Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)

1984-06-02 / 128. szám

Á non fiction filmek tanulsága

Beszélgetés dr. Szecska Tamással

BESZÉLJÜK MEG!

Valóban elveszett a

A miskolci tévéi esztiválen *z egyik film vetítése után a zsűri hossa».s vitába bonyolódott. De nem az alkotás milyenségéről, helyezéséről vitatkoztak. A témát boncolták tovább, mellyel a film foglalkozott. Úgy, ahogy az átlagnézők otthon, munkahelyen, villamoson továbbgondolják a tévében látott-hallottakat.

— Miért? — kérdezem dr. Kzecskő Tamást, a tömegkommunikációs kutatóközpont igazgatóját, a miskolci tévéfesztivál zsűrijének tagját.

EgT ójkőkorból származó, 115x13 centiméteres, sarkainál lekerekített, szögletes agyagtáblácskára bukkantak a ti- szaigari általános iskola honismereti szakkörének búvárkodó tagjai. A teljesen ép lelet egy homokbánya oldalfalából került elő; negatív lenyomata is teljes épségben konzerválódott.

Raczki Pálnak, a szolnoki

— A 'zsűri reakciója ugyanolyan volt, mint, amilyen az otthon, kis csoportokban tévét nézők viselkedése. S mivel gondolatébresztő, továbbgondolásra, vitára provokáló alkotásról volt szó, a zsűri is ugyanazt élte meg, amit a jó dokumentumfilm esetében a tévénéző állampolgár. Hogy tudniillik, a filmbeli problémát sajátjaként éli meg.

— Az ön számára, aki a tv műsorait hivatalból is állandó figyelemmel kíséri, mit jelentett a filmekkel így szemDamjanich János Múzeum régészének vélménye szerint, egészen rendkívüli leletről van szó. A tábla ugyanis az újkőkor végén kialakult tiszai kultúra mindmáig egyetlen ilyen emléke. A finoman megmunkált, díszített tárgy úgynevezett „mestercserép”, tehát korának legfinomabban készített és díszített tárgyai közé tartozik.

— Ilyen összeállításban két év legjobb non fiction (dokumentum-) filmjeit most látom először. És ez érdekes tanulságokkal szolgált. A mostani termésben erős a gazdaság- politikai vonulat. Nemcsak a kimondottan gazdasági műsorokban, de ilyen szemlélettel közelitik meg az alkotók a látszólag más — kulturális, kül- és belpolitikát, vagy sport- — témákat is. Az ember átalakuló környezetét különböző oldalakról megközelítő filmek nagyon egységesen. gazdaságpolitikai szemléletűek. Nagy előnyük a műsoroknak, hogy érthetően fogalmaznak meg gazdasági fogalmakat. s nagyon aktuális kérdések kapcsán, áttételesen szólnak a gazdaságról.

A tömegkommunikációban megjelenő gazdaságpolitikai témákat külön is figyeli az intézet. Az utóbbi időben mintha a televízió is felzárkózott volna a gazdasági újságíráshoz — mennyiségben és minőségben. Ami az utóbbit illeti, az egész magyar sajtóra jellemző sajátosságokat érzem érvényesnek, azt, hogy erőssége a gazdaságpolitikai publikáció, s gyengesége az egyéb belpolitikai tematika.

— Tapasztalatai szerint mennyire nézik az ilyesfajta műsorokat?

— Tény. hogy a műfaj nem különösebben vonzó a nagy- közönség számára. Egy szűk értelmiségi réteget kivéve, azért nem kapcsolják be a készüléküket, hogy láthassanak egy dokumentumfilmet. Legfeljebb a néző által ismert, kedvelt személyiségekért. Ennek aztán az a következménye. hogy értékes, hasznos produkciók elsikkadnak. Gyakran a műsorra tűzés ideje az akadálya a mű és közönség egymásra találásának.- Az elhelyezésnek olyankor nemcsak a műsorszerkesztés, de maguk az alkotók is gátat szabnak. E filmek ugyanis sokszor jóval hosz- szabbak, mint, amennyit a téma kifejtése kíván, (De ez már messze túlmutat a televíziós gondokon, hiszen ez a film, az újságírás és általában az extenzitást honorálj, értékelő társadalom problémája is.) Leginkább akkor jut „nézőközeibe” a dokumentum- film, a riportázs, ha nem önálló produkcióként, hanem közkedvelt híradó típusú műsorokban — A HÉT, Ablak, Hírháttér sub. — kap helyet.

Kádár Márta

Mivel nem szakember tollából íródott e cikk, elnézést kérek a tévedésekért. Mégis úgy érzem, az Elveszett harmónia című cikk ürügyén szükséges elmondani néhány gondolatot amatőrszínjátszásunk problémáiról, gondjairól és a felvetődő kérdésekről. Egyrészt erősíteni kívánom az elhangzottakat, másrészt a harmónia megtalálásának lehetőségeit is felvázolni a teljesség igénye nélkül.

Megítélésem szerint az emberben ma is él a vágy, hogy alkosson, hogy kimondhassa, amit gondol, hogy tanítson és szórakoztasson saját és mások örömére, épülésére. Él az emberben a hit, hogy érzéseit kinyilváníthatja jóról és rosszról egyaránt.

Amióta ember él a földön, ez azóta van és lesz is. Képesség dolga, ki hogyan teszi. Ez az egyik legalapvetőbb feltétele annak, hogy az amatőr művészeti mozgalom létezhessen. A másik fontos dolog az, hogy ma megnehezedett élet- körülmények között a társadalomnak és egyénnek .legfontosabb gondjai az anyagi- gazdasági problémák megoldása, ami minden egyéb más kérdésnél lényegesebb. Népművelő kollégák igazolhatják, hogy ma sokkal nehezebb szervezni egy színházi előadásra, hangversenyre, irodalmi estre, de még egy szórakoztató rendezvényre is, mint korábban bármikor. Ez a kollektív tény, ezt nem lehet nem figyelembe venni.

E nehéz helyzetben, bonyolultabb körülmények között is van lehetőség arra, hogy az amatőr művészeti mozgalomban maradandó emlékű produkciók, újabb motivációs sikerélmények szülessenek és tartós, jó közösségek alakuljanak ki. Ebben a kérdésben nem lehet vitatni a bemutatók óriási jelentőségét.

Nem dicsekvésképpen mondom — hisz ez illetlen dolog is egy megye nyilvánossága előtt —, de mégis elmondhatom, hogy éppen ezekben a nehéz években nőtte ki magát ROKKA színjátszó együttesünk, amikor a gazdasági helyzet alakulása kedvezőtlenül hatott a közművelődés egészére. Bizonyára egy prosperáló időszakban könnyebb lett volna, de így alakult, s ennek nagyon örülünk. Helyi színjátszó elődeink tevékenysége előtt tisztelgünk, amikor azt is elmondjuk, hogy szép hagyományaink köteleztek is.

Lényeg az, hogy vagyunk. Sokan kérdezhetik: hogyan sikerült? Egyszerűnek tűnik. Az a valóság, hogy rendező, sok, önmagát alakítani, megvalósítani kívánó fiatal és a közművelődési intézmény egymásra találtak. Főként annak örülhetünk, hogy vannak nagyközségünkben olyan igényes fiatalok, akik szeretik az irodalmat, a színházat és szeretnek játszani is. (De hisz, fai nem szeret?) S ha ez a kör kialakult, akkor .az intézménynek csak egy csöppnyi feladata lesz. Figyeljen oda, karolja fel a kezdeményezést, adjon lehetőséget az együtt- létre, a közös gondolkodásra, a közös játékra. Keresni hozzá egy olyan valakit, vezetőt, aki maga is hasonló mentalitású és megszállottja a színjátszásnak.

Én azt gondolom, az sem mindegy, hogyan indul elegy ilyen társaság a közös munkálkodás göröngyös útján. Nincs idő a pszichológiai elemzésekre, de tudni kell, hogy nagyon nehéz feladat. A legfontosabb az, hogy kellően ismerjék meg egymást, ne legyen illúzióik saját és mások (egymás) képességei iránt, ne művészekké akarjanak válni, hanem természetes önmagukat adják, a képességekhez igazodó műsorválasztást és reálisan megvalósítható programot tűzzenek maguk elé.

A fentiek persze korántsem jelentik azt, hogy az amatőr művészeti mozgalom útján valaki nem juthat el odáig, hogy élethivatásként folytathassa azt, amit valamikor hobbiként csinált hittel és tehetséggel. Erre is vannak szép példák. Szerény véleményem mégis az, hogy ne a „világot jelentő deszkák” elérése legyen a eél, hanem az önmagunkat újjá és újrateremtő, közösséget, közönséget és önmagunkat formáló tenni akarás.

Több helyütt felvetődött a belemereved as problematikája. Ez nem egyéb, mint önmagunk és a mozgalom lebecsülése. Hiszek benne, hogy színjátszásunk képes önmagát folyamatosan megújítani. De csakis akkor, ha tanultunk a múlt — a vitában jogosan elhangzott és bírált — hibáiból. Elmondhatjuk, hogy a ROKKA dokumentumjáték sikere mellett, népi színjátszásunkból merítve, élményt adó előadással is többször színre lépett, s irodalmi-zenei összeállítással is nemegyszer méltán aratott nagy sikert

harmónia?

településünk közvéleménye előtt.

A kérdés többször is elhangzott: van-e igény erre a nagyon mostohán kezelt és támogatott tevékenységre és egyáltalán a mozgalomra? Azt hiszem, ez ma sem lehet vitás. Nógrádsipeken az idei községi felszabadulási emlék- ünnepségen színjátszók szórakoztatták saját közönségüké}

— szép sikerrel. A ROKKA helyi előadásai iránt mindig nagy volt az érdeklődés, s volt alkalom, amikor ötszázan tapsolták végig előadásukat. Gazdasági vezetőink itt,' Szécsémyben nemegyszer a ROKKA műsorát kérték üzemi rendezvényeikre, amiért több alkalommal anyagi támogatásban is részesítették az együttest.

Azokkal értek egyet, akik a vitában hangsúlyozottan feszegetik a fenntartók felelősségét, azaz többnyire a művelődési otthonok felelősségét. Népművelő kollégák! Higgyük el igénylik az amatőr csoportok segítségünket, figyelmünket, azt, hogy sokszor személyes jelenlétünkkel, biztatásunkkal átsegíthetjük csoportjainkat még a legnehezebb kríziseken is. És ha az ügyet ily módon kezeljük, még mindig csak hivatásbeli kötelezettségünknek tettünk eleget.

Mi fenntartók és csoportvezetők nem mindig rendelkezünk kellő önkritikái érzéké kel. Sokszor vélt sérelmeinket, mint valós problémát adaptáljuk csoportunk tagjai felé, s ezzel is segítve a csoport széthullását, illetve az összetartozás érzésének erősödését ássuk alá. Kétségkívül lehetnek a szakmai zsűrinek is tévedései, hisz’ emberek vagyunk, s kinek nincs

— de emberi méltóságunkat megtartva, szakmai tekintélyünket megőrizve kivédhetjük a helyszínen az ilyen eseteket. A csoport felé azonban sohase erősítsük fel ezeket a „cikis” helyzeteket!

Végezetül: A harmónia szerintem nem veszett el. Legfeljebb csak átmenetileg megbotlott. Hiszek abban, hogy a párthatározat szellemében a magunk, szűkebb pátriánk és egész társadalmunk valós igényeit felismerve, lehetőségeinket jobban kihasználva egy pozitív tendenciájú változásnak lehetünk majd tanúi.

„De nem elég jót akarni...”}

Balogh Ferenc

műv. központ ig.

Szécsény

besülni?

Kálói Judit: A mesék fia

Üjkőkori lelet

SS

' Bizony, három óra is kévés volt ahhoz, hogy egymás veséjébe lássunk. A minap részt vettem egy ankétfélesé- gen, amelyen a balassagyarmati Komjáthy Jenő irodalmi társaság (fiatal kör, alig valamivel több mint kétesz- tendős) tagjai találkoztak Bárányt Ferenc költővel, aki egyben a Palócföld irodalmi folyóirat főszerkesztője is, és akit erre a kiváló alkalomra elkísért úgyszólván „teljes vezérkara”, Kojnok Nándor irodalompatrióta és Laczkő Pál h ó-szerkesztő személyében. Hat óra volt, amikor vendéghelyen — a körnek amúgy sincs semmije, még önálló helye sincs, a városi könyvtár fogadta be —, a népfront belvárosi klubjában összeült * társaság és este kilenckor úgy bontott asztalt, hogy ép- pencsak érinteni tudta azokat a pontokat, amelyeket fontosnak tartott a „két fél” mindkét részről. Mégis jó találkozás volt ez is.

Két félről beszólni talán nem is szerencsés. Egy egész- lói lehet itt is szó, hiszen a kis Nógrád megye kis ívterjedelmű, de annál nagyobb terveket pártoló-végrehajtó irodalmi lapjának, a Palócföldnek és a gyarmati Kom- játhy-társaság alkotó tagjainak kapcsolata — ha nem is volt mindig felhőtlen — mindenesetre létezett és létezik napjainkban is. A találkozásokra mégis szükség lehet. Alkalmat ad maga a folyóirat is akkor, amikor követVILÁGAINK

kezelés rendszerességgel megrendezi alkotó, táborának (ha nem túlzó ez a kifejezés) műhelytalálkozóit. Ami egyben azt is bizonyítaná, ha kellene ezt egyáltalán bizonygatni, hogy ö maga is sokra tartja az azonos célokért küzdők időnkénti gyülekezetét. Mert bár tartozhat valaki úgy is valamely laphoz, folyóirathoz, korosztályhoz és elvbaráti közösséghez, hogy a szellemiségben osztozva a „székhelyen” talán soha meg sem fordul — a műhely a közvetlen kapcsolatok tere is, találkozási, eszmecserélési pont, ahol kölcsönösen zajt keltve nem csak zajongunk, hanem eközben dolgozunk is valamit. Namármost ez is csak azért érdemel így említést, mert szóba került, hogy akkor most miként kell vagy lehet egyáltalán megítélni a balassagyarmati irodalmi társaságot — netán, mint valamiféle testületet, amelynek önértékelése esetenként mások (a szerkesztők) előtt valamiféle „kötelezettséget” jelentene? Szó sem lehet ilyesmiről, természetesen. A találkozás azért is lehetett jó, mert sikerült nagyrészt lapunk munkatársának, Hortobágyi Zoltánnak oda illő in- venciózus ügyvezetésével ezt a találkozót a baráti-munkatalál

társi hangnemben megtartva felhasználni arra, hogy az irodalmi fórum és a potenciális társaság legújabb törekvéseibe jól „belelássunk”, és kölcsönösen meggyőződjünk arról, hogy számítunk és számíthatunk egymásra a kötelező kultúrszinteken, a művek értékszintjén stb.

Nekem úgy tűnik most már, hogy viszonylag könnyű a figyelmet felkelteni napjainkban is önmagunk iránt, ha például, mint ez esetben is, egy kétségtelenül meglévő hagyományokra néző alkotó egyesületről van szó. (A legteljesebb bizonyíték erre az is. hogy a találkozáson jelen voltak a város társadalmi-politikai életének irányítói közül is.) A jó politika és persze a jó politikus, miként az a gyakorlatból-gyakorlatunk- ból közismerten következik — figyel mindenre, ami az úgynevezett „perifériákon” történik és arra, hogy ezeken az elméletileg központtól távol eső vidékeken milyen kezdeményezések születnek, milyen erők hatnak, milyen hasznos energiák fordulnak alkotásba, és hogy milyenek ezek az alkotások, mit szolgálnak, mivégre keletkeztek?

közősök

színvonaluk mindenben versenyre kelhet másokkal — és akkor persze akár némi „elfogultság” is indokolt, ahogy például a szépirodalmi rovatot vezető Kojnok Nándor, a megyei könyvtár igazgatója is erről szólt a találkozón.

A figyelem felkeltése a kör esetében tovább fokozódik azzal, hogy rövidesen kilép a város közönsége elé és a társaság irodalmi termésének javát, valamint azok alkotóit megismerteti azzal a közönséggel, amelyből „vétetett”, amelynek körében él és dolgozik és amelynek megfelelnie tisztes kötelesség. Fontosabb azonban — és erre is ráirányult a figyelem a gyarmati találkozón —, hogy jó szellemiségű műhelymunkával alkotásokat hozzanak létre a kör tagjai, olyan alkotásokat, amelyekre mindenképpen rámondható, hogy bár a provincia, a szülőföld, a palócok földje és tegnapi- mai-holnapi valósága ihlette — megvalósulásuk példája az újabb vidéki helytállásoknak. Rövidebben szólva, hogy nem provinciálisak a szintet tekintve.

Helyes tehát az a várakozás, amely kölcsösen hangot kapott ezen a találkozón - a megyei folyóirat legyen továbbra is az itt élő alkotók elfogulatlanul kritikus pártfogója és műveinek közlője, tehetségének formálója, a megye értékeinek elkötelezett tükre, adjon teret mindazoknak, akik ugyan a kör műhelymunkáján belül dolgozva hoznak létre alkotásokat, de közlésre már mint egyének jelentkeznek, ugyanakkor a másik oldalról meg elvárható a kötelező színvonal, a folyóirat szándékainak mindenben megfelelő szellemi tartás és irány! „Ez faktum" — ahogy régebben mondogatták. És vitatni sem szükséges. Legfeljebb az arányok kérdése az, amiben már most dilemmák keletkezhetnek, hogy ugyanis végül a Palócföld hova fejlődik a „világ” megmutatásának szándékával, mai nyitottságával „nem esik-e túlzásba” és válik maga is olyan lappá, amely úgy hasonlít az ország bármely vidéki, vagy nem vidéki táján megjelenő irodalmi folyóirathoz, hogy akár ott is eladható lenne (legyen is persze!), csak éppen itthon nem elég kelendő, mert a szülőföld múltja, értékteremtő és -őrző hagyománya, az itt élőket képviselő és megjelenítő. részek zsugorodnak benne. A felelős szerkesztői magatartáshoz és a mérlegeléshez mégis elsősorban és kizárólagosan müvek kellenek! Amelyek az itt élő alkotóktól, az itteni életből származnak és

NOGRAD - 1984. iú

Nem haszontalan foglalatosság ilyen alkalmakat is meglovagolva megismerkedni a Palócföld múltjával, azzal

a valóban imponálóan erős ténnyel, hogy sok más,

gazdagabb, szellemi várakkal, egyetemmel, főiskolákkal jól ellátott vidékek előtt (!), ezen a szikár nógrádi talajon az elsők között harcolt ki magának megjelenést a megye irodalmi folyóirata. Nem haszontalan soha sem megismerkedni azzal a hagyománnyal, amelynek folytatásához és megújításához olyan költő csatlakozott főszerkesztőként, mint Bara- nyi Ferenc és ugyanígy fontos megismerni alkotóként, társaságként mindazt a tervet és lehetőséget, amelyet a folyó, irat jövőjét tekintve kötelezőnek tart a fejlődés érdekében és fórumként nyújt a megyei — és persze nemcsak a gyarmati — írók, költők számára.

A jó találkozások folytatódhatnak a Palócföld hasábjain.

T. Pataki László

ius 2., szombat 7