Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-04 / 54. szám

HARC A TERMÉSZET ELLEN (TI.) Átmeneti megoldásokért Nógrád megyében a víz- és csatornaellátás javítására a IV. ötéves tervben összesen 343 millió forintot fordítot­tak. Ez az összeg az V. öté­ves tervben 1,1 milliárára emelkedett s a jelenlegi terv­ciklusban a még várható ki­fizetésekkel együtt meghalad­ja a másfél milliárd forintot. Ennek az egyharmada a ta­nácsi fejlesztési alapról szár­mazik. Az erőfeszítések nyo­mán 1971-hez képest a víz­termelő-kapacitás napi 17 ezer köbméterrel bővült, s 1985. végéig még várható napi háromezer köbméter a több­let. A csaknem másfél évti­zed alatt az ivóvízvezeték 670 kilométerrel hoszabbadott megyénkben. Az adatok jól illusztrálják a megye ivóvíz­ellátásában tapasztalható ne­hézségek megodása érdeké­ben kifejtett erőfeszítéseket. Tározó — üresen A szécsényiek tavaly példá­ul egy ötszáz köbméter kapa­citású magastározóval gyara­podtak. Kellett már nagyon, hiszen a meglévő száz köbmé­teres képtelen volt elegendő nyomást szolgáltatni. Az öt­száz köbméter víz —, ahol naponta körülbelül ennyi a hiány, — sokat lendíthetett volna a település ivóvízellá­tásán. Csakhogy a próbaüze­men kívül alig volt és van víz a tározóban. Ugyanis, mire felérne, egyszerűen nem jut belőle, mert a fogyasztók alig várják a vizet, külön töltő­vezeték pedig nincs. Éjjelen­te sem telhet meg a tározó — nincs miiből. A friss adatok sem bizta­tóak. Az enyhébb időjárás­sal megkezdődött olvadás el­lenére a kisegítő ludányhalá- szi kutak február húszadi­kán az átagos 350—380 köb­méter víz helyett 112, három nappal később 123 köbmétert adták. Földi László tanácselnöknek sokan szegezik mostanában a kérdést: a helyi tanács milyen megoldást keresett, mit' tesz annak érdekében, hogy a szécsényiek esténként*napköz­ben ne félve nyúljanak a víz­csaphoz? A nehéz helyzetben ideig­lenes módszerként a kutak dúsítására gondoltak. A lu- dányhalászi sóderbánya és a kutak közötti körülbelül két kilométeres távolságot felszí­ni csövekkel hidalják át, s az ezen keresztül áramló, majd a talajon keresztül a vízadő rétegbe szivárgó, megtisztult víztől várják a kapacitás növekedését. Ennek a hatása is azonban legha­marabb egy hónap múlva jelentkezhet. A szécsényi sóderbánya vi­zére szintén szemet vetettek. A becslések szerint körülbelül százezer köbméter található benne. Most a közelében kút- ásással próbálkoznak. Bízva abban, hogy tisztességes mi­nőségű vízhez jutnak. Nagyobb léptékű dolgokon a szécsényiek nem törhetik a fejüket. Pedig tudják, ez a két újabb lehetőség csak lé­legzetvételnyi szünetet jelent­het. Ráadásul a dúsításnak tetemes költségei jelentkez­nek, nem olcsó dolog folya­matosan üzemeltetni a szi­vattyúkat. Azzal is tisztában vannak, hogy a megnyugtató megol­dást az észak-nógrádi regio­nális vízművel való kapcso­lat jelentheti majd. Ennek megvalósítása ma még leg­feljebb beszédtéma lehet. Önállóság és felelősség Köztudott, hogy az utóbbi időszakban jelentősen meg­növekedett a helyi tanácsok önállósága, s nem véletlenül hangsúyozzák: a felelőssége is. Érzik ennek szorítását Szécsényben. A rendelkezésre álló pénzügyi eszközök a számítások szerint azonban aligha nyújtanak fedezetet alapvető változtatásra a vízel­látásban. A Szécsényi városi jogú nagyközségi Tanács a közelmúltban fogadta el az idei fejlesztési tervet és fenntartási költségvetést. Eb­ben a vízgazdálkodásra a tes­tület 1,1 millió forintot irány­zott elő a Rákóczi úton épülő 18 lakáshoz kapcsolódó közmüvek kivitelezésére. A művelődési központ építéséhez 8.1 millió forint szerepel a fejlesztési tervben. Felvetődik a kérdés: vajon az egészséges ivóvíz- ellátást segítő újabb megol­dásokra miért nem tért ki a fejlesztési terv? Senki sem tagadja: a tele­pülés új szerepköre, az igé­nyek indokolják a településen élők másik régi vágya betel­jesedését, a művelődési köz­pont megépítését. Az önálló­ság viszont feltételezi az adott településen a soron levő fel­adatok ésszerű rangsorolását, a differenciált fejlesztést. Kü­lönösen népgazdaságunk is­mert, nehéz helyzetében, ami­kor tanácsi vezetők, tanács­tagok és állampolgárok előtt egyaránt ismert, hogy terven felüli tennivalók megvalósí­tására legfeljebb a saját ta­nácsi bevételek növelésével, társadalmi összefogással nyí­lik lehetőség. Nincs garancia A szécsényiek korábban is ismertek voltak arról, hogy értelmes célokra, a közösség boldogulását szolgáló felada­toktól nem sajnálják a tár­sadalmi munkát, az önkéntes anyagi hozzájárulást. A víz­ellátás javítása érdekében szervezendő esetleges akció azonban csak akkor kezde­ményezhető, ha valóban meg­szünteti a vízhiányt. Jelenleg erre senki nem tud garanciát nyújtani. Elsősorban a helyi tanács feladata, hogy — ha szük­séges, a rendelkezésre álló fejlesztési eszközök átcsopor­tosításával, ha nincs más mód, a családi házas övezet ivóvíz­felhasználásának jelentős kor­látozásával — átmeneti meg­oldást keressen. És találjon, mert a vízgondok kihatnak a közérzetre, munkakedvre, az élet minden területébe. Végül is a szécsényiek har­ca a természet ellen koránt­sem kilátástalan. M. Szabó Gyula CVége) NÓGRÁD MEGYEI VEZETŐK ÓBUDÁN Sokoldalú együttműködés Budapest III. kerületével A korábban kialakult, jó együttműködés jegyében Nóg­rád megyei vendégeket fo­gadtak március első napján Budapest III. kerületében. Géczi János, a Nógrád me­gyei pártbizottság első titká­ra, Illés Miklós, a megyei ta­nács általános elnökhelyette­se és Marczinek István, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára együtt­működési szerződést írtak alá Óbuda párt-, tanácsi és nép­frontbizottságának vezetői­vel. A III. kerületiek nevé­ben Isaszegi Ilona, a buda­pesti pártbizottság munkatár­sa, Pál József, Bán Éva a III. kerületi pártbizottság titká­rai, Kiss Imre, a III. kerüle­ti Tanács elnöke, Szabó Já­nos, a III. kerületi népfront­bizottság titkára fogadták a vendégeket Már az elmúlt évben is együttműködött a megye és a kerület. Megvalósult a köl­csönös tájékoztatás, tapaszta­latcserén vettek részt a tiszt­ségviselők. A Nógrád megyei­ek segítséget nyújtottak Óbu­da fásításában, a kerületi KISZ-vezetők pedig a megyei KISZ-iskolán vehettek részt felkészítő táborban. A megye és a kerület egyes gazdasági egységei között már. koráb­ban kialakult a kapcsolat, ez fejlődhetett tovább az együtt­működési megállapodás meg­kötése után. közelebb kerül­tek egymáshoz a szilikátipa­ri kutatóintézet és Nógrád megye üveg- és kerámiaipa-, rának dolgozói, tömegszerve­zeteinek vezetői és tagjai. Ugyanez jellemző a Buda­pesti Harisnyagyár és a nagy­halon yi harisnyagyár KISZ- szervezete, szocialista brigád­jainak kapcsolatára. A gazdasági együttműkö­dés keretében határozták el, hogy Nógrád megye hozzájá­rul Óbudán egy megyei ba­rátságpark létrehozásához. A tanács kijelölte a területet, s most tavasszal megkezdődhet ,a munka. Az eddig élteit időszakban a legeredményesebben a kul­túra, az egészségügy és a tudomány területén sikerült az együttműködés. A Ma- dách-évforduló alkalmából jelentős érdeklődést keltő ki­állítást nyitottak „Madách illusztrációi” címmel az Óbu­da Galériában. A salgótarjá­ni ifjúsági művelődési ház­ban a III. kerületi gyerekek alkotásait mutatták be. A megye és a kerület iskola- igazgatói is felvették a kap­csolatot. Megalakult a Hazafias Népfront III. kerületi bizott­sága mellett a Nógrád me­gyeiek baráti köre. Rendez­vényeikhez — amelyek láto­gatottak, tartalmasak, színvo­nalasak — a kerületi műve­lődési ház és a népfrontbi­zottság biztosítja a feltétele­ket. Az 1984. évre szóló együtt­működési program aláírását közvetlen hangú beszélgetés előzte meg. Pál József, a ke­rületi pártbizottság munkájá­ról, feladatairól tájékoztatta a Nógrád megyei Vezetőket. A VI. ötéves terv eddigi tel­jesítéséről Kiss Imre tanács­elnök szólt. A megye és a ke­rület közötti együttműködés­ről az óbudaiak nevében Bán Éva, a pártbizottság titkára beszélt. Hangsúlyozta: fon­tos, hogy minél több és jobb személyes kapcsolat alakul­jon ki, mert így válhat iga­zán élővé, hasznossá az együttműködés. Géczi János, a Nógrád me­gyei pártbizottság első titká­ra hangsúlyozta, hogy tanul­ságos volt Óbuda gondjairól, az ott élőkről hallani. A ke­rület és a megye dolgozóinak, vezetőinek sok tekintetben hasonló gondokkal kell szem* benézni. A megye és a III.’ kerület közötti együttműkö­dés eddigi eredményeiről elé­gedetten ‘ szólt. Ezután került sor az 1984-^ re szóló együttműködési szer­ződés aláírására. A program a többi között tartalmazza, hogy a megyei és a kerületi párt- és társadalmi szerveze­tek folytassák a kölcsönösi tájékoztatást egymás munká­járól, tapasztalataikról, felJ adataikról. Hívják meg egy­mást a jelentős rendezvé­nyekre, ünnepségekre, és a kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó kiadványokat rend­szeresen küldjék meg egy­másnak. A megye, illetve a kerület vezetői fontosnak tarják, hogy már, most megkezdjék a közös előkészületeket ha­zánk felszabadulásának 40. évfordulója megünneplésére. Az együttműködésben köz­reműködő testületek 1985J elején áttetkintik tapasztala­taikat és meghatározzák az együttműködés további tenni­valóit. * Az együttműködési prog-’ ram aláírása után a kerületi vezetők kalauzolásával Nóg­rád megye képviselői megte­kintették Varga Imre Kos- suth-díjas szobrászművész ki­állítását, majd üzemlátogatá­son vettek részt a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban. Szigeti Júlia Száloptikás távközlés MUNKÁSARCOK Nem vágytam sose vissza H angosan erőlködik, hö­rög, zörög a terepjáró teherautó motorja, ve­zetője félelmetes reflexszel centizi ki a vízmosások szé­leit, kerül ki istentelen nagy kődarabokat. A hó itt még, a szandai kőbánya felé menet­ben, az északi oldalon igen­csak tartja magát, a védett helyeken még most is torony­magasan tornyosulnak a hó­hegyek, de hát Tokár Já­nosnak mennie kell. Alkatré­szeket fuvaroz ki az egyik meghibásdott berendezéshez — fél órával szóltak csak be te­lefonon a nógrádkövesdi köz­pontba, kérve az azonnali se­gítséget. melynek híján nagy kimaradások esetének a ter­melésben. Ember legyen az is. aki utasként szorongatja a műszerfalba épített fogódzko­dót — esetenként elborzadva tekintve a völgybe szaladó szakadékok félelmetes közel­ségébe —, de még emberebb az, aki az ilyen utak megté­telére különösebb parancs nélkül, ám kötelességét érez­ve. vállalkozik. — Ez a tél — mondja a gépkocsivezető, tekintetét egy fél pillanatra sem levéve az útról (útról...?) — nagyon megviselt mindkettőnket, ót is —- üt a jármű kormányára, — meg engem is. Többször előfordult, hogy ablakaig érő hótorlaszba keveredtem. s bizony, akkor meg kellett vár­ni a mentő lánctalpast, mert úgy volt, hogy se előre, se hátra. De hát én választot­tam magamnak ezt a foglal­kozást. A most negyvennyolcadik évében lévő Tokár János pes­ti születésű. De ahogy kö­zeledett a főváros ostroma, 1 biztosabb, nyugodtabb hely­re költöztek: le Bercelre, a ment vissza Budapestre, épí­tőipari szakmunkásképzőbe, ahol kőművesként fel is sza­badult. Ám szakmája gyakor­lásába eppen, hogy csak be­lekóstolt, mert bevonult ka­tonának, a nagykanizsai ke­rülethez, határőrnek. Ott sze­rezte meg a gépjárművezetői jogosítványt. — Leszereltem, utána egy évig eljártam Vácra, egy la­káskarbantartó cégnél leltem munkát, de egy alkalommal, nagy emelésnél, megroppant a derekam, idegszálgyulladást kaptam, hónapokig nyomtam az ágyat. Az orvosi konzílium megállapította, hogy kőmű­vesként már soha többé nem dolgozhatok. Bár — igaz —, visszakívánkoztam volna ar­ra a munkahelyre, de apám is kért, ő már akkor javában a kövesdi kőbányában dolgo­zott, ugyan, hagyjak fel a mászkálással, csillapodjak meg itthon. Hallgattam rá, pedig akkor már ismertem a kőbányászat keménységét, ne­hézségét, veszélyességét. Apám is. szegény, innen ment nyug­díjba, itt vesztette el a fél szemét. Csillés volt, nagy kődarabot tört volna, s egy lepattanó szilánk kioltotta bal szeme világát... 1960. január­jától vagyok gépkocsivezető, s járom a szandai. a berceli és a nógrádkövesdi kőbányák­ba vivő utakat. No, hatvan­egyben aztán megnősültem, a feleségem Romhányban, a dolgozik, szüle­hatvanötben meg felépítettük itt, Köves- den, a szép, háromszobás la­kásunkat. A gyerekek fel­nőttek már, a kisebbik, tizen­kilenc esztendős, nemrég ment férjhez, a tanácson dolgozik, a vejem meg itt velem a kő­bányáknál, lakatos, a na­gyobbik, három év közöttük a korkülönbség, tavaly vé­gezte el a kereskedelmi és ven­déglátóipari főiskolát, s most a magyarnándori áfésznél van tisztességes beosztásban. — Öten, nagy szeretetben és egyetértésben lakunk együtt, egyelőre, mert gondo­lom, a fiatal házasok is mi­előbb kívánják majd maguk­nak az ’ önállóságot. Bár nekik most már nehezebb lesz, mint nekem, mert húsz évvel ezelőtt nem voltak még ilyen magasak az árak, sőt én olyan kedvezményesen kaptam a vállalattól követ, meg fuvart is, hogy az arra szükséges pénzt másra tudtuk fordíta­ni. Sebességet vált, s még óva­tosabban kapaszkodunk a vízmosásszerű úton felfelé a hegyre. — Vagy nyolcszázezer ki­lométert levezettem már ed­dig. Esőben, hóban, fagyban, olyan terepeken, ahol a lánc­talpas is nehezen boldogul­na. Néha a kezem annyira elfárad a kormány szorítás­ban, hogy megálláskor kép­telen vagyok a gyufával meg­célozni a számba vett ciga­rettát. Van úgy. hogy éjszaka is ugraszlanak és akkof há­borgás nélül megyek. Pedig szeretek itthon lenni. Szép nagy kertem van betelepítve szőlővel, ribizlivel, de meg­terem benne a krumpli és minden zöldségféle. Meg van sok baromfink, minden évben tartunk hízónak mala­cokat. Most kettő volt. Az egyrtet,' volt vagy kétmázsás, karácsony előtt leoitük, a másikra meg jövő héten ke­rül sor. Tudja, öt felnőtt em­bernek. ha nem akarunk drá­ga pénzen a hentesnél húst venni, sok zsírra, füstölt hús­ra, szalonnára van szüksége. Nekem ez meg kikapcsolódás. Amolyan idegnyugtató. Megállunk egy pillanatra, s a lehúzott ablakon át is­merős hang üti meg fülünket. Kihajolunk az ajtón, s fent, a fejünk felett két vadlibacsa- pat húz hangos gágogással dél felé. — No, ez baj! — jegyzi meg. — Az öregek szerint, kik közül sokan harminc meg negy­ven évet is eltöltöttek már itt a hegyek között, az a be­széd járja, hogy a madara­kat az észak felől utánuk tó­duló hideg követi. Nem lesz nekem ezek szerint rövide­sen tavaszom. De. sebaj! T okár János újra bele­lép a gázba. Aztán na­gyot zökkenünk egy vízmosásban, lefullad a mo­tor. Kiszáll, körbejárja a ko­csit és megcsóválja a fejét: — No, ezért most nem ka­pom meg az ötödik Kiváló dolgozó kitüntetésemet. De pár perc múlva indulhatunk, s így nem hiszem, hogy va­lami is fenyegetné az újabb érmemet. Mosolyog, s tekintetével hosszan követi a vadlibák délnek húzását. Egészen ad­dig. amíg el nem tűnnek a hegyvonulat mögött... Karácsony György nagyszülőkhöz. Itt járta ki az kerámiában általános iskolát, s innen tett két lányom, Asz elmúlt évtizedekben a megnövekedett telefonforga­lom, a televízió- és adatátvi­tel kielégítéséhez szükséges híradástechnikai rendszerek iránti egyre növekvő igények, illetve követelmények az elektromágneses spektrum op­tikai sávjában nyerhető óriási potenciális sávszélességekre irányította a figyelmet. A fény ugyanis, akárcsak a rá­dióhullám, elektromágneses rezgésekből áll. De ha a ha­gyományos híradástechnikai készülékekben néhány milli­árd a hullám rezgésszáma, a fényhullámok csak billiós nagyságrendű számokkal jel­lemezehetők. Márpedig jól is­mert az elv a távközlésben, hogy minél magasabb a jel- hordozó hullámok rezgésszá­ma, annál több információt továbbíthatnak velük. Ezt a lehetőséget a technika nem is szalasztotta el. Az optikai hírközlés (jelát­vitel) tulajdonképpen 1960- tól kezdett kibontakozni, ami­kor az USA-ban működni kezdett a világ első hélium­neon gázlézerje. Az ezt köve­tő kutatások kiterjedtek a megfelelő optikai eszközök. kábelek, optikai átviteli rend­szerek előállítására, illetve létrehozására, tulajdonságaik! tanulmányozáséra. A tudomá­nyos munka már sok ered­ményt felmutatott, de nem kevés a még megoldatlan probléma sem. Ezek között az egyik legnagyobb az átviteli csatorna kiválasztása, a fény­út átkapcsolása az elágazási ponton egyik vagy másik irányba. Érre megoldás lehet a fényt átalakítani elektromos jellé, azt erősíteni és kapcsol­ni, majd visszalakítani fény­jellé. Mindezt azonban a fény közvetlen manipulálásával is el lehet érni az ismert op­tikai eszközök, tükrök, len­csék és lézerek segítségével. De nem a megszokott mére­tekben. hanem hasonlóképpen miniatürizálva, mint az in­tegrált áramköröknél szoká­sos. Ezek az integrált fény- áramkörök valamilyen alap­ra rávitt igen finom üvegré­tegek és sávok, amelyek ugyanúgy vezetik a fényt, mint a kör keresztmetszetű üvegszálak. Képünk az ilyen gombostűfejnyi optikai eszkö­zök kialakításának a vákuum- kamrában való előkészítését mutatja. * Atomjégtörő Űj, kis merülési jégtörő pro­totípusán dolgoznak szovjet és finn tervezők. Ez az új konstrukció egyaránt alkal­mas a folyókon és a tenge­reken a konvojok vezetésére. Azt tervezik, hogy ilyen atom­jégtörő közlekedik majd a Jenyiszej torkolatában. A jégtörő különleges követel ­a Jenyiszejen ményeket támaszt a tervezők­kel szemben. A konstruktőrök a hajóépítés és -modellezés legújabb vívmányait használ­ták fel a hajótest kialakítá­sakor. Ü.i anyagokat is kikí­sérleteztek és különleges fi­gyelmet fordítottak arra. hogy a hajó biztonságosan kormá­nyozható legyen a mindössze kilenc méter mély vízben is. I----------------------------------------------------------------------------------------------------------­N ÓGRÁD — 1984. március 4., vasárnap 3 r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom