Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)

1984-05-27 / 123. szám

jRzgyffféí Pasztán A Csótány-hagyaték gyarapításáért Közgyűlést tartott szombat dél­előtt a pásztói Képzőművészeti gyűjtemény Csohány baráti kö­re. A tavaly év végén alakult egyesület Csohány Kálmán, a magyar grafika kiemelkedő alak­ja hagyatékának gazdagítását és a gyűjteménynek helyet adó ga­léria kialakítását tűzte célul. Cso­hány Kálmán, a halála előtti években több mint hetven alko­tását adományozta Pásztónak, s közreműködésével a kortárs kép­zőművészek közel kétszáz művé- •»1 gyarapodott a gyűjtemény. A baráti kör megalakulása óta to­vább gazdagodott, az egyesület képzőművész tagjai felajánlották egy-egy müvüket a pásztói gyűj­temény gyarapítására. Számos felajánlás született október óta a cisztercita kolostorban kialakí­tandó galéria munkálatainak se­gítésére is.. Kollektívák, kisiparo­sok jelentkeztek munkára. Falu-, di Sándor titkár, a Lovász Jó­zsef Művelődési Központ igazga­tója egyebek között erről számolt be a közgyűlésen a megalakulás óta eltelt idő eseményeiről tar­tott tájékoztatójában. A művelő­dési központban megtartott köz­gyűlésen megvitatták Csohány Kálmán hatvanadik születésnap­jának tiszteletére rendezendő em­lékülés és emlékkiállítás terve- ; zett programját is. A megemlé­kezésre 1985. január 31-én kerül sor. A közgyűlést követően a bará­ti kör tagjai a Mátra oldalába kirándultak. A Csohány Kálmán alíal megkezdett hagyományt folytatva a Muzslán. a ..pásztói­ak találkozója” színhelyén ba­ráti beszélgetéssel folytatódott a program. Temetörendezés ÍJrsekvadkerten — akár a leg­több településen — csak a leg­fontosabb közös ügyek rendezé­sére futja a költségvetésből. Van­nak azonban olyan fontos teen­dők, amelyek elvégzésére nem jut a forintokból, ám a megol­dás több mint szükséges. Nem­régiben a temető rendezésére szövetkeztek a település lakói. Kerítést állítanak, szilárd utakat építenek majd, s szeretnék, ha a vezetékes víz is eljutna oda. Mi­után azonban erre 1 millió 700 ezer forint lenne szükséges, any- nyl pedig e célra nincs, önkén­tes hozzájárulással gyorsítják meg a temető rendezését. A pén­zen kívül 600 ezer forintot érő társadalmi munkát és anyagot ajánlott föl a község apraja- nagyi». Felfújható gázvezeték Varratok nélküli, egy km hosszú acél gázvezetéket •lehet készíteni a kijevi ■Paton intézet mérnökei­nek technológiája alapján. Két acélszalagot egymás­ára helyeznek, majd átve­zetik egy automata hegesz­tőgépen, amely egyesíti a szalag két oldalát. Az ily módon hegesztett szalagot azután rátekercselik egy hengerre, amelyet könnyű­szerrel a fektetés színhe­lyére lehet szállítani. Itt a szalagot letekercse­lik, és 12 atmoszféra nyo­mású sűrített levegőt já- vatnak bele. így felfújva a szalag csöalakot vesz fel. Az áj típusú csőkészítés előnye az anyagtakarékos- áág (az acélcsövek vastag­sága mindössze 2 mm, át­mérője elérheti a 300 mm-et, a nyersanyag-megtaka­rítás jelentős), továbbá a .csőfektetési munkák meg­gyorsulása. Ballagtak A megye szakmunkásképző intézeteiben a hét végén ren­dezték meg a ballagási ün­nepségeket. A megye négy in­tézetében — a salgótarjáni (407-en), a balassagyarmati és a bátonyterenyei ipari, vala­mint a salgótarjáni kereske­delmi és vendéglátóipari is­kolában — idén 1079-en vé­geznek. A pénteken és szom­baton megrendezett ballagá­si ünnepséget hétfőn már kö­vetik a szakmunkásvizsgák. Az Írásbelik után június 14- töl tartják a szóbeli és gya­korlati szakmunkásvizsgákat. NÓGRÁD Úttörő-kitüntetések A gyermeknap alkalmából m Magyar Úttörők Szövetsége Or­szágos Tanácsa több Nógrád megyei úttörőcsapatot, KlSZ-szer- vezetet, illetve az úttörőmozgalmat segítő vállalatot tüntetett ki. A KISZ KB vörös selyemzászló szalag kitüntetést a pásztói 1657. számú Gárdonyi Géza Úttörőcsapat, a KISZ KB vörös selyem­zászlaját a balassagyarmati 123. számú Dózsa György Úttörő- csapat kapta. Kiváló úttörőmunkáért kitüntetéssel ismerték el a rétsági 2995. számó Vlagyimir lljics Lenin Úttörőcsapat és az érsekvadkerti 4375. számú Kossuth Lajos Úttörőcsapat tevékeny­ségét. A Gyermekekért kitüntetést a Salgótarjáni Kohászati üze­mek Lékai János KISZ-szervezete, valamint a jobbágyi központi anyagraktár és javítóüzem dolgozói érdemelték ki. A kitünteté­seket a hét végén rendezett helyi úttörő- és kisdobosavatásokon illetve gyermeknapi ünnepségeken vehették át az elismerésben részesültek. Első kötetes költő Hagyarnándorból Magyarnándori születésű költő szerzői estjére került sor Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem klubjában. Konczek József 1942-ben született Magyar- nándorban. jó ideje Budapes­ten él. Számos antológiában jelentek meg versei, első ön­álló kötete a közelmúltban került a könyvesboltokba. A kötet megjelenése alkalmából rendezett szerzői esten képvi­seltette magát a szülőfalu is. Mapyarnándor vezetői meg­hívták Konczek Józsefet, a hazai tájon június második felében rendeznek szerzői es­tet, ahol felhangoznak majd a szülőfalu ihlette szép ver­sek is. • Egy perc telefon Miért tilos horgászni? Az elmúlt napokban „Horgászni tilos!” táblát helyeztek el a kisterenyei víztározónál. Előzményeiről a BUVIZIG salgótarjáni II. szakaszmérnökségén érdeklődtünk. — A kisterenyei tározóba az elmúlt időszakban automa­tikus vízminőség-vizsgálóállomást telepítettünk. Ez a beren­dezés folyamatosan jelzi a víz hőmérsékletét, oxigéntartal­mát, lúgosságát, továbbá olyan más paramétereket, ame­' lyek a szakemberek számára nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a víz tározását és leeresztését szabályozni tudják. Azért, hogy a víz a tározóból á lehető legjobb minőségben távozzon. Az előzetes vizs'gálafok art; ts bebizonyították, hogy természetes úton a kárászok már korábban megtele- , pedtek. Rengeteg haltáplálék — úgynevezett vízibolha — él a tóban. Így kísérleti jelleggel a napokban öt mázsa halat telepítettünk. A tilalomra azért van szükség, hogy megfi­gyelhessük ezeknek a halaknak a zavartalan életét. Ez a halfajta egyébként még állati takarmányozásra is alkalmat­lan. — Mit várnak a kísérlettől? — Hogy több szerves anyagot lehessen ezúton eltávolítani a vízből. — Macortkán is tilos horgászni. Ennek mi az oka? — A Zagyván ‘létesült tározó hasonló vizsgálatok alatt áll. A tározó területén azért tilos a horgászás és a tartózkodás, mert a mesterséges gáton a fű fontos védőanyaga az egész építménynek. Ezen a sok taposás, kocsival, motorkerékpár­ral való közlekedés jelentős károkat okozott igazgatóságunk­nak, a helyreállítás költsége több százezer forint. A horgá­szok után ottmaradó szemét pedig esetleg veszélyeztelheti Nagybátony, Salgótarján egészséges vízellátását. — A tilalom végleges? — Nem. Foglalkozunk a tározó területén horgászegyesü­let megalakításával, de addig szükség van a tó leürítésére, a belső terület rendezésére. Ezután lehet szó horgászegyesü­let létrehozásáról.., — kaptuk a tájékoztatást. (-6) Naptár 1984. május 27., vasárnap. Hella napja. A Nap kel: 4.54, nyugszik: 20.28 órakor. A Hold kel: 3.33, nyugszik: 16.58 óra­kor. 1984. május 28.. hétfő. Emil. Csanád napja. A Nap kel: 4.53, nyugszik: 20.30 órakor. A Hold kel: 3.52, nyugszik: 18.07 óra­kor. ÉTI KAPÁS Hatvanöt évvel ezelőtt, 1919. május 27-én írta meg Vla­gyimir lljics Lenin Üdvözlet a magyar munkásoknak című cikkét, amelyet még aznap átadott Szamuely Tibornak, a Magyar Tanácsköztársaság Moszkvában tartózkodó egyik vezetőjének. írása a Pravda május 29-i számában jelent meg. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1909. május 28-án született, és 51. éves korában, 1960-ban halt meg Apáthi Imre Kos- suth-dijas színművész, rende­ző, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze. Élénk szél várható időjárás ma estig. Al- tal-.vban napos idő lesz. A késő délutáni órákban a nyugati me­gyékben már megnőhet a felhő­zet, de újabb eső még nem va­lószínű. Napközben megélénkül a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 8, 13, a legmagasabb nappali 22, 27 fok között várható. Százegy négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 21. játékhéten 5 talá- latos szelvény nem volt. ,A 4 találatos szelvények száma 101 db, ezekre egyen­ként 96 401 Ft-ot fizetnek. 3 találata 10 422 fogadónak volt, ezekre egyenként 467 Ft-ot, a 2 találatos szelvé­nyek száma 296 088 db, ezek­re egyenként 21 forintot fi­zetnek. — STŰDIÖFELVÉTEL. a , balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola vonószene- kara Réti Zoltán vezetésével a napokban mutatta be a Ma­gyar Nemzeti Galériában adott koncerten Balázs Ár­pád Dal és tánc, valamint Huszár Lajos Vogul népdalok című művét. A balassagyar­mati vonósok szereplése nagy teiszést aratott. Ennek nyo­mán, a Magyar Rádió május 28-án stúdiófelvételt készít a zenekarral a két műből. — Évzáró a Bajcsyban. A balassagyarmati Bajcsy-Zsi­linszky üti Általános Iskola zenét tanuló diákjai a hét vé­gén a Szántó Kovács János szakközépiskolában tartották meg évzáró hangversenyüket. A két tucat szólista mellett bemutatkozott az iskola kis- doúos- és úttörőkórusa is. Csütörtökön déltájban futótűzként terjedt el Sal­gótarjánban, hogy csoda történt. Halat láttak a Tarján-patakban amire eb­ben az évszázadban még nem volt példa. Ezen mindenki csodálko­zott egy ideig, mert a Tar-, ján-patakban láttak már autógumit, vas tűzhelyt, hűtőszekrényt — ami a boltokban nemigen kapha­tó — és ólajtót, de halat még nem. Nem csoda hát, hogy a fél megyeszékhely oda- csődült, mire az a hír kezdte járni, hogy a sal­gótarjáni bíróságon felfüg­gesztett szabadságvesztés helyett halat osztogatnak a népnek. Mondanom sem kell egy szót sem hittem el az egészből, mert tudtam, a bíróság nem halpiac és, hogy hadilábon állunk a környezetvédelemmel, így minden bizonnyal tejes­zacskót néztek pontynak. Ebben a hitemben egy te­lefonáló ingatott meg, aki arról tájékoztatott minket, menjünk ki a patakpartra, ha jót akarunk, mert ilyen halárral még nem találkoztunk. Fogalmam se volt milyen halárról be­szél, mert a piacit ismer­jük. Az olyan magas, hogy azzal nem is szívesen ta­lálkozunk... Délután mégiscsak el­határoztam, körülnézek, mi az igazság az egészből. Valóban igaz volt az egész. Több csapat alkalmi halász szerveződött többnyire a környéken dolgozó építő­munkásokból, ahogy mun­karuhájukról és eszközeik­ről felismerhetők voltak. Nem a kalapácsokról, azt elhajították de jó néhányon melterosládákkal, sziták­kal állták útját a víz­ben lubickoló temérdek halnak. Nem is eredmény­telenül, ami újabb bizonyí­téka annak, hogy érdemes a zavarosban halászni. Mind többen jöttek rá, hogy a kiváló kapás az ár­engedménynek köszönhe­tő. Az ár ugyanis olyun magas volt, hogy a gát kénytelen volt engedményt tenni. A zsilipen áteső pik­kelyesek pedig beneveztek a salgótarjáni „Fut a hal” versenybe. Közgazdasági szakértők szerint ez újabb bizonyí­téka annak, hogy lám az áremelkedés is — aminek egyébként senki nem szo­kott örülni — lehet hasz­nos. Igaz ettől még nem vagyunk kint a vízből, sőt éppen ellenkezőleg... Az is igaz, hogy ezúttal is azok jártak jobban, akik feljebb álltak, mert ők még válogathattak is a különböző fajtájú és mé­retű halakban, ellentétben azokkal, akik lejjebb pró­bálkoztak a kapással. Ne­kik viszont az az előnyük származott, hogy addigra olyan pirosra festette a ha­lakat a víz, hogy otthon a sütéshez, főzéshez jóval kevesebb paprikára volt szükség. Lám, milyen tel­hetetlen a magyar: egye­sek azt mondogatták, jó lenne, ha burgonyát is ' hozna a víz. Ugyancsak nem lebecsü­lendő tanulság, hogy lám értelmes célok és egy jó ebéd reményében a dolgo­zók még ebédidejüket is képesek munkával tölteni. Arra már gondolni sem merek, hogy a halászat munkaidőben is folytató­dott és emiatt egyik-másik beruházás határideje is el­úszott a halakkal együtt. Ha így lenne is, akkor is jó volt látni, hogy a nagy társadalmi halösszefogás milyen tömegeket mozga­tott meg, és tette lehetővé egyszerű. horgászegyesü­leten kívüliek számára is a halfogást. Hogy ez egyesület mit szól ehhez a „fogd és vidd” akcióhoz, arról fogalmam sincs, de az biztos, hogy a jegyrendszer ezúttal nem vált be. A tévedések elkerülésé­re, a horgászjegyrend- szerre gondoltam... Zilahv Tamás — Ajándéklovaglás. Gyer­meknapi ajándéklovaglást rendeznek ma egész nap a salgótarjáni 3B-s jelzésű he­lyijárat végállomásának kö­zelében kialakított lovaspá­lyán. A gyerekek ismerked­hetnek, barátkozhatnak a há­taslovakkal, a bátrabbja fel is ülhet rájuk. — Eszperantó klub Bátony­terenyén. A nemzetközi nyelv, az eszperantó iránt mutatko­zik érdeklődés Bátonytere- nyén, amelynek Petőfi Műve­lődési Házában, a közelmúlt­ban eszperantó klub kezdte meg működését. A csütörtöki összejöveteleket középiskolás diákok látogatják, a foglalko­zásokat Nagyfalusi Edit ta­nárnő vezeti. Halálos vasúti baleset Tegnap délben, 12 óra 4 perc­kor Bátonyterenyén, a nagybáto- nyi vasúti megálló előtt kétszáz méterrel halálos vasúti baleset történt. A Salgótarjánból 11 óra 38 perckor induló személyvonat halálra gázolta Rózsa László 5U éves tari lakost. A baleset körül­ményeit vizsgálják. Ugyancsak tegnap 9 óra 5 perckor Borsosberény belterüle­tén Balázs László 41 éves borsosberény! lakos, a 2-es számú főúton motorkerékpárával balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget egy vele szem­ben szabályosan közlekedő sze­mélygépkocsinak. Az autónak üt­között, s a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Roberto Bn’vlo: Szerelem első látásra N em és nem, nem akarom! Semmi értel­mét nem látom, hogy mindent elmondjak önnek, és azután megírja az újságban! Először is, nem én vagyok az első húsz­éves fiatalember, aki egy hetvenkét esz­tendős hajadont vett feleségül. Ugyan mi ebben a különös? Silvia és én — na­gyon szeretjük egy­mást. Hajlandó va­gyok ezt az egész vi­lág előtt megismé­telni! És ne hajto­gassa örökké a nagy korkülönbséget! Silvia a világot je­lentő deszkákon buk­kant rám. ű, hát ez csodálatos eset volt. Éppen elmondtam a végszavamat: „Tá­lalva van!” — egy pillantást vetettem a nézőtérre, és meg­dermedtem: mintha villámcsapás ért vol­na! Észrevettem Sil­via csillogó brilián­sait, no meg a ra­gyogó szemét. És senki se fecsegjen a korkülönbségről! Ámor kíméletlenül sújt le, nyilával egyetlen szempillan­tás alatt átdöf két szívet, a korkülönb­ségre fittyent hány. Az én Silviám olyan rendes, olyan takarékos... Különö­sen az evés dolgá­ban —.csupán híg leveskét eszik. És milyen kellemes etet­ni őt! Egy kanálká­val Shakespeare- nek, eggyel Ibsen­nek, eggyel pedig — Eduardo de Filippó- nak... Ö, szeretem! Szere­tem, és punktum. És semmi okot sem lá­tok arra, hogy tit­koljam az érzései­met. És Silvia milyen bőkezű és nagylel­kű! Tavaly nyáron például azt mondta nekem, s a hangja olyan határozott volt, mint a kinyilatkoz­tatás: „Giovanni, fo­gadd el ezeket az ékszereket!” — Ugyan dehogy, Silvia, ezek túlságo­san drágák, nem le­hetem! — Fogadd el, Gio­vanni.... az én ked­vemért! — Nos, ha kéri, szerelmem, én kép­telen vagyok vissza­utasítani! M it kérdez? Nem, gyere­keket egyelő­re nem akarunk. Mindennek eljön a maga ideje. És amikor majd egyikünk meghal, ak­kor a másik... ak­kor én egyszerűen boldogtalan leszek! Fordította: Gellért György Rendkívül nagy sikert aratott tegnap a salgótarjáni Besz- terce-lakótelepen megrendezett gyermeknapi majális. Több ezren vettek részt a közös szórakozásokban. NOGRAD * Magyar Szocialista Munkáspárt NAgrád megyei Bizottsága ás a NAgrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTY.Ar GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc? Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palocz Imre tér 4. Xalefonr l,-542. Telex: 339 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a .Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 40« forint. Előállítja! a Nógrád megvet Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre lér 4. PL; 96, Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, Indexszám: 85 072 HU ISSN 0133-1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom