Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)
1984-03-14 / 62. szám
Lázár Ovcrgy látogatása Szabolcs-Szatmár megyében Lázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden a késő délutáni óráik ban Szabolcs-Sza yrnár megyébe érkezett. Nyíregyházán Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára és Tisza László, a megyei tanács elnöke köszöntötte a vendéget. A Minisztertanács elnöke ezt követően a pártbizottság székhazának tanácstermében a megyei pártbizottság és a megyei tanács végrehajtó bizottságának tagjaival! Spiljak Milka Spiljak, a jugoszláv állarnelnökség elnöke kedden délelőtt háromnapos hivatalos ausztriai látogatásra Becsbe érkezett. Útjára elkísérte Lazar Mojszov külügy- és Vlado Klemenc&ics pénzügy- miniszter. A magas rangú vendéget a repülőtéren Rudolf Kirchsclä- ger köztársasági elnök és Fred Simowatz (kancellár üdvözölte. vitésében. Sürgető az együttműködés A két német állam parlamentjeinek hivatalos együttműködését sürgette kedden Bonnban Jürgen Schmude, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának helyettes elnöke. A szociáldemokrata politikus közölte, hogy mindaddig, amíg a kormánypártok és Rainer Barzel, a Bundestag kereszténydemokrata elnöke, nem támogatják az ilyen kap- lesolatokat az NDK parlamentSzabad a nyolcéves túsz NDK GAZDASÁG Takarékosság minden szinten lekszámú országrész közigazgatásainak korszerűsítéséről, s ennek eddigi tapasztalatairól. Elmondta: a megyei tanács végrehajtó bizottsága már korábban is adott át egyes hatásköröket a községi szakigazgatási szerveknek: tavaly például már 42 helyi tanács rendelkezett építésügyi-hatósági, 58 ipar-, 23 pedig kereskedelmi iparhatósági hatáskörrel. Lázár György látogatása ma Szabolcs-Szatmár megyei körúttal folytatódik. (MTI) Stockholmi felhívás Az európai biztonság és leszerelés kérdéseivel foglalkozó stockholmi párbeszéd- konferencia résztvevői hétfőn felhívással fordultak a másik Stockholmban zajló nemzetközi fórum, az európai bizalomerősítő és biztonsági kérdésekkel, valamint a leszereléssel foglalkozó konferencia küldötteihez. A fegyverkezési hajsza fokozódása és az új nukleáris rakéták európai és Európa határain kívüli felelőtlen telepítése miatt minden eddiginél nagyobb a nukleáris háború veszélye — hangsúlyozza a felhívás. A stockholmi párbeszéd-konferenciát éppen az Európát és az egész világot fenyegető nukleáris háború veszélyének fokozódása miatt hívták össze — mutat rá a dokumentum. A vi- iágközvélemény akarata — szögezi le a felhívás — hozzájárulhat ahhoz, hogy tényleges eredményeket érjenek el a stockholmi fórumon, amelynek sikeres befejezése nagy jelentőségű lenne a világbéke szempontjából. A dokumentum felszólítja a konferencia résztvevőit: a katonai-hadászati kérdések mellett olyan konkrét lépésekről is folytassanak tárgyalást, amelyek valóban biztosítják a bizalom növekedését. A különböző országok politikai vezetői és kormányküldöttségei — a stockholmi párbeszéd-konferencia résztvevői — egyúttal felszólították a világ valamennyi népét: gyakoroljanak nyomást saját kormányukra annak érdekében, hogy az tegyen meg mindent a nukleáris háború megakadályozása, a fegyverkezési hajsza feltartóztatása, a béke erősítése érdekében. Vendégjárás A hírmagyarázók kedvelt kifejezésével élve, Moszkvában valóságos diplomáciai nagyhét zajlik. Vasárnap Andrej Gromiko külügyminiszter Arthur A. Hartmannal, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetével folytatott eszmecserét. Mint a találkozóról k;adott szovjet közlemény hangoztatja, a nagykövet kérésére létrejött megbeszélésen — legalábbis Európával összefüggésben — nem történt előrelépés Washington korábbi álláspontjával szemben. Hétfőn már több fontos tanácskozás osztotta meg a moszkvai kommentátorok figyelmét. Ha egyáltalán rangsorolni lehet ezeket a találkozókat, az eseményeit élére kívánkozik Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára és a nyugatnémet szociáldemokrata parlamenti frakció ve- zetője, Hans-Jochen Vogel eszmecseréje. Az SPD-politikus népes küldöttség élén tartózkodik a szovjet fővárosban. Két rendkívül lényeges téma érdemel kiemelést a szovjet és a nyugatnémet politikusok tárgyalásáról. Az egyik: Cser- nyenko ismételten nyomatékkai hangsúlyozta: a Szovjetunió továbbra is kész arra, hogy a hadászati és az európai nukleáris fegyverzetek kérdéséről folytassa a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal. Természetesen csakis abban az esetben, ha egyrészt az USA hajlandó az egyenlő biztonság elvét szem előtt tartani, másrészt elhárítja a tárgyalások útjából azokat az akadályokat, amelyeket a nyugat-európai rakétatelepítéssel maga állított fel. Nemkülönben széles körű visszhangra tarthat számot Csemyekónak az a megállapítása, miszerint a Szovjetunió nem hagyhatja figyelmen kívül azt a körülményt, hogy az NSZK a rakétatelepítések révén az Egyesült Államok előretolt nukleáris támaszpontjává változott. Más szóval: Bonn megítélése Moszkvához jelentős mértékben megváltozott, hiszen az el- sőcsapás-mérő eszközök az NSZK területéről reális fenyegetést jelentenek mind a Szovjetunió, mind szövetségesei biztonságára nézve. Ennek ellenére a szovjet vezetés arra törekszik, hogy a két ország kapcsolatai a kölcsönösen előnyös együttműködés jegyében fejlődjenek. Negyedik fordulóhoz érkezett — ezúttal Moszkvában — a szovjet—kínai konzultáció. Ez a tárgyalássorozat is hétfőn kezdődött. Leonvid Iljicsov szovjet és Csien Csi-csen kínai külügyminiszter-helyettes között, A tárgyalások célja közismerten az államközi kapcsolatok normalizálása,' a Moszkva és Peking közötti vitás kérdések tisztázása. Kedvező jel, hogy az utóbbi hónapokban mind szovjet, mind kínai részről több nyilatkozat utalt arra, hogy a kapcsolatok lassú javulásának folyamata megkezdődött. Magától értetődik, hogy gyökeres változás a negyedik fordulótól sem várható, mindenesetre az 1982-ben fölűjított konzultáció folytatódása önmagában is jogos reményeket sugall. Végül megérdemelt érdeklődés kíséri azt az ugyancsak Moszkvában hétfőn megkezdett tárgyalást, amely a Mihail Kapica szovjet és Nakadzsima Tosidzsiro japán külügyminiszter-helyettes között folyik. A Szovjetunió és Japán a hetvenes években az ígéretes együttműködés útjára lépett, ám a nagy jelentőségű gazdasági kooperáció terve Tokió politikai döntései nyomán meghiúsult. A japán—amerikai szövetség megerősödésével Moszkva és Tokió viszonya erőteljesen megromlott. A mostani tárgyalások elősegítik a kétoldalú kapcsolatok javulását. Az imént vázolt tárgyalások is a szovjet politika folyamatosságának bizonyítékai. Alátámasztják, hogy a Szovjetunió változatlanul a fegyverkezési hajsza megfékezését, az enyhüléshez való visszatérést és az államok békés együttműködését tekinti fő külpolitikai célkitűzéseinek. Gyapay Dénes J „Szuperkedd ■ Három és fél milliárd líra Váltságdíj kifizetése után, hétfőin éjszaka elengedték nyolcéves túszukat az észak- olaszországi emberrablóik. Fe- derica Isoartíit Cuneo egyik iskolájából rabolták el január 12-én. Az esetleges megtorlásra számítva a hatóság nem zárolta a csalód vagyonát (a kislány apja egy utazási iroda tulajdonosa), így titkes tárgyalások kezdődtek a rablóbanda és a családkép- viselőd között. Hétfőn már bejelentették, hogy a kislányt szabadon fog„Tudjad a német ember egyik legjellemzőbb tulajdonsága a takarékosság” — mondta valamely beszélgetés alkalmával az egyik berlini nagyüzem vezetője. Megállapításának igazához aligha fér kétség, ám bizonnyal nem ez a dicséretes tulajdonság a legfőbb oka annak, hogy az NDK népgazdaságát • í manapság az első számú jelszó: takarékoskodni a termelés és a forgalmazás minden szintjén. Az okok sokkal inkább a világgazdaság és a hazai fejlesztés körülményeiben keresendők. S hogy a jelszónak foganatja is van, igazolják az eredmények. A számok nyelvét kedvelőknek bizonyára sok mindent elárul az, hogy 1931- től a tavalyi esztendő végéig kereken húsz százalékkal csökkent az energiahordozók, a nyers- és szerkezeti anyagok fajlagos felhasználása. Igaz, a folyamat nem az utóbbi esztendők szülötte, ám évtizedünkben számottevően felgyorsult. Hasonló eredményhez a hetvenes években még nyolc esztendő szükségeltetett. Ami pedig az idei tervet illeti, az 7.5 százalékos mérséklődést irányoz elő a fajlagos fel- használásban. E ' néhány adat nagy vonalakban érzékelteti azokat a változásokat, amelyek a termelés intenzívebbé tételének során a gazdálkodásban végbemen- rek. Itteni közgazdászokkal dis- kurálva, rendre elhangzik:az találkozott. Meghallgatta Varga Gyula tájékoztatóját az országrész politikai, gazdasági és kulturális életének helyzetéről, az utóbbi évek ipari és mezőgazdasági termelési gazdálkodási tapasztalatairól, a lakosság életkörülményeinek változásáról továbbá a termelés korszerűsítését, a m unikaerő-gazdáikod ás racionalizálását, a foglalkoztatottság javítását szolgáló tervekről. Ezután Tisza László számolt be a kormány elnökének a csaiknem 600 ezres léBécsben Spiljak tárgyal az osztrák államfővel és a kancellárnál majd csütörtökön Grazban fejezi be látogatását. A jugoszláv—osztrák tárgyalások előterében a két ország gazdasági és pénzügyi kapcsolatainak fejlesztése áll. Mindkét fél érdekelt mind az árucsere, mind a harmadik piacokon való együttműködés bőjével, az SPD egyedül fogja folytatni ez irányú erőfeszítéseit. Schmude, aki tagja volt a az SPD nemrég Berlinbe ellátogatott küldöttségének, nyomatékosan leszögezte: a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciója meghívta Bonnba Horst Sindermannt, az NDK népi kamara elnökségének elnökét és kész őt fogadni a nyugatnémet parlamentben. ják bocsátani, vasárnapira virradóra ugyanis kifizették a három és fél milliárd líra váltságdíjat, amelyet a kezdetben követelt nyalcmiliiárdról alkudtak le. Az összeget a gyermek édesapja adta át a rablóknak a Torinói övező autópálya egyik aluljárójában. A pénzt kis címletekben, négy műanyag zsákban vitték a helyszínre Federioa Isoardit Cuneo közelében, egy kis faluban engedték szabadon. A rendőrség tovább nyomoz az ügyben. átfogó intenzifikálást a bonyolultabb külső és belső újratermelési feltételek teszik elengedhetetlenné, kiváltképp az a tény, hogy a gazdasági növekedést hosz- szú távon azonos mennyiségű, illetve részben kevesebb energiával és nyersanyaggal kell biztosítani. Ez kétségtelen, ám az igazságnak mégis csak a fele. Mert bizonyos, hogy e tényezők sürgősebbé teszik a mind intenzívebb fejlesztést, s e téren magas követelményeket szabnak meg. Ám az NDK-ban egyszersmind hangsúlyozzák, hogy az átfogó intenzifikálás mélyebb okai a fejlett szocialista társadalom termelőerőinek és termelési viszonyainak érettségéből fakadnak. Előtérben álló feladat a meglevő eszközök és források tökéletesítése s ésszerű alkalmazása. Ez érvényes a termelési folyamat minden elemére: az élő munkára, az energiahordozókra, az anyagokra csakúgy, mint a gépekre, berendezésekre, építményekre. Az alapvető cél a ráfordítás és az eredmény mind kedvezőbb arányának kialakítása. Az intenzív úton bővített újratermelést az NDK-ban kezdetben főképpen a munkaerővel való takarékosság jellemezte, miközben még jelentékenyen bővültek a felhasznált anyag és energia, az állóeszközök. Az állóeszközök értéke gyorsabban növekedett, mint a nemzeti jövedelem, vagyis egységnyi nemzeti jövedelem megtermeléséhez rnind több állóeszközt kellett igénybe venni. Az állóeszközök a termelésben 1960 és 1982 között több mint megháromszorozódtak. a felhasznált anyag és energia csaknem megduplázódott. Kézenfekvő tehát — s az NDK-ban idejekorán felismert — .következtetés, hogy a termelés elengedhetetlenné vált, jelentős intenzifikálásában e területeken hatalmas tartalékok kínálkoznak. Az utóbbi három esztendőben az NDK-ban első ízben sikerült a nemzeti jövedelem és az ipari árutermelés növekedését abszolút mértékben is kevesebb anyag és energia felhasználásával elérni. Az idei népgazdasági tervnek pedig egyik sajátossága az, hogy — szintén első alkalommal — az állóeszközök bővülése nem ha- ladhatia meg a nemzeti jövedelem növekedését. Álijev hazaérkezett Szíriából Gejdar Alijev, az SZKP KB PB tagja, a szovjet miniszterelnök első helyettese szíriai munkalátogatását befejezve kedden hazautazott. A damaszkuszi repülőtéren Alijevet Musztafa Tiassz miniszterelnök-helyettes, hadügyminiszter búcsúztatta. Előzőleg, a látogatás utolsó napján Gejdar Alijev találkozott Rifat Asszad sz'riai alelnökied. Mahmud az-Zuabi, a szíriai népi tanács elnöke villásreggelin látta vendégül a szovjet politika0* Gejdar Alijev a kora délutáni órákban hazaérkezett Moszkvába. (MTI) Kulikov Szófiában Kedden Szófiába érkezett Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka. Látogatására azzal összefüggésben kerül sor, hogy a szövetséges hadseregek „Szojuz- 84” elnevezéssel törzsvezetési gyakorlatot tartanak a Bolgár Népköztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság területére, a Szovjetunió délnyugati katonai körzetére és a Fekete-tenger térségére vonatkozóan. Viktor Kulikovot a repülőtéren Dobri Dzsurov hadseregtábornok, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, bolgár nemzetvédelmi miniszter fogadta. Jelen voltak a Varsói Szerződés tagországainak Szófiában akkreditált katonai attaséi is. (MTI) Cáfolat Gosu Volde etiópiai külügyminiszter sajtóértekezletén határozottan cáfolta és koholmánynak minősítette azokat a nyugati állításokat, amelyek szerint két szovjet diplomatát kiutasítottak az országból, A nyugati tömegtájékoztatás által terjesztett ilyesfajta híresztelésekkel azt a célt követik — mondotta Volde —, hogy megzavarják Etiópia és a Szovjetunió kiemelkedően jó kapcsolatait. — E hamisítások szerzői feltehetően így akarják elterelni a figyelmet arról, hogy Etiópiából nemrég valóban kiutasítottak öt amerikai kémet — jelentette ki a külügyminiszter. Eközben tovább folytatódik a munkaerővel való ésszerű, takarékos gazdálkodás is. Automatizálással, ipari robotok alkalmazásával igyekeznek munkaerőt felszabadítani a kevésbé hatékony területeken és álirányítani az inkább előrevivő ágazatokban. Ez persze nem megy mindig súrlódások nélkül, hiszen tízezreknek kell feladniuk korábbi munkahelyüket, megszokott elfoglaltságukat. E vándorlás göi- dülékenységét csakis türelmes. meggyőző munkával, nagyfokú körültekintéssel lehet biztosítani. S természetesen alaposan meg kell szervezni a szükségessé váló átképzéseket is. Másfelől komoly hangsúlyt fektetnek az NDK-ban a munkaidő jobb kihasználására. hiszen itt is számottevők a tartalékok. Csökkenteni igyekszenek az állásidőket, éle- seoben odafigyelnek a szünetek, továbbá a munkaidő kezdetének és végének pontos betartására. Akad olyan közgazdász, alti kiszámította: ha munkanaponként átlag tíz percet nyernének, ez kétszázalékos termelésnövekedést jelentene az iparban. A gondok és a feladatok — talán érzékeltették a fenti sorok — jórészt hasonlítanak a mi hazai tennivalóinkhoz. Éppen ezért talán ma még fontosabb, mint valaha, hogy odafigyeljünk egymás módszereire. eredményeire, de még mellékvágányaira is — mindez csak a javunkra válik. Berlin, 1984 március. Laczik Zoltán Bokor Pál, az MTI tudósítója jelenti: A „szuperkedd” — a március 13-ra esedékes elő. és próbaválasztások — hajnalán a közvélemény-kutatások és az előrejelzések alapján ismét teljesen nyíltnak tekintették a főbD demokrata párti jelöltek esélyeit az Egyesült Államokban. Kedden mintegy 500 párt- kongresszusa küldött szavazatának sorsa dőlt el. A fő színhelyek közül Massachusetts- ben Gary Hart széni tornak, Alabamában Walter Mondale volt alelnökinek voltak győzelmi reményei, a kulcsfontosságú Florida és Georgia államokban az esélyeket nagyjából egyenlőinek ítélték a választási szakértők. Az előrejelzések szerint ez a forduló sem ad módot a felzárkózásra a még versenyben levő John Glenn szenátornak. Jesse Jacksonnak és George McGovemnek, bár Glennt és McGovernt képesnek tartják még a meglepetésre. Jesse Jackson néger lelkész és polgárjogi harcos mlndenkelőtt származásának köszönheti esélyeinek korlátozott voltát. Alabamában és Georgiában a felmérések szerint így is jelentősen megközelíti a listavezetőket, vagyis megvan az esélye arra, hogy reszténydemokrata Párt (DC) elnökévé. Az országos tanács, a DC központi bizottsága hét„a mérleg nyelvévé” váljék novemberben, amikor kétmillió, idén először szavazó fekete választó elvben eldöntheti a választások sorsát. A szuperkedd legfőbb kérdése azonban az, vajon lesz-e megfelelő „állóképessége” a kampányban az „új vezetés, új eszmék, új kezdet” jelszavával fellépő Gary Hart szenátornak. A szuperkedd legnagyobb trófeái: Massachusetts, ahol 100 küldöttet választanak a demokrata párt San Fran- ciscó-i konferenciájára, továbbá Alabama 52 küldöttel, Florida 123 küldöttel Georgia 70 küldöttel, Rhode Island 22 küldöttéi. Nem közvetlen szavazással, hanem küldöttgyűlések útján Oklahoma. Washington, Nevada államokban és Hawaii-szigetén is választottak kedden küldötteket. A keddi nap előtt Walter Mondale már 137 küldöttet szerzettt a pártkonvencióra, Gary Hart 39 küldöttei követi. A hivatalos elnökjelöltséghez csaknem kétezer konvenciódelegátusra van szükség. A keddi elő- és próbaválasztások első eredményei kö~°o- európai idő szerint ma hajnalban válnak ismeretessé. viselői közül az erőviszonyokra'- megfelelően '-alakította a 32 tagú vezetőséget. Z NOGRAD - 1934. március 14., szerda | P/cco/i az elnök Ismét Flaminio Piccolit vá- főn este megerősítette tiszt- lasztották meg az Olasz Ke- ségében a 69 éves politi íjst, továbbá a négy irányzat kép-