Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)

1984-04-14 / 88. szám

A jugoszláviai magyar irodalom A jugoszláviai magyar iro­dalomnak áldozatos küzdel­mekben kellett létrehoznia a maga intézményeit a két vi­lágháború . között. Ezeket az intézményeket — a folyóira­tokat, a könyvkiadási lehető­ségeket — tönkretette és szét­zilálta a háború: 1945 tava­szán szinte a semmiből kel­lett ismét íelépíteni a szelle­mi élet otthonait. Ebben a munkában lóként a har­mincas évek neves íróegyéni­ségei jeleskedtek, a többi kö­zött Herceg János, Szirmai Károly, Majtényi Mihály, Gál László és lóként Sinkó Er­vin, akinek mint írónak, iro­dalomtörténésznek és a vaj­dasági fiatal írók nevelőjé­nek óriási szerepe volt a nemzetiségi kulturális élet szervezésében. Az újjászülető jugoszláviai magyar irodalom Újvidéken és részben Szabadkán építette ki szellemi központjait. Ha­tékony szervezője a Híd cí­mű folyóirat, amely a két vi­lágháború között a vajdasági magyar kommunista értelmi­ség orgánuma volt s a fel- szabadulás után minden szel­lemi érték átfogására töre­kedett. Munkáját az 1965-ben alapított Űj Symposion, a fia­tal írók folyóirata, illetve, az 1971-ben indult Üzenet című szabadkai folyóirat egészíti ki. Nagy szerepet vállal az újvi­déki Fórum könyvkiadó és az ugyancsak Újvidéken — az egyetem keretében — dolgo­zó Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások In­tézete' amely 1969-től kezd­ve Tudományos Közlemények címen ad közre nyelvészeti, irodalomtörténeti és néprajzi kérdésekkel foglalkozó folyó­iratot'. Melletük Újvidéken és Szabadkán magyar színhá­zi társulat működik, gazdag műsorral jelentkezik az új­vidéki magyar rádió és te­levízió is. A vajdasági magyar iroda­lom élete némiképp másként alakult, mint a többi magyar nemzetiségi irodalomé vagy éppen a magyarországié. A jugoszláv művelődéspolitiká­ban az ötvenes évektől fog­va már nem érvényesültek azok a dogmatikus nézetek, amelyek a „személyi kultusz” korában olyan torzító hatást gyakoroltak a szocialista or­szágok irodalmára. A vajda­sági magyar irodalom ilyen módon nyitottabbá vált, köny- nyebben tudta magába íogadi ni a világirodalmi hatásokat, és fogékonyabb lett az újító törekvések iránt. Ezeknek az újításoknak, kivált az avant- garde irodalomfelfogásának, igen nagy szerepük volt a vajdasági magyar költészet­ben, többek között Ács Ká­roly, Zákány Antal és Pap József munkásságában. Mel­lettük Fehér Ferenc lírája in­kább a népi hagyományok folytatójának mutatkozott. A prózairodalom a két vi­lágháború között már kitapo­sott úton haladt, midőn — elsősorban Herceg János, Majtényi Mihály és Németh István műveiben — képet adott a jugoszláviai magyar­ság változó életéről. Burány Nándor Összeroppanás című regénye a háború utolsó esz­tendejének súlyos tapasztala­tait idézte fel. Modernebb tö­rekvéseket képviseltek Szir­mai Károly látomásos elbe­szélései, például A csend ví­ziói című kötetben, illetve Major Nándor példázatos ér­telmű, intellektuális regényei, így a Büntetés, és a Hullá­mok. Ugyancsak a példáza­tosság kapott szerepet Deák Ferenc abszurd elemeket is tartalmazó színdarabjaiban. A vajdasági magyar iro­dalom — az Űj Symposion körül gyülekező fiatalabb írók munkájának következtében — a hatvanas években került igazán az avantgarde áramla­tok vonzásába. 1964-ben Sin­kó Ervin bevezetésével je­lent meg a Kontrapunkt cí­mű antológia, amely először adott átfogó képet a fiatalok törekvéseiről. Tolnai Ottó. Do­monkos István, Fehér Kál­mán. Tóth Ferenc és Ladik Katalin költészete valósággal felforgatta a jugoszláviai ma­gyar líra addigi normáit, tör­vényeit. A nonkonformista közéleti magatartás és az ál­landóan megújuló nyelvi, for­mai kísérletezés fontosságát emelte ki. A vajdasági ma­gyar irodalomban a szürre­alizmus, a dadaizmus örök­sége, illetve az újabban fel­lépő neoavantgarde jellegű gesztusköltészet, a szövegkon- strukció, sőt az irodalom és a képzőművészet határterüle­tén elhelyezkedő vizuális köl­tészet kapott nagy szerepet. Az Új Symposion elbeszélői ugyancsak újításokra töreked­tek, s például Tolnai Ottó Rovarház című „regénye” me­részen elutasította a hagyo­mányos, epikai alakítás min­den fontos követelményét: a cselekményt, az alak- és kör­nyezetrajzot. Ezzel együtt is a születő művek többsége in­kább a sok nemzetiségű vajda­sági társadalom múltjának és jelenének ábrázolására töre­kedett. Ilyenek voltak Gion Nándor Testvérem, Joáb és Virágos katona, Végei László Egy makró emlékiratai és Domonkos István A kitömött madár című regényei. Varga Zoltán regényei — például Életveszély című munkája — fantasztikus és mitologikus elemeket szőttek az ábrázo­lásba. A fiatal Balázs Attila Cuniculus című műve avant­gardista ötletekkel mutatta be az ifjú nemzedék közérzetét. A jugoszláviai magyar , iro­dalmi életben igen komoly eredményeket ért el az iro­dalomtörténet-írás általában a tudományos és elméleti iroda­lom. A legnagyobb munkát Bori Imre, az újvidéki egye­tem tanára végezte, aki szá­mos monográfia és nagyobb tanulmány mellett megírta a jugoszláviai magyar irodalom történetét is. Mellette Szeli István. JVhász Géza, Dér Zol­tán, Bányai János és Bosnyák István a jelentősebb iroda­lomtudósok és kritikusok. Pomogáts Béla Cs. Nagy István: Kéttételes 3. Luther i. Túl a pápa s Luther-párton csak irigylem: Luther Márton! Légy legalább reform-bátor, ha több vagy, mint reformátor! 2. Egyenlet Döntetlenre játék mögül árnyát veti vereség, döntetlen hév döntetlenhez egyenletnek nem elég. Mózes Lajos: RAGTIME A napi munka után, ha megtérünk ideiglenesnek szánt, de a környék albérle­teihez képest még mindig ol­csónak számító szállásunkra, rakjunk fel pár könnyű da­rabot. Választhatunk a „Ju­harfalevél” és a „Különc” között. Áradjon- a zongora hangja, csörömpöljön, pat­togjon, kanyarogjon, legyen kitartó, mint a hullámverés, lebegjen, mint porszem a napfényben, töltse ki a nehe­zen múló időt. Idézzen fel vadnyugati ivót, kemény ök- lű fickók tanyáját, vagy füs­tös-tükrös belvárosi lebújt, ahol minden arc krimihöst idéz. Legyen szenvtelenül ér­zelmes. Sokatmondóan szófu­kar. Férfias. Vegyük tekintetbe, renge­teg időnk van. Kártyázzunk egyet az emeletes vaságyak fedezékében. Huszonegyez- zünk, ultizzunk, spanszeroz- zunk. Zsírozhatunk is, bal hangulatilag a póker a leg­megfelelőbb. Illik a regtájin- hoz. Ne nyerjük el egymás pénzét, de gondoljunk rá, mi­lyen lehet az. Takarjuk a la­pokat, mintha egész vagyonok sorsa dőlne el. Csapjuk a la­pokat keményen! Vagy lök­jük oda a győztes unott mo­solyával. Aztán vessük be a bunkót. Ha szőrösre sikere­dett, illus7tráliuk megfelelő kéz- és csípőmozdulatokkal Gratuláljunk es cukkolod- junk. Adjuk meg mindenki­nek. ami jár neki. Állapítsuk meg, ma külö­nösen nehezen múlik az idő Még sok időnk van. Készít­sünk addig ikonosztázt nehéz pénzen szerzett szexújságok- bol. Vilagbajnokcsípők, há­tak, mellek és fenekek in­gerlő montázsát. Keressünk hosszán egy igazán nekünk szóló, személyes mosolyt. Egy pont olyan tekintetet. Ne csüggedjünk, ha fejre jó, de alakra nem, és akkor sem, ha alakra jó, de fejre nem. Vág­juk össze és rajzszögezzük a falra. Talán nem szedi le a gondnok, amíg munkában va­gyunk. Tudjuk, hogy nincs joga rá, de meg szokta tenni. „A dekorálás szigorúan ti­los!” Díszítsük körül a tiltó feliratot. Legyünk bátrak. Sok munkásszálló van, és rengeteg szoba. Ahány mun­kásszálló, annyi gondnok. Te­hát mi többségben vagyunk. Gondoljunk az erőnlétre. Főzzünk vacsorát a közös konyhában. Pirítsunk hagy­mát, üssünk hozzá tojást, vágjunk vastag szelet kenye­ret. Közben meséljünk hal­lomásból ismert, különös ne­vű ételekről. Esetleg paraszt­lakodalmakról. ahol két disz­nó, száz csirke és ötven lá­da sör fogyott, nem beszélve a süteményekről, tortákról és a töményről Közben együk meg, amit főztünk, egyene­sen a lábosból. Mosogassuk el. Ne felejtsük kint, mert akkor soha nem látjuk többé. Még van időnk, de már kevesebb. Moshatunk is, van szennyesünk éppen elég. Te­regessük ki aprólékos gond­dal. Közben becsülgessük, mi­lyen lesz a mai esti felhoza­tal. Erősítsük meg egymást arról, hogy nekik is fontos, ők is erről beszélgetnek. Bár lehetséges, hogy ők már túl vannak a teregetésen, sőt már a fésülködésen is. Talán nekik nem úgy fontos. Kételyeinket palástoljuk gömbölyű történetekkel, ifi­nél gömbölyűbb, annál na­gyobb sikere lehet. Borotvál­kozzunk, és fürkésszünk pat­tanások után. Kövessük a fel­gyorsult időt. Pucoljunk ci­pőt, válogassunk trikók , kö­zött, vasaljunk nadrágot, ke­féljünk zakót. Sürögjünk, fo­rogjunk, próbáljunk. Fésülködjünk. Csináljunk afrohajat, bubifrizurát, le­zser sörényt, borotvahajvá- gást. Szerkesszük meg mai álarcunkat. Kevés az idő. Szürkül odakint a táj. Lehet, hogy már késésben vagyunk. Egyre több nevetés, ajtó­csapkodás, lökdösődés és cuk- kolódás közben állapítsuk meg, ma tényleg jól nézünk ki, ma tényleg sikerünk le­het. Bánjuk meg, hogy kár­tyázással, vacsorafőzéssel töl­90 &ve született Derkovits Gyula Portré Derkovits Gyula életműve a magyar szocialista képző­művészet máig élő, elevenen ható öröksége. A magyar szo­cialista realista művészet út­törője most lenné 90 éves. 1894. április 13-án született Szombathelyen. Apja 16 éves korában sz.erződéssel magá­hoz vette asztalosinasnak. Az inasévek után segédként dol­gozott, közben szüntelenül rajzolt, festett. Vonzódott a tárgyakhoz, színekhez, han­gulatokhoz. Alkotói tevékeny­sége körülbelül 1918-as és 1919-es években kezdődik, de csak a 20-as évek köz.epén érik művésszé. Munkássága három korszakra bontható: mitologikusra, expresszionis­tára és realistára. A lénye­ges eltérések ellenére is ez a három periódus szerves egy­séget alkotott művészetében. Derkovits festészetére sors­döntő hatású volt az 1919-es forradalom. Az ellenforradal­mi terror elől 1923-ban Bécs- be emigrált, csak 1926-ban tért vissza Magyarországra. Ebben az időszakban készült a Dózsa fametszetsorozat, amellyel megteremtette a mo­dern magyar fametszés mű­Kaszafenő paraszt vészeiét. Az 1930—34-es esz­tendőkben a gazdasági vál­ság, az erőteljes fasizálódás tragikus élményei, értékrend­szerét, világképét tovább for­töttük el a drága időt. Kap­kodjunk és kiabáljunk. Csi­náljunk zűrzavart. Csűfolódjunk azokkal a kis- hitűekkel, akik pizsamát ké­szítenek elő, vagy a tévé­szoba felé óvakodnak. Ajánl­junk kárörvendő mosollyal kamaszkorból ismert mód­szereket, esetleg közös meg­oldási kísérleteket. Térjünk ki a felénk hajított papucs, cipő elől. Mutassunk ujjal a könyvespolcon felhalmozót! szakirodalomra, és a falon díszelgő montázsra. Engedé­lyezzük a kettő együttes hasz­nálatát. Mégegyszer, alaposan te­kintsünk a tükörbe. Szemlél­jük meg ugyanazt profilból is. Cseréljünk lemezt. A rag­time helyett rifmusos rock­zenét, vagy andalító slágere­ket. Besötétedett. Karádi Ka­talin is megfelel. Gyülekezzünk a folyosón. Várjunk egymásra. Cigaret­tázzunk, zsebrevágott kézzel, a falnak dőlve Kiabáljunk, hogy nem várunk senkire sem. Minden perc érték. Min­den percnek külön jelentése van. Robogjunk le a lépcsőn. Sar­kunkkal verjünk ki gyors üte­met. Folyamatos robajjal kö­zeledjünk a kapu felé. Ne köszönjünk az ott ácsorgó, sa­vanyú képű rendészeknek. Várjuk be egymást. Tódul­junk ki az utcára. Teljesen besötétedett. Láthatjuk. a szomszédos női szálló neon­fényes bejárata előtt már áll­nak, érkeznek, nyüzsögnek a lányok. málták, megerősítették a szo­cialista elkötelezettségét. Mű­vészetét mindvégig társada­lomközpontúság, forradalmi agitativitás jellemezte. Mind­A londoni ©Id Bond utcá­ban levő papírboltba bemegy egy elegánsan öltözött férfi. — Szeretnék egy levélpa­pírkészletet vásárolni, a leg­jobb minőségűből — lép oda egy eladóhoz. — Es milyen színűt paran­csol? — Rózsaszínűt. — Milyen illatút? — Ö, önöknek illatosított papírjuk is van? — Lépést tartunk a korral, uram. — Nagyszerű. Legyen ibo­lyaillatú. — Nos, akkor tessék pa­rancsolni ebből a japán kész­letből. — Mutassa csak, kérem. Igen, szép, de túlságosan nagy, a papír pedig vastag. — Akkor azt tanácsolom, vegyen selyempapírt. — Az nem jó, összefolyik rajta a tinta. — frion írógépen össze 39 évet élt szegénység­ben, nyomorban, de meg nem alkuvó, kétértelműséget nem Ismerő festészete megmaradt az utókornak. — Nem tehetem. Személyes jellegű levelet kézírással Il­lik írni. A beszélgetésbe ekkor be­kapcsolódik egy idősebb eladd is: — Valami panasza van, uram? Miben segíthetek? — Nézze, uram, galambpos­tával szoktam küldeni a le­veleimet. Éppen ezért fontos, hogy a papír vékony legyen, a boríték pedig kisméretű, — Ó, istenem! — kiált fel az idősebb eladó. — Adhatok önnek egy okos tanácsot, ho­gyan oldja meg ezt a problé­mát. Keresztezze a postaga­lambját egy papagájjal. — És miért? — Az Ivadékuk örökli majd a galambtól a tájékozódó­képességet és a gyorsaságot, a papagájtól pedig azt a ké­pességet, hogy élőszóban mondja el a leveleinek a tar­talmát. (lnhász László fordítása) NÓGRAD — 1984. április 14., szombat — esik — Arnold Bennet: Okos tanács »

Next

/
Oldalképek
Tartalom