Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-05 / 104. szám
BATONYTERENYÉN Ä PESTI VIGADÓ SZÍNES POKOL LACZKÖ PACí Vonalsűrűség I» Moór Marianna színei r Popper Péter pszichológus Hevét 1979-ig páciensein és a szakmáján kívül aligha ismerték mások. De abban az évben megjelent egy könyve, a Színes pokol a Gyorsuló idő sorozatban. Popper műve bestseller lett, szerzőjét szárnyra kapta a hír, s hogy nem egészen műló divatról volt szó, bizonyítja, azóta újabb könyve jelent meg. Találó, mi több: pontos cím, >— tárgyát, témáját tekintve — a Színes pokol. A szer- rő ideggyógyászt, pszichológusi praxisának tapasztalatait összegzi benne, jellemzést ad egy széles körben imádott és irigyelt társadalmi rétegről, a színészekről. Aligha létezik ember, aki valamikor ne csodált volna egy vagy két színészt, s aligha él ember, akiben ne lenne meg több-kevesebb mélységben a színészkedés. Tehát sokakat érdeklő — bem alaposságról beszélek — témáról van szó. Vonzó, látványos világ a civil számába a rivaldáké. Színesnek szí- hes, de miért pokol? — fogalmazódik meg a kételkedés. Partnere a civil. Balázsovits Lajos ezzel megfosztatott mindenféle színészi kifejezőeszköztől, mivel ha játszani kezd, civilként hiteltelenné válik. Szürkesége mellett a színésznő szivárványos ragyogása felerősödik, s éppen ezért jár ki neki a dicséret. Mialkovszky Erzsébet jelmezei ízlésesek, szépek, jól szolgálták az előadást Barta László díszlete. Kisterenyén senki sem emlékezett pontosan, mikor látott utoljára színházat (nem előadóestet). Azt mondták: régen. így vélekedett az egyik, 11 éve a községben lakó. Az előadás és közönsége igényről és kezdeményező kedvről árulkodik. Ezért még akkor is érdemes volt meghívni a Pesti Vigadót, ha nem egészen vagyunk megelégedve a produkcióval. Sulyok Lásnló 3. Gábor előbb újból tölt magának is, majd a magnóhoz lép. Már szól a zene, de még mindig háttal áll. A kazetták között keresgél, József azonban ismeri, látja a válltartá- sából a dühét. Folytatja hát, mintha mi sem történt volna: — Az elsővel a telefonotokra. Hosszú beszélgetéseket, kis számlákat, csupa kellemes hívást kívánok. Isten, isten. Koccintanak, felhajtják. Gábor is hozzájuk lép, nem emeli senki' felé, csak hátra- bicsakló fejjel a torkába önti. József kitart feszültségoldó vállalása mellett : — Viszont a sört kivárjuk, míg a mélyhűtőtök megdolgozza. Addig őrködünk a vodka felett, hogy el ne párologjon. Gábor megint él a lehetőséggel, hogy távozhat. Viszi a sört a konyhába. — Hanem tudjátok ti egyáltalán milyen szerencsés időben kaptátok meg? — teszi fel József a kérdést hatásvadász módon. Era rögtön lecsap: — Mondjad, mondjad! Tudtam, hogy benned nem csalódom! Legalább te gyarapítsd az örömömet! —■ Tényleg nem tudjátok? Akkor előtte erre még iszunk egyet. Ismét töltenek. Gábor pohara ss marad üres, majd anélkül, hogy megvárnák még visszatér, kiisszák a másodikat is. József elégedetten folytatja: — Így már más a világnézetünk.... Szóval az történt, hogy bekötöttek bennünket a crossbarba! — Milyen bárba? — kapcsolódik be a visszatérő Gábor. Era nem tudja szó nélkül hagyni: — Jellemző... Mint, aki elhatározta, hogy történjék bármi, visszafogja magát, Gábor úgy tesz, mintha a félesége minősítése nem neki szólna. Felemeli a poharát, de mielőbb felhajtaná, ráébred, hogy mozdulatával azt erősíti, amit a felesége állított. Ráérősebbre szelídíti lendületét. Tartogatja kicsit az italt, majd csak a felét kortyolja be és visszateszi a poharát a többieké mellé. József ezalatt hosszan ecseteli a crossbar előnyeit. Hogy Pestet közvetlenül hívhatják, meg egy tucat várost és külföldet is egyszerűbben. , — Párizst, Rómát is? — kérdezi Mária. — Hát persze! Mit gondoltál? — válaszol József a feleségének. Era máris a szerepében érzi magát. Elváltoztatott hangon: — Halló! Igen? Ott Delon beszél? Ezer pardon. Téves. Az én Marcellómmal óhajtottam beszélni. Tudja kisfiú, 'az érett férfiakat jobban kedvelem. Kösz’ szivi, én is tudom, hogy az Róma. József belemegy a játékba: — Akkor már inkább a Catherine Deneuve-t tárcsázd. Kedves Katám, várom a hét végén. Kies városunk csak két óra vonattal a Keletiből. De ne késsé le a gyorsot, mert bumlizhaü a személlyel négy órát! Mária álfölháborodással: — Mire nem lenne eszed!? Éhes disznó makkal álmodik És engem hová tennél addig? — Te mindig fején találod a szöget — bókol József az előbbi hangnemben feleségének. — Valóban éhes vagyok, és ott lennél, ahová most rögtön távoztok. Lányok! Dologra fel. Vodka a bendöben, sör a hűtőben, asszony a tűzhelynél! Föl! Irány a konyha! Mi lesz azzal az ígért hússal? — Oké! Az urak magukra maradhatnak. Gyere Máriám! '■ "* ......... A z asszonyok még ki sem érnek a konyhába, amikor Gábor már a maradék vodkájáért nyúl és tétovázás nélkül felhajtja. Józsefről lehámlik az előbbi játék és a lépcsőházi közös pillanatok hangnemére vált: T- Idegesnek látszol? Era...? — Nem értem, miért kell ekkora hűhót csapni egy telefon körül... Bocsáss meg, félre ne érts, nem miattatok! mondom. Tölthetek? — ébred a házigazda szerepére Gábor. — Hogyne. De hagyd már legalább előttem e mentege- tődzést. Mióta ismerjük egymást? Közietek van valami? — Egészségedre — mondja Gábor, mintha nem hallotta volna a kérdést. Aztán mégis válaszol: — Nem. Semmi különösebb... Csak a szokásos..; Valahogy minden nő merev; Minha nem is ők állnának nagyobbrészt zsírból. Eh.,. József szórakozik: — NoJ igen — mondja, nehogy el- ugrassza Gábor közlési szándékát. Gábor azonban mássat folytatja, nem azzal, amire számított. — Semmi különbség köztük.' Teljesen mindegy melyikkel élsz. — Nem egészen. Ez csömör,' fiú, nem tudás. Tudniillik az egyik így mérev, a másik meg úgy. Ez a tudás, fiú. — Lehet. De akkor jobb függetlenül sűrű váltogatással. József nem akar lelkizni. Élnek már mindketten annyi ideje házasságban, hogy ismeri a lehetséges fordulatokat. A magáét is, Gáborét is. Legfeljebb a szokatlanul mélypontok jelentenek . újdonságot. Mióta a lakásba léptek; ő tartja kézben az irányítást, ezért a gyorsítás mellett határoz. Mielőbb közel akar jutni ahhoz, amire eredetileg is kíváncsi volt. Átmenet nélkül vált: — Mikor van döntés? (Folytatjuk) Balázsovits, a civil (Bencze Péter félve) Piacnap — panasznap Popper Péter könnyedén válaszol: a színészet a világ- és az önmegismerés művészi kísérlete, s e folyamatban a színész személyiségét és személyes élményeit kamatoztatja, testét, vérét és agyvelejét mutatja meg, mint az áldozat. „Aki rivalda elé lép •— akarja vagy nem —, saját életével fizeti meg az árát az utolsó szögig.” Hihetetlen? Túlzás? A Pesti Vigadó produkciójában a bátonyterenyei tanács kiste- renyei művelődési házában látott színpadi adaptáció határozottan igazságáról győz meg. A „színes pokol” papjai személyes életükkel fizetnek művészetükért, szenvedélyükért. A színésznek nincs magánélete, egybeforr a színházéval, és teljes egészében alárendelődik. A színész, bármennyire is ő a mi szemünkben a szuper nő vagy a szuper férfi, sohasem szerencsés a szerelemben, a házasságban (legföljebb ha társa tudatosan feladja magát). A színész személyisége „elmosódott határú laza, plasztikus..., amilyen a gyermeké, pontosabban a kamaszé” — vallja a szerző, aki szerint e nélkül nem is lenne színművészet. Igazi Per Gynt-i hagyma, amely csupa héj, s magját nem találni. Persze attól óvunk mi is bárkit, hogy a színészt a gyerekkel azonosítsa — éppen úgy mellékvágány ez, mint exhibionista bohócnak tartani. Az előadás nézője számos ponton gazdagodik a könyv . olvasójához viszonyítva. Popper remek lélektani megfigyeléseit a darabban popula- risabban „adja el”, rendszerint egy-egy elmés mondásba bújtatva. így lesz a férfiszereplőből — a nő szerint — majomkirály, megtagadva tigriseredetét. Ugyancsak a darab erényének tartom a tárgyilagosságot, az egyensúlyra törekvést. Popper bemutatja a civilt és a színészt, de nem ítél felettük, saját véleményét azonban érzékelteti. Tudjuk, nem illik össze ez a pár; ám Popper többet tud ennél: nem is ülhet össze, ahogyan a *tűz és víz sem, noha mindketten egyformán értékesek. A színdarabhoz jellemek és helyzetek szükségesek. Az író jellemeket még csak-csak képes teremteni, igyekezett — néhány esetben nem is eredménytelenül — helyzeteket is, de meglehetősen súlytalanok. A konfliktusok sem szikráznák sziklakeményen. Oka alapvetően tárgybeli: a született komédiással szemben a született civil áll, látvány, átélés szempontjából összetűzéseik így egyszer sem azonos erejűek, a civil háttérbe szorul. S e kifogások lényegbe- vágóak, meghatározzák a darab fogadását, művészi erejét. Akárhogyan is nézem: ez másféle színház, noha nem ez a baj, sőt ez jó is lenne; a hiba ott van, hogy ez a színház esztétikai, szellemi (gyakran érzek közhelyeket) szempontból nem elég erős, alig hagy nyomot az emberben. Lengyel György rendezése sikerrel birkózik a színi fogyatékosságok sorozatával terhes alapanyaggal. De nem a két ember olykor humorba oldott drámáját fogalmazza meg, csupán a színészéi érzékelteti. Az írói egyensúlyra törekvés így csorbát szenved, s a nézők figyelme egyértelműen a színésznő felé fordul. Moór Marianna hibátlanul oldja meg feladatát. Ennyire pontos, kifejező, hangulati színekben gazdag alakítást meglehetősen régen láthattunk. Méltán kapta a művésznő felszabadulásunk ünnepére az Érdemes művész címet. ■ Figurateremtését — férjgyilkos asszony, részeg nő — oktatni lehetne. SZERDA REGGEL; X pia*; con nyüzsög a sokadalom, hangos szóval folyik az alku. Az üzletkötéssel most, ezen a szerdai napon is jó néhá- nyan sietnek, mert el kell menni még a bíróságra is. Szerda van, s ez a piacnap és panasznap. Az ügyfélfogadás remek találmánya ez a párosítás, hiszen nem kell kétszer autóbuszozni a távoli faluból, egy füst alatt eladható a tojás és feljelenthető a szomszéd. A panaszosok fogadásában éppen dr. Hegedűs János, a Pásztói Városi Bíróság elnöke a soros, Endrész Istvánná pedig az írógép mögött ül, hogy írásos nyoma is legyen a panasznapnak. — Iszik a volt feleségem, a gyereket meg elhanyagolja, az sem biztos, hogy ősszel beveszik az iskolába. Világnagy fájdalommal az arcán idézi a középkorú férfi a keserű sorsot. Tanúkat sorol. Az óvónőt, a szomszédokat, akik állítólag egyértelműen bizonyíthatják: az anyánál elhelyezett kicsiny gyerek sorsa végképp kátyúba juthat. — Ötezer-nyolcszáz forint a fizetésem, az anyámmal meg a nekem ítélt kislánnyal élek — így a férfi. — El tudnám tartani a fiúgyerekemet is, csak változtassák meg az elhelyezést. Halk szavú asszony teszi le a következő sorszámot az asztalra, a fia érdekében jött. A gyermektartás túlfizetését szeretné leállítani, majd így folytatja: — A volt menyem elköltözött Pestre, a XIV. kerületbe. Minden második vasárnapra ítélték, meg a láthatást, de most! ez így nem jó, messze van. A gyereket meg nem adják ki, pedig jó volna elhozni. De jó volna... A fiatalember határozottan mozog a teremben. Leül, az iratai mellett okmánybélyegeket látok, egy borítékból nagyobb köteg ezerforintos kandikál ki. — Szünetelteti a bíróság a válóperemet, de én szeretném a folytatást, mert azóta is láttam fiúkkal a feleségemet. A határozottság mellett tájékozott és felkészült is, a szükséges okmánybélyeget már ragasztja is a papírokra. Az ajtóból aztán egy pillanatra még visszafordul: — Bíró úr, kérem, nem lehetne ezt a válást gyorsan, mondjuk egy- hónap alatt lebonyolítani. .. E családi gubancok között csaknem pihentető jelenség a halk szavú öregúr. Egy éve várja valahonnan az ötszáz forinton'aluli jogos járandóságát — hiába. Most kipa- naszkodta magát és hivatalos segítséget is kap, Endrész Istvánné írógépében máris ott a hivatalos papír. — Engem, kérem, teljesen kikészített a bírónő — majdnem ez az első mondata a távoli faluból nagy színes szatyorral érkező őszes úrnak. — Nem értettem meg a dolgokat, jegyzőkönyvet pedig nem adott a bírónő; Csak azért nem fizettem be a további ötszáz forintot, most meg jön a papír, hogy megszüntette a válópert. Pedig én válni akarok... Itt van nálam a pénz, mindent kifizetek. Csak válhassak! A mulasztást pótolhatja, jöhet majd a következő tárgyalásra. S tekintettel az időközben megérkezett újabb keresetre is, valószínűleg egyesítik a válópert a gyermek- tartás érdekében benyújtott keresettel. — Én megfizetem azt, ami a gyereknek jár, csak ne az asszony kapja. Mondja, bíró úr, nem lehetne takarékba tenni azt a pénzt? Egyre pirosabb arccal hallgatja dr. Hegedűs János mindig higgadt és végtelen türelemről árulkodó hangját, aki azt magyarázza, hogy a gyereknek addig is enni kell, amíg a pénz a takarékban lenne. Meg fűteni, mosni, világítani kell rá. Mintha csak a szomszédból ugrott volna át az ismerősökhöz, hanyag eleganciával panaszkodik a következő kuncsaft. — ötezer forintot adtam az ismerősömnek tavaly augusztusban, hogy hozzon nekem szenet. Azóta se szén, se pénz, pedig kértem vagy hússzor. Dr. Hegedűs János fizetési meghagyást diktál. — A kamatokat is kéri? A panaszos legyint: kell a fenének, csak az ötezer forint legyen végre meg. A rossz járású öregember bottal érkezik, nyugdíjasszelvényt tesz az asztalra, mint valami nagyon fontos igazolványt. — Én pedig el akarok válni és követelem a rám eső vagyont is... Mondja a baját illedelmesen. Négy éve már, hogy külön ,élnek, a porta és a lakás megosztható lenne, pontot akar tenni az ügyre. — Gyereke van, bácsi? — Hogyne, három. És mindnél két onokám. — És miért akar válni? — Mert fellökött a feleségem testvére, az asszony meg őt pártolja. A rendíthetetlen öreg kisvártatva újból megérkezik! hozza a vagyonmegosztáshoz szükséges telekkönyvi szemlét is. Okmánybélyegért ő nem megy a kezelőirodába, nyugdíjas voltára és anyagi helyzetére tekintettel illeték néLj kül kezdheti a pereskedést. — Nem, kérem, lábas és konyharuha nem kell nekem az osztozkodásból. Csak az egyik szobabútor, mert az engem illet... Reszkető öregasszony érkezik, nemrég vágott göcsörtös bottal: „Alig bírtam felvánszorogni”. Sűrűn teleírt papírlapot tesz az asztalra: — Voltam a tanácsnál meg a rendőrségnél is, de azt mondták, hogy a bíróságra tartozik az ügyem. Leírtam az egész bajom, hogy könnyebben boldoguljanak velem. A januárban odafogadott albérlő még nem fizetett egy fillért sem. Ráadásul önhatalmúlag visszaköltözött az 1965-ben elválasztott volt férj is, aki: — Ingben és gatyában jött, most meg mindent a magáénak tart. Üt és ver, délelőtt is fellökött. Ráadásul ezek ketten egy szem tojótyúkomat el elpusztították. A jegyzőkönyvvezetőt hívják, mert ezúttal is írnia kell. A mostani panaszos ugyanis gyakori vendég a bíróságon, de rendszerint csak meghallgatásra jön. Kiönteni a lelkét. Most két okmányt is diktál a bíró. A pillanatnyi szünetben hozzámfordul a hetvenéves asszony: — Magát még nem ismerem, lelkem. Pedig otthonos vagyok én itt. Ismerem a Szénási Katit. .. Wztán azt a másik hölgyet is, ott hátul... INDULATOK, SORSOK, tragédiák a szerdal panasznapon. — Átlagos nap Volt, valódi ügyekkel — így a bíróság elnöke. — Hiányoztak ma a- megrögzött panaszkodók, a notórius jelentgetők. Kelemen Gábor 4 NÓGRAD - 1984. május 5., szombat
