Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)
1984-03-10 / 59. szám
metr fS,Malommal hogy szeretett feleségem m JUTKA PALffl! Ti érés koráinm, hosszá Mn- vedés után elhunyt. Temetése március 12-én, 13.3# órakor lesz a zagyvarónai temetőben. ói ASíÍOIjO KÍÍKtlí Ml? fSJtfafommáf todátjték mindazokkal, akik ismertek és szerették, hogy szabó müsst üamsTtsztás utáni búcsúztatása, 19*4. március tt-én, hétfőn 13.3# órakor lesz a zagyvapál- falvai alsó temetőben. A G9RÄSZOfcO OMbáb **0ty W)W—I tuOafSt*, hogy szeretett fiunk, kisiporos, «WS. m. *-án. életének 37. évében elhunyt. Temetése 1994. m. 12-én, hétfőn, 14 órakor lesz i " " maii temetőben. KÖSZqNKTN'glbVAwrBfcS Kzáton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, «S9ÄTLÖS JEáWOS temetésén részt vettek, sírjára köszörűi, virágai helyeztek és mely fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. ASKAZMA CS91.4T) tftfagybátony) PRANCIAO®SZÄGt ÉVENTE ’m BÁNTALMAZOTT &YE- RS HAL MEG Pwmetaországbem éocwte ^00—V00 gjxermek fsai meg ntúSöí bántalmazás követkei. tébefi, és 40 00ö-en szenvednek el valamilyen formában erőszakos túlkapásokat Ezeket a becsléseket Georgina Rofoix francia családügyi államtitka rr>ö közölte egy konkrét eset kapcsán, melynek wra» Párizs elővárosában, a ▼eesailles meüettS La Pecgu- ban a szomszédok által riasztott hatóságoknak kellett közbelépniük. Három 8—11 éves gyerek volt kitéve éveken keresztül elvált szülei gyötrésejinek. Lehet, hogy maradandó károsodásokat szenvedtek. Atlanti nevelőotthonba vittäs: őket Párizsban a családügyi államtitkárságon persze utaltak rá, hogy a közölt számadatok csak becsléseken alapulnak. Adatokkal alátámasztva csak annak az 1500— 1600 szülőnek az esete van, akiket a bíróság ítél el gyermekeik bizonyított bántalmazása miatt *5 TBESBBSmf A DÜFTÉRlAT Ä dHtériá* baktériumok okozzák ugyan, a betegség azonban csak akkor következik be, ha magukat, a diftéria- batériumokat támadják meg bizonyos vírusok. Bár ezt már 30 éve tudják, csak a legutóbbi vizsgálatok során derült ki, hogy a vírusok egymagákban is terjeszteni tudják a diftériát A. M. Pappenheimer, a Harvard egyetem, és J. R. Murphy a Harvard egészségügyi főiskola munkatársai különböző országokból származó számos diftériabaktérium-törzset (Co- rynebacterium diphterkte) tenyésztettek éveken keresztül laboratóriumban és molekuláris genetikai vizsgálatoknak vetették alá. Ezek a mikroorganizmusok akkor válnak kórokozóvá, ha vírusok, úgynevezett béta-bafctériofiágok, sejtmérgek termelését programozó géneket csempésznek a génkészletükbe. Ma már ismerjük azt a helyet is, ahová a fág dezoxi ribonukleinsava (DNS) beépül a sejt örö- kítőarryagába. Az úgynevezett. DNS-hftwídizálási eljárással, amellyel különböző mikroorganizmusok örökítóanyagának rokonságát lehet megállapítani, a tudósok a már korábban izolált dittériabaktériumokon kimutatták, hogy a kórokozó és az ártalmatlan törzsek genetikailag különböznek egymástól. Arra következtetnek, hogy legalábbis a konkrét esetben — gyermekek diftériameg- betegedéséről volt szó Manchesterben — a szokástól eltérően nem a kórokozó baktériumtörzs terjesztette a fertőzést, hanem egyedül a vírus. Csak ezek a fágok változtatták veszedelmes kórokozókká a nyilvánvalóan ártalmatlan, a gyermekek torkában élő coryne-baktérm- mokat. E megállapítások alapján úgy látszik, van értelme azokban az országokban is folytatni a diftéria elleni védőoltásokat, ahonnan már látszólag eltűnt ez a betegség. így meg lehet akadályozni a betegség gyors elterjedését, amit az okozna, ha a vírusok támadása ártalmatlan baktériumtörzsekéi tenne fertőzővé. Ki/mmsn A X30SZ Nógrád megyei Adóközösség értesíti a kisiparosokat, hogy 1984. március 12-től üf helyre KÖLTÖZIK. Cím: Salgótarján,' 3100. Liget n. 5. Telefon: 14-986.-ERTEÜtTB'fr Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy Pat- vare községben a Névtelen úton újonnan létesített 20 kV-os leágazást, valamint a 0,4 kV-os vezetéket 1984. máreius 12-én feszültség alá helyezi. A vezeték nugküaeBtése életveszélyes ! "KOMiBMfiTWB? Pásztó városi Tanaes VB hatósági osztálya értesíti » lakásigénylöket, hogy a néy- j egy zéktervez etek a tanács hirdetőtábláján n»egtekH»the- tök Bcvásálókörútou — kj — Bétergyártáshen jártas faipari mémöVdt, vagf üzemmérnököt KERESÜNK — TERM1ELE8 - RANTtMl MoncASöm kdeást bizfosftwnk. JktcizBjeaéseket röród önéfcetcajzaal, 1475 Budapest, Pf. 22. camm kérjük. A PÄSZTÖI „BÉKIT TSZ traktoros keres } a tótjesitmiánytóa függően 5—7000 Ft-oe kereseti lehetőséggel. Jeienffiaeaés: Tepfcén, a gépesítési áganaéveaetónéí. A Budapesti Faipari Vállalat keres művezetői munkakörbe — FAIPARI TECHNIKUST, vagy irányítói gyakorlattal rendelkező szakmunkást Jelentkezéseket rövid önéletrajzzal az 1-475 Budapest, PL 22. címre kérjük. Biátraaéjai AHarm «aadaság, Pásztó felvétett hrrdete esztergályos munkakor betöltésére Kereseti lehetőség: 4000—5000 Ft Jelentkezni lehet: a gaadasag személyzeti és munkaügyi osztály vezető jénéL CSnK Mátraaljai Áltanri Gazdaság, 3060 Pásztó, Nagymező út 3. Telefon: Pásztó 50. HELYISÉGEK SALGÓTARJÁNBAN A BESZTERCE-LAKÖTELEPEN, A MEZŐ IMRE ÚTON iroda, raktár, vagy műhely céljára 23 négyzetméter nagyságú egységekben gázfűtés, villany, vízellátás megoldott. Érdeklődni: mindennap B—20 óráig a 12-700-as telefonon. A „Salgő” Cipőipari Szövetkezet központi üzemébe OPŐFELSÖRÉSZ-KÉSZITÖ MUNKAKÖRBE. 1 műszakos munkarendbe, jó kereseti lehetőséggel FELTESZ BETANÍTOTT NŐI DOLGOZÖKAT. jelentkezés: a szövetkezet személyzeti vezetőjénél. Cím: Salgótarján, Csokonai u. 63. A MAGÁNERŐS CSALÁDIHÁZ-ÉPÍTÉSEK ELŐSEGÍTÉSE ÉRDEKÉBEN a Balassagyarmat város Tanácsa tartós használatbavételre kínál Balassagyarmat—Patvarc területén kialakított építési telkeket, kedvezményes áron. A telkek méretüknél fogva állattartásra és kertművelésre is lehetőséget biztosítanak. Igénylést a Balassagyarmat városi Tanács VB hatósági osztályára lehet benyújtani. •Ai ■y, ■ »<*«6 Balassagyarmat város lakóihoz? Értesítjük a város lakosságát, hogy az EGÉSZSÉGHÁZ Rákóczi út 27. felújítása miatt az épületben lévő egészségügyi szolgálatokat ki kell telepítenünk. A körzet elhelyezését mindenki részére nem tudjuk optimálisan megoldani, lesznek olyan területek a városban, ahonnan a rendelők körülményesebben érhetők el. Valamennyi lakos szíves megértését várjuk és türelmét kérjük az átmeneti kényelmetlenségekért, hisz a felújítás ntán az alapellátás is megfelelő, korszerűbb körülmények között tudja és fogja végezni igen fontos munkáját. A szolgálatok az alábbi új helyeken érhetők el: BŐR- ÉS NEMIBETEG-GONDOZÖ Március 12-től a mentőállomás melletti volt kcrtcsziakás. Szontágh Pál út 4. sz. A rendelési idő változatai*. Telefon: kórház, 186-os mellek. GYERMEKKÖRZETEK: Március 12-től az I* ül., IV. körzet Lenin-lakótelepi gyer- mekkerzeti rendelő. Dr. Szálkái Julianna rendelési ráeftr. hétfő—szerda—péntek: 1/2 8—12-%. kedd—csütörtök: 13—16,30-ig. Tanácsadás kedden: 11—13-ig. Dr. Molnár Pál rendelési ideje: hétfő—szerda—péntek: 13—16,30-ig. kedd—csütörtök: 1/2 8—11-ig. Mindkét orvos telefonszáma: 81-90. FELNÖTTKÖRZETEK: 1984. március 19-től, rendelőintézet földszint (a voll RTG szakrendelés). V. sz. körzet dr. Muraközt Ferenc de. 1/2 8—10 óráig. du. 14,30—16,30-ig. III. sz. körzet dr. Fekete László de. 10—14,30-ig. Mindkét orvos telefonszáma: kórház, 181 mellék. II. sz. körzet dr. Tolnai László de. 1/2 8—10-ig, du. 12,30—14,3«-%. I. sz. körzet dr. Horváth Sándor de. 10—12,30-ig. du. 14,30—16.30-ig. Mindkét orvos telefönszánta: kórház 157 mellék. A IV-es, VI-os felnőttkörzet és a II. gyermekkörzet továbbra is a jelenlegi helyén rendel. Egyúttal értesítjük a város és vonzáskörzete lakosságát, hogy a KÖJÁL a felhívás időpontjában új helyen, a volt járási hivatal épületének n. emeletén dolgozik. Dr. Győri Sándor tanácselnök AP’llÓHIRDETIiSE K ELADÓ keveset futott PN-es Dácia. Gal- gaguta. Kossuth utca m. Jö állapotban levő 21-es Volga eladó. Gazsi Károly, Nagylóc, Bajcsy út 7S. PE Wartburg kiméit állapotban eladó. Salgótarján, Alkotmány n. 5. 1/11. KEVESET futott 4 és fél éves, 1500-as Dada eladó. Cí-is 10-977 telefonon. TRABANT Limousine Speciál nyereménykiutalás eladó. Érdeklődni lebet: 12-046 telefonon, 18 óra után. ÜZEMKÉPES 250-es MZ Tropy alkatrészenként is eladó. Rá- kóczi-telep, Felszabadulás út 3. ZI sötétkék színű Lada 1500-as 57 000 km-rel eladó. Érdeklődni; délelőtt, Végb, Szuba, Kossuth u. 234. JÖ állapotban levő Wartburg 353-as motor eladó. Karancske- szi, Rákóczi út 4. JÖ állapotban levő Wartburg friss műszakival eladó. Ipoly- vece, Ságvári út 20. ELADÓ 3 szoba összkomfortos, kertes, garázsos, különálló családi bráz Bag- iyasalján, 700 négyszögöl telekkel. Leveleket: „Garzont beszámítok” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe kérek. KÉTSZOBÁS családi ház azonnal beköltözhetően éladó. Vizslás, Vöröshadsereg út 4. KÖSZÖRŰS- MŰHELY Salgótarján városközpontjában felszereléssel eladó. Érdeklődni: a helyijáratibusz-végállomásnál a gázöngyúj- tós műhelyben. 1203 négyzetméter építési telek Somoskőújfalu, Sport út vegén eladó. Üt, víz, villany van. Érdeklődni: Czikora József. Somoskőújfalu, Somosi út 147. ÖRHALOMBAN, az Ady Endre út 13. szám alatti 3 szobás, komfortos családi ház nagy telekkel elaáó. Irányár: 320 000 Ft. Érdeklődni : 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. GEDÖCÖN telek eladó. Érdeklődni: 17 órától, Salgótarján, Karancs u. 83. MAGYARTARKA 9 hónapos, vemhes- üsző eladó. Cím: Ör- halom, Rákóczi n. 4. ROBUR LO 3000-es eladó, érvényes műszakival. vagy 1—1,5 tonnás kocsira megegyezéssel cserélhető. Érdeklődni lehet; Áfész, Kisterenye, Madách üt 4. Felvár- sárlási osztály. DREGELYPALAN- „ KON, 60o négyszögöles telek, rajta 3 szobás lakás, mellékhelyiségekkel, gazdasági épületekkel, azonnali beköltözéssel, mérsékelt áron eladó. A kert nemes szőlővel, gyümölcsfákkal telepítve. Vasútállomás a kert mellett. Érdeklődni: Dózsa utca 15. ELADÓ Balassagyarmat. Lenin-lakó- telep 16. épület, L emelet 2. alatti kétszobás, komfortos, olajtüzelésű lakás. Ugyancsak a Lenin- lakótelepen 1—2 félszobás hőtárolós kályhafűtésű lakás is eladó. FIATAL házaspár Salgótarján központjában külön bejáratú egyszoba-kónyhás albérletet keres, ben>ti vízcsappal. Ajánlatokat: „Bútorozatlan” jeligére a kiadóba kérem. 9 négyzetméteres üzlethelyiség bérbe - adó vagy átadó. Ajánlatot: „Vásárcsarnok” jeligére a kiadóba kérem. SALGÓTARJÁN városközpontban távfűtéses szoba egy személy részére kiadó. Cím: 10-977 telefonon. HONNER elektromos zongora vámkezelt eladó. Salgótarján, Beszterce tér 2., fszt. 3. ELADÓ 1 db gázpalack, 1 db hűtő- kompresszor és fél köbméter 1 colos faanyag. Salgótarján, Malinovszkij u. 10. II. em. 5. A NaÉV HOVSLL LEÁNYVÁLLALATA — VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT vesz fel azonnali belépéssel, kiemelt bérezés mellett, Salgótarján és Balassagyarmat térségében történő foglalkoztatásra. Jelentkezés a vállalat központjában, személyesen, Salgótarján, Schuyer F. u. 3. vagy levélben, esetleg telefonon. TéLs 10-002. CSALÁDI ház két és fél szobái. 300 négyszögöl -felekkel eladó., állattartásra is alkalmas. Barna, Tő Út 44. ELADÓ szekrény* túra, pb 11 kg-os olajkályha hordók. Rózsa F. deklődni; kombinált- ülőgarni- gáztűzhely, palackkal, és lemez- Salgótarján, út 20. Ér- 17 órától. A Földmunkát Gépesítő Vállalat felvételre keres: budapesti vagy vidéki munkahelyre: — földmunkagép- kezelőket (kotró, doser) — kubikosokat, — gépkocsivezetőket, — földmunka- gépre kenőket. Jó kereseti lehetőség, teljesítmény szerint. kedvezményes utazást, munkásszállást a vállalat biztosít. Jelentkezni lehet: személyesen vagy levélben. 1051 Budapest V., Vigyázó Ferenc u. 3. Munkaügyi osztályon. /