Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)
1984-07-15 / 165. szám
» Á musztángok j Gyógyszer — kártevése r USA számos vidékének pusztáin élő félvad lovak, a musztángok, és az elvadult szamarak száma az utóbbi években megkétszereződött és évenként további 20 száza- léfcKal nő. A legújabb megállapítások szerint az elvadult lovak száma 50 000, a szamaraké 5000. A zöld növények fogyasztásával komolyan veszélyeztetik a vadállomány létalapiát és összetapossák az itatóhelyeket, A musztángokra jelenleg tilos vadászni, csak nyeregből szabad őket befogni. Ezzel azonban állományuk nem tartható ellenőrzés alatt, így mind nagyobb mértékben kiszorítják a vadat elterjedési területükről. algából Egyesült államokbeli kutatóknak nemrégiben sikerült a herpes simplex nevű vírus szaporodását és fertőzőképességét gátló anyagokat kivonniuk az egyik, sekély tengervizekben élő algafajból. Az algából kivont anyag hatását mesterségesen tenyésztett sejteken vizsgálják meg. Emberi szövettenyészeteket fertőztek meg a vírussal, majd algakivonatot adtak hozzájuk. Azt tapasztalták, hogy a kezelt tenyészetekben felére csökkent a vírussal fertőzött sejtek száma. HUMOR — Te Guido — sóhajt az asszony — becsaptak azzal a Rembrandttal, amelyet karácsonyra kaptam tőled. Még ötéves se lehet! — Semmi baj — vigasztalja a férje — a fő, hogy valódi! Az író büszkén meséli kollégájának: — A darabjaimat már két- szerannyian nézik, mint korábban! — Ahá, — megnősültél! Két úr beszélget. — Volt Monte-Carlóban? j— kérdezi az egyik. — Igen, négy hónapig. | — Játszott? F — Mindennap. I — Veszített? f — Semmit. ' — Hogyhogy? Semmit sem Veszített? Rulettet játszott vagy trente et quarante-ot? — Szaxofonos vagyok! — Rettenetes idők — önnek Van valami oka arra, hogy ne ugorjon ki az ablakon? — Van. A szuterénben lakunk! Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa központi könyvtára keres felsőfokú könyvtárosi szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező könyvtárost feldolgozói munkakörbe. Cím: SZMT központi könyvtár, Salgótarján, Tóstrand. A Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat pályázatot hirdet szállításvezetői munkakör betöltésére, — feltétel: szakirányú végzettség —, illetve felvételt az alábbi munkakörökben: — csapos, ■*- villanyszerelő, <*- asztalos és — feslőszaknáfcban Salgótarján, területére. Nagybátony Bérezés: kollektív szerződés szerint. Ä pályázatokat írásban kérjük a vállalat személyzeti osztályára megküldeni. Jelentkezni leheti a vállalat munkaügyi osztályán, Salgótarján, Mártírok útja 1. 8—15 óráig. Az Ipelyvidékl Erdő- és Fafel dolgozó Gazdaság, Balassagyarmat (Bajcsy-Zs. u. 10.) ÁLLÁST HIRDET gépészeti műszaki vezető munkakörbe a balassagyarmati műszaki erdészetnél. Feltétel: gépészmérnöki, vagy üzemmérnöki végzettség — előnyben részesülnek szakmai gyakorlattal rendelkezők Fizetés: megegyezés szerint Jelentkezés az erdőgazdaság személyzeti osztályán írásban, vagy személyesen. Cím: Balassagyarmat, Bajcsy-Zs. tt 10. 2660. Nyári-Őszi üdülések, utazások külföldön: Olcsó, 8 napos üdülések a bolgár tengerparton, szállodai és privát elhelyezéssel: Várna, Aranyhomok, Burgasz, Napospart; Nesebár JALTA: 1984. október 17—24. (repülővel) 4750 Ft MOSZKVA—KIJEV: 1984. szeptember 29—október 6. 4400 Ft Utazás különvonattal Budapestről, teljes ellátás, gazdag program. BUSZKIR ÁNDULÁSOK: MAGAS-TÁTRA: 1984. augusztus 17—20. 1260 Ft augusztus 18—20. 980 Ft Jelentkezés, tájékoztatás: COOPTOURIST UTAZÁSI IRODA, Salgótarján, Klapka tér 2. Tel.: 12-909. Termelőszövetkezetünk Felvételt felvételt hirdet AZ ALÁBBI hirdetünk: MUNKAKÖRÖK — raktárvezető és BETÖLTÉSÉRE: (gyakorlati idő, v. — autó-villamossági •zakirányú végzettség) szerelő — raktári nyilvántartó — gyors- és gépíró. (közgazdasági szakköTelentkezni lehet írásban, zépiskolai érettségi) vagy személyesen munkakörök betöltésére. a személyzeti vezetőnél. Jelentkezés: személyesen a Cím: Egyesült Er5 Mgtsz., Salgótarjáni Ruhagyár Kishartyán, munkaügyi és bérosztályán. A Nógrád megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szerződéses üzemeltetésre — 1984. szeptember 1. napjától 1987: augusztus 31-ig terjedő időre átadja a 367. sz, ajándékárudáját, Salgótarján, pavilonsor. (Üzletköri jelzőszámai: 5 501, 3320) — 1984. november 1. napjától 1987. október 31-ig terjedő időre. átadja: a 346. ez. papír-írószer árudáját Salgótarján, Lenin tér (Üzletköri jelzőszámai: 5/560, 6/620) A pályázatokat 1984. augusztus 8-ig kell benyújtani a vállalat központjába, A versenytárgyalást 1984. augusztus 16-án. 9 órakor tartjuk a vállalat központjában (Salgótarján, Rákóczi út 194.). Az érdeklődőknek írásbeli tájékoztatást, bővebb felvilágosítást a vállalat közgazdasági csoportja ad. (Telefon: 10-947) Ne várjon szeptemberig! iskolafiizet- és tanszervásár július 16—augusztus 4-ig. Salgótarjánban: Pécskó Araház, vásártéri papírbolt. Balassagyarmaton: papírbolt Bátonty erény én: 385. k. iparcikkbolt 394. m. kultűrcikkbolt (volt Kisterenye) (volt Nagybátony) FÜZETEK ARABÖL 40 százalék ENGEDMÉNYT ADUNK! Áruházainkba és szaküzleteinkbe már megérkeztek az ISKOLAKÖPENYEK, TRÉNINGRUHÁK, TORNARUHAK és SPORTCIPŐK. NE VÁRJON. SZEPTEMBERIG! KKMV tíííF A Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat tihanyi exportmunkára, kiemelt bérezéssel FELVESZ: — KŐMŰVES, — acs-AllvAnyoző, — VASBETONSZERELŐ, — CSŐSZERELŐ, — GÉPKEZELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, — SEGÉDMUNKÁSOKAT, — KUBIKOS BRIGÁDOKAT. Bérezés: teljesítménybér -j- 1000—1200 Ft bérpótlék + esetenkénti célprémium. Mavl kereseti lehetőség, teljesítménytől függően* szakmunkásoknak 5000—9500 Ft kubikosoknak 4000—8000 Ft. Elhelyezés a helyszíni munkásszállón. Napi háromszori kedvezményes étkezést biztosítunk. Különélési pótlékot a rendelet szerint fizetünk. Kedvező munkaidőrend (10+5) Jelentkezni lehet: Pesten a 3 sz. metró Arany János utcai megállónál, VI., Zichy J. u. 1. (Bajcsy-Zs. út sarok) Gödöllőn: Tessedik Sámuel u. 6. Levélcím: KKMV Gödöllő, Pf. 71. 2101. APRÓHIRDETÉSE K IP 138-as FIAT eladó. Or orz ki Pál, Salgóbánya, Deren- csényi u. 1. LÁNOOS- As pecsenyesütő eládó. Nagy- bátonyban a főútvonal mellett a szentkúti pavilonnál. Érdeklődni a helyszínen délelőtt, hétköznap 9—11 órái*:, vagy délután Mátra-lakóte- lep, kovász J. út 13. ni. em 17. ajtó 17— 19 óráig. ELADÓ 1 db vadászati jellegű faszobor kb 1 méter magas. Megtekinthető: Balassagyarmat, Ifjúság út 9. sz. alatt, mindennap 17 óra után. ELADÓ Salgótarján, besztecee-telepi 1 2 félszobás szövetkezeti lakás 600 000 Ft kp. + OTP. Cím: 10-977-es telefonon. GARÁZS sürgősen eladó a Kemerovo körúti garázssoron. Érdeklődni: Salgótarján, Kemerovo krt. 39. 1/2. KISTÉREN VÉN vagy Salgótarjánban családi házat, vagy házrészt bérelnék hosszabb időre. Ajánlatokat: „Nyár” Jeligére a kiadóba kérem. KISIPAROSOK «4 gyelem! Pénztár- könyv szakszerű vezetését, adóbevalló* készítését. SZTKúgyinlézést vállalok.' Érdeklődni: egcsa nap, Salgótarján, 13-187 telefonon. 13 ELCSERÉLNÉM Salgótarján, beszter- ce-lakótelepl, tanácsi egy szoba, két félszobás lakásomat másfél szobás városközpontban levő tanácsira. Érdeklődni: 17 óra után, 11-286-os telefonon. SÍREMLÉK készítését vállalom rövid határidőre. Díjtalan szállítás. Vincze Sándor, Kisterenye, Baj- csy-Zsilinszkp út 11. SZIÁMI cicák adók. Pásztó, Káé zinczl út 5. Telefon» 383. Pl 1200-as Lada ko- rállpiros eladó. Éo» deklődni: szombatvasárnap, RornnánV,' Bercsényi u. 13. ELŐNEVELT cslrk# és kacsa kapható. Cim: Örhalom, Rá* kóczi u. 74. ■ ...............—-1 KÖ RFÜRÉSZGÉP eladó. Jusztin Sándor^ Rákóczi-bányatelep, Kinizsi út 1. Érdeké lődni: 8—18 óráig. ZE 1200-as Lada alt adó. Érdeklődni: Kórt,' Kossuth u. 49. esté 17-től 20 óráig. Csehszlovák posztócipők vására 1984. július 16-tól 21-ig » szécsényi Palóc-Skála Áruházban,, Posztószáras cipők és gumicsizmák h5 választékban. Posztószáras cipők 270 Ft-tól 360 Ft-lg, Gyermekgumicsizmák 200 Ft-ért, Férfigumicsizmák 300 Ft-ért Férfi posztószáras gumicsizmák 330 Ft-ért Férfi bótaposó csizma 600 Ft-ért. MOST VÁSÁROLJON, MERT MOST Bö A VÁLASZTÉK! s $KALA'*£>®P Palóc idtuhcfx Kiemelt budapesti munkákra, magas keresett lehetőséggel a Közép-magyaterszági Közmű- és Mélyépítő Vállalat FELVESZ: vasbetonszerelő, ács, kőműves? csőszerelő, hegesztő, festő-mázolő szakmunkásokat, kubikosokat, betanított és segédmunkásokat. Szállást, étkezést biztesítunk. Nógrád és Heves megyéből munkásszállitó autóbuszjárataink vannak. Jelentkezés: felvétel! Irodáinkban^ közvetlenül a 3. sz metróállomások mellett. — Arany János utcai megállónál Budapest VI., Zichy Jenő u. 1. (Bajcsy-Zs. út sarok). — Kőbánya—Kispest végállomásától 600 m-re a 31. sz. mh. főépítésvezetőségen XIX., Kispest. Vak Bottyán u. 43, sz. házzal szemben, valamint && 52. sz. mh. főépítés vezetőségen Budapest XII., Németvölgyi út 150. és a központban: Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. A KOZÉP-MAGYARORSZAGI közmű- és mélyépítő vállalat budapesti munkára felvesz: — (NYUGDÍJASOKAT IS) — KŐMŰVES, — VASBETONSZERELŐ, — ÁCS. — CSŐSZERELŐ, m hegesztő — FESTÖ-MAZOLÖ SZAKMUNKASORAI — KUBIKOSOKAT. — SEGÉDMUNKÁSOKAT. Kiemelt bérezési Szállásról és étkezésről gondoskodunk. Nógrád és Heves megyéből munkásszállitó autóbuszjárataink közlekednek. Jelentkezés: Pesten a 3. sz. metró állomásainál — Arany János utcai megállónál, VI. Zichy J. u. 1 (Bajcsy-Zs. út sarok) — Kőbánya—Kispest végállomásától 2 percre, a 33. sz. főépítésvezetőségen, XIX., Kispest, Simonyi Zs. u. 65. Rétságon: Zrínyi u. 23. Gödöllőn: Tessedik Sámuel u. 6 (Levélcím: KKMV 2101 Gödöllő, Pf. 71.).