Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)
1984-07-21 / 170. szám
-——GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, após, noszal pán 77. érében váratlanul elhunyt. Temetése 1984. július 23-án, hétfőn, IS órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk FODGB DEZSŐ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot vittek, fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD * Ezúton Mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, az 1. az. pártkörzet vezetőségének, tagjainak és mlndaeek- nak, akik szeretett halottunk OBAVECZ ISTVÁN hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek, virággal, koszorúkkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD A Salgótarjáni Autójavító Kisvállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: AUTÓSZERELŐ, KAROSSZÉRIALAKATOS, SZERVIZMUNKÄS, UDVARTAKARÍTÓ. Jelentkezés: Salgótarjáni Autójavító Kisvállalat, Rákóczi út 233 munkaügyi előadónál. A Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat felvesz: baglyasaljai 217. sz. kétszemélyes élelmiszerboltjába, boltvezetőt. Bérezést megegyezés szerint Eladó! — 1 db METRIPONE elektromos gyorsmérleg, mérési súly max. 3 kg 652 — for —‘ 3 típusú, alig használt és — 1 db RAPIDO körszámlapos mérleg, mérési súly max. 500 kg 35—005/006 típusú, használt állapotban. Megegyezés szerint. Szécsény, Palóc-Skála Áruház______^ Fe lvételt hirdetünk az ipari szakmunkásképző intézetben levő 96. sz. üzletünk vezetői helyettesi állás betöltéséreJelentkezés: Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat kirendeltsége, Salgótarján, Salgó út 46. A Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat távfűtési üzeme értesíti t. fogyasztóit, hogy a távhóellátó és melegvíz-szolgálEzúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak es mindazoknak, akik szeretett halottunk ORNDT LASZLÖNfi temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot hoztak, és mély fájdalmunkat enyhítették. A GYÁSZOLÓ CSALÁD V illanyszerelőipart Vállalat felvételt hirdet* — ELEKTROMŰSZERÉSZ, r- VILLANYSZERELŐ, — LAKATOS, — BETANÍTOD ES segédmunkás, — GÉPKOCSIVEZETŐ munkakörbe. Bérezés: megegyesés szerint. Munkahelyeink! tjfldOlW, Apc, Jobbágyi, Bátony- terenye, Mátiwterenye (Homoktevenye), Salgó* tarján. Jelentkezni! Salgótarján, VIV-kirendeltség, Salgó u. 33. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. Salgótarján, Ady E. u. 3/b. A Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat felvételt hirdet a szécsényi asztalosüzemébe üzemvezetői munkakör betöltésér«.' Feltételt szakirányú üzemmérnöki, vagy technikusi végzettség: legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Fizetési megegyezés szerint. Jelentkezési személyesen a vállalat személyzeti csoportjánál. Cím: Salgótarján,’ Vásártér út 5. Nógrád megyei Tanács Szociális Otthona, Ludányhalásai FELVÉTELT HIRDET könyvelési csoportvezetői, valamint könyvelői munkakörbe.1 Feltétel: számviteli főiskolai végzettség, vagy felsőfokú államháztartási képesítés, az utóbbinál KÁLÁSZ-képesítés. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: munkanapokon az intézmény igazgatójánál. tató hálózat érves, rendszeres karbantartása miatt a használati melegvíz-szolgáltatás* 1981t 08. 01-tffl 1984. 08. 21-lg szünetelteti. Felhívjuk fogyasztóink szíves figyelmét, hogy az esetleges keHemetienségelle elkerülése végett a melegvíz-szelepeket a szolgáltatási szünet alatt zánwt tartani szíveskedjenek. Kiemelt budapesti munkákra, magas kereseti lehetőséggel a Közép-magyarerszági Közmű- és Mélyépítő Vállalat FELVESZ: ^ f vasbetonszerelő, f: ács, .fi, kőműves? csőszerelő? hegesztő, fcstő-mázoló szakmunkásokat, kubikosokat, betanított és segédmunkásokat. Szállást, étkezést biztosítunk. Nógrád és Heves megyéből munkásszállító autóbuszjárataink vannak. Jelentkezés: felvételi Irodáinkban? közvetlenül a 3. sz metróállomások mellett. — Arany János utcai megállónál Budapest VI., Zichy Jenó a 1. (Bajcsy-Zs. út sarok). — Kőbánya—Kispest végállomásától 600 m-re a 31. sz. mh. főépítésvezetőségen XIX., Kispest, Vak Bettyán u. 43. sz. házzal szemben, valamint aZ 52. sz. mh. főépítésvezetőségen Budapest XII., Németvölgyi út 150. és a központban: Gödöllő, Tessedik Sámuel a 6. KAZÁNSZER VIZ RÉSZLEGÜNK vállalja a IMf&RUBU ÉS KOMFORT típusú kazánok — javítását, — cseréjét, — átalánydíjas karbantartását, — vegyszeres vízkőoldását. Érdeklődés esetén részletes árajánlatot küldünk. „Május 1.” Mgtsz, Palotáshalom, 3042. Telex: 229 205. Telefon: Palotáshalom 5.' Faipari tevékenységünk irányításához faipari mérnököt, üzemmérnököt KERESÜNK. Űj, két szoba komfortos szolgálati lakást biztosítunk. „Május 1.” Mgtsz, Palotáshalom, 3042. Telex: 229 205. Telefon: Palotáshalem 5. Pályázati felhívás GAZDASÁGI IGAZGATÓHELYETTESI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE Az ÜM 01. Salgótarjáni öblösüveggyár (3101 Salgótarján, Hajek R. út 1., telefon: 10-433) pályázatot hirdet a gyár gazdasági igazgatóhelyettesi munkakörének betöltésére. Az ÜM 01. Salgótarjáni Öblösüveggyár „B” kategóriába sorolt gyár. A munkakör betöltésének alapvető feltétele: — Szakirányú egyetemi, vagy főiskolai végzettség. — Felsőfokú politikai végzettség, vagy ennek elismerhető képzettség, — 5—7 éves szakirányú gyakorlat — vezetői gyakorlat 5 év — erkölcsi és politikai feddhetetlenség — nyelvtudás előnyben — 45 év alatti korhatár. A beküldendő pályázat tartalmazza — az eddigi munkakörök, tevékenységek felsorolását, — a jelenlegi munkahelyét, beosztását, munkaköri besorolását, jövedelmét, — szakmai (tudományos) tevékenységét, — kitüntetéseit, — az új munkakörre vonatkozó esetleges elképzeléseit, terveit, — részletes önéletrajzot. A pályázatot az ÜM 01. Salgótarjáni öblösüveggyár személyzeti és oktatási osztályára kell benyújtani, vagy beküldeni 1984. augusztus 15-ig. Bővebb felvilágosítást ad: a személyzeti és oktatási osztály. Apróhirdetés ek SALGÓTARJÁN, TJ Trabant és UH Zsiguli eladó. Érdeklődni; Nagybárkány, Petőfi u. 12. UE 1200-as Zsiguli, friss műszakival eladó. Somoskőújfalu, Kilátó 20. PE frsz. Wartburg de Luxe eladó 3 éves műszakival. Vennék 1310-es Dáciát, (ráfizetéssel csere is érdekel). Érdeklődni: S -16-ig Bátonyterenye, Bányász út 10. Hill. NÉGYÉVES Dácia sürgősen eladó. Balassagyarmat, Április 4.-lakótelep 22/2. PE rendszámú Wartburg friss műszakival, jó állapotban eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Alkotmány u. 5., I. em. 11. UT-s Skoda S 100as, jó állapotban 86- ig vizsgáztatva eladó. Érdeklődni: Karancs- alja, Rákóczi út 105. 8—16 óráig, vagy Ka- rancslapujtő, Dózsa út 21. PN frsz., fehér Lada 20 000 km-t futott, eladó. Pásztó, Lenin út 6., földszint 1. Telefon: 458. Mu- csinal. MÁSFÉL szobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás és garázs eladó. Salgótarján, Beszterce tér 3. 1/7. ÖTVENNÉGY m-’-es öröklakás sürgősen eladó. Salgótarján, Malinovszkij út 39/B. 1/3. SALGÓTARJÁN, Kemerovo körúton kétszobás öröklakás eladó. 450 000 Ft 4- OTP. Cím: 10-977 telefonon. KÉT szoba, konyhás, családi ház Romhány, Kossuth utca 14. alatt azonnal beköltözhetően eladó. SALGÓTARJÁN, zagyvái rakodó elején garázs igényesnek eladó. Érdeklődni: 18 órától a 10-479-es telefonon. PÉCSKO-barackos- ban telek termő fákkal és faházzal eladó. Cira: Salgótarján 10-977-es telefonon. SALGÓTARJÁNBAN, Salgóbányán 160 négyszögöles közművesített üdülőtelek, termő gyümölcsfákkal, félkész épülettel eladó. Érdeklődni: esti órákban, Salgótarján 12-919- es telefonon. KÉTSZOBÁS, kertes családi ház eladó. Klshartyán, Tugár út 44. Beszterce-lakótelepen II. emeleti, kétszobás; étkezős öröklakás és garázs eladó. Érdeklődni : 17 órától. ll-757-es telefonon. SZÉCSÉNYFELFA- LUBAN eladó üresen álló kétszobás laká9 melléképületekkel, kerttel. Ar: 130 000 Ft: Érdeklődni: Szécsén.v- felfalu, Rákóczi út 20. VIRÁGÁRUSOK, figyelem! Szárított és frissen szedett statica nagyobb mennyiségben is kapható. Fülöp Géza, Gödöllő, Damjanich út 49. Telefon: 690. KIADÓ augusztus 1- töl egyszobás, összkomfortos, panorámás házrész. Érdeklődni: Nagy Károly, Salgótarján, Ságvári út 19. (Rokkant-telep). ELADÓ 6 és 8 éves tehén. Egyik 7 hetes bikaborjúval, másik 8 hónapos vemhes. Cím: Kodák Károly. Ecseg. ELCSERÉLNÉM 56 négyzetméteres salgótarjáni tanácsi lakásomat pásztói 40—45 négyzetméteres tanácsi lakásra. Cím; 10-977 telefonon. A Salgótarján! Kohászati Üzemek pályázatot hirdet huzalmű gyárrészlegében < gyárrészleg-vezetoi munkakör betöltésére. megbízás 3—5 évre szól. Feltétek műszaki egyetemi végzettség (kohó- és gépészmérnökök, idegen nyelvtudással rendelkezők a pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek). 10 éves szakmai és legalább 5 éves vezetői gyakorlat, hatósági erkölcsi bizonyítvány. Fizetés: 5/1983. (XI. 12.) MB sz. rendelete szerint. A/4/I-es besorolás. További felvilágosítást ad a személyzeti főosztály vezetője, a 10-466/145-ös sz. telefonon. Kérjük, hogy a pályázatot részletes, az eddig betöltött munkaköröket és időtartamukat, jelenlegi beosztást és jövedelmet leíró életrajzzal a személyzeti főosztályra küldjék 1984. VIII. 15-ig. Levélcím: SKU 3101 Salgótarján, Pf. 93. A pályázókat a döntésről levélben értesítjük. A Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat tihanyi exportmunkára, kiemelt bérezéssel — KŐMŰVES, — ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, — VASBETONSZERELŐ, — CSŐSZERELŐ, — GÉPKEZELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, — SEGÉDMUNKÁSOKAT, — KUBIKOSBRIGÁDOKAT. Bérezés: teljesítménybér + 1000—1200 Ft bérpótlék + esetenkénti célprémium. Havi kereseti lehetőség, teljesítménytől függően szakmunkásoknak 5000—9500 Ft kubikosoknak 4000—8000 Ft, Elhelyezés a helyszínt munkásszállón. Napi háromszori kedvezményes étkezést biztosítunk; Különélési pótlékot a rendelet szerint fizetünk. Kedvező munkaidőrend (10+5) Jelentkezni lehet: Pesten a 3 sz. metró Arany János utcai megállónál, VI., Zichy J. u. I. (Bajcsy-Zs. út sarok) Gödöllőn: Tessedik Sámuel u. 6. Levélcím: KKMV Gödöllő, Pf. 71. 2101. t