Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-21 / 94. szám
BESZÉLJÜK MEG! Bartl József: Pillangó l M i R itkán adatik meg, hogy valamely vitában a tollhegyre tűzött jelenség minden eredőjét kizárólag egyetlen pástra lépő személy sorolja elő, s később már csak az arányok kiigazításával, az árnyalatok felfestésével kell törődni. Valószínűleg nincs is szükség erre a teljességre, hiszen a forma, a jelenség választott elemzési módja eleve a kollektív bölcsességre számít. Ám sok okos és hasznos észrevétel is parttalanul hányódhat, fölösleges igyekezetnek tűnhet, amelyből látjuk, hogy valamiért nem érheti el célját, elsősorban azért, mert nem megfelelően tettük a résztvevők elé a tárgyat. Elképzelhető persze, hogy csupán a felduzzadt indulatok megcsapolása volt a cél. Ilyen esetekben mindössze annyit mondhatunk, hogy a véradást hasznosabbnak tartjuk az érvágásnál. Komolyabban és világosabban, az amatőr szín- játszóraozgalom mai helyzete — véleményem szerint — nem kérdése annak a nyilvánosságnak, amely előtt zajlik, és főleg nem úgy, mint. ahogy eddig megtapasztalhattuk. Kulturális szolgáltatás —- ifjúsági kluboknak O.i szolgáltatási és program- aj: Hattal rukkolt ki a salgó- ta.jáni József Attila városimegyei Művelődési Központ klubmódszertára. A megye ifjúsági klubjai számára ösz- szeállilott ajánló jegyzékek már az elmúlt években is eredményesen segítették a fiatalok közművelődési tevékenységének fejlesztését. "A kulturális szférát sem kímélő gazdasági gondokat azonban az idei szolgáltatási program összeállításánál sem lehetett figyelmen kívül, hagyni. A megyei ifjúsági klubtanács éppen ezért — februári ülésén — három kategóriába „osztályozta” az ifjúsági klubokat, melyek egy része ez évben is teljes szolgáltatást kap (azaz ingyen kapja az igényelt programokat), más klubok mindezt részköltségtérítéssel, és néhány klub ez évtől csak szol-, gáltatási szervezésben' részesül, vagyis a megyei klub- módszertár az igényelt programoknak csak a megszervezését vállalja, de a felmerülő költségek teljes egészében a „megrendelőket” terhelik. Az ingyenes szolgáltatásokat a diák ifjúsági klubok, illetve a csekély költségvetéssel rendelkező kistelepülések ifjúsági klubjai igényelhetik. A kisebb üzemi és KISZ-klM- bok az igényelt programtól vagy a tiszteletdíjat, vagy az útiköltséget és a szállítási díjat kötelesek a jövőben magukra vállalni. A művelődési központok saját, továbbá a fenntartásuk alá tartozó ifjúsági klubjaik részére igényelt programoknak a teljes költségét kénytelenek fedezni Hozzájuk hasonlóan a nagyüzemek klubjai sem számíthatnak a jövőben ingyenes szolgáltatásokra. A klub besorolásától függetlenül ingyenesen igényelhető azonban TIT- és egyéb ismeretterjesztő előadás, valamint kiállítási anyag és módszertani kiadvány. Ezek után néhány konkrét program a gazdag választékból! Ifjúsági klubokról lévén szó, nem csoda, hogy első helyen a zenei szolgáltatásokat sorolja fel a megyei klub- módszertár ajánlójegyzéke. Márton Rezső zenei illusztrációkra épülő előadásai a popzene világában segítik eligazodni a fiatalokat. Akik élőzenét szeretnének hallani, azok a FRONT együttest, a Düvő népzenei együttest, a TEMPRESS együttest és Csaba Péter mai dalénekest láthatják vendégül. Ugyancsak megyei előadók működnek közre az igényelhető pantomimesteken, dia- poráma-bemutatókon. Újdonság, hogy ifjúsági klubokban is vállal bemutatót a Shoto- kan karatecsoport. Számos játékest, vetélkedő és játszóházi program található még a klubmódszertár „raktárában”. Van tehát miből meríteni, színesítendő az ifjúsági klubesteket! van válságb Hogy mégis itt zajlik és igy, az számomra elsődleges bizonyítéka a mozgalom helyzettudatában állandósult zavarnak. Semmilyen ügynek nem használ, ha túldimenzionálják, ugyanakkor mégis elmaradnak több egységgel a valóságos arányoktól. A felelősségteljes iskolavita után közművelődésünk átfogóbb kérdéseit, vagy előtérben álló jelenségeit inkább érdemes lett volna reflektorfénybe állítani. Abban az esetben az amatőr szinpadosok „fejgépei” bizonyára hatásosabban világíthattak volna rá saját helyzetükre. Talán ennyi is elegendő kiinduló tételünk megfogalmazásához. Ha az amatőr színjátszómozgalom nem látja világosan a helyét közművelődésünk egészén belül, s a legkülönbözőbb előjelű illúziókat táplálja a közművelődés társadalmi helyzetét illetően, nem találhat ismét magára Nem olyan súlyú intézményrendszerről van szó, amely képes lenne akár csak percekre is függetleníteni magát környezete változásaitól, belefeledkezve önmozgásába. Ne tegyünk hát úgy, mintha az amatőr színjátszásnak nem kellene megküzdeni semmiféle kihívással, s a legnagyobb bajok személyek, intézmények tévedéseiből, elfogultságaiból, mulasztásaiból adódnának. Ez szűklátókörűségre vall. Inkább valamivel hosz- szabb töprengés után ismerjük el a változtatás szükségességét. Először is talán nem mozgalomra van szükség. Inkább alkotó közösségek kellenek. Mozgalmat lehet indítani, rendszerint kívülről, de az általában addig él. míg „mozgatják”. Vegyük észre: az eddigi vitából ez csendül ki. Vagyis, hiába erőltetjük a monstre továbbképzéseket, költséges rendezvényeket, valahogy nem duzzad belőle mozgalom. Az alkotó közösségek teremtődése viszont lassúbb, ám szervesebb folyamat. Életük önszerveződése termi meg azt az értékrendet, amiért egyáltalán fontosnak tarthatunk egy-egy ilyen csoportot. Mondhatom- e blaszfémia reám vetülő árnyéka nélkül? Történeti háttér felvázolása helyett csak ennyit: az extenzív szakaszról itt is át kellene térni az intenzív szakaszra. Bárki megkérdezheti azonban, mit is értek a teremtő- dés folyamata alatt. Semmi esetre sem azt az intervenciós gyakorlatát közművelődésünknek, amellyel potenciális alanyára támad, s gyakran inkább elriaszt, mint megnyer. Távlatos eredményeket ilyen gyakorlattól aligha várhatunk. Ma már a közművelődés minden valamirevaló dolgozója tudja, hogy csak a felismert érdekekre és igényekre épülő gyakorlat könyvelhet el bizonyos sikert. Hozzáteszem, ezeket az igényekei nem feltétlenül a közönségnek kell elsőként artikulálnia. Formába öntője lehet a népművelő is. Alkotó közösségekhez viszont — ki ne tudná? — alkotó egyének szükségeltetnek. De legalább tájékozódási igény.a világban, az a morális készség, amellyel felelősségei érzünk magunkért és környezetünkért, ezt ki is nyilvánítjuk, terjesztvén a gondolkodás, az emberi tartás és a cselekvő élet igényét. Ebben a vonatkozásban több a kételyem, mint a reményem. Lehet, ez meg az én alapvető tévedésem. Úgy látom, Fekete Gyula kifejezésével élve, a tömeges bambamániáknak sokkal nagyobb a vonzereje, mint a tudatos emberi lét alkalmi mintáinak. Nem illethető dicsérettel a közművelődés, amiért ezeket a mániákat az utóbbi években egyes esetekben még túl is gerjesztette. Ejtsünk még egy szót a közösségről. Gyakran tapasztalom, hogy ehhez a fogalomhoz bizonytalan méretű, már- már alaktalanul túlméretezett képzetek társulnak. Létező alakzatai viszont sokkal valóságosabbak, emberi léptékűek. Mert nem osztom maradéktalanul a divatos megállapítást, mely szerint közösségeink csak válságban vannak. Születőket, formálódókat is látok. Sőt, személyi-, ség és közösség új típusú viszonyrendszerének példáival is találkozom. Általános válságképzeteink miatt ezekre nem találunk rá. Pedig közművelődésünk mai állapotában enélkül aligha remélhetünk változást. És, ha majd nem itt tartunk, akkor az amatőr színjátszók is megtalálják egymást, s közönséget is találnak mondandójukhoz. Megkerülhetetlennek vélem az amatőr együttesek és az irodalom, legfőképpen napjaink magyar irodalmának viszonyát. Néhány szót legalább jelzésszerűen. Csak hálát tudok adni a szerencsémnek, amiért sohasem kellett proan? dukciókról írnom, vagy dönteni felőlük. Már a művek kiválasztásának problémájánál mély melankóliába estem volna. Kevés kivétellel —, akik kivételek, tudnak erről — alig találni együttest, amelynek müsorvalasztása tükrözné irodalmunk belső folyamatait, összhangban lenne változásaival. Nem a klasz- szikus repertoárt ócsárolom. Dehogy! Bár erről is lenne mit mondanom... Szomorúbbnak tartom, hogy napjaink magyar irodalma úgy jelenik meg —, ha egyáltalán jelen van — ezekben a műsorokban, mintha az elmúlt másfél-két évtizedben nem is születtek volna fontos művek, nem is formálódtak volna jelentős alkotói pályák. Tudom, tudom —, ha egy csoportnak mondanivalója van, akár szingaléz mosócédulák előadásával is elérheti célját. Nekem azonban meggyőződésem, amiként jó nagyszínház sincs nemes irodalmi alapanyag nélkül, akként jó irodalmi színpad sem. Tovább- menve: egy kevéske alázat sem árt. Van annyira jó napjaink magyar irodalma, hogy bármely együttes beállhat szolgálójának. (Természetesen, ha tudnak erről az együttesek. Ha ismerik.) Az irodalmi színpadok vehemens hívei többnyire arról is elfeledkeznek, hogy az irodalomközpontú magyar kultúra időközben már a múlté. Ám vigyázzunk! Nem a magyar irodalom színvonala csökkent, hanem a magyar kultúra vált összetettebbé. Mindany- nyiunk javára. A kulturális igényrendszer sem maradt érintetlen. Az irodalmi színpadok iránti csökkenő érdeklődésen is ez látszik, Az amatőr színjátszómozgalom léte végül is az irodalomhoz láncolt: irodalom és közönség megváltozott viszonya párhuzamosan jelenik meg az amatőr színjátszómozgalom és közönsége viszonyában. A z élő magyar irodalom mozgásaitól elszakadt színjátszómozgalom saját hibájából eszmél későn. Amiként nem tisztázta eléggé a helyzetét a közművelődésen belül, akként saját anyagának aktuális természetével sincs tisztában. Amíg ezek a pótlások meg nem történnek^ keveset ér bármilyen alapú büszkeség eredménylajstroma. A sértődöttség epeömlé- sei pedig annyit sem. Előbb tehát tisztultabb gondolatokat. Csak aztán vitatkozzunk Laczkó Pál ....................................... o rzsa langja Valahogy összeillő dolgok ezek a serkenő-tétovázó tavasz, „hat most mi legyen akkor, kihajtsak, vagy még várjak a böjti szelekre?”, a tekintélyt sugárzó, de komoly vakolásra és minden egyéb gondoskodásra is várokozó ház itt az N.-i völgyben, odabent a házban az öregember, aki talán végérvényesen belefáradt az élet küzdelmeibe és elfelé készülget a magyar paraszt karakteres módján „nem eszik már semmit, csak egy kis tejet meg kenyérkét, jeladta talán...”, na meg a verebeket hajkurászó puliivá-- dék és legvégül az öregember fia, aki most két lépés között pontosan érzékeli, hogy mi a dolga, hogy ezen a portan ő következik a férfidol- gokban. Az élet rendje olyan kemény, mint a márvány. Nincs végső kibúvó. Az már eldőlt, amikor otthagyta a hivatalt, hogy mit nem akar tovább csinálni, de az még nem, hogy a lehetőségek közül melyiket ragadja meg. ezért illik most ő maga is, néhány szabadságos, tétovázó nap alatt lebarnultan ehhez a „se kint, se bent” tavaszelőhöz. Majd egy hold föld van a ház végében. Tenyérnyi csak látványra, távolabbról, a kapube járattól nézve, de olyan mosolygósán szép földdarab a kizöldült nagy tábla lucernával (kaszáltan eladja az öreg, vagy talán már a fia) meg a sötétlő rendben ácsorgó szőlőkarókkal, hogy sz ember szí- VI beleíájüul urbánus lélekVILÁGAINK A t ként is „ezt elhagyni nem lehet olyan könnyen...” Ez a zöldre változott dombhátú föld aztán akkurátusán körül van ültetve mindenféle gyümölcsöt termő fával, idősek már azok is. csakúgy, mint a gazda odabenn, a takaró alatt fázós lábakkal meleg téglára várva. Ezek ketten, a fiatalabbak az öreg fia meg a derékszögben végig tornácos, szépen kialakított homlokzatú ház éppen egyidősek, „harmincnyolcasok”. Akkor építette az öreg, abban az évben, amikor a fia született, de unoka nincs, a „gyerek” elvált, egyedül él és hát most így vannak ezen a tavaszi évmezsgyén hárman elindulóban-érkezőben-át- szállóban, ki tudja megmondani, mint és hogyan? De a tavaszból nyár lesz akárhogyan illegeti is magát most még a hidegre váltott északi szél, eldől végül is minden a maga idejében, a maga sorsa meg természete szerint. A háznak is új élet kell, a fiúnak is újat kell nyitnia, de úgy, hogy a szülőház se maradjon, támasz,-meg felújítás nélkül, az öregnek meg más utak látszanak immár. A barátok váratlanul, bejelentés nélkül érkeznek, nincs is otthon a férfi, pedig a dolga miatt akár ülhetne is a suton addig, amíg vagy megfordul a dolga magamagától, vagy letelik az az idő, amit az új életszakasz kikeresésére, a munka és a hely kiválasztására szán. Csak az öreget találják a házban kedvetlenül. A szomszédok aztán mondják „erre ment felfelé, könnyesen volt öltözve". ami annyit tesz, hogy nem volt rajta csak valami könnyű otthoni holmi, nem mehetett messze, nem vághatott nagyobb dologba. De már jön is, a vállán kötegnyi deszkával, kezében fűrésszel, mögötte pontosan annyira, ameny- nyire a kutyaillem megkívánja a kis lahos pulival. Nagy megkönnyebbülés ez is, azt is gondolhatták a barátok, hogy „otthon ül szegény magában roskadtan, meg kéne nézni, hogy bírja az átmentet...” De nem. jön magabiztosan és barnán, a vállán a nagy halom deszkával. A cselekvés mindenben a legjobb patika, rombolni és újat építeni nem lehet csak szavakkal, a szavak meg amúgy is elvesztik az értelmüket, ha csak önmagukat mutogatják és nincs cselekvés-, aranyfedezetük, vagy éppen mást mondanának, ha lenne, aki komolyan veszi őket, mint amit a tet- tek-antitettek mutatnak. A fenébe § szavakkal, amikor mindent újra kell kezdeni talán és a rövid tavaszi ingatagság elmúltával a komolyabb dolgok következnek. „Hát te ilyen erős vagy öreg...?” mondják nevetve a barátok és hagyják, hogy térivel a vállán előre tessékelje őket „szép itt nálad, jó helyen laksz komám, itt lehetne jól nyársalni” buzog a városi szöveg, csakhogy mondjanak valamit, mert mi tagadás volt bennük kis félsz „ugyan hogyan telik az ideje most, hogy kiállt a sorból, ki nyitja rá az ajtót, amikor mindig egyedül volt, sorsában öntörvényű...” Ez az ember nem az a fajta,. aki nagy hangon ki tudja mutatni az örömét vagy kisírni hangosan a bánatát, csak térül- fordul-szalad, ahogy a kert végébe érve ledobja a léckö- teget, a másik kettő meg csak táblából és nézi, ilyennek még nem látták, hogy ilyen fürgén is tud mozogni! Megszokták a hivatalban nyakkendősen-zakósan mindig elegánsan, ahogy a beosztás megkívánja, ha ugyan igaz ez is. Mármint, hogy megkívánja. Töri a rozsét, vágja a fát, szava csak any- nyi, amennyi a közvetlen találkozáshoz, meg a környezet tárgyaihoz fűzhető „it( lakott, ebben a konyhafélében, a háború alatt egy öregassz szony, az megette a verébpörköltet is, itt állt egy hatalmas eperfa, itt meg azelőtt szénatároló volt, amikor még gyerek voltam, egyszer leestem a tetejéről az volt a szerencsém, hogy esés közben a szénába meg-megkapaszkod- va csökkenteni tudtam a sebességet, de úgy is jól megütöttem magam, este aztán mákostészta volt a fájdalom- dijam”. Az ólak itt csendesek, nincs bennük lakó már jó régen, ha a legyek megérkeznek elkerülik azt a sort, a terményes- zsákok szépen kiteregetve, minden rendben van ezen a portán, de mindenben ott van valahogy egy fokozatosait távozó parasztember megfáradt lelke és még nics ott egy városi küzdelmekben sebeket kapott fiatal ereje, életvidámsága vagy akár dühe, ami a „csak azért is” után jöhet és jön is mindig a dolgok rendje szerint. Hogy aztán, hogyan fordul mindez, át tudja, át akarja-e venni időben és itt az emberi örökséget az apától a fiú — nagy kérdés ez is. Hogy mi vehető át, mi tartható nigg ebből úgy, hogy a városi lét is megmaradjon; ha más vágányon is — ez a nagy talány, ezt kell eldönteni. Talán úgy, hogy az ember szerszámot fog a kezébe és elindul egy köteg deszkáért valahova... A kamrából előkerült ülőalkalmatosságokon helyet foglalnak a barátok, a férfi, mint egy nagy gyerek, nekihasal a tűznek és fújja teljes erejéből, fellángol a tegnapi újság, belekap a tűz a kukorica torzsájába, van itt belőle kosárnyi, könnyen ég, zsírosán lángol, de gyorsan el is hamvad, kell rá a keményebb anyag, a fa, és amikor már az is izzani kezd, felkerülnek az ősöreg, zsírral átitatott, füstréteggel bevont nyársakra a jóízű füstölt szalonnadarabok benyesve, ahogy kell. Retek meg szépre hasadt kenyér, üveg Tramini..; Mi kell más a beszélgetéshez? Sorra vehető minden fontos dolog és minden kevéssé fontos is, ég a tűz, melegít kívül. A baráti szó meg belül sugároz valami pótolhatatlan meleget; olyan tüzet, amit sehol máshol nem kaphat az ember, se szép szavak, se szép gesztusok nem pótolják, se semmi más nem lehet azonos azzal, ha hárman-négyen körülülik barátok az alkalmi tüzet, amit együtt gyújtottak, együtt táplálnak és mindig van valaki közülük, aki vigyáz áré ra, hogy ki n» aludjék. T. Pataki László {4ÓGRÁD - 1984. április 21., szombat V
