Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)

1984-06-01 / 127. szám

ISKOLAI SPORT Hal kislány Zánkára készül A tornászok úttörő-olimpi­ájának megyei döntőjében — rémi meglepetésre — egy „ismeretlen”, a bátonytere- nye.i Bartók Béla Általános Iskola gárdája diadalmasko­dott. A bátonyterenyeiek nemcsak a csapatversenyt nyerték meg. de az egyéni­ben is letették névjegyüket: az összetettben például lvá- nyí Edina ezüstérmet szer­zett. A szekrényugrásban ugyancsak helyezést szerzett, 2. lett, a gerendán Csonka végzett az első helyen, tala­jon Vályi 3. lett. — Kik érték el a nagyszerű sikert? — kérdeztük a tor­nacsapat edzőjétől, Kalmár Ibolya testnevelőtanártól. — Sorolom a neveket: Csonka Gabriella, Hodusovsz- ki Johanna, Szabó Helga, Vályi Mónika, Iványi Edina és Vezovicsek Mónika. Cson­ka, Vályi és Vezovicsek 2, Szabó és Iványi 3, Hodusovsz- ■ki 4 éve tomászik. Vályi még csak negyedikes, Hodu- sovszki nyolcadikos, a többi­ek a közbeeső osztályokat vég­zik. — Ügy tudjuk: testnevelés tagozatos iskolákat előztek meg. — Igen! A salgótarjáni Bu­dapesti útiakat (akik a csa­patversenyben mögöttünk végeztek) és a harmadik he­lyezett balassagyarmatiakat, pedig a mi iskolánk nem testnevelés tagozatos. — Mennyit edzenek a lá­nyok? — Heti négy órát. Ezenkí­vül még a tornaórákon is gyakorolnak, van módjuk az erőfejlesztésre. a technika csiszolására. Egyébként a lá­nyokat korábban Petre Lajos- né edzette, én csak az el­múlt év szeptemberétől fog­lalkozom velük. — Mit várnak az országos döntőn? — A fináléra Zánkán kerül sor, június 17—24 között. A legtöbb csapattal nehéz lesz felvenni a versenyt. Az el­mondottakon kívül problé­ma. hogy nálunk nincs egye­sületi háttér. Ettől függetle­nül, az iskolai szinteket néz­ve, becsületes helytállást re­mélek! A tizenötbe jutás, úgy gondolom, már irreális célkitűzés lenne. A lányok szorgalmasan gyakorolnak. Legutóbb Kisterenyén bemu­tatón vettek részt, ahol nagy közönségsikert arattak. — A tornász kislányok úgy hallottuk, jó tanulók is... — Egészen kiválóak: vala­mennyiük átlaga 4,7—4,8 kö­rül mozog. — Végül: röviden bemutat­ná saját magát? — Egy éve végeztem az eg­ri pedagógiai főiskola föld­rajz—testnevelés szakán. Bá- tonyba kerültem, heti 40 órá­ban tanítok testnevelést a felső tagozaton. Ezenkívül 20— 20 atlétával, illetve tornásszal foglalkozom. Nehéz egy ki­csit, annál is inkább, mivel „bejáró” vagyok Salgótarján­ból. T. t SAKK Kieső helyről várja az őszi folytatást az St. Volán sakkcsapata Az értékelésekkel végleg tisztázódott, hogy az OB II. Keleti csoportjában a Vasút­építő Törekvés biztos váro­mányosa a bajnoki címnek, miután a rangadón 9—5-re „kiütötte” a Miskolci Medi­cort. Az St. Volán értékelés­re került játszmáját győze­lemmel könyvelheti el, ám ennek ellenére kieső helyről varjak az őszi folytatást a ■tarján! sakkozók. A bajnok­ság állása a tavaszi fordu­lók után: l. Vasútépítő T. 8 8- - 75 2. Miskolci M. 8 6- 2 70,5 3. Utasellátó SC 8 6- 2 66 4. Eger SE 8 4 1 3 63 S. Makói SVSE 8 5- 3 61 fl. BHG 8 5- 3 59,5 t .Vtóügy SC- ,a. szegedi VSE 8 5 3 58,5 8 3 14 58 9. Gyöngyösi SE 8 5- 3 54 tó. BEAC 8 3- 5 53,5 1 ’.Kábái Egyetértés « 3- 5 53 St. Volán 8 2- 6 53 13. Kalocsai SE 8 ­- 8 32.5 14. Volánbusz 8 ­- 8 26,5 Bizony az ősszel van min javítani az St. Volán sakko­zóinak. hiszen a helyezéssel és a megszerzett pontokkal sem lehet elégedett a szak­vezetés és a játékosok sem. A célkitűzés az élcsoport va­lamelyik helye volt, reálisan a 4—6. közé kerülés, amire — bármilyen furcsa — bravú­ros hajrával még mindig van es'^ye a tarjáni csapatnak. Amikor rövid értékelést adunk a tavaszi szereplésről, azzal kell kezdjük, hogy a szerencse is elpártolt az idén a tarjániaktól. A hat vereség közül négy minimális 7,5—6,5 arányú volt, s ilyen szoros mérkőzéseken tudvalevő, 1.5 ponttal többet sokszor akár a vesztes csapat is szerezhet­ne. így volt ez mind a négy mérkőzésen! Egy másik ténymegállapí­tás- sajnos kevés a kiugró jó *eliesítmény az együttes­ben. Maradéktalanul dicsér­nünk kell Gál Gábor 81 szá­zalékos teljesítményét, aki 8 játszmából 6,5 pontot szer­zett — veretlen maradt, ót az ifjúsági táblán játszó Pa­tai József követi 6 játszmá­ból szerzett 4.5 ponttal, 75 százalékos eredménnyel. Sza­bó Ervin 8-ból 5, Gallai 7- ből 4 pontot szerzett, s ez­zel fel is soroltuk azokat a játékosokat, akik pluszban maradtak. A többiek közül lstvanovszki, Palla, Kassai és Váradi ért el 50 százalékos teljesítményt, s közülük Ist- vanovszki az, aki minden elismerést megérdemel, mert a 3. táblán „hozta” a 4 pon­tot. Kánya, Tóth P., Simító és Roskó is 50 százalékos ered- ménjH mondhat magáénak, ám kevés partit, 4-et vagy annál kevesebbet játszottak. Sajnos a többiek erősen for­májuk alatt teljesítettek. (Évek óta nem volt példa ar­ra, hogy az 1—2. táblán 16 mérkőzésből ne szülessen győzelem. Hat sovány döntet­len mellett 10 vereséget mu­tat a könyvelés.) Hogy mégsincs ok az elke­seredésre és hogy kiesési gondjai ezúttal sem lehetnek a csapatnak, arra biztosíték, hogy a 6—12. hely között na­gyon szoros a pontkülönbség, és hogy az őszi első öt talál­kozón az St. Volán sorrend­ben az Eger. a Szeged, a Ka- ba, a BEAC és a Kalocsa csapatával mérkőzik. Jó fel­készüléssel, a nyári versenyle­hetőségek kihasználásával úgy kell formában tartani a tár­saságot, hogy ősszel megle­gyen a mérkőzésenkénti 8 pontos átlag. Ez az erővi­szonyokat összemérve reális­nak mondható, s az így meg­szerzett 93 vagy még több ponttal még az eredeti célki­tűzés is teljesülhet. Szokács László Meghalt egy olasz szurkoló vételt jelentett a Romának, a csapat svéd edzője, Nieis Liedholm nagyon tárgyilago­san nyilatkozott. Azt mondta: „nagy csapat ellen veszítet­tünk, az angolok erősebbek voltak, mint amire számítot­tunk. A Liverpool jobb tak­tikával játszott, nem volt át­járóház a védelme, jól zártak és gyors ellentámadásokat in­dítottak. A brit csapat szel­lemi irányítója Souness volt Az egyetlen bánatom: a já­tékvezető nem vette észre, hogy a Liverpool gólja előtt Tancredi kapus ellen szabály­talanságot követtek el. Saj­nos, vesztes mérkőzéssel zá­rom a Rómánál töltött öt évet. Ez volt a. utolsó mérkő­zés, amelyet a Róma kispad- járól néztem végig” — mond­ta l.iedholm, a BEK-ööntő után. Király Ernő, az MTI római tudósítója jelenti: Egy olasz szurkoló meghalt, egy másik életben maradásá­hoz nem fűznek reményt, mintegy 40 sebesült. akiket Róma különböző kórházaiban ápolnak, betört fejek és ki­rakatok, összezúzott gépko­csik, 50 letartóztatás — ez a gyorsmérlege a Róma—Liver­pool (1—1) BEK-döntő éj­szakai külonmérkőzésének. A Róma kudarca miatt el­keseredett fiatalok, a döntő után Összeverekedtek az angol szurkolókkal. A szigetországi drukkerekre vadászó, randa­lírozó csoportoknak több, nem angol turista is kárát látta, elsősorban a Termini pálya­udvar környékén. A találkozón, amely 1 mil­liárd 327 ezer lírás rekoiübe­Vívás Balassi Kupa — Salgótarjánban A hagyományos balassagyar­mati helyszín helyett — mi­vel a városban nemrégiben megszűnt a vívószakosztály —. az idén Salgótarján ren­dezi a Balassi Kupa harmad- osztályú országos vívóver­senyt. A női és férfitőrözők szombaton 10, a kardozók 10.30 órakor kezdenek a Bu­dapesti úti Általános Iskola tornatermében. A verseny rendezője, a Nógrád megyei Vívó Szakszövetség mindhá­rom fegyvernemben több tu­cat sportolót vár az ország minden részéből. A nógrádiak ezúttal a megyeszékhelyen bizonyíthatnak! Labdarúgás Országos serdülő- es ifjúsági bajnokság Serdülők: STC—MTK VM 1—2 (0—1) STC: Zsidai — Joó, Csö­mör, Kobolák, Gáspár, — Schleer (Gyetvai), Dániel, Falkovics — Makovinyi (Oláh Gy.), Oláh J., Dénes. Edző: Kmettv József. Góllövő: Oláh J. Jók: Oláh J. Dénes és Csö­mör. Az egyenrangú csapatok ta­lálkozóján a szerencsésebb nyert. Ifjúságiak: STC—MTK VM 0—3 (0—1) Salgótarján, tóstrandi pá­lya, v.: Gáspár (Fodor, Bak- sa). STC: Vári — Vass, Ke- rényi. Sági -(Juhász). Stark. (Bozó) — Simon, Urbányi (Balya). Szabó — Stayer, Tő- zsér. Kun. Edzó: Horvátr, Gyula. Jó: Urbányi. Az első félidőben a hazaiak veszélyeztettek többet, de a kidolgozott helyzeteiket rend­re elhibázták. A második fél­időben. a kényszerű cserék után nagy fölénybe került a vendégcsapat és az ilyen kü­lönbségű győzelmük is meg­érdemelt. Kézilabda megyei bainokság Túl a VII. fordulón A megyei kézilabda-bajnok­ságban a tavaszi VII. fordu­lón is túljutottak a csapatok. A férfi felnőtt mezőnyben két rangadónak számító találko­zóra is sor került: a Bgy Kábel meggyőzőbb és gólerő- sebb első félidei játékával győzött, a másik rangadó pásztói sikert hozott. A Diós- jenő megszerezte első győzel­mét, az Érsekvadkert folytat­ta sikersorozatát. Az 1984. május 19-én lejátszott Diós­jenő—Tereske mérkőzés ered­ményét — amely a Diósjenő hibájából félbeszakadt — a megyei kézilabda-szövetség szervezési bizottsága megsem­misítette, s a két bajnoki pon­tot 0—0 gólkülönbséggel a Tereske javára ítélte. A férfi ifjúságiaknál egy találkozóra került sor: a rutinosabb te- reskeiek jobban játszottak és győztek. A nőknél a Síküveggyár mindkét csapata nyert. Az St. Építők-Pásztó összecsapás a hazaiak győzelmével ért vé­get. A korábban elmaradt Épí­tők—Nagybátony találkozó döntetlen eredményt hozott. Női ifjúsági találkozóra is sor került, ahol a síküveggyáriak győztek a nagybátonyiak el­len. Részletes eredmények. Fér­fiak: Bgy. Kábel SE—Szőnyi M. SE 29—24 (lS-r-9), v.: Békési, Hukics. Legjobb dobók: Kür- tössy II, ill.: Varga 9. A rangadó, mérkőzés első félidejében a Kábel SE igen eredményes volt a gyenge vé­dekezést produkáló Szőnyi el­len. Szünet után viszont mint­ha egy másik Szőnyi lépett volna pályára. Védekezése igen feljavult, s támadójátéka is sokkal erőteljesebb lett; főleg a II. félidő fejéig, ami­kor is 3 gólra megközelítette ellenfelét. Végül a nagy előnyből 5 gólnyit sikerült a hazaiaknak a mérkőzés végé­re is megtartani. Pásztói SE—St. BRG 25—23 (13—12), v.: Babjak, Kővári. Ld.: Sándor 9, ül.: Boronyai 9. A nagy‘közönségsikert ara­tott találkozó óriási csatát, kemény összecsapást hozott. Á mérkőzésen a fiatal pásztói gárda lelkesedése és a vendé­gek rutinja végig ‘ domináló volt. Szlávikot, a BRG gól­zsákját, a pásztói Kürti ügye­sen semlegesítette. Boronyai viszont nagyon „élt”. Testi adottságát és technikai bra­vúrjait gólokban is kifejezés­re juttatta. Végül azonban a Pász.tó két góllal nyert. Diósjenő—Nagybátony 18— 16 (11—10), v.: Kenyeres, Zor- ván. Ld.: Schmittinger és Du­dás 5—5, ill. Bakos 7. Mindkét csapat elsősorban a védekezéssel törődött. A nem túl magas színvonalú mérkő­zésen sok volt az eladott lab­da és a kihagyott ziccer. Lel­kesebb játéka révén végül a Diósjenő megszerezte első győzelmét. Érsekvadkert—Tereske 38— 23 (20—15), v.: Zorván, György Ld.: Kovácspál 19. ill.: Fran- ka 9. A hazai gárda támadásban és védekezésben is jobbnak bizonyult ellenfelénél. A na­gyon gólerős Kovácspált a te- reskeiek egyszerűen nem tud­ták tartani. A tereskei gárda a megszokottnál is jóval hal­ványabb teljesítményt nyúj­tott ezen a találkozón. A bajnokság állása 1. Bgy. Kábel SE 7 6 - 1 202-165 12 2. Pásztói SE 6 5 - 1 178-133 10 3. Szőnyi M. SE 6 4 - 2 175-124 8 4. Érsekvadk. 7 4 - 3 183-164 8 5. St. BRG 7 4 - 3 186-184 8 6. Nagybátony 7 2 - 5 125-161 4 7. Tereske 7 1 - 6 130-134 2 8. Diósjenő 7 1 - 6 95-159 2 A góllövőlista élmezőnye: 1. Szláviik Viktor (St. BRG) 85, 2. Kovácspál István (Ér­sekvadkert) 77, 3. Sándor Ist­ván (Pásztói SE) 68, 4. Kür- tössy Aladár (Bgy. Kábel SE) 64, 5. Varga László (Szőnyi M. SE) 60 góllal. Férfi ifjúságiak: Érsekvadkert—Tereske 13— 18 (7—9), v.: Zorván. Ld.:Bu­denszki 8, ill.: Vincze 5. A vendég tereskei gárdának — amely fizikai és életkori fölényben is volt — igencsak meg kellett küzdenie a győ­zelemért a hazai, igen fiatal játékosokkal szemben, főleg az első félidőben. A bajnokság állása 1. Bgy. Kábel SE 3 3 - - 61-29 6 2. Tereske 3 2 - 1 40-48 4 3. Pásztói SE 3 1 - 2 45-49 2 4. Érsekvadkert 3 - - 3 40-60 ­A góllövőlista élmezőnye: 1. Urbán Ottó (Bgy. Kábel SE) 20, 2—3. Stolcz Péter (Bgy. Kábel SE) és Budenszki Gá­bor (Érsekvadkert) 19, 4. Szabó Ferenc (Pásztói SE) 15 góllal. Nők: St. Síküveggyár II.—Rétsá­gi SE 13—9 (8—4), v.: Földi, Csoór, Ld.: Tóth 8, ill.: Schmidt és Ferencsik 3—3. Az igazán sportszerű talál­kozón — egyetlen kiállítás és figyelmeztetés sem történt — végig a Síküveggyár II. csa­pata irányított. Mindkét csa­pat játékosai sokat hibáztak. A kihagyott büntetőkön is testvériesen megosztoztak (5— 5). Sí. Síküveggyár I.—Nagybá­tony 20-13 (9—6). v.: Barna, Kővári. Ld.: Tarjáni 5, ill.: Jávör és Pádár 5—5. Nem kis meglepetésre na­gyon jól kezdett a vendég bá- tonyi együttes. A 7. percben már 3 gól előnnyel állt- A hazai gárda a 12. percben egyenlített, majd a 21. percig fölváltva estek a gólok. Ez­után két kihagyott nagybáto- nyi büntető következett, és három síküveggyári gól, s máris 9—6! A II. félidő már inkább hazai fölényt hozott. A Nagybátony 5, míg a Sík­üveggyár egy büntetőt hibá­zott. St. Építők—Pásztói SE 11— 8 (8—2), V.: Barna, Babják. Ld.: Polaneczky 5, ill.: Czvan­czigné 3. Ügy indult a találkozó, hogy sima hazai győzelem születik. Ezt látszott igazolni a fölényes félidei vezetés is. A szünet után azonban fordult a koc­ka. A hazaiak csak szenved­tek a pályán, míg a vendégek rendre gólokat értek el, sha a Pásztói SE 5 büntetőt nem hibázik, más eredmény Is születhetett volna. St. Építők—Nagybátony 13— 13 (7—6), v.: Babják, Kővári. Ld.: Polaneczky 6, ill.: Szőke és Pádár 4—4. Szoros találkozót játszott egymással a két csapat. Az első az Építők, míg szünet után a bátonyiak játszottak jobban. A mérkőzés befejezé­se előtt 5 perccel még veze­tett a Nagybátony, de az Épí­tők ekkor büntetőből kiegyen­lített. Ezzel az eredménnyel aztán mindkét csapat elége­dettnek tűnt, mert a hátrale­vő időben már egyik oldalon sem esett találat. A bajnokság állása 1. St. Síküv. I. 6 5 1 - 122- 75 11 2. Nagybátony 7 2 2 3 118-117 S 3. St. Síküveg. I. 6 3 - 3 77- 92 6 4. St. Építők 8 2 I - 89- 29 5 5. Pásztói SE 6 2 - 4 84-117 4 6. Rétsági SE 6 1 - 5 68- 78 l A góllövőlista élmezőnye: Ij Pádár Katalin (Nagybátony) 45, 2. Ferencsik Melinda (Rét­sági SE) 37. 3—4. Kiss László- né (St. Síküveggyár I.) és Szőke Judit (Nagybátony) 86 góllal. Női ifjúságiak: St. Síküveggyár—Nagybá­tony 6—5 (1—2), v.: Barna, Kővári. Lök:- Szamosvári 3, ill.: Orosz 2. Nagyon kevés gól esett a szoros találkozón. A kis kü­lönbségű bátonyi vezetés után a II. félidő a hazaiaknak si­került jobban, és ha nehezen is, de otthon tartották a két bajnoki pontot. A bajnokság állása 1. St. síküveg. 4 2 1 t 89-24 5 2. Pásztói SE » 4 2 1 1 43-20 4 3. Rétsági SE 8 2 - 1 37-22 4 4. Nagybátony 5 1-4 18-57 2 (<■ : 1 büntetőpont levonva.) A góllövőlista élmezőnye: 1 Podonvi Piroska (Pásztói SE) 15, 2—3. Tari Emília (Pásztói SE), Csik Hálnál (St. Síküveggyár) 10 góllal. Simon József Labdarúgás Eger: ősztől már NB l-es ? Eredmények, táblázatok NB II.: Keszthely—Eger 1—1 (korábban lejátszották), 22. sz. Volán—D. 'Kinizsi 3—0 (2—0), Sopron—Bakony Ve­gyész 1—0 (0—0), DMVSC— Szolnok 3—1 (1—0), Kecske­mét—Nagykanizsa 1—1 (1—0), Baja—Kazincbarcika 0—0. Békéscsaba—Siófok 3—0 (1—0), Szekszárd—Hódgép Metripond 2—4 (2—2), Özd— Ganz-MÁVAG 1—0 (0—0). A bajnokság állása: ÖKÖLVÍVÁS öten a dobogón Országos úttörő- és serdü­lőversenyen vettek részt a napokban az STC ökölvívó- reménységei Tatabányán. A nagy múltú szakosztály ismét figyelemre méltó bizonyítványt állított ki utánpótlás-nevelé­séről: versenyzőik közül öten állhatták a dobogóra A leg­jobban az 52 kilogrammos Danyi Iván szerepelt, aki a legmagasabb fokra léphe­tett föl, amíg a sportág ta­valyi legjobb magyar úttörő­versenyzője, Sárközi István második lett a 36 kg-sok kö­zött. Bronzérmet szerzett Her- czeg Nándor (38). Vidák La­jos (48) és Ejzik József (54 kg). Az STC-s fiatalok telje­sítményét elismerésre méltó­nak ítélte meg a versenyen jelenlévő Gyenessey István, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségi tagja is. 1. Eger 2. Békéscsaba 3. Debr. MVSC 4. Siófok 5. Kódg.-Metr, 6. Bakony V. 7. Nagykanizsa 8.22. sz. V. 9. Szolnok 10. Debr. Kin. 11. Keszthely 12. Baja 13. Ózd 14. Sopron 15. Salgótarján 16. Szekszárd 17. Kecskemét 18. Kazincb. 19. Szabó L. SE 20. Ganz-M. 34 22 54 19 33 18 35 16 34 16 34 15 34 11 34 12 34 13 34 12 34 10 34 11 34 11 34 11 34 9 35 9 34 9 33 11 34 8 34 4 7 5 8 7 9 6 12 7 7 11 7 12 14 9 11 11 8 13 9 13 12 12 10 13 9 14 9 14 11 14 10 16 10 15 5 17 9 17 9 21 65-32 51 81-40 46 59- 36 43 58-42 40 47-33 39 55-52 37 58-55 36 45- 47 33 60- 49 34 47- 49 33 48- 42 32 54-54 32 47-60 31 31-47 31 43-46 29 38-55 28 46- 67 28 46-63 27 40-54 25 33-78 17 8. Mátraszőlős 4. Ecseg 25 14 4 7 79-43 32 25 10 5 10 72-66 25 A Siófoktól nésy büntetőpont levonva. A Kazincbarcika—Deb­receni MVSC találkozót későbbre halasztották Pásztó városkörnyéki baj­nokság, „A” csoport, felnőt­tek: Palotáshalom—Mátra­szőlős 6—1, Szurdokpüspöki— Ecseg 2—2. A bajnokság állása 1. PaMtáshalom 2. Szurdokpüsp. 25 17 5 3 77-33 39 25 15 3 7 66-34 33 Serdülők: Palotáshaloni— Mátraszőlős 2—0, Szurdok­püspöki—Ecseg 1—1. A bajnokság állása 1 Palotáshalom 5 4 l - 13- 2 s 2. Szurdokpüspöki 5 3 11 14- 5 7 3. Ecseg 5 - 2 3 5-13 2 4. Mátraszőlős 5 1-4 4-16 2 „BM csoport: Csécse—Va­nyarc 3—2, Kisbágyon—Erdő- tarcsa 6—3. A bajnokság állása 1. Kisbágyon 19 13 4 2 60-29 30 2. Csécse 19 12 8 4 61-37 27 3. Vanyarc 19 12 2 5 68-33 2« 4. Erdőtarcsa 19 7 4 8 46-44 lí „Edzett ifjúságért”: Szarvas- gede—Buják 0—1, Szirák— Felsőtold 4—2, Tar—Héhalom 1—4. A bajnokság állása 1. Buják 4 3 1 - 8-2 7 2. Szirák 4 3-1 15- 8 6 3. Héhalom 4 3-1 12- 7 6 4. Felsőtold 4 112 13-10 3 5. Tar 4 1-3 8-17 2 6. Szarvasgede 4 - - 4 6-18 ­| NÓGRÁD - 1984. június 1., péntek /

Next

/
Oldalképek
Tartalom