Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)
1984-06-05 / 130. szám
Egy szuszra Útjelző örökösöknek Tudja, hegy új művelődést hazat épít a falu? Vasárnaponként ott van minden jóravaló ember, az asz- szonyok főzik a közös ebédel, a férfiak dolgoznak, a gyerekek játszanak. Csak a fiatalok hiányoznak nekem nagyon. Láthatja, fehér a hajam, és már húsz éve vezetem az asszonyok klubját. Én aztán elmondhatom, hogy sohasem volt szebb hivatás, mint falun élni és világítani. Zokognivaló azoknak a fiataloknak a gondolkodásmódja, akik csak elmenni és leköpni akarják a falut. Hetente átmegyek közéjük a klubba, leülök, nézem. ahogy szórakoznak, játszanak, zenét hallgatnak. Egészségesek, erősek. Boldogan rájuk hagynám az országot. Csak a lelkűk! Kerdem az egyiket a múltkor: mi érdekel fiam? Semmi — válaszolja — semmi sem. Beszélek erre neki a falu múltjáról; merre volt a földvár, mit csináltak itt a törökök, hol állt meg Rákóczi a néphit szerint, és melyik versét írta Petőfi a határban. Mesélem neki, hogy tudja, hol született, minek lehet a képviselője, mire felnevet; — Nem érdekel ez itt senkit! — Tudod mit mondtál fiam? — hajolok hozzá kétségbeesve. — Hogy neked semmi közöd ehhez a néphez! Micsoda magyarok lesztek ti? Mi lesz itt? Milyen embereket neveltek ti? Már ne haragudjon, hogy a könnyem kicsordul, de öreg az ember, és fáj, ami fáj... Ha én itt táncot tanítok, az nemcsak tánc, az megtartó erő, az világít a. falusi lelkekben. Ha én együtt éneklek a többiekkel, a kezüket fogom. Ha én ezt elmondom az asz- szonyoknak a klubban, ők érzik, hogy őszintén és igazán így hiszem és tudom, átszivárog beléjük is ez a hit: huszonötén is eljönnek az előadásokra, és negyvenen kirándulni. De a fiatalokkal, azokkal mi lesz? Hogyan találják meg az ösvényt hazafelé? Nógrádi Gábor Ujjlenyomat — múmiáról A manchesteri rendőrség ujjlenyomat-szakértője ezúttal nem bűnügyben tevékenykedik: egy 3000 éves egyiptomi múmia ujjlenyomatait vizsgálja a manchesteri egyetem múzeumában, amelynek múmiagyűjteménye Londonon kívül a legnagyobb. A koporsófelirat szerint Ason nevet viselő hajdani hölgyről a vizsgálat azt állapította meg, hogy 40 éves korában hunyt el, kezeinek s lábainak ápoltsága arra vall, hogy előkelőség, feltehetően templomi énekesnő. Más szakértőket is bevontak a kutatásba, amelynek eredményét könyvben és egy egész estet betöltő filmen kívánják nyilvánosságra hozni. Kemelik továbbá, hogy a rendőrség és az egyetem együttműködése a múmiák ujjlenyomat-világbankjának létrehozásához vezethet. Hógneses szűrők — új szerepbon A mágneses szűrőket már hosszú évek óta alkalmazzák az ipar számos területén. Működési elvük az, hogy erős mágneses térben a ferromág- neses anyagok átmenetileg mágneses töltést vesznek fel, és így elválaszthatók a nem mágnesezhető anyagoktól. A szűrők hatékonyságát növeli, hogy a pórusméretüknél jóval kisebb mágneses részecskéket is visszatartják. Angol szakemberek újabban szennyvíztisztító berendezésekben alkalmaznak mágneses szűrőket. Kikisérletez- ték ugyanis, hogy ha vasoxi- dot vagy titánoxidot adnak a tisztítandó szennyvízhez, akkor ezek a nagy felületű, jól adszorbeáló anyagok nagyobb részecskékké csapják össze az apróbb szennyezéseket, s megkötik őket a felületükön. Az így nyert szennycsomók mágnesezhetők, ezáltal mágneses szűrők . segítségével visszatarthatok. A szűrőben nagy teljesítményű elektromágneseket használnak. Az elektromos áram kikapcsolásakor a mágneses tér hatása megszűnik, és a szűrő egyszerű átöblítéssel tisztítható. A szennyvíztisztító berendezésekben alkalmazott mágneses szűrőberendezések napi 70 millió liter teljesítményűek. Drágakövek névjegykártyája Vizes gondok Kallón Védőárok az új iskola körül Népes gyülekezet ácsorog a káliói főutcán, sokan pedig a kikövezett patak fölött átívelő hidacskáról szemlélik a víz apadását. A szomszédos kertek iszaptengerre emlékeztetnek és különös buzgár is magára vonja a figyelmet. A megszelídült áradat után mindenfelől megindul a zavaros víz a patakba, a kertekből a mederbe tartó víz pedig valami titkos járatot is talált magának. A medret burkoló betonkockákból elmozdított néhányat és bugyborékoló, moraj ló szökőkút tör a patakmeder oldalából a magasba. A kelleténél bőségesebb csapadékáldás kapcsán sokat beszéltünk már a mezőgazdaság nehézségeiről. E véletlenül megtapasztalt kállói példa azonban azt is bizonyítja, hogy a véget érni nem akaró esőzés vagyontárgyakat is veszélyeztet. — Májusban összesen négy alkalommal jött a nagy víz — mondja Nyemcsok Mihály tanácselnök, aki ugyancsak a hídról figyelte a soros ár elvonulását. Bizonyságként benyit egy kertkapun is: „Ezt nézze meg!” Mindent elborít a hordalék és az iszap, nem is olyan régen itt árvíz höm- pölygött. A kéretlen és kellemetlen víz igen sok fejtörést okoz a község vezetőinek. S a megoldás? Sok százezer forintba kerülnek csak a tervek és a kiviteli tervek, a vízrendezés végső megoldásáról nem is beszélve. Erre, minden valószínűség szerint csak a következő ötéves tervidőszakban kerülhetne sor. A régen várt és sürgetett új iskola felépítése a jelen feladata, bár ennek megvalósításába is beleszól az időjárás. Legutóbb például csak úgy folytathatták a munkát, hogy előbb ki kellett hordani az épületből az iszaoot. A most épülő iskola padlószintje ugyanis jóval alacsonyabb az utcánál. A víz pedig — minden gyerek tudja ezt — lejtnek folyik. A tehetetlenség is szül azonban humort, van aki ezt mondja: „Éppen ezért különb a mi új iskolánk a másokénál. Nekünk uszodánk is lesz...” A helyben megöregedett és minden követ ismerő idős emberek viszont ezt mondják: „Kikérhették volna a tervezők a helyi szakemberek véleményét is. Akkor nem lett volna ilyen meglepetés, mert az itt élők megmondták volna, merre folyik a víz.” Az aggodalom jogos: a gyakori áradat és az iszaphordás talán még az új iskola átadásának határidejét is veszélyeztetheti. Mindenesetre, megelőzendő az újabb bajokat, ástak egy jókora árkot, megvédeni az énülő iskolát az újabb áradattól. A végleges megoldást azonban csakis a joggal várt, de igen sok pénzbe kerülő vízrendezés jelentheti. Addig marad az aggodalom, a bizonytalanság. meg a védőárok az új iskola körül. Meg a tanulság, hogv a víz lefelé folyik. Még Kallón is. (k. g.) Lehet-e „ujjlenyomatot”, venni a drágakövekről? És ha lehet, akkor is mi célból? A csiszolt drágakövek „daktiloszkópiai” vizsgálatának komoly gyakorlati jelentősége van. Ezzel a módszerrel a drágakövet anélkül, hogy a keretből kiemelnék, egyértelműen azonosítani lehet. Az áttetsző, csiszolt kristályok lézeres vizsgálati módszerét a leningrádi bányaipari főiskolán fejlesztették ki. A kutatóknak sikerült a korábbi berendezéseket korszerűsíteni és újabb műszereket is kifejleszteni a kristályok némaságának feloldására, és a kapott eredmény rögzítésére. A meghatározott helyzetben rögzített drágakövön lézersugarat bocsátanak keresztül.' A csiszolt felületekről (ezek száma a hagyományos csiszo- lási eljárások esetén minimum 57) visszaverődő és megtört sugarat úgynevezett reflektokgram formájában fényérzékeny szalagra rögzítik. Nagyszámú ilyen felvétel összehasonlításával sikerült bebizonyítani, hogy amint nincs két egyforma emberi ujjlenyomat, úgy a drágaköveknél sincs két egyforma fényrajz. HADGYAKORLAT A magyar néphadsereg kijelölt törzsei és csapatai az éves kiképzési tervnek megfelelően — tartalékos hadkötelesek bevonásával — harcászati gyakorlatot hajtanak végre. Képeink a gyakorlat egy-egy jelenetéről készültek. » A fény valahonnan fölülről szűrődött csak be, de talán jobb lett volna ha nagyobb a sötétség. Mert mit látott szegény? A szűk cella falain gyöngyözött a víz, a kövek közötti réseken patkányok szaladgáltak... A rab csuklóin, bokáján véres csíkokat vágott a bilincs... * Volt ilyen börtön is. Ne próbálják ki, higgyenek nekem: ez már nagyon-nagyon régóta a múlté. Dunaújváros környékén található Pálhalma. Ha sajtó- tájékoztatóra meg nem hívnak ide, sose tudtam volna meg, hogy a térképen hol keressem. Itt van az ország egyik legnagyobb büntetésvégrehajtási intézete, a pál- halmai börtön és fogház. Az a néhány óra, amit ott töltöttem — a látvány és a vendéglátók mondandója — végül is kialakított bennem egy képet, amit szeretnék most megosztani az olvasóval. Elöljáróban leszögezem: egyetlen megbilincselt embert nem láttam. A felügyelők, nevelőtisztek oldalán nem lógott gumibot, nem villant sehol sem fegyverek csöve, pedig nyilván őrzik is az elítélteket. Mindenesetre úgy, hogy tudnak róla, erre figyelmezteti őket a kettős drótkerítés is, de nem feltétlenül demonstrálva azt. Hogy ez miért érdekes? A rácsok mögé elsősorban azért kerülnek az elítéltek, hogy attól az élettől, amelybe nem tudtak vagy nem akartak beilleszkedni, elzárják őket. A rács mögött eltöltendő hosszabb- rövidebb idő alatt azután sokan — fegyőröktől a nevelőtiszteken át a pszichológusig és szociológusig — azzal próbálkoznak, hogy erkölcsi, magatartási, tudati hiányokat valamiképp pótolni tudják. Végső sorban (de talán inkább elsősorban) tehát nevelés folyik Pálhalmán is. Ehhez hozzátartozik a fegyver- telenség. Az elítéltek életét a szabályzat írja elő, ezen belül azonban teret kap az önkormányzat is — bármilyen hihetetlen így első hallásra. Rabok, akik önmagukat kormányozzák? Minek akkor bezárni őket, ha erre képesek? Nos, a nagy többség itt tanulja meg, hogy kivételes körülmények között ugyan, de számítanak a véleményére, kisebb-nagyobb közösségben a tenniakarására, ötleteire. Több száz nő is tölti itt büntetését. Az ő alegységüknél a kaput elitéit nyitjazárja! Mi több, reggel hattól este tízig a sokak által ismert őrtoronyban nemegyszer elítélt teljesít szolgálatot! A rács mögött éppúgy emberek élnek, mint a rácson kívül. Nagy többségük kisebb súlyú bűncselekményeket követett el, vétett a törvény ellen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy sorsuk megpecsételődött, hogy a lejtőn nincs, nem lehet megállás. A büntetésvégrehajtási intézetek éppen azon munkálkodnak, hogy a rács mögé kerültek személyiségét formálják, igazítsák az általános erkölcsi normákhoz. mi vezetői: adna rabokat a földműveléshez. így kezdődött. Ma? Évente négy és fél millió liter tej, négyszáz tonna marhahús adatik a népgazdaságnak. Kétezer hektáron kukoricát, ezernégyszázon búzát termelnek. Kooperációs üzemükben acéláruból készterméket készítenek, évi huszonnégyezer tonnát. Mielőtt az olvasóban megfogalmazódna a kérdés, már mondom is, hogy természeteRács mögött Erre sokszor kevés idő áll rendelkezésre. A legjobb eszköznek a munka bizonyul. Itt is mint kint, a munka jog és kötelesség. Az elítéltek jó része először dolgozik rendszeresen, s úgy, hogy a végzett munka célját is látja. Pálhalmán 6500 hektáron gazdálkodik az intézeti állami gazdaság! Hogy miért épp ott alakult a „rabgazdaság”? Amikor negyedszázada a Dunai Vasmű épült, a területről afféle modern népvándorlás indult a városba, a földek megműveletlenek maradtak. Akkoriban Házi Árpád volt a belügyminiszter, hozzá küldték a kérvényt a terület állasén munkabért kapnak az elvégzett munka fejében az elítéltek. Kevesebbet, mint a civil életben. De. A szakmunkások bére teljesítményüktől függően 3—5 ezer forint, a segédmunkásoké természetesen ennél kevesebb. Étkezési díjuk és „zsebpénzük” levonása után a többi takarékba kerül, szabaduláskor tehát nem üres a zsebük. Köztünk legyen szólva: a „szállásért” nem kell fizetniük... Sokan különféle tartozásokat törlesztenek keresményükből a családnak, az államnak, korábbi munkahelyüknek. Meggazdagodni tehát nem lehet, takarékoskodni viszont muszáj. Ez is nevelés, Pálhalma oktatási intézmény, Nem tévedés. A kötelező napi munka mellett egyeseknek lehetőség, másoknak előírás a tanulás. Ahogyan Tolnai Kálmán ezredes, a parancsnok fogalmazott: — Nálunk nem a társadalom elitje tölti idejét. Az analfabétákat megtanítják írni, olvasni. Aki nem végezte el a nyolc általánost, itt elvégzi, de mód van szakmunkás-képesítés megszerzésére is. Tizennyolc szakma oktatása folyik. Húszezer kötetes könyvtáruk könyveit gyakran forgatják. Az országban megjelenő összes folyóiratra előfizethetnek és ezzel a lehetőséggel élnek is. A rádió és televízió műsora megtekinthető, szakkörök adnak módot a hasznos időtöltésre. * Remélem senkinek sem támadt kedve börtönbe kerülni a fontiek olvastán. A sajtótájékoztatónak sem ez volt a célja. -Sokkal inkább az, hogy valamire ráébresszen bennünket újságírókat, s rajtunk keresztül az olvasókat. Nem azt akarták velünk elhitetni, hogy minden a legnagyobb rendben, s hogy a börtön szanatórium — bár orvosi rendelőit egy-két község nyilván irigyelné —, sokkal inkább azt, hogy a társadalom érdekében szükség van ezekre az intézményekre. Éppen ezért munkálkodott egy team a büntetés-végrehajtás nevelési koncepciójának fejlesztésén, amit nemrégiben le is tettek az illetékesek asztalára írásban. Szakmai dolgok foglalata a kis füzet. De több is annál. Érződik belőle: a teljes személyiségre, az egyénre kívánnak hatni, s ha úgy tetszik, kissé ki akarják tágítani a falakat. Olyan kapcsolatok megteremtését szorgalmazzák, amire egyelőre kevés a példa. Külső kollektívák is vegyenek részt az elítélt nevelésében, ahová szabadulása után szinte hazatér. Mert nem csupán a rács mögötti nevelés a gond, hanem az is, hogy odakint sokan maradnak magukra. Nem minden börtönviselt bűnöző. Pálhalmán az elítéltek kilátnak a környező búzamezőkre a körletek ablakából. Az igazság az, hogy oda be is lehet látni. Még inkább be kell látni. Talán ez volt a legnagyobb tanulsága a pál- halmai „kirándulásnak.” Én megjegyeztem. Hortobágyi Zoltán NOGRAD — 1984. június 5., kedd 5
