Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)

1984-07-18 / 167. szám

gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édes­anyánk, nagymamánk, OZV. EIDLEB GUSZTAVNÉ sz.!: Puskás Erzsébet 8* éves korában elhunyt. Te­metése 1984. július 18-án, szer­dán, 15 órakor lesz a salgó­tarjáni központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, déd- nagyapa, após, testvér és ro­kon ORAVECZ ISTVÁN 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatá­sa 1984. július 19-én, csütörtö­kön 13,30 órakor less a salgó­tarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÄD ftVÁJGBAHf ESÖKKEN Ä mezőgazdasági föld­terület A svájciak jelenlegi nem­zedéke ugyanannyi mezőgaz­dasági földterülettel lett sze­gényebb, mint amennyit elő­dei az elmúlt 600—700 év alatt veszítettek el. A meg­növekedett tempójú urbani­záció következtében Svájc mezőgazdasága évente két- három ezer hektár földet ve­szít. Csak az elmúlt negyven év alatt az utak, építkezések, ipari vállalatok mezőgazda- sági megművelésre alkalmas több mint 130 ezer hektár föl­det nyeltek el. Ha a termőtalaj elleni támadás ugyanilyen tempóban folytatódik, amint azt a svájci földművesek szö­vetségének elnöke, P. Gerber kiszámította, akkor a nem is távoli jövőben egymillió hek­tár mezőgazdasági termőterü­let semmisül meg. Nyomára bukkantak Saint-Exupéry repülőgépének ? Lehetséges, hogy a közel, jövőben fény derül Antoine de Saint-Exupéry francia író és pilóta halálának körülmé­nyeire. Csaknem 40 éve, 1944. július 31-én Exupéry nem tért vissza egy felderítő re­püléséből. Repülőgépét azon­ban rtem sikerült megtalálni. Nemrég azonban a dél-fran­cia partvidék közelében — eb­ben a térségben tűnt el an­nak idején a repülőgép — a búvárok egy hatméteres szárnyra bukkantak. Szakér­tők feltételezik, hogy ez an­nak a repülőgépnek a szár­nya, melyet Saint-Exupéry vezetett. A leletet kutatás céljára átadták az egyik fran­cia repülési központnak. Tréfásan és komolyan George Bemard Shaw aforizmái r 'Az én lényegem az, hogy egyedülálló, fantasztikus, nem tipikus, utánozhatatlan, kibír­hatatlan, nagy adagokban el­viselhetetlen vagyok, egyálta­lán nem hasonlítok sen­kihez azok közül, akik régebben éltek, remény­telenül természetellenes va­gyok, és teljesen hiányzik belőlem mindenféle igazi szenvedély. m Rendkívül okos vagyok. Te­hetség dolgában kétségtelenül felülmúlom az emberi nem átlagos képviselőjét Önök ne­vetnek. Ügy vélem, nem az én szavaimon, hanem azon, hogy nem untatom önöket az ilyen­kor szokásos, szerény köhécse- léssel, és nem színlelem azt, hogy ostobának tartom ma­gam. * ' Sorsomba« semmilyen dön­tő fordulat nem volt. Én mini­dig toronyiránt előretörtem. * A siker titka az, hogy mi­nél több embert kell meg­sérteni. * 1 Engem senki sem olvas: klasszikusnak tartanak, és úgy tisztelnek, mint egy ér­seket. Shaw Pygmalion című da­rabjának témája T. Smollett Peregrine Pickle kalandjai című regényének egyik epi­zódján alapul. A plágium vádjára B. Shaw így vála­szolt: „Ifjúkorom hajnalán olvas­tam Smollett regényeit, és nem tetszettek. De minden­képpen lehetséges, hogy vala­melyik epizód... véletlenül le­rakódott az emlékezetemben, és ott hevert egészen addig, amíg nem volt szükség rá. Én, akárcsak Shakespeare és Moliere, felhasználok minden jó témát, amely elém kerül, más környezetbe helyezem át, shaw-i filozófiával és mo­dern eszmékkel töltöm meg. Mint mondani szokás, semmi sem új a nap alatt, és Smol­lett is valószínűleg másvala­kitől esente el ezt az ötle­tet”; ®; B: Shaw, nem sokkal a 90. születésnapja előtt, az egyik újságban a halálhírét olvasta. „Ez a hír túl korai: én még csak félholt vagyok — sürgö- nyözte Shaw. — Közöljenek cáfolatot”. Fordította: Gellert György Nagy értékű éa nagy teljesítményű papírgyártó gépsorokhoz, korszerű félautomata és automata gépeinkhez FELVESZÜNK: — lakatos, villanyszerelő, műszerész és forgácsoló szakmunkásokat, (akiket papírgyártószakmára átképezünk), férfi betanított és segédmunkásokat gépmunkára betanítunk. Munkaidő: folyamatos munkarend, 40 őrás munkahét, minden hat nap után két szabadnap, ezen felül évenként 13 többletszabadnap. Jő kereseti lehetőség, szakmunkásoknak havonként 7000—9000 Ft, betanított és segédmunkásoknak havonként 5500—7000 Ft. Szociális és kulturális juttatások. Utazási hozzájárulás, kedvezményes étkezés (ebéd), férfiaknak munkásszállás. Az albérletben lakóknak havonként 370 Ft hozzájárulási díjat fizetünk. Jelentkezni lehet személyesen a papíripari vállalat ' budafoki papírgyárának munkaügyi osztályán, Budapest XXII., Gyár u. 15. 1222. KAZÁNSZER VIZ RÉSZLEGÜNK vállalja a KOMFORT típusú kazánok — javítása ti — cseréjét, — átalánydíjas karbantartását, — vegyszeres vízkőoldását. Érdeklődés esetén részletes árajánlatot küldünk. ..Május 1.” Mgtsz, Palotáshalom, 3042. Telex: 229 205. Telefon: Palotáshalom 5. Faipari tevékenységünk irányításához faipari mérnököt, üzemmérnököt KERESÜNK. Üj, két szoba komfortos szolgálati lakást biztosítunk. „Május 1.” Mgtsz, Palotáshalom, 3042. Telex: 229 205. Telefon: Palotáshalwm 5. F e I H í A közműves vízellátás szabályzatáról szóló 27/1975. (X. 30.) sz. minisztertanácsi rendelet alapján BÄTONYTERENYE TERÜLETÉN 1984. VII. 16. napjától átmeneti időtartamra vízkorlátozást rendelek el. Á korlátozás tartama alatt a közüzemi ivóvízhálózatról úttisztítás, járdalocsolás, közparkok, sportpályák és kertek öntözése, gépjárművek mosása tilos! A vízkorlátozási tila­lom megszegője szabálysértést követ el és 5000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. A vízkorlátozás megszüntetéséről a lakosságot a sajtó és a helyi hirdetmények útján tájékoz­tatni fogom. SZABÓ NÄNDOR tanácselnök Az Ipolyvidékl Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, Balassa­gyarmat (Bajcsy-Zs. u. 10.) Állast hirdet gépészeti műszaki vezető munkakörbe a balassagyarmati műszaki erdészetnél. Feltétel: gépészmérnöki, vagy üzemmérnöki végzettség — előnyben részesülnek szakmai gyakorlattal rendelkezők Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés az erdőgazdaság személyzeti osztályán írásban, vagy személyesen. Cím: Balassagyarmat, Bajcsy-Zs. u. 10. 2660. KKMX GÖDÖLLŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI KÖZMŰ- ES MÉLYÉPÍTŐ VALLALAT budapesti munkára felvesz: — (NYUGDÍJASOKAT IS) — KŐMŰVES, — VASBETONSZERELŐ. — ÁCS, — CSŐSZERELŐ. m HEGESZTŐ: — FESTO-MAZOLÖ SZAKMUNKÁSOKAT, — KUBIKOSOKAT. — SEGÉDMUNKÁSOKAT. Kiemelt bérezési Szállásról és étkezésről gondoskodunk. Nógrád és Heves megyéből munkásszállító autóbuszjárata­ink közlekednek. Jelentkezés: Pesten a 3. sz. metró állomásainál — Arany János utcai megállónál, VI. Zichy J, u. 1 (Bajcsy-Zs. út sarok) — KjSbánya—Kispest végállomásától 2 percre, a 33. sz. főépítés vezetőségen, XIX., Kispest, Simonyl Zs. u. 65. Hátságon: Zrínyi u. 23. Gödöllőn: Tessedik Sámuel u. 6. (Levélcím: KKMV 2101 Gödöllő, Pf. 71.).' Szécsény és környéke lakosainak figyelmébe! Hirdetésfelvétel a NÖGRÁD c. megyei lapba: Szécsény, szolgáltatóhoz, Pesti divat, Fiikor Bertalannénál, valamint a takarékszövetkezeteknél: ENDREFALVA NAGYLÖG ŐRHALOM NÓGRÁDMEGYER LÜDÁNYHALÁSZI A FŐVÁROSI TA­NÁCS VB CSE­CSEMŐOTTHO­NA, VALAMINT Etl. GYERMEK- OTTHONA 17 éven felüli szak­képzett és szak­képzetlen csecse­mő- és egészség­ügy! gyermek­gondozónőket, va. lamint egyéb munkaerőt az alábbi munka­helyekre: Csecse­mőotthon Bp. XII., Rege u. 1—4. Tele­fon: 166-584, 366­333, csecsemőgon­dozónőt. egészség­ügyi gyermek- gondozónőt (éjsza­kára is), asztalost, villanyszerelőt, munkaügyi elő­adót, szakácsot, konyhai kisegítőt, lűtöt (állandó jel­leggel) , takarítót (nyugdíjast is). Csecsemőotthon Bp., Völgy u. 21. Telefon: 364-982., takarítót. Csecse­mőotthon Bp., n., Gárdonyi út 25. Telefon: 164-619. csecsemögondo- zónőt, takarítót. EU. Gyermekott­hon Bp., II. Bá- thori u. 6. Tele­fon : 165-699., eü. gyermekgondo- zónót (szakkép­zett és szakkép­zetlen) és takarí­tót. Gondozónők a tő- nővérnél, egyéb dolgozók a gazda­sági vezetőnél je­lentkezzenek. Szál­lást lehetőség sze­rint biztosítunk. Érettségizett fia­talok részére Bu­dapesten szállás- költség térítésével — eladó és bolti pénztáros — mun­kakört ajánlunk. Szakképesítés, to­vábbképzés lehe­tőségét biztosítjuk. Kezdő kereset 3000— 3500 Ft, amely meglevő kereske­delmi gyakorlat­tal, vagy annak megszerzésével en­nél jóval maga­sabb is lehet. Je­lentkezés : ÁPISZ, munkaügyi osz­tály, Budapest VII., Wesselényi u. 6. Telefon: 413-965. KISVÁLLALATOK, szövetkezetek, figye­lem! Több évi gya­korlattal rendelkező gépkocsiszerelő salgó­tarjáni saját műhely- lyel és szerszámmal, személygépkocsi és kis teherkocsi javítá­sát és karbantartását vállalja. Munkavi­szony létesítésével, szerződéssel, meg­egyezés alapján. Ér­deklődni: 10-764 tele­fonszámon, 14 órától. A Budapesti Fi­nomkötöttárugyár balassagyarmati gyára — 2 gépírót, — 2 raktári segéd­munkást és — szakképzett var­rónőket keres. Bérezés az érvényben levő bértarifa szerint. ZUK nyitott, 0 km- rel átadó. Megtekint­hető: Balassagyar­mat, Klapka utca 38. Telefon: reggel 7-től 8.30-ig. és 18—20 órá­ig 600-as telefonon. MZ 125-ös TS mo­torkerékpár 1935. szeptemberig vizsgá­zott eladó. Vizslás, Kossuth Lajos üt 148. KÉTSZOBÁS csalá­di ház 500 négyszögöl telekkel + asztalos­műhellyel (Iparáram) eladó. Víz van. Mu- rár Gyula, Salgótar­ján, Mezei u. 22. (Ká- roly-akna). A Mátrában építés­re is alkalmas üdü­lőtelek gyümölcsfák­kal és patakkal a kert végében, sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni: 15-324 telefonon. salgotajran, Schuyer Ferenc úton nagyméretű garázs, műhelynek is alkal­mas eiadó. Érdeklőd­ni : 15-324 telefonon, délután. KÉTSZOBÁS, össz­komfortos öröklakás eladó a Kemerovo körúton. Érdeklődni: 14-i)52-es telefonon, 17 órától. KÉTSZOBÁS, csalá­di ház 604 négyszög­öl telekkel eladó. Csécse, Erzsiké út 2. Érdeklődni: esténként 18 órától. KÉTSZOBÁS csalá­di ház nagy kerttel eladó. Őszi beköltö­zés. Nemti, Petőfi Sándor út 8. sz., özv. Bakos Pálné. VAROSKÖZPONT­BAN, kétszobás, er- kélyes, földszinti szö­vetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: 17 órától, Salgótarján, Arany Já­nos út 7. fszt. S. Te­lefon: 14-115. BALASSAGYARMA­TON, a Zsák utca 2. szám alatti 2 szobás, fürdőszobás, közpon­ti fűtéses családi ház eladó. HÉTVÉGI telek el­adó a Pécskő-szilvás­n. termő gyümölcs­fákkal. Cim: Salgótar­ján, Hunyadi körút 33. Simon. (Rokkant). BALASSAGYARMA­TON, családi ház nagy kerttel azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni a 82-03 telefonon. NAGYMÉRETŰ LU­NA gáztűzhely, 1 db konyhaszekrény el­adó. Salgótarján, Há- mán Katő-telep 48. BENCZCRFAL­VÁN, vágni való csirke kapható, korlátlan mennyi' ségben, amíg a készlet tart. (40,— Ft/kg.) RELUXA drapp és négerbarna szín­ben megrendel­hető. Bp. 643-462 telefonszámon. KISIPAROSOK fi­gyelem ! Pénztár- könyv szakszerű ve­zetését, adóbevallás készítését, SZTK- ügyintézést vállalok. Érdeklődni: egész nap, Salgótarján, 13-187 telefonon. ALTALANOS isko­lásokat pótvizsgára felkészítek — kémia, orosz, matematika —, oroszból középiskolá­sokat is. Érdeklődni a Madách úti újság­árusnál. Balassagyar­maton. VIDÉKEN élő, 37 éves, nőtlen fiatalem­ber, káros szenve­délytől mentes, meg­ismerkedne hozzáillő lánnyal, vagy özvegy­asszonnyal, házasság céljából. Leveleket: „Otthonomba várlak” jeligére a kiadóba ké­rem. Reluxát A HEGYÉBŐL REND ELJEN1 Köziéi, 8053 Kozárd, Jókai köz 4. Több színben, rövid határidőre Balassagyarmat és környéke lakosainak íigyelmébel Hirdetésfelvétel a NÖGRÁD c. megyei lapba: Balassagyarmat, Luther utca 8., Kardhordő Miklósnénál, valamint a takarékszövetkezeteknél: Balassagyarmat Szügy Patak Magyarnándor Bércéi Drégelypalánk Dejtár Nagyoroszi Nézsa Cserhátsurány ~— - _______ zs' £ NÖGRÁD - 1984. július 18., szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom