Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)
1984-03-02 / 51. szám
Káplár Ferenc kiállítása A Képcsarnok salgótarjáni bemutatótermében ma délután nyitják meg Káplár Ferenc festőművész kiállítását. Az ünnepi megnyitót Koncz Gábor színművész mondja. Káplár Ferenc 1937-ben született, a képzőművészeti főiskolát 1957—1963 között végezte el. Festőművész-diplomája mellé 1968-ban film- és televízió-operatőri diplomát is szerzett 1968-ban. Munkásságában jelentős helyet foglalnak el változatos díszlettervei. 1965-től kiállító művész, a hazai kiállításokon kívül több alkalommal rendezett kiállítást külföldön, így például Olaszországban (Lum- mezane), Angliában (Bede Gallery, Dorman Museum, londoni New Gallery). Idehaza több kiállítást rendezett, például Kazincbarcikán, a budapesti Hotel Olimpiában, Nagykállón, Nyíregyházán, Nyírbátorban és a környező tanyavilágban, Székesfehérváron, Szekszárdon és legutóbb idén Celldömölkön. Élet a végeken Balassagyarmat- a Petőfi rádióban A Petőfi rádióban csütörtökömként 13 órakor húszpercnyi időtartamra az öt vidéki rádió valamelyikét kapcsolják. Ma a miskolci stúdión a sor, ahonnan Élet a végeken címmel Balassagyarmatról sugároznak műsort. A riport- összeállítás készítői kutatják a hétszóz éves város múltját, megkísérlik bemutatni jelenlegi arculatát. De bemutatkozik a fémipari vállalat is. és szó esik a Balassi Gimmá- z.i ómból kikerült nagy egyéniségekről. A műsor szerkesztő-riporterei: Dobog Béla és Zengő Árpád, Szécsényi morzsák Véradás. A keddi véradásra 166 önkéntes szécsényi véradó jelentkezett. A nagyközségi Vöröskereszt-szervezet az Ipoly Bútorgyár szécsényi üzemében rendezte meg a véradást, s talán ennek köszönhetően is a házigazdák különösen kitettek magukért: a bútorüzem 44 dolgozója ajánlotta fel vérét gyógyító célra. * Gyermekrajzok. Szécsény várossá nyilvánításának 650. évfordulója alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ Szülőföldem-: Szécsény címmel gyermekrajz- pályázatot hirdetett. Kétszáz pályamű érkezett a gyerekektől, a legjobb munkák közül 24-et díjazott a zsűri. Ez a 24 gyermekrajz látható az új iskola aulájában megnyílt kiállításon. A gyermek- rajztárlatot egy hónapon át lehet megtekinteni. * Seregszemle. K szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola úttörőcsapata kedden este rendezte meg kulturális seregszemléjét. A részt vevő úttörők néptánccal, hangszerszólóval, énekkari számmal, jelenettel, népi játékokkal és népdálcsokorral, valamint prózamondással mutatkoztak be a közönség előtt. Szociális ellátás Dolgozói szociális, kulturális ellátására az elmúlt évben 2 millió 604 ezer forintot fordított az Agrofil Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat. Az év során ilyen célra elköltött összeg kilenc százalékkal haladja meg a tervben szereplő summát. A dolgozók öltözködését, tisztálkodását mobil felvonulási épületek beállításával tették lehetővé, erre a célra tavaly 610 ezer forintot költöttek, t'zemi étkeztetésre 547 ezer forintot. munkásszállításra 723 ezer forintot, szociális segélyre és juttatásra 111 ezer forintot szánt az elmúlt évben az Agrofil. ŐGRAD Népi demokráciánk történetéből Előadássorozat a múzeumban és a számvitelin Naptár 1984. március 1.. csütörtök Albin napja A Nap kel 6.25 — nyugszik 17.29 órakor. A Hold kel 6.22 — nyugszik 16.01 órakor. A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum — részben hazánk felszabadulásának 40. évfordulója előkészületeként ■ három előadásból álló sorozatot szervez a magyar népi demokrácia történetéből. Az első előadást szerdán tartotta meg az Az ország fel- szabadulásától a szocialista forradalom győzelméig címmel dr. Korom Mihály egyetemi tanár. Március végén Balogh Sándor egyetemi tanár, egy hónap múlva Jakab Sándor történész tart előadást a legújabb kutatási eredmények alapján. Dr. Korom Mihály a múzeumi bemutatkozás előtt a Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni intézetében beszélt a népi demokrácia történetéről. A sorozat későbbi előadói szintén találkoznak a főiskola diákjaival és tanáraival. Múlt év decemberében minta boltja nyílt a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárnak. Az üzletben számtalan hagyományos, gáz- és elektromos tűzhely, valamint ezek alkatrésze vásárolható. A dől gozók sűrű levelezést folytatnak. ugyanis kívánság szerint az egyes tételeket postán is elküldik. A bolt több mint háromszázezer forintos árukészlettel rendelkezik. Hatvanöt évvel ezelőtt, 1919. március 1-én ismét Budapesten jelent meg rendszeresen az első magyar kommunista lap, a Vörös Újság. 5—10 fok Válható időjárás az ország te. rületén ma estig: A déli és nyugati országrészben túlnyomóan borult, párás, helyenként ködös idő, ködszitá- ! lás, néhol gyönge eső vár- j ható. Másutt rövid Időszakokra kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A délkeleti szél napközben kissé megélénkül. Legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 10 tok között várható. — Vendégünk a Kaláka. A salgótarjáni ifjúsági-művelődési ház vendége volt tegnap a népszerű Kaláka együttes. Az intézmény gyermek- bérlet-sorozátában két hangversenyt adtak, délelőtt a déli városrész óvodásainak, délután az Iskolásoknak. Így mintegy hatszáz gyermek tapsolhatott a színvonalas műsornak. V . — Megújult szervezet. Újjáalakult a KISZ-szervezét a 1 diósjenői Börzsönyalja Terii melőszövetkezetben. A közös gazdaság dolgozóinak átlag- életkora 37 év. A KISZ-esek újítási felelőst választottak maguk közül, akinek feladata. hogy serkentse az ifjúságot a gazdasági munkát segítő újításokra. A közművelődési bizottság a helyi művelődési ház ifjúsági klubjával közösen szervez programokat a dósjenői fiataloknak. — Ellenőrzés. A megyei helyi tanácsi szakigazgatási szervek tavaly a megelőző évitől kevesebb önálló kereskedelmi ellenőrzést és vizsgálatot tartottak, ennek ellenére több ízben kezdeményeztek felelősségre vonást. A felelősségre vonási arány az 1982-es 17 százalékról, tavaly 20 százalék fölé emelkedett. DIÓHÉJBAN A Központi Statisztikai Hivatal jelmérése szerint ak állami kiskereskedelmi üzlethálózat 36 ezer 219 boltból és áruházból, valamint IS ezer 500 vendéglátóhelyből áll. Bár az üzletek száma öt év alatt nem változott lényegesen, az összetételben jelentősek a módosulások: 48 áruház és 391 ABC nyílt meg, ezzel a modern üzletek részaránya a bolthálózat összes alapterületéböl az 1978. évi 19 százalékról 26 százalékra emelkedett. A vendéglátó-hálózatban 580 italbolt szűnt meg. viszont több mint 430-cal nőtt a meleg ételeket kínáló éttermek, ételbárok, bisztrók száma. * Eddig a tegnap érkezett hír. mely néhány gondolat ébredését serkenti. Mindenekelőtt az jut az ember eszébe hogy a KSH által feltérképezett változás bizany sok pénzbe kerülhetett. Az új üzleteknek örülnek a vásárlók de a csillogó portál, a szép berendezés a jó ellátásnak csupán egyik feltételét teremti meg. Sajnos, megyénkben tapasztalatok jelzik, hogy vadonatúj üzletekben is talál a vásárló lejárt szavatosságú élelmiszert, s ha nem eléggé szemfüles, bizony meg is veszi. S bár er- röl nem készült statisztika, valamennyien tudjuk, minden követelménynek megfelelő, modern üzletekben is előfordul, hogy vastagon fog a kereskedő ceruzája, s egyikük-másikuk alighanem betegeskedett, amikor a jo modort oktatták. A korszerű bolthálózat csak akkor javítja a vásárlói közérzetet, ha a benne dolgozók szakértelme, mentalitása, igényessége is lépést tart a fejlődéssel, különben ablakon kidobott pénz a befektetés java része. Az ócska italboltok fogyatkozásának külön is tapsolhatunk, még annak a tudatában is, hogy a fogyasztók bizonyos rétege éppen a kikopott kricsmikben érzi jól magát. Sót, akkor is, ha tudjuk — s erre sajnos, megyeszékhelyünkön is akad példa —, hogy egy-egy bezárt krimó törzsközönsége a közeli, színvonalasabb egységeket tiszteli meg rendszeres látogatásával. A vendéglátóknak azonban nem szabad belefáradniuk az igényességre szoktatás küzdelmébe. Akkor sem, ha olykor hiábavalónak tetszik minden erőfeszítés — az iparkodás gyümölcse előbb-utóbb beérik. S akkor bizonyára kevesebb csaptelep és törülköző tűnik el a mosdóból, csiszoltabb lesz az egységben használatos hangnem, kulturáltabb a kiszolgálás, ami vendégnek és gazdának egyképpen óhaja. — szm. — Ki tud többet a Szovjetunióról? Az elmúlt év szeptemberében is meghirdették az ország középiskoláinak és szakmunkásképző intézeteinek a hagyományos Ki tud többet a Szovjetunióról? elnevezésű országos vetélkedőt. A vetélkedő célja a Szovjetunió életének jobb megismerése, a magyar—szovjet barátság további erősítése. A vetélkedő- sorozat forrásanyaga az iskolai tananyag, valamint a Szovjetunió című folyóirat. Az iskolai vetélkedők után szerda délután került sor a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő megyed döntőjére. A hagyományosan Balassagyarmaton, a Szántó Kovács János Szakközépiskolában megrendezett döntőn tizennégy középiskola képviseltette magát négyfős csapatával. A résztvevőket köszöntő rövid műsor után Ka- nyó Bea, az iskola KlSZ-bi- zottságának titkára felolvasta a házigazda intézmény MSZBT-tagcsoportjának békefelhívását, amelyet később a vetélkedő résztvevői is aláírtak. A nyugati fegyverkezési politikai ellen tiltakozó békefelhívást eljuttatják az Országos Béketanácshoz. A megyei döntőn legjobban szereplő csapat a verseny országos elődöntőjére jut tovább, amelyet március első felében rendeznek meg nyolc színhelyen. — Káros szenvedélyek. Megkezdődött a káros szenvedélyek elleni ifjúsági akció a megye oktatási intézményeiben. Az ünnepélyes megnyitót a salgótarjáni gépipari szak- középiskolában tartották, ahol előadás hangzott el a fiatalkori italozás, a dohányzás ártalmairól. A gyerekek fényképekből, rajzokból, ismeretterjesztő cikkekből rendeztek kiállítást az iskola aulájában a káros szenvedélyek elleni küzdelem jegyében. — Beruházás nélkül foglalkoztat szakembereket azecse- gi Béke Termelőszövetkezet az úgynevezett külső szerelési profilban. Más cégekkel kötött szerződés alapján har- minehatan dolgoznak belföldi és külföldi szereléseken, s az sem mellékes, hogy megfelelő nyereséggel. A termelőszövetkezet éppen ezért fejleszteni kívánja ilyen irányú tevékenységét. Kányási per Folytatódik a tanúk kihallgatása A súlyos baleset 1983. június 22-én, a Nógrádi Szénbányákhoz tartozó kányási- aknaüaemben történt. Tizenhárom óra tíz perckor az új, XXII. számú frontfejtésben, a mintegy 90 méteres szakasz, 50. méterénél beomlott a szén hét méter hosszon. Alig telt el 10—12 perc és néhány méterrel arrébb, hat méter szélességben újabb omlás történt. Az első szakasz omladéka maga alá temette Ottmar Károly vájárt. Kanizsai László csillést — akiknek az életét már ne-rn tudtak megmenteni — és Gyurkó Sándor vájárt, aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A fejtési szakaszon 29 bányász dolgozott. A vizsgálat alapján a Salgótarjáni Városi Ügyészség Nádasdi Sándor szakvezető főaknászt, Szabó József aknászt és Szőröd Nándor fromtmestert halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. Az ügyet tegnap reggel kezdte tárgyalni a Salgótarjáni Városi Bíróság dr. Kovács Ildikó tanácsa. A vád mögött az az igazságügyi műszaki szakértői vélemény áll, hogy az omlás fő oka: a fejtés körüli, úgynevezett homlok- és a bányászok fölötti tőteszakasz nem volt kellően biztosítva. A vádlottal? az ellenkezőjét bizonygatták, mondván, hogy a rendkívüli körülmények között — amikor erősen csöpögő vízben és sárban munkálkodtak — mindent megtettek a biztonságért. Arra a kérdésre, hogy akkor mégis mi okozhatta a tragédiát, azt mondták: talán a fejtési szakasz fölött lévő vizes homokrétegből a víz, a fúrt lyukakon kifolyt, és a lazán ott maradt homok hirtelen megmozdulása okozta a minden előjel nélküli omiást. Ezt a lehetőséget a műszaki szakértő sem vonta kétségbe. Továbbra is azt mondja, hogy valószínűleg a fejtési szakaszra, párosával beosztott bányászok, valamilyen oknál fogva, egy kiosztott részt üresen hagytak s itt nem volt biztosítva a védelem. nem történt kellő'idő- ben intézkedés. Valószínűleg, hangzott több esetben is a közelítés és ezért történhetett az, hogy a körülmények pontos tisztázása nagyon elnyújtotta a tárgyalást. További tanúk kihallgatására nem kerülhetett sor. Ezért a bíróság március 9-re hirdetett újabb tárgyalási napot, akkor folytatódik a tanúk kihallgatása, a bizonyítási eljárás, és ekkor alkotnak ítéletet. — zá — — Balesetek. Tavaly 2523 baleset fordult elő a megyében, 113-mal több mint a megelőző évben. Kevesebb volt viszont a súlyos kimenetelű, a halálos és a csonkulásos balesetek száma, és csökkent a balesetek miatt kiesett munkanapok száma is. TÁJÉKOZTATÓ AZ INFLUENZAHEL YZETRÖL Az utóbbi két hétben a fővárosban és az ország tíz megyéjében — Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Győr-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom, Pest, Vas, Veszprém — mérsékelten emelkedett az influenzás megbetegedések száma. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatója szerint e megbetegedések gócokban fordulnak elő, elsősorban a gyermekek és a fiatal felnőttek közösségeit érintik. A vizsgálatok ez ideig influenza A-vírus jelenlétét igazolták, ezért elrendelték, hogy Békés megye kórházainak szülészeti osztályain március 1- től tilos a látogatás. A járványügyi helyzet alakulásától függően, a látogatási tilalom bevezetése szükséges lehet más megyékben is, hogy a kórházakban ápolt betegeket óvják az influenzás fertőzéstől. Megyei gyorslista Az 1984. február 28-án megtartott február havi lottó-jutalom- sorsolásról, meiyen a 8. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalvány (1000 Ft), b Wartburg Lim. tip. személygépkocsira szóló utalvány, c Polski Fiat 126. P tip. személygépkocsira szóló utalvány, d Rt. 402 tip. Videoton Hi-Fi torony (37900 Ft), e Szerencseutalvány (40000 Ft), f Otthon lakberendezési utalvány (30000 Ft), g Zenesarok-utalvány (20000 Ft), h Iparcikkutalvány (25000 Ft), i Vásárlási utalvány (20000 Ft), j Televízió I. (7900 Ft), k Televízió H. (7600 Ft), 1 Vásárlási utalvány (10000 Ft), m Vásárlási utalvány (9000 Ft), n Vásárlási utalvány (7000 Ft), o Vásárlási utalvány (5000 Ft), p Vásárlási utalvány (4000 Ft), r Vásárlási utalvány (3000 Ft), s Vásárlási utalvány (2000 Ft.) 5 384 204 S, 5 390 057 n, 5 : 397 7*0 S, 5 41)4 463 S, 5 411 216 i, 5 117 969 s, 5 4 24 722 S, 5 431 475 S, 5 438 228 1, 5 471 993 S, 5 1 478 746 k, 5 < 485 499 s, 5 492 252 b, 5 499 005 1, 5 505 758 o, 5 512 511 m 5 526 C17 k. 5 553 029 g. 5 559 782 e, 5 566 535 s, 5 580 Oil p, 5 386 794 g. 5 593 547 s, 5 60U 300 m , 5 613 806 k, 5 620 559 s, 5 627 307 i, 5 634 065 g. 5 640 818 P, 5 647 571 s. . 5 667 830 j, 5 681 336 P, 5 688 089 s, 5 694 842 s, 5 728 607 h, 5 742 113 n, , 5 748 866 O, 5 755 619 n, 5 762 372 1, 5 769 125 r, 5 775 878 s, 5 789 384 h 5 796 137 s, 5 802 890 k, 5 816 396 d. , 5 823 149 r, 5 829 902 P, 5 843 408 f, 5 850 161 j, 5 856 914 o, 5 883 926 r, 5 890 679 s, 5 904 185 S, 5 863 667 k, 5 870 420 m, 5 877 173 s, 5 924 444 P, 5 931 197 P, 5 937 950 p, 5 944 703 o, 5 951 456 s, 5 958 209 s, 5 964 962 g, 5 971715 f, 5 97!! 168 s, 5 »85 221 s, 5 991 974 s, 5 90S 727 12 i 522 044 j. 12 569 315 i. 44 754 194 s. 55 937 162 r, 55 ! Í43 915 n, 55 950 668 r. 405 505 m, 76 439 270 S, 76 459 76 466 282 1, 76 473 035 s, 76 486 76 493 294 r, 76 500 047 506 800 e, 76 527 059 g:, 76 533 76 540 565 r, 76 547 318 554 071 g, 76 560 824 s, 004 054 e, 80 011 607 g, 80 018 80 025 113 1. 80 045 372 052 125 e. 80 058 878 s. 80 072 80 085 890 f, 80 099 396 106 149 n, 80 112S 902 s, 80 119 80 126 408 s, 80 133 161 139 914 g. 80 160 173 S, 80 166 80 180 432 e, 80 187 185 193 938 e. 80 200 691 h. 80 207 80 214 197 f, 80 220 950 227 703 j. 80 241 209 k, 80 247 80 254 715 o, 80 261 468 268 221 p, 80 274 974 r, 80 281 80 288 480 n. 80 295 233 301 986 s, 80 308 739 s, 80 315 80 322 245 S, 80 328 998 335 751 s, 80 342 504 k, 80 349 80 356 010 s. 80 403 281 423 540 n. 80 430 293 f. 80 437 80 457 305 1, 80 470 811 477 564 S, 80 538 341 f, 80 545 80 565 353 i. 80 572 106 s. 30 585 80 592 365 j, 80 599 118 k, 529 541 P, 812 k, 360 h, 384 P. 655 s. 926 f, 444 g. 962 P. 727 P, 492 O, 257 m. 046 r, 094 612 A nyertes szelvényeket 1984. március 25-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 4-596 NOGBAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztői GOT* AL GYULA. Szerkesztőig; Salgótarján, faléw Imit tér t Telefont ie-072. Főszerkesztő; u-504. Sporürovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád megye! Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóc» I rare tér 4. Telefon.- 12-542. Telex; 229 109. frányitószáni: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető; a hely! postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy bőnapra 84 forint, negvedévre 10? forint, egy évre 400 torint. előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 4. Pf.a K. Felelés vezető; KELEMEN GÁBOR Igazgató. Indexszám; SS 912 HU ISSN 0l3S-155f I