Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)

1984-04-15 / 89. szám

„Azért kellett nekünk ez az előadás, hogy megértsük, i hogy riém értjük!” Pár hónap­pal ezelőtt, a fiatal közgaz­dák salgótarjáni országos ta­lálkozóján mondta e vicces­nek tűnő mondatot Gubcsi Lajos. A „magas” előadást Tarafás Imre bankár tartotta. Témája az árfolyam volt. Fejtegetését akkor rögzítette * televízió, bemutatásra azon­ban alkalmatlannak találta­tott. Így a kedden este su­gárzott Kockázatban vado­natúj műsort közölt a külpo­litikai szerkesztőség stábja e — mint a Rádióújság írja — „nemrégen még elhanyagolt gazdasági eszközökről”. Há­rom bankár, egy biztosítós főnök, egy külkereskedő és egy pénzügykutató világítot­ta meg az árfolyammal való szabályozási, üzleti lehetősége­ket, az árfolyam rugalmas változtatásában rejlő előnyö­ket és esetleges hátrányokat. A stúdióbeszélgetésben részt vett az annak idején Tarján- bán is közreműködő Tarafás Bank és — mint műsorvezető ma­gától értetődően — Gubcsi. Érzékelhető erőfeszítései* dacara ez a gondolatcser* sem sikeredett sokkal emészt- hetőbbre, fogyaszthatóbbra, mint a februári Tarafás-szö­veg. Alighanem számosán vonhatták le az „értjük, hogy nem értjük” következtetést a műsor végignézése után. Nagyjából megokolható, hogy az árfolyam-politika nem volt, nincs a gazdasági agitá­ció és propaganda középpont­jában. Hiszen az ezzel kap­csolatos átfogóbb kérdésekről a kormány határoz, gyakorlati módokról a bank vezető szakemberei döntenek. Árfo­lyamhírekkel a köznapi dol­gozó — legyen esztergályos, tanár, orvos, bányász — a gyakorlatban alig tud mit kezdeni. Levonhatja ugyan a következtetést — mint Gub­csi a műsor végén —, misze­rint a hatékony árfolyam-po­litikát a mögötte lévő gazda­ság valós ereje teszi lehetővé; ám ennek tudata elenyésző mértékben mozgósít. Mégis árok dicséretes, hogy Gubcsi szor­galmazza a nemzetközi pénz­ügyekkel kapcsolatos ismeret- terjesztést. Hiszen ömagá- ban az is fontos információ, hogy az árfolyammal való manőverezés előtérbe került, »z ezzel összefüggő megítéié- ;ek változóban vannak. (Jcl- íegzetes példa erre, hogy míg tíz éve az egzakt meghatáro­zást véltük üdvözítőnek, ma ’lismerjük, sői hangsúlyoz­tuk az intuíciók jelentőségét.) A forint konvertibilitásának latolgatása, valamint az árfo­lyamnak vállalati döntések­ben növekvő jelentősége gaz­daságunk minőségi váltásának egy-egy mozzanatáról ad hírt. Ezek már fontos információk a „köznapi” ember számára! Erénye volt a műsornak a fiatalos derű, a szóváltások közvetlensége, szellemessége. Ez jól szemléltette a hatásos gazdasági cselekvéshez, ezen' belül például az árfolyam­mal való manőverezéshez (is) kellő egészséges optimizmust. (molnár) Amatőr kamarazenészek kulcsszerepben Az országos jubileumi fesztivál tanulságai Az ország zenei élete a He­tekben Veszprémre figyelt. Az országos kamarazenekari fesztivál keretében mintegy 330—400 muzsikus adott itt randevút egymásnak. A házi­gazda veszprémieken kívül még tíz együttes jelentkezését fogadta el a szervező bizott­ság; Győr, Jásztferény, Szol­nok, Békéscsaba, Eger, Szé­kesfehérvár, Kecskemét és Salgótarján mellett két fővá­rosi együttes, az ELTE zene­kara és az óbudai kamaraze­nekar kapott lehetőséget a be­mutatkozásra. Éppen tíz esztendeje hatá­rozták el, hogy Veszprémet a modern zene fórumává teszik. Akkor kértek fel először szer­zőket, hogy kifejezetten erre az alkalomra írjanak műve­ket, _s azóta már természetessé vált ez a gyakorlat. Az idei öt ősbemutatóval együtt csak­nem ötven új darab megszü­letése köszönhető a jubiláló rendezvénysorozatnak. Az al­kotók között a műfaj nagy üregjei — Farkas Ferenc, Hi­das Frigyes, Sugár Dezső, Ko­sa György — éppen úgy meg­találhatók, mint a világhírű­vé vált középgeneráció — Pet­Otthont alapított Ságújfalu- ban a gólya. rovics Emil, Bozzay Attila, Durkó Zsolt, Szokolay Sándor —, s részt vettek az egészen fiatalok is, mint Reményi At­tila, vagy Csemiczky Miklós. A Veszprémnek írott művek közül jó néhány határainkon túl is ismertté vált, a hazai koncertéletnek pedig reperto­árdarabja lett. Segít hidat is verni a veszprémi fesztivál szerzők és előadók között. A felkérés­ben ugyanis ott szerepel, hogy a komponistáknak fel kell vennie a kapcsolatot az előadó zenekarral. A folya­matos együttműködés számos előnnyel jár mindkét fél szá­mára. A szerzők fő nyere­sége, hogy közvetlenül érzéke­lik a megvalósítás nehézsége­it, tapasztalják művük befo- gadtatását. A többnyire ama­tőr muzsikusokból álló zene­karok számára viszont óriási húzóerőt jelent ez a feltétel, hogy modern zenét kell ját­szaniuk. Ezek a darabok új­szerű nehézségek sorát állít­ják az előadók elé, s a ke­mény szakmai munka nem csak az új stílusok megisme­résében kamatozik, hanem jó­tékonyan hat vissza a zenélés egészére. Az eredményt az idén is le­mérhettük. A Veszprémben bemutatkozó zenekarok álta­lánosan magas színvonalon játszottak, az ünnepi gálakon­certre bejutottak ’pedig olykor profiszintű játékkal örvendez­tették meg a közönséget. (Ezt a lehetőséget egyébként a székesfehérváriak, a békéscsa­baiak és az óbudaiak érde­melték ki.) Az új művek meghallgatása is számos ta­nulságot kínált a zene bará­tainak. Annyi bizonyos, hogy az idei fesztivál is kitűnően szolgál­ta a résztvevők szakmai-em­beri fejlődését. Nem csupán a rengeteg zene kínált erre mó­dot. Szerepelt a szakmai prog­ramban beszélgetés a barokk zene megszólaltatásának prob­lémáiról, s igen tanulságos volt a zárónapi értékelés, amelyen a zsűri egyenként elemezte a szereplők teljesít­ményét, tanácsot adva a to­vábbi munkához. Petrovics Emil Kossuth-díjas zeneszer­ző, a zsűri elnöke különösen azt hangsúlyozta, hogy nem az állandó fejlődést kell szá­mon kérni a zenekaroktól, ha­nem annak is örülni kell, ha csupán hullámzó színvonalon sikerül a jó átlagot megtarta­ni, hiszen amatőr muzsikusok­ról van szó. Az itt szerepelt —. vagy ép­pen most szükségből távol­maradt — együtteseknek ugyanakkor kulcsszerepük van a vidéki zenei élet fej­lesztésében. Ezek a zeneka­rok városukban, megyéjük­ben, néha első számú letéte­ményesei az értékes zene ügyének, így a veszprémi fesz­tivál húzóereje szinte nélkü­lözhetetlenül szolgálja az égész magyar zenét. A tapasztalat- cserék, egymás próbamunká­jának megfigyelése éppúgy kamatozhatnak, mint a fesz­tiválklubban kialakult kap­csolatok. Az idei rendezvénnyel a házigazdák mintegy nyitottak a közönség felé. A legmoder­nebb műveknek ugyanis még nincs igazán nagy vonzerejük, ezért valamennyi zenekar szá­mára azt is kötelezővé tették, hogy barokk műveket játsz- szanak, A helyesebb arány máris éreztette a hatását. Az idén is akadtak olyan művek, amelyek érdemesek arra, hogy közkinccsé váljanak, s köz­kincs az az izmosodás is, ame­lyet a fesztivál révén az egész magyar kamarazenekari moz­galom a magáénak mondhat. Czlngráber János Milyen lehet egy címeres ökör? Netán billogot sütöttek a tomporára, természetesen pajzs alakút, de mert ez az ökör nem lángész, sőt, éppen ellenkezőleg — szamárfül ékeskedik a billog közepén, esetleg öt-hét-kilenc „ágú” szamárfül. Attól függően — milyén nagy marha az ille­tő. Az ökör amúgy sincs nagy becsbén az erkölcsi­tudati dolgokat illetően „ökör iszik magában”, és ő megy mindig fejjel a falnak is. De tréfán kívül, talán mégis van ebben pozitív vonás is vala­hol (a címeres szarv ugyanis felfelé hajló, tekintélyes), a címeres szarvú ökör meg akár több ezer forinttal is többet érhet, mint a ci- mertelen szarvú. A jó ég igazodik el ezeken a régi dol­gokon. De aztán kiderül — gond van a címerekkel is! A vá­roscímerek többsége (miként azt egy pozsonyi szaktekin­tély megállapította a Históri­ában) nem követi a szabályo­kat. Hát hiszen, nem ez az egyetlen történelmi időkbe visszatekintő értékes külső­ség (vagy értéktelen. édes­mindegy), amelyet felújítva vinnénk meg viszünk is to­vább anélkül, hogy tudnánk mit viszünk, meg hogy aztán hogyan is kellene azt, amit viszünk, kulturáltan vinni. Elég csak a legközelebbi múlt polgári dolgaira vetni e<miémely pillantást és nyil­vánvaló: a régvolt polgári életmódot, viszonylagos anya­gi jólétet sem lehet üres fej­tei átmenteni a mi időnkbe. Más szóval a jómód sem ér Tudományos szenzáció Kétszáz éves újdonság Nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi tudományos élet valóságos szenzációjának nevezhetjük azt a négy köte­tet, amely most jelent meg az Akadémiai Kiadónál, Körösi Csorna Sándor születésének kétszázadik évfordulójára. A legméltóbb tisztelgés ez a Ti- betben elhunyt nagy hazánk­fia előtt, aki az önfeláldozó kutatómunkának minden időkre legszebb tanúságát ad­ta. Széchenyi István szavaival szólva: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiság- tól lelkesítve — Körösi Cso­rna Sándor — bölcsőjét ke­reste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt, távol a hazától... de él min­den jobb magyarnak lelké­ben.” Mindennek ellenére a tibe- tisztika világszerte elismert nagy tudósának, sőt megala­pítójának a munkássága tel­jes egészében nem volt hoz­záférhető, különösen ami a helyszínre írt tanulmányait illeti. Ezért kell tulajdonkép­pen új műről, a tudományos világ számára újdonságról, ki­emelkedően fontos esemény­ről beszélnünk, amikor ke­zünkbe vehetjük kétszáz év után a teljes Körösi Csoma- életművet. A négy vaskos kö­tet tartalmazza a tibeti—angol szótárt, a tibeti nyelvtant, a buddhista terminológiai szó­tárt szanszkrit—tibeti—angol nyelven és cikkeinek már em­lített tanulmánykötetét, ben­ne a lamaista kánon elemzé­sét, a tibeti gyógyászat ismer­tetését. buddhista aforizma- gyűjteményt, valamint a Buddha életéről és tanításáról szóló munkáját. Ez egyben — az általánosan elterjedt né­zettel szemben — azt is bizo­nyítja, hogy nemcsak az ön­A bicentenárium emblémája az emlékezés végtelen fonalá­val. magában egyébként nagy fon­tosságú szótárt és nyelvtant írta meg, hanem az egész ti­beti kultúra alapelemeit ösz- szegyűjtötte, feldolgozta. Mindezek megjelentetésével a kegyeletnek is eleget tett a Körösi Csorna Társaság és a bicentenáriumra alakult or­szágos emlékbizottság, de ezen felül a maradandónak bizonyult művek reprint — hasonmásban utánnyomott — kiadásával a magyar orienta­lisztika régi adósságát tör­lesztette, hasznos segítséget nyújtva a mai orientalisták­nak. A tudományos szakkuta­tást nagymértékben mozdít­hatja elő ez a mindmáig alapvető jelentőségű nagy mű, amelynek sajtó alá rendezé­se, szerkesztése Térjék József érdeme. Ugyancsak ő írt an­gol nyelvű bevezetőt a köte­tek elé a tibetisztika úttörő tudósáról, aki 1819-ben azzal a céllal indult Ázsiába, hogy megkeresse a magyarság ős­hazáját, s ezenközben egy ad­dig alig ismert távoli kultú­ra első európai kutatójaként írta be nevét a tudomány tör­v ténetébe. Ezt értékeli a köte­tek előszavában — angol nyelven — Szentágothai Já­nos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. A négykötetes nagy mű formájában, kivitelezésében is méltó a kiemelkedő jelen­tőségéhez. Valamennyin sze­repei az emlékbizottság emb­lémája, amelyben tibeti szim­bólumként az emlékezés vég­telen életfonala látható, s így Körösi Csorna emlékének is tiszteleg. A kötetek díszítésé­ben egyébként a tibetisztikai jelképrendszerben ismert több szimbólumot használtak föl. Ezekhez hasonló grafikai ábrázolásokkal találkozha­tunk egy látszólag igénytele­nebb. mégis nagy tudományos értékű most megjelent kötet­ben: „Emlékek Körösi Cso­rna Sándorról” címmel. Ebben Térjék József — az MTA könyvtára gondozásában — leveleket, okiratokat, emléke­zéseket tesz közzé. Újdonsá­guk mindenekelőtt abban rej­lik, hogy a levéltárak vagy más gyűjtemények polcain lappangó leveleket és egyéb dokumentumokat első ízben nyújtja át gyűjteményes for­mában. Ez a könyv a kuta­tóknak és az érdeklődő nagy- közönségnek egyaránt szolgál forrásanyagul és érdekes ol­vasmányul. A dokumentumok sajátos módon tárják elénk azt a háromesztendei bo­lyongást, ami után Körösi Csorna megérkezett a tibeti Ladakba és hétévi munká­val, a Himalája völgyeit jár­va, lámakolostorok könyvtár­nyi anyagát dolgozva föl, minden anyagi és erkölcsi se­gítség nélkül állította össze műveit, szótárait, tanulmánya­it. L. Z. Panel családiház-építőknek Célszerű, hőtakarékos épü­letelemeket fejlesztett ki a kislakásépítők részére anyék- ládházai Mezőpanel Mezőgaz­dasági Épületelemgyár. Nem­csak a jelenlegi, hanem a mostaninál lényegesen szigo­rúbb, s várhatóan hazánkban is bevezetésre kerülő hőszi­getelési szabványoknak is megfelelnek. Az új típusú ele­mekből földszintes, tetőtér-be­TALLÓZÓ Címeres semmit a hozzávaló-illő kul­túra nélkül. Mert abból csak procc lehet, semmi más, vagy urizálás, rosszabb esetben kiskirálykodás (lásd „Gyertek el a névnapomra" című új magyar filmet, amelyet Ka­rinthy Ferenc regényéből írt és rendezett Fábri Zoltán, a premier a héten volt). Már azt sem nagyon ér­tem, hogy címereink kritiká­ját miért egy pozsonyi (he­raldikában jártas) történész­nek kellett végül is megírni," de az meg végképp szöget ütött a fejembe, hogy tíz év­vel ezelőtt hozott miniszter- tanácsi rendelet nyomán ed­dig elkészült 94 darab és -féle városi címerünk többsé­ge miként mondhat ellent ép­pen a címertannak? A HH- ban máris olvasható egy nyi­latkozat erről: először is, nem a konzervatív ideológia meg­testesítője a címer, gondo­lom, a közösséget kifejező címerről lehetne ezt állítani, tehát lehet akár haladó is, sőt most már csak az lehet — szemben a köztudattal, amelyet nyugodtan hibáztat­hatunk a cikk szerzőjével együtt. A köztudat persze nem önmagában létezik. A régi sem és az újabb sem. A köztudat cfmertudatát nyil­vánvalóan befolyásolták azok­ban az „ötvenesnek” mondott években, amikor aztán a köz- tudát ezt vagv azt gondolta a címerekről általában. Ez csak a történelmi hűség ked­véért érdekes itt —, ha már címerekről van szó. _ _ építéses és emeletes épületek egyaránt kialakíthatók. A homlokzati panelok szép szí­nezéssel készülnek. A belő­lük emelt épületek padlózata az igények szerint burkolható parkettával, szőnyegpadlóval, pvc-vel, mozaikkal és más anyagokkal. Az épületek alag­sorában garázs, kazánház és tüzelőanyag-tároló alakítható ki. Az elemekből egy-egy kö­rülbelül 100 négyzetméteres családi házat, a már kész ala­pokon, öt nap alatt lehet összeszerelni. A nyékládházai gyár évente mintegy 250 lakáshoz elegen­dő panelt készít, az igények növekedésével párhuzamosan azonban növelni tudja a ter­melését. gondok „Nem véletlen, hogy a cí­merek reneszánszukat élik" — mondja a HH-nak nyilat­kozó hazai doktor, egyetemi tanár. A címerek ugyanis al­kalmasak a legmodernebb jelképek kifejezésére is. És hát, jelképek nélkül valóban szegényebbek lennénk. (Ezt már én mondom.) De mit kezdjünk a történelmietlen és szakszerűtlen jelképekkel, amelyek nem az ingüket dí­szítve csak magunkról állí­tanak ki valamilyen bizonyít­ványt — többségi városaink­ról adnak ferde képet? Nem elég, hogy a 94 városi címer többsége (ami lehet akárhat- van-hetven is!) nem tükrözi azt, amit tükrözni kellene; a települések történelmi hagyo­mányait, a város jellemzőit, de még ellent is mond ez a többség a címertan nemzet­közileg elismert szabályainak. Ezek után el sem tudom kép­zelni, miként alkották meg a „hamis címereket” itt meg ott! A címeralkotás joga a tanácsoknál. Százkilenc váro­sunk közül az említett szám­ban készültek címerek anél­kül. hogy a helybeli vagy tá­volabb élő, de elérhető histo­rikusokat megkérdezték vol­na. Milyen szempontok érvé­nyesültek, amikor megtervez­tették a város úi címerét, nyilvánvalóan félretéve a régit (ha volt egyáltalán). Egy-egy ilyen tudatlanul vagy értelmetlenül-fölényesen lét­rehozott és ezerszámra sok­szorosított, mindent feldíszí­ti hamiskás címernek a tör­ténete — ismerve egynémely hazai szokásainkat és régvolt hierarchiás dolgainkat — ki­váló témája lehetne egy mai magyar drámának. Vagy víg­játéknak... Vitte az atyákat „a nagy löttyös indulat”, ahogy Ka­rinthy Frigyes irta volt va­lahol, vitte őket a „na, maid akkor most mi megmutatjuk.-’ lendület, de olyan sebesen, hogy a könyvekhez nem érkez­tek hozzáférni. Hát bizony, sajnos, ezzel a visszájára for­dult a lokálpatriotizmus és most már csak az a kérdés, miként lehet a csorbát kö­szörülni (ha ugyan lehet, ha ugyan van ereje meg mersze akármelyik „tudománytalan” és éppen a célnak ellent­mondó tanácsnak felülbírálni a saját címerét). Mondhatni; soha nagyobb gondja ne legyen, mint cí­mer akármelyik városnak! Ügy legyen. De enélkül meg­lehettek volna. Most aztán mint hírlik, a hátralevő né­hány már konzultálni kíván a historikusokkal. Más ká­rán tanul, aki később lesz város. Mikszáth ezt úgy írná meg! hogy a tudatlanság közös je­leiből új heraldikai szabá­lyokat készített egy város..! valahol. (T. Pataki) NÓGRÁD — 1984. április 15., vasárnap i)

Next

/
Oldalképek
Tartalom