Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)
1984-06-02 / 128. szám
\ PcdtMgégMSMMpi Göröngyös pályán N incs valamikori diák — legyen ma már nagyszülő vagy tapossa évei javát, netán csak éppen elbúcsúzzon az iskolájától aki ne őrizne emlekeket a diákkoráról Az órák viszatérhetetlen hangulatáról, kedves, vagy kevéssé szeretett tárgyakról, s arcokról; tanítók, tanárok alakjáról, személyiségéről. Iskoláink és nevelőink tisztességét. munkájának becsét jelzi, hogy ezrek és tízezrek gondolnak sok év múltával is tisztelettel és szeretettel az egykor volt diákévekre, tanítóikra, tanáraikra. S ha sóhajtozunk néha nagy pedagógus egyéniségek hiánya okán, ha illet is panaszos szó olyanokat, akik bizony kevéssé termettek a katedrákra, alapvetően mégis a hivatás legjobb őrzőiként tartjuk számon a nevelők nagy többségét. Maradandó sikerek születnek mostanság is az iskolákban, pezsegjen bár vita a tehet- segnevelés megannyi kérdésétől egészen a tankönyvek bonyolultságáig vagy hibájáig. Tagadhatatlan, hogy az értékteremtés, a nevelés legjobb hagyományainak továbbörökí- íése ma is jellemzője az iskolák életének. Tevékenykednek jelentős, színes egyéniségek a nevelői pályán s ott találjuk őket a rangos iskolákban, csakúgy, mint a kis falvak iskoláiban. Szólni kell erről már csak azért is, mert — ugyanakkor — divat és hovatovább kortünet a panaszkodás. Panaszkodik az óvónő a szülői hanyagságra, rossz nevelési szokásokra, tanító a kallódó, csellengő gyerekekre, középiskolában oktató pedagógus a diáknyegleségre, a túlzott kényeztetésre, máskor a nevelő és szülő közötti kancsolatok hiányára. Megszólal persze a szülő is: lelketlen nevelői módszerekről, túlzott szubjektivizmusról, iskolai zsúfoltságról, diákok túlterheléséről ejt szót. Ha mindezt mércének állítanánk, igencsak keményvonalú kontúrok rajzolódnának az iskolai élet köré. Aligha lesz ez másként egyhamar. A demográfiai csúcs közelít a középiskolákhoz. Előre vetíti az oktatás minden gondját. S a gyerek nem tehet arról: nagyobb létszámú évjáratba születet! Nem rövidülhet meg ennek okán, nem kanhat kevesebbet az iskoláiétól, mint a kisebb létszámú, előző korosztályok... Pedagógusnap táján mindig fokozott figyelem is övezi a nevelők csaknem 200 ezres táborának életét, tevékenységét. Ilyentájt több szó esik legtöbször a munkájuk színvonaláról, a tanév eseményeiről és eredményeiről is. Az ’972-es oktatási párthatározat tapasztalatait már korábban felmérték az illetékes tanügy-igazgatási és pártszervek. A nevelés, oktatás egésze pedig oly módon is a közérdeklődés előterébe került, hogy elkészültek a közoktatás és felsőoktatás távlati fejlesztési irányelvei. Ezekre a legutóbbi parlamenti ülésszak • is további ötleketet, gondolatokat adott. Megelőzően pedig a pedagógus-szakszervezet tekintette át tennivalóit s alakította ki álláspontját számos érdekképviseleti témakörben. Figyelemre méltó a szakszervezet egyik tudományos igényű tanulmányának néhány adata, amely tényeket sorakoztat bérekről, lakáshelyzetről, a megbecsülés mértékéről. Kimutatja a többi között, hogy az ötödik ötéves terv idején mintegy 50 százalékkal nőttek átlagosan a pedagógusbérek s két ízben volt a hetvenes évek során általános fizetésrendezés. Később azonban — 1977 óta — fokozatosan csökkent a bérnövekedés aránya, jelenleg éves átlagban 3.5 százalékos, s a nevelők ezzel az értelmiség rosszabbul fizetett rétegévé váltak. A lakásépítésben eredményként regisztrálható, hogy 1982 előtt — 15 év alatt — mintegy 17 ezer pedagóguslakás készült el kiemelt, kedvezményes kölcsön igénvbevételével. Ez a kölcsönforma azonban időközben megszűnt. Jelenleg is több száz nevelő lakik -r- sok helyütt családostól — méregdrága albérletben. A szolgálati lakások száma csak néhány megyében gyarapodott említésre méltón. A nevelőtársadalom gondjai: a falu, a nagyközség, a városok gondjai — és részben ott, helyben megoldható teendői is. Ahol helyes elvek alapján fejlesztették a béreket, s az anyagi lehetőségek fnaximumát gazdál- kodták ki a tanácsok, ott a bérfeszültség is alacsonyabb. Vannak erre példák szép számmal. Ahol kellő törődés övezi az ifjú, pályakezdő nevelőket, szolgálati lakástól a segélyekig — ott kevesebb állást kell képesítés nélküli nevelőkkel betölteni. Es sorolhatnánk a példákat, a megyék segítségét — de sajnos, a negatív előjelű példákat is melléjük ... Nevelők ünnepén virágerdő, a sok szép kö_ szöntő nem feledtetheti köznapjaik küszködését sem. Amikor elismerjük, hogy sokat tesznek, szépen, tisztességgel a holnap gyermekgenerációiért, akkor hozzáfűzhetjük, hogy a társadalmi; közösségi törődésre is derekasan rászolgálnak. V. M. A salgótarjáni közgazdasági szakközépiskolában is partnerként tartják számon a diákokat. A salgótarjáni beszterce-telepi iskolában Nézsa — nemzetiségi iskola. _ A szlovák szakosított tantermekben képzik a fiatalokat. nyelvet tan terv szerint tanítják. Tanárok, diákok egyaránt korszerű körülmények között a salgótarjáni Petőfalvi Lajos Általános Iskolában. A dolgozok középiskolájában több ezer felnőttkori! oktatása lolyik. A vanyarci szülők és nagyszülők együtt örülnek gyerme- Ragyogó szemekkel, odaadó szeretettel köszönik meg a keikkel az új iskolának. gondoskodást a szandai óvodások is. Kulcsár felvételei ..........................................................................................................................miiiiiiiiiiiiiiimnijitif.iiiiiumiiiiiiiiimiiiiiiiiiimiimiiiiiimniimiiiimimiiiiiiiiiiiiiiiuiii — Halló, Balassi Gimnázium? Kovács Ferenc tanár úrral szeretnék beszélni. .— Nincs bent az iskolában. — Vajon hol lehet elérni? — Nem tudjuk, de megkérdezzük a fiát... — Tarján- ban van a balassagyarmati tanár, a megyeszékhelyen kell továbbkeresni. A telefonos információk a pedagógus-továbbképzési kabinetbe vezetnek, a földrajztanárok országos találkozójára. Ennek egyik házigazdája-rendezője Kovács Ferenc. A nap végén, az utolsó előadás után jön létre a mi találkozónk. Egy fáradt, elgyötört embert várok, akiből kiszívta az energiát a szervezés, a sokfelé figyelés. De szó sincs róla. Fáradtságnak nyoma sincs, friss és vidám. — Szerencsés embernek érzem magam, mert azt csinálom, ami a hobbim. — Ezzel a kinyilatkoztatásssal kezdi a beszélgetést, s minden, amit még elmond, ezt igazolja. — Gyerekkorom óta tanár akartam lenni. Patakon születtem, édesanyám egyedül nevelt, özvegyen. Vállalta a taníttatásomat, pedig kézenfekvőbb lett volna, hogy gyorsan dolgozzak és gondoskodjam róla. Talán először jártam Balassagyarmaton, amikor felvételizni mentünk a tanítóképzőbe, édesanyám is elkísért Nagyon izgultam, féllem, mert magyarból, maSzerencsés tematikából és énekből kellett felvételizni és nekem nagyon rossz a zenei hallásom. Édesanyám is izgult, a folyosón álldogált népviseletben. Réti Zoltán felvételiztetett," s rögtön utána kiment, odaszólt édesanyámnak: „Kovács néni, ne izguljon tovább, felvesz- szük a fiát.” A népviseletről ismerte meg anyámat. A tanítóképzőben aztán még jobban megszerettem a választott pályát, az éneket pedig tanultam lelkiismeretesen. Készültem rá, hogy majd az érettségi után tanítani fogok egy kis faluban. Nem jelentkeztem egyetemre, mégis ott kötöttem ki. Egyszer csak hívatott Környei Józsi bácsi, az igazgató. Átgondoltam gyorsan, az utóbbi hetekben mi rosszat csináltam, de nem jutott eszembe semmi. Mikor ülőhellyel kínált, már tudtam is, hogy nem ilyesmiről van szó. Társadalmi ösztöndíjat ajánlott fel, menjek egyetemre Hazabicikliztem Patakra, hogy megbeszéljem a dolgot. A felvételin itt nem izgultam, nem is akartam komolyan, hogy felvegyenek: tanítani akartam. A szerencse azonban mellém állt és sikerült. Földrajz—történelem szakos voltam, de aztán felvettem harmadik szakként a népművelést. A negyedik, ötödik évben tanítottam az alsóbb éveseket, benn akartak tartani az egyetemen. Én viszont haza akartam jönni, itthon tanítani. Itthon azonban népművelő lettem, az első diplomás népművelő a megyében. Később a megyei művelődési osztályon is dolgoztam, de mindig tanítani akartam. Végül aztán csak sikerült, Balassagyarmaton állást hirdettek. Balassagyarmatra azonban már családostul ment, a korábbi egyetemi évfolyamtárs már a felesége volt. — Két év után földrajzszakfelügyelő lettem, 1968-ban én voltam az ország legfiatalabb szakfelügyelője. Kovács Ferenc most két tárgy szakfelügyelője, a földrajz mellett a filozófiáé is. — Az igazi örömöm akkor is a tanítás, a gyerekek közt eltöltött idő. Sikerült néhány tanítványomat beoltani a földrajz szeretetére, néhány kartársam is van már közülük, s álcád olyan is, aki doktorált. Ez jelenti az igazi sikerélményt. A földrajz azonban nemcsak tanítványaira hat, rá, magára is. — A földrajzon keresztül szerettem meg a tájfutást. A hét végén egy éjszakai versenyen vettünk részt három fiammal, az orromon ez a karcolás onnan van. Egyébként márciustól novemberig minden hét végén futunk. Negyven éven felül már kell ennyi mozgás. Hasznos elfoglaltság, akaratpróba is. Tételes felsorolás, mit csinál még Kovács Ferenc: a marxista—leninista esti egyetem tanára, a TIT megyei és országos földtudományi választmányának tagja, a Magyar Földrajzi Társaság választmányának tagja, a Földrajzi Közlemények című tudományos folyóirat társadalmi bizottságának tagja, a Kartográphiai Vállalat falitérkép-szerkesztő bizottságának tagja, a filozófia tantárgyi és oktatási bizottságának tagja. Fotózik, a Balassi Gimnázium Diákszó című újságját szerkeszti. Barkácsol. Á lakása körül van vagy száz 'fa, ő ültette. Minden héten ellátogat Patakra, az édesanyjához. Az ODOT, az ODK állandó aktivistája, a megyei szaktábor állandó szervezője. — Mindegyikben látok valami fantáziát és ezek nem összegyeztethetetlen dolgok. És nem egyforma energiabefektetés kell hozzájuk. A lényeg a tanítás. Olykor sajnálom, hogy nem tanítok többet. Ha nekem kellene fizetni azért, hogy taníthassak, akkor is tanítanék! (veszpremj) \
