Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)
1984-03-30 / 76. szám
Díjnyertes dolgozat A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Borsod megyei szervezete évről évre megrendezi a szakközépiskolás ifjú történészek országos versenyét. Nógrádot Létrái Beáta, a salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola III. — igazgatási — osztályának tanulója képviselte, aki országos második helyezést érdemelt ki, Miklós Gáspár életét és mozgalmi tevékenységét feltáró dolgozatával. A tehetséges diák felkészítő tanára Laczkó István volt. Megjegyzendő, hogy a TIT Nóg- rád megyei szervezete most első -Ízben delegált fiatalt erre a versenyre, melynek idei dijait a minap adták át Sátoraljaújhelyen. A hevesi dinnye krónikája Kertészeti kultúránk egyik kevéssé ismert fejezetéhez tartozik a hevesi, s egyben a hazai dinnyetermelés múltja. Varga László egri helytörténész pótolta ezt a hiányt: alapos dinnyekrónikája szerint hazánkban legalább ezer ev óta termelik ezt a ma is közkedvelt gyümölcsöt. Hazai előfordulásának ősiségéről egy 1038-ból ismert helynév is tanúskodik. Oláh Miklós történetírótól azt is tudjuk, hogy a XVI. században már széltében-hosszában termelték hazánkban a dinnyét. E közlés hitelességét a korabeli családi levelek teljesen kétségtelenné teszik. A tanulmány nyomon követi a fajták kedveltségének változását, s idézi azt az 1833-ból származó feljegyzést, »mely szerint: .....dinnye a magyar földön oly sok és oly jó izű terem, hogy Olaszországot kivévén sehol...” A Heves megyei dinnyekertészek — elsősorban a cwányiak, ecsédiek — a XIX. század végétől nemcsak helyben, hanem az ország más vidékein is foglalkoznak diny- nyetermesztéssel. Sajátos ván- doréletük kialakulásában azonban nem a dinnye, hanem a kenyérgond játszotta a tö szerepet. NÓGRÁD Oklevélátadás Vanyarcon Csütörtöki ülésén Vonyarc község Tanácsa módosította a szervezeti és működési szabályzatot; megvitatta az 1983. évi fejlesztési terv és a működési költségvetés teljesítését; sor került a megyei tanácstag beszámolójára is. A testület határozatban fejezte ki köszönetét azoknak, akik 1983-ban kiemelkedő munkával járultak hozzá a község- politikai célkitűzések megvalósításához. A tanácsülésen ünnepélyesen átadták Vanyarcnak a társadalmi munkaverseny első helyezésével járó oklevelet. Tisztasági akció ütemterve A salgótarjáni tavaszi tisztasági akció jövő heti ütemterve a következőképpen alakul. Április 2—3—4—5-én a megyei pártbizottság épületétől északra eső terület, azaz a Dimitrov út, a Felszabadulás út, a Május 1. út, a Gizella út, valamint a Partizán-szobor környéke lesz soron. A terület takarításában, tisztításában a környék iskoláinak tanulói is sokat segíthetnek. Április 6—7—fián a Kemerovo-lakóteiep, a Móricz Zsigmond út és a Kercseg út következik a tavaszi tisztasági akció ütemterve szerint. Ezeken a napokon és helyeken nagy befogadóképességű konténereket helyeznek ki a lakosság által összegyűjtött szemét elszállításig való tárolására. A szemétgyűjtőket a napi program végén kiürítik és a soron lévő területre viszik át. Növendékek hangversenyei (zongora) és Lados Miklós (furulya) növendékei — az első osztálytól a hatodikig — bizonyították előmenetelüket a hangszertanulásban. Azonos korú fuvola, furulya és zongora szakos tanulók adtak számot tudásukról csütörtökön. Tanáraik: Bír a Sándor - né, Kanyó András, Lórencz- né Sándor Lívia, Palánki Éva, Perneczky Zsolt és So- mogyvári Ildikó. A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola növendékei szerdán hét, csütörtökön egy hangversenyt adtak Balassagyarmaton, az intézmény koncerttermében és Magyarnándorban, a Radnóti Miklós körzeti Művelődési Házban. Az első napon Ángy ánné Apagyi Anikó (zongora), Ángyán Károly (hegedű), Kocsisné Czifra Klára (gordonka), Krutsch Katalin Békés életünk gyermekszemmel A salgótarjáni bányagépgyár KISZ-bizottsága és a Budapesti úti Általános Iskola tanulói között évek óta jó együttműködés alakult ki. Nemrégiben a bányagépgyári fiatalok politikai plakátpályázatot hirdettek a gyerekek számára. A több mint félszáz pályamunkát csütörtökön értékelte a zsűri, s négy korcsoportban adott ki díjakat. A jutalmakon túl a plakátok előbb az iskola aulájában, majd a bányagépgyárban kerülnek kiállításra. Naptár 1984. március 30., péntek. Zalán napja. A Nap kel 6.27 — nyugszik 19.11 órakor. A Hold kel 5.11 '— nyugszik 16.01 órakor. Száznegyven évvel ezelőtt, 1844. március 30-án született, és 52 éves korában 1896-ban halt meg Paul Verlaine francia költő, a szimbolista költészet egyik legjelentősebb képviselője. IDŐJÁRÁS SZOMBATTÓL KEDDIG Várható időjárás az ország területére ma estig: Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. Előbb nyugaton, később másutt is többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. A sokfelé erős, főként a Dunántúlon időnként viharos délnyugati szél kissé mérséklődik és észak- nyugatira fordul. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Eleinte még kevés felhő várható, vasárnaptól azonban újra megnövekszik, és sokfelé lehet számítani esőre, záporesőre. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 1, 6, később 3, 8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 17 fok között lesz. Jelentős . mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. Érmés tárlat Érem- és pénzkiállítás nyílik ma Pásztón, a Lovász József Művelődési Központban. Az értékes régiségeket közszemlére bocsátó tárlat ünnepélyes megnyitója után — délelőtt 10 órától — dr. Káplár László egyetemi adjunktus tart előadást a pénzérmék keletkezéséről és elterjedésük útjáról. A nyolctárlónyi értéktárgyakat á Magyar Érem- gyűjtők Egyesületének Nógrád megyei szervezete „kölcsönözte” a pásztói intézménynek, április 3-ig. A tárlat ugyanis eddig lesz megtekinthető. Nyitás után egy órával SVT-mintabolt Budapesten Budapest, Dohány utca és Akácfa utca sarka. Csupa üveg kirakat. Színes felirat hirdeti a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár mintaboltja. Szerdán, a nyitás után egy órával toppantunk be az új boltba, ahol a különféle tűzhelyeken, alkatrészeken és a vevőkön kívül rátaláltunk a két partnervállalat vezetőire. Gressai Sándor, az SVT igazgatója és Kabdebó Ferenc, a Fővárosi Javító-Szerelő Vállalat igazgatója (ez utóbbi vállalat biztosította a helyiséget és vállalta az eladott termékek házhoz szállítását, felszerelését és a garanciális vevőszolgálatot) egyaránt elégedetten nyilatkoztak a kezdetekről. — A két vállalat tizenegy éves kapcsolatra tekint visz- sza, s ez az új mintabolt is a jó együttműködés eredménye. Célunk, hogy a fővárosiak igényeit kielégítsük a salgótarjáni gyár termékeiből, ugyanakkor piackutatást is végzünk. Bemutatjuk az új típusú tűzhelyeket, közvélemény-kutató lapokon érdeklődünk ki, mit szeretne. A hagyományos tűzhelyeken túl, a boltban láthatóak a színes, barna, zöld tűzhelyek is, ilyenből eddig csak nyugatra szállított az SVT. De megtalálható a Z—700 típusú tartaléktűzhely a mai modern konyha, vagy hétvégi ház tartozéka. Praktikus, mert vegyes tüzelésű. Strasszer Vilmos boltvezető örömmel újságolja, hogy egy óra alatt három tűzhelyet sikerült eladni, az alkatrészek, tartozékok iránt pedig már. most óriási a kereslet. Többen kitöltötték a közvélemény-kutató lapot, a vélemények szerint nagy tetszést aratnak a színes tűzhelyek, többen kérik, hogy a jelenlegi funkción kívül a grillsütő is szerepeljen a tűzhelyben, hogy elektromos sütő esetén legyen időkapcsoló óra. — Teljesíthetők ezek a kérések? — kérdezzük Gressai Sándortól. — Amennyiben tömeges igény jelentkezik, minden további nélkül. — Az új mintabolt jól felszerelt. Tudják tartani a továbbiakban is ezt a színvonalat? — Reméljük. A kapcsolat alapja ugyanis az, hogy, ha a boltnak, a vevőnek valamire szüksége van, azonnal telefonál a salgótarjáni gyárba, a vevő egy héten belül megkapja, amit keres. — Azt feltétlenül írja be, hogy az országban egyedülálló a szolgáltatásunk; vagyis eladunk, hazaszállítunk, felszereljük a tűzhelyet és garanciát vállalunk érte — zárja a beszélgetést Kabdebó Ferenc, a budapesti partnervállalat igazgatója. Bízunk benne, hogy a kapcsolat továbbra is gyümölcsöző lesz mindkét vállalat, s főként a vásárlók hasznára! Kiss Mária A nógrádmegyeriek építkezési kedvére jellemző, hogy » hatodik ötéves tervidőszakra biztosított negyvenhét telek már az elmúlt évben elfogyott. A községrendezési terv módosításával újabb területeket kellett biztosítani a településen az otthonalapítóknak. Tegnap tanácsülésen fogadták el a testület tagjai Nógrádmegyerben az új telkek kialakítására tett javaslatot. Közművesített területen huszonkét család juthat építési lehetőséghez, közülük három azonnal gazdára is talált. Képünkön: Zsiskó Erzsébet vb-titkár és Mucs Mihályné pénzügyi előadó a NÖGRÄDTERV által kialakított területek térképét szemléli. —kj— — ..Ki nyer ma?” Balassagyarmaton. A Kossuth rádió egyik legnépszerűbb zenés fejtörőjátéka a „Ki nyer ma?”. A tízperces játék és muzsika ma délben fél egykor a balassagyarmati Ipoly Hotel presszójából jelentkezik, s ide várják a város érdeklődőit is. SZAUNA A STÉSZ-NÉL A Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezet központjában a szövetkezeti bizottság kezdeményezésére, a KISZ-alapszervezet védnöksége mellett társadalmi munkában létrehozták a szövetkezet dolgozóinak szaunáját. A munkálatokat januárban fejezték be, azóta hetenként háromszor, munkaidő után, este 7—9 óráig kereshetik fel felüdülés céljából. Egyszerre 10—12 főnek tudnak helyet biztosítani. Egyébként egy-egy alkalommal 20—30 fő részesülhet a szauna áldásaiban. Az itt-tartózkodás jótékony hatással van azokra, akiknek hörghurutjuk van, hasznos a reumatikus bántalmak ellen, de rendbe teszi a megviselt idegrendszert is. A szauna létrehozásához szükséges anyagok és berendezések beszerzésére 50 ezer forintot költöttek Olyan berendezéseket szereltek fel, amelyek teljes biztonságot nyújtanak a résztvevőknek. hirek — Huszonöt személyes óvoda építését kezdte meg ezen a héten a Jobbágyi Építő- Szerelő és Szolgáltató Ipari Szövetkezet. A beruházás lebonyolítója a NOMBER. » megrendelő a jobbágyi tanács. A generálkivitelező szövetkezet a munkák befejezését ea év december 30-ra vállalta. — Érdekeltség a jövedelemben. A Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat öt boltja működik aa elmúlt év derekától jövedelemérdekeltségi formában. A tapasztalatok kedvezőek, a boltok vezetői nemrégiben a többletjövedelemből összesen 56 ezer forintot vettek fel. Az idei év januártól újabb 11 üzlet tért át jövedelemérdekeltségre, fél évtől pedig további 10 nőit követi őket. — Szobapapucs. Mátravere- bélyi üzemében tavaly fél évtől újra gyártja a szobapapucsokat a Salgó Cipőipari Szövetkezet. A keresett termékből idén a tervek szerint 53 ezer 200 párat állít elő a szövetkezet több mint nyolcmillió forint értékben. A betegségek megelőzéséért Rizikóklub alakult Balassagyarmaton Magyarországon jelenleg vannak megalakulóban az olyan egészségvédő klubok, amelyek a szív-érrendszeri betegségek terjedését hivatottak megakadályozni. A fővárosi Tétényi úti kórház Lipid klubjának mintájára tegnap rizikóklub alakult a balassagyarmati kórházban. Ennek célja, hogy foglalkozzanak azokkal a betegekkel, akiknél a szív-érrendszeri károsodás, vagy annak kockázata észlelhető. A legfontosabb kockázati tényezők: magas vérnyomás, dohányzás, elhízás, mozgásszegény életmód, stressz, bizonyos személyiség- jegyek. A rizikóklub olyan programot kínál, amely megtanítja a lakosságot a helyes életmódra, támogatja az új életstílus, étkezési szokások kialakulását, megfelelő elméleti ismereteket nyújt a betegségek megelőzéséhez. Erre annál is inkább szükség van, mivel csak a gyógyszerek nem használnak, a hajlamosító tényezőket is ki kell küszöbölni, vagy erélyes intézkedésekkel hatásukat mérsékelni. Az eddigi próbálkozások nem hozták rpeg a várt eredményt, egyre több a magas vérnyomás, infarktus, cukor- betegség. A küzdelem új formájaként a balassagyarmati kórház I. számú belgyógyászatának irányításával azért alakult a rizikóklub, melynek tagja lehet bárki. A tegnapi alakuló összejövetelen, a városi pártbizottság előadótermében az érelmeszesedés kockázati tényezőiről tartottak kerekasztal-konferenciát, orvosok, érdeklődők. diétás szaktanácsadással egybekötve. ISOGRA». a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága ás a Nógrád megyei Tanács lapja. PŐszerkesztÓ: GOTT AH GYULA. Szerkesztőség! Saigótanan ranv <■ . n.® „ utt. Beszerkesztő: U-304 Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Peleiös kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal Salgoiatiari .-‘alócz imrt tér 4. telefon; 12-312, Teles; VIS109. Irányftószám; 3101. 'Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető; a helyi postahivatalokban es a kézbesítőknél. Előfizetési ülj egy hónapra 34 forint, oeevedévrv in< forint egy évr* .______ 4M forint, Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, siót Salgótarján, Palóca Imre tár L Pf.j H. Felelő* vezetőt KELEMEN GABOS igazgató, indexszám« £3 032 HU ISSN 0133-1559