Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)

1984-05-11 / 109. szám

ODMT Salgóbányán Háromszáz diák to;! a Mától három napon át Sal- gobánya ad otthont Hajdú- B'har, Nógrád és Szolnok megye országjáró diákspor- to'óinak találkozójához. A P' -ramra érkező, mintegy 30' középiskolás a KISZ-is- kola.i kulturális programok mellett városismereti, tá.ié- kozódásifutó- és éjszakai tú­ra-ersen.ven vesz részt. Itt dó' el, hogy kik képviselik m\id megyéjük színeit az OPOT országos döntőjén, i amelynek házigazdája ugyan­csak Nógrád megye lesz. A mostani találkozó szombati n'oján a helyi tájfutószövct- ség ezen a környékén ren­dezi meg a megyei tájfutó csapatbajnokságot is. A ver- seev rangját növeli, hogy az Or"TT-re meghívott szolno- U''ek és hajdú-bihariak szin­tén elindulnak felnőitver- senyzöikkei a megyei dön­tőn. amely 9.30 órakor kez­dődik. Lobdarúgós Eredmények, táblázatok Város környéki és körzeti bajnokságok Balassagyarmat, AH. csoport, felnőttek; Szügy—Szanda 4—0, Nógrádsipek—Becske 3—2, Nagylóc—Örhalom 2—2, Rimóc—Nógrádmarcal 1—2, Bércéi—Érsekvadkert 1—2. A bajnokság állása Ifjúságiak: Cserhátsuránv— Magyarnándor 9—0, Hu­gyag—Ludányhalászi 10—0. Varsány—Nógrádkövesd 3—0, Hont—Herencsény 4—0, Pi­liny— Patak 3—0. A bajnokság állása Ribli: fél pent KarpovtóS A londoni nemzetközi sakk­verseny 12. fordulójában Rib­li Zoltán világossal a szovjet világbajnok, Anatolij Karpov ellen játszott. A küzdelem a 21. lépés után döntetlennel ért véget. Karpov áll az élen 8.5 pont­tal és 1 függőjátszmával, a 7.5 pontos Chandler és Polu- gajevszkij előtt. Riblinek 6 pontja van, ezzel Korcsnoj és Vágányán társaságában a 6— 8. helyen áll. É.-vadkert Bércéi örhalom Nagylóc Nógrádsipek Rimóc Szügy Szanda N.-marcal Becs ke 16 14 16 11 16 8 16 8 16 16 16 16 16 16 1 72- 4 49­2 37- 7 32­6 31­7 26- 9 21­8 21- 10 22- 12 26­20 29 22 23 26 22 18 17 ■33 16 49 13 36 12 48 12 37 9 50 7 A bajnokság állása Cs.-surány Varsány Hont Herencsény Hugyag Patak N.-kövesd L. -halászi Piliny M. -nándor 16 12 16 12 16 10 16 8 2 53- 2 55­5 45­6 60­8 42­9 29- 9 24- 9 26- 9 27­12 12­16 26 23 26 30 21 ■28 18 40 13 -41 13 •36 13 ■45 13 ■57 11 ■57 6 1. Rétsági H. 21 15 3 3.97-29 33 2. N.-oroszi II. 21 14 3 4 71-19 31 3. Berkenye 21 13 5 3 50-24 31 4. Bánk 22 14 3 5 55-33 31 5. Rétság 22 14 2 6 51-29 30 6. Felsőpetény 21 10 5 6 60-43 25 7. Diósjenő 21 10 4 7 39-35 24 8. Kisecset 21 10 3 8 53-46 23 9. B.-berény 21 4 4 13 35-68 12 10. Nógrád 20 3 5 12 22-52 11 11. Nógrádi H. 22 3 4 15 25-65 10 12. Nőtincs 21 2 3 16 27-77 7 13. Tolmács 20­5 15 32-97 5 Salgótarján, felnőttek: Ró­Ifjúságiak: Szügy—Szonda 7—2. Nógrádsipek—Becske 5—0, Nagylóc—Őrhalom 4—0, Rimoc—Nógrádmarcal 1—(5, Bércéi—Érsekvadkert 0—1. A bajnokság állása 1. F.-vadkert 16 13 1 2 57-12 27 2. Bércéi 16 10 1 5 52-22 21 3. N.-marca! 16 9 2 5 55-35 20 4. N.-sipek 16 8 3 5 49-29 19 5. Szügy 16 8 3 5 44-36 19 6. Nagylóc 16 8 - 8 28-32 16 7. Becske 16 6 2 8 34-41 14 8. Szanda 16 4 4 8 38-58 12 9. Rimóc 16 2 2 12 22-73 6 10. örhalom* 16 2 2 12 18-53 4 A/fí. csoport, felnőttek: Cserhátsuránv—Magyarnán­dor 10—1, Hugyag—Ludány­halászi 0—5, Varsány—Nóg­rádkövesd 0—6, Hont—He- rencseny 0—1, Piliny—Patak 2—2. A bajnokság állása 1. Herencsény 16 11 3 2 24-15 25 2. Hpnt 16 9 3 4 39-24 21 3. L,.-halászi 16 6 8 2 37-23 20 4. Cs.-surány 16 7 3 6 38-24 17 T. Patak 16 6 4 6 28-27 16 6. Huavag* 16 8 1 7 27-25 15 7. N.-kövesd 16 5 5 6 28-19 15 8. Piliny 16 4 6 6 33-36 14 9. Varsány 16 4 3 9 20-32 n 10. M.-nándor 16 1 2 13 14-55 4 Az azonos pontszámú fel­nőttcsapatok között az ifjú­ságiak helyezése dönt! x=két büntetőpont levonva. „B” osztály: Ipolyvece— Hollókő 3—2, Mohora—Dejtár 2—2, Terény—Nógrádszakál 5—2, Csesztve—Ipolyszög 2— 2, Csitár—Drégelypalánk 3— 1. A bajnokság állása 1. Mohora 16 12 3 1 68-14 27 2. Csitár 16 11 3 2 47-22 25 3. Ipolyszög 15 8 4 3 36-28 20 4. Cs.-haláp 15 8 2 5 36-20 18 5. Hollókő 15 7 4 4 27-20 18 6. Ipolyvece 15 8 - 7 34-29 16 7. Csesztve 16 4 6 6 30-30 14 8. Dejtár 15 4 3 8 20-44 11 9. N.-szakál 15 3 4 8 24-39 10 10. D.-palánk 16 1 4 11 8-36 6 11. Terény 16 2 1 13 19-66 5 Rétság, felnőttek: Diósje- hő—Nógrád 1—0, Borsosbe- rény—Felsőoetény 1—2, Kis­ecset—Rétsági Honvéd 2—2, Nőtincs—Nagyoroszi 0—5, Fánk—Hátság 1 —2, Tolmács— Nógrádi Honvéd 2—5. Ber­kenye szabadnapos. nafalu—KSZESE 5—1, Bá­nyagépgyár—Karancsberény 3—0, Gergei SE—Ipolytarnóc 3—2, Litkei SE—Nagybátony II. 1—1, Cered—Ménkes 1—1, Kis-Zv. Tsz SE—Etes 1—1. A bajnokság állása 1. Cered 18 13 3 2 89-27 29 2. B.-gépgyár 18 13 2 3 69-19 28 3. Ménkesi B. 18 11 5 2 48-19 27 4. Gergei SE 18 12 2 4 56-22 26 5. Kis-Z.v. Tsz 18 7 6 5 32-26 20 6. N.-bátony II. 18 7 3 8 25-53 17 7. Etes 18 7 2 9 28-40 16 8. K.-berény 18 7 2 9 23-36 18 9. KSZESE* 18 6 1 11 31-49 12 10. Litke 18 3 4 11 21-47 10 11. Ipolytarnóc 18 4 2 12 24-53 10 10. Rónafalu 18 1 2 15 22-68 4 Ifjúságiak: Bányagépgyár— Karancsberény 8—1, Gergei SE—Ipolytarnóc 4—0, Ce­red—Ménkes 5—(1, Kis-Zv. Tsz SE—Etes 3—0. A bajnokság állása 1. Cered 15 13 1 1 58-12 27 2. Kis-Zv. Tsz 14 10 2 2 37- 9 22 3. Gergei SE 14 7 5 2 34-17 19 4. B.-gépgyár 14 7 3 4 35-15 17 5. Ménkesi B. 14 4 7 4 32-26 15 6. Etes 16 5 5 6 36-32 15 7. Litke 15 6 5 9 33-35 15 8. K.-berény 15 2 2 11 25-56 6 9. KSZESE 14 2 2 10 23-61 6 10. Ipolytarnóc 14 1 2 11 10-60 4 »büntetőpont levonva. Kispályás labdarúgás Rangadót nyert a Hegyei Tanács Petőfi A negyedik és ötödik fordulóval folytatódott Salgótarján város kispályás labdarúgó-bajnoksága. A mérkőzésekre továbbra is jel­lemző a szikrázó, kemény játék. A gyengébbnek vélt csapatok sem adják meg magukat könnyen, s egy-két gárda várakozáson felül szerepelt a nyitófordulókban. Ez utóbbiak közé tartozik töb­bek között a Kórház, a Kisker, a Moziüzem, a PSZF-KISZ, a Sportcsarnok, a Kistarján és a Bajcsy-Zs út csapata. Természetesen ez utóbbi két fordulóban is folytatódtak a meg­lepetések, s az ötven csapat Közül már csak hat mondhatja el magáról, hogy százszázalékos. Eredmények, „A” csoport: BRG —KSH SZÜV 12—0, Kohász-KISZ —ötvözetgyár 2—1, Szénbányák— PSE későbbi időpontra elhalaszt­va, öblösüveggyár—Kórház 3—1 (!). BTSE—AGROFIL 0—3, Kórház —BRG 1—2 (5), KSH SZÜV—Ko- hász-KISZ 1—5, PSE—öblösüveg­gyár 2—11, ötvözetgyár—BTSE 2—2 (hétméteres rúgásokkal az ötvözetgyár csapata nyert), Szén­bányák— ÄGROFIL 8—4. ,,B” csoport: Vízfaiűvek—Kisker J—5, Karancshús—Főiskola 2—13, Városgazdálkodás—Bányagép­gyár 1—4, öblös-öregfiúk—SVT­tömegsport, 2—3, VSZV-KISZ— STÉSZ 3—10, STÉSZ—Vízművek 2—2 (hétméteres rúgásokkal a STÉSZ csapata nyert), Kisker— Városgazdálkodás 2—3 (!), Főis­kola—öblös-öregfiúk 13—1, SVT- tömegsport—VSZV-KISZ 4—6, Ka­rancshús—Bányagép 4—6. 1. öblösüveggy. 5 5­­32- 7 15 1. Főiskola 5 5 .­36- 9 15 2. BRG 5 4 1­34- 4 14 2. Kisker. 5 3 1 1 13-10 10 3. Kohász-KISZ 5 4 1­13- 3 13 3. SVT-tömegsp. 5 3­2 26-15 9 4. Kórház 5 3­2 21-12 9 4. Bányagépgy. 5 3­2 19-17 9 5. Szénbár*yák 3 2­1 15-13 6 5. VSZV-KISZ 5 3­2 20-23 9 6. AGROFIL 5 1­4 10-19 3 6. Öblös-öregfiúk 5 2 1 2 10-17 8 7. PSE 4 1­3 10-23 3 1. STÉSZ 5 1 1 3 15-16 5 8. KSH SZÜV 4 1­3 7-27 3 8. Városgazd. 5 1 1 3 9-14 4 9. ötvözetgyár 5­1 4 7-24 2 9. Vízművek 5­2 3 11-20 3 10. BTSE 5­1 4 6-23 1 10. Karancshús 5 1­4 15-31 3 Pályázati felhívás A Volán 2. sz. Vállalat pályázatot hirdet főkönyvelői mun­kakör betöltésére. Jelentkezési feltételek: — közgazdaság-tudományi egyetemi végzettség (közlekedési szak előnyben); — legalább ötéves szakmai gyakorlat. A pályázat tartalmazza: — a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, munkaköri besorolását és jövedelmét; — részletes önéletrajzát; — szakképzettség, politikai végzettség felsorolását, egyéb végzettségét tanúsító hivatalos másolatát. Bérmegállapítás: az 5/1983. (XI. 12.) ME sz. rendelet alap­ján, megegyezés szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 1984. június 15. Cím: Volán 2. sz. Vállalat személyzeti és oktatási önálló osztálya, Salgótarján, Rákóczi út 247. 3100. (Telefon: 10-800, 149-es mellék.) „C” csoport: Vegyépszer—PSZF- KISZ 1—4 (!), EMASZ—Állat­egészségügy 5—1, Síküveggyár— SKÜ Huzalmű elhalasztva, Postás Moziüzem 1—4, NSZV-KISZ— Szolgáltatóipar 10—1, Állategész­ségügy—Síküveggyár 0—3. Szol­gáltatóipar—EMASZ 1—6, Mozi­üzem—Vegyépszer 2—2 (hétméte­res rúgásokkal a Moziüzem csa­pata nyert), SKÜ Huzalmű—Pos­tás 3—1, NSZV-KISZ—PSZF-KISZ 2—2 (hétméteresekkel a PSZF- KISZ csapata nyert (!), a X. for­dulóból előrehozott mérkőzés: PSZF-KISZ—Állategészségügy 3—0, a XI. fordulóból előrehozott mér­kőzés: PSZF-KISZ—Postás 6—1. 1. PSZF-KISZ 8 6 1 1 39-12 20 2. NSZV-KISZ 5 4 1 - 23- 4 13 3. Moziüzem 5 3 1 1 14- 9 11 4. Vegyépszer 5 3 1 1 23-14 10 5. Síküveggyár 5 3 - 2 12- 8 9 6. SKÜ Huzalmű 4 2 119-98 7. EMASZ 5 2-3 16-14 6 8. Szolgáltató. 5 113 11-28 4 9. Allategészség. 6 - - 6 6-29 ­10. Postás 6 - - 6 9-39 ­..D” csoport: Sportcsarnok— NOTÉV 2—5, Síküveggyár-KISZ— Dózsa 3—1, SKÜ Üzemfenntartás— Dózsa-KISZ későbbi időpontra el­halasztva, Kistarján—Sütőipar 3—3 (hétméteresekkel a Kistarján csa­pata nyert), öblös-gépész—Közúti Igazgatóság 0—2, Közúti Igazgató­ság—Síkimeegvár-KTSZ 4—8. NO­TÉV—öblös-gépész 8—0, Sportcsar­nok-Sütőipar 6—2, Dózsa—SKÜ Üzemfenntartás 5—2, Dózsa-KISZ —Kistarján 5—2. RING Még egy hónapja sincs, hogy az STC ökölvívó-szak­ágának vezetői, átvehették a MÖSZ serlegét, mint az or­szág legjobb utánpótlás-neve­lő szakosztályának irányítói. Az elmúlt évi sikerekben ré­sze volt a Salgótarjánban ez­úttal is visszatért, egykori ki­váló sportolónak, a ma már edzőként tevékenykedő Botos Andrásnak is. Azóta „fiai’', újabb úttörő-olimpián bizo­nyítottak. .. Közel másfél évtizeden ke­resztül foglalkozott aktívan az ökölvívással, amely a nehe­zebb „műfajhoz” tartozik. Serdülőktől a felnőttekig, vé­gigjárta azt a bizonyos lét­rát. Közel ötszáz, tétre menő mérkőzéséből csupán harminc alkalommal fordult elő, hogy nem az ő kezét emelték ma­gasba a bírók. A hatvanas évek közepétől a hetvenes évek végéig, három súlycso­portban nyert két serdülő, egy ifjúsági és hét (!) felnőtt magyar bajnoki címet. Az 1971-es madridi Európa- bajnokságon második, a müncheni olimpián harmadik helyezett lett. Ritka bravúr, amit az ökölvívásban elért ez a salgótarjáni születésű sport­ember: Botos András, ö így emlékezik: — Bizony régen volt, ami­kor a bátyám levitt az ököl­vívók közé. Nem tartoztam a nagy ütőerejű bokszolok közé, inkább védekező típus vol­tam. Így adódhatottt az, hogy közel félezer mérkőzésemből egyszer sem szenvedtem ki­ütéses vereséget. Előfordult ugyan, hogy rámszémoit a bí­ró, de össze tudtam szedni magam és nyertem. Váloga­tottságom alatt több tucatnyi ország versenyzőjével mérkőz­tem. A legnehezebb dolgom a szovjet, a lengyel és a kubai sportolókkal volt. öklöztem nigériai, thaiföldi és ameri­kai bokszolók ellen is: mind más technikájú, alapállású volt. Amíg a gong meg nem szólalt, mindig nagyon izgul­tam, de utána csak a mérkő­zésre koncentráltam. Igyekez­tem megismerni ellenfeleim gvengéit, amelyeket a legtöbb esetben meg is találtam. A ringben az ember magára ván hagyatva, nem remélhet segítséget senkitől sem, csak saját ügyességében bízhat. Az edzéseken engem soha nem 1. NOTÉV 5 5 _ . 31- 9 15 2. Síküveg-KISZ 5 5 *­30- 9 15 3. Sportcsarnok 5 4­1 24- 8 12 4. Kistarján 5 2 1 2 21-21 8 5. Sütőipar 5 2 1 2 15-15 7 6. Dózsa-KISZ 4 2­2 12-16 6 7. Dózsa 5 2­3 15-21 6 8. Közúti Igazg. 5 1­4 12-26 3 9. SKÜ Üzemf. 4­­4 7-20­10. öblös-gépész 5­5 7-29­kellett biztatni. A szigoráról közismert Papp Laci bácsi egyetlen alkalommal sem szólt nekem, hogy „Bandi, ne lazsálj”. — Emlékezetesebb mérkő­zései? — Mint sportoló, számtalan országban megfordultam, Ku­bától a Szovjetunióig, Bulgá­riától Svédországig, s vala­mennyi szép emlék. A fél­ezer meccs közül szívesen em­lékszem a madridi Európa- bajnokságra, ahol a második helyezést értem el. — Igazolt versenyzője volt a Budapesti Honvéd egyesüle­tének is? — A sorkatonai szolgálato­mat töltöttem itt 1970-ben. Amikor ez letelt, maradhat­tam volna, mivel igen jó kol­lektíva volt együtt: Kajdí Jancsi, a két Orbán. De ne­kem a szívem mindig Tar- jánba húzott. A család, a ba­rátok, itt vannak, és ez ne­kem mindennél többet er. Ezt anyagiakkal sem lehet pótolni! A válogatottnál Adler Zsiga bácsi sokat segített az ottani beilleszkedéséhez, mi­vel látta rajtam, hogy örökké gyötör a honvágy. Zsiga bá­csitól, mint edzőtől is renge­teget tanultam, amit az edzői pályafutásom során tudok majd hasznosítani. — Ezek szerint nem sza­kadt el az ökölvívástól? — A serdülőkkel foglalko­zom, akik közül sok az igen tehetséges bokszoló. Ügy lá­tom, a tarjáni utánpótlás biz­tosított. A Nógrádi Szénbá­nyák Vállalat minden segít­séget megad a velük végzett munkához, és ezért köszönet illeti őket — fejezte be visz- szaemlékezéseit az egykori kedvenc, a „ring császára”: Botos András. Kukely M. „E” csoport: MT Petőfi—Bajcsy- Zs. út 5—1, Közmű—SVT-KISZ 1—1 (hétméteresekkel a Közmű csapata nyert), Irodagép—ÁFÉSZ 3—5, Vasutas—IKV 2—8, MHSZ- Kiég—SKSE-öregfiúk 1—2, Bajcsy- Zs. út—Irodagép 7—3, IKV—MT Petőfi 0—6 (!1 ÁFÉSZ—Közmű 3—3 (!) (hétméteres rúgásokkal az ÁFÉSZ csapata nyert), SKSE öregfiúk—Vasutas 5—0, SVT-KISZ —MHSZ-Kieg. 0—3. 1. MT Petőfi 5 5 - - 34- 6 15 2. SKSE-öregf. 4 4 - - 15- 5 12 3. ÁFÉSZ 4 3 1 - 22- 9 11 4. IKV 5 3 11 16-11 11 5. Bajcsy-Zs. Út 5 3 - 1 21-15 9 6. MHSZ-Kieg. 5 2 1 2 12- 8 7 7. Irodagép 5 1-4 15-22 3 8. Közmű 5 - 2 3 8-20 3 9. SVT-KISZ 5 - 1 4 5-22 1 10. Vasutas 5 - - 5 2-32 ­—piíinyí— Madách Kupa ’84 Madách—Bolyai 7—0 (3—0) Salgótarján, tóstrandi pá­lya, v.: Kaposvári. Madách: Kuti — Forgács, Hajdú, Kiss T., Schleer (Sári 58. perc) — Stayer, Dániel, Urbányi (Pal- kovics 62. perc), Sándor, (Hor­váth A. 20. perc) — Bartus, Dénes. Bolyai: Janák —Tóth, Janik, Nádhera, Gáspár — Perényi, Gyebnár, Hunyás — Deák, Havas, Mátrai. Góllövők: Bartus (2). Dénes (2), Stayer (2), Horváth. Jók: Stayer, Bartus, Kúti, Kiss T., Forgács, ill.: Janik, Perényi, Hunyás. Kezdetben nagy lendülettel • vetette magát a küzdelembe a Bolyai tizenegye. Az eleve esélyesebb, jó néhány igazolt STC-labdarúgót felvonultató Madách gimnazisták nagyobb tudása csak az első félidő de­rekán kezdett gólokban is megmutatkozni. Szünet után már egyértelmű volt a „házi­gazdák” fölénye, és győzel­mük ilyen arányban is meg­érdemelt. A 211-es ISZI—Strom­feld szakközépiskola mérkő­zés a 16. percben vihar miatt félbeszakadt. Az újrajátszás időpontja 1984. május 17., 15 óra. A második forduló má­jus 14-én 14.30 órától: Strom­feld—Bolyai, 16 órától: 211. ISZI—Madách. Színhely az STC tóstrandi salakpályája. OLIMPIAI ÖTPRÓBA Futópróba gazdag sportprogrammal A hét elején Budapesten, az OTSH-ban rendeztek saj­tótájékoztatót, majd a Nóg­rád megyei Tanács sport-szak­igazgatási vezetői tartottak megbeszélést az olimpiai öt­próba május 19-i futópróbá­jával kapcsolatban. Ország­szerte ezen a napon bonyo­lítják le ezt az eseményt: a vállalkozó hölgyeknek 14, a férfiaknak 28 kilométeres tá­vot kell majd végigfutniuk. A fővárosban és a megyeszék­helyeken összesen több ez­res létszámot várnak a ren­dezők erre a próbatételre. Salgótarjánban jövő szom­baton ismét a tóstrandi par­kolóból indul a mezőny, 9.30 órakor. Előtte 8 órától lehet jelentkezni a rendezői sátor­nál a próbaigazolvánnyal, or­vosi igazolással, személyivel. A szervezők alkalmi büfésá­torról is gondoskodnak, és az útvonal fordulási pontjain — nőknek a baglyasi felüljáró­nál, férfiaknak a vizslási 48. kilométerkőnél — szintén kap­hatnak majd üdítőt a részt­vevők. Az útvonalat rendőr­ségi gépkocsikkal biztosítják, menet közben ifjúgárdisták igazítják el a futókat. A ne­vezési díj 20 Ft, a szintidő a gyengébb nem számára másfél, az erősebbiknek há­rom óra. Akik ezen belül ér­keznek célba, öntapadós emb­lémát kapnak a futópróbát szimbolizáló rajzzal, továbbá nemenként az első három he­lyezett tárgyjutalmat is. Akik mind az öt próbát teljesítik, ezzel tréningruhát kapnak, és közülük kétszázan olim­piai táborozáson vehetnek részt júliusban Tatán. A sal­gótarjáni „nagy futásra” száznál több próbázót vár­nak; jelezte részvételét az STC atlétikai és síszakosz­tálya is. Május 19-én egyébként még számos sportesemény lesz a városban, amelynek résztve­vői várhatóan csaknem ezren lesznek. A megyei természet­barát-szövetség Edzett ifjú­ságért nyílt túrát rendez a tóstrandi pályától Salgóbá- nya felé, a Zagyva forráshoz — a társaság 9 órakor indul és délután érkezik vissza. Három sportágban is ezen a szombaton rendezik a megyei úttörő-olimpiai döntőket: lab­darúgásban. kézi- és tollas­labdában, három salgótarjáni helyszínen. Ezen a délelöttön nyílt lakásszövetkezeti napot rendez a Beszterce-lakótelepi Ifjúság Lakásfenntartó Szö­vetkezet, amely nemrégiben nyerte el a SZÖVOSZ elnö­kének dicsérő oklevelét. A programban repülőgépmodell- bemutató, íjászverseny, lég­puskás lövészet, rajz- és asz­faltrajzverseny, kerékpáros és labdás ügyességi vetélke­dő, tájékozódási, sárkányrepí- tési verseny, kötélhúzás, zsák- banfutás és még számos szó­rakoztató műsorszám lesz, végül este ünnepélyes ered­ményhirdetés, oklevél- és ju­talomátadás, vacsora. majd zene és tánc a Tarján étte­remben. Ezen a szombaton játsza területi bajnoki mérkőzését az STC serdülő- és ifjúsáni csapata a Bp. Honvéd ellen a tóstrandi pályán. A sport- kedvelők igazán nem panasz­kodhatnak a szűkös válasz­tékra. Az aktív részvétel után kellemes kikapcsolódásnak ígérkezik a kedvenc snortág versenyzőinek szurkolni! v. f. , i

Next

/
Oldalképek
Tartalom