Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)

1984-05-17 / 114. szám

Gyorsfénykép a gyógypedagógiáról Lítoet hittel, lelkesedéssel foglalkozni a fogyatékos gyer­mekek ügyeivel, nem idegen fogalom a gyógypedagógusok körében sem a , sikerélmény, az öröm — erről győzött meg a minap két pedagógus. A Salgótarjáni Nevelési és Pá­lyaválasztási Intézetben az áthelyezési bizottság dolgozói­val, Mákosné Rácz Ellával és Murányi Sándorral beszélget­tünk munkájukról, melyhez sokaknál még ma is téves el­képzelések kapcsolódnak. — Hogy mivel is foglalko­zunk? Munkánk egyik, két­ségtelenül jelentős része az értelmi fejlődésben lemaradó hatévesek vizsgálata, szűrése. De nem csak a tanköteles korúnkat hozzák be — a leg­fiatalabb páciensünk három­esztendős volt és jönnek a serdülőkor mindegyik fázi­sában lévők, sót, visszajár­nak az iskolát végzett fiata­lok közül is néhányan. Ha súlyos tanulási problémát látnak a gyereknél, melyet a nevelés folyamán nem tudnak korrigálni, az iskolákból hoz­zánk küldik a nebulókat. Ta­valy közel 400 vizsgálatot vé­geztünk, ebből mintegy száz végződött áthelyezéssel. — Milyen lehetőségek van­nak az áthelyezésre Nógrádi­ban? — Látja, például e téren már nem kis előrelépés tör­tént, javultak a feltételek a pásztói intézet elkészültével. Fölülről lefelé így néz ki a hálózat: a normál beiskolá­záshoz tartozik a kislétszámú, korrekciós osztály, ebbe a késve fejlődő gyerekek kerül­nek, gyakran sikerrel felzár- ikóztatják őket a kortársaik­hoz. Az enyhe fokon értelmi fogyatékos gyermek már a gyógypedagógiai beiskolázás keretében, a kisegítő iskolák­ban kaphat helyet — a száto- ki mellett a pásztói intézet és két önálló kisegítő iskola Sal­gótarjánban és Balassagyar­maton már rendelkezésünkre áll. És a községi általános is­kolákban, ahol 10 fő körül van, vagy magasabb az ér­telmi fogyatékos gyerekek száma, kisegítő osztály indul­hat — jelenleg körülbelül 15 helyen. — Gondolom, nem mind­egyik szülő egyezik bele az intézeti elhelyezésbe... — Isten ments, hogy erre kötelezzük a szülőket!' — mondja Mákosné. — Sok esetben pedagógiailag is hi­bás lenne elszakítani a csa­ládtól őket, rengeteget jelent nekik az érzelmi háttér, fej­lesztő hatású lehet a testvé­rek törődése is. De vannak olyanok, akiknek éppen a kol­légium, az otthoni környezet­ből való kikerülés, a szaksze­rű gyógypedagógiai képzés biztosítja a fejlődést. Nem is tudom, hogyan te­gyem föl a kérdést — az egész téma egy kicsit )é- genjárás amúgy is... — de csak megkérdezem, milyen arányban vannak a cigány gyermekek a vizsgálatokon. A válasz nem lep meg. — A középsúlyos és súlyos esetekben — erről eddig nem esett szó, ők a foglaikoztató iskolában, megyénkben a cserhátsurányi hatvanfős bentlakásos intézetben il­letve a balassagyarmati húsz­fős' egészségügyi gyermekott­honban kapnak képzést — a cigányok aránya nem haladja meg az össznépességben ki­alakult százalékot; az eny­hébb fokú értelmi fogyatéko­sok között körülbelül 70 szá­zalékban vannak. Ám meg kell jegyezni, hogy indokolat­lanul is küldenek vizsgálatra tanulókat amikor csak maga­tartászavar, fegyelmezetlenség a probléma. A két szélső pél­dánk: a rétsági körzetben hosszú ideje alacsony az át­helyezési javaslatok száma idén mindössze nyolc érkezett, ott felzárkóztatással, sok-sok korrepetálással igyekeznek elkerülni ezt, nem mondanak le a normál iskoláztatásról, csak nagyon indokolt esetben. Vannak viszont olyan helyek, mint például Nógrádmegyer, ahonnan 16 javaslatot küld­tek — gyanítható, hogy egyik­másik esetben az értelmi fej­lődésben való lemaradást összekeverték az értelmi fo­gyatékossággal. .. — A gyógypedagógiai is­koláztatás mit ad a gyerekek­nek? — Ezzel kapcsolatban sok az előítélet, jobb a helyzet, mint általában hiszik. A társadalmi beilleszkedés segí­tése a legfőbb célja az itt dolgozó pedagógusoknak, tel­jes értékű embereket nevel­ni a tanulókból. Még a sú­lyosabb esetekben is olyano­kat, akiknek öröme lehet a munkában, némi segítséggel hasznossá teheti magát, hoz­zájárulhat ellátása költségei­hez. A kisegítő iskola nyolc évének elvégzése után be­tanított munkások lehetnek. A jobb képességűek a csepe­li szakmunkásképző kisegítő tagozatán tovább is tanulhat­nak, emellett vannak olyan hiányszakmák, ahol a kisegí­tő nyolc évét nem csak hat osztálynak fogadják el, mint ahogy hivatalosan van, ha­nem általános iskolai vég­zettségnek. Sokrétű munka van egy- egy eset mögött... Van, hogy a kis iskolákban, heti hat­órás foglalkozást javasolnak a kisegítő iskolába bekerülni nem tudó gyermekeknek, a normál órák látogatása mel­lett. A pásztói intézet átadá­sával 44 ilyen esetet tudtak felszámolni! Azokra a he­lyekre. ahol sok a páciens, „kiszállnak”. És ha éppen nincs áthelyezési feladat, ak­kor sem lógázzák a lábukat: kontrollvizsgálatokat végez­nek, minden határesetet újra ellenőriznek, felkérésre szak- véleményt adnak. És hogy a legnagyobb örömmel emlege­tett munkát ki ne felejtsük: vissza is helyeznek!! Idén he­ten „ugrottak zónát” azaz ki­segítőből normal osztályba középsúlyosból kisegítőbe ke- rülhetettek! Ez is bizonyítja: nagy a felelősség, de örömet is adó pedagógiai terület ez. G. Kiss Magdolna májú* M-J* A SZABADIDŐ-BOLTBAN A PÉCSKŐ ÉS IPOLY ÁRUHÁZBAN. Minden játék — a tőkésimport és gyermek jármű kivételével — 30 százalék ENGEDMÉNNYEL műsor KOSSUTH RADIO: 1.27: Rita Gorr és Tito Gobbi [ operaáriákat énekel •.00: Nótacsokor •.42: Nefelejcs 10.05: Norvég költők versei 10.22: Zenekari muzsika 11.01: A Válaszolunk hallgató­inknak különkiadása 11.21: A podolini kísértet 10. (befejező) rész 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Régen találkoztunk 13.00: Bruno Walter hangverseny­felvételeiből 13.51: Könyvpremier 14.31: Suppé és Millöcker ope­rettjeiből 15.28: Kagylózene — Budakeszin Mit remélsz? Ifi.34: Régi muzsika 16.49: Hubay Miklós: A dráma sorsa 17.05: Családtervezési modell V. rész: „Egy férfi és egy nő” 17.S0: Kodály: Mátrai képek 17.42: Délutáni Rád’é.színház Téves kapcsolás 18.15: Hol volt. hol nem volt... 19.15: Rámutattuk új opera- felvételeinket 19:34: \ varázshe^v 4. íhepejező) rész: A halál ünnepe 20.40: örökzöld dallamok 21.40: Miért írta meg? 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Walter Bohle (zongora) és a Barchet vonósnégyes felvételeiből 23.30: Bach: D-dúr azvit 0.10: Virágénekek PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Népzene Norvégiából 8.20: Tíz pero külpolitika (ism.) 8.35: Napközben • 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Csak fiataloknak! 12.35: Nemzetiségeink zenéjéből 13.00: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót 13.20: Éneklő ifjúság 13.33: Májusdal 14.00: Lelátó 15.10: Az én rádióm 16.00: Látogatóban 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Tanakodó — a tanév végi gondokról 18.35: Hét végi panoráma 19.55: Slágerlista 20.35: Szociológia! figyelő 21.10: Kabarécsütörtök 22.20: Nyolc rádió nyolo dala 23.20: A mai dzsessz MISKOLCI STÚDIÓ: 17.00: Hírek, időjárás, műsoris­mertetés. 17.05: A Tiszától a Du­náig. Észak-magyarországi képes­lap. (A tartalomból: Mindennap utazunk — Agrármérnök a ter­vezőasztalnál — R*5«*! vásárok me^idézése) Szerkesztő: Pongrácz Judit. 18.00: Észak-magvarorszá«i krónika. 18.25—18.30: Lap- és mű­sorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00: Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) 4 NöORÁD - 1984. május 17., csütörtök 8.40: Angol nyelv (kezdők­nek). 8.55: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.) 9.05: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) 9.30: Arany mézeshetek. Amerikai film (ism.) 10.20: Humor Harold. Amerikai burleszkfilm (ism.) 10.45: Képújság 15.00: Iskolatévé. Tájak, emberek, nyelvjárások 15.15: Szórakaténusz 15.35: Egy osztályba járunk. Kis­iskolások Kubában 16.20: Hírek 15.25: Egy este a bűvészkörben. 17.10: Adni érdemes... 17.20: Beszédművelés, VI/2. rész 17.40: Tévébörze 17.45: Vasúti járműgyártás. Riportműsor 18.25: Képújság 18.30: Telesport 18.55: Reklárty 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. A szép bábu 21.05: Panoráma. A külpolitikai szerkesztőség világpolitikai magazinja 22.05: A fele sem igaz! Vetélkedőműsor 22.35: Tv-híradó 2. 2. MŰSOR: 17.50: Képújság 17.55: Ecranul nostru 18.15: Az örmény televízió estje 18.20: Szülőföld. Dokumentum­film 18.45: Jereván a gyerekekért. Riportfilm 19.15: Lavas. Dokumentumfilm 19.30: Az Elibakjan család. 20.00: Bevezető 20.05: Artúr Pelesjan filmjeiből: A kezdet Rövidfilm. 21.05: Évszakok Dokumentum­film 21.55: Jereváni, álmodozók. Doku- mentumíilra LACZKÖ PÁL': V I n n w onalsuruseg 13. József elérkezettnek látja a pillanatot az általános táma­dásra: — Anélkül, hogy bele­szólnék. .. Ügy látom, te is eljátszottad bent a kis szere­pedet. Ügyesen nem veszel róla tudomást. Mert te még szép is akarsz lenni. Féltévé, de nem megengedve, hogy ez a szerep eljátszható, szeren­csés lenne, ha legalább alkal­manként neglizsében is mu­tatkoznál. Erezhetnénk rajtad némi verítékszagot. Valahogy valóságosabb lennél. Mert gyakran fantomnak érezlek Tehetek neked egy vallomást? Nos, azért cipelem el néha hozzátok a feleségemet, mert időnként kételyeim vannak felőled: létezel-e még egyál­talán? És tudod mi a leg­jobb? Amikor elmegyünk, he tekig úgy érzem, én — éyted? —, én lé-te-zem! Te viszont nem. A hivatali telefont se kell segítségül hívnom. Még az utcán se kívánok összefut­ni veled. Ami a legjobb: ilyenkor véletlenül se botlunk egymásba. Amikor ez már so­káig így megy, fölhívlak, az­tán csapunk is hamarost egy ilyen estét, mint ez a mosta­ni, de a folytatás ugyanaz — meggyőződöm róla, hogy nem vagy. — Ma este ehhez már ele­get voltál itt? Mária végleg elveszítene a fonalat: — Ti most vesze­kedtek? Egészen mókás. — Azt hiszem, ma új vég­kifejlet Ígérkezik — válaszol Gábor kérdésére József. — Helyzetértelmezésed — mint mindig — most >s he­lyes. Hány éve ismerjük egy­mást? — Nem mindegy már? Töl­tünk még egy utolsót? — Mondjuk. Ügy látszik, mégse ismertelek eléggé. Min­dig azt hittem, a szarkazmu­sodat élvezem. Pedig az az ocsmány lelked vonzott. Vég­re azt is tudom, ki uszította ránk azt az újságírót. Mária még mindig azt gon­dolja, hogy a két férfi ugrat­ja egymást: — Te! Az urad sértegeti az én uramat! — mondja Érának. — Hagyd rájuk. Annyi év után legalább egyszer 1ól el­beszélgetnek. Van még vöd* kád? Sört? — Sört nem. Tudod, hogy fogyózom. József kitartóan vigyorog, nem érdekli az asszonyi be­széd, még hasznára is van, legalább nem kell válaszolnia. Várja a folytatást. Gábor azonban néma. — Egy házigazdái felszólí­táson töprengsz? Mert az kö­vetkezik. . Kisegítselek? — Nem hiszem, hogy ki is kell mondanom __ — Oké. Ez benne volt a mai pakliban. Egészségedre. Anya! Spuri! Csak még egy kérdés. Komolyan gondolod az előbbi állításodat? Gábor fölnéz, mint aki pon­tosan akarja bevinni az ütést: — Azok közé tartozol akik­től kitelik az ilyen húzás. Ellened viszont több körül­mény szól. így mások kies­nek. Csak te maradsz. (Folytatjuk) Lézer az orvoslásban A fizika ma még újnak számító csodája, a lézersugár már csaknem valamennyi szakorvosi területre betört. Elsőként 1962-ben a szemészek gyógyítottak vele ratinalevá- lást. A szemgolyó összes réte­gein fájdalom- és roncsolás- mentesen áthatoló sugár a fehérjék megalvasztása útján egy pillámat alatt helyére ra­gasztja a levált látóhártyát. Korábban ezt a súlyos állapo­tot napfény és gyűj tőlencse segítségével igyekeztek meg­oldani, de a hosszabb expo­nálási idő alatt a szem csak­nem mindig elmozdult, és a ragasztás nem sikerült töké­letesen. Ezután a szemészet­ben számos más lehetőség esetén is sikerrel alkalmaz­ták a lézersugarat: hajszálér- kiboitosulások elégetésére, cu­korbetegek szemfenéki vérzé­sei megszüntetésére, szaruhár- tyafeíkélyek befolyásolására, sőt legújabban a zöldhályog műtét nélküli gyógyítására. A lézersugár legszélesebb körű gyógyító lehetősége a sebészet területén kínálkozik. A „íénykés” aktív anyaga ál­talában a héliummal szennye­zett széndioxid hullámhosx- sza 0,5 millimikron, teljes .- ménye 500—1000 Watt. A su­gárnyaláb üvegszáloptikán át jut el a „kés”-be. A fény­kés metszése hajszálvékouy, csaknem fájdalmatlan, roncso- lásmentes, nyomában a fer­tőzés lehetősége minimális, vágás közben vérzést is csil­lapít, és nem okoz sejtszóró­22.35: Etűdök, komolyzenei hang­verseny 22.55: Képújság BESZTERCEBÁNYA: IS.40: Tv-iórum 19.30: Tv-híradó 20.00: Mi, tankötelesek, tv-film- sorozat 8. rész 21.00: Az utazások évkönyve. Szovjet dokumentumfilm 21.20: Gazdaságpolitikai maga­zin 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Stúdióbeszélgetés 22.55: Hírek 2. MŰSOR: 19.30: Tv-hiradó 20.00: Kapcsoljuk önt. Riportműsor 21.30: Időszerű események 22.00: Találkozás szovjet művészekkel MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November *.: Fél 4-töl: Misi Mókus kalandjai. Szí­nes magyar bábfilm. Háromne­gyed 6-tól: Excalibur I—II. (16). Színes Ír történelmi kalandfilm. — Balassagyarmati: Madách: Fél 4-töl: Kisapák és nagyapák. Színes szinkronizált szovjet film. Háromnegyed 6 és 8 órától: Esz­kimó asszony fázik (16) Szines magyar film. — Nagybátonyi Petőfi: Lola (14). Színes NSZK film. — Pásztói Mátra: Az álar­cos lovas legendája. Színes szink­ronizált USA western. MESFMO- zi: Barátom az esernyő. — — Szécsényl Rákóczi: Bombanő (16). Szines szinkronizált ame­rikai filmvígláték. — Kisterenyei Petőfi: Férfiak póráz nélkül 06). Színes olasz filmvísiáték. — Nagylóc: Kína szindróma (14) Szines szinkronizált amerikai film. — Jobbágyi: Boszorkány- szombat. Színes magyar—USA mesefilm. dást. Ez utóbbi különösen fontos a daganatos betegségek műtétjeinél, mert ezáltal csök­ken az áttételképződés veszé­lye. A hasüregben »iőször majmok májának operációjá­val kísérleteztek 1968-ban, később emberek hasi műtétje­inél is sikerrel használták fel a lézert. A bőrgyógyászatban kozme­tikai célokra használható a sugár Segítségével festékes anya.' ínyeket, érduzzanatokat, faggyú szemölcsöket, meggon­dolatlan tetoválásokat lehet eltávolítani. A fogászatban a fog fúrása, a fogüreg tisztí­tása. a korona-előkészítés gyorsan és fájdalommentesen végezhető lézersugárral. Az onkológusok a rákos szövetnek lézerbesugárzá- sával kísérleteznek. Egyes ráktipusok sejtjei ugyanis lézersugárra érzékenyebbek, mint az egészséges sejtek. Jóllehet ez nem teszi lehető­vé a röntgenkezelés elhagyá­sát. de a két sugár kombiná­lásával a röntgendózis jelen­tősen csökkenthető. Érdekes a nagyon régi aku­punktúra és a nagyon új lé­zersugár előnyös kapcsolata. Az ősi távol-keleti gyógymód azon a feltételezésen alapszik,' hogy az emberi testben áram­ló energiaformák keringési egyensúlyát kell helyreállíta­ni. Ezt hagyományosan a sza­bályozó pontok tűvel való megszúrasával, melegítésével vagy masszírozásával érik °l. A megfelelő akupunktúrás pontok lézeres besugárzása után növekszik a sejthártyán keresztül folyó nátrium-káli­um anyagcsere, nő a kalcium- és foszforszint. A besugárzott iézerteljcsítmény a vágáskor használatosnak mintegy ezred­része. A iézerpunktúrának több előnye van a tűszúrásos mód­szerrel szemben. Nincs besu­gárzási fájdalom, a fertőzés lehetősége teljesen kizárt, a tézertű gyorsabban dolgozik, (gy a kezelés időtartama rö­vidül Olyan helyen és olyan­kor is alkalmazható, amikor a tűszúrás valamilyen okból, például fertőző betegségek esetén nem alkalmazható. Képünk a Magyar Optikai Művek kiállításán készült, ahol lézeres orvosi eszközö­ket mutattak be. A felvétel lézeres akupunktúrakészülé­ket ábrázol. Gyógyszer a fáraók korából Kairói kutatók egy 3500 éves recept szerint gyógyszert vontak ki az Ammi visnaga nevű nílusi növényből, (er- nyős virágú fűszernövény). A fáraók idejében a kivonatot megbetegedett bőrrészekre kenték, és a beteget kifektet­ték a Nílus homokjára a nap­ra. E kenőcsformára feldol­gozott kivonatot —, amelyet az egyiptomiak Methoxsalen- nek neveznek — most is a bőrbetegségek gyógyítására használják. Osztrák és amerikai bőrgyó­gyászok sikerrel alkalmazták a gyógyíthatatlannak tartott pikkelysömör ellen is A ke­nőcsöt a piros foltokra és a pörkszélekre kenik, és azután fél órán át ultraibolya fény- nye) besugározzák a bekent testfelületet. A régi egyiptomiak... Már a régi egyiptomiak egészségtelen életet éltek — állapították meg kaliforniai tudósok egy múmia felbonco- tása során. A Nílus mentén 3000 évvel ezelőtt elterjedt be- tegséoek kozott szerepelt: tog- romlás, ízületi gyulladás, cu­korba] elhízás, szívbetegsé­gek, rák, sőt még stressz is. A tudósok szerint ennek az az oka, hogy a növényi táp. lálékról rátértek az elkészí­tett zsíros ételekre. Az ételek között szerepelt többek között ürüsült. olívaolaj és fehér- lisz. Az egészségtelen táplál­kozáshoz iárult a mozgáshi- ány és az ülő életmód, mert az előkelő egyiptomiak rab­szolgákkal szolgáltatták ki magukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom