Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)
1984-06-10 / 135. szám
Labdarúgó NB it, Címeres mezben Folytatás idegenben is? Ez a Pintér aranyat ér! Hajrájához érkezett a 1T. osztályú labdarúgó-bajnokság. Az a kisebbfajta „földrengés", amelyet az MLSZ csütörtöki döntése okozott, érezteti hatását a második vonalban is. Az élen a Bajára utazó debrecenieknek már egy pont is elég az „üdvösséghez”: egy döntetlennel bekerülhet a jövőre magasabb osztályban játszó három csapat közé. A salgótarjániakat sajnos most inkább a kiesés elkerülése foglalkoztatja. (Egy éve ilyenkor éppen a DMVSC mostani pozícióját foglalták el; ha akkor születik meg ez a szövetségi határozat...) Ezen a vasárnapon Veszprémben, a Bákony Vegyész otthonában kell helytállnia az STC- nek. A gyáriak jó középcsapattá fejlődtek az elmúlt időszakban, megkapván a megfelelő támogatást minden tekintetben a nagyvállalattól, a várostól és a megyétől. Volt NB I-es játékosokkal is megerősítették a gárdát, így otthonukban a legjobb ve- télytársaknak is méltó ellenfelévé tudtak felnőni. A tar- jániaknak már az egyik pont megszerzése is siker lenne. Az nem biztos, hogy ennyi elegendő a Stécé bennmaradásához, hiszen egyrészt folytatódik az MLSZ vizsgálata. s kedden az NB II-esek kerülnek napirendre; másrészt még két fordulót játszik a mezőny a vasárnapi meccsek után... — Az elmúlt két mérkőzésen bizonyított az együttes — mondta Toldy Miklós edző —, így természetesen bízom benne, hogy a siker- sorozat folytatódik idegenben is. Sajnos, a mezőtúriak ellen bombagólt szerző Tóth Istvánt a szünetben sérülés miatt le kellett cserélnem: abban a pillanatban húzódott meg a lába, amikor a jobb felső sarokba talált. Remélem, az utóbbi sűrített programhoz képest kapott, hosz- szabb szünetben helyrejölt annyira, hogy teljes értékű lálékos lesz a Bakony Ve- gész ellen végig. Ha addig más sem jón közbe, marad a „győztes csapat”: Rédei — Babcsan, Juhász, Balga, Kovács I. — Berindán, Földi, Tóth — Jónás, Kovács II., Gyöngyösi. (Balszélsőnk kisebb sérülése is rendbejött.) A cserepadon Vári, Mákos, Sági, Urbányi és Tolnai ül majd. A találkozó után három napig a hévízi edzőtáborban lesz a csapat, innen utazik maid Nagykanizsára, ahol szerdán a helyi együttessel mérkőzik. v. f. Ülünk a Salgótarjáni Síküveggyár SE sportirodájában, várjuk az ifjúsági labdarugó EB-röl aranyéremmel hazatért Pintér Attilát, aki 18 eves létére a helyi, harmadik vonalbeli csapatból korosztálya válogatottjaként eljutott a moszkvai döntőbe. Az egyesületi elnök, Pilinyi László addig elmondja: Itt a gyáriak, élükön dr. Juhász Gyula igazgatóval, méltán büszkék munkatársukra, s természetesen a csapattagok is nagyon örülnek. Azon a fogadáson, amelyet Attila sikerének tiszteletére rendezett Juhász elvtárs, ezt maga az ünnepelt is tapasztalhatta. De van része benne haponta, amióta hazajött, sőt engem is megállítanak lép- ten-nyomon, hogy gratuláljanak. Pedig én csak néhány hete ülök ebben a székben, az elismerés őt illeti. Időközben megérkezik az ünnepelt is: magas, fekete fiatalember, kis bajusszal. Talán akkor sem lenne meg- illetődött, ha most adná élete első interjúját, dehát megszokhatta az újságírókat a minszki csoportmérkőzések és a moszkvai finálé idején. S egyébként is: — Nagyon közvetlen, jó viszonyban vagyok kezdettől a szakvezetőkkel is a válogatottban, nemcsak a csapattársakkal — mondja. — Ebben a társaságban nincs különbség vidéki és fővárosi, NB I-es felnőttcsapatban .látszó és II. osztályú ifi között. Bicskei Berci bácsi, a szövetségi kapitány úgy ösz- szehozta ezt a gárdát, hogy az első perctől kezdve elfogadtuk: mindenki egyért, egy mindenkiért. ÉS ez nemcsak jelszó, hanem eszerint is élünk, sőt ha kell akár „meg is halunk” egymásért a pályán. Elég kacskaringéi úton jutott Attila korosztálya legjobbjai közé. Tizennégy évesen igazolták a Síküveggyár csapatához, ahol bátyja, Zsolt védett. Aztán vele együtt került a megye másik városába a Balassagyarmati SE-hez, innen pedig leigazolta őt a Bp. Honvéd! Igaz, közben megyei serdülőválogatott is lett, az STC-nél is fölfigyeltek rá. Boldvai Gyula, a nógrádi reprezentáns nagy egyesülethez igazolta át őt, és itt sokkal jobban érezte magát, mint az ismeretlen Budapesten, egyedül. Döntő része volt az országos serdülőkupa megnyerésében, fölfigyelt rá a Fradi is. Oláh Bélával együtt vitték őt a fővárosi zöld-fehérekhez,, de megint nem találta a helyét az idegen közegben, három hónap múlva hazajött. Végül ismét a Síküvegben kötött ki, Marosok János keze alatt lett ifjúsági játékos — egykori edzője ma a csapattársa a fel- nöttegyüttesben. És Attila ifjú kora ellenére sokat tett a gyári csapat meglepően jó szerepléséért a Mátra-csoport- ban! — Családi hagyomány nálunk a foci — meséli a legifjabb Pintér, akit a Képes Sport rovatvezetője is nagy elismeréssel ugyan, de „a csapat egyetlen fenegyereke”- ként emlegetett. — Édesapám - is rúgtam a labdát,*- a bátyám ma is kapus, én sem maradhattam ki a sorból. De ha Gyuszl bácsi nincs, talán sosem jutok el idáig. Sokat köszönhetek neki, akárcsak az itteni gazdasági és sportvezetőknek, meg a munkatársaimnak, a Zagyva III, tmk-részlegében. Pedig ez az ifjúsági EB- aranyérem igazából csak a kezdete egy fölfelé ívelő pályafutásnak. Következik természetesen a följebb lépés magasabb osztályba, januárban egy nemzetközi torna Mexikóban, utána Világ Kupa Chilében... — Ezeket a napokat soha nem fogom elfelejteni. Most már biztos vagyok benne, hogy jól választottam, amikor NB I. B-s kézilabdacsapathoz hívtak néhány éve. Ebben a sportágban lettem serdülő, ifi B, majd A válogatott, felnőttjátékos és Európa-bajnok. Bennem élnek ma is szinte percről percre a kupa átadásáig vívott mérkőzések. Korábbról csak Deák Gabit ismertem, aki szintén Nógrád megyéből került az FTC-hez; azóta jó- barátom lett az ugyancsak fradis Haaz Feri, és szinte az egész csapat, akik közül Öten még fiatalabbak nálunk, így itt lesznek nyáron a labdarúgó IBV-n... Ezelőtt 24 évvel, amikor utoljára ifjúsági EB-t nyert a magyar válogatott, ott volt az aranyérmesek között a salgótarjáni Menczel Iván (SKSE) és Krajcsi József (SBTC) is. Pintér Attila most folytatja a hagyományt. Bizonyára még jó néhányszor visszaidézi a selejtezőt, a csoportmérkőzéseket. az elődöntőt és a Moszkvában, 80 ezer néző előtt lejátszott finist, ahol a hazaiakat drámai csatában, a gól nélküli találkozó és hosszabbítás után, 11-es rúgásokkal verték meg. Attila harmadikként futott neki a labdának, de a magyarok közül elsőként talált a hálóba. Ezzel megnyitotta a sort: Zsivótzky már behozta a szovjetek előnyét, Petrg Zsolt bravúros védéseket produkált, Kovács Ervin pedig feltette a pontot az i betűre. A többit már tudjuk. Azóta ismét Európa-bajno- ka van Salgótarjánnak. Gratulálunk. Attila! Csak így tovább... Várkonyi Ferenc A kelleténél korábban köszöntek el Fegyelmi büntetések a megyei bajnokságban Ma játszák le a Nógrád megyei labdarúgó-bajnokság idei utolsó fordulóját. A felnőtt- és az ifjúsági játékosok között többen is akadnak azonban, akik a kelleténél korábban „köszöntek el”: az elmúlt két fordulóban sportszerűtlen magatartásukkal sújtották csapatukat és önmagukat is. Két héttel ezelőtt például a tereny'ei Osvatn László, a jobbágyi Sándor István, valamint Tábori Béla, a 2. sz. Volán felnőtt játékosa durvaság miatt kapott „rossz pontokat”. Az utóbbi kettőt a hátralevő két bajnoki mérkőzésre, Osváthot 1984. szeptember 30-ig tiltották el. Ugyaneddig „pihen” majd Gvöre István (ÖMTE) a játékvezetővel szembeni tisztelegjen magatartás miatt. _ Sajnos a boksz példa is ragadós: Berta István, Bérczé- del Gábor, Sági Péter (mind romhányi).. és Czuczu József (2. sz. Volán) ugyanilyen ok miatt kapott két-két fordulóra szóló eltiltást; valameny- nyien ifjúsági játékosok ... A legutóbbi fordulóban a többszörösen „visszaeső”, ka- zári Tolnai Ferencet szintén a játékvezető megsértése miatt büntették meg, igen súlyosan; 1984. december 31-ig nem léphet pályára. Az ugyancsak felnőttcsapatban játszó Ravasz Tibort (Pásztó) durvaság miatt kellett két mérkőzésre távol tartani a pályától, ez a büntetés tehát az őszi első fordulóra is érvényes. Gáspár János (Szendehely) a harmadik, Kozma Miklós (Szőnyi SE) az ötödik sárga lapja miatt nézheti csak civilben az utolsó fordulót. Az ifjúsági bajnokság zárómérkőzésétől a pásztói Lakatos József szintén a harmadig sárga kártyája miatt hiányzik majd (?), míg „druszái”, a nógrádmegyeri Oláh és a romhányi Kiss József durva játéka következtében kapott három mérkőzésre szóló eltiltást. Bizonyára nem így képzelték el a búcsúzást ... A hónap atlétái A Magyar Atlétikai Szövetség szakvezetése a májusi teljesítményeket mérlegelve úgy határozott, hogy a „hónap atlétája” címet a felnőttférfiaknál Bakos György, az Ű. Dózsa gátfutója, a nőknél Szabó Kanolina, a Bp. Honvéd hosszútávfutója, illetve Siska Xénia, a Vasas gátfutó- nőjg érdemelte ki.,3A.z .után-, pótlás-ka Íégóríaban 'hasonló' elismerésben Vitía József, a Haladás VSE kalapácsvetője, valamint Szopori Erika, a SZEOL AK atlétája részesült. Koronázatlan „gólkirály" Nagy visszhangot váltott ki az MLSZ csütörtöki rendkívül: üléséről kiadott közlemény, amelynek értelmében — mint . ismeretes — megsemmisítették a Volán—Bp. Honvéd és a Diósgyőr—Nyíregyháza mérkőzések eredményét (0—0-lal egyik csapat sem kap pontot), s kiesettnek nyilvánították az NB I- ből a Volán együttesét. Ilyen irányú fegyelmi ülé-' seink még nem értek véget, kedden ismét összeülnek, s ezúttal az NB II-ben történt hasonló eseteket vizsgálják meg az MLSZ-ben. Egyébként az érintett egyesületek a csütörtökön - nyilvánosságra hozott döntés ellen panasszal élhetnek. Miután 0—0-lal igazolták a Vo'án—Bp. Honvéd és a Diósgyőr—Nyíregyháza mérkőzéseket, egyúttal törölték az. ott született gólokat. így többek között Esterházy Volánnak lőtt 3 gól iát is. Ennek alapján nem Esterházy Márton. hanem Szabó József, a Videoton játékosa lett a „gólkirály”. f • vásár Nagy mennyiségű import padlószőnyeg érkezett a pásztói áíész-áruház méteráruosztályára. 2 és 3 m széles, fogyasztói ára: 480 Ft-tól. Varázsolja újjá otthonát, most vásároljon padlószőnyeget! ÁFÉSZ VEZETŐSÉGE ISKOLAI SPORT Büszke bátonyferenyeiek Továbbjutók az úttörő-olimpia területi döntőiből Mint már hírt adtunk róla, a bátonyterenyei Bartók Béla Általános Iskola nagypályás labdarúgó- és leánytorna- csapata — előbbi az egri területi döntőn, megelőzve a budapesti Központi Sportiskola. valamint a Hatvan és Szerencs kisdiákjait, űtóbbi pedig a nógrádi testnevelés tagozatos iskolák előtt — bejutott a zánkai országos úttörő-olimpiai döntőbe. 'Tudósítottunk arról is, hogy a salgótarjáni területi döntőn, a kostirlabda-leánycsapatok vetélkedésében a Rákóczi Általános Iskola második, a fiúk között a sziráki utolsó lett, így nem jutott tovább. Lezajlottak a területi döntők kézi-, röp- és tollaslabdában is. A „kézisek” versengésében a nógrádiak a 3. és a 4. helyre kerültek, így a Pe- tőfalvi Lajos Általános Iskola leány- és a balassagyarmati testnevelés tagozatos intézmény fiúcsapata nem képviselheti a megye színeit Zán- kán. Röplabdában ugyan komoly hagyományai vannak a zagy- vapálfalvai iskolás fiúk és a kazári lányok körében a sportágnak, az idén azonban mindkét társaság az utolsó helyen végzett az egri területi döntőn. Ebben a korábban rendkívül népszerű sportágban Nógrád nehezen tud lépést tartani a többi megyével... Tollaslabdában a salgótarjáni 11. Rákóczi Ferenc Általános Iskola — ugyancsak megelőzve a testnevelés tagozatosokat — megszerezte a jogot a június 17—23-i országos döntőn való részvételre. (A hét közepén Salgóbá- nyán lezajlott tájékozódási futó úttörő-olimpiai területi döntőről még nem kaptunk tudósítást,) A korábbi, több sportágban éléért, úttörő korosztályú sikerek tehát az idén nem ismétlődhetnek meg, ami a nógrádiakat illeti. Abban a néhány sportágban, amelyben megyénkből a legjobbak kvalifikálták magukat a zánkai viadalra, reméljük helytállnak a távol maradó „földiek” képviseletében is. A megyei döntők tapasztalataira és az úttörősport itteni helyzetére még visszatérünk. Tömegsportnap Cserhátsurányban A nyári spartakiád verseny- sorozata keretében gazdag programmal szerveznek tö- megsportViapot vasárnap Cserhátsurányban. Az iskola udvarán délelőtt tíz órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, ezt fornabemutató követi, majd futóversennyel folytatódik a sorozat. A játékos vetélkedők után a nyári spartakiád atlétikai számai közül súlylökésben. gránáthaiitásban, magasugrásban és távolugrásban mérkőznek a legjobbaknak járó címekért. Délután kispályás labdarúgó-mérkőzések, kosár- és röplabdameccsek előzik meg az ünnepélyes eredményhirdetést. Ribli tartja második helyét A bugojnói nagy nemzetközi sakktorna 12. fordulójában a magyar színeket képviselő Ribli Zoltán világossal döntetlent ért el a brit Antony Miles ellen, pontjainak száma 7.5-re emelkedett, s ezzel biztosan tartja második helyét az ugyancsak 7.5 pontos, de egy függő játszmában is „bízó” holland Jan Timman mögött. A listavezető pénteken a szovjet Mihail Tál ellen csatázott, és Riblihez hasonlóan döntetlent ért el. További eredmények a 12. fordulóból: Szpasszkij (szovjet)—Beijavszkij (szovjet) döntetlen, Torre (Fülöp-szigeteki)—Andersson (svéd) döntetlen, Larsen (dán)—Szmiszlov (szovjet) függő, Ivanovics (jugoszláv)— Ljubojevics (jugoszláv) döntetlen. Gligorics (jugoszláv)— Kovacsevics (jugoszláv) 1—0. A 12. forduló után: Timman 7.5 (1), Ribli 7.5, Szpasszkij 6.5, Tál, Ljubojevics, GUgorics- 6—6, Beljavsz- kij 5.5, (1), Torre, Andersson 5—5 (2—2), Szmiszlov, • Miles 4.5—4.5 (2—2), Larsen, Kovacsevics 4 5—4.5 (1—1), Ivanovics 4 (2) pont. TÁJFUTÁS Hátra Kupa Pásztón Ma délelőtt fél 10-kor indul el a tervek szerint az a mezőny, amely Pásztón és környékén versenyez a VII. Mátra Kupa országos tájfutóviadalon. A rendező Mátraaljai Állami Gazdaság MEDOSZ Sportegyesület szakemberei gondosan kitűzték a pályákat, és számolhatnak a sportág legjobbjai közül is néhány versenyző rajthoz állásával. Az egyfordulós, egyéni kupaverseny végén összetett csa- patértókelés is lesz, és a kupa sorsát az olimpiai pontozás alapján döntik el. A verseny alaprangsoroló; a nők 21 A 21 B, 17 B, 17 C, 15 B, 15 C, 13 B és 11 C, a férfiak 21 A 21 B, 21 C, 35 B, 19 A, 17 B, 17 C, 15 B. 15 C, 13 B és 11 C kategóriában indulnak. A 300—600 méter tengerszint feletti magasságú, szabdalt, változatos futhatóságú terep bízvást ezúttal is próbára teszi az ország minden részéből érkező tájfutókat. A győztes egyesület egy évig védi majd a Mátra Kupát, az egyéni ^helyezettek értékes tiszteletdijakat kapnak. NOGRAD - 1984. június 10., vasárnap J