Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)
1984-06-19 / 142. szám
Napirenden: Nógrád megye labdarúgása Kihelyezett ülést rendezett tegnap Salgótarjánban a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége. A vendégek és a meghívottak a július 20—28. között Nógrád megyében rendezendő IBV előkészületeit és a megye labdarúgásának helyzetét tárgyalták meg egyéb időszerű kérdések nvllett. Felvéte’ünk az ülés közben készült, a képen baloldalt Szepesi György, az MLSZ elnöke. (A tanácskozás témáira m ég visszatérünk.) Fotó: Bencze Kelemen Ildikó negyedik Konneby-ben, a Svéd Kupa müugróverseny első napján két számban avattak győztest. A kieséses rendszerű versenyen Kelemen Ildikó az elődöntőben 464.00—456.90 pontarányú vereséget szenvedett a csehszlovák Greckától, majd a harmadik helyet eldöntő találkozón a svéd Rössing győzte le 472.45—460.90 pont arányban, s így a magyar bajnoknő negyedik lett. A női elsőség végül a szovjet Csirulnyikovának jutott, aki Grecka ellen nyert 511.05— 491.90 arányban, míg a férfigyőztes honfitársa, Portnov lett, miután a döntőben 669.20—604.75-re győzött a kínai Yang Cseng ellen. (MTI) Biztató jelek Várakozáson felül, kitűnően szerepeltek a magyar asztali- teniszezők, a Szolnokon megrendezett nemzetközi ifjúsági bajnokságon. A hazai reménységek a hét számból négyet megnyertek, továbbá négy második és három harmadik helyet szereztek, s kiemelkedően, a legerősebb gárdának bizonyultak. Az esemény egyik szemtanúja volt dr. Lakatos György, az Európai Unió elnöke, aki az éppen egy hónap múlva sorra kerülő linzi EB szemszögéből is figyelte a történteket. — Nagyon örülünk fiataljaink jó játékának és értékes eredményeinek. A jelek szerint kezd biztató lenni az utánpótlás helyzete. A lányoknál már eddig is több tizenéves döngette a válogatott kapuját, s most a fiúk közül Harczi és Szosznyák mutatta a legtartalmasabb játékot. Kár viszont, hogy az első helyen kiemelt Krenhardt sérülése miatt nem indulhatott. Az európai elnök tárgyilagosan azt is megjegyezte, hogy a mezőny nem volt teljes, hiszen elsősorban a rendkívül jó svéd fiatalok hiányoztak. Többet várt a szovjet, a jugoszláv és a csehszlovák utánpótlástól. A magyarok mellett viszont ügyesen asztaliteniszeztek a románok. — Évek óta gyakran hangzik el, hogy az európai utánpótlás a legtöbb országban lemaradt. A mostani fiatalok között alig találni olyanokat, akik a jövő nagy egyéniségei lehetnek — mondta befejezésül dr. Lakatos György. — Valóban nem állunk a legfényesebben, de a linzi konti- nenstaláikozó minderre rácáfolhat, s meggyőződésem, előbbre lépést hoz. Várom a további biztató jeleket! (MTI) LÖVÉSZET Remek rendezés, százhalombattai diadal Vasárnap az igazolt versenyzők nyitott irányzékú légpuska-, valamint légpisztoíy- versenyével folytatódott a serdülők országos bajnoksága a salgótarjáni Gagarin iskola pincelőterében, illetve a Pénzügyi és Számviteli Főiskola ez alkalomra átalakított tornatermében a rendezők minden tekintetben igazolták a választást, hogy az V. serdülő OB házigazdái lehettek. Hava} Sándor, az MHSZ országos központjának osztályvezetője és az ország minden részéből ideérkezett csapatok vezetői, versenyzői elismeréssel nyilatkoztak a palóc vendégszeretetről, a szakszerű rendezésről, az ideáiis sportolási körülményekről. A vetélkedésben kiemelkedő eredmények születtek, amelyek feínőttlövészeknek is becsületére válnának. Az A1HSZ százhalombattai olaj- lövész klub hagyományos jó szereplése mellett kiemelkedett a Kaposplast LK, előretörtek — különösen a szaa- köri tagok versenyeiben — a M'nliolci Enitők és bizonyítottak a fővárosiak is. Az ünnepélyes. __eredmépf-hi rdeteseo kazári népviseletbe öltözött asszonyok vitték az érmeket a dobogóra került versenyzőknek, és az OB védnökei adták át a díjakat meg az ajándékokat: matyó bábát, disztálat, fényképezőgépet, kistáskát, édességet, hímzett szetteket. A résztvevők így búcsúztak egymástól: viszontlátásra jövőre a szombathelyi OB-n! Eredmények: Légpiszloly, szakköri tag, leányok: 1. Kapusi Zsuzsa (Százhalombatla’ „A”) 163. 2. Varga Márta (Szombathely) 161 3. Kádár Ildikó (Szeged) 158 kör. Fiúk: 1. Kiss Richárd (Miskolci Éni- tők) 170, 2. Vörös László (Kaposvár) 169. 3. Katona András (Nyíregyháza) 167 kör. A csapatversenyben: 1. Százhalombatta „A”, 2. Nyíregyháza, 3. Szeged MHSZ lövészklubja. jNyüott irányzékú légpuska, igazait leányok: 1. Bondez Anikó (Esztergom) 365, 2. Fischer Zsófia (Százhalom-; batfa) 306, 3. Tóth Ágnes (Danuvia) 359 kör. Fiúk l. Pálmai János (Szombathely) 368, 2. Harmati Béla (Pécs) 362, 3. Békési Attila (Százhalombatta) 361 kör. A csapatversenyben: 1. Százhalombatta „A”, 2. Kiskunsági er- dészlövészklub, 3. Százhalombatta „B”., .... Légpisztoly, igazolt leányok: 1. Oroszi Krisztina (Százhalombatta), 355, 2. Vas Éva (KLK) 354. 3. Szamos Vera (Óbuda) 349 kör. Fiúk: 1. Ágh István (Debr. KTSZÜV) '372, 2. Tóth Zoltán (Dunai Vasmű) 366, 3. Németh László (Szombathely) 364 kör. A csapatversenyben: 1 Százhalombatta, 2. Kaposplast, 3. Óbuda. (Az első helyezést azonos köregység mellett a jobb. utolsó előtti sorozat döntötte el.) Az összesített- csapatversenyben országos bajnok az MHSZ százhalombattai olaj- lövészkiub „A” csapata 3107 köregységgel, 2. Kaposplast 299), 3. Központi lövészklub 2925 körrel, 4. a pécsi, 5. az esztergomi, 6. a százhalombattai „B” csapat. v. f. labdarúgó NB II.' Bentmaradást érő pontszerzés SBTC—Siófoki Bányász 1-1 (1-1) Salgótarján, tóstrandi pálya, 2500 néző, v : Szabó J. (Szilágyi, Csáki). SBTC: Rétiéi — Mákos, Kovács L, Ju ász, Kalmár — Berindán, Balga, Tó h — Jónás (Tolnai 87. p.), Földi, Gyöngyösi. Edző: Toldy Miklós. Siófok: Horváth II.— Brettner Takács (Csáti 76. p.), Olajos, Virágh — Szajcz, Pety- kó (Havasi 59. p.), Belényesi — Szabó, Horváth I., Tieber. Edző: Szőke Miklós. (A napsütéses, nyári időt a kezdés előtt óriási viharfelhővel érkező, erős szél zavarta meg. A vendégek mégis kellemesen érezhették magukat, mielőtt fölálltak a játékhoz: hangosbemondón gratuláltak nekik a házigazdák a múlt szombati MNK-győze- lernhez, és sok sikert kívántak a dunántúli Bányász-csapatnak, amely a magyar labdarúgás történetében a II. osztályból először került a Kupagyőztesek Európa Kupájába.) A mérkőzés első percei már korántsem voltak ilyen barátságosak. Kemény belépők, helyenként szándékos durvaságok jelezték: itt szó nem lehet bundáról... Különösen a hazaiak szabálytalankodásai miatt szólt sűrűn eleinte a játékvezető sípja. A 8. percben már a labda is „csődöt mondott” — ki kellett cserélni egy keményebbre. Fölényben voltak a siófokiak, a 12. percben Horváth I. labdájával Tieber a hálóba is talált, de lesről, így érvénytelen volt a gól. A 30. percben adódott az első helyzet a vendégek kapuja előtt: Kovács I. szabadrúgásából Földi elé pattant a labda, ő gólhelyzetben kétszer is próbálkozott lövéssel, de a védelem jól zárt. A másik oldalon nagy kavarodás támadt egy perccel később a 16-oson belül. többen is a földön ülve próbálták elrúgni a labdát — szurkolók nagy derültsége közepette —. míg végül a védők felszabadítottak. Mákos közben megsérült, a cipője is messzire repült a lábáról — míg helyreállt a rend, szünetelt a játék, majd Szabó J. egyperces hosszabbítást mutatott. Közben csendben csöpögni kezdett az eső, majd a 33. percben gólt szerzett a Siófok. Szabó beadását Mákos az ötös sarkáról kifejelte, éppen Belényesi elé, aki a 16-os vonalról, kapásból a jobb alsó sarokba talált. 0—1. A gólszerző a 37. percben I Berindánt elkaszálta hátul- I ról, ezért Belényesi feliratkozhatott a sárga laposok közé is. Már lejárt az első félidő rendes játékideje, amikor Virágh a saját 16-osa előtt felső karral sodorta el a labdát a rátámadó csatárok elől. A szabadrúgást Földi végezte el, labdája visszapattant a sorfalról és a jó ütemben érkező Kovács I. 18 méterről, egyből a bal alsó sarokba lőtt. 1—1. (A szünetben záporrá erősödött az addig csak szemerkélő eső, ám ahogy a pályán Az egyenlítést és az NB TI-ben maradást jelentő gól a sió» fokiak hálójában. (A „szerző” is a borúra derű következett, hamarosan — a döntetlen a bentmaradást jelenthette a salgótarjániaknak —, ugyanúgy az „időjárás-felelős” is nemsokára meleg napsütést küldött a szurkolók és a játékosok fölé...) A második játékrész elején csupán a siófokiak cseréje és Olajos sárga lapja volt említésre méltó esemény. A 63. percben Tóth távoli szabadrúgása után Horváth II. csak nagy nehezen tudta megkaparintani a labdát. Közben Belényesi megsérült, így kapusa az oldalvonalon túlra dobta a „pettyest”, majd miután folytatódott a játék, Gyöngyösi természetesen visz- szaadta neki az ajándéklabdát. A kétperces ápolás után visszatért csatár — az MNK-döntő egyik hőse — hamarosan úgy, megforgatta Kovács I.-et, mint akinek kutya baja... A nagy iramtól fáradni kezdtek a játékosok, mindkét oldalon egyre több volt a hiba, a kapkodás. A 76. percben Gyöngyösitől Földi kapott ismét nagyszerű labdát, befelé cselezett, majd belsővel, 15 méterről, lágyan a kapu mellé emelt. A hajrában mindkét csapat tartani igyekezett az eredményt, s amikor a labda kétszer is a kerítés melletti bokorban „landolt”, a hazaiak némileg vonakodtak visszahozni azt a játékba. Emiatt kapott piros lapot Berindán már „időn túl”, a 91. percben. már nem fért be a képbe.) (Bencze Péter felvétele) I Lendületes, jó iramú, kemény játékot láthatott a közönség az NB II. zárófordulójában. A mérkőzés túlnyomó részében a, két 16-os között csatáztak a labdarúgók, nem sok. lövés veszélyeztette a kapukat. A mezőnyben azonban minden labdáért öldöklő harc folyt, különösen az első félidőben némi siófoki fölénynyel. A játékmester Bódit, továbbá Onhauszt és Pardavit nélkülöző dunántúliak ezúttal n- m játszottak olyan meggyőzően és eredményesen, mint múlt szombaton Székes- fehérváron, az NB I. sikercsapata: a Rába ETO ellen. Ez a teljesítmény a nemzetközi kupaszintéren aligha lesz elég az „üdvösséghez”: jócskán ráfér az erősítés a Bala- ton-partiakra. A hazai jgárda — most először ismét’-SB-TC?’ -névén- — nehéz helyzetben kellett, hogy bizonyítson. Babcsán és Kovács II. nélkül — (akik sárga lapjaik miatt „pihentek”) nem volt könnyű kiharcolni a bentmaradást jelentő egy pontot. Végül is a salgótarjáni gárda küzdőképességből jól vizsgázott, megérdemelte a döntetlent a jobb képességű siófQki bányászcsapat ellen. Az őszi folytatásra azonban feltétlenül erősíteniük kell a nógrádiaknak is a stabil II. osztályú csapattá váláshoz! Jók: Mákos, Juhász, Kalmár, Balga ill.': Brettner, Belényesi, Szabó, Tieber. Várkonyi Ferenc Salgótarjáné a kezdeményezés dicsősége Termelőszövetkezetek I. természetbarát-találkozója Vasárnap folytatódott az a szoknak nagy türeleihre volt Csongrád megyében találkoz- háromnapos országos rendez- szükségük a sikeres kapáshoz nak a termelőszövetkezeti térvény a salgótarjáni kemping- a tónál, az úszásra vállalko- . , bén és környékén, amelyre a zóknak pedig a kellemes metermelőszövetkezetek amatőr- legben is nehéz volt megba- Eredmények: túraverseny: sportolói voltak hivatalosak, rátkezni a strand hideg vizé- 1. Győr-Sopron I., 2. Heves, 3. A péntek esti tábortűz és a vei: Nagy volt a küzdelem a Győr-Sopron III. csapata, szombati versenynap után a lábteniszezők versenyében is, Tollaslabda: 1. Oravecz Fe- színvonalas esti műsort kö- és akik ezekben a sportágak- renc (Nógrád), 2. Pogány Gá- vető diszkó késő éjfélig elhú- ban már nem voltak érdekel- bor, 3. Pichler Attila (mind- zódott. Ez nemcsak a jó han- tek, vasárnap is kihasználhat- kettő Pest): ill.: 1. Papp Má- gulatot jelezte, de annak sem ták a nógrádi megyeszékhely ria, 2. Várnai Andrea, 3. Levolt akadálya, hogy másnap vendégszeretetét egy kis vá- nák Katalin (mind Pest), reggel 7 óra körül az ütemes, rosnézésre, vagy túrára. Lövészet: 1. Nógrád, 2. Csonghangos zene ritmusára a leg- A záróünnepélyen díszes rád, 3. Szolnok. Egyéniben: 1, tovább fennmaradók is jó- külsőségek között adták át az Farkas Zsuzsa (Szolnok), 2. kedvűén ébredjenek. okleveleket és ajándékokat a Szekeres Éva (Csongrád), 3. A zárónapon bonyolították sportversenyek győzteseinek. Szalai Endréné (Komárom), le a legnagyobb érdeklődéssel Elhangzott, hogy a kezdetné- ill.: 1. Makó József (Nógrád), kfsért kispályás férfilabda- nyezés minden tekintetben si-* 2. Berkes Miklós, 3. Papp Ig- rúgás döntőjét, valamint a keres volt. és folytatása lesz: nácz (mindkettő Csongrád). „vizes”-számokat; a horga- legközelebb három év múlva Családi váltó: 1. Heves I., 2. Nógrád (csapatvezető Ivicz Zoltánná), 3. Komárom. Úszás, felnőttek: 1. Haskó Zsolt (Csongrád), 2. Gerencsér József (Győr-Sopron), 3. Motyovszki István (Nógrád). Fiúk: 1. Motyovszki Gábor, Nők: 1. Motyovszki Istvánná. Lányok: Motyovszki Ágnes (Nógrád). összetett honvédelmi verseny: 1. Szabolcs, 2. Pest, 3. Vas. Teke: 1. Győr- Sopron III., 2. Nógrád megyei AGROFIL, 3. KARANCS- HÜS. Egyéniben: 1. Szabó Eszter (AGROFIL), 2. Gerbecz Istvánná (KARANCSHŰS), 3. Megyeri Lajosné (Győr-Sopron III.), ill.: 1. Nádas Ferenc (Szolnok II.), 2. Horváth Béla (Győr-Sopron III.), 3. Sánta Ferenc (Győr-Sopron IV. ). Lábtenisz: 1. Bete József, 12. dr. Bene István (mindkettő Csongrád), 3. Bánkúti János (Heves). Kispályás női labdarúgás: 1. Pest. 2. Szabolcs, 3. Csongrád: Férfiak: 1. KARANCSHŰS, 2. Fejér, 3. Kazár. Labdarúgás Kecskemét a harmadik kieső Eredmények, táblázatok EB-döntő: Franciaország— Belgium 5—0 (3—0), Dánia— Jugoszlávia 5—0 (2—0), NSZK —Románia 2—1 (1—0), Portugália—Spanyolország 1—1 (0-0). NB II.: 22. sz. Volán—Bajai SK 4—1 (3—0), Békéscsaba— D. Kinizsi 3—3 (2—1), Sopron—Nagykanizsa 4—0 (3—0), Keszthely—H. Szabó SE 0—1 (0—0), Szolnoki MÁV MTE— Eger 3—3 (2—1), Szekszárd— Bakony Vegyész 1—0 (0—0), Kecskeméti SC—Kazincbarcika 0—1 (0—0), DMVSC—Ganz- MÁVAG 5—0 (2—0), Űzd— Hódgép Metripond 5—2 (1-0). Az NB II. végeredménye 15. Baja 38 11 11 16 57-63 33 16. Salgótarján 38 10 13 15 51-53 33 17. Szekszárd SS 11 11 16 46-60 33 1. Eger 38 23 9 6 72-40 55 2. DMVSC 38 22 9 7 71-40 53 1. 3. B.-csaba 38 21 9 8 92-49 51 2. 4. Siófok*** 38 17 13 8 62-45 43 4. 5. Hódgép M. 38 17 9 12 57-42 43 5. 6. Bakony V. 38 16 8 14 56-56 40 6. 7. Szolnok 38 14 11 13 71-58 39 7. 8. N.-kanizsa 38 12 14 12 68-71 38 8. 9. 22. sz. Volán 38 13 11 14 50-57 37 9. 10. Debr. K. 38 13 11 14 56-59 37 10. 11. Ózd 38 14 9 15 56-63 37 11. 12. K.-barcika 38 15 6 17 57-66 36 12. 13. Keszthely 38 11 13 14 50-45 35 13. 14. Sopron 0O 12 10 16 30-55 34 11. 18. Kecskemét 38 10 12 16 51-7! 32 19. H. Sz. L. SE 38 9 10 19 41-60 23 20. G.-MÁVAG 38 4 11 23 39-93 19 ***a siófoktól 4 büntetőpont levonva. Megjegyzés: az egyenlő pont.-, számmal végzett csapatok kozott az egymás elleni eredmények döntöttek. A. felső vonal feletti csapatok az NB I-be jutottak, míg az alsó vonal alattiak kiestek a területi bajnokságba. Osztályozok a Nógrád megyei bajnokságba jutásért: Ér- sekvadkert—Palotáshalom 2—0 (0—0), Ceiled—Rétság H. 2—0 (0—0, 0—0. 0—0). Az elöl állók a feljutók. * A totó 24. heti telitalálata NSZK—Románia 2-1 t NSZK—Románia I. félidő 1-0 i Franciaország—Belgium 5-0 l Franciaország—Belg. I. f. 3-n l Dánia—Jugoszlávia 5-0 1 Norrköping—Göteborg 0-3 2 Brage—Aik Stockholm 1-? 2 Halmstad—Ösler 2-1 i Hammarby—Gefle 4-1 t Moss—Viking 1-1 .x Start—Rosenborg 1-1 x Bryne—Friedrikstad l-o l Lilleström—Mo'de 5-1 l Kalmar—Malmö 1-U V