Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-27 / 73. szám

Az SZKP KB PB kezdeményezésére tengyel Egyesült Néppárt kongresszusa A falu és a mezőgazdaság képviseletében Országos tanácskozás az élelmiszerprogramról mezőgazdaságról Varsóban hétfőn délelőtt összeült a Lengyel Egyesült Néppárt kongresszusa. A kongresszus első munka­napján jelen volt Wojciech Jaruzelski miniszterelnök, a LEMP KB első titkára, va­lamint Edward Kowalczyk miniszterelnök-helyettes, a demokrata párt elnöke is. Az egyesült néppárt Euró­pa legrégibb ma is fennálló parasztpártja, egy híján ki- lencvenesztendős. A lengyel politikai rendszerben a LEMP után a második párt 470 ez­res taglétszámával. A párt aktívan részt vesz a lengyel mezőgazdasági politika for­málásában- Tevékenységének középpontjában a falu és a mezőgazdaság érdekeinek a Spanyol Szocialista Munkáspárt küldöttsége Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására hét­főn Budapestre érkezett a Spanyol Szocialista Munkás­párt küldöttsége Guillermo Galeote, a végrehajtó bi­zottság tagja, országos titkár, a képviselőház védelmi bi­zottságának elnöke vezetésé­vel. A delegáció tagjai: Ele­na Flores szenátor, a párt külügyi osztályának vezetője és Rafael Vallejo Rodriguez szenátor. (MTI) Namíbia függetlenségéért Nigéria Afrika-politikájá- ban elsődleges fontosságot tu­lajdonít annak, hogy Namí­bia minél előbb nyerje el függetlenségét — mondotta Mohammed Buharl nigériai államfő. Buhari, aki hétfőn Lagosban fogadta Sam Nu- jomát, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) el­nökét, megerősítette, hogy Nigéria szolidáris a szabad­ságáért és függetlenségéért harcoló namíbiai néppel. "Az illinoisi előválasztások elvesztése után Gary Hart szenátornak kevés reménye marad arra, hogy elnyerje a demokrata párt elnökjelölt­ségét, s, ha New Yorkban, vagy Pennsylvaniában nem tud nyerni, akkor az idei de­mokrata párti versengés el- döntöttnek tekinthető — vé­lekednek amerikai választási szakértők. Thomas Cavanegh, a wa­shingtoni Joint Center For Political Studies nevű kuta­tóintézet munkatársa, a vá­lasztási irányok elemzésének szakértője az MTI washing­toni tudósítójával folytatott beszélgetés során emlékezte­tett, hogy Illinois négy évvel ezelőtt választóvonalnak bizo­nyult a kampány menetében. Bush Reagannal szemben és Kennedy Carterrel szemben Illinoisban szenvedte el dön­tő vereségét. Illinois elvesz­tése ezúttal is azt jelenti, hogy Hartot már csak a csoda hoz­hatja fel újra az élre, mert ez az állam az Egyesült Álla­mok egész társadalmának ke­resztmetszete. Hart megtorpanásának el­sődleges oka az úgynevezett „frontloading” probléma — az előválasztások első hónap­jának túlzottan eseménydús naptára. Ez a demokrata ve­zetők 1982-es országos érte­kezletének döntése alapján alakult ki Mondale és Kenne­dy közös kívánságára. A párt akkori két éllovasa úgy dön­tött. hogy igyekszik mielőbb megszabadulni a kisebb ve- télytársaktól, hogy nagyobb meglepetések nélkül, egymás ellen vívhassák meg a jelölé­si csatát. A frontloading Hart ellen fordult, akinek nem volt elegendő ideje megerősíteni vezető pozícióját. Jesse Jackson kitűnő illinoi­si szereplése miatt értékelik a szakértők gyengébbnek Hart képviselete áll. Jelenleg leg­fontosabb feladatának azt tartja, hogy a mezőgazdasági termelés minden tulajdonfor­mában jövedelmező legyen, s a parasztok jövedelme ne ma­radjon el a munkásoké mö­gött. Mindez fontos feltétele annak, hogy Lengyelország megvalósíthassa nagy célját, az élelmiszer-önellátást. Az egyesült néppárt elnö­ke, Roman Malinowski, a kormány miniszterelnök-he­lyettese. A szejmben a kép­viselőknek körülbelül egyne­gyede tartozik a párthoz. A párt partneri együttműkö­dési viszonyban áll a LEMP- pel és az ország harmadik pártjával, a demokrata párt­A Szíriái vezetés a hét végén két síkon is kiemelkedő sze­repet játszott a sokrétű liba­noni válság rendezésében. Egyfelől új erőfeszítéseket tett a múlt héten véget ért lau- sanne-i megbékélési konferen­cia határozatainak a megva­lósítására, másfelől latba ve­tette befolyását a hazafias erők egységének helyreállítá­sa végett. Hafez Asszad Szíriái elnök az Amin Dzsemajel államfő­vel folytatott szombati tele­fonbeszélgetés óta kétszer, Abdel Halim Haddam alelnök háromszor fogadta Jean Obe- it, a libanoni elnök személyes megbízottját. Az eszmecsere központi témája a politikai kibontakozás előfeltételének tekintett tűzszünet megszilár­dítása, a szembenálló feleket egyesítő legfelsőbb politikai­katonai bizottság megalakítá­sa volt. A Szíriái államfő megerősítette, hogy kormánya további lehetőségeit. Monda­le úgy győzött Illinoisban, hogy Jackson vitte el a kü­lönben Mondale-hoz tartozó feketeszavazatok mintegy hetven százalékát. A fekete­szavazatokkal Mondale nyo­masztó győzelmet aratott vol­na Hart felett, akinek társa­dalmi bázisa meglehetősen szűkösnek bizonyult. Illinois­ban Hart csak a nők és a diákok, valamint a farmerek körében volt erősebb. Vesz­tett a munkásság, az összes kisebbségek, az elővárosi ér­telmiség és polgárság köré­ben. Az illinoisi eredmények elemzése elengedhetetlenné teszi Hart számára, hogy új taktikát keressen. De ez is problematikus. Mondale ugyanis a megbízhatóságára és tapasztalataira vonatkozó utalásokkal fordította meg az irányt, miközben Hartot si­keresen festette le olyan po­litikusként, aki túl gyorsan változtatja nézeteit. Erre nem szerencsés újabb változtatá­sokkal válaszolni, pedig Hart manőverezésre kényszerül. Belpolitikai állásfoglalása­it Hart nem tudta hatásosan eljuttatni a választókhoz, hol­ott konzervativizmusa erős­ség lehetett volna a közép­rétegek esetében, külpolitikai erősségeit a Mondale-kam- pánynak sikerült semlegesí­teni. Hart külpolitikai nézetei csak a farmerek esetében töl­töttek be pozitív szerepet a Mondale által támogatott ga­bonaembargó miatt. Az Izrael- barát szavazatokat Mondale zsebelte be, mert sikerrel csi­nált „ügyet” abból, hogy Hart „csak megkésve és az utolsó pillanatban” foglalt állást az amerikai nagykövetség Jeru­zsálembe való áthelyezése mellett. A közép-amerikai kérdésben Hart józanságát Mondale-nak sikerült véde­tal. Egyik alapító tagja a ha­zafias nemzeti újjászületési mozgalomnak, a PRON-nak. Aktívan közreműködött an­nak érdekében, hogy falun is szaporodnak az új népfront szervezetei. Az egyesült nép­párt a júniusban sorra kerü­lő tanácsi választásokon a LEMP-pel és a demokrata •párttal közös listán indítja jelöltjeit. A kongresszusra több tucat külföldi parasztpárt és más parasztszervezet képviselőit hívták meg.' A külföldi kül­döttségek a négynapos kon­ferencia befejeztével nemzet­közi tanácskozást tartanak az együttműködésről, a béke védelmében való részvétel le­hetőségéről. minden lehetséges módon elő kívánja mozdítani a libanoni konfliktus békés rendezését. Haddam alelnök remény­keltő eredménnyel közvetített a Nyugat-Bejrútban hatalom­ra jutott ellenzéki erők bel­viszályában, amely a múlt hét második felében a haladó szocialista párt és a nassze- rista Al-Murabitun kétnapos fegyveres konfliktusához ve­zetett. A damaszkuszi megál­lapodás értelmében hétfő déltől a libanoni rendőrség és a kormányhadsereg haza­fias érzelmű alakulatai ve­szik át a drúz—szocialista milí­ciák által elfoglalt körzetek, valamint a többi városrész el­lenőrzését, de a szocialisták és a nasszeristák kibékülése még várat magára. A liba­noni szunnita főmufti által kezdeményezett békéltető tár­gyalásokba Rafik Hariri szaú- di megbízott is békapcsoló- dott. lemellenes álláspontnak be­állítania. A fentiek kapcsán Hart el­len szavaztak az antikom- munisták, s a Chicagót és környékét nagy számban be­népesítő lengyelek, valamint a „Szolidaritás” témájával mindig lelkesíthető szak- szervezeti munkások is. Az AFL—CIO hivatalos állásfog­lalása Mondale mellett elein­te nem segített az alelnök- nek, de az igen, hogy a len­gyel ügyben Hartot puhány- nak, míg a Chrysler „kiváltá­sa” ügyében keménynek, a munkásemberekkel szemben „szívtelennek” írták le. Az AFL—CIO tagjai közül Illi­noisban végül is tíz százalék­kal többen támogatták Mon- dale-t, mint Hartot. A demokrata párti válasz­tók jó részével azt is sikerült elhitetni, hogy Mondale nem csak antikommunista meg­győződésében, hanem az atom­fegyverek befagyasztásának kérdésében is határozottabb Hartnál. Ingadozónak mutat­kozott Hart a Hormuzi-szoros ügyében is. Előbb azt mond­ta, hogy nem akar amerikai életeket kioltani a japánok kőolajáért, aztán ráeszmélt, hogy rossz oldalán fogta meg a dolgot,. s azt mondta, hogy elkötelezi magát a szoros ha­józhatósága mellett, ha ez a szövetségesek közös akciójá­val történik. Mondale olyan tetszetős ja­vaslatokkal állt elő, mint az, hogy a szovjet és az ameri­kai vezetőknek évente talál­kozniuk kell egymással. Hart a maga részéről nem tudta, vagy nem merte néDszerűsí- teni az „Üj demokrácia” cí­mű könyvében említett, de a Reagan-kormányzat által „sza­lonképtelenné” tett elképzelé­seit, például azt. hogy a SALT—II ratifikálása nélkül a fegyverzetkorlátozási folya­mat nem vihető tovább. A connecticuti előválasztá­soknak Cavanegh szerint es a A szovjet agrár-ipari egye­sülések kérdéseivel foglalko­zó országos tanácskozás kez­dődött hétfőn Moszkvában, a nagy Kreml-palotában. Az SZKP KB Politikai Bizottsá­ga által összehívott tanács­kozás résztvevői összegezik a Szovjetunió 1990-ig szóló, az SZKP KB 1982. májusi plé­numán elfogadott élelmiszer­program eddigi végrehajtásá­ban eddig elért eredményeket és megvitatják a mezőgazda­ság további feladatait. Az ér­tekezleten Konsztantyin Cser- nyenkóval, az SZKP KB fő­titkárával az élen részt vesz­nek a KB Politikai Bizottsá­gának tagjai és oóttagjai, a Központi Bizottság titkárai. A tanácskozást Konsztantyin Csernyenko nyitotta meg. Hangsúlyozta, e fórumon konkrétan meg kell határozni a párt-, tanácsi és gazdasági szervek időszerű feladatait a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó területek munká­jának hatékonyabbá tételé­ben. Az SZKP KB főtitkára rá­mutatott arra, hogy a párt nemcsak gazdasági, hanem kiemelkedő jelentőségű tár­sadalmi és politikai feladat­nak is tekinti a mezőgazda­ság fejlesztését. Abból indul ki, hogy a magasan fejlett, hatékonyan működő agrár­ipari egyesülések nélkül nem valósítható meg az életszín­vonal emelése és nem fokoz­ható az egész népgazdaság hatékonysága. Az SZKP és a szovjet kor­mány állandóan figyelemmel kíséri a mezőgazdaság és a vele kapcsolatban álló ágaza­tok fejlődésének kérdéseit. Ezekben az ágazatokban az állam jelentős beruházásokat eszközöl, és nagy anyagi tar­talékokat biztosít. Megkülön­nincs jelentőségük a demok­rata párti állásfoglalás szem­pontjából. Hart május 27-én esetleg győzhet Connecticut­ban, mert eredetileg ott ter­vezte a vezetés átvételét, s nagyon felkészült erre az ösz- szecsapásra. Kétséges azon­ban, képes-e felülkerekedni az április 3-i New York-i és az április 10-i pennsylvániai előválasztáson. Márpedig a szakértők szerint ezek a mérv­adók. Hart, ha most nem találja meg a helyes taktikát, hama­rosan politikai süllyesztőben találhatja magát. Mondale aligha Hart-típusú alelnök- jelöltre vágyik, de a legvaló­színűbb. hogy a demokrata párti establishment fogja ki­jelölni az alelnököt, mégpe­dig saját berkeiből, például Mario Cuomo New York-i kormányzó személyében. Jesse Jackson így bizonyos körülmények között tartósabb hatással lehet az amerikai politikára, mint Hart. Azok a diákok, s demokrata párti aktivisták, akik Hartot támo­gatják, nem fognak Reagan mellé állni novemberben és nem szabotálják a választá­sokat A feketeszavazatok szá­mának azonban döntő jelen­tősége lehet. Reagan 1980-ban mintegy 8 millió szavazattal győzte le Cartert. Ebből 5,7 milliót John Anderson vett el a demokrata párttól. Ez még egyszer nem fog megtör­ténni. így a fekete szavazók megtartása nem annyira a júliusi jelölésen ad erőt Jacksonnak — addigra vala­melyik fél behozhatatlan előnyre tehet szert —. hanem novemberben. A fizetség, amelyet Jesse Jackson ezért kér, sokféle le­het. Alelnökké választása szinte kizárt Lehetséges, hogy beéri azoknak az előválasztá- si szabályoknak a megrefor­málásával. amelyek miatt a déli államokban egy kisebb­ségi jelöltnek szinte lehetet­len jelentős számú delegátust szereznie. Bokor Pál böztetétt figyelmet szentel an­nak, hogy erőteljesebben fej­lődjenek a kolhozok és szov- hozok, javuljon a falu szociá­lis helyzete, a mezőgazdasá­gi dolgozók munkájának szer­vezése és anyagi ösztönzése. Ennek a munkának máris megvannak az eredményei: növekszik a mezőgazdasági termelés és az állami felvá­sárlás, javul és kiegyensú­lyozottabbá válik az élelmi­szer-ellátás. A szovjet nép ta­núja lehet annak, hogy a párt által kidolgozott élelmiszer­program fokozatosan megva­lósul. Ez azonban -psak a kez­det. Sok fontos teendő vár még ránk. Napjainkban az a legfonto­sabb — mutatott rá Konsz­tantyin Csernyenko —, hogy emelkedjen a gabonafélék és inari növények terméshoza­ma, biztosítsuk a lakosság élelmiszer- — ezen belül első­sorban hús-, tej-, zöldsáv- és gyümölcs- — ellátását. Ezért meg kell gyorsítani a mező­gazdaság belterjessé tételét, növelni kell a mezőgazdasági üzemek meglevő kapacitásai­nak kihasználását. Az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta, hogy jelentősen Az NSZK harmadik legna­gyobb lélekszámú tartományá­ban, a több mint kilencmillió lakosú Baden-Württemberg- ben vasárnap megtartott vá­lasztás — 1980-hoz hasonlóan a — Lothar Spaäth vezette kereszténydemokrata unió abszolút győzelmét eredmé­nyezte. Így a CDU újabb négy évre egyedül alakíthat kormányt. Míg a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták és a szabaddemokraták csekély mértékben veszítettek szava­zataikból, addig a zöldek bal­Hivatalos baráti látogatásra hétfőn Prágába érkezett Mika Spiljak, a jugoszláv államel­nökség elnöke. A jugoszláv államfőt Prága ruzynei re­pülőterén huszonegy ágyúlö­véssel és katonai tisztelet- adással köszöntötték. Foga­Egyiptom és Izrael 1979. március 26-án Camp David- ben aláírt különbéke-szerző- désének ötödik évfordulója alkalmából Jichak Samir iz­raeli miniszterelnök levelet küldött Hoszni Mubarak egyiptomi államfőnek. Samir a levélben kifejezte remé­nyét, hogy a két ország vi­szonya megjavul. Egy arab • nyelvű izraeli televíziós állomásnak adott interjújában Samir — udva­riassági formulákba csoma­golva — utalt arra. hogy a békeszerződés végrehajtásá­nak „problémái vannak” é- hogy a paktum érvényesítése bonyolulttá vált Az izraeli kormányfő mégis úgy véli hogy ez az alku Izrael és arab szomszédai viszonyának „alapköve”. Egyiptom az Egyesült Ál­lamokkal fenntartott és „kü­lönlegesnek” mondott viszo­nya imáit óvatosan, am rend­javítani kell az agrár-ipari egyesülések tevékenységét, színvonalasabbá kell tenni az egész gazdálkodást, széleskö­rűen alkalmazni kell a gaz­dasági önebzámolást, a bri­gádrendszert és egyéb gazda­sági ösztönzőket, egyszóval tökéletesíteni kell az irányí­tást, az egész gazdasági mecha­nizmust. Konsztantyin Csernyenko megállapítása szerint ehhez nemcsak az irányító munka szervezeti rendszerét kell tö­kéletesíteni, hanem az irányí­tással megbízottakban a gaz­da módjára való gondolkodást is ki kell fejleszteni. Az idő sürget. Rövid idő alatt hatá­rozottan és következetesen meg kell oldani az agrár­ipari egyesülések fejlesztésé­ben felmerülő problémákat, mert az emberek ezt várják. Az S7KP KB főtitkárának megnyitó beszéde után Mi­hail Gorbacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának távja, a Központi Bizottság titkára tartott beszámolót a párt-, tanácsi és gazdasági szervek feladatairól, a mezőgazdaság, az agrár-ipari egyesülések és a hozzájuk kapcsolódó más ágazatok fejlesztésében. oldali, környezetvédő-mozgal­ma egyedül növelte szavaza­tainak számát, s a szabadde­mokraták megelőzésével a tartományi parlament harma­dik legerősebb pártjává vált. Ennek megfelelően a 126 tagú tartományi parlament­ben a CDU 68, az SPD, 41, at Zöldek 9, az FDP pedig 8 képviselői helyet szereztek. Az elemzések szerint a ba­den-württembergi CDU az országos átlagot messze felül­múló gazdasági eredményei­nek köszönheti sikerét. dására megjelent Gustáv Hu- sák csehszlovák köztársasági elnök, valamint a CSKP KB elnökségének több más tagja, a csehszlovák politikai és társadalmi élet számos kép­viselője. szeresen fékezi a Camp Da- vidben kimunkált együttmű­ködési formák érvényesítését Izraellel. Ennek a politiká­nak magyarázata a Libanon ellen végrehajtott izraeli in­vázió. Hétfőn a félhivatalos kairói Al-Ahram egy vezér­cikkben Libanon mellett szá­mos más lépést is felsorolt, amivel Izrael — mint a lap ír­ja — letért az igazi béke útjá­ról: bekebelezte a Szíriától elragadott Golan-fennsikot, Kelet-Jeruzsálemet, lebom­bázta az iraki atomerőművet, izraeli lakosokat telepít le a megszállt Ciszjordániába és Gazába, és aláássa a jövendő átfogó rendezés alapjait. — Igaz — írja a lap — vissza­kaptuk a Sínai-félszigetet es annak olajkincsét. De most Izraelen a sor, hogy tel jesítse kötelezettségeit, azt ami az egyezményrendszer második részét: a palesztin autonó­miatárgyalásokat illeti. 1 NÓGRÁD - 1984. március 27., kedd Hazánkba érkezeit Szíria A libanoni konfliktus békés rendezését szeretné Gary Hart esélyei Előretörtek a zöldek Kereszténydemokraták győzelme Csehszlovákiában a jugoszláv államfő Évforduló kifogásokkal

Next

/
Oldalképek
Tartalom