Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
nt a 14-596 Többen teleionáltah... szerkesztőségünkbe az Arany János úti roncsautó ügyében. Előbb egy gyermekeiért aggódó édesanya a 14-337-ről, a>ki az esetleges balesettől féltette nemcsak a saját, de eiás gyerekeit is... Jeientkezett... Folk István autóbontó kisiparos is a Munkás utca 2- ből, hogy szívesen elszállítaná a roncsot — sőt más hasonlót is t—, mert ő ezzel foglalkozik... (A roncskocsit viszont délutánra elszállították. Akárki tette, köszönjük!) Segítséget vár... Soós Lászlóné az Ybl Miklós út 102. első emelet 6. számú lakás tulajdonosa. Az még csak hagyján. hogy hónapok óta jégkockázat kell a gyerek fürdővizébe tenni, mert a hidegvíz-csapból is forró folyik esténként, de csütörtök reggel óta folyik a lakás mellékhelyiségében a csőrendszer és nincs, aki megjavítsa. Már az alatta levők is áznak. Fél, hogy a hét végére sem változik a helyzet. Mindenesetre —, ha valakit érdekel — szombaton a lakásán tartózkodik. Z—Y Pásztó műsorzárás előtt Pásztó és Győr — egy új és egy „régi” város lesz a főszereplője annak a műsornak, melyet szombaton 22 óra 30 perctől sugároz a Magyar Rádió a Petőfi adón, A Feledy Péter sze'rkesztette program címe ..Városok műsorzárás előtt”. Egyenes adásról lévén szó, a műsor tartalmáról vajmi keveset árulhatunk el, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a rádiósok pásztói „főhadiszállása” a Lovász József Művelődési Központ lesz, ahol — többek között — a közelmúltban megrendezett bujá- ki vasárnapon fellépett városi öntevékeny művészeti csoportok tartják klubestjüket az adással egyidőben... A művelődési intézményben a tervek szerint Kóthv Judit riporter faggatja majd a házigazdákat. — Nyári karbantartás. Jó ütemben végzik a Salgótarjáni IKV szakemberei a szokásos nyári karbantartási munkákat. A 84 hőközpomtból eddig 45 javításával végezitek. A tervek szerint szeptember közepére végeznek a mintegy másfél millió forintba kerülő munkával, amelyben jelenleg negyvenötén vesznek NÓGRÁD Minden negyedik bizonyítvány jó és jeles Három és fél száz ifjú szakmunkás gyűlt össze már kilenc óra után nem sokkal tegnap a salgótarjáni Tanács- köztársaság téren, Az ünneplőbe öltözött lánvok és fiúk számára minden bizonnyal hosszú ideig emlékezetes lesz ez a nap, hiszen több éves tanulás után most kapták meg jól megérdemelt szakmunkásbizonyítványukat. Horváth László, a 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet . igazgatója jubileumhoz érkezett. Ez alkalommal bocsátotta útjára a majd százéves oktatási intézmény falai közül huszadszor a végzős szakmunkásokat. —: A huszonhét szakmában több mint háromszázötvenen vehetik át a bizonyítványukat. Hadd mondjam el, hogy a most végzettek 27 százaléka jó és jeles eredményt ér el, s ez nagy szó. — A legjobbak? — A villamosipari szakcsoport nyújtott kiemelkedő teljesítményt — ők képviselik a legnagyobb arányt is — és minden bizonnyal megállják helyüket ebben a progresszív ágazatban az életben is. A szolgáltató ágazatban a fodrászok érték el a legjobb eredményt. A mohorai Fridrich Bélával, a salgótarjáni Hartmann Zsolttal és Becskereki Tamással, a dejtári Pintér Istvánnal és a karancsaljai Ondré Miklóssal is még az ünnepség előtt beszélgettünk. — Melyik vizsga volt a legnehezebb? — A történelem — válaszolják egyöntetűen. — Hogyan tovább? — Én a NOTÉV-hez megyek — így Becskereki Tamás — a többiek a NÁÉV- nál fognak dolgozni, mint épületvillamossági szakmunkások. Az ifjú szakmunkásokat az avató ünnepségen Medved Károly az SZMT vezető titkára köszöntötte, majd a vállalatok nevében Timmer Zoltán a NÁÉV igazgatója gratulált a végzetteknek. Nagy Attila mondott köszönetét az ifjú szakmunkások képviseletében, ezután Horváth László igazgató adta át a szakmunkásbizonyítványokat és a vasasszakszervezet oklevelét a fiatal szakembereknek. Több vállalat pénzjutalomban részesítette a legkiválóbbakat, akik minden bizonnyal éppen úgy megállják helyüket a munkában, mint tették éveken keresztül a tanulásban. Z. T. Palóc falu építőközösség Karancslapujtön Péntek délután találkoztak első alkalommal azok, akik reszt akarnak venni a Ka- rancslapujtőn létesítendő palóc falu építőközösségben. Az eseményre a helybeli „Narancs” Termelőszövetkezet tanácskozótermében került sor, ahol is Halász László tanácsadó — elnökhelyettes — és dr. Király Gábor jogtanácsos ismertette az egybe- gyűttekíkel a feltételeket és a faluépítés menetrendjét. A palóc falut Maikovecz Imre építészmérnök tervezi — az előkészítő munkálatok már megkezdőditek —, s az elképzelések szerint jövő év májusában indulhatnak az építéssel a vállalkozók. A lervek szerint ötven, a palóc népi építészet hagyományaira alapozott családi ház épülne a Kara nos tövében, festői környezetben. A termelőszövetkezet nem csak a szervezésbe segít be. hanem mindvégig támogatja az ott építkezőket. Mazda-szerviz Sopronban A japán Mazda autógyár és a soproni Metalon Vas- és Járműipari Szövetkezet között létrejött megállapodás értelmében a jövőben a soproni szövetkezet autójavítójában végzik el a Magyarországon használt különböző típusú Mazda gépkocsik nullr szervizét és esetleges későbbi javítását. A munkára a . cég ausztriai üzemében tanítják be a Metalon Szövetkezet autószerelőit. A javítások zavartalansága érdekében alkatrészraktárt is berendeznek Sopronban. Tervezik, hogy a későbbiekben a szövetkezet a Mazda' cég európai szervizszolgálatába is bekapcsolódik; attól kezdve a nem Magyarországon forgalomba hozott iapán autók garanciális munkáit is vállalhatja. Naptáp 1984. június 30, szombat. Pál napja. A Nap kel 4.50 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold kel 5.45 — nyugszik 22.22 órakor. Üj buszjegyek Salgótarjánban Volán-tájékoztató Vasárnaptól jegykiadás helyett lyukasztás Száz évvel ezelőtt, 1884. június 30-án született és 82 éves korában, 1966-ban hunyt el Georges Duhamel francia regényíró és esszéista, a Francia Akadémia tagja. Hűvös idő Várható időjárás ma estig: időnként már felszakadozik a felhőzet, de még várható szórványos eső, zápor. Elsősorban a Dunántúlon lesz élénk, időnként erős az északnyugati szél. Hűvös idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között lesz. A lottó nyerőszámai: 9, 20, 24, 85, 86 — Űj számítógéprendszer. Szerszámok, alkatrészek formatervezésére és gyártására alkalmas számítógéprendszert fejlesztettek ki az MTA számítástechnikai és automatizálási kutatóintézetének szakemberei. — Autóbuszszerencsétlenség. Tizenöten életüket vesztették, 35-en megsebesültek csütörtökön Pakisztán délnyugati részén autóbuszszerencsétlenség következtében. A busz Karacsi kikötője felé tartott, amikor az autópályán felborult. Fának ütközött Tegnap délután fél hatkor Salgótarjánban a Rákóczi úton, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár előtt fának rohant egy Trabant személygépkocsi. Bár a kocsi kétszer is felborult, a benne ülő négy személy,' szerencsére, csak kisebb sérüléseket szenvedett és hamarosan távozhattak a kórházból, ahová őket a mentők beszállították. Az. anyagi kár jelentős, a baleset okait vizsgálják. i piaci jelenté A Volán 2, sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy Salgótarján helyijárati közlekedésében 1984. július 1-én — üzemkezdettől — a menetjegykiadó félautomata helyett áttérünk a jegylyukasztásos rendszerre. A helyijáratokra érvényes menetjegyeket elővételben kell megvásárolni, a jegyek árusításával megbízott Volán elővételi pénztáránál kijelölt kereskedelmi egységeknél, ma- gánarusoknál és a Salgótar- . jánt érintő távolságiautóbuszvezetőknél. Az árusítóhelyeket „Helyijárati menetjegy kapható” figyelemfelkeltő felirattal láttuk el. Az elővételben megvásárolt menetjegy ára: 2 — Színes, vidám, -zenés műsort rendez ma 9 órától Csecsén a megyei művelődési központ, az ecsegi és a csé- csei művelődési ház gyermekeknek! felnőtteknek. Néptánc- és népzenei együttesek bemutatója, filmvetítés, egész napos könyv- és hanglemez- árusítás, büty köl de és diszkó szerepelnek az éjjel egy óráig tartó programban. — Ottmár Sándornak nyílt fotókiállítása tegnap délután 'Salgótarjánban, az SZMT Oktatási és Művelődési Intézményében. A kiállítás július 30-ig tekinthető meg, naponta 8—18 óra között. KOSZORÚZÁS — ' SZÉP ERNŐ SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁN / ' Szép Ernő író, költő, újságíró születésének 100. évfordulója alkalmából koszorúzása ünnepséget rendeztek pénteken a Kozma utcai temetőben. Sírjára a Művelődési Minisztérium, a Magyar írók Szövetsége, a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar Népköz- társaság Művészeti Alapjának képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit. Ft db. Az utasforgalom zavartalan biztosítása érdekében helyijárati autóbuszainkon minden ajtónál jegylyukasziö készülékeket helyezünk el, hogy a menetjegy felszálláskor könnyen érvényesüli ?iő legyen. Az utazás megkezdésekor a menetjegyet az utastérben elhelyezett jegylyu~ kasztó készülékkel érvényesíteni kell. Az új rendszer bevezetése után sem változik a helyi járatokon továbbra is bérlettel utazók utazási feltétele. Kérjük utasainkat, hogy a menetjegy előreváltásával az utazási feltételeknek eleget téve, segítsék elő az új jegy- kezelési módszer zökkenőmén., tes bevezetését, és annak további működtetését. VADÁSZ FERENC KITÜNTETÉSE A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Vadász Ferencnek, a Népszabadság rovatvezetőjének több évtizedes közéleti és munkásmozgalmi tevékenysége elismeréseként, nyugalomba vonulása alkalmából a Munka Vörös . Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést, pénteken * Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője. MAGYAR FESTÉSZET A XIX. SZÁZADBAN Ezzel a címmel nyílt tegnap délután kiállítás Salgótarjánban a Nógrádi Sándor Múzeumban. A szeptemberig nyitvatartó kiállítást dr. Bodnár Éva művészéttörténész nyitotta, meg. Az érdeklődők a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában levő Ötven XIX. századi festményben .gyönyörködhetnek. Többek között Munkácsy Mihály, Paál László. Szinyei Merse Pál, Barabás Miklós, Benczú' Gyula képei láthatóak, de kiállítás jól reprezentálja a, egész múlt századi magyar festészetet. Balassagyarmatról és Salgótarjánból (zárójelben a salgótarjáni árak.) A tejföl litere 40 (50) Ft. A tehéntúró kálónként 30 forint. Az élő csirke 50 (54), élő tyúk 45 (50), az új burgonya 8 (5—8), a karfiol 20 (8—30), paradicsom 36 (30—45), töltenivaló paprika 55 (30—50), a vegyes paprika 25 (20—35), főzőtök 8 (8— 12), az uborka 16 (16—22). a zöldbab 40 (30—50), a zöldborsó 7 (5—20), a cseresznye 30 (24—35), a meggy 30 (30— 36), az őszibarack 40 (40—70), a sárgadinnye 80 (100), az eper 45 (30—50), a ribizli 18 (24—30), a málna (50—60) forint kilogrammonként. A tojás ára (2—2,70) darabonként. ötödször - ezúttal Balassagyarmaton HVDSZ megyei kulturális és sportnap részt. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNvXXXXXXXXXVXXXXXXXXX!«XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV.V*XXXXXXXVXVXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV GombagőHát ZabaroM Szerencsésen kezdődött Zabar községben a 11 éves Spagina Iván számára a vakáció. Falubeli társaival, közöttük a hatesztendős. Schérer Róberttel a közeli hegyekbe mentek kirándulni, s játékuk közben a Lapostetőn levő akácosban hatalmas gombazsákmányra bukkantak. A 14 kilós pöffe- teget —. mint annak súlya a későbbi mérlegelésnél kiderült —, csak közös összefogással tudták hazavinni a cseperedő ifjak, terhüket tovább nehezítette, hogy ugyanitt még kisebb példányt is találtak. A mintegy 60 cm átmérőjű és 187 cm kerületű gomba csodájára járnak a szomszédok, még a legidősebb zabariak sem emlékszenek arra, hogy valaha ezen a környéken ilyen méretű pöífeteg termett volna. A boldog gyermekcsapat testvériesen osztozik a zsákmányon, s ahogy a megtaláló édesapja, Spagina Zoltán tervezi, vagy száz fő számára készülhet belőle finom rántott gomba. i — kulcsár — Ötödik alkalommal rendezi meg a HVDSZ Nógrád megyei bizottsága július elsején, vasárnap reggel kilenc órai kezdettel a megyei kulturális és sportnapját Balassagyarmaton a Palóc-ligetben. Erre legalább annyi résztvevőt várnak, mint a tavalyi salgótarjáni rendezvényre, ahol több mint háromezer vendéget számlálhattak. A program vonzónak ígérkezik. Lesz termékbemutató és — első alkalommal — kirakodóvásár, továbbá divatbemutató, játékos vetélkedők, délután pedig vidám, szórakoztató műsor, sok zenével. Fellép a Nógrád néptáncegyüttes, a József Attila városi-megyei Művelődési Központ dzsesszbalettkara, a Főnix bábegyüttes a gyermekeknek ad műsort, míg a HVDSZ Bihari János tánc- együttesének díjnyertes programja a felnőttek számára nyújt élményt. Az V. HVDSZ megyei kultűrális és sportnapra minden érdeklődőt szívesen látnak a rendezők. Kutatásfejlesztő szocialista brigádok A mezőgazdaság fejlesztésében közreműködő kutatóintézetek. vállalatok szocialista brigádvezetői tanácskoztak csütörtökön Nyíregyházán. A 32 intézményben tevékenykedő több mint másfél ezer brigádtagot képviselő résztvevők elmondták, hogy 1980-ban e területen is kibontakozott a szocialista brigádmozgalom, s az számottevő hasznot hoz a népgazdaságnak. A megbeszélésen szó esett arról is, hogy a növénytermesztés, a kertészet, az állat- tenyésztés, a mezőgazdasági gépesítés és a feldolgozóipar fejlesztését célzó kutatómunka mellett a szocialista brigádok döntően hozzájárulnak a tudományos eredmények megismertetéséhez, széles körű elterjesztéséhez. Az idén elsősorban a talaj termékenység fokozására, új fájták előállítására, termesztésben való elterjesztésükre irányul a tevékenységük. A tanácskozás résztvevői több javaslatot tettek a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazásának szélesítésére. így elhatározták a legjelentősebb munkák gyűjteményes kiadását, szakmai kiállítások közös rendezését, illetve az országos mezőgazdasági bemutatókon az együttes részvételt. 4-596 j NOGRAD, a Hagyat Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága is a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAB GYULA. Szerkesztőségi Salgótarján, Palóc/ Imre tét t. teletöm lo-yji. Főszerkesztő! U-S04. Sportrovati 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal Salgótarján Palóca Imre tér «. leleten: 12 542. Telex: 229 169. Irányitószám: 5101 Terjeszti: a Hagyat Posta, Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 54 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 4M forint. Előállítja! a Nógrád megyei Nyomdaipari vállalat, tltl Salgótarján, Falón Imre tár 6. Ff a! 96. Felelős vezető.: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszáma 35073 au ISSN 0133-1556