Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)

1984-06-17 / 141. szám

II VlUGPOimKIIBIII A hét két kérdése 1. Hogyan fogadták a szó. cialista országok új kezde­ményezéseit? A KGST m«zkvai csúcs- értekezletének háromnapos tanácskozása nyomán két, Washingtonban Is, Moszk­vában is beszéltek a héten egy szovjet—amerikai csúcs- értekezlet lehetőségéről. Rea­gan sajtóértekezletén érin­tette a témát, ha nem is egé- í'endkívül jelentős okmány szén önkéntesen: legalább fél látott napvilágot: a hosszú távú gazdasági-műszaki-tu- dományos együttműködésről szóló nyilatkozat, valamint a béke megőrzéséről és a gaz­dasági kapcsolatokról kiadott deklaráció. A két dokumen­tum természetesen elválaszt­hatatlanul kapcsolódik egy­máshoz, hiszen a békés kör­nyezet egyúttal a gazdasági fejlődés, a kelet—nyugati gaz­dasági kapcsolatok legfonto­sabb feltétele. A tíz szocialis­ta ország ezért ítélte el és utasította vissza az imperia­lizmus feszültségkeltő, konf- rontációs politikáját, s egy­ben ismét hitet tett a nor­mális politikai és gazdasági kapcsolatok szükségessége mel­lett. A szocialista diplomácia aktivitását jelzi, hogy a KGST- értekezlettel egyidőben két Csernyenko-nyilatkozat látott napvilágot, az SZKP főtitká­ra, szovjet államfő a hét fej­tucat újságíró feszegette ud­variasan, de határozottan a kérdést, miért nem tesz az elnök a feszültség enyhítése céljából konkrét és őszinte lépéseket a Szovjetunió ve­zetőivel való találkozóra. A válasz homályba burkolta a lényeget, egy jelenlevő tudó­sító kevéssé diplomatikus megjegyzése szerint, az elnök mellébeszélt... A szovjet fő­városban, a KGST-értekezlet alkalmából rendezett sajtófo­gadáson kifejezték a Szovjet­unió elvi egyetértését a csúcstalálkozókkal kapcso­latban, de értelemszerűen hozzáfűzték: a legmagasabb kozata, amelyet amerikai la­Az amerikai sajtóban — jóllehet műszakilag és az anyagi oldalt tekintve több, mint bizonytalan a követke­ző évtizedekben történő meg­valósítás lehetősége — máris kommentárok jelentek meg az „Egyesült Államok sebez- hetetlenségéről”, az új esz­közök által. Tehát ismét az egyensúly megbontására, az egyoldalú előnyök szerzésé­re irányuló törekvés, olyan illúzió keltése, hogy min­denkit fenyeget a nukleáris háború, de az Egyesült Álla­mok majd „elfogja” a raké­tákat, mielőtt célhoz érné­nek. Az egyensúlyt nem ké­pesek megbontani, a sebez- hetetlenség ábránd, de egy „ellenrakéta-verseny” rend­kívüli módon bonyolítaná a körülményeket. Csernyenko másik nyilat­szinléh is valódi tárgyalások, ra van szükség. Tehát konst­ruktív és realista megközelí­tésre olyan témákban, ahol lehetséges a megállapodás, a kölcsönös érdekek figyelem­bevételével. Ilyen napirend lehetne az együttes erőfeszítés az űr­lett tőkésország londoni kon- fegyverkezés megállítására és ferenciájával kapcsolatban fej­tette ki véleményét a Pravda hasábjain, s az űrfegyverke­zés megakadályozását sürget­te egy amerikai lapok számá­ra adott interjúban. Londonnal kapcsolatosan, nem először, a nyugati tár­gyalási ajánlatokra és szán­dékokra tért ki. Nem titok, hogy a hazai közhangulat, az elnökválasztási kampány, va­lamint a szövetségesek fenn­tartásai miatt, Ronald Rea­gan szívesen tünteti fel magát a tárgyalások bajnokaként. megakadályozására. Sajnos, tény, hogy a kozmikus eny­pok számára adott, a koz­mosz, s ezzel együtt a Föld békéjének jegyében fogant: az űrfegyverkezés olyan terü­let, ahol léphet a világ, mi­előtt még megkezdődne a fenyegető folyamat. A Szov­jetunió kész erre, tárgyalási fórum is kínálkozik, akár bi­laterális keretek között, akár az újrakezdődött genfi lesze­relési bizottságban. A nyuga­hülés is a múlté, ma keve- ti hatalmakon, mindenekelőtt sebbet említik az 1975-ös kö­zös szovjet—amerikai Szo­juz—Apollo repülést, s több szó esik a fegyverkezési ver­seny kiterjesztéséről a világ­űrbe. az Egyesült Államokon a sor, hogy a szavaknak végre tettek adjanak hitelt. Z. Jelenthet-e változást a részleges tűzszünet az öböl háborújában? Korlátozott tűzszünetről van szó: Irak és Irán egyaránt el­fogadta, hogy tartózkodik a polgári célpontok támadásá­tól, ’ bombázásától-- Tel7Jiésze­Látszólag a tudományos­fantasztikus irodalom régió­járól van szó, valójában egy­re földibb teóriáról, Az űr­fegyverkezés különböző mó­dozatai , fa műholdelhárüó Elsősorban az eurohadászati eszközök bevétfeg s tesen minden *fé!fet^séget üd­fegyverekről Genfben meg- fel kozmikus objektumainak v^mi kell, amely enyhíti a szakadt szovjet—amerikai pár- me&semmi.sitese; a földi cél- két ország lakosságának vesz- beszéd felújítását sürgeti. P?nt1okra irányuló fegyverek „Feltétel nélküli” tárgyaló- elhelyezese es tarolasa a koz. sokról beszél, miközben a leg- moszban; ^raketaelhantorend- súlyosabb feltételeket támaszt- szerek kiépítésé az űrben, ja, hiszen folytatódik a ra- f,e ?au1% lezeragyuk felhaszná­lasaval) ma meg nehezen fel kéta telepítés. A washingtoni magatartás­ra fényt vet az a nyomás is, amelyet a kulisszák mögött a holland kormányra gyakorol­tak, hogy adja fel tartózko­dását a telepítéssel kapcsola­tosan. Hágában egyelőre ha­lasztó határozat született, a jövő évben kerül ismét napi­rendre a holland . támasz­pontra szánt 48 manőverező robotrepülőgép ügye. Moszk­vában, a legilletékesebb szin­ten, ismét felhívhatták a fi­gyelmet rá, hogy a genfi tár­gyalásokat csak akkor lehet folytatni, ha visszaáll a te­lepítés . megkezdése előtti helyzet. Magyarán mondva: le kell állítani a telepítést, vissza kell vonni a már elhe­lyezett eurorakétákat, ami mérhető veszélyekkel és kö­vetkezményekkel járhatnak. Egyrészt a fegyverkezési ver­seny minden eddiginél költ­ségesebbnek tűnő és sok is­meretlen veszélyt hordozó ága­zatáról van szó. Másrészt az űrbéli felderítő eszközök (mű­holdak) jelentették azokat a nemzeti ellenőrzési eszközö­ket, amelyeken a SALT-folya- mat kontrollja alapozódott. Lehetséges kikapcsolásuk te­hát fenyegeti a még érvény­teségeit és szenvedéseit. A realitásokhoz tartozik azon­ban, hogy ez a tűzszünet még nem jelenti a háború végét, sem a szárazföldön, sem az öbölben. (Igaz, kezdeménye­zések történtek, hogy ne ér­je támadás a kereskedelmi hajókat, de még nem tisztá­zódott, hogy ez miként egyez­tethető össze a kölcsönös blo­káddal, s egyáltalán, mit je­lent a kizárólag polgári cél­pont fogalma). A megállapodás korláto­zottsága ellenére reménykel­tő lehet, hogy a negyvenöt hónapja folyó háborúban el­ső ízben jutott valamilyen ben levő fegyverzetkorláto- egyezségre a két fél. (Eddig zási egyezmények életben tar- még a kölcsönösen megtar­tását is. Harmadszor: az új tott iszlám ünnepek alatt sem rakétaelhárító rendszerek drá- hallgattak el a fegyverek). Köz­mai módon felgyorsíthatják ismert, hog£ kilencfajta közve- az „ellenrakéta-versenyt”, mi- títési kísérlet történt (a Palme­közben az 1972-ben és 1974­ben kötött megállapodások természetesen lehetőséget ad miszerint a két nagyhatalom a szocialista országok tett válaszintézkedések szavoriására is. álta, csupán egy-egy ilyen fegy- visz- verrendszerrel rendelkezik — rendkívül fontosak voltak. misszió; Arafat utazásai; az iszlám konferencia, az el nem kötelezettek mozgalma, az Arab Liga, Szíria, Algéria stb. részéről), de egyik sem vezetett eredményre. .Most el­fogadták az ENSZ-főtitkár felhívását, s a jelek szerint lehetőség kínálkozik valami­fajta ENSZ-ellenőrzés meg­valósítására is. A korlátozott tűzszünet —, amelynek közben már meg­sértéséről is jelentés érkezett — azt a lényegbeli kérdést veti fel, hogy biztató folyamat kezdetén vagyunk-e, vagy is­mét összeomlik egy próbálko­zás. A választ csak a követ­kező napok és hetek esemé­nyei adhatják meg. Réti Ervin Eredményes tanácskozás zajlott Moszkvában Fazekas László, az MTI tu- rár-ipari komplexumhoz tar- dósítója jelenti: tozó valamennyi területen szé­Eredményes, a szocialista les körű együttműködést va- országok gazdasági fejlődését lósítanak meg, biztosítva ez- számottevően előmozdító, poli- zel, hogy rövid időn belül je­tikai deklarációjával a béke, a lentősen növekedjen .mező- nemzetközi biztonság érdeke- gazdasági termelésük, it szolgáló tanácskozásként ér- A cikk végül arra is felhív- tékeli a szovjet sajtó a ja a figyelmet, hogy a szocia- KGST-országok vezetőinek lista gazdasági integráció erő­legfelső szintű gazdasági ér- södésére hozott intézkedések tekezletét. A Novoje Vremja című te­kintélyes külpolitikai hetilap elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy Moszkvában olyan döntések születtek, ame­lyek stabilabbá és gyorsabb üteművé teszik a szocialista távolról sem jelentenek bár­miféle bezárkózást, a világgaz' dasági kapcsolatoktól való el­zárkózást. A KGST valameny- nyi tagállama a moszkvai ta­nácskozáson síkraszállt a köl­csönös előnyökön alapuló nemzetközi kereskedelem aka­gazdaságok fejlődését. Külö- dálytalan fejlesztéséért. Az ér- nősen érvényes ez a tudomá- tekezlet döntései ugyanakkor nyos-műszaki haladásra. eleve kudarcra kárhoztatnak A tanácskozás a szocialista minden olyan nyugati törek- országok növekvő energia- és vést, hogy a gazdasági kap- nyersanyagigényeinek kielé- csőlátókban a tőkésországok gítése szempontjából is biztató szabta feltételeket rákénysze- kilátásokat ígér. A meglevő rítsék a szocialista országok- források, a kiaknázásukért tett erőfeszítések egyesítésé­vel, az ipari termelés energia- és nyersanyagigényének állan­dó csökkentésével biztosítani lehet, hogy a belátható jövő­ben stabilan fejlődjön a KGST-országok népgazdasága. A Novoje Vremja cikke szerint különösen nagy jelen­tőséggel bír a tanácskozás­nak az a döntése, hogy a szo­cialista országok közös mun­kával biztosítják a még meg­levő élelmiszergondok mara­déktalan megoldását. Az ag­ra. A szovjet televízió kommen­tátora a moszkvai tanácskozás nemzetközi oolitikai jelentősé­gére hívta fel a figyelmet. Az értekezlet a nemzetközi hely­zet megjavítását szolgáló programot dolgozott ki. Az ezt tartalmazó deklaráció leszöge­zi, hogy semmiféle nemzetkö­zi probléma nem oldható meg háborúval, s ezért a béke megőrzésére és megszilárdí­tására, a nemzetközi kapcso­latok normalizálására szólít fel minden országot. Berepülések Bejrútban A Libanon Hangja rádióál- miszer.-ellátása egyedül ezen lomás jelentése szerint izraeli az átkelőhelyen bonyolítható repülőgépek több ízben is fel­derítő berepüléseket hajtottak végre Bej rút és a kelet-liba­noni Bekaa-völgy fölött. Az arab közi békefenntartó erők keretében Libanonban állomá­sozó szíriai egységeket a leg­magasabb fokú készültségbe helyezték. A hírt mindeddig sem Izrael, sem Szíria nem erősítette meg. A libanoni főváros még a késő éjszakai órákban is lö­völdözésektől volt hangos; a keresztény és a mohamedán fél egynjást vádolja a harcok kiújulásáért. Sebesülésekről nem érkezett jelentés. A Bejrutot kettéválasztó úgynevezett zöld vonal men­tén, a nemzeti múzeumnál le­vő egyetlen átkelőhelynél va­lóságos „kamionháború” dúlt egy órán át, forgalmi dugót okozva. A bejrúti rendőrség közlése szerint a demarkációs vonal két oldalán mintegy húsz teherautót — eddig tisz­tázatlan okokból — a szem­benálló milíciák tagjai feltar­tóztattak, s csak a rendőrség közbenlépése után nyílt meg a létfontosságú folyosó Kelet- és Nyugat-Bejrút között. A fő­leg mohamedánok lakta nyu­le. Az esti órákra helyreállt a rend az átkelőhelynél. Magyar—grúz közös kisérísrtek A Grúz Kertészeti. Szőlésze­ti és Borászati Tudományos Kutató Intézet tudósai jelen­tős munkát végeztek az új, nagy terméshozamú hibrid szőlőfajták agroklimatikus körzetekbe osztása és kineme­sítése területén. — Ebben is segítséget nyúj­tanak nekünk kollégáink a Magyar Népköztársaságból, akikkel már több mint Hz éve gyümölcsöző kapcsolatokat tartunk fenn — mondja No­dar Cshastisvili. az intézet igazgatója, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa. — A magyar bortermelők példá­ul a mi tudósainkat érdeklő étkezési szőlőfajtákat — Bian­ka. Bornemissza. Vértescsil­laga — küldtek el hozzánk. Nemrég pedig Kecskemétről, a Magyar Szőlészeti és Boró.-- szriti Tudományos Kutató Inté­zetből táviratot kaptunk, amelyben a kollégák azt kér­ték: küldjünk nekik a naav ■■■ terméshozamú grúz szölöfrá­tákból telepítési anyagot, hogy a magyar éghajlati viszonyok között kipróbálhassák. A szelekció területén véa- zett közös tudományos munka, folyamán már átadtuk a ma­gyar szakembereknek azokat az ősrégi grúz szőlőfajtákat, amelyeket a különböző beteg­ségekkel szembeni nagy ellen- állóképesség jellemez. Hiszen minden szőlőtermelő tudja, hogy milyen óriási károkat okozhatnak a szőlőskertekben az olyan betegségek, mint a peronoszpcra. a lisztharmat és a szürkepenészes rothadás. A két ország tudósainak alkotó kaocsolatai jelentős hozzájá­rulást jelentenek a betegsé­gek elleni küzdelemhez, a szükséges szőlőfajták kineme- sitéséhez. Margarita Vahtangova Megemlékezés Sowetóról A Dél-afrikai Köztársaság- nepe jogos harcot folytat egy ban folyó faji elkülönítés fajüldözéstől mentes társada- semmibe veszi az ENSZ alap- lom megteremtéséért, okmányában és az Emberi Jo- Az ENSZ apartheidellenes gok Egyetemes Nyilatkozaté- különbizottságának nigériai ban megfogalmazott célokat nemzetiségű elnöke, Joseph és elveket. Ezt Javier Bérez Garba élesen elítélte,az Egye- de Cuellar ENSZ-főtitkár írta sült Államok és más vezető abban az üzenetében, amelyet a dél-afrikai néppel való szo­lidaritás napja alkalmából a világszervezetben tartott ün­nepi ülés résztvevőihez inté­zett. ' Mint ismeretes, június 16- án, az ENSZ döntése alapján világszerte megemlékeztek az 1976-os dél-afrikai sowetói lá­zadás áldozatairól. Az ENSZ főtitkárának üze­nete megerősíti, hogy a nem­zetközi közvélemény szilárdan támogatja az apartheid felszá­molásáért vívott harc ügyét, és hangsúlyozza, hogy a Dél­tőkésországok politikáját, mi­vel az az apartheid rendszer fennmaradását szolgálja. A dél-afrikai fajüldözők nem tudnának meglenni egyes nyugati kormányok nyílt vagy burkolt támogatása nélkül. Ez utóbbiak stratégiai szövetsé­gesüket látják a pretóriai rendszerben — hangoztatta a politikus. Az ENSZ afrikai országai­nak képviseletében a zimbab­wei Chiketa határozottan visszautasította a nyugati pro­pagandának azokat a kitétele­it, amelvek az apartheid rend­szer állítólagos „liberalizáló­gati szektor lakosságának élei- afrikai Köztársaság elnyomott dásáról” szólnak. Befejeződött a műtrágyázási világkongresszus Szombaton Budapesten be- mintegy 500 szakember vitatta Az előadásokban, hozzászó- fejezödött a IX. nemzetközi meg a műtrágyázási eljárások lásokban visszatért az a gon- műtrágyázási világkongresz- legújabb eredményeit és ta- dolat, hogy a világ népességé- szus. Szabolcs István, a pasztalatait. A tíz szekcióban nek élelmezését a műtrágyáké kongresszus szervező bízott- és a plenáris üléseken elhang- nak az eddiginél jóval korsze- ságának elnöke, a Magyar zott 300 előadás többsége ki- rűbb alkalmazásával lehet ja- Talajtani Társaság elnöke emelten foglalkozott azzal, ho- vítani. A kongresszus résztve- az egyhetes munkáról az gyan lehetne fokozni a világ vői sürgették az ipar, a mező- MTI munkatársának elmond- termőtalajkészletének eltartó- gazdaság és a tudományos ta: képességét. Megvitatták az új élet szakembereit, működ je­A magyar agrokémia törté- műtrágyázási eljárások — nek még hatékonyabban netének ez volt az eddigi leg- mint például a folyékony mű- együtt az agrokémiai, gazdasá* jelentősebb rendezvénye. Több trágyák — alkalmazásának gossági és környezetvédelmi mint 30 ország és számos szakmai kérdéseit. Behatóan szempontból egyaránt megfe­foglalkoztak avval is, hogy lelő, jó hatású műtrágyázási miként alakult a fejlődő or- eljárások kialakításában, szágokban a műtrágya-fel- A kongresszus magyar nyezetvédelmi programja) és használás. Számos hozzászólás szempontból is sikeres volt. A nemzetközi szervezet — töb­bek között a FAO, az UNES­CO, az UNEP (az ENSZ kör­a Nemzetközi Talajtani Társa­ság — képviselői, összesen hangzott el a kérdés környe- rangos szakmai fórum zetvédelmi vonatkozásairól. Irán és Irak — az ENSZ kezdeményezésére — korlátozott tűzszünetet kötött: megegyeztek, hogy kölcsönösen nem tá­madnak polgári célpontokat. A kép a megállapodás előtti napon készült a nyugat-iráni Nahavand város iraki bom­bázása után. 30 személy meghalt, 150 megsebesült. A NÓGRÁD - 1934. június 17., vasárnap Kongresszusi képviselő elítélése Az Egyesült Államok szövet- tokát szolgáltatott ségi bírósága pénteken, 15 hó- helyzetéről. napi börtönre és 40 ezer dől- Az Egyesült Államokban ban az idén nem vett lár pénzbírságra ítélte George 1978-ban egy olyan törvényt nyilatkozatába egy 330 Hansen republikánus párti hoztak, amelynek értelmében [19"ár,<?s így ° az első kongresszusi képviselőt, mert a kongresszusi tagoknak éven- i^pvLlöf ado^ev^SIz^ a kongresszusnak hamis ada- te írásos nyilatkozatot kell bályozó törvénynek. vagyoni tenniük vagyoni helyzetükről. Az 53 esztendős Hansen azon- bele ezer előtt megtartott nagy számú ma­gvar előadás — egyebek kö­zött a modern nagyüzemi műtrágvázási eljárásokról — kedvező fogadtatásra talált. A hazai szakmai élet elismerésé­nek számít az is. hogy Láng István akadémikust, a Nem­zetközi Műtráeyázási Központ (CIEC) alelnökévé. Soós Gá­bort. a Magvar Agrártudomá-. nyi Egyesület elnökét tisztelet* beli tagjává választották. A CIEC elnöke ismét a jugoszláv Gyurgve Jelenics professzor lett. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom