Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-05 / 104. szám
1 „Nekem •* I "I ' // szülőhazám... A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói ezzel a címmel rendeztek nagyszabású helytörténeti vetélkedőt településük várossá nyilvánításának 650. évfordulója tiszteletére. A közel egy évig tartó vetélkedősorozatban — amelynek meghirdetői az iskolán kívül a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága és a Krúdy Gyula könyvtár — a tanulók felkutatták községük múltját, ismerkedtek jelenével. Több, Szécsénnyel foglalkozó könyvet tanulmányoztak át, beszélgettek a község párt-, állami, gazdasági vezetőivel, olyan személyekkel, akik az elmúlt évtizedek helytörténetének alkotói, formálói voltak. A különböző fordulókban az osztályok többek között olyan feladatot kaptak, amelyeknek megoldásában a közösség szinte valamennyi tagja bekapcsolódott. Felkutatták a település műemlékeit, leírták, hogy mit tudnak róluk. „Feltérképezték” az emléktáblákat, szobrokat, s leírták, milyen alkalomból készült az alkotás, kinek az emlékét őrzi. Négy-négy osztály jutott a döntőbe. Mindkét alkalommal a kisebbek (5—6. osztályosok) és a nagyobbak (7—8. osztályosok) döntőjén igazi vetélkedőhangulat uralkodott. Az iskola aulájában megtartóit szellemi tornán jelen voltak a városi jogú nagyközKínai könyvek Moszkvában Nagy érdeklődést keltett a könyvbarátok körében a moszkvai Druzsba könyvesboltban megnyílt kínai könyvkiállítás. Ezzel megújult a két ország . könyvkereske-í delmi egyezményének jegyé-/ ben zajló munka. Á részleg széles körben bemutatja a marxizmus—lenizmus klasszikusainak műveit kínai fordításban,' az utóbbi években Kínában kiadott kínai, orosz es szovjet műveket, olyan híres írók alkotásait, mint Ba Izin, Lu Szin, M. Gorkij, L. Tolsztoj. Nagymértékben felkeltik a vásárlók érdeklődését a klasszikus kínai festészet műveinek reprodukcióit tartalmazó albumok, valamint • nagy orosz—kínai szótár. ség párt-, állami és gazdasági vezetői, a szülők is. A zsűri elnöki tisztségét a 7—8. osztályosoknál Földi László, a városi jogú nagyközségi tanács elnöke, az 5—6. osztályosoknál Czeglédi János tanács- titkár látta el. A vetélkedő méltó volt a 650. évfordulóhoz. Az osztályok 10 fős csapatai arról győzték meg a résztvevőket, hogy ismerik, értik településük múltját. Magukénak vallják Komjáthy Jenő, Vihar Béla, Ferenczi Teréz költészetét. Példaként emlegetik Nógrádi Sándor életútját. Eseményszámba ment az idegen- vezetés, amikor egy-egy tanuló végigkalauzolta a vendégeket a képzeletbeli szécsényi sétán. A vetélkedő döntőjén minden osztály nagyon szépen szerepelt. Az 5—6. osztályosok mezőnyében első a 6/b. osztály. osztályfőnökük Veress Attiláné. Második az 5/b. osztály, Micsinai Tiborné osztálya. Harmadik a 6/'a. osztály, osztályfőnökük Juhász Katalin. A 7—8. osztályosok mezőnyében Soproni Béla osztálya, a 7/a-sok gyűjtötték össze a legtöbb pontot. Második helyen a 8/a-sok végeztek, osztályfőnökük Várkonyi Balázs- né. Harmadik a 8/c., Sári Já- nosné osztálya. A dijakat a patronáló üzemek, intézmények ajánlották fel. Mészáros Mihály szobra Tv-fesztivál Miskolcon Május 10—16. között rendezik meg a gazdag programot kípáló 24. miskolci tévéfesztivált. Az idén 45 rendezvényt — filmvetítéseket, közönségtalálkozókat, szórakoztató műsorokat — kínálnak. A fesztiválra 314 előzsürl- zett alkotás közül 45 került a versenybe, összesen 27 és fél órás időtartammal. Az idén első ízben kategóriamegszorítás nélkül versenyezhetnek a filmek — riportok, portrék dokumentum-, híradók, tudományos vagy magazinfilmek, — kizárólag a műsorban fellelhető értékek alapján. A nézőknek bizonyára ismerősen cseng, ha felsorol- lunk néhányat a versenyprogram filmcímeiből: Eredményesen lezárt ügyek, Nem felfelé török, uram, Egy magyar gazdaság 10 éve, Ostromzár, A kazal, Egy nap Kabulban, Használható visz- szavarrt kéz, Dénes Zsófia- portré. Negyvenöt film kerül Miskolcon a 14 tagú főzsüri elé, amelynek elnöke Huszár István, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója. Összesen 14 díjat osztanak ki, amelyből egy a SZOT fődíja, egy-egy díjat ad Borsod megye, illetve Miskolc városa, egy pedig a közönség díja, amelyet a 12 helyen működő 12—12 tagú társadalmi zsűri együttes véleménye alapján kap a legjobbnak ítélt alkotás. A versenyfilmek egy részét a nagy- közönség is megnézheti, a fesztivál ideje alatt, esetenként. a második program sugárzásában. Miskolcon és Borsod megyében 34 közönségtalálkozót szerveznek a fesztivál rendezői a képernyőről ismert neves televíziós egyéniségek közreműködésével. Három szakmai vitára is sor kerül. A szocialista érték, értékbizonytalanságról Ferge Zsuzsa, szociológus, a televízió politikai és információs műsoraiból Széky János, az Élet. és Irodalom munkatársa, a politikai műsorok hatáselemzéséről pedig Szinetár Miklós, a Magyar Televízió elnökhelyettesének vezetésével indítanak vitát. A gyerekeknek hét végi szórakoztató programmal, bábszínházzal, táncházzal, majálissal, a felnőtteknek nép- művészeti kirakóvásárral ígér jó szórakozást Miskolcon a tv-fesztivál. K. M. Elő történelem É ppen két évvel ezelőtt, 1982 tavaszán kezdődött egy, a maga nemében rendhagyó beszélgetéssorozat a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban Élő történelem címmel. Ezeket az összejöveteleket a múzeum baráti köre szervezte, s azóta szervesen beépültek a kör programjába. Jelentőségükben azonban túl is nőttek azon. A negyedévenként szervezett előadások Salgótarján szellemi életében már komoly visszhangot váltottak ki, alkalmanként a helyi kulturális élet emlékezetes eseményeivé váltak. A kör tagjain kívül az oktatási igazgatóság hallgatói és mind több fiatal várja ezeket a találkozókat, jelezve a közelmúlt történelme iránt növekvő érdeklődést. A múzeum ezekre az alkalmakra neves személyiségeket hív meg, olyanokat, akik az elmúlt évtizedek nógrádi eseményeiről a személyesség hitelével szólhatnak, alakítói voltak az itteni történéseknek, amelyek jó része az újabb generációk számára ma már szintén a történelem körébe tartozik. E szellemi izgalmat is kínáló alkalmakkor azok szembesülnek a múlttal, akik nem is olyan régen még jelenként élték azt meg, s közvetlenül alakították rendszerint meghatározó jelentőségű vezetői posztokban. Egy-két évtized, természetesen, még nem történelmi távlat. Érthető azonban, hogy mindenekelőtt a fiatalok az elmúlt évtizedek gyakorta sorsfordító eseményeivel kapcsolatban is kíváncsiak arra, miért történt mindaz, ami történt, és miért úgy történtek a dolgok, s nem másképpen. Amint ezeken a sokszor forró hangulatú esteken többször kiderült, nemcsak az kíváncsi ezekre a kérdésekre, aki fiatal. Az a kíváncsi, aki átélte, sőt, alakította az eseményeket. A jövő kutatója számára például külön tanulság és bizonyos szempontból adalék lehet az a felelős komolyság, amely- lyel a vendégek az elmúlt időszakról beszélnek, nem mellőzve időnként az önvizsgálat elemeit, sem, ugyanakkor rámutatva a folyamatokat alapvetően meghatározó objektív tényezőkre. S miután a rögzített hangzó anyag bekerül a múzeum gyűjteményébe, ez az éveken át tartó emlékezéssorozat a tudományos kutatást is eredményesen szolgálja. Élő történelem. De mitől az? Részben már utaltunk a beszélgetések hangvételének személyességére. Aki csak újságokból, levéltári forrásokból, estleg egykét feldolgozásból ismeri a közelmúltat, annak nyilvánvalóan élmény lehet a személyes találkozás a neves személyiségekkel. Hiszen ezek a források mind-mind objektívek, s bármennyire fontosak, hiányzik mögülük az ember. S ma már régebbi történelmi korszakokkal kapcsolatban is mind gyakrabban fölmerül a kérdés, hogy milyen volt az élet azaz nagyobb helyet kér — és kap — érdeklődésünkben a történelem hétköznapisága. Különösen így van ez a közelebbi múlttal kapcsolatban. Nem véletlenül éljük például napjainkban a memoárok divatját. Aki pedig megélte a közelmúlt történelmét — és a hallgatóság körében sokan vannak ilyenek —, szívesen emlékeznek • azokra az időkre, amikor még „ráadásul” fiatalok is voltak. Hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulójára készülünk. Érthető, hogy a történelmi folyamat áttekintése, lényegének megértése is-egyre inkább foglalkoztatja az embereket. Dr. Boros Sándor, a filozófiai tudományok kandidátusa, az Élő történelem sorozat legutóbbi vendége is rendkívül árnyaltan szólott ezzel összefüggésben többi között a történelmi tudatformálás jelentőségéről. Valójában a történelemnek ez a korszaka még nem vált történelemmé, nem ment át a múltba. Itt van korábbi cselekvéseink következményeivel, szinte közvetlenül jelen van eredményeinkben, s még meglévő gondjainkban is, azaz történelmi jelenkor. Helyesen mutatott rá arra is. hogy terme-' szetesen nemcsak a múlt játszik a jelenbe, de a jelen is a múltba. Előfordulhat, hogy mai állapotokat vetítünk vissza a múltba. Sajátos „fénytöréseket” okozhat az is, _ hogy régebbi cselekedeteink értelme csak évtizedek múltán nyer igazolást és értelmet Amikor tehát a történelemszemlélet alakításának fontosságáról beszélünk, egyúttal a jelenért érzett felelősségünk tudatában tesszük ezt. A leszűrhető — és leszűrendő — tanulság nemcsak a múlt történéseinek, folyamatainak értékelésére vonatkozik, hanem a jelen cselekvéseinek mérlegelése szempontjából sem nélkülözhető. S mert cselekvés nélkül nincs történelem, s mert minden az ember által történik, mind fokozottabb jelentősége van a szilárd eszmei meggyőződésen alapuló tudatosságnak és cselekvésnek a jelenben is. Az Élő történelem múzeumi ■ sorozatban 1944-től 1980-ig nyílott mód eddig egy-egy periódus törekvéseinek kötetlen formában történő megbeszélésére. Két évvel ezelőtt a baráti kör első vendége a balassagyarmati születésű Dékán Sándor volt. A továbbiakban Oczel János, Jakab Sándor, Vonsik Gyula, Gritz Arnold, Sándor Elemér, Havas Péter járt a múzeumban, s folytatott kötetlen eszmecserét az érdeklődőkkel. Ezek a találkozók alkalmasak voltak arra, hogy az emlékek fölelevenít,é- són túl meglehetősen árnyalt képet kapjunk a felszabadulástól napjainkig végbement gazdasági, politikai, ideológiai, kulturális fejlődés főbb állomásairól, Nógrádban, elmélyítsük ismereteinket e szűkebb régió történelmi közelmúltjáról. Valamennyi találkozó visszhangja hosszabb ideig tovább gyűrűzött a jelenlévők mind gyarapodóbb körében, ezzel is mintegy igazolva a múzeumi kezdeményezés időszerű voltát. Hogyan tovább? E jelentős közművelődési kezdeményezés á jövőben kiteljesedik, szolgálva természetesen a szűkebb értelemben vett múzeumi célt is, vagyis a gyűjtemények gyarapítását már említett hangzó anyagaival. A szervezők most arra lesznek elsősorban kíváncsiak, hogy az eddigiekben áttekintett főbb politikai, gazdasági stb. tendenciák hatására, hogyan alakult a mindennapi gyakorlat az élet egy-egy területén. Idén például a visszaemlékezések során sor kerül arra, hogy 1945-től napjainkig áttekintsék a salgótarjáni öntevékeny művészeti mozgalom fejlődését a hajdani híres színjátszó köröktől a zenekarokig a különböző üzemekben. Igen nagy múltú öntevékeny együttesekről van szó, amelyek vezető szerepet játszottak a város munkáskul.' túrális hagyományainak máig ható kialakításában. Folytatódik majd a sor Salgótarján iskolatörténetével, s ezeken a tervezett alkalmakkor ugyancsak számos kultúrhistóriai érdekességre is számíthatnak az érdeklődők, csakúgy, mint a sajtótörténeti emlékezéseken. T. E. .............................................................. '„ Színházat csinálni iór - ívta Erdős István alig egy hete ezeken a hasábokon, és ha jól éltettem hozzászólásának legfőbb lényegét —/ » magas színvonalú játékot, az igényes színpadi megközelítések amatőrszintű (?) megvalósítását szorgalmazta a némiképp még létező nógrádi csoportok körében. Mert egyre fogy, egyre kevesebb a színjátszók tábora ezen a vidéken, és ha ne adj isten mindezt a körülményekkel magyaráznánk — alighanem jó messzire kerülnénk a valóságtól. Miközben mi vitatkozunk, továbbra is üresen ásítoznak a megyei színpadok. Együttes után kiált olyan kiváló játéklehetőségeket nyújtó helyszín, mint a korszerűsített és igazán színpadszerűen jól felszerelt Bányász Művelődési Ház, a peremkerületben több játékszínnel (közöttük eszményi kamarahellyel) is kecsegtetni tudó. de senki által fel nem karolt ifjúsági ház, hogy csak néhány vagy inkább egy-két helyet említsek azok közül, ahol végeredményben fi) minden együtt lenne. De ki megy jel a színpadra? „Nagy szándékok, világ for- paló akarás nélkül nem születik érték, jelentős műsor a színpad világában sem” — szól az említett „vitairat” egy helyütt, de bármennyire is egyetért az ember ezzel is, arra gondol, hogy már egy kisebb akarás is érdekes lehetne. Sőt, talán még értékes m legalább a példaadas szinlBESZÉLJÜK MEG! Ki jen. Mert példákkal is rosz- szul állunk, nem csak színpadokkal, már ami a számszerűségeket illeti. Hogy aztán van-e mozgalom vagy nincs, és hogy a mozgalomhoz hány színpad szükséges vagy nem szükséges? — ez sem más kérdés persze. Jó, nem a színpadszámok tükrében nézzük a mozgalmat (ami úgy tűnik akkor is van, ha egyáltalán semmi más nincs), de -vajon aztán milyen mozgalom az, amelyik lemond eleve a tömegességről? Biztosan valamilyen „korszerű” dolog. Ez a mozgalom megért mar olyan időket és vonulatokat, hogy biztos lábbal keresse és meg is találja az új utakat, ha ugyan nem a mozgalom gyengéihez keresünk utólag utakat, más szóval a válaszokra bizonyosan meggyőző „megideologizált” kérdésekét. Ma ott tartunk ugyanis, hogy a legjelesebb, legtapasztaltabb mozgalomvezetők is egymás vállát keresve sírva-vigadva magyarázzák a bizonyítványt; hogy végeredményben „nincs itt semmi hiba”, jó ez így, hogy ilyen kevesen vagyunk, hogy átmentünk kamarába, mert a mai megváltozott körülmények a társadalom átrétegződése és az igények differenciáltsága, meg a televízió, meg a megváltozott kr'tu'rálódási szokások, meg á közösségi létezések csökkenő vonzereje, meg csináljon, m között”, miközben Madácha megnövekedett szabad időben a második gazdaság, meg a harmadik gazdaság, meg minden... „Jó ez így.” Mit akarok mondani ezzel a kétségtelenül ismerős és valóban létező valóságfelsorolással? Érzéseim és tapasztalataim szerint a mozgalom az „események uszályába került”, más szóval nem tart semmit a kezében, nem áll ellent semmilyen eleve rossz társadalmi beidegződésnek, nem küzd, nem biztatja a küzdőket megfelelő módon, erkölcsi oldalakról sem — az anyagiakról ne essék szó! —, arra, hogy maguk is hittel ellenálljanak. A mozgalom legújabb „húzása”, hogy asszimilálódik, miközben így életben marad — ez a látszat. Meggyőződésem továbbá az is, hogy nem attól létezik a színjátszömoz- galom, hogy sokan vagyunk, de attól sem, hogy kijelentjük: akkor is létezik, ha egyik kezünk kisujja már nem is kell ahhoz, hogy számba vegyük, hány ütőképes együttes (felnőttcsoport) létezik a megyében. A mélypont a legutóbbi gyarmati fesztiválon volt tapintható, amikor a színpadi napokat megnyitó személyiség konstatálta „egyetlen hazai, nógrádi együttes sincs a résztvevők évet, évfordulókat ünnepeltünk az országgal együtt természetesen. Sajátos negatív rekord és ami ebből valóban figyelemre méltó — ezt a negatívumot nem követte olyan legalább kissé „izgatott” helyzetfelmérés-értékelés, amely mindenképpen indokolt lett volna, amikor mindenképpen meg kellett volna vizsgálni (idesorolva saját magamat is) mozgalmilag és kollektive, hogy „most aztán mi van v.elünk idehaza? Mintha túlságosan is könnyedén léptünk volna át ezen a negatívumon, bár, a mostani .vitaféleség mégis csak ezt követően került ezekre a hasábokra és alighanem még nem ért véget. Jómagam a salgótarjáni Aula színkör (tagjai pénzügyi és számviteli főiskolások, olyanok is, akik már régen végeztek és helyben dolgoznak) rendezőjeként elmondhatom, hogy tisztán szakmai-elvi alapon „maradtunk itthon.” Amikor a kiírás megérkezett, a feltételek között nem szerepelt a hagyományos színpad, ehelyett, nyitott térről, pódiumszerű játékszínről, csökkentett létszámról és kamara jellegről lehetett értesülni. Miközben jómagam is egyetértek a kamarajelleg favorizálásával, a monodrámák felvirágoztatásá- val (mi magunk w ezzel készültünk !), nem értek egyet azzal, hogy egy arcpirítóan rossz városi művelődési körülmények között megrendezendő fesztivál és környéke eleve lemondjon a teljes skáláról ez esetben a hagyományos színpadról és ezt még nyilvánosan ünnepelje is! Hát persze, hogy volt aztán hagyományosnak tekinthető színpad is. Időközben talált rá lehetőséget az akadályt nem ismerő város, Balassagyarmat, amely valószínűleg egy földrengés után is megrendezné a maga értékes fesztiválját mindannyiunk közös örömére — esetleg a romokon. Ez már ilyen dolog. És ha valahol lehet hitet, akarást emlegetni, akkor ebben a városi összefüggésben és emberi vonatkozásaiban érdemes, de úgy is, hogy példát vehetünk mi színjátszók a város szép hitéből és ezt fel is mutathatjuk társainknak. A mozgalom akkor — idomulva, ahogy mostanában teszi — harsonákkal meghirdette, hogy végre megvan a színjátszómozgalmon belül a kamaradarabok, a divatos monodrámák (kényszerű divat ez színjátszótársaim) „mindörökkön-örökké” helyszíne és ez Balassagyarmat! Ahol mellesleg másra nem is lennének feltételek. Jó, örüljünk ennek a kicsit bizarr fordulatnak is, de könyörgöm, legalább ne tegyünk úgy, mintha mindig ezt akartuk volna! Balassagyarmatnak minden tekintetben korszerű és megfelelő művelődési központra is szüksége lehet még, és az sem kizárt, hogy a gyarmati fesztivál miután megtalálta az egyedül üdvözítő kényszerutat a monodrámák fórumaként, ha jobb körülményeket láthat, egészen más jelleget ölt. Egyszer már erről is szólni kellett mindenféle indulat nél* kül. Hát persze, hogy csináljunk színházat (apropó! a salgótarjáni amatőrszínházat ki csinálja meg és mikor?), de ki csináljon és kinek? Tudjuk egyáltalán, hogy akár lakóterületenként mit szeretne a közönség, készült egyáltalán a mozgalom hivatásos és fizetett irányítóinak szakszerű közreműködésével egy olyan, rétegfelmérés vagy akármi, ami egyértelműen eligazf ná a jövő vagy a jelen szí t- szótruppját? Mert, ha 1- nánk, a fene sem törőd a divatokkal meg az izléstt sorokkal. amikor valamit mindig egyedül üdvözítenek és mindenki számára kötelezőnek „ír elő” maga a „morálom”, amely azért megszámlálható irányító-egyedekböl áll. T. Pataki László NOGRAD — 1984. május 5., szombat 7
