Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)
1984-06-14 / 138. szám
ÉRTESÍTÉS 2 «Tudatjuk, hogy SZABÓ ISTVÁN elvtárs a Pásztói Afész osztályvezetőjének temetése június 15-én, (pénteken) du. 11 órakor lesz a pásztói temetőben. gyászoló csalad, afész igazgatósága gyászjelentés Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem GÁSPÁR GÉZA 53 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1981. június 15-én, pénteken 16 óra 30 perckor lesz az etesi falusi temetőben. GYÁSZOLÓ FELESÉG KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, az EL- 'rTT gyáregység munkatársainak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik a szeretett feleség, édesanya, testvér, VALTER TIBORNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és részvetnyilvánitásukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD Szécsény Ezúton mondunk köszönetét mindazokna k, akik a szeretett férj, édesapa, rokon ROJKOV7CS FERENC temetésén megjelentek, mély fájdalmunkat résrvétnyilvání- tásukkal személyesen, táviratilag enyhíteni Igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD Rétság, Szécsényl út 1, Értesítjük a lakosságot, j hogy az új magántaxi-állo- mas, a NÓGRÁD-taxi telei önszánta: 10-563 PENTAMER Ipari és Szolgáltató Szövetkezet, Bátonyterenye FELVÉTELT HIRDET: rí munkakör betöltésére. Feltétel: közgazdasági szakközépiskolai végzettség, mérlegképes könyvelői képesítés. Pénzügyi és számviteli főiskolát végzettek előnyben. Érdeklődni a személyzeti vezetőnél (Bátonyterenye, Bolyoki út 3.) lehet. Növényvédelmi munkák A szénaféléknek, a lucernának az első kaszálása zajlik ezekben a napokban megyénk mezőgazdasági üzemeiben. Durván számítva mintegy húszezer hektáron dolgoznak az önjáró, illetve vontatott fűkaszák.* Lényeges munka még ebben az időszakban a növényvédelem. A gabonaféléket egy helikopter és egy merev szárnyú repülőgép permetezi; a leterített vegyi anyag a gombabetegségek ellen védi az értékes növényeket. Ezen kivül még a gyümölcsösökben folyik a szakszerű növényvédelmi munka ezekben a hetekben a nógrádi mezőgazdasagi üzemekben. Kőműves, ács-állványozó, vasbetonszerelő, viiiany-, víz-, gáz-, fűtésszerelő, lakatos, hegesztő és egyé*» építőipari szak- és betanított dolgozókat keresünk felvételre. Exportmunkára is van lehetőség. Nagyobb létszám jelentkezése esetén tárgyalásra helyszínre utazunk. Főbb munkahelyeink: Kecskemét, Cegléd, Budapest és környéke. Jelentkezés: Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. fszt. 6. OTTHONÁBÓL VÁSÁROLHAT! Csomagküldő szolgálat a Skála Dunaújváros Áruházban. Bármit rendelhet! Készletünktől függően, ha szállítható — elküldjük. Címünk: Skála Dunaújváros Áruház csomagküldő szolgálat Dunaújváros, pf. 182. 2400. A Pásztó és Vidéke Afész 1984. június 29-én, de 10 órakor (pénteken), NYILVÁNOS árverést tart a magyarnándori „Mikszáth” Mgtsz, központjában. Kikiáltásra kerül 1 db megkímélt, újszerű állapotban levő, négykerék-meg- hajtású IFA TEHERGÉPKOCSI. Kikiáltási ár: 200 ezer Ft. Érdeklődni lehet a tsz termelési elnökhelyettesénél. Leltároz és költözködik a PIÉRT 63. sz. lerakala 1984. június 25-től július 2-ig. Ezen időszak alatt az ÄRUKIADÄS SZÜNETEL. A lerakat új címe: Salgótarján. Csókás lesz. Az ÜM 01. Salgótarjáni Öblösüveggyár felvételt hirdet az alábbi munkakörbe: ÜZEMI KONYHÁRA: 1 SZAKÁCS. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán 6—14 őréig. A Közmű- és Mélyépítő Vállalat 62. sz. építésvezetősége SALGÓTARJÁNI MUNKAHELYÉRE motorosőrt FELVESZ. JELENTKEZÉS: Salgótarján. Déli-ipartelep Pavelka Zoltán építésvezetőnél. NÓGRÁD - 1984. június 14., csütörtök Felveszünk SZAKKÉPZETT SZAKKÉPZETLEN lat, balassagyarmati és salgótarjáni áruházainkba, I boltjainkba. Jelentkezni lehet: Nógrád megyei Élelmiszer-Kiskereskedelmi Vállalat munkaügyi osztályán. Salgótarján, Ady E. u. 3/b. Keresünk felvételre: TMK-LAKATOST ELEKTROMOSTARGONCA. VEZETŐT, ANYAGMOZGATÓT, BETANÍTOTT GÉPMUNKÁSOKAT szövetkezeti tagoknak, a Fémbútoripari Szövetkezet rétsági üzemegységébe^ (Rétság, Zrínyi u, 24. sz.) Jelentkezés a helyszínen. A Nm-i Temetkezési Vállalat sírkőüzemébe felvesz műi« owes, kőfaragó szakmunkásokat és építőipari gyakorlattal rendelkező munkavállalókat. Jelentkezni lehet a vállalat központi irodájában, Salgótarján, Vöröshadsereg u. 9. AZ ÖTVÖZETGYÁR PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA TERV- ÉS ÜZEMGAZDASÁGI OSZTÁLYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. A megbízás 3 évi határozott időtartamra létesül, amely — alkalmasság esetén — korlátozás nélkül megújítható. Bérmegállapítás: az 5/1983. (XI. 12.) ME számú rendelet alapján. A „B” kategóriába sorolt önálló vállalat, az ország egyetlen íerroötvözetek gyártásával foglalkozó gyára. A munkakör betöltésének alapvető feltétele: — közgazdaság-tudomanyi egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettség. További feltételek: — középfokú politikai iskolai végzettség, — erkölcsi és politikai feddhetetlenség, A munkakör betöltésének időpontja: 1984. augusztus 1. A beküldendő pályázat tartalmazza: — a pályázó nevét, munkahelyét, beosztását, munkaköri besorolását és éves átlagjövedelmét, — eddigi munkaköreinek és tevékenységének, kitüntetéseinek, elismeréseinek felsorolását, — részletes önéletrajzot, — állami és politikai iskolai végzettségét, szakképzettségét, egyéb végzettségét tanúsító okiratok hivatalos másolatát. A pályázattal kapcsolatosan felvilágósítást nyújt: Nógrádi Béla személyzeti és oktatási osztályvezető. Teleíonszám: 10-066 (75 mellék). Levélcím: Ötvözetgyár, 3101 Salgótarján, Pf. 16 A pályázat benyújtásának határideje: 1984. június 30. A pályázat benyújtásának helye az ötvözetgyár személyzeti és oktatási osztálya. A pályázatokat 1984. július 25-ig az e célra létrehozott bizottság fogja elbírálni. A döntésről a pályázókat írásban tájékoztatjuk. ÖTVÖZETGYÁR SKALA- ,.-wr kecfvezméu/ Szovjet hűtögépakció Engedményes műszaki vásár a szécsényi Palóc-Skála Áruházban amíg a készlet tart. Szaratov hűtőgép 120 L-es 3350 Ft helyett 2500 Ft-ért, Kodiy hűtőgép 160 L-es 3900 Ft helyett 3100 Ft-ért. SZU kerékpár női 1500. Ft helyett 1050 Ft-ért Magnó Vega 326 tip. 3990 B’t helyett 3200 Ft-ért. Egyes háztartási gépek és híradástechnikai cikkek jelentős árengedménnyel. Jön a nyár — a meleg — most vásároljon olcsón hűtőgépet, kerékpárt. iPolőc Szezonban is olcsóbban! Az ÉVI 4ruház köiöf lösz t álcának ajánlata június 14—21-ig. Egyes fürdőruhák, Női rövid ujjú blúzok, Lányka nyári ruhák, Férfi rövid ujjú ingek és ingpulóverek 30 százalékkal olcsóbban! SZEZONBAN IS OLCSÓBBAN! Apróhirdetések HAVI 10—15 szabadnappal, gépkocsival, jogosítvánnyal, esetleg villanyszerelő- szakmával elfoglaltságot keresek. Cím: a 10-977-es telefonon. FIATALEMBER hétvégére munkát vállal. Cím: 10-977 telefonon. ZK 1300-as Lada megkímélt állapotban eladó. Salgótarján, (Tárnán Kató-telep 43. ELADÓ Lada 1500- as ZL forgalmi rendszámú. Szécsény, Ősz út 15. TRABANT 601 eladó. Zagyi Ferenc. Mátraverebély, Rákóczi út 52. FIATALEMBER hivatásos jogosítvánnyal állást változtatna. Cím: 10-977 telefonon. PS rendszámú Trabant Combi eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat Kossuth út 29. MZ 250-es ETS áramvonal idommal és utánfutóval eladó. Kishartyán, Petőfi út 23. UO-S, garázsban tartott Skoda S 100 L-es eladó. Irányár: 45 000,— Ft. Érdeklődni: 17 óra után, Balassagyarmat, Rákóczi ut 87. Faludi. TA rendszámú 1300- as Lada eladó. Érdek lödni: Salgótarján, 14-119-es telefonon. 20 óra után. LADA 1200-áS, 9,5 éves. karácsonyig mü- szakizott, eladó. Kék színű, irányár: 38 000 Ft. Cím: Gál Béla, Szandaváralja, Madách út 16. 2697. NYEREMÉNY Trabant eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 12-966 telefonon. ATIRHATÖ nyeremény Trabant eladó. Ajánlatokat ..Special” jeligére kérek a kiadóba. KP-S Trabant Special igényesnek eladó. Érdeklődni: Bátonyterenye (Kisterenye), Honvéd út 29. 17 órától. TIZENHÁROM éves Polski Fiat és egy tizenkét éves Zsiguli sürgősen, áron alul eladó. Vizslás. Üjlak, vasútállomás mellett. Klement. NÉGYÉVES Barkas vegyeshasználatú, friss műszakival eladó. Endrefalva, Petőfi út 2., a délutáni órákban. WARSAVA és Skoda 100-as alkatrészek és karosszériaelemek eladók. Ságújfalu, Rákóczi út 5. WARTBURG 1000 km-rel üzembetartói joggal átadó. Nemti, Kossuth Lajos Ut 225. ELADÓ Trabant Special, szürke, megkímélt, 4 éves 68 000 FI. Telefon: 11-015, Salgótarján. ELADÓ Lada 1300- as. sárga, ötéves 80 009 Ft. Salgótarján. 11-015 telefon. SIMSON motorkerékpárt vennék. Ajánlatokat a 10-977 telefonra kérek. ÁTALAKÍTOTT Wartburg 1000-es tehergépkocsi rendszámmal eladó. Simó Béla. autójavító. Szécsény. IE Trabant eladó. Hegedűs György. Tel.: 10-119. ZN-ES tolótetős Wartburg eladó. Érdeklődni: naponta 16 órától Pásztó. Szabadság út 124 vagy Pásztó, 103-as telefonon. ZÖLDSÉGESÜZLET eladó Egyházasgergén. Cím: 10-977 telefonon. HAROMSZOBAS, összkomfortos öröklakás eladó. Készpénz + OTP-átvália- lás. Balassagyarmat, Arany János utca 2. III. emelet. Érdeklődni: „Dorottya” divatáruüzletben. BEÉPÍTHETŐ telek olcsón eladó a városközpontban. Érdeklődni: Salgótarján, Kővár út 13/A sz. alatt, vagy 17 órától 10-151-es telefonon. SALGÓTARJÁNBAN az Arany János úton vagy más városközponti helyen vennék kisebb szövetkezeti lakást, őszi vagy téli beköltözéssel. Ajánlatokat: kp + OTP- átvállalással a 11-484- es számon kérem. S ALG ÖTAR J ÁNB AN, a postától 2 percre, szoba-konyha, fürdőszobás lakás mellék- épülettel, készpénzért, azonnal eladó. Érdeklődni: Salgó út 10/b. vagy a 13-977-es telefonon. SZÉCSÉNYBEN a Felszabadulás téren kétszobás öröklakás azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Rigóné, Pi- liny, Losonczi út 38. BATONYTERENYÉN sürgősen eladó 822 négyzetméter építési telek. Érdeklődni: 17 órától. Mészárosné, Bátonyterenye, Hámán Kató út 3. JOBBAGYIBAN négyszobás, komfortos családi ház, 300 négyszögöl telekkel központi helyen azonnal. beköltözhetően 850 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Hunyadi út 33. Bruckner. KÉTSZOBÁS OTP-S öröklakás eladó, Salgótarján, Kemerovo krt. E/5. IV. 3. Érdeklődni : 17 órától. SALGÓTARJÁNBAN, beszterce-telepi más_ fél szobás szövetkezeti lakás kp + OTP- átvállalással azonnal beköltözhetően eladó. Cím: .10-977-es telefonon. KÉTSZOBÁS, gázfűtéses, társas öröklakás garázzsal eladó. Zagyvapálfa l va, Hősök út 41. U. Érdeklődni: szombat, vasárnap délután. KÉTSZOBÁS lakás eladó (téglaépület), Etes, Rákóczi /út 146. HAROMSZOBAS, összkomfortos, kertes családi ház azonnal beköltözhetően eladó, vállalatnak is. Salgótarján, Tariáni út 40. (Pintér-telep.) SALGÓTARJÁN városközpontjában eladó azonnal beköltözhető, kétszobás, kertes, komfortos, tehermentes lakás. Érdeklődni: 15 órától a 15-253-as telefonon, vagy személyesen a Salgó út 20/B. szám alatt. SALGÓTARJÁNBAN eladó 60 négyzetméteres 1+2 félszobás szövetkezeti lakás, garázzsal, loggiával. Kercseg utca 37., II/4. telefon: 14-922. ELADÓ 1+2 félszobás öröklakás. Érdeklődni: Salgótarján, Beszterce tér 2. IX./53, 16 óra után. PÁSZTON a könyvtárral szemben nagyméretű családi ház fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni: 240- es telefonon. ELADNÁM vagy bérbeadnám Pásztón (a Botniálon). Muzslén zártkertben levő földterületet, hobbikertnek is alkalmas. Érdeklődni lehet: Si- micska István, Pásztó, Kishegy. ______________ C SALÁDI ház eladó Benczúrfalván. Érdeklődni: Rozmaring út 7. ELŐNEVELT csirka kapható Szentkút- baromíltelepen. Min« dennap megvásárol« hátó, reggel 7-t61 este 7-ig. HÁROM db üszőborjú eladó. Pásztó, Dózsa György út 29. Klonka József. AüTö adásvétel. közvetítés Hétköznap: 16—19-ig. Salgótarján, Lovász J. u S. Telefon: 11-015. ÖT- és Kllenchóna- pos vemhes tehén eladó. Bátonyterenye, (Kisterenye). Hunyadi út 52. EGY db anyadisznó és 3 db malac eladó. Szécsény, Attila út 27/a. Érdeklődni: 17 óra után. 20 db vemhes anyajuh eladó. Nógrádme- gyer, Felszabadulás út 5. ELADÓ 1 db ló. 5 db birka. Szécsény, Malom út 9. HARMINCÖT négyzetméter, III. osztályú, száraz tölgyparketta eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Martos Flóra út 37/A. LÉGFÜTÉSES kazán. műhely fűtésére is alkalmas, olcsón eladó. Somoskőújfalu, Sport út 11. 28 éves elvált, vidéki. vezető beosztású fiatalember, rendezett anyagiakkal. 167 cm magas, sportos külsejű. Keresi házasság céljából hozzáillő lány vagy ■elvált asszony ismeretségét. Gyermek nem akadály. Leveleket: „Nyár” jeligére, Magyarnándor, Fő üt 44. sz. kérem. KÉREM azt a becsületes megtalálót, aki Salgótarján, Arany János utón 7 hónapos, barna. tacskó kutyámat megtalált^, szíveskedjék jogos tulajdonosának. Arany János út 19. fszt. 2. sz. alá leadni, annál is inkább, mivel a kutya orvosi gyógykezelés alatt állt. ELCSERÉLNÉM Salgótarján. Jónás-telepi négyszobás, kertes családi házamat tanácsi vagy szövetkezeti kisebbre. Salgótarjánban. Érdeklőd« ni: Véghsó Sándornfc Fürst S. út 1.