerve az utóbbi években mennyiségben és minőségben is megerősödött a hazai nemzetiségi nyelvű könyvkiadás. E folyamat természetes eredményeként jelentős publikációs fórumot kapott a magyarországi nemzetiségi értelmiségi réteg, meghatározóan hozzájárulva egyrészt a jelenkori anyanyelvű érték- teremtéshez, másrészt a nemzetiségi azonosságtudat megszilárdításához, elmélyítéséhez. A hazai nemzetiségi könyvkiadás legjavából nyílik kiállítás Rétságon, a nagyközség gi könyvtárban július 23-ári este hat órakor. A kiállítás megnyitójára a 20. országos nemzetiségi fesztivál keretében kerül sor. Az esemény jó alkalmat kínál kiadók és terjesztők, valamint írók és olvasók találkozására, a további lehetőségek és feladatok feltárására. Magyar gyermekkórus Japánban Félidejéhez érkezett a Ma- kus és klasszikus művek, Bar- gyar Rádió és Televízió tők és Kodály, továbbá mai gyermekikórusának japán! magyar szerzők művei, majd vendégszereplése. A sikeres befejezésként japán dalok, tokiói diékkoncertek után az amelyekből már tizenhatot együttes jelenleg vidéki kör- énekel a rádió és televízió úton — most éppen Kiotóban gyermekkórusa. Ami ez utób- — tartózkodik, ezúttal már biakat illeti, a gyerekek ja- sorozatosan felnőttiközönség pán kiejtése sem hagy semmi előtt lép fel. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1909. július 22-én született, és 62 éves korában, 1971-ben halt meg Calgóczi Piroska tanár, a munkásmozgalom kiváló harcosa. Százötvenöt évvel ezelőtt, 1829. július 23-án született Sopronban, és 48 éves korában, 1877-ben halt meg Preysz Mór kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a pasztörizálás magyar úttörője. Melegebb idő Várható időjárás az ország területén ma estig: Nappali gomoly felhő-képződés, legfeljebb helyi zápor várható. A változó irányú szél napközben is csak kissé élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 28 fok között várható. Kettőszázezer forinton felül A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 29. játékhéten 5 találatos . szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 44 fogadónak volt, nyereményük egyenként 222 208 forint. 3 találata 8178 fogadónak volt, nyereményük egyenként 791 forint. A 2 találatos szelvények száma 201 511 darab. ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. (MTI) Barátságtábor Botika Valéria karnagy, a kívánnivalót maga után. Virágpont pában a gránátalma Pécs új mediterrán növénnyel gazdagodott: a gránátalmával. Most van teljes pompájában, a skarlátpiros virágok parázsként izzanak a sötétzöld levelek között. Ez a Földközi-tenger mellékén és Közép-Ázsiában őshonos cserje termi a keleti mesék híres gyümölcsét. A Mecsekalján régen is neveltek egy-egy gránátalmacserjét a napsütötte erkélyeken és teraszokon, a védett fekvésű kertekben és udvarokban, de ezek mindig kuriózumoknak számítottak. Termesztése az utóbbi időben szinte divattá vált, miután rájöttek az emberek, hogy a szubmediterrám kiírná jú városban biztonságosan áittelel a szabadban 1«, sőt virágot és gyümölcsöt hoz a gránátalma. Az idén először már faiskolából is árusították a cserjéit. Becslés szerint Pécsett százötven-kéts;*z helyen díszük ez a különleges növény, mégpedig nem csak magánházaknál. hanem az utcákon és a parkokban, a középületek ás s műemlékek körül is. A fa egzotikus virágaival messziről felhívja magára a figyelmet; ha kedvező lesz a nyári—őszi időjárás, kifejlődnek gyümölcsei is, sőt egyik-másik talán meg is érik. kórus vezetője nagy örömmel Botka Valéria külön kiemel- számott be arról, hogy a te a vendéglátást. A házigaz- gyerekek változatlanul halai- dák mindenütt nagy gondos- más sikerrel szerepelnek, a kodással és szívélyességgel tö- kórus állandóan telt ház előtt rődnek a kórussal. A Magyar koncertezik és eddig egyszer Rádió és Televízió gyermek- sem távozhatott a pódiumról kórusa a hónap végén tér többszöri ráadás nélkül. A vissza Tokióba, ahol műsor változatlan: preklasszi- több fellépés vár rá. Bánkon meg Létszámcsökkenés az ipari szövetkezeteknél Tovább tart Nógrád megye ként 12.6. az építőiparban 2.1, ipari szövetkezeteinél a fog- a szolgáltató ágazatban pedig lalkoztatottak létszámának 8,8 százalékkal nőttek az át- csökkenése: az év első ne- lagkeresetek. gyedében 366 szövetkezeti dolgozó távozott munkahelyéről. Május végére az iparban újabb 22, az építőiparban 53 fővel csökkent a létszám. A létszám fogyását az ipari szövetkezeteknél a termelés növekedése kísérte, így a termelékenység 13 százalékkal javult, a további csökkenés azonban nem ej*y helyen a termelés már elért színvonalát is veszélyezteti. Tetézi a gondot, hogy a létszám apadása igen nagymértékű fluktuációval megy végbe. Az elmúlt évben például a nógrádi ipari szövetkezetek alig több, mint háromezer foglalkoztatottja közül több mint 1200-an léptek be újonnan, s csaknem ugyanennyién távoztak. A szövet-' kezeiből kilépők döntésüket a nagyobb kereset reményével indokolják, feltételezhető viszont ugyanakkor, hogy a szövetkezetbe belépő új dolgozókat is hasonló • motivációk mozgatják. Az ipari szövetkezetek ipari ágazatába* egyébA példa igazolja, hogy elő-! zetes tervek nélkül is lehet nemzetközi barátságtábort létrehozni. Erről a csehszlovák, losonci ZTS gyár dolgozóinak gyermekei és a buda-, pest XX. kerületi Ónodi úti általános iskola Gábor Áron úttörőcsapatának pajtásai győztek meg. A csehszlovák gyermekek az ELZETT Művek szécsényi gyára által szervezett csereüdültetés keretében vesznek részt a bánki táborozáson. A két tábor vezetője Jan- mizsur és Nagy Sándor tanárok „szövetsége” révén és a gyermekek nagy örömére valamennyi program közös. A minap az ELZETT Művek szécsényi gyárába látogattak, ezt követően megtekintették a nagyközség nevezetességeit, majd úticéljuk a balassagyarmati Palóc Múzeum volt. A barátságtábor a jövő hét közepén fejeződik be. őszintén megvallom, nagyon jólesett, amikor Salgótarjánba hazaérve, mindjárt a fellobogózott házak, középületék ötlöttek szemembe. Ez igazán rendes dolog, gondoltam és kissé kihúztam magam a kocsiban. Még szerencse, hogy hazaindulás előtt lemostam az autót, igy mégis csak jobban mulat a zászlódísz- be öltözött megyeszékhely föútján. Mondtam is mellettem ülő feleségemnek, aki erre úgy tett, mintha a távolt kémlelné, csak egy kicsit mozgatta kezét a homloka előtt. „Nehogy már azt hidd”, mondta. Akkor biztosan a szabadtéri szoborkiállítás miatt, gondoltam magamban, bár úgy emlékeztem tavaly is volt ilyen kiállítás, de nem volt zászlódísz. Óvatosan, nehogy idegenből szakadt tájékozat-' lan hazánkfia látszatát keltsem, megkérdeztem egy-két embert a házunkban, hogy ugyan már mire föl ez a nagy pompa, de emberfia se tudta rá a választ. Legfeljebb találgattak. Volt aki azt mondta, biztosan fellőttek egy magyart is a héten útnak indított szovjet űrhajóval. Amit ugyan kapásból könnyű volt megcáfolni, mert Dzsanibekov se magyar, Szavickaja se. Igen- ám mondta az illető, de Volk az magyarul Farkast jelent. Erre ugyan hirtelen nem tudtam mit mondani, de azt nehezen hiszem el, hogy a mi szeretett Farkas Bertalanunk Igor Volk néven hajózna a világűrben, minden előzetes bejelentés nélkül. Volt azután, aki még ennél is hihetetlenebb mesével állt elő. Azt állította, hogy a kedvezményes tanszervásár miatt — amit a gyermekek bosszantására rendeznek a nyár közepén — van a lobogódísz. Más arra tippelt, mindez azért van, mert végre nálunk is van olyan autósszakiizlet, ahol gumit lehet előjegyeztetni. Korábban ilyen nem volt. Autógumi ugyan volt, ez bezzeg fel sem tűnt senkinek, most mikor félárbócra kéne ereszteni a zászlót, a hiánya miatt lobogtatjuk, hogy legalább felírják a nevünket az igénylők listájára. Teljesen nyilvánvaló, ez is képtelenség, miként az is, hogy valaki azt mondta, annak örülünk, hogy két év után ismét áll a bányaló a salgótarjáni bá- nyamúzeumbán. Söl — ha nem tudnám —• még üveg- búrát is kap, hogy tovább elálljon mint elődje, mert manapság a bányaló is olyan drága, hogy nem telik rá minden évtizedben. Ráadásul a múzeumokból ezt-azt el szoktak időnként tulajdonítani, az azonban 1 biztos, hogy az üvegbúra alól a legelvetemültebb tolvaj sem köti el a kitömött bányalovat.., A zászlódísz rejtélye azonban mégis megoldódott. Mint kiderült, a labdarúgó Ifjúsági Barátság Verseny tiszteletére lobo- góztalták ki az illetékesek a megyeszékhelyet, hogy ezzel is megadják a tiszteletet a részt vevő nemzetek fiainak. Miután imigyen hoppon maradtam, csak azzal vi- gasztalhatom magam, hogy még soha ekkora betűkkel nem jelent meg a Zilahy név az újságban, mint távollétem hetei alatt. A neves iró utolsó éveit bemutató sorozatra gondolok, de hadd jelentsem ki mindjárt — nehogy azt mondják. idegen toliakkal ékeskedem — az illető csupán névrokonom, az időzítés pedig teljességgel a véletlen műve. Ami a szabadság leteltével járó átállást illeti, semmi gondot nem okozott. Főleg, hogy a Bala- ton-parti szúnyogirtás után a megyei lapban is mindjárt azon akadt meg a szemem, hogy „Figyelem, permetezés!” Igaz, itt nem szúnyogokat, hanem a le- véltetveket irtják az éjszakai órákban, de azért mindjárt otthon éreztem magam. Még akkor is, ha a zászlódísz nem nekem szólt... Zilahy Tamás Naponta 300—400 érdeklődő látogatja meg Salgótarjánban a bányamúzeumot. A felvételen: Donyeckböl érkező turisták hallgatják megyénk bányászati történetét — Bencze — — Sörpalackozás Martfűn. Munkához láttak a palackozóüzeni gépei a Martfűn épülő első magyar szövetkezeti sörgyárban, amelyet huszonkilenc gazdálkodó szerv hozott létre. Az NSZK-ból vásárolt berendezéseken Kőbányai extra világos sört, valamint szlovák importsört töltenek óránként harmincezer üvegbe. — Naponta több mint 60 vagon búzát fogadnak a GMV pásztói átvevőhelyén' A termés egy vésze szárítóra kerül, többsége azonban közvetlen betárolásra alkalmas. A vasútállomásról megindultak az exportszállítások is. — Ötezer hektár- A megye hosszú távú meliorációs tervében foglaltak szerint ötezer hektár értékes völgyfe- néki területi vízrendezésre kerül sor. Ezenkívül mintegy 50 ezer hektáron végeznek a nagyüzemekben kémiai talaj- javítást, a termőképesség fokozása érdekében. — Öntözővíz. A hazai mezőgazdasági nagyüzemek — a június végéig beérkezett jelzések szerint — több mint 130 ezer hektáron öntözték meg a földeket. A tavalyihoz képest csaknem egy hónappal korábban kezdték az öntözést. A legelők, a takarmánynövények ellátásán túl a szokásosnál jóval nagyobb területen juttatták mesterséges csapadékhoz a gabonát. Tavaly július elején 103 ezer hektárra terjedt ki az öntözés: az idei többlet mintegy 30 ezer hek- heklár. — Jobb körülmények a* óvodában. Balassagyarmaton az Ifjúság úti 5. számú óvodában új, korszerű foglalkozási termet alakítanak ki a GAMESZ szakemberei, A bővítésre a gyarapodó létszám mellett azért is szükség van, mert a gyerekek egy része korábban meglehetősen mostoha körülmények között vehetett részt az óvodai foglalkozásokonTájékoztató az ikrekről Mint arról korábban már hírt adtunk péntek este Budapesten, az orvostovábbképző intézet szülészeti és nő- gyógyászati klinikáján négyes ikrek — egy leány és három fiú — születtek. A gyermekeket a terhesség 32. hetében császármetszéssel segítette-'», világra az orvosok, a koraszülötteket inkubátorban helyezték el. A klinikától kapott tájékoztatás szerint az ikrek közül a negyedikként napvilágot látott József a gondos ápolás, az orvosok erőfeszítése ellenére légzési elégtelenség miatt szombaton reggel meghalt. A másik három újszülött, Nikolett, Norbert és Tamás állapota a körülményekhez képest kielégítő; ‘ az orvosok bíznak abban, hogy a gyermekeket sikeresen átsegítik az éretlen koraszülöttekre jellemző kezdeti légzészavarokon. NOGRAD, • Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága ti a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztői GGTYAR GYULA. Szerkesztőségi Salgótarján, PalAcs Imre tér l Tetetem io-*77. Főszerkesztő: 11-501. Sportrovati 11-591. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelői kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palóca Imre tér A. CeleTon: 12-549. Telex: 229 1*9, Irányltószám: 9101. Terjeszti: a Maigyár Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél, Előfizetési (KJ ecv hónapra S! forint, negyedévre 102 forint, egy évre Ml forint Előállítja! a Nógrád megyei Nyomdaipar] Vállalat, 1101 Salgótarján, Palóca Imre tér t PL# 06. Felelős rézétől KELEMEN GÁBOR Igazgató. Indexszám! 25 012 HU ISSN 115J-1551 J