Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
Meghatározó körülmények Negyedszázados a Nógrádi Sándor Múzeum A zzal kezdődött az egész, hogy húsz eve hűségesen szolgáló írógépem máról holnapra rakoncátlan- kodni kezdett. Kezdte nem beütni a szóközöket. Hiába pü'öltem a hosszúkás bádoglapocskát. amely ott nyújtózott a klaviatúra alján, az istennek se akart szuperéiül. Másszor meg a legkisebb érintésre is produkálta a szóközt. Amikor megmakacsolta magát — sűrűn —, valóságos szószörnyétegeket produkált. Ha nem figyeltem kitartóan, előfordult, hogy ilyesmik kerültek papírra: „Tuda- tomatisztel t járásbíróság- galhogyakétgyerekközülaz egyikreigényttartokéseztaké- résemkérnémlehetőlegméltá- nyolni”. Meg hasonlók. Előbb csak azon bosszankodtam, hogy milyen sziszi-' fuszi munka is lesz majd tízesével bejelölni a szövegbe az elválasztó jeleket. Aztán rájöttenjj hiábavaló is volna. Egy ilyen gépirat egyszerűen elküldhetetlen. Ez a tény attól kezdve annyira zavart, hogy piszkozatnak szánt jelleggel sem voltam képes tovább folytatni a gépírást. Éjfél felé járt. Másik gépet ugyan honnan a csodából tudtam volna eiőkeríteni? Már pedig a kérvényt másnap reggel nyolcra mindenképp el kellett juttatnom a járásbíróságra. Kézzel kezdtem körmölni tovább. Az utóbbi tíz évben rengeteget romlott a kézírásom. Elnagyolttá, zaklatottá vált. Egyes szóvégeket, egész szavakat később néha magam sem tudtam olvashatóvá agnoszkálni. Végül odáig fajult a dolog, hogy már egyáltalán nem írtam kézzel, csak . ha nagyon muszáj volt. Attól meg külön óvakodtam, hogy a kézírásom grafológus, pláne ideggyógyász szeme elé kerüljön. Most újra kellett kezdenem az egészet. „Tisztelt Járásbíróság”... Éjfél után két óra is elmúlt, mire befejeztem. Valósággal beleizzadtam. Vagy hússzor abba kellett közben hagynom beleállt a kezembe a görcs, ujjaimat kellett masz- szíroznom, hogy folytathassam. Pedig borzasztóan szerettem volna szépen írni. Ha lehet, gyönyörűen. Állandóan az járt az eszemben, hogy ott a járásbíróságon messzemenő következtetéseket fognak levonni kérelmem külalakjából. Idegességemben már rémeket festettem a falra. A bíró azt mondja májd: — Akinek ilyen zaklatott a kézírása, az alkalmatlan arra, hogy harmonikus környezetet teremtsen egy serdülő gyermek számára. Ez a beadvány világosan bizonyítja, hogy ön — szúrós szemmel végigmér — kiegyensúlyozatlan egyéniség. Ideges természetű, önből hiányzik az a biztonság, erő, amely... Pedig én mindenképpen azt akartam, hogy a két gyerek közül az egyiket nekem ítéljék Ha már mindketten nem maradhatnak velem, legalább Is'vánt. a kisfiámat. Magdaléna váratlan, tragi- k”s halálát követőleg feleségem rokonsága azonnal nekemtámadt. Korábban is' sejtettem. hogy valami miatt nem kedveinek, ám hogy ekkora az ellenszenv, arra scm- miképo sem számítottam. Üton-útfélen ócsároltak, be- lémmartak, igyekeztek mindenütt eláztatni. ók kezdeményezték ezt a pert is. Bírósághoz fordultak, mert szerintük nem vagyok alkalmas a gyerekek nevelésére. Azt is rámfogták, hogy iszom. — Évek ótó alkoholista — mondogatták. Ebből mindössze annyi volt igaz, hogy a halálesetet követően néha a pohár feneké- • re néztem} Rettenetesen el voltam keseredve. Esténként az italban kerestem vigasztalást. De csak akkor ittam, amikor a gyerekeket már megvacsoráztattam megfürdettem, lefektettem. S akkor se annyit, hogy leré- szegedjem. Azt is mondták, hogy pő- ket hordok fel a lakásba, és ott szerelmeskedek velük a kiskorúak szeme láttára. Soha senkit nem vittem fel. Olyan lelkiállapotban voltam a temetést követően még hónapokkal is, hogy képtelen lettem volna egy nővel kommunikálni. — A két gyerek csak ürügy — mondták- a barátaim. — A lakást akarják ezek. Ha a bíróság alkalmatlannak talál a nevelésükre, veszélybe kerül a lakásod is. ' Hogy ilyen aljasok lennének. ezt azért nem tudtam feltételezni róluk. Barátaim azonban továbbra is mondták a magukét — Naiv vagy. Hol élsz te? Manapság az emberek mindenre képesek, csakhogy lakáshoz jussanak. — Ilyenekkel tömték a fejem. N éha, mikor a gyerekek már békésen szuszogtak a másik szobában, bámultam bele a sötétségbe. A hátamon feküdtem, forgattam ujjaim közt a poharat, melynek alján már csak félkorty- nyi ital lötyögött és azon töprengtem: tényleg, mi is lenne velem, ha egyik napról a másikra kiraknának innen? Hová mennék? Albérletbe? Tartásdíjat kéne fizetni a gyerekek után. S hozzá az albérleti díj. Odáig már el sem jutottam, hogy összeszámoljam, maradna-e annyi pénzem amennyi napi . háromszori étkezésre elegendő? „Tisztelt Járásbíróság”... Vizsga szemmel bámultam az árkus papírt. Ahhoz képest milyen krikszkrakszokat szoktam én lekörmölni, egész elfogadható a külalakja. De vajon nem csupán én látom-e ilyennek egy olyan hamis nézőpontból szemlélve, amely az olvashatatlanhoz hasonlítja a viszonylag elfogadhatót? Megpróbáltam magám beleélni, az objektív szemlélő helyzetébe. Azt képzeltem, most én vagyok a járásbíró, aki életében először találkozik ezzel a kézírással, nem ismeri annak elfogadhatóbb és kevésbé sikerült fokozatait. így mintha néhány szó olvashatatlannak tűnt volna. Különösen az r betűim rosszul rajzoltak. Egyszer a magyartanárom szóvá is tette ezt. — Konczek József: A vendég All a ház előtt, Megindul a lift felé. Kilép a lépcsöházba. Halát igazítja. Zakóját gombolja. Cipőjével csoszog. A fal fehér. Az ajtó barna. A kilincs sárga. Az ajtó nyílik. Az ajtó csukódik. Az ajtó csukva. Belül a lábak. Belül a testek. Belül az arcok. Az arcokon belül az izmok. Az izmokon bélül az idegek. Az idegekben a történelem. A történelemben a létezés. A létezés újabb létezése. A létezésben a nem létezés lehetősége. Mi van a ház előtt előtt előtt? ■A ilétezés mögött mögött mögött? Hogyan van az, hogy nincs? Van-e vanabb, van-e legvanabb? Mi legyen a szavakkal, amelyek csak szavakat jelentenek? * A költő most megjelent Galambok, galambok a történelemben című verseskötetéből, Amit nem tetszik tudni elolvasni, az mind r-betű — feleltem neki. A válasz logikusnak tűnt, mégis rettenetesen felháborodott rajta. Vajon a járásbíró is felháborodik majd ? Néztem tovább a papírt, és mind jobban elbizonytalanodtam. Ezt a szót se tudja elól- vasni. Emezt se. Ez a „hogy” itt felesleges. A „különösen” szóra sincs« szükség. Észrevettem, hogy túl sokszor szerepel mondataimban a „nagyon”. Egyre görcsösebbnek, s ami még nagyobb baj, egyre hihetetlenebbnek tűnt a szöveg. S ez annál szörnyűbb érzés volt, mert közben tudtam — egészen biztos voltam benne —, hogy mindezt tiszta szívval, a legjobb szándékkal vetettem papírra. Órámra pillantottam. Fél három múlt tíz perccel. Írjam újra? Fogalmazzam át? Hetek óta nagyon zaklatottan aludtam. Most hirtelen mégis álmosság tört rám. Lefeküdni, elnyúlni az ágyban, fejemre húzni a paplant, magam alá gyűrni a kispárnát és aludni, aludni, aludni. De akkor mi lesz a gyerekekkel? Mi lesz Istvánnal? És egyáltalán: miért kezdek én elosztozkodni? Istvánt jobban szeretem. mint Ágnest? Rá nagyobb szükségem van, mint amarra? Hirtelen úgy éreztem, mintha elárultam volna Ágnest, mintha ei- taszítottam volna magamtól. Taktikázni próbálok, aljas vagyok, egyikkel a másik rovására akarok boldog lenni. Felvillant előttem Ágnes arca, varkocsai. A hajfonatokban a színes szalagok, amelyeket reggelenként oly ügyetlen kézzél kötöttem masniba. Éreztem karjait, amint búcsúzáskor nyakam köré fonódnak. Ellenállhatatlan vágy tört rám, hogy lássam, hogy megérintsem kezemmel átforrósodott homlokát. A gyerekszobában most is az a jellegzetes szag csapott meg, amit leginkább a meleg tej illatához hasonlíthatnék. Nyitva hagytam a közbülső ajtót, hogy átszivárogjék tőlem némi világossági, Szemem csak fokozatosan szokott hozzá a félhomályhoz. De aztán egészen jól láttam. István álmában keresztbefordult ágyában, lecsúszott róla a takaró is. Megigazítom. Ágnes a hátán feküdt, halkan, egyenletesen szuszogott. Csöppnyi Ujjaival görcsösen markolta a takarót. Kibontott haja átnedvesedetten tanadt izzadt homlokára. Próbáltam lefejteni a tókarószegélyről Ujjait. Sehogy se sikerült. Meg aztán attól is féltem, felébred közben. S ikerült anélkül becsuknom azt ajtót, hogy zajt csaptam volna. Visszaültem az íróasztalhoz. Űj papírt vettem elő. Megpróbáltam nagvon-nagyon szépen írni. És a lehető legeslegnyu- godtabban: „Tisztelt Járásbíróság... Papp Zoltán Ízléses falragaszok jelentek meg Salgótarján utcáin, rajtuk a volt Jankovich-kúria omladozó falai s az új múzeum modern épületének sziluettje. A plakátok tapintatos eleganciával csöndes évfordulóra hívják föl a figyelmet. Fönnállásának negyedszázados évfordulóját ünnepli a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum. Nógrád megyének e fontos tudományos és közművelődési intézménye az ünneplés megnyerő módját választotta akkor, amikor úgy döntött, az évforduló jegyében is elsősorban a folyamatos múzeumi tevékenységek mind magasabb színvonalú ellátására helyezi a hangsúlyt. Többek között így kapcsolódott az évfordulóhoz is a Nógrádi Sándor nevét viselő szocialista brigádok első országos találkozója, amelyet éppen a napokban rendeztek meg Salgótarjánban. Ugyancsak szerencsésen kapcsolódott a múzeumi ünnepi eseményekhez Nógrádi Sándor szobrának fölállítása a névadó születésének 90. évfordulója alkalmából az intézmény szomszédságában. Jeles ajándék lesz a közönség számára június elején a Salgó vára című kiállítás megnyitása, amely a közelmúlt föltárásainak újabb dokumentumait is tartalmazza. A hónap műtárgya kiállításai ebben az évben a 25 éves múzeum dokumentumait tárja a közönség elé. Az előtér hirdetőoszlopán az elmúlt negyedszázad legérdekesebb plakátjait állították ki. A Múzeumi Mozaik című múzeumi kiadványban több cikk lát napvilágot az év során a múzeum történetéről. Éppen a mai napon nyitják meg a múzeumban Fett Jolán Munkácsy-díjas érdemes művész kiállítását. A következő hónapban a XIX. századi magyar festészet remekeiből rendeznek tárlatot a Magyar Nemzeti Galéria anyagából. A második országos rajzbiennálé október hónapban nyílik. Vladimir Dimitrov bolgár festőművész kiállítása pedig augusztus végétől várja a közönséget, hogy csak néhányat említsünk ízelítőül az év eseményei közül. * Ezekben a hetekben egy megsárgult vendégkönyv hever a múzeum előcsarnokának csillogó vitrinjében a hónap műtárgyaként. Ez a múzeum első vendégkönyve 1959-ből. Az ország első munkásmozgalmi múzeumát — a jelenlegi intézmény elődjét — 1959. május 24-én, egy vasárnapi napon nyitották meg Salgótarjánban, a volt Jankovich-kúria csaknem két évszázados épületében. Ekkor két időszaki kiállítás volt látható. Az egyik a megyei eseményeket bemutató tanácsköztársasági kiállítás, a másik pedig Az ember származása és az Ehető és mérges gombák című tárlat. A könyv tanúsága szerint az első látogatók között volt Hevesi Gyula, akadémikus, a Tanácsköztársaság volt népbiztosa. S üdvözlő szavakat írt a vendégkönyvbe Czott- ner Sándor nehézipari miniszter, valamint Nógrád megye több párt- és állami vezetője. * Röviden a kezdetekről. A városban a múzeumalapítás gondolata dr. Dornyay Béla középiskolai tanár nevéhez fűződik, aki tanári tevékenysége mellett Rózsahegyen alapítója a Liptó vármegyei múzeumnak, Veszprémben múzeumi munkatárs. Magyaróváron három évig vezetője a Moson vármegyei múzeumnak, a tatai gimnáziumban múzeumi gyűjteményt hoz létre, és Salgótarjánban is, ahol 1923-tól 1940-ig tevékenykedett, már az első évben, 1923- ban fölvetette egy várostörténeti múzeum létrehozásának gondolatát, s kiterjedt gjníj- tőmunkába kezdett. Salgótarján és a Narancs—Medves-vidék részletes kalauza című 1929-ben kiadott könyvében már szól arról, hogy a városházán keletkezőben van egy kis városi múzeum. Még 1926-ban cikksorozatot írt Salgótarján r-t. város története és múzeuma címmel a Munka cimű lapba. 1927. június 24-én pedig plakátot adott közre Salgótarjáni Városi Múzeum címmel: „Vegye kezébe a közönség is a kultúra Hgy/ft: indítson mozgalmat a salgótarjáni múzeum megalakítása érdekében!” Közben 1929-ben megjelent egy múzeumi törvény, ennek értelmében a múzeum szó helyébe a „Gyűjtemény” szót írták. De az- oly régen óhajtott közgyűjtemény a várt hivatalos és társadalmi segítség hiányában nem valósulhatott meg. Igaz, ennek ellenére a városháza egyik termében közadakozásból kialakult egy kis vegyes állagú gyűjtemény, ami még nem volt alkalmas arra, hogy kiállítás legyen, de ez is eltűnt a háborúban. Ismeretes volt még egv kőzettani gyűjtemény is a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bá- nyaigazgatósági épületében, de ennek további sorsáról sincs tudomásunk a háború után. * A továbbiakban dr. Szvircsek Ferenc megyei múzeumi tudományos titkár tájékoztat; aki tanulmányban foglalja össze a múzeum negyedszázados történetét: „A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a Magyar Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulója alkalmából 1959 tavaszán hívta életre a megye székhelyén, Salgótarjánban a „Nógrád megyei Munkás- mozgalmi Múzeum”-ot. Az alapítók célkitűzéseit. a múzeum heve és az alapítás indítékául szolgáló évforduló igen szabatosan körvonalazta. A megye munkásmozgalmának történetére vonatkozó emlékanyag gyűjtése során nemcsak a legújabbkpr történetének számos határterületét érintették, hanem a megye s főleg Salgótarján város helytörténetének múltba visszanyúló kérdéseit is... A* új intézmény a Rákóczi út 67. sz. alatti volt Jankovich-kúriában kezdte meg tevékenységét, a mai múzeummal szemben... A munka nem sokáig folyhatott ebben az épületben, mert 1969-ben, a volt megyei kórház egyik szárnyépületébe kellett költöznie a múzeumnak. Ugyanis a város rekonstrukciójának előrehaladása során a régi épület a további építkezés akadálya lett. A kapott épület is ideiglenes jellegű volt, mert a megyei pártértekezlet 1966-ban megfogalmazta az igényt új múzeum létesítésére, mely mint megyei intézmény a fejlődő város, a megye egyik kulturális központjaként akart a továbbiakban funkcionálni.” Az új múzeum végleges terveit Magyar Géza Állami-díjas építész fogalmazta meg. A múzeum és kiállításának átadására a 19. múzeumi és műemléki hőnap országos megnyitóján, Salgótarjánban, 1980. október 30- án került sor. * A múzeumot Nógrádi Sándorról, a megye szülöttjéről, a kommunista harcosról és partizánvezérről nevezték el. A felszabadulás óta Magyarországon ez az első épület, amely kizárólag múzeumi célra épült. Kiállítótér céljára összesen 1070 négyzet- méter áll rendelkezésre, 640 négyzetméteren rendezték az állandó kiállítást, 320 négyzet- méter áll az időszaki, 110 pedig a megyei galériában lévő kiállítások rendezésére. Az intézmény megyei funkcióját is figyelmbe véve az épület hosszabb távon alkalmas múzeumi feladatainak ellátására. Gyűjteményeinek elhelyezése (tárgyi, dokumentációs, irodalomtörténeti, művelődéstörténeti, művészettörténeti, adattári anyag) korszerű. Szakmai-intézményi könyvtár szolgálja a múzeumi kutatást. Az intézmény megyei jellegéből következően több központi tevékenység központi műhelyét is idetelepítették, így a kiállításrendező és a restaurátorcsoportot, valamint a fotólaboratóriumot. Az új múzeum épülete szervesen illeszkedik építészeti környezetébe. Salgótarján új városképének egyik meghatározó része. Többek között, látogatottsága is bizonyítja, hogy jóval több is egy korszerű, szép épületnél. Salgótarján és Nógrád megye egyik szellemi műhelye, tevékenysége révén országos figyelmet is keltő eredményekkel. v
