Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)

1984-05-12 / 110. szám

Egy, a salgótarjáni látogatások közül. Nógrádi Sándor Tömpe Istvánnal és Géczi János­sal, a város felszabadulásának 25. évfordulóján. Csend, nagy csend van Pál- háza völgyén. Legföljebb a múzeummá alakított kastély előtti kis patak csörgése hal­latszik, meg a tavaszi zson­gás. A múzeum falán levő márványtábla alatt friss virág. Ki tudja ki viszi? Ott a csendben, a tábla előtt Tő­zsér Gyula emlékeivel vissza­szökik az idő. Az erdész le­vett kalappal áll és csende­sen suttogja: — Kemény katona volt, de meleg szívű ember... Ősz vé­ge volt és ilyenkor a Zara ködbe borul. Három ember jött át a Nagyrany felől a hágón Pálházára. Megállot­ták az erdészház előtt. Tő- zsér Pál ment eléjük. Nem sokat beszéltek, mert az er­dei ember inkább a csendhez szokott. Tudta, hogy parti­zánokkal áll szemben, várta, hogy szóljanak ők. Kurtán köszöntek, széjjel tekintettek, megkérdezték jártak-e arra németek, amire az volt a válás/, hogy csak elvétve, de a faluban vannak. Aztán el­mentek. Másnap megjött a novem­ber, yele • az eső is. Hidegen és verte az erdőt. Éjjel Tő- zsér Pál sarat dagasztó em­beri léptekre ébredt. Többen lehettek. Ébresztette öccsét Gyulát, aki puskával kezé­ben állta el a beszűkült völ­gyet. Inkább sejtette, mint látta az árnyakat. A ház ve- rendáján bátyja lámpát gyúj­tott. — Állj, kik vagytok? — Ha odaérek, akkor majd megmondom... Tőzsér hátrált a fény felé, ózok pedig jöttek. Inkább riadalom, mint félelem fog­A parancsnok ta el az erdészt. Már felfe­dezett a jövevények között magyar katonaruhást, orosz pufajkást és német egyenru­hát. Ez megzavarta. De ak­kor a csoportból kilépett egy esőköpenyes férfi. Világos­barna haja kilátszott a sap­kája alól. Tekintete nyílt volt, kékesen csillant szemében a lámpa fénye. — Nógrádi Sándor parti­zán alezredes vagyok... A parancsnokot körüláll­ták a katonái. Tőzsér Gyula felismerte a korábban Pálhá- zán járt felderítőket. Rajtuk felejtette szemét. A pa­rancsnok halványan elmoso­lyodott, aztán röviden rendel­kezett. Mindenekelőtt pihe­nőhelyet kért a katonáinak. Ahogyan ő mondta: — Valami szárazalját, mert átáztunk.« Aztán tájékozódott a kör­nyék helyzetéről, a partizá­nokkal levő két rádiósnő, Tánya és Éva munkához lát­tak. Éjszaka repülőgép kö­rözött a Karacs fölött. Élel­met és ruhaneműt dobtak le a hosszú menetbén meggyö­töri partizánoknak. A pa­rancsnok csak ezután tért pi­henőre. Csend volt Pálházán akkor is, de ez a csend megfe­szült, bármikor eltörhetett, hi­szen alig három kilométerre a pusztától gyilkolásra készen álló németek hada kavargott. Egy nap a parancsnok fel­derítésre indította kedvelt emberét Bársonv Mátvást. Magyar katonaruhában ment le a faluba. Mindenkivel, aki útjába került beszélt, min­dent megfigyelt. Már indult vissza, amikor két partizán­vadász csendőrrel találkozott. Kérdezték igaz-e, hogy parti­zánok tanyáznak az erdőben. A felderítő hidegvérrel tár­gyalt: — Igaz! — Merre tartózkodnak? — tudakolták. — Gyertek utánam — in­dult Bársony Mátyás. Mentek jól meggörbítve az utat, miközben a titkos jel­zés már elérte a partizánta­nya első őrét. Bársony pedig ment árkon, gödrön át, míg végül feltűnt a vadászház. Mátyás megállóit és a házra mutatott. De akkor már kö­rülöttük lövésre készen állot­tak a partizánok. A két csen­dőrt az udvarra kísérték. A' házból kijött a parancsnok. Kemény tekintete végigmérte a félelemtől remegő két em­bert: — Mit érdemel az a ma­gyar, aki a magyarra fegy­vert fog. Szégyent, gyaláza­tot... Komoran nézett maga elé a felgyülemlett indulatát fé­kezve, elkeskenyedett az aj­ka. Aztán legyintett és be­fordult a házba. Híre ment az emberek kö­zött, hogy partizánok élnek a Narancsban, egyre többen csatlakoztak hozzájuk, míg egyszer parancs érkezett új feladatokra és indultak to­vább. Az emlékeik azonban örök­re ottmaradtak Pálháza völ­gyében, ahol most csend van, mélységesen nagy csend... Bobál Gyula Nógrádi Sándorra emiékezve llifonpuon «kendéje — 1894. má- IMICIIlíVCir jus 14-én — született Nógrádi Sándor, a kommunista mozgalom öntudatos, fegyelmezett harcos. Szécsényben teltek gyermekévei, ahová Fü­lekről költözött a család. Apja péksegéd volt és látástól vakulásig dolgozott, hogy tisz­tességgel eltartsa három gyermekét. A ser­dülő fiú Budapestre került, ahol nagybátyja beszervezte tanoncnak egy kis üzembe. Itéz- esztergályos, meg villanyszerelőként szaba­dult a keservesen nehéz tanoncévck után. A csiszolók, a rézesztergályosok, a rézlaka­tosok .tizenkét órát dolgoztak naponta és szüntelenül szívták magukba az öldöklő réz­port. Voltak köztük nem is kevesen olya­nok, akikbe már csak hálni járt a lélek, tüdejüket megtámadta a por, szetmarta a savas gőz. De az inasévek alatt ismerkedett meg a munkásmozgalommal, a szocialista eszmék­kel is Nógrádi Sándor, A MÉMOSZ-házból, a vasasszékházból, a Gutenberg-otthonból — ahová nagybátyja vitte el, — hazafelé tar /a munkásdalokat énekeltek. Nemegy­szer megtörtént, hogy a lovasrendőrök kard­lapot suhogtatva, teremtettek rendet a mun­kásfiatalok között. Losoncon —, ahol a gép­gyárban tisztviselőként dolgozott — főbi­zalminak választották munkástársai a sze­rény. igazságszerető fiatalembert. Belépett a szociáldemokrata pártba, 1919 elején pedig Budapesten a kommunista párt tagja lőtt. A Tanácsköztársaság kikiáltása váratlanul érte, de annál mélyebb nyomot hagyott ben­ne. A nehéz hetekben, hónapokban kommu­nistává érett. Látta Kun Bélát, Szamuely Tibort, Varga Jenőt, hallgatta lelkesítő, gyúj­tó szavukat. Látta a proletárgyerekeket véz­nán, rongyosan a Nagykörút úri házaiban, ahová a nyomortanyákról hozták be őket. S látta az önkéntes munkásezredeket a Váci úton. kék munkaruhában vállukon fegyver­rel. A frontra mentek. Nógrádi Sándor is belépett a Vörös Had­seregbe. Harcolni azonban már nem tudott. Az ellenforradalmárok, az intervenció túl­ereje megfojtotta a Tanácsköztársaságot. Ele­inte mindez hihetetlennek tűnt számára. Losoncon sok társával együtt, rendőri fel­ügyelet alá helyezték. Híre eljutott az üzem­be is, ahol korábban dolgozott. Az igazgató üzent neki. feléjük se nézzen, mert nincs számára hely. Nehéz esztendők vártak rá. Tele üldöz­tetéssel, börtönnel. A losonci pártszervezet küldötteként ott volt a Szlovák Szociálde­mokrata Párt marxista szárnyának fenyőhegyi kongresszusán. Kommunista szervező mun­kája felkeltette a hatóságok figyelmét. Le­tartóztatták, elítélték. Később a folytonos rendőri zaklatások, provokációs per elől emig­rációba kényszerült. Dolgozott Németország­ban, közvetlen kapcsolatban állt a luxem­burgi marxistákkal, akiket Ernst Thälman vezetett. Majd a Szovjetunióban, Ausztriában és Romániában tevékenykedett. Romániában újra letartóztatták, de az ítélet elől — tíz­évi fegyházbüntetést szabtak ki rá — sike­rült a Szovjetunióba menekülnie. Néhány nyugodtabb esztendő után újra az illegális pártmunka nehéz évei következtek Csehszlo­vákiában, Ausztriában, Svájcban, Németor­szágban és Franciaországban a fasizmus es háborúellenes vüágbizcttság tagjaként, ahol csak tehette, szót emelt a növekvő fasiszta veszély ellen, a Spanyol Köztársaság, a Szov­jetunió védelmében. Mindinkább bizonysággá vált benne, hogy a békéért folytatott becsü­letes harcot nem lehet elválasztani a Szovjet­unióval való együttműködéstől. A második világháború Franciaországban érte. Később a Szovjetunióba került, s Moszkvában a Kominternben, a Kommunis­ták Magyarországi Pártja külföldi bizottsá­gában dolgozott. Emellett belső munkatársa volt a rádió magyar adásainak. A Kossuth adó tevékeny részt vállalt a magyar nép, a fronton harcoló katonák felvilágosításából. Az adásokban bemutatták a háború jellegét, a Horthy-rendszer nemzetvesztő politikáját. s a rendszer rrVegdöntésére buzdították. Később 1944. tavaszától, a magyar hadi­foglyokból alakult partizáncsoportok szerve­zését, felkészítését bízták rá. Obarowban, eb­ben a nyugat-ukrajnai községben aztán olyan szovjet, csehszlovák, román meg magyar par­tizánokkal is találkozott, akik legtöbbje át­esett a tűzkeresztségen, bevetésen is volt. Köztük Rácz Gyulávat, Úszta Gyulával, Szö- nyi Mártonnal. Ösz-Szabó Jánossal, Rákosi Évával. Innen Kijev mellé. Szovjetunióba költözött a tábor, s Nógrádi Sándor irányí­tásával hozzáláttak a harci előkészületekhez. Elsőként az Úszta- és a Szőnyi-csoport in­dult Magyarországra, majd követte őket Nóg­rádi Sándor és csoportja is. Viszontagságos repülőutazás után sikeresen földet értek Zó­lyom és Besztercebánya között, egy hevenyé­szett repülőtéren. Ipolytarnócnál lépték át a magyar határt 1944. december elején. Nógrádi Sándor hu­szonöt év után nem kis megindulással lé­pett újra magyar földre. De nem sok ideje maradt a régmúlt időkön elmélkedni. A környező falvakat, Salgótarjánt mind meg­szállták a németek. Karancsberény mellett a Légrády-vadászkastélyban ütöttek tanyát. Járták a falvakat, tanyákat, s arra buzdí­tották a bányászokat, munkásokat, hogy ne vonuljanak be Szálasi hadseregébe. A la­kosság étellel, itallal látta el őket, és jó né- hányan csatlakoztak hozzájuk. A partizán- csoport Abroncsospusztán fejezte be a har­cát, hősiesen megütköztek a rájuk rontó né­met túlerővel. Nógrádi Sándor partizán- csapata december végén csatlakozott a Sal­gótarjánt és környékét felszabadító II. ukrán front egységeihez. A felszabadulás után egyszerre ott találta magát a politikai harc megállás nélküli for­gatagában. A Magyar Kommunista Párt észak-magyarországi titkáraként három me­gyében, köztük Nógrádban — szervezte, irá­nyította a politikai munkát, az újjáépítést, agitált a földosztás mellett. Keményen dol­gozott mindig ott, ahol éppen szükség volt felkészültségére, hallatlanul gazdag tapaszta­lataira, bölcsességére, emberismeretére, okos, meggyőző szavára. Volt iparügyi államtit­kár, irányította a központi vezetőség agitá- ciós és propagandamunkáját, a néphadse­regben politikai főcsoportfőnök, miniszter- helyettes. A személyi kultusz éveiben sok sérelem, bántódás érte. Az ellenforradalmat követően kommunista hittel, bizodalommal segíti a kibontakozást. Propagandamunkát végez, diplomataként dolgozik. Beválasztják a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságába, s csaknem nyugállományba vo­nulásáig elnöke volt a Központi Ellenőrző Bi­zottságnak. Szlliöföldiélői « Salgótarjánból soha nem szakadt el. Akkor is hazalátogatott, amikor országos dolgok-gondok súlya nyo­masztotta vállát. Segítette a kritikus időkben a széntermelést, a gyárak munkáját, s azt is, hogy a kommunisták nyitott szemmel jár­janak, tisztán lássanak életünk bonyodalmai­ban is, merre menjenek, mit tegyenek. Akármi­kor csak ideje engedte, megkereste régi ba­rátait, hogy szót váltson velük életükről, éle­tünkről. Elveiért bátran harcoló, szerény, egyenes ember maradt élete végéig. Elkötelezett kom­munista. V. G Á bizalom szárnyai Részletek Nógrádi Sándor- Történelmi lecke című életrajzi kötetéből Ipolytarnóc felett volt Hó- lyapuszta, amelyen főleg juh­tenyésztéssel foglalkoztak. A puszta felderítésére Bársony Mátét és Letkó Károlyt küld­tem ki. Visszatértük után Bársony jelentett: — Németek nincsenek, juh- akol és egy gyönyörű szép juhászné. — Köszönöm!... Honnan tu­dod, hogy gyönyörű szép? — Jelentem, azt a sötétben is látni.. — Nem. szemtelenkedtetek? — Jelentem, nem... csak, amikor sürgettem, hoev nyis­sanak ajtót, a juhászné ki­szólt, hogy addig azért vár­hatnánk, amíg szoknyát vesz magára... Így volt, jelentem. Amikor felértünk. Mátyás- né’, a szép juhászné bizonyí­totta, hogy a két legény ille­delmesen viselkedett. Értel­mes asszony volt, tudta, kik­kel van dolga, és azon nyom­ban nekiállt egy nagy kon- dérban birkagulyást főzni. Kilencéves kisfia, Pista, anyja mellé húzódott, és onnan né­zett bennünket tágranyílt, nagy fekete szemével. Mire kivirradt, már hozzá is lát­hattunk a jól fűszerezett gu­lyás elfogyasztásához. De alighogy jóllaktunk, mD,’érkez<’tt a gazda, Mátvás juhász: jóvágású, harminchá- rom-harmincnégy év. körüli parasztember. Éppen’ a balas­sagyarmati frontszakaszról dezertált. Elege volt a német háborúból, és befejezte a ma­ga számára. Nagy szemeket meresztett, amikor megpillan­tott bennünket. Láttam, meg­ijedt. A felesége odasúgta ne­ki, hogy magyar partizánok vagyunk. Erre Mátyásnak fel­csillant a szeme, félrecsapta a sajkáját, és megkérdezte a feleségét: — Ettek már a bajtársak? — Főztem gulyást, — mond­ta. — Ej, nem értesz te ahhoz, asszony... A legzsírosabb ürüt kell kiválasztani és abból főzni — így Mátyás. Megtalálta a legzsírosabbat, és újra kezdték a főzést. Em­bereim közül soha senki sem rontotta el a gyomrát attól,- hogy kétszeres vagy három­szoros porciót kellett megen­nie... * A szovjet hadsereg 2. uk­rán frontjának csapatai de­cember 26-án szabadították fel Salgótarjánt. A német fa­siszták hanyatt-homlok özön­löttek északi irányba. Felderi- tőik nagy részét az erdei* uta­kon a partizánok elfogták ugyan, mégsem mondhattak le az erdei utak használatáról. December 28-án éjjel két órakor ért egy SS-oszlopuk Abroncsospusztára. Ez egy volt ama kevés éjszakák kö­zül, amikor a partizántörzs- csapat — mintegy kilencvenöt fő — harckészültségben a puszta házaiban melegedett. Az őrszemek jelentették az SS-csapat érkezését, és riasz­tólövéseket adtak le. Pali- csek házából a parancsnokkal együtt elsőnek Lapsov Jenő törzsparancsnok ugrott ki. A tornácról tüzeltek géppisz­tollyal a fészerektől-körülvett udvaron sűrűn gyülekező SS- ekre. Csak annyi látszott a sötét éjszakában, hogy sokan közülük összerogytak, és hal­lani lehetett jajgatásukat, nyö­gésüket. A támadás pánikot okozott az SS-ek soraiban. A fészerek és a házak között összevissza futkostak. Közben a partizánok a házakból ki­rohanva, üldözőbe vették őket. Az SS-ek végül is a puszta mögötti emelkedő tisz­tásán foglaltak el tüzelőál­lást, és heves géppuska- és golyószórótüzet zúdítottak a tanyára. Erejük egy zászlóaj- nyi volt. A partizánok vissza­vonultak a tanyával szemben lévő erdős Monosza-hegy ol­dalába. Az SS-oszlop órákon át tűz alatt tartotta a tanyát és az erdőt. Megsemmisítő tüzet akkor kaptak újra a partizánoktól, amikor egyes osztagaik bemerészkedtek a Monosza erdejébe. A tűzharc körös-körül az erdőben déle­lőtt tíz óráig tartott. Ebben a harcban a német SS-oszlop sok halottat vesztett. De itt haltak hősi halált Bandur Árpádon, Valasek Józsefen kívül olyan nagyszerű népi hősök is, mint Szvetlik Barna Mucsényból, Lapin Sándor szovjet, Kálló Gyula magyar, Honig József szlovák parti­zánok és még néhány olyan magyar harcos, akik a front­ról jőve, éppen csatlakozni készültek a partizánokhoz. Az ő közös sírjuk ott domboro­dik a Monosza tövében. A puszta lakói gondozzák a sírt szeretettel. Az abroncsospuszta-mono- szai harcban az élők közül különösen kitüntették magukat Lapsov, Tömpe, Molnár, Ku- rimszky, Jósé Sandoval, id. Bandur Gyula, György Lajos partizánok. A monoszai harc különösen emlékezetes a partizáncsapat számára. A németek a parti­zánok tevékenysége következ­tében nem tudták megvetni a lábukat a környező hegyte­tőkön, és kénytelenek voltak szervezetlenül továbbmene­külni Csehszlovákia felé, ahol ugyancsak megsemmisülés várta őket. December 29-én átment a front a partizáncsapaton, s egyesültünk a felszabadító szovjet hadsereggel. Számom­ra bezárult a kör. Visszatér­tem oda, ahonnan huszonöt évvel azelőtt el kellett men­nem, szülőföldemre, Magyar- országra. * Negyvenöt tavaszán-nyarán gyakran szerveztünk megyéi, járási vagy városi méretű tö­meggyűléseket. Az elsőt Sal­gótarjánban, még februárban... Kilátogattunk Karancsberény- be... Ebből a községből üzen­ték a magyar tábori csendő­rök nekem Tőzsér Pali bácsi, a vadőr útján, hogy a néme­tek az erdő átfésülésére ké­szülnek. Én azt tanácsoltam neki, hogy reggel menjen vissza Bírinkéba, és móndja meg a csendőröknek, csak jöjjenek a németek, várjuk őket. Nos, ott, Karancsberényben én Tőzsér Pali bácsi után ér­deklődtem. — Tőzsér? — azt mond­ták —, hahá, ő jó helyen van, a rendőrségi fogdában. — Mit követett el? — kér­deztem meglepetve. — Á, nagyon rosszat, a par­tizánok ellensége volt. — Hogyhogy a partizánok ellensége — mondom —, hát maguk tudják vagy én, hogy milyen ember Tőzsér? Nagy lett a meglepetés, amikor megtudták, hogy a partizán­csapat parancsnokával állnak szemben. — Engedjék ki — mondom —, Tőzsér Pál vadőr nagyon rendes ember. Szabadon engedték, beszél­tem vele és láttam, hogy még mindig ott vibrál a sze­mében a félelem. Megnyug­tattam őt, hogy nem lesz sem­mi bántódása, és megköszön­tem neki a segítséget, amit a csapatunknak nyújtott. * A madár sem tud repülni, ha két szárnyát vagy akár csak az egyiket megnyesik. A bizalomnak is két szárnya van. Az egyik a párt türel­mes, bölcs bizalma a népmil- liók, a munkásosztály, a pa­rasztság, az értelmiség töme­gei iránt. A másik meg a tö­megek bizalma a kipróbált, szilárd, megfontolt vezetés, a párt iránt.. Az elmúlt eszten­dőkben eredményesen dolgoz­tak a kommunisták azon, hogy a bizalom mindkét szár­nya erősödjön. _____ í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom