Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)

1984-06-24 / 147. szám

Kerposí tevenfe: Á Skorpió hadművelet XV/12. Hallották Dorian kiabálá­sát, de nem törődtek vele. — Figyeljetek ide, fiúk! — mondta Doody. — Bergerék ricáznak. Lőnek. Kapaszkod- —- Nyomatékosan felhívom jatok, fiúk. a figyelmüket, hogy hagyják Balra rántotta a vén mo- abba ezt az értelmetlen akci­csári teknőst, aztán jobbra, ót. Az egyik űregységet már majd hirtelen megemelte. megsemmisítettük, rövidesen — Nincs könnyű dolguk, a másikra is sor kerül. Es fel­nem tudhatják, hogy a két űr- mert mind a két űrhajóra hívom a figyelmét arra, hogy, hajó programozott, vagy sze- figyelni kell. S biztos, hogy ha még egy akciót megkísé- mélyzet is van rajta. Mi úgy még ketten vagyunk, mert ér- relnek, akkor a megadott ha­csinálunk, mintha programo- zékelhető, hogy megoszlik a táridő előtt megsemmisítjük a zottak volnánk, azaz süketek- figyelmük. parlamentet, a külbiztonsági nek tetetjük magunkat. Nem Ismét balra lendítette a államtanács és a biztonsági válaszolunk semmire. A prog- teknőst. szolgálat épületét. Arra is fi­ramozott űrhajó északról, mi — Nocsak — mondta — még gyelmeztetem, hogy 14 óra délről közelítjük meg őket a célozni is tudnak. 30 perc van. Időre várjuk legváltozatosabb manőverek- — Mikor érünk az MZ kö- Sisleyt és az Epszilont, kel. Persze, azért mi valami- zelébe, főhadnagy — kérdez- — Várjon! — szólalt meg Kétezer gyerek gyámja Gyakran hallani a kitünte- értetten dolgozik valaki... minden megyében van ez ígyi tettektől a szerény vagy ép- Szerencsére, nálunk ez nem az országos szintű értekezle« pen szerénykedő kijelentést: így van, elismerik a gyermek- teken gyakran lehetünk büsz- ebben a díjban a kollektíva védelemben dolgozókat és ez kék a helyzetünkre. munkája is benne van, nagy- erőt ad. , , Visszatérve a pályámra: — Kérem, mondjon vala- 1969-ben jöttem „haza”. A pe­mit a pályáidról dagógus-szakszervezet megyei mn a pályájáról. bizottságának 1971 óta va­... , . . — Mint sokan a mi nemze- sy°k a taSja, megemlít a Nograd megye. dékünlcből( tanítóképzőben Ügyi fetetősként. A sajat cé­pedagógiad díjjal kapcsolat- kezdtem a tanulást, Eszter- fűnknél is sokat hasznosit­yel ügyesebbek leszünk. Vár ható, hogy a programozott egységünket előbb-utóbb kilö­vik, de remélem, minket nem. A légakna közelében dekko- lunk, s azt kell kinyitnunk, tán, mint Onnan tudunk az MZ köz- lezuhantak. te Mike. Dorian, de Berger eltűnt — Néhány perc múlva ott kivetítőről, kell lennünk. — Ügyeletes, kapcsolja Doo­Furcsa zaj hallatszott, majd dyt! hirtelen megemelkedtek, _ az- — Nem jelentkeznek, uram. a hullámvasúton, — Doody, ne csináljon őrült­séget. Hadbíróság elé állítom. pontjába bejutni. A fickók — Eltalálták a védőburkot. Vonuljanak vissza az MZ-től várhatóan nem lesznek szka- Ha néhány centivel beljebb — Leszállásra felkészülni, íanderben, az nagyon fárasz- megy, fiúk, akkor már..., de fiúk! tó volna. Megpróbáljuk ideg- erről később. — Minden rendben van, fő­gázzal elkábítani őket. Én Valahonnan a távolból Do- hadnagy úr! megvek elől, utánam te. Mike, rian hangját hallották. _ __ Kapaszkodjatok! Dekko­végül pedig Jack. A folyosó — Hadbíróság elé állítom... junk! szűk. egyszerre csak egy em- őrültek..,, azonnal hagyják ab- Fémes, sercegő hang hallat- ber jöhet velünk szemtje. Ez ba. Ha nem magukat lőtték szott, ahogy a két űrtest egy- bizonvos mértékig megkönnyi- ki, Doody, azonnal jelenthez- máshoz súrlódott. ti a dolgunkat. zék. __ indulás. Mike és Jack! Ismét Dorian hangja hal- — Ezek szerint egyedül ma- Majd megiátjuk, mi lesz. látszott radtunk — mondta Dorian. J — Tu Horn. hogv halliák. Tehát minden figyelmüket Az urtrio nekivágott Doody. Őrültség, amit csinál- ránk fordítják. Kapaszkodna- — Ha sikerül elkabitani nak. Azonnal’ forduljanak tok, gyerekek, mert most jön őket — mondta Doody —, ak­vissza. a java. kor minden rendben lesz. — 11 óra. most már nem A teknőc újra megemelke- — Majd meglátjuk — felel­— mondta a főhadnagy. dett egy veszélyes manőver te Mike — remélem, most Ezt, persze, Dorian nem után, majd Doody újra balra már minket vesz pártfogásba hallhatta, nem kapcsolták be rántotta. Arcát beleverte a a szerencse, a mikrofont. vezérlőberendezésbe, vékony — Gyorsan közeledtek az vércsík csordogált a bal sze­MZ-hez. me sarkából. — Átveszem a kézi irányi- — Átvegyem a vezérlést? fást, most már akcióközeibe — kérdezte Miké. jutottunk. — Á, nem veszedelmes — Nemsokára meg is hallót- válaszolta a főhadnagy. Kü­ták Berger hangját. lönben is azt hiszem, már _ Két ismeretlen, jelzés csak néhány perc. El is kezd­n élküll űrhajó közelít felénk, hettek készülni, fiúk. Jack egy AZ egyik észak felől, a másik hátizsákba tegyél hegesztő­déiről, Félszólítom a parancs- berendezést és a szükséges szerszámokat a zsilipkamra felnyitásához. / — Igenis, mindent előké­szítek. Doody újra manőverezni (Folytatjuk) részt nekik köszönhetem.., Dr. Ponyi Béla, a megyei GYIVI igazgatója nem is egy, hanem négy közösséget is ban. — Amikor a pedagógusna­pon összejött az intézet tan­testülete, nagyon őszintén bo­gomban. Majd a főiskolán magyar—történelem szakot végeztem. Ezt követte a jogi egyetem, már levelezőn, mun­ka mellett. Úgy éreztem, ez hatok az itt végzett munká­ból. Meggyőződésem, hogy a bérgazdálkodást minden igaz­gatónak ismernie kellene, ak­kor nem lennének olyan nagy szöntem meg a kollégáknak egy olyan komplex pedagógiai különbségek az egyes iskolák, az együttműködést, segítségü­ket. Ha más lenne a légkör, nem tudna az ember a nehéz­ségek ellenére újra és újra terület, ahol sokat jelent, ha a családjog, államjog útvesz­tőit ismeri az ember, köny- nyebb a gyerekek érdekében intézmények között... A bér­szabályozót országosan először Nógrádban alakítottuk ki, eb­ben személyesen is jelentős részt vállaltam. zés volt bennem nemrégiben egy 25 éves találkozón — egy olyan osztályén, akikkel a szobi nevelőintézetben hozott megujulnu^Hasonlóan jó ^er- cselekedni. Nagy a felelősség: mintegy 800 állami gondozott intézeti gyámja vagyok. 600 rendszeresen nevelési segélye- . , zett, 120 pártfogolt (nekik össze a sors, tagja voltSzoré- m^r vou valamilyen összeüt­nyi Levente is-, mind em- közésük a törvénnyel), 550 „clllv ^bJ..... bevettek bÄ^ be vT megelőzésben pártfogolt gye- családgondozás középtávú és aimak az életben, van, aki rek sorsához van közöm — ez távlati koncepciója. Szerkeze­az országos tervhivatalban mintegy 2000 gyerek! Az in- tileg és tartalmilag egyaránt dolgozik, más gepkocsivezetö, izeinek 61 dolgozója van, ki kell terjeszteni. A gyere­nem kallódott el egyik sem közülük 32 pedagógus. Sokat kék nem tehetnék arról az csak azért, mert intézetben él- fejlődött az elmúlt években a áldatlan állapotról, amelyet a tek a gyermekeveiket. Azután háiózatunk - a megyei ta- szüleik hoztak létre - de — Mint a GYIVI igazgató­ját, mi foglalkoztatja most leginkább? — Két fő irányba szeret­nénk továbblépni. Az egyik a pár nap múlva egy 30 éves képesítőstalálkozón vettem részt, ott az indíttatás döntő szerepe jutott eszembe. A ne­gyedik egy szomorúbb ese­mény — az egy évvel idősebb Borsod megyei kollégámat kellett búcsúztatni, infarktus vitte el. Az vetődött fel ben­nem, milyen kemény is ez a pálya; ha segítők nélkül, az irányítók részéről meg nem nácson nem csupán eszmei­leg, erkölcsileg biztosítják a munkavégzést, de a tárgyi feltételeket is egyre inkább megerősítették. Ha csak ezt az új épületet említem, ahol adottak az alapos pedagógiai, pszichológiai vizsgálat feltéte­lei, emellett több lett a fel­ügyeleti státusunk is. Nem Schank László tárlata nokokat, hogy tovább ne köze­lítsenek. mert további felszó­lítás nélkül megsemmisítem őket. Doody vámeredt a képér­Sza'Alft+V'it rónaiakat kezdett. ­látott átlósan átsuhanni. Közben Dorianék képernvő­— Ezek tényleg nem kuko- kivetítőjén megjelent Berger. Előzetes a veszprémi tévétalálkozóról Tizennegyedik alkalommal rendezi meg a televízió a veszprémi tévétalálkozót jú­nius 25. és 30. között. Az eseményen az elmúlt évben bemutatott huszonkét mű versenyez — 11 11 a zenés műfajok ka­tegóriában. Mindkét ka­tegóriában egy-egy fődijat és több különdíjat adnak ki. Veszprém város diját elő ma­gyar drámaíró televíziós játé­ka kapja. S az idén először a budapesti tavaszi fesztivál is alapított díjat, zenés mű­fajban. Tíz helyen működő társadalmi zsűri dönt a két közönségdíj odaítéléséről. A találkozó zsűrije kilenc­tagú, elnöke Berend T. Iván akadémikus. Kossuth-díjas, tanszékvezető egyetemi tanár. Az ünnepélyes megnyitót 25-én, hétfőn délután a ' veszprémi Dimitrov Művelő­rési Központban tartják. S ezt követően megkezdődik a versenyprogram vetítése, amelyet az ország tévénézői is figyelemmel kísérhetnek. A nyitás napján rendkívüli adásnapon közvetíti a tévé első csatornáján a Béke szi­gete, a Pardon, hogy bocsá­nat. a Kegyenc, a Stop! A Psota! és A sárkány me­nyegzője című alkotásokat. A továbbiakban a 2. program­ban láthatják a nézők or­szágszerte a versenyző filme­ket. A díjkiosztó ünnepséget, amely június 30-án. este 9- kor kezdődik — újból az 1. programon közvetítik. Különböző helyszíneken hét ősbemutatót tartanak Radvá- nvi Ervin. Szobotka Tibor. Galgóczi Erzsébet. Asperján György, Békés Pál. Mezei András és Örkény István műveiből készült tévéjátéko­kat. A n-Vsi és a szegedi kör­zeti stúdiók nrogramjából is láthatnak ízelítőt a találkozó vendégei. nem mindig az a megoldás, hogy kiemeljük a családból őket. A lehetőségeink határá­ig mindent meg kell tennünk azért, hogy segítsük a csalá­dokat a helyes nevelés meg­valósításában, legyőzni a prob­lémákat. Másik az üzemi gyermek- védelem területe. Ez nem is olyan egyszerű — magában foglalja a pártfogolt gyere­kek beilleszkedésének segíté­sét, a kollektívák bekapcsolá­sát. A másik oldal — és ta­lán ez a nehezebben megfog­ható — az a társadalmi segít­ség, amit a munkatársak tud­nak adni a családjukat, gyer­mekük egészséges fejlődését veszélyeztetőknek. — Még egy utolsó kérdé­sem lenne: hogyan sikerül az üdültetést, a jó vakációt biz­tosítani annak a sok száz gyermeknek, akik számára a GYIVI igyekszik pótolni a családot? — Mi már évek óta Za- márdiban, cserealapon iidül- tetünk. De szervez a KISZ és a minisztérium is nyaraláso­kat, táborokat. A nevelőszü­lőknél nevelkedők közül so­kakat a család visz el, má­soknak mi keresünk lehetősé­get. A nevelőotthonokban nincs nyári szünet — és igyekszünk olyan foglalkozá­sokat, kirándulásokat szer­vezni, hogy kellemes vakáció­juk legyen a gyerekeknek. Reméljük, idén is sikerül. G. Kiss Magdolna A találkozóra ötven kül­földi vendéget — televíziós szakembert, kritikust hívtak meg. Az ő számukra délelőt­tönként kereskedelmi vetí­tést tartanak, amelyen 17 fii­drámai és met ajánlanak külföldi tévé- társaságoknak megvételre. K. M. A magyar néphadsereg év- gyár néphadsereg művelődési tizedek óta állandó pályáza* háza Budapesten, ahol min- tokat ír ki. hogy képzőművésze- dig új távlat fogadja az ér* ink bemutassák a honvéuseg kezőket. Legutóbb Szabó Iván mindennapi életét. Az idők szobrait és Gy. Vad Erzsébet során maradandó értékű al- festményeit láthatta a közön- kotások is születtek. Konecs- .ség, most Dr. Schank László ni György, Szenfgvörgvi Kor* képeit, pórtréit szemlélhetik nél, Imre István és mások ré* az érdeklődők. De Schank vén. Blaski János nagyszabá- László egy személyben alez­sú üvegablakot tervezett a Honvédelmi Minisztérium au­lájába. Bükkösi Gábor, több száz festményt alkotott a ka­tonaéletről, murális munká­redes. katorsaorvos a pécsi kórház belgyógyász főorvosa — és festő. Egyik fáradalmát a másik tevékenységével pi­heni és szerzi meg három ját Szentendrén avatták fel a közegben önmagának, környe* Kossuth Lajos Katonai Eőis- zetének a harmóniát. kólán. A hadtörténeti múze­um tekintélyes képzőművésze­1922-ben született Szekszár* dón sok ezer embert gyógyí­tí kiállításokat rendez, ezzel tott meg eddig, S készített is serkenti a ma élő festőket, nyolcszáz olajfestményt, két- szobrászokat. ezer grafikát. Tájat és porf Évente művésztelepet is rét. Arcmásai korrektek, fes- szervez a honvédség a sorál- tői és pszichikai tartalommal lomány azon fiataljai száma- — tájai a harmóniát rögzítik, ra, akik kitűnnek vizuális bővítik a festői szépség tör- képzettségükkel, vényeivel. Üj lehetőséget jelent a ma* Losonci Miklós Női portré Á csábítás trükkjei? A minap azt olvastam a TALLÓZÓ Magyar Nemzet egyik terje­delmes cikkében, hogy ha­zánk — amely azonos ez eset­ben a tővárossal! — fiatal korosztályú idegenforgalmi „ , ,u , . .. T... , ' . . . ,, vezetői .más szemlélettel” könnyű elcsabulm stb. Kony- fővárosává lepett elő, heure- mivel az utóbbi, kulfolcu végzik irányító munkájukat nyű néhány kilót felszedni, ,ia: Szó van ugyan arról, szempontokat is figyelembe annak érdekében, hogy to- mert degeszre tömheti ma- ^ogy a főváros minálunk nem véve elsősorban az exkluzivi- vabbra is fejlődésképes legyen «át a külhoni polgár a ma- csupa,n. e^y olyan hely, ahon- tast testesíti meg a néhány lu­a külföldiek (a cikk ..beálli- “ r konyhák közelében Nvil- ? kozehn<* *?amit *> ««- catnyi araos es lipicai ménnél tottsága” szerint a külföldi = gyar konynaK kozeieoen. hány gyógyfürdő — nálunk es a méregdrága angol nyer­a nyugati turistával) idegen- van az áraink miatt, ame- a városban vannak a gyógy- gekkel, meg a tíznapos túrák- forgalma és hogy a teljes *yek relatíve, drágák a ml fürdők, és mert továbbra is kai, amelyek naponta más nyitottság meg minden a 8Zemürtkben — reálisan ala- lovasnemzet hírében sikerült helyszínnel várják a lovaso- feilesztések és így tovább csonyak-olcsók a más fizeté- nyeregben maradnunk, azt is kát a szálláslehetőségek te- szóval hogy a külföldiek ide- si .-nómenklatúrába” tartozó megírják: a lovasturizmus va- kintetében és így tovább... genforgalma nálunk tulajdon- külföldiek (nyugatiak) szem- lóságos Mekkája vagyunk, Marad a konyha és az ital, képpen valamiféle szolidari- Pontjából. Tehát valódi csáb- vagy micsoda. Szó esik per- amely mindenki számára el- tást is jelent ? Hogv aztan elt)t képviselnek, bár ha be- sze arról is, hogy az éjsza- érhető továbbra is, hiszen a mi vagyunk Szolidárisak ve- tegondolok, hogy a jövőt el- kai programok csapnivalók „legolcsóbb” turista is enni lük mert továbbra is tart a borban a konyhára lehet és egyáltalán — nincs két akar a valutájáért. Ez tehát Gazdasági válság vagy époen olaPosni ~ elfog a kételke- helynél több fővárosunkban, biztos bázisa marad (bármi ellenkezőleg — ők szolidári- dés- És a szomorúság is a ahol színvonalasan lehetne történjék is a világban) a velünk mert ren«ete«et nyakamba szakad. Mi le- pénzt költeni megfelelő mu- „csábítás trükkjének”. minc-valahány fokkal; Szepi és Tóni elégedetten kanalaz­ták az olvatag fagylaltot, mi­közben az egész főváros (mármint az a része, amelyik helyben laKÓ és nem bejáró) úgyszólván egy emberként el­tűnt a Balaton irányába — úristen, mi lehetett ott?! —, mindössze néhány öreg és gyerek- maradt otthon. Auszt­riában azon a hét végén és hó­elején valamilyen nemzeti ünnep volt, ami már péníé- ken szabadjára engedte a né­pet, hát nagy volt a boldog­ság. Engem úgy megnéztek, mint az eszkimók a ritka fo­kát, amint végigbattyogtam a Hungária összes termein va­lakit keresve, aki ide kért találkozót tőlem, de akit val- lószínűleg az invázió űzött el onnan békésebb tájakra. Személyes tapasztalásból Büszkén mondhatom — ma­fejlesztésébe és az adósságo­kat ki kell fizetni — ez. meg­vagyunk is azok), ahol a vi- már lehet nálunk, valószínű- mondhatom, hogy mennyire gam voltam az egyetlen ma­lájon a legolcsóbban lehet leg fürödni és lovagolni vallom őszintén, nem derült fbee.nni, és berúgni. Örületes de jó éjszakai programokat ki számomra eléeeé viláso- *v¥*k! Hata,rnas erejű, es mar nehéz lenne a mai kere­ki számomra eléggé világo­san. Sebaj! Fő, hogy alapjá­ban véve elégedettek a kül­földi (nyugati) lapvélemények alapján, amelyeket a cikk szerzője szemlézett. is, komoly ez az egész így, ahogy van. Június első három napjában valóságos osztrák invázió helyszíne volt a fő­város, péntektől vasárnap es­téiig szinte valamennyi hely foglalt volt a fővárosi szái­gyar vendég abban a pilla­natban. eredményeit tekintve nagyon tek között létrehozni, is meggyőző mai realitások mellett. A „majdnem-tenger”, a Balaton, a másik nagy hazánk vonz°erő. ahol persze ugyan- A legnagyobb ellentmondást lókban, a Hungária kávéház- mint prnlítpttpm volt’ csak a kultúrtevékenysé- másban látom mégis — ter- ban fényes tekintetű, boldog Lmnt L-ölho,-,; 9^k közé tartozik az evés és jed, éppen a nem javuló gaz- mosollyal emésztő „sógorok” az ivás. Az egyik lapvéle- dasági helyzet mián, az egyé- ültek minden széken, délidő­mény szerzője (talán valami ni és olcsó utak iránti igény ben, előttük a tányérok va­angol újságíró) elmondja, a külföldi (nyugati) turisták lóságos halmaza, odakint dtí­----------------- hogy miként tömte meg bő- tömegében. Ez nyilvánvalóan höngött a korai nyár har­r öndjei-t olcsó italokkal úgy, nem kedvez a szállodasorok- Első helyen áll természete- hogy alig bírta megemelni nak és nem nagyon kedvez T T _ TTT~ * sen a magyar konyha. Itt őket. Budapest az evés-ivas például a lovassportnak sem, J NOGRAD — 1984. június 24., vasárnap számos külhoni lapvélemény alapján azonos a fővárossal) idegenforgalmi adottságaival. Arra gondoltam, hogy le­hetne „ehetővé’’ tenni a fél Oklahoma nagyságút?) teljes országot, hazánkat, történel- mével-kultúrájával együtt? Addig is: jó étvágyat min­denkinek! (T. Pataki)

Next

/
Oldalképek
Tartalom