Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-18 / 91. szám
GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett fiam, SUKI JÓZSEF diszzsoké, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése, 1984. április 18-án, szerdán, 13 órakor lesz a balassagyarmati temetőben. gyászoló édesanyja * Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, VASS MIKLÓS életének 81. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése, 1984. április 19-én, du. 13.00 órakor lese a zagyvarónai temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS F,zúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett felejthetetlen halottunk, BENCSIK JÁNOSNÉ sz.: Varga Erzsébet temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot, helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ LANYA, ÉDESANYJA ÉS ÖCCSE * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, BUDAI ISTVANNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Budapest—tétényi kórház nyugdíjas dolgozóinak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Palotáshalom ÉRTESÍTÉS! Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy Szé- esény Sport úton az újonnan létesített 20 kV-os leágazást és transzformátorállomást 1984, április 30-án feszültség alá helyezi. A vezeték és a transzformátor berendezéseinek megközelítése életveszélyes! ÉPÜLETFENNTARTÁS GAZDASÁGI MUNKAKÖZÖSSÉG vállalja Salgótarjánban és környékén épületek felújítását, átalakítását. VÄLLALJA víz-, KÖZPONTIFÜTÉS-, GÁZSZERELÉS, VILLANYSZERELÉSI MUNKÁK KIVITELEZÉSÉT IS. Szükség esetén a fenti munkákat tervezéssel és kivitelezéssel együtt is vállaljuk. Érdeklődni: Juhász József képviselőnél a 10-994-es telefonszámon, 7-től 16 óráig. A megyei munkaerőszolgálati iroda a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat megbízásából FELVÉTELRE KERES: GÉPKOCSISZERELO, GÉPLAKATOS, BÁDOGOS, ESZTERGÁLYOS, FESTŐ, VILLANYMOTORTEKERCSELŐ, SEGÉDMUNKÁS munkakörbe munkavállalókat. Jelentkezni lehet a munkáltatónál: Salgótarján, Faiskola u. 5. ii’iioiuiuuiTsrit 452 platós UAZ S éves műszakival eladó. szécsény, Malom út 9. PM-es Trabant eladó. Salgótarján, Kemerovo krt. D/6. 1/2. POLSKI 126-os gépkocsi igényesnek eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 11-483 telefonon. WARTBURG IK-S eladó. Bátonyterenye (Kisterenye), Zrínyi út 92/B. 1300-as Zsiguli ZE írsz. eladó. Zagyvaróna, őrhegy út 89. PS rendszámú, jó állapotban levő Wartburg személygépkocsi olcsón, sürgősen eladó. Cím: St. 10-977 telefonszámon. ITB-s 1200-as Lada vonóhoroggal eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 12-929 telefonon, este. AUTÖADASVETEL közvetítés Salgótarján, Lovász J. u. 3. Hétköznap: 16—19-ig. Telefon: 11-015. SKODA Cupé eladó. Érdeklődni: egész nap, 14-769-es telefonszámon, vagy- személyesen, Salgótarján, Hunyadi krt 32. ZB-s Trabant Combi megkímélt állapotban eladó. Salgótarján, Ybl Miklós U. 29. n/11. ZT-s Wartburg eladó. Salgótarján, Beszterce-lakótelep, Mező Imre út 4. Langa Lajos. CSALÁDI ház eladó. Szécsény, Csépe Sándor út 47. 800 ezer kp + 60 ezer OTP- átvállalással. Érdeklődni vasárnaponként. ELADÓ 4000 négyzetméter művelt földterület esetleg megosztva is. Vasúttól 10 perc, kövesút mellett, lakott területtől 100 m. Érdeklődni: Gemer Lászlóné. Nagyoroszi, Kiss J. út 16. SALGÓTARJÁNBAN, Beszterce tér 2., X. em. 60. 2 1/2 szobás öröklakás eladó. GARAZS kiadó a Kemerovo krt. alatt. Érdeklődni: Salgótarján, 12-130 telefonon. KISTERENYE, Csentén kertes, családi ház eladó. Érdeklődni: Bátonyterenye, (Kisterenye) Rákóczi út 47. KIS családi ház 600 négyszögöl telekkel szeptemberi beköltözéssel eladó. Zagyva- pálfalva. Rózsafa út 19. KÉTSZOBÁS, családi ház eladó Koty- Iráza-telepen, Hámán Kató út 10. (új benzinkút mellett). Irányár: 360 000 Ft. Érdeklődni: St. 13-838 és a 15-711 telefonon. CSALÁDI ház beköltözhetően eladó. Irányár: 200 000 Ft. Cím: Somoskő, Somoskői út 7. VARSANY, Kossuth út 21. alatt 1442 négyzetméter telken kétszobás családi ház mellékhelyiségekkel eladó. Érdeklődni: 17.00 óra után, Var- sány, Béke út 15. EGERHEZ 2 km-re Andomaktályán elfogadható áron, családi ház 565 négyszögöles telken eladó. Érdeklődni : Andornaktálya. Rákóczi út 53. SALGÓTARJÁNBAN, Arany János úton nagyméretű garázs eladó. Érdeklődni: 17.00 órától, 11-859- es telefonon. CSEHSZLOVÁK gyártmányú egy tűágyas kötőgép, új típusú eladó. Cím: St. 10-977 telefonon. VILÁGOS, nagy- ezüst, magyar óriás, vadas, nagy csincsilla kaliforniai, új-zélandi tenyészérett és süldő nyulak eladók. Balassagyarmat, Ifjúság út 38. N—128 B lengyel lakókocsi alig használt, 50 000 Ft-ért eladó. Telefon: 12-667, 18 órától. ELŐNEVELT csibe állandóan kapható sárga fenér, kender magos. Reggel 7-tői este 7-tg, a szentkút' baromfitelepen. A KARANCS SZÁLLODA AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVÉTELBE KERES: szakképzett felszolgálókat, valamint állandó délelőttös műszakra vendéglátóipari munkakörbe női munkaerőket. Jelentkezés: Karancs Szálloda, Salgótarján. Áruforgalmi ELŐADÓT KERESÜNK FELVÉTELRE. Követelmény: legalább középfokú kereskedelmi, vagy agrárvégzettség- gcl termelőszövetkezeti gyakorlattal. Jelentkezés: TSZKER kirendeltség Salgótarján, Rákóczi u. 220. PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLA salgótarjáni intézetének számítóközpontja FELVESZ: — üzemeltető mérnököt (1 fő) és — üzemeltető technikust (1 fö>. Cím: Salgótarján, Kistarján út 7. A DROGUNION Gyógynövény- begyűjtő és Forgalmazó Szövetkezeti Közös Vállalat FELVESZ: TITKÁRNŐT AZONNALI BELÉPÉSSEL IS. Jelentkezni a vállalat igazgatójánál vagy személyzeti vezetőjénél lehet. Mohora, Kossuth u. 82. A VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára ELADÁSRA FELKÍNÁL RAKTÁRI KÉSZLETEN LEVŐ 2 db 3,2 m3 NNY10 és 4 db 6,3 m3 NNY10 típusú ÁLLÓHENGERES LÉGTARTÁLYT. Megrendeléseket az alábbi címre várjuk: VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára, 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 249. Telefon: 11-855/147. Ár- és koord. oszt. SALGÓTARJÁN, Beszterce- lakótelepen, 56 m2-es, összkomfortos lakás több évre kiadó. Érdeklődni: 14-081 telefonon, 8—10 óráig, tó—lí óráig. SALGÓTARJÁN, beszteree-telepi 2 szobás OTP-öröklaká sómat salgótarjáni, vagy környéki nagyméretű családi házra cserélném megegyezéssel. Tel.: 14-147. VÁLLALATOK, tsz- ek figyelem! Budapesten, a Baross utcában, 1 szoba összkomfortos lakás hosz- szabb időre kiadó. Érdeklődni: dr. Niko- démusz, Budapest, Bakáts u. 5. 36 éves fiatalember szeretne megismerkedni házasság céljából, hozzáillő lánnyal vagy özvegyasszonnyal. Egy gyermek nem akadály. Levelek.et: ..Orgona” jeligére a kiadóba kérek. 50 éves. 160 cm magas, elvált nő intelligens, józanéletű férfi ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket: ..Megértés5* jeligére a kiadóba kérem. Hirdessen On is a NÓGRÁD-ban Salgótarján környéki üzem jó képességű és gyakorlattal rendelkező árszakértőt keres. Jelentkezéseket: „Azonnali belépés 225741” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe kérjük. A STROMFELD AURÉL SZAKKÖZÉPISKOLA 1984. július 1-i belépéssel — lakáscserével — házfelügyelőt keres. Jelentkezni személyesen Salgótarjánban az iskola gazdasági hivatalában. Perlittermékek Posztóról Jó hőszigetelők, sokrétűen felhasználhatók Kis mennyiség — helybeli kiszolgálás KK3E A Könnyűbeton- és Szigetelőanyag-ipari Vállalat pásztói perlitfeldolgozó gyára — röviden KÖSZIG — tevékenysége kevésbé ismert a megye lakossága előtt, pedig ftz érdekeltek, amennyiben felhasználják kínált termékeiket, jelentős összeget takaríthatnak meg, felesleges kiadástól kímélik meg magukat. Hőszigetelő anyagokról, per- littermékekről van szó. Mielőtt rátérnénk a hagyományos és új termékek ismertetésére, ismerkedjünk meg azzal a fogalommal, hogy mi is a perl it? VULKÁNI ÜVEG Felhasználási területe: elsősorban az építőiparban, de alkalmazzák a vegyiparban, az élelmiszeriparban, a mező- gazdaságban és a környezet- védelemben is. Az anyag speciális tulajdonságai miatt valóban sokrétűen használható fel. A DUZZASZTOTT PERLIT A duzzasztott perlit őrölt és osztályozott vulkáni üveg hirtelen hevítéssel előállított, fehéres színű, alacsony halmazsűrűségű termék. A hőkezelés során a nyers perlit víztartalma az anyag meglá- gyulásával egyidejűleg gőzzé alakul, mely a szemcsét eredeti térfogatának tízszeresére fújja fel. Mind ömlesztett állapotban, mind pedig továbbfeldolgozott termékként rendkívül széles körben alkalmazható. Alkalmazási területe: fő felhasználója az építőipar, ahol alacsony halmazsűrűsége, jó hőszigetelő tulajdonsága, magas alkalmazási hőmérséklethatára és kedvező akusztikai tulajdonságai miatt igen sok irányban lehet felhasználni. Az építőiparban hőszigetelésre, könnyűszerkezetek készítésére, akusztikai szigetelésre, tűz elleni védelemre. E területen belül felhasználják perlitbetonként födémek hő- szigetelésére és könnyítésére. Perlithabarcsként belső hőszigetelő vakolat készítésére alkalmas, gépi, illetve kézi felhordással. A duzzasztott perlit feltöltésként pedig hőszigetelési célra tisztán adalékanyag nélkül is alkalmazható: köbméterenként 50 liter vízzel nedvesítve. Ezután tömöríthető és teríthető. ÖMLESZTVE ÉS LAPKÉNT Kiválóan alkalmazhatók építőipari célra a különféle perlit alapú hőszigetelő elemek és keverékek, így a bitu- moperlit, a gipszperlit, a keramikus és műanyag kötésű elemek, a vízüvegkötésű idomok, a perlittel töltött paplapok. Az előbb felsorolt termékek közül a pásztói kollektíva az ömlesztett bitumoperlit, a bi- tumoperlit lapok, valamint a perlitbeton száraz keverék előállítására vállalkozik. A pásztói gyár specialitása, a bitumoperlit, annak két változata. Az egyik: az ömlesztett bitumoperlit, amelyet fóliás zsákokba csomagolva juttatnak el a megrendelőknek. A másik: a hőszigetelő lap. Az előbbi duzzasztott perlit- és bitumenkeverék élőál; Irtásával készített hőszigetelő anyag, az utóbbi duzzasztott perlit- és bitumenkeverékből préseléssel előállított hőszigetelő lap. A perlitszemcsék bitumenbevonata meggátolja a termék túlzott vízfelvételét, a perlittartalom pedig biztosítja az alacsony testsűrűséget és a kedvező hőszigetelést. Az ömlesztett perlit alkalmazási területe: kishajlású, egyhéjú melegtetők hőszige* telése. Csak párazáró réteggel ellátott födémekre lehet beépíteni és a pára kiszellőzését biztosítani kell. A hőszigetelő lap alkalmazási területe: a bitumoperlit lap elsősorban a födémek hőszigetelő anyaga. A lapok fel- használhatók vízszintes és kis lejtésszögű (maximálisan 30 fok) tetők szigetelésére. Köny- nyű beépíthetősége miatt előnyösen használható ipari, lakó- és mezőgazdasági épületek, csarnokok hőszigetelésére. FEJLESZTÉS ALATT ÁLLÓ TERMÉKEK Szolgálati szabadalom alapján gyártják az Isoperl család új termékeit, mégpedig háromféle formában: szárazbetonkeverékként könnyített és normál megjelenésben, hőszigetelő szárazvakolat-keve- rékként külső és belső vakolásra, valamint falazóhabarcs céljaira. MI JELLEMZI AZ ISOPERL— KV-T? Külső perlitvakolat különféle építőanyagokból (tégla, kohósalak, kő, beton, gázbeton stb.) készült falazat külső felületeinek, valamint az időjárás hatásainak kitett egyéb felületeknek = loggiák, árkádok vízszintes és függőleges felületeinek stb. — vakolására alkalmazható. Hőszigetelő vakolatréteg lezárására ajánlják a Terranova középszemcsés kapart vakolatot. MIRE HASZNÁLHATÓ AZ ISOPERL—BV? Az első belső perlitvakolat különféle építőanyagokból készült falazat belső felületeinek, valamint pince- és garázsfödémek vakolására alkalmazható. A breplasztával, vagy simítóvakolattal eldolgozott perlitvakolatra ' a hagyományos felületképzést — festést, tapétázást lehet alkalmazni. Nedves helyiségeknél viszont nedvességvédő burkolatot — csempe, kismozaik stb. — kell készíteni, vagy festést végezni. MIRE ALKALMAS AZ ISOPERL B—1 ÉS B—2? Az Isoperl B—I perlitbeton jó hőszigetelő képessége révén eredményesen alkalmazható a vízszintes épület- szerkezetek (lapostetők, árkádok, teraszok, pincefödémek, talajra épített padozatok) hő- szigetelésére. A hőszigetelő funkció ellátása mellett egyben lejtést képző rétegként is alkalmazható. Az Isoperl B—2 könnyített perlitbeton. a B—1 típusú per- litbetonnál kedvezőbb hőszigetelő képességgel, ugyanakkor kisebb szilárdsági tulajdonságokkal. Eredményesen alkalmazható kitöltő anyagként, ott, ahol cél a jó hőszigetelő képesség és a térkitöl- tés (tálcás jellegű födémek, egyhéjú, réteges falszerkezetek stb.) A pásztói kollektíva által előállított hőszigetelő anyagok szerepe, fontossága egyre nagyobb a kormány energiagazdálkodási programjának eredményes végrehajtásában. A megye néhány építőipari szervezetén kívül főleg a dunántúli építkezéseken használják fel a pásztóiak termékét. Egyébként az itt gyártott perlitféleségeket az ország TÜZÉP-telepein keresztül juttatják el a fogyasztókhoz. A helybeliek közvetlen értékesítésre is vállalkoznak. Ameny- nyiben kisebb mennyiségről van szó, azt több termékből, raktárról azonnal kielégítik. Nagyobb mennyiségnél áItáliában negyedéves szállításra vállalkoznak. Az érdeklődők részére közöljük a gyár címét, telefon- és telexszámát: KÖSZIG, Pásztó, Úttörők út 3., telefon: 436, telex: 22 9199. (X) j Készül az ásványgyapot maira« t 4 .4