Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)
1984-03-14 / 62. szám
Tiszta logika ? Kulturális beruházások Mennyi húsz meg egy?! — A kérdés hirtelen csattan egy csapat utcán baktató kamaszgyerek között. Játszanak — így a külső szemlélő. Csakhogy a mókának hitt kérdésre nem jön válasz, és nincs nevetés sem, ami gyanítható- vá tenné, hogy az említett számtani művelet egyébként nem okoz gondot, s csak azért nincs felelet, mert a kérdés méltatlan. Ezt azóta tudom, amióta egy számolási készségszintfelmérést és eredményeit tanulmányoztam. Az is úgy kezdődik, hogy mennyi hét meg hat? Tagadhatatlan persze, hogy nehezebb feladványokkal folytatódik. S, mivel iskolai dolgozatról van már szó, nehezen hihető, hogy a gyerek azért nem biggyesztette a műveletek végére a megfelelő eredményt, mert túl könnyűnek találta. — Bizonyos értelemben a felmérés nem újszerű. — Gortva Mária, a Salgótarjáni városi Tanács tamuilmámyi felügyelője ad felvilágosítást. — Közoktatási albizottságunk a közelmúltban vizsgálta meg, hogy az alaptantárgyak osztályzatai hogyan alakulnak az általános iskola utolsó osztályában és a középiskola első évében. A történelemire, magyarra, oroszra és matematikára voltunk kíváncsiak. Ez a nvatemaitifcafelmórés a város általános iskoláinak nyolcadik osztályaiban zajlik. A kísérleti éveket és iskolákat figyelmen kívül hagyva, az idén végzők alkotják az első olyan generációt amely kezdettől fogva az új tanterv szerint tanulta a matematikát. Salgótarjánban Lakatos Judit matematika-szakfelügyelő kezdeményezésére láttak hozzá a felméréshez. Egyelőre hat iskolában végezték el. — Más megyében már túl vannak a számolási készségszintfelmérésen. Elég her- vasató eredmények születtek, ötvenhat százalékban oldották meg jól a feladatokat. Amikor a városban elkezdtem, bíztam, hogy nálunk jobban tudnak számolni a gyerekek. Az eddigi dolgozatok azonban azt sejtetik, ennyi se lesz az átlagunk. A legjobb dolgozatok a Rákóczi úti iskolában születtek. A Budapesti útiban egy kisfiú húsz perc alatt hibátlanul elvégezte a műveleteket, ö azonban sajnos egyszeri e6et. meg sok helyen épp a gyerekek lassúsága miatt lett olyan a végeredmény, amilyen. Az élmúlt években rengetegen szidták az új matematikát. Legtöbben épp azért, mert a gyerekek olyan bűvös dolgokat tanulnak, mint halmaz, kombinaitórika, s közben fogalmuk sincs az egyszeregyről. — Ez most már tény. Az új matematika kísérleti éveiben még arról volt szó, hogy a gyereket logikus gondolkodásra, s miegymásra kell tanítani. a számolás nem olyan fontos, csak a személyi számítógép billentyűit tudja nyomogatni. De ez nincs így! — Lakatos Judit hévvel magyaráz, s mikor az elkeserítő felmérésstatisztikára pillant, még nagyobb megggyőződéssel folytatja. — A tan terv szerint hatodikban kell megtanítani a számtani műveleteket. De nem baj, ha év végére még nem tudja, mert majd beérik, nyolcadikra fogja tudni. Hát nem tudja! Ha hatodikban nem tanítják meg neki, ha nem tanulja meg, később nem lesz rá idő. Az óraterv nem enged rá. Kínos, hogy ezer- kilencszázhetvenikettőtől hajtogatjuk, nem kell a numerikus számolás, négy éve meg mást mondunk: kell, mert mindennek az alapja, a kombinatorika is szorzásból meg osztásból áll!-T- Mit tehet a szakfelügyelő? — Mondja, mondja, mondja, hogy a számolást fejben és írásban gyakoroltatni kell. Kérheti, javasolhatja. Hatalma nincs, elrendelni nem tudja. A tanácsot meg vagy megfogadja a pedagógus, vagy nem, ami érthető is. mert korábban mást mondott a szakfelügyelő... Igaz, ő se magától mondta. Ahol egyébként „vén róka” a matematikatanár, ott nincs baj a gyerekek számolási készségével, a tapasztalt pedagógus .korábbi gyakorlatából most is tudta, hogy számolni tudná kell és megtaní tóttá idejében. Lakatos Judit a Beszterce- lakótelepi Általános Iskolában tanít. Saját gyakorlatában mi a tapasztalat? — Gyakran jönnek a szü lök: tanárnő, én nem tudok segíteni a gyereknek, én nem tanultam ilyesmit. Azt szoktam mondani, százalékot számítani én megtanítom a gyereket, ő otthon gyakoroltassa az összeadást, kivonást, szór zást, osztást. Ki szoktam kérdezni a szorzótáblát is. — Van-e más ilyen érzékeny pontja az új matematikának ? — A' geometriát könnyűnek találják a gyerekek, és nem tanulják meg... * — Mi volt a közoktatási albizottság korábbi felmérésének eredménye? — A kérdés Gortva Máriának szól, a városi tanácson. — Átlag fél jegyet rontanak a gyerekek középiskolába kerülve. A kívánatos az lenne, hogy ne romoljanak osztályzataik. Az új matematika megkönnyíti az álmenetet, logikus gondolkodásra nevel, az összefüggések jobb meglátására. — Egy balassagyarmati iskola taná. i szobájában beszélgetünk. Véletlenül kerül szóba a téma. Fiatal matematikatanárnő mondja: — Igen, emléi-jszem, hozzánk is elkerült az a felmérés. A szakfelügyelő hozta, nyolcadikosoknál csinálták meg. az én osztályomban nem, mert én most hatodikosokat tanítok. De számomra annál inkább tanulságos volt, mert az anyagot, amit a számolási készségszintfelmérés számon kért. épp hatodikban kell tanítani. Most, a mindenkori témától függetlenül, minden óra elején számolunk egv kicsit, hol fejben, hol íráshan. Veszprémi Erzsébet Zsidó irodalom a Szovjetunióban A Zsidó Autonóm Terület (szovjet Távol-Kelet) íróinak és költőinek műveit tartalmazza a „Birobidzsán — távoli és közeli vidék” című kötet. A moszkvai Szovjet- szkij Piszatelj kiadó gondozásában jelent meg jiddis nyelven. A könyvet az autonóm terület létrejöttének 50. évfordulója tiszteletére adták ki. — Kiadás előtt áll még néhány más könyv is jiddis nyelven, — mondta Arnold Tamm, a Szovjetunió népei irodalmi kiadójának vezető szerkesztője. — Köztük van Tevje Géna „Korunk” című regénye és Borisz Galperin novelláskötete. Az év tervei közt szerepel a legidősebb zsidó költő, Joszif Buchbinder ój kötetének megjelentetése. Napjainkban egyik aggódva feltett és épp ezért gyakran elhangzó kérdése, hogy gazdasági helyzetünk nehézségeinek következményeit a kultúra milyen mértékben sínyli meg: képesek va- gyupk-e legalább megőrizni a nemzeti jövedelemből a kultúrára fordított részesedés eddigi arányát. Kultúrán persze — első hallásra — hajlamosak vagyunk csupán a színházat, könyvtárat, mozit, egyszóval a közművelődési tevékenység intézményeit érteni. Kétségtelen, hogy mindezek fontos elemei a kultúrának. Van azonban a kultúra fogalmának egy tágabb értelmezése is, amelybe szellemi javaink gyarapítása és azaz újratermelése a tudomány és az oktatás is beletartozik. Nehéz helyzetekben rendszerint a lehetőleg azonnal ható, gyorsan megtérülő, tehát látványos gyógymódok kínálkoznak kézenfekvő megoldásként. Ha heveny problémáink jelenleg gazdasági jellegűek, logikus, hogy meglevő és számba vehető erőforrásainkat ide összpontosítsuk, akár egyéb, a pillanat törvényei szerint kevésbé fontos területek rovására is — vélekedhetnek sokan, logikailag látszólag teljesen hibátlanul. Ha nem is örvendetes. mindenesetre magyarázható lépés, hogy egyebek közt a kultúrára fordítható összegekből is lefaragunk egv keveset. A színházakra szánt összegek átmeneti zsugorodását mégiscsak könnyebb llttnl a naPtál f°0va’ UHU" amikor a fiam megtanult ötvenig számolni, a lottózás lett a szenvedélye. Én nem gátoltam e kedvtelésében, mivel tudtam, hogy az ebből a játékból befolyt összegeket sportlétesítmények építésére fordítják — Így hát a fiam gyermekkorától kezdve részt vett a hazai sport fejlesztésében. A helyzet kissé bonyolultabbá vált, amikor a nejem is rákapott a lottózásra. Feleségem és fiam néhány hétig buzgón húzogatta át a számokat a kockákban, de a hal közül még hármat sem tudott egyszer sem eltalálni. Akkor hozzám fordultak. — Mi pechesek vagyunk, de neked szerencsés kezed van. legalább egyszer lottózzál! Nekem meg kisebb dolgom is nagyobb ' volt annál. Éppen disszertációm írásának vége felé tartottam_ és folyton zavartak. Ezért cselhez folyamodtam. — Ez nem olyan egyszerű dolog, mint amilyennek látszik — jelentettem ki bölcsen —, hogy valaki biztosan nyerjen, ehhez alaposán fel kell készülnie, számításokat, kutatásokat kell végeznie. — Mennyi idő szükséges ehhez? — kérdezte gyakorlatiasan a feleségem. Nagyjából kiszámítottam: — Két hónap. De azzal a feltétellel, hogy senki sem fog zavarni, és a fiunk leckéit te csinálod meg. Két hónapig mennyei boldogságban úsztam. Senki sem jött be a szobámba, és nem elviselni, mint anyagi élet- színvonalunk stagnálását. Végül is minden a gazdasági állapotainktól függ — folytatódik a gondolatmenet. Cs'akhogy e levezetés mégsem hibátlan. Mert igaz ugyan, hogy egy új színház, könyvtár, mozi hatását nem lehet közvetlenül a hasznosság, a hatékonyság szempontjai szerint megmérni, de még ezekre a bizonyos mércék szerint nélkülözhető beruházásokra is ott lenne az önmagáért helytálló indoklás: hatékonyabb gazdasági tevékenység csak a kultúra bázisán valósulhat meg. Sokkal nyilvánvalóbb a közvetlen összefüggés, ha a kultúrának egy olyan kiemelten fontos elemét vizsgáljuk, mint amilyen az oktatás. Az oktatási tevékenység, mint szellemi újratermelésünk fundamentuma, elválaszthatatlanul kapcsolódik gazdaságunk hatékonyabb működésének kérdéseihez. Nsfncsak arról van szó, hogy az oktatásnak mindenkori feladata a napi igények színvonalas kielégítése. Sokkal inkább és elsősorban arról, hogy az oktatás képes lesz-e felkészíteni az új nemzedéket a jövő feladataira a jövő követelményeinek megfelelően. Ez a kérdés az oktatási tevékenység valamennyi szintjét érinti, már az óvodától kezdve a különböző iskolatípusokon át egészen a munkahelyi át- és továbbképzésig. A mai iskolának ugyanis 35—10 éves aktív. munkában töltött időre kell képesítenie tanulóit. Malhaz Kotadze: A biz fos tipp vont el a munkámtól. Disz- szertációm a kitűzött határidőre elkészült. Pontot tettem a végére — és ekkor eszembe jutott a feleségemnek tett ígéretem. Felütöttem a városi telefonkönyvet. ujjammal ráböktem az első számcsoportra, amely a szemem elé került, felírtam egy darabka papírra és behívtam a feleségemet. — Drágám! — mondtam. — Hosszas számítások és álmatlan éjszakák eredményeként sikerült megállapítanom azt a számösszetételt, amely optimális lehetőséget nyújt a nyereményre. Menj, vegyél lottószelvényt, húzd át rajta ezeket a számokat, azután pedig közöld velem az eredményt. Nejem álló héten keresztül el sem mozdult a telefon mellől. Valamennyi barátnőjével és ismerősével közölte, hogy a férje kéthónapi számolás révén megállapította, azt a számkombinációt, amely optimális lehetőséget nyújt a nyerésre. A minap bejött hozzám a feleségem: arca sápadt volt, és valahogy különösen ünnepélyes. — Mennyit lehet nyerni a lottón, ha valakinek hatos találata van? — kérdezte. — Nem tudom, de azt hiszem legalább ötezret. — Te világokosa! — mondOlyan időre, amikor az át As továbbképzés nem kivétel, hanem öt-tíz évente ismétlődő, általános gyakorlat lesz. Még kevésbé kíván kime-í- tő magyarázatot gazdaság és tudomány kapcsolata. Szerencsére a természet- és műszaki tudományok fejlesztő é- re szánt összegek olykor látványosan is visszaigazol 'ák befektetésük jogosságát. De a látszólag kevésbé produk ív társadalomtudományok fejlesztésére irányuló beruhá~á- sok ésszerűségéhez sem férhet kétség, legföljebb a fontossági sorrenden érdemes vitatkozni. Gazdasági, de egész társadalmi életünk korszerűsítése nagymértékben függ az e területeken folytatott munka minőségétől. Valóságunk jobb megismerése, pontosabb értése, a szocialista demokrácia kibontakozása, gazdaság- irányításunk állandó korszerűsítése mind olyan feladatok, amelyek megoldása elképzelhetetlen a magas színvonalon végzett társadalom- kutatói tevékenység nélkül. Nehezen védhető tehát az a szemlélet, arneiy a fenti területeken kívánna — úgymond — takarékoskodni. A közművelődésre, az oktatásra, a tudományos munkára, azaz a kultúrára fordított beruházások ügye még a pillanat logikája szerint sem elhanyagolható, sőt nagyon is sürgető és aktuális kérdés Megválaszolása — bármilyen nehéznek tűnjön is a kor-"-"-'-,- misszum — mindannyiunk közös, bér láthatatlan érd°ke. Galló Béla la! azzal cuppanós csókot nyomott a homlokomra, és letette az asztalra a lottócéaulát meg az újságot, amelyben benne voltak a húzást eredmények. Csodák csodája! Mind a hat szám stimmelt. Ma reggel a nejemmel egniil*. elindultam, hogy felver jük a nyereményt. A lottóiroda körül bábeli zűrzavar volt. .4 feleségem összes barátnője és ismerőse ott silbakolt, no meg a barátnőinek az ismerősei, és az ismerőseinek a barátnői. Mindenki ugyanazt a hat számot húzta át a lottószelvényén, mint mi. És — miért, miért nem — valamennyien hálálkodtak' a feleségemnek, ő pedig szemét szerényen lesütve, felelgette: — Ugyan, hiszen megmondtam én!,.. A tömeg pedig egyre dagadt. A nyertesek hosszú sora végigkigyózott az utcán. Amikor a pénztár kinyitott, megtudtuk, hogy ilyen csoda még sohasem fordult elő: több mint ezren találták el a hat számot, amelyre rendszerint csak néhány szerencsés flótásnak sikerül ráhibáznia. Ennek következtében az egy szelvényre jutó nyeremény hét rubel volt. tudom, ki hogyan van vele, de én személy szerint elégedett vagyok ezzel a nyereménnyel. Valóban nagy nyeremény volt: a kéthónapi nyugodt munka meghozta a gyümölcsét, disz- szenációm kitűnő minősítést kapott. Gellért György fordítása műsor KOSSUTH RADIO: *.37: Helyem a közösségHem *.57: Petőfi napjai 9.12: Népdalok kőruselőadásban és népi hangszereken 9.44: Kis magyar néprajz 10.03: Diákfélóra 10.35: Rádiószínház 11.2«: Wélner: Csongor és Tünde. Szvit 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Magvetők 13.03: Operaslágerek 13.35: Dzsesszmelódiák 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.05: Kamarazene 15.28: MR 10—14 1S.03: A Szovjetunió népeinek zenéjéből 1Í.18: Offenbach—Rosenthal: Párizsi vidámságok balettszvit 10.49: Kritikusok fóruma 17.05: Munkások 1984-ben papucsban és overallban 17.30: Osváth Júlia operett- felvételeiből 17.45: Király László népzenei feldolgozásaiból 19.15: Húsz évad egy színháznál 19.35: Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét Közben: 20.15: Egy pálya vonzásában 20.35; A hangversenyközvetítés folytatása Kb.: 21.20: Robert Casadesus Domenico scarlatti- szonátákat zongorázik 21.30: Külpolitikái klub \ 22.20: Tíz pere külpolitika 22.30: Kapcaoljuk a 6-os stúdiót 23.40: Szimfonikus táncok 00.10: Barabás Mihály és Bradányl Iván dalaiból 4 04QGRAP — 1984. március 14., szerda PETŐFI RADIO: 8.05: Márciusi énekek 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak .9.45: Morricone filmzenéiből 10.00: Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család 12.05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 12.35: Tánczenei koktél 13.25: Kis magyar néprajz 13.30; Labirintus 14.00: Zenés' délután 14.15: Latin-amerikai dalilamok 14.35; Slágermúzeum 15.30: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban 16.00: Mindenki iskolája 16.35; Néhány perc tudomány 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség 18.35: Verbunkosok, nóták 19.15: Zenei tükör 19.45: A Genesis együttes 20.35; Rádiószínház 21.44: Meseautóban XII. rész 22.28: John Scofield dzsessztriója játszik 23.20; Sztár született Részletek Williams- Hohnes—Streisand zenés játékából MISKOLCI STÜDIÖ: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. 17.05: Hangversenykrónika. 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. 17.30: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Ifjúsági brigád a minőségért. — Rádiótelefon exportra. — Ahol a kukorica vetésére készülnek már.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport. 18.00: Eszak-magyarországi krónika. 18.25—18.30: Lap- és mű,- sorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ« 8.00: Tévétorna. (I3m.) 8.05; Iskolatévé. Orosz nyelv. (Alt. isk. 6. oszt.) 8.25: Történelem. (Alt. Isk. 5. oszt.) 9.00: Magyar nyelv. (Alt isk. 3. oszt.) 9.10; Fényesebb a láncnál a kard. Emlékműsor az 1848-as szabadságharc évfordulójára. 9.35: Delta. (Ism.) 10.00: Reklám. 10.05; Visszatérés Oberdorfba. Amerikai film. 10.55: Környező világunk. 11.15; Képújság ^ 15.00; Iskolatévé. Szórakaténusz (Alt isk. 4. oszt.) 15.20: Fényesebb a láncnál a kard. Emlékmüsor az 1848-aa szabadságharc évfordulójára 15.45: Kamera. 16.20. Hírek 16.30: Kétmillió. Pedagógusok nyugdíjban. 17.00: Képújság. 17.05; Lengyel utak. XI/ll. rész. 18.30; A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.55: Reklám 19.10; Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Családi kör. III12. rész: Ne hallj! 20.50: önarckép. Kodály Zoltán 22.00; A hazai agykutatás műhelyeiből, n. rész. 22.45: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR : 17.30: Képújság 17.35: Szókimondó. (Ism.) 18.20: Szülők iskolája 18.50: „Sínen vagyunk.,.." Riportfilm 19.25: Leonard Bernstein 6aját műveit vezényli 20.00: Tudósklub. ’84. 21.10: Tv-híradó. 2. 21.30; Bezárva. Holland film 22.35; Képújság BESZTERCEBÁNYA; 19.30: Tv-híradó 20.00: 1939. március 15. 20.40: Taremdol. Francia tv- filmsorozat 2. rész. 21.40: A Moravanka együttes zenés portréja 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15; Hangverseny 23.50: Hírek 2. MŰSOR: 19.30: Tv-híradó 20.00: Az 1981-es Bratislava Lyra műsorából, felvételről. 21.30: Időszerű események 22.00: A veszély tényezője. Riportfilm. (ism.) 82.25: Középiskolások műsora. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Szupermodell (16). Színes, szinkronizált USA krimi. — Balassagyarmati Madách: Háromnegyed 6 és 8 órától: Vámpír négy keréken (14). Színes, szinkronizált csehszlovák fantasztikus film. — Nagybátonyi Petőfi: Vabank (14). Színes, szinkronizált lengyel bűnügyi film. — Pásztói Mátra: Kisvárosi fojtogató (16). Színes, szinkronizált francia bűnügyi film. — Karancslapujtö: Amit tudni akarsz a szexről (18). Színes, szinkronizált amerikai filmvigjáték, _